Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-09-29 / 39. szám

s FASORI ÖREGDIÁKOK DÉL-DUNÁNTÚLI KIRÁNDULÁSA Dr. Gyapay Gábor, a Budapesti ‘ Evangélikus Gimnázium volt nö­• vendéke, majd fiatal tanára, ké­sőbb újjászervezője, most igazga­tója saját szavai szerint idén nem győzte volna a szokásos - idén csak húsz fős - kirándulást meg­szervezni és levezetni, dr. Vitális Györgynek, az Öregdiákok Baráti Köre főtitkárának erre szakított ideje és ereje, vitalitása nélkül. A kirándulásnak gazdag előzmé­nyei vannak: 1987-ben Szlovákia magyar és evangélikus emlékhelye­it járta be a csoport, 1988-ban Észak-Dunántúlt, 1989-ben a Dél- Alföldet, tavaly pedig az Észak- Magyarországot. Ezek a kirándu­lások a pihenésen és a honismeret elmélyítésén túl a „fasori szellem" ápolásának, baráti szálak erősíté­sének alkalmai is voltak ugyanak­kor, mikor nem-evangélikus volt növendékek és családtagok is résztvettek rajtuk. Idén Dél-Dunántúl volt a hetes busztúra területe. Ha nem is volt annyira hangsúlyozott az evangéli­kus emlékhelyek látogatása, ez az út az elején templomlátogatásra vezetett Siófokon, ahol főleg nya­ralókhoz és külföldiekhez mérete­zett különös templom és mellék­­épületei egy országos belmissziói­­evangelizációs telep lehetőségeit csillantják fel. Az utolsó nap pedig reggel a magában álló Árpád-kori mánfai templom előtt tartottunk áhítatot az Igazságnak, a Szabadi­­tónak a gimnázium aulájában kő­bevésett igéjével: „Megismeritek az igazságot és az igazság szaba­dokká tesz titeket.” (János 8,32.) Végül láttuk, hogyan épített Ma­­kovecz Imre Siófok után saját ró­mai katolikus egyházának is fa­templomot jellegzetes stílusában Pakson a Szemléteknek szentelve, a nappal és az éj Urát dicsőítve. Visszatérve utunk elejére, Nadap mellett láttuk a tengerszint fölötti magasságmérés országos főalap­pontját. (Vajon a mi életünk alap­pontja hol van?) Pákozdnál meg­emlékeztünk a szabadságharc első csatájáról. A szabadság megéri a megvédést. (Gondolunk-e az igazi Szabaditóra?) Bogláron érdekes kilátóról , Jeleníthettünk a tájra. (Vajon van-e igazi távlatunk?) Fo­nyódon megmártózhattunk'a Bala­tonban. (A testi felüdülés és edzés mellett van-e gondunk a lelkire is?) Kaposváron, első hálóhelyünkön mód volt egyéni sétára és beszélge­tésre. Nem fér e sorokba mindaz, amit a hegyek kőzeteinek szavából dr. Vitális György geológus tolmá­csolt, amit az élő természet szépsé­géből különböző védett területe­ken láttunk, amit a történelemnek a jelent is formáló vagy érthetővé tevő, nem mindig közismert té­­nyeiről dr. Gyapay Gábor ismerte­tett. Figyelemreméltó volt, a ké­szülő pápalátogatástól függetlenül is, római katolikus testvéreink fele-V kirándulók csoportja a balatonboglári korpolay Gyula 1916-ban érettségizett diáktársunk tájékoztat a pécsi ev. temp­lomban Fotó: dr. Pellérdy Lászlódé kezeti határt túllépő nemezeti azo­nosságtudatának erőssége Pécsett és Mohácson. - Szigetvár megost­­romlására visszatekintve jól esik arra gondolni, hogy a várat holtig védő evangélikus Zrínyi Miklósból költő-hadvezér dédunokája, Páz­mány Péter növendéke, aki hős­költeményében Máriái hívja ihle­­tőnek, nem csinál vakbuzgó kato­likust, bár legendát sző: a feszület előtte ajánlja fel magát a bán a hazáért,és lelkét az angyalok viszik a mennybe. Fontos állomás, négy éjszakára támaszpont volt Pécs a Pollák Mi­hály Műszaki Főiskola kollégiuma, igazgatójának dr. Lenkei Péter szintén diáktársunknak, segítő készségéből. A többi ottani fasori öregdiák is szinte mind a lehetősé­gekhez képest részvett a kirándu­lásban, sőt annak szervezésében is. Külön kell megemlíteni a 93' esz­tendős Korpolay Gyula, volt kato­natiszt, majd pénzügyi szakember korát meghazudtoló aktivitását, a világszerte páratlan földalatti bá­nyamúzeum megtekintését meg­szervező Szomolányi Gyula és Ér­di-Krausz Gábor szolgálatkészsé­gét. Az egyházi hagyomány mély gyökereit láttuk a pécsi föld alá került ókeresztény sírkamrában (melyeket tévesen tekintenek kata­\ árhegyen kombáknak). De izgalmasabb volt hallani, hogy a katolikus város ál­tal annak idején kényszerűségből befogadott evangélikus gyógysze­rész hogyan lett házanépével a gyülekezet magja, szervezője, isko­laalapítója, (mert a nevelés és taní­tás nem szakítható ki Jézus tanít­­vánnyátevő-missziói parancsából). És megható volt hallni a keresetle­nül az önkormányzatba került nyugalmazott, de fölöttébb aktív lelkész öregdiák Balikó Zoltán sza­vait a személyválogatás nélküli szeretetszolgálatnak és Isten törvé­nye s Krisztus jóhíre következetes hirdetésének gyümölcseként je­lentkező, pártok fölött álló közbi­zalomról, amely őt mint pécsi lel­készt egyedül emelte az önkor­mányzati testületbe. Körutazásunknak persze voltak városnéző, müemlékmegtekintő, múzeumlátogató és természetjáró mozzanatai, sőt ismételten stran­doltunk is, így az evangélikus lel­kész-unoka és professzor-fi artézi­kútfúró Zsigmondy Vilmos által megvalósított harkányi gyógyfür­dőben is. Abaligeten csodálhattuk a cseppköbarlangban a természet évmilliós alkotása szépségét, a fel­tárok kemény munkája eredmé­nyét és a cseppkőgyűjtő barbárok pusztítása nyomát. Ä siklósi vár után a Kőszárhegy egyesek számá­ra túl modern szabadtéri szobrá­szati műhelyét-kiállítását is meg­jártuk. - Nem maradhat említetlen különös emlékműveivel a mohácsi csata helye, ahol másfél évszázad­ra pecsételődött meg hazánk sorsa, „s készült számunkra a ledőlt ki­rály kardjából a rettentő zabola, melytől még most is ég s vérzik szánk; Isten csodája, hogy áll ha­zánk!” Már kirándulásunk kezdetén kezünkbe adták a mostani fasori diákok újságának, a szellemes ne­vű „Fasors"-nak legújabb számát. Pécsett viszont a helyi Evangélikus Szemle gazdag igei és gyülekezeti tartalmú húsvét-pünkösdi számá­ból kaptunk egy-egy példányt. Most pedig az ország evangélikus­­ságát, az Evangélikus Élet olvasóit szeretnénk részeltetni értékes élmé­nyeinkben. -dy -ád Zsinati jegyzetek „Kerületi üléseinkben az úrbéri kérdések nagy, s többnyire hosszú viadalmakra szoktak alkalmat adni. Napok telnek, sokszor éppen hetek, míg az ellenkező vélemény közöl valamelyik, szavazati többség erejé­vel, győzedelmeskedik. Ilyenkor azt hinné az ember, már rendben vagyunk; de a jegyző otthon a meleg napok eredményét megírja, és sor kerülvén, felolvassa s a kerület urai meghallgatják; s egyik sem emlékez­vén arra vissza a mi végeztetett, mindenik pedig arra, amit maga kívánt és vitatott: ismét fenékkel fordul fel minden. Egy rész összezavarodik, más a zavarban halászni akar; s alig lehet azt, ami már egyszer bajjal előállítatott, újólag megtalálni.” Az idézet Kölcsey Ferenctől, a reformkorból, az úrbéri kérdések vitájából származik. De úgy vélem, történelmünk más korszakaiban, más kérdések kap­csán is jellemző lehetett, illetve lehet. A én figyelme­met Gyapay Gábor hívta fel erre az idézetre, a zsinat második ülésszakán, az első ülés jegyzőkönyve körüli viták kapcsán. Akár mosolyoghatnánk is azon, hogy ma is, amikor hangszalag rögzít minden szót és több jegyző együttes munkával készíti a jegyzőkönyvet, előfordul a múlt századra emlékeztető helyzet. De van ennél rosszabb is, amin már nehéz lenne mosolyogni. Vannak, akik bár nem voltak jelen a zsinat ülésén, jobban tudják, hogy mi történt ott, mint a zsinati tagok, vagy éppenséggel a jegyzőkönyv készítői. Eh­hez már nem fűzhető kommentár. Azt hiszem, feltéte­lezve a jóhiszemű félreértéseket is, a tiszta, egyértelmű helyzetet legjobban úgy segíthetjük elő, ha tovább megyünk a már megkezdett úton és minél nagyobb nyilvánosságot biztosítunk a zsinati eseményeknek, nemcsak a hiteles jegyzőkönyvek, hanem a teljes zsi­nati napló hozzáférhetővé tételével. így, aki érdeklő­dik, meggyőződhet róla, mi történt, mi hangzott el. Két zsinati ülésszak után elmondható, jó lenne, ha immár, a zsinati szakbizottságok megválasztása után, a valóságos munka, a törvényelőkészítés kerülne elő­térbe. Eddig ugyanis inkább - közvetve és olykor közvetlenül - az egyházpolitika látszott jelen lenni a zsinaton. Ez nem meglepő és nem baj, teljesen érthető, hogy az egyház-legfőbb alkotmányozó testületé, ah­hoz hogy jól végezze munkáját, szembe kell kerüljön közelmúltunk és jelenünk feszítő kérdéseivel, amelyek nem dönthetők el egyszerűen szavazással, öszetett elemzések, mélyebb megközelítés szükséges. Mindez azonban nem hátráltathatja a zsinat tulajdonképpeni feladatát. Ez a veszély akkor erősödik fel, - és ezért kell figyelmeztetni rá -, ha látszólag a zsinat napirend­jén lévő témáról folyik a vita, de valójában - olykor ügyrendi, vagy formai kérdés kapcsán is - burkolt politizálgatás folyik, s nem az számít, hogy mit mond, hanem hogy ki mondja magatartás bukkan elő. Az igazi gond ennél is mélyebb. Már a zsinat előtt, a kétlépcsős javaslat indulásakor, a pesti egyházme­gye lelkészei közül néhányan kifejtették, azért is dol­gozták ki javaslatukat, hogy senki ne kérdőjelezhesse meg a zsinat törvényességét. Ők a maguk részéről nem tartják szükségesnek az önfcloszlatást és újra összehí­vást, amennyiben megfelelőek lesznek a zsinatot elő­készítő választások, de tekintettel azokra, akik a tör­vényesség betartását élesen figyelik, tették meg javas­latukat. Kétségtelen tele vagyunk rossz tapasztalatokkal - társadalomban és egyházban egyaránt - az elmúlt évtizedek tanácskozásairól, döntéseiről. Ezért is sze­retnénk, ezért igen érzékeny téma ez, ha ezután min­den a törvények szerint történne, nem vezetői szubjek­tivitás, netán önkény alakítná sorsunkat. Mégsem lehet járható út a jelenlegi, vagy a megalkotandó jó törvények szőrszálhasogató tisztelete, mert ez is rejt csapdát. Hiszen korábban is arra hivatkoztak, hogy minden törvényes volt, értsd: megfelelt az akkori tör­vényeknek. Persze ez sem volt igaz, hiszen a döntés­hozók könnyedén kezelték a meglevő törvényeket is. Mindebből azonban elsősorban nem az következik, hogy önmagában a törvények betartása, hanem, hogy ezen túlmenően a tisztesség, a szó teljes értelmében, jelent garanciát arra, hogy valóban új úton kívánunk járni. Szükség van jó törvényekre és a törvények tiszteletére, de a legjobb törvénnyel is vissza lehet élni. Valóban törekedni kell a zsinaton is és az egyházi élet minden területén a törvények maximális tisztelet­ben tartására, de nem engedhető meg, hogy akik ki­vonják magukat a közélet terhei alól, egyfajta pszi­chológiai kényszert gyakoroljanak a zsinati tagokra, hogy azok már szinte ne is a lényegre, teendőikre, a jó törvények megalkotására koncentráljanak, hanem arra, hogy mindezt úgy végezzék el, hogy ne érhesse szó a ház elejét. Persze a nyomás nem akadályozható meg, de amennyire lehet, védeni kell tőle a zsinati tagokat, hogy ne legyen túl erős a bizonyítási kény­szer: mi mindent törvényesen teszünk. Természetes, hogy úgy teszünk, ez nem szorul bizonyításra, a mun­ka eredménye reméljük maga helyett beszél majd. Nem lenne helyes bárkit korlátozni a vitákban, vagy szemlátomást formai kérdés vitáját elvágni, mindez a régi rossz gyakorlatot idézné fel többek számára. Csak a zsinat önszabályozása lehet a járható út, segít­het abban, hogy belátható időn belül elvégezhessük munkánkat. Mert az sem mindegy, mikorra születnek meg az új törvények, alakul ki a struktúra, ami a megújuló egyházi életnek medret teremthet. Külföldről hazalátogató keresztyén kollégám mondta: „Ti még mindig a magyar virtusra vagytok büsz­kék. Ha tudjátok, hogy nincs igazatok, akkor is kitar­totok, sőt annál vadabbul érveltek. Miért nem tanul­tok az angoloktól, akik akkor büszkék, ha a másik­nak adhatnak igazat?!” A zsinat nagy leckéje ez. Tudunk-e különbözősé­geinkben - fiatalok és idősebbek, nők és férfiak, az ország különböző tájairól érkezettek, különböző ke­­gyességi irányzatokat képviselők... - egyek lenni, egy­más hite által épülni. És be tudunk-e kapcsolni min­denkit a dialógusba egyenrangúan, hogy az egyház minden értéke érvényesüljön. Azoké is, akik szemben­­állnak, vagy nem sokat várnak a zsinattól. Mindenki­re szükség van. Frenkl Róbert Falu Tamás HOLNAP De jó, hogy nem tudhatunk semmit, S előttünk minden mély titok, Nem tudhatjuk a bimbóról sem, Lehullni, avagy nyílni fog. Ma tele vagyok búbánattal. Pedig fönn kék mennybolt ragyog, Milyen szomorú lehet Isten, Aki tudja a holnapot. ILYEN TÁRSASÁG ITT MÉG NEM JÁRT...! A székesfehérvári nemzeti emlékhely A székesfehérvári egykori bazilikát Szent István király építtette, mint saját templomát. Itt temettette el 1031-ben Szent Imre herceget, s 1038-ban őt magát is itt temették el. 1038 és 1517 között valamennyi magyar király megkoronázására és ünnepélyes trónra ültetésére e templomban került sor. Szent Istvánon és fián kívül további 14 király, 9 királyné és az uralkodói család számos tagja lett itt eltemetve, közöttük III. Béla, az Anjou uralkodók, Mátyás király és utolsó­ként Szapolyai János. A bazilika ily módon a középkori Magyarország egyik legfontosabb szakrális és állami központja volt. 1543 és 1688 között egy kisebb megszakítással török uralom alatt volt Székesfehérvár. A megszállók rongálásai és a várost ért ostromok nyomán a bazilika csak romokban érte meg 1688-ban a város fölszabadítását. A régészeti kutatások a XIX. század elején indultak meg a bazilika területén. A hábo­rúk során fölforgatott, kirabolt királysírok és más itt eltemetett holttestek maradványait a föltárások nyomán raktárakba helyezték. 1937-ben sikertelen azonosítási kísérletek után a bazilika romjai szomszédságában ládákba csomagolva egy beton sírkamrába helyezték földbe a relikviákat. Ezt a sírkamrát 1984-ben nyitották föl. A talajvízzel megtelt gödörből kiemelték a csontanyagot és a Nemzeti Múzeumba szállították újabb vizsgálatok elvégzésére. Városunk polgárai és minden jóérzésű honfitársunk számára egyértelmű, hogy nemzeti uralkodóink számára végre európai módon kell biztosítanunk a végtisztességet. Ezért határoztuk el, hogy 1., a lehető módon teljessé tesszük a bazilika föltárását, megkutatva a mai utca alatt húzódó déli oldalhajót, amely talán még eddig nem háborgatott sírokat is rejthet; 2., gondoskodunk a feltárt romok konzerválásáról és a közönség számára érthető bemutatásáról; 3., és mindenekelőtt gondoskodunk a sok hányattatáson átesett relikviák méltó elhe­lyezéséről oly módon, hogy az egyszerre szolgálja a kegyelet és az esetleges későbbi tudományos vizsgálatok érdekét. Székesfehérvár városa a fenti célokból hozta létre alapítványát, melyhez tisztelettel várjuk minden áldozatkész honfitársunk csatlakozását. LELKÉSZKÉPESÍTŐ VIZSGA AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN Az Északi Evangélikus Egyházkerület Lelkészképesítő Bizottsága előtt 1991. szeptember 6-án Budapesten lelkészi vizsgát tettek és lelkészi oklevelet kaptak: BÉRES TAMÁS arnóti, FRANKO MÁTYÁS tatai, ISÓ DOROTTYA ostffyasszonyfai, ISÓ ZOL­TÁN csöngei és uraiújfalui, LACKNER PÁL győri, SZABÓ MAGDOLNA nyíregyházi és ZEL­­MANN PÁL mencshelyi segédlelkészek. A német nyelvű lelkészvizsgát sikeresen megállotta és ezzel német nyelvű lelkészi szolgálat­ra való képesítését megszerezte: Buczolich Márta sopronbánfalvi és Lackner Pál győri segédlelkész. A MONTE-CARLÓI RÁDIÓ A montc-carlói rádiónak a norvég misz­­sziók által fenntartott adásai 1991. szeptember 29-étől, vasárnaptól kezdve, 1992. március 28-ig, a 31 méteres rövid­hullámsávon (9435 kilohcrz) szombaton és vasárnap 17.35-től 17.50-ig hallha­tók. A vasárnapi adások keretében rövid igehirdetésből álló istentisztelet képezi az adások műsorát. Minden hónap első szombatján kül­­missziói negyedóra a kisugárzott műsor címe. A hónap második szombatján a bizonyságtevés szolgálatának végzésé­ben nyújtanak az adások segítséget. A hónap harmadik szombatján „Leve-ADÁSÁNAK ÚJ IDŐPONTJA lesláda" nevű adás keretében a beérke­zett kérdésekre felelnek az adások mun­katársai. A hónap utolsó vasárnapján gyerekek számára készült műsorok hall­hatók az adások keretében. November 23-án és 1992. február 22-én fiatalok számára összeállított programok szere­pelnek az adások rendjében. A norvég misszió által támogatott szombati magyar adásokat 17.50-kor egy áhítatból vagy vallásos előadásból álló negyedórás adás követi. Ezt egy észak-amerikai evangélikus laikusokból álló missziói szervezet támogatja. Ennek Pátkai Róbert, angliai magyar evangéli­kus lelkész a müsorszerkesztője. MEGHÍVÓ Az evangélikus közvéleményben több helyen felvetődött a Luther-Szövetség újraalakításának gondolata. A Luther-Szövetség célja: reformátori örökségünk jobb megismerése és megismertetése, valamint mai alkalmazása. Az evangélikusság iránt érdeklődők vagy abban megerősödni kívá­nók számára szándékozik segítséget nyújtani, úgy, hogy törekszik Luther Krisztus-ismeretének és evangélium-értelmezésének mélyebb megismerésére és a mai evangélikus gondolkodás kriti­kus számontartására. Ennek érdekében ismeretterjesztő és tudományos írásokat tesz közzé, konferenciákat és találkozókat szervez, támogatja az evangélikusok szórványokban végzett szolgálatát. Kérjük mindazok jelentkezését, akik a Luther-Szövetség munkája iránt érdeklődnek, és cél­jaiért készek szövetségre lépni. Megbeszélésünket, amely alakuló ülésbe torkollhat, 1991. októ­ber 12-én, de. 10 órai kezdettel a Budapest-Deák téri gyülekezet első emeleti tanácstermében tartjuk. Keszőhidegkút. 1991. szeptember 3. y(-^-Xrw_ ffir Káposzta Lajos sk . Oeme Oávid sk. Ribár J6no3 sk. Smidélíusz Zoltán sk. / j 2 VL oL-— i».. Erős vár a mi Istenünk! / lóo ICLUM— '*ccn-i,e sKni.it ik Csepregi Zsuzsanna sk . Győri Gábor sk. Sióidig' kwxu Stahi Lqjoá /U/• Öv.'.J A-, W Ezt a furcsa megjegyzést sokszor hallhattuk a parányi hegyi falucska. Mátraszentistván alig száz lakójának szájából. Még a tavasz folyamán született meg az ötlet: Menjünk együtt táborozni! Szervezzünk, mert sajnos közülünk csak nagyon kevesen jutnak el Gyenesre. Elő a naptárt! Gyors időpontegyeztetés után már a dátum is megvolt: augusztus 26-31. A nyári szünet utolsó hete. A legnehezebb és talán a legfogósabb kérdés a végére maradt, hogy hová? Hosszú keresgélés után kötöttünk ki a Mátrában. Bár papíron jóelőre minden készen állt, de ennek ellenére a szünidő utolsó hétfő reggelén tele várakozással, izgalommal és még egy kis földemmel is a szivünkben gyüle­keztünk a vasútállomáson. Pásztón találkoztunk lelkészünkkel ifj. Detre Jánossal és igazából talán ekkor kezdtük érezni és elhinni: itt már lesz valami! Autóbuszra szálltunk és déltájban megérkeztünk. Rögvest a helyiek és a kirándulók szúrós pillantásainak a kereszttüzébe kerültünk. Szinte minden tekintet azt sugározta: Vége a nyugalmunknak! Megjöttek a „Pestiek”! Látták a gitárt, hallották a nevetést és csendesen felkészültek lehető legrosszabbra... Estig elhelyezkedtünk, felvertük a sátrakat, elfoglaltuk a faházakat. Vacsora Után biblikusán Jézus mai tanítványaihoz méltóan „felmentünk a hegyre” a közeli kilátóhoz. Ott tartottuk meg a nyitóáhítatot. Élménye, hangulata csodálatos volt. A gitár zengése és az énekünk át meg átjárta a völgyeket és szinte rátelepedett a falura. Kell-e ennél jobb bemutatkozás? Kinyíltak a kulcsrazárt kapuk, megtörtek az elszánt tekintetek és még az este folyamán mindenkihez eljutott a hír: „egyházi tábor van a környéken.” A nehéz reggeli ébredéseket áhítatok követték, amelyeket mi fiatalok tartottunk. Minden napnak megvolt a maga témája. S így a hét folyamán - miközben arra kerestük a választ: Kicsoda az Isten? - eljutottunk, hogy odaállhattunk az általunk készített oltár elé, és az úrvacsorában mindannyian együtt közösségben érezhettük Isten bűnbocsátó szeretetét. A délutánjaink kirándulásokkal, erőt és ügyességet próbáló foci- és röplabda­meccsekkel teltek. A hideg ellen védekezve esténként a tábortűz melegénél gyülekeztünk össze. Ott adtunk hálát Istennek az együtt töltött napért. Szinte elröpültek az órák, a napok. Szombaton nehéz szívvel bontottuk a sátrat, hajtogattuk a hálózsákot. Amikor ezeket a sorokat papírra vetettük, már becsengettek az új tanévre, de az együtt töltött hét élménye elkísért mindannyiunkat az iskolapadokba is. Hála legyen Istennek, hogy élhettünk a lehetőséggel és megerősített lelkileg is bennün­ket! Köszönjük a rákoskeresztúri evangélikus gyülekezetnek, hogy befogadott és mellet­tünk áll! Köszönjük Ildikó néninek a fáradságos munkáját, aki a reggeli és esti terített asztalról gondoskodott! Köszönjük annak a két családnak, akik nyaralójukat a rendelkezésünkre bocsátották! Ilyen társaság itt még nem járt...! - hallhattuk a megjegyzést az egy hét alatt sokak szájából. Jól esett ez az elismerés mindannyiunknak. Első közös táborozása volt ez ifjúságunk 26 tagjának, akik rendszeresen kiegészülve az itthon maradottakkal, hétről­­hétre kedden esténként találkozunk. Várjuk a folytatást...! „Teremts bennem tiszta szívet Istenem, és az erő lelket újítsd meg bennem!” A rákoskeresztúri gyülekezet ifjúsága

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom