Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-02-10 / 6. szám

Szentföldön: a Jordán és partjai Evangélikus Élet 1991. február io. AKI EGYHÁZUNK MŰSORAIT KÉSZÍTI Majdnem párhuzamosan a Földközi tenger nyugati partvona­lával, a Hermon hegységtől az aka­­bai öbölig húzódik egy tektonikus törésvonal. Ebből a természeti cso­dából 220 km a Holt-tengerig, ahol is alig 50 km-re, vagyis szinte arasznyi távolságra fut a völgy a tenger partját híven követve. Hoz­zá lehetne igazítani az iránytűt, pontosan Észak-Dél irányt követ. E földrajzi kuriózum, párját ritkító természeti jelenség népek életét és történetét határozta meg évezrede­ken keresztül, s ma is döntő szere­pet játszik a Közel-Kelet életében. Szigorú határmezsgye volt min­denkor, még akkor is, ha barát, vagy ellenség, hódító és leigázott innen is, onnan is átmerészkedett rajta. A mély, szakadékszerü völgyet 1000 m körüli magas, kopár he­gyek kísérik. Természetellenes a lejtése is. A Hermon hegységtől ez a 220 km-es völgyrendszer a Holt­tengerig közel 1000 m-t lejt, s ha a Hermon tövéből indulunk, ahol még 520 m magasan állunk a ten­ger színe fölött, mire a Holt­tengerhez érünk, már 400 m-rel va­gyunk a tenger színe alatt. Sehol a világon nem találkozunk hasonló jelenséggel. S hogy a kuriózum tel­jessé váljék, ebben a völgyszaka­dékban egy bővizű folyó, a Jordán lejtésének megfelelően, igen gyors folyással rohan a Hermontól a Holt-tengerig. Értetlenül állunk e természeti tüneménnyel szemben. Hogyan is lehet ebben a sivár, karsztos környezetben rábukkanni ilyen életet nyújtó, életet tápláló vízre? Nem véletlen a puszták né­peinek marakodása, háborúi a tör­ténelem során ezért a folyóért. Számunkra azért izgalmas dolog foglalkozni ezzel a folyóval, mivel állandó jellegű földrajzi képződ­mény - nem úgy, mint a sivatag vádijai, időszaki patakjai - s mivel mind az Ószövetségben, mind pe­dig az evangéliumokban megkü­lönböztetett szerepet játszott. Már lágyejtésü neve is a Szentírásba kí­vánkozik. Itt ered tehát a Hermon hegységben. Három forrás is táp­lálja mígnem utat talál magának eme tektonikus völgy rendszerben. Menet közben két tavat is táplál, ahol mintha egyszerűen kiszélesed­ne szűk medre. A felső a Hule, az alsó a Genezáret tava. S amint ki­lép a Genezáretből, egyetlen len­dülettel rohan a mélyen fekvő Holt-tengerbe, amelynek, sós, ke­serű, élettelen vizében elhal. A két tó ágyában némiképpen megpi­henhet a rakoncátlan folyó, s a Genezárettől már szélesebb, hely­­lyel-közzel megütve a 20-30 m-t is, szeszélyesen kanyarog a völgy tek­­nőjében. Gyakran változtatja medrét is. Ám amerre útja halad, üdezöld növényzet kíséri partjait. Nád, nyár- és tamariszkusz-, pla­tán- és lótusz fák, bozótok ütnek tanyát bal és jobb partján. Izrael népe napjainkban kemény munká­val fogja művelés alá a partszegé­lyek lankáit. Üdvözítőnk idejében híd alig, vagy egyáltalán nem ívelt át a fo­lyón. A rómaiak ugyan egyet­­kettőt építettek a karaván- és hadi­­utaknak megfelelően. Ezek elpusz­tultak. Ma a felső szakaszon négy, a Genezárettől délre két állandó híd áll. Egyebekben a folyó jelen­leg is országhatár, s e két komo­lyabb híd a nemzetközi forgalmat bonyolítja. Ezt a vidéket az utak is elkerülték. Jézus idejében sem volt másként. A karavánutak Fönícia és Szíria irányába vezettek Egyip­tomból, vagy Arábiába, de ez utóbbihoz elegendő volt a jerikói átkelőhely. A lakosság és a kara­vánok a réveket és gázlókat hasz­nálták. A gázlókon kellett áthaladniuk az ősatyáknak nyájaikkal és te­véikkel. Ábrahám, Jákob is a réve­ket, gázlókat használta. Izrael né­pe előtt Jerikó alatt megállt a Jor­dán vize, s miként a Vörös tenge­ren, úgy kelhetett át itt is száraz lábbal a nép. A babilón, asszír se­regek előtt nyilván hadihidakat vertek, míg a nép pontosan tudta az átgázoláshoz alkalmas helyeket. 10-15 km-re szélesedik ki a Jor­dán a Genezáretnél, s mintegy 20 km hosszú a tó vize. Valóságos tenger a zsidó nép szemében. Jézus számos csodája kapcsolatos a tó­val és környékével. Legendák len­gik körül csak úgy, mint a Sós­­tengert, vagy amint élettelensége miatt nyelvünk híven kifejezi: a Holt-tengert. A Genezárettől alig 120 km-re, mélyen a tenger színe alatt, elképesztően sivár környe­zetben van. Északi partja, ahol a Jordán sírját leli benne, Jeruzsá­lemtől pusztán 25 km-re fekszik. Sodorna és Gomorra bűnös múlt­ját idézi, partjain körös-körül ter­méketlen, karsztos hegyek emel­kednek. „Puszta” minden oldalról. Ám keleti partjain a sziklák bar­langjaiban meghúzódva élt egy pu­ritán, aszkéta csoport, az esszeneu­­sok csoportja, amelyből az Újszö­vetség, de Josephus Flavius is jól ismerte Keresztelő Jánost. Ő volt az, aki kemény beszédekben fedte a nép bűneit és hirdette a Messiás közeli eljövetelét. A közösség már Jézus fellépése előtt is itt tartózko­dott, irataikat a barlangokban rej­tette el. Nemrégen találták meg őket, ezek a „holt-tengeri teker­csek”. János innen nem messze prédi­kált. A pusztában Jerikó közelé­ben, Bithabarában. Közösségének tagjai, valószínűleg személyes ta­nítványai is gyakran vele voltak. Ide áramlott Jeruzsálem népe, ka­tonák, papok, farizeusok hallgatni őt. A zord prédikátor félelmetes ítéletet hirdetett, ha meg nem tér­nek. De akik megbánták bűneiket, azokat alámerítette, megkeresztel­te a Jordánban. Egy alkalommal azonban a Ke­resztelő is kővé dermedt, mint Lót felesége. Földbe gyökerezett lába, s tehetetlenül vergődött valakinek a tekintetében. A galileai parasz­tok fehér köntösét viselve, egy árva szót sem szólva, a Jordán partján megjelent Jézus. S amikor oldó­dott dermedtsége, nyelvének gör­cse, felemelte karját, Jézusra muta­tott és ennyit mondott: „íme, az Isten báránya, aki elhordozza a világ bűneit”! Lenyűgöző volt a látomás, ünnepélyes a pillanat. A világ Üdvözítője színre lépett. Itt a Jordán partján kellett végbe­mennie az első csodának. Béthabaránál némiképpen meg­szelídült már a folyó, és itt kellett hirdetnie a Keresztelőnek, hogy el­­közelíttetett az Isten országa. És pontosan ide kellett megérkeznie Jézusnak, hogy az írások betelje­sedjenek. Az aktust az Atya sem nézhette tétlenül. Miközben alá­meríti őt a Keresztelő, megszólal: „Ez az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm.” Ám itt egyéb dolgok is történ­nek. A galileai rabbi első tanítvá­nyait itt szólítja meg. A Jordán mellől csatlakoznak hozzá Péter, András, Filep, Nátánáél és János apostolok, közel fele a tanítványi csapatnak. Aztán eltűnik ez a cso­dálatos folyó az Üdvözítő életéből, mint a búvópatak. Hallgatnak róla az evangéliumok. Pedig bizonyos, hogy Jézus többször átgázolt rajta. Amikor a Tízváros határában járt, vagy amikor utoljára Jeruzsálem­be jött, akkor egészen bizonyosan. Hiszen Jerikó felől közelítette meg pl. szenvedésének városát és itt még meggyógyította az utána kiál­tozó vak Bartimeust. Az, hogy az evangéliumok hall­gatnak a folyóról, ne zavarjon meg bennünket. A folyó élt, zúgott minden jámbor zsidó szívében, hi­szen e sivár vidéken ö volt az élet magasztos szimbóluma. Rédey Pál Juhász Gyula SZIKRATÁVIRAT Testvérek! Emberek! Közös veszélyben fogjatok kezet! Bajtársak! Szenvedők! Boruljatok le a Jóság előtt! Bukottak! Győztesek! Az Igazságban egyesüljetek! Hívők! Kételkedők! Az Ember vérzik: Szeressétek őt! Harcosok! Álmodok! Mindnyájatokban egy bús szív dobog! Testvérek! Emberek! Ne öljetek már! ölelkezzetek! KÜLFÖLDI HÍREK VALLÁSI MŰSOR A SZOVJET TÉVÉBEN? A tervek szerint a szovjet tévében hamarosan vallá­si műsor is megjelenik. Szergej Bogdanovszkij, a fél­órás műsor producere elmondta, hogy már készen állnak összeállításukkal a február 3-ra tervezett adás­hoz. A próbaadás még a múlt évben az úgynevezett „szerzői televíziós adás” keretében lezajlott: ez utóbbi egy független stúdió, amelynek nézőpontja nem egye­zik az állami tévével. Még az sem biztos, hogy kap-e állandó saját adás­időt az új műsor. Mindamellett nemcsak pénzügyi, hanem technikai problémák is felmerülnek. Már há­rom adásra való műsorral elkészültek, a továbbiak sorsa azonban - állandó támogató híján - ma még bizonytalan. Egyébként az adás széles körű hallgatóságra szá­mít, s nem elsősorban ortodox hívők köréből. A mű­sorban, amelyet már elkészítettek, a moszkvai mecset imámja is megszólal, s részleteket olvasnak fel az Evangéliumból. Amennyiben a műsor anyagilag erős gazdára talál, a továbbiakban minden valószínűség szerint az orto­dox hívők vallási műsorává alakul át. (AN) D. Dr. Pröhle Károly köszöntése A Budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia 1991. február 22-én, pénteken délután 16 órai kezdet­tel rendkívüli akadémiai ünnepi ülésén köszönti D. Dr. Pröhle Károly professzort nyolcvanadik szüle­tésnapja alkalmából. Erre az ünnepre az érdeklődő­ket, a professzor tanítványait és tisztelőit szeretettel várja és hívja az Akadémia. KERESZTÉNY HÍRÜGYNÖKSÉG Moszkvában Keresztény Hírügynökséget alapítot­tak. / HIAG: Hrisztyianszkoje Informacionnoje Agensztvo /. Vlagyimir Ojvin igazgató a Novosztyi kérdésére válaszolva elmondta, hogy feladatuknak tekintik objektív, hiteles információk terjesztését mind a Szovjetunióban, mind a világ más részein élő keresztény közösségek életéről. Az új hírügynökséget anyagilag az evangéliumi keresztény baptisták Pro­­teszt kiadója támogatja, amely a tévesztésről is gon­doskodik. (AN) Furcsa lenne, ha Nagy Györggyel a szabályok” szerint most magázódnánk. Hiszen tíz hónapja együtt dolgozunk, együtt örülünk, hogy valamit talán adhat­tunk, egyházunk életének néhány részletén keresztül, hónapról hónapra a televízió nézőinek. Nagy László: Sokan fölismerhetnek a fényképről, hiszen a HOL-MI című ifjúsági magazin szerkesztője, rendezője, riportere vagy a Televízióban. Ugyanak­kor kevesen tudják, hogy az evangélikus egyház ÖRÖMHÍR című adásait kezdettől fogva, tehát az elmúlt év májusától nemcsak rendezed, de az utómun­kát, montírozást, keverést is te végzed. így elmondha­tom, hogy te dolgozol legtöbbet ezeken a műsorokon. Szeretném, ha megismernének kicsit jobban olva­sóink. Kérlek, mondjál pár szót magadról. Nagy György: A Televízióban ez a huszadik évem. Érettségi után azonnal idejöttem dolgozni, akkor még technikusként. Munka közben végeztem el a bölcsész­kar történelem-népművelés szakát. Nyolcadik éve dolgozom szerkesztő-riporterként. Ifjúsági műsoro­kat készítek. N. L.: Amikor elkezdted az „Örömhír”-nél a mun­kát, akkor még ilyen jellegű műsorokat nem készítet­tél, mégis az evangélikus adások valamiféle karaktert kaptak. Milyen egyházi műsorokat szeretnél készíte­ni? N. Gy.: Az, hogy valamiféle karaktert kaptak a műsorok, az természetes. Hiszen minden munka ma­gán hordja készítőjének jegyeit. Azt te is tudod, ez a műsor hogyan indult a Televízióban. Egyáltalán ho­gyan kezdődtek el a vallásos műsorok. A Televíziót meglehetősen váratlanul és felkészületlenül érte a le­hetőség, hogy vallásos adásokat állítson elő. Nincsen kinevelt gárdája erre. Egyik napról a másikra kellett kitalálni azokat a csapatokat, melyek a különböző felekezetek műsorait elkészítették. így azután termé­szetesen szó sem volt arról, hogy törvényszerűen pél­dául az ortodox műsorokat csak ortodoxok készíthe­tik. Az, hogy az evangélikus műsorokon dolgozom, végül is egy szerencsés véletlennek köszönhető. Az ifjúsági osztály vezetője Feyér Zoltán - akit az evan­gélikus egyház vezetői megkerestek - megbízott, hogy készítsek evangélikus műsorokat. így találtunk egy­másra. Nagyon sokszor olvasható az újságokban is, ná­lunk is beszélnek róla, hogy a Televízióban tulajdon­képpen megszűnt a hagyományos értelemben vett do­kumentumfilm gyártás. Ezekben a műsorokban vi­szont rövid dokumentumfilmeket lehet bemutatni, mint például legutóbb a kórházban vagy a börtönben fölvett beszélgetések. Éppen azért ezeket nagyon szí­vesen készítem. Másrészt fontosnak tartom a televíziónak azt a jellegű tanító funkcióját, ami nem a szó szoros értel­mében vett tanítás, hanem életmódminták, magatar­tásminták közvetítése, melyeket a nézők természete­sen sokszor nem tudatosan, de valami módon mégis­csak magukévá tesznek, megpróbálnak követni. Erre egy vallásos adás kifejezetten alkalmas. Tehát én a dokumentálás mellett igen fontosnak tartom ezt az életmódminta követő, magatartásmintákat sugalló funkciót. N. L.: A tizedik műsoron dolgozunk most. Ha visszagondolsz, van-e olyan, ami különösen is kedves volt neked? N. Gy.: Talán a legutóbbi, amikor a kórházban és a börtönben végzett szolgálatokról szóltunk negyedó­rán keresztül. Lehetséges, hogy a következő hónap­ban már az új műsor lesz a kedvesebb. Most azt hiszem, hogy ez, a januári volt a legerősebben ható az evangélikus adások közül. N. L.: Az Örömhírek dokumentum jellege mellett például Nyiri Tamás kiemelte, hogy nemcsak az agy­hoz, hanem a szívhez is szólnak, az egész embert véve figyelembe. Mi az, amivel, szerinted, méginkább el tudnánk érni műsorainkon keresztül az embereket? N. Gy.: Ilyen elméleti síkon még nem gondolkod­tam ezen. Nem vagyok televíziós teoretikus. Műsoro­kat készítő szakember vagyok. Jó műsort, érdekes műsort kell bemutatni. Fontosnak tartom azt, hogy abban a kilenc adásban, amit az Örömhír sorozatban sikerült elkészítenünk, olyan műsorok voltak, melyek nemcsak az evangélikusokat, sőt nemcsak a keresz­tyéneket, vagy keresztényeket, tehát nemcsak a hívő embereket köthették le, hanem szóltak olyan fontos és érdekes dolgokról is, melyekért az átlagos televízió­­néző is szívesen megnézte azokat. Azt hiszem, hogy ez lehetne legfontosabb célja a vallásos műsoroknak. Azonkívül, hogy iránytűt adnak a hívő embereknek, legyenek jó és érdekes műsorok, melyeket a nem hí­vők is szívesen megnéznek. Itt újra utalok az érték­­közvetítő funkcióra. Hogy ezek a műsorok míves munkák legyenek, azért N. Gy. igen sokat tesz. Sokszor csak egyházi közegben mozgó, számunkra természetesnek tűnő elképzelése­inkre rákérdez, mert azt akarja, hogy hitelesek legye­nek műsoraink. Adásaink, hol jobban, hol talán kevésbé jól sikerül­tek. Azonban mindenképpen önmagukért kell, hogy beszéljenek. Igazolni őket, mint ahogyan sokan talán elvárnák, egy másik műfajban, itt az újságban, vélemé­nyem szerint nem lenne szerencsés. Inkább dolgozunk. Örülök, hogy Gyurival együtt dolgozhatom. Nagy László ÖRÖMHÍR címmel jelentkezik egyházunk műsora a TV1 adásában február 10-én, vasárnap 16.40-kor. A műsor témája: szeretet és irgalom. Közreműködik: Gryllus Dániel, Bozóky Éva, Szelényi Mariann. Senkinek sem hiányzott.. Az idős hölgy modern bérházban lakott a város szélén. Férje halála után régi lakását kisebbre cserélte. Bár ebben a hatalmas blokkházban több száz ember lakik, ő egyedül él, jobban mondva magányosan. Alig ismeri valaki a nevét, Krámeménak hívják. Ebben a házban senkinek nincs ideje a másik számára, mindenki önmagával foglalkozik, s ez teljesen kielégíti a lakókat. Krámemé a 123. sz. lakás bérlője. A többi bérlőnek a tudatában ő ismeretlen nagyság, akivel nem számol­nak, mert nem ismerik. Ha alkalmilag a liftben vagy a hosszú sétalugasban valakivel találkozik, mindössze tartózkodó gyors üdvözletét váltanak. Némelyik eset­leg rákérdez: ki volt ez egyáltalán? A legtöbben nem is kérdeznek, mert épp oly célszerűtlennek tartják, mintha színházban vagy sportcsarnok lelátóján az előttük vagy mögöttük ülő neve után kérdeznének. Az egyik reggelen az újságkihordólány arra lett figyelmes, hogy Krámemé levelesládájában az előző napi újság is bennmaradt. A postás is hasonlót észlelt. Mindketten vállrándítással elintézték, öreg emberek sokszor feledékenyek - gondolták. A következő reg­gelen már két újság volt a levelesládában, a kihordó­lány a harmadikat helyezte mellé. A megrendelő ré­szére kellene... Talán beteg? - gondolta az újságos­lány. De ismételten elfelejtette. Annyi mindenre kell gondolnia, miért éppen ő... Esetleg elutazott? Kérte esetleg, hogy küldjék utána az újságot? Rákérdezett a postahivatalban. Semmiféle kérést nem találtak. Egyre több újság, levelek, nyomtatványok sűrűsöd­nek a levelesládában. A ház lakói közül mind többen vették észre a különös látványt, de senki sem kísérelte meg, hogy utánajárjon, mi történt Krámemé asszony­nyal. A legtöbben azonban észre sem vették. Végül a levelesláda olyannyira megtelt, hogy a legjobb szán­dékkal sem lehetett már semmit beletenni. A kézbesítő bosszankodik és a házmesternél kopogtat. Látták egyáltalán az utóbbi napokban Krámerné asszonyt?- kérdezte. Nem is ismerem - mondta a házmester. Hová jut­nék, ha minden lakóval törődnék? Több, mint kétszáz ember lakik ebben a hatalmas bérházban. Talán a rendőrséget kellene értesíteni - gondolta a kézbesítő. Ez nem a házmester dolga. Nem keltene jó benyomást... Nekem mindegy - mondta a kézbesítő és elment. A házmester elhatározta, kézbe veszi a dolgot és megnézi Krámerné levelesládáját. Tényleg, a leveles­ládában már egy képeslapnak sem volt hely. Éppen a lifthez tartott, amikor egy idősebb hölgy jött a másik liftből. A házmester gondolkodott. Vajon ez az asz­­szony nem Krámerné? Nem biztos a dolgában. Az idősebb hölgfy a 123. sz. levelesládához lépett és kinyi­totta. Kivette az újságokat, leveleket és féltucatnyi nyomtatványt. Krámerné aszonyhoz van szerencsém? - kérdezte a házmester. Az bólintott. A házmester pedig tovább kérdezett: beteg volt talán vagy elutazott? Egyik sem- válaszolta Krámerné. Tekintete fagyos lett. Csak egy kísérletre vállalkoztam. Hogy mire? - kérdezte a házmester. Igen, jól értette, egy kísérletre - ismételte Krámerné asszony. Meg akartam tudni, mennyi ideig tart, míg végre valaki gondol rám, valaki észrevesz. Ha akarja tudni, pontosan tíz napig. Időközben akár... Nem fejezte be a mondatot, szomorkásán megvető tekintettel indult a lift felé. Még ugyanaznap meghir­dette lakását eladásra és beköltözött a közeli öregott­honba. írta: Heinz Rein Fordította: Sz. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom