Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1991-09-15 / 37. szám

Tisztelt Professzor Úr! Bizonyára tudomása van arról, hogy lemondtam zsinati tagsá­gomról. Úgy érzem, szükséges, hogy ezt Önnek, mint megválasz­tott lelkészi elnöknek, de elsősor­ban mint az előkészítés során meg­ismert igaz munkatársnak megin­dokoljam. Kérem, hogy a szüksé­ges módon és mértékben ismertes­se az alábbiakat a zsinattal, és te­gye lehetővé, hogy az itt írottak a MEVISZ-Hírmondó mellett az Evangélikus Életben is megjelen­hessenek ! A lépéssel az 1991. február 16-i MEVISZ-közgyűlésen vállaltakat kívántam teljesíteni. Itt választot­tak meg arra a listára, amelyről delegáltunk volna jelölteket zsinati tagnak, ha erre esetleg felkérést ka­punk. Akkor kimondtuk, hogy zsi­nati tagságot csak a Szövetség programját képező „kétlépcsős ja­vaslat" képviselése céljából fogad­hatunk el, úgy, hogy az abban fog­laltak megvalósítása már az első ülésszakon megkezdődik. Röviden ki kell térnem azokra az előzményekre, amelyek e sarkos fogalmazást indokolták. Hosszú vita után. nehéz szívvel vállaltuk el a jelöltséget, és azt, hogy bekap­csolódjunk az Ön által is vezetett zsinati előkészítő bizottságok munkájába. Óvatosságra intett bennünket az a kettős magatartás, amelyet irányunkban az elmúlt két évben az országos elnökség tanúsí­tott. Miközben egyik oldalról po­zitív fénybe került a MEVISZ, (if­júsági, szociális munka) másrész­ről ismételt, komoly figyelmezte­tésben részesültünk, ha egyházpo­litikai kérdésekben a „hivatalos­tól” eltérő véleményt hangoztat­tunk (megalakulás-függetlenség kérdése, kerekasztal megbeszélé­sek, Roszik ügy, stb). Különösen veszélyesnek éreztük azt, hogy mi­közben az eltérő nézeteket egyházi sajtónk nem ismerteti, azonnal be­számol az „ellenzék" közeledő lé­péseiről (pl. zsinati javaslatok), tendenciózusan a széles bázis és egyetértés hamis és káros illúzióját sugallva. Számolva a lejáratódás ilyen le­hetőségével is vállaltuk és végig csináltuk a bizottsági munkát. Hit­tünk abban, hogy a vitákban, a jogalkotó tevékenységben aktívan részt véve hitelt szerzünk gondola­tainknak, és együtt megtaláljuk a megoldást arra, hogy a zsinatot méltóvá tegyük azokhoz a lehető­ségekhez, amelyek vonzásában összeült. És jöttek az új élmények. Miközben az általunk támoga­tott javalat szövege ismételt felké­résre sem jelenhetett meg egyik hi­vatalos lapunkban sem, a rázúduló kritika, püspöki és felügyelői te­kintéllyel súlyosbítva annál in­kább. Kevesen tudják, hogy a zsi­nat előtti három nappal az orszá­gos felügyelő résztvett a MEVISZ elnökségi ülésen, ahol hosszú vita után kompromisszumos megol­dást fogadtunk el. Ő, mint a napi­rend előadója a mi javaslatunkról és saját módosító indítványáról, mint alternatívákról szavaztatja majd meg a zsinatot. Emellett megígérte, hogy szavazást rendel el arról is, megkérdezze-e a zsinat a gyülekezeteket a kétlépcsős javas­latról. Ezek után az ülésen már harmadik alternatíva - a zsinati törvény - is került, s a végén csak erről szavaztunk, s a korábban ígértekről szó sem esik. Az ülés napján készült TV interjúkból csak a MEVISZ ifjúsági munkájá­ról mondottak kerülnek adásba. Az egyházi és világi ,(!) sajtóban egyoldalú beszámolók látnak nap­világot az egyik zsinati alelnök tol­lából, amelyekben mindannyiszor megveregettetik a MEVISZ válla. (Nem is érdemes itt arról a zűrza­varról beszélni, amely egy írásban be sem nyújtott törvénymódosítás vitáját, s az arról való, megismételt szavazást jellemezte.) TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Az országos Presbitérium határozata felelőssé tett a Zsinati Híradó­ért. Kérem, hogy dr. Cserháti Péter levelét, melyet dr. Reuss Andráshoz intézett, szíveskedjenek közölni. Ugyancsak kérem egyidejűleg közöl­jék levelemet, melyet Cserháti Péter dr.-hoz írtam. Úgy vélem, mindkét írás a címzetteken kívül szélesebb érdeklődésre - zsinati tagok, ME­­VISZ, egyházi közvélemény - tarthat számot. Kérem továbbá szíveskedjenek a Cserháti levélre érkező esetleges további reflexiókat is közölni. Köszönettel: Budapest, 1991. augusztus 26. Dr. Frenki Róbert Összefoglalva tehát: A továbbiakban nem látom le­hetőségét az általunk támogatott javaslat keresztyén emberhez mél­tó képviseletének, ezért kell most a MEVISZ közgyűlésen mondottak szellemében lépnem. 1. Nem, mert ezekkel az eszközök­kel szemben tovább „naivan" a zsinati jogszerűségben bízva ki­látástalan harcolni, a hasonló eszközök használatát pedig a lelkiismeretünk eddig sem en­gedte, így azt ezután sem tehet­jük. 2. Ugyanezért a zsinaton való to­vábbi részvétel a fenti módon elért „eredmények” akaratlan igenelését jelentené, hiszen a döntésekért a lehetetlen helyzet­be kényszerített, hallgatásra ítélt ellentábornak is viselnie kell a felelősséget. 3. Ugyanakkor nem érzek felelős­séget az engem küldő országos közgyűléssel szemben sem, amelynek ülésére meg sem hív­tak, nézeteimre, álláspontomra a megválasztáskor kíváncsiak nem voltak. (Engedjék meg, hogy saját „konkrét" példámon érzékeltessem, mit gondolok az előkészítésről, a múlt üléssza­kon oly sokat emlegetett „jog­szerű választásokról!”). 4. Végül azokat is szeretném meg­nyugtatni, akik a MEVISZ-t az­zal vádolták, hogy akciójának csak zsinati pozíciószerzés volt a célja. Tisztelettel búcsúzom Önön ke­resztül a zsinat minden tagjától. Az országos felügyelőnek tett ígé­retünknek megfelelően mi vállal­juk, hogy amennyiben igényt tar­tanak véleményünkre, munkánk­ra, erőnkhöz mérten igyekszünk megfelelni annak. Nem vagyunk borúlátók egyházunk jövőjét ille­tően. Úgy érezzük Urunk nem akarja, nem engedi, hogy ilyen úton járjunk tovább. Azzal a 400 fiatallal ad reményt, aki mindenek ellenére aláírta felhívásunkat. Munkájára, munkájukra az Úr áládását kívánva üdvözli: Cserháti Péter Kedves Péter! Gondolom más reflexiókat is fogsz kapni a zsinat lelkészelnökéhez írt, de a zsinatnak szóló, ott felolvasott leveledre. Vélem, ezekben a levelek­ben közös elem lesz a visszalépésed­del kapcsolatos őszinte sajnálat. De ez, mármint a visszalépés, szíved joga. Sajnálatos, hogy egy - szerep­lésével még azokban is, akik nem értettek vele egyet -, rokonszenvet kiváltott fiatal zsinati tag, javaslata elutasítása után visszalépett. Az ember mindig egy és oszthatatlan, természetesen - és ez is sajnálatos - a MEVISZ elnöke mondott le, mégsem ö, hanem dr. Cserháti Pé­ter, hiszen személyében lett megvá­lasztva. Ezt aláhúzza, hogy az első zsinati ülésszak előtti informális be­szélgetésen a MEVISZ jelenlévő képviselői úgy foglaltak állást, hogy megválasztásod nem jelenti a ME­VISZ képviseletét. Természetesen ettől még konkrét felhatalmazás alapján szólhattál, illetve szólhattál volna a MEVISZ nevében. Számomra nem kétséges jóhisze­műséged, tisztességed, ügyszerete­ted, ugyanezt te nem tételezed fel - tények ellenére - zsinati tagokról, egyházi vezetőkről stb. Fekete­fehérben gondolkodok előítéleted­hez rendeled hozzá, torzítva, a való­ságot. A teljesség igénye nélkül: összefoglalásod első két pontja alaptalan, valótlan és súlyosan, igaztalanul sérti a zsinati tagokat, rajtuk keresztül az őket kiküldő egyházat. Mégha tévedtek is a zsi­nati atyák, amikor nem a te szájad­­íze szerint döntöttek hogyan lehet ezért kilátástalannak minősíteni a zsinat jogszerűségét?! Mi az, hogy „hasonló eszközök használata?", amit a lelkiismeretetek nem enge­dett és nem enged meg. Ki, milyen eszközt használt? Vannak, akik vi­tatják az egyházban azokat az esz­közöket, amelyeket nemes céljaitok érdekében ti használtatok. Nekik ugyanazt mondtam és mondom, amit nektek: mondják meg ponto­san mit kifogásolnak. Mindez saj­nálatosan jelzi a bizalmatlanság, a gyanakvás légköréi, ami a társada­lomhoz hasonlóan egyházunkat sem kíméli meg, megnehezítve az elöbb­­rejutást. Mi az, hogy „lehetetlen helyzetbe kényszerített, hallgatásra ítélt el­lentábor?” Úgy érezted a zsinaton, hogy nincs esélyegyenlőség? Ezt nem tudom elhinni. - De a zsinaton kívül sem ez a helyzet. Sőt. Ki tud ma Magyarországon bárkit hallga­tásra ítélni? Az egyházi és világi sajtóban megjelent cikkek nem a te álláspontodat igazolják. De utalhattam volna leveled első részére, melyben „kettős magatar­tás"-útnak minősíted az országos el­nökséget a MEVISZ-szel kapcso­latban. Ezzel szemben tény - ellen­őrizhető! -, hogy minden országos presbitériumi és elnökségi döntés támogatta a MEVISZ-t!!! (erköl­csileg, tartalmilag, anyagilag). Az, hogy lelkészek, egyháztagok, veze­tők bizonyos kérdésekben nem érte­nek egyet veletek, ez nem kettős magatartás. Vagy szerinted nektek mindig mindenben igazatok volt és van, aki másként lát valamit az ma­radi stb? Ez alapvető kérdés, dialó­guskészségetek , kultúráltságotok kérdése. Itt még szó sincs keresz­­tyénségröl. Nem hiszed, hogy az el­nökségben, az országos presbité­riumban is különböző vélemények ütköztetése előzi meg a döntéseket és nincsenek „hivatalos" álláspon­tok? Vagy a MEVISZ vezetése uni­formizált? Nem hiszem. Magam például az általad zárójelben emlí­tett három példa közül csak egyben nem értettem veletek egyet, - nem a kerekasztalt - pontosabban egy, a MEVISZ Hírmondóban megje­lent írást kifogásoltam. Ez már megkérdőjelezi, az egyébkén ti tá­mogatást ? - Több lelkész vélte és véli úgy, hogy a MEVISZ tevé­kenysége nem azonos az egyházi ifjúsági munkával, annak legfeljebb része és a hangsúlyt a gyülekezeti, egyesületektől független, ifjúsági munkára teszi. Nem hiszem, hogy helyes lenne ezt a felfogást ME­­VlSZ-ellenesnek, netán károsnak minősíteni, még akkor sem, ha biz­tosan vannak, akiknél erről is szó lehel. De ez is belefér a sokszínű­ségbe. Magam úgy vétem, hogy ép­pen az ifjúsági munka korábbi kor­látozása miatt nagy szükség van a dinamikus, maguk a fiatalok által irányított egyházi ifjúsági, egyesü­leti tevékenységre. Nem a ME­VISZ kegyeit keresem a vélemé­nyemmel, nem várom el ezért, hogy támogatást kapjak, nem neheztelek a bírálatért, egyszerűen így gondo­lom. Annak ellenére, hogy ifjúsá­gom idején, a Deák-téren, a negyve­nes évek végi ébredés elsöpörte az ifjúsági egyesületet. Minden szerve­zeti forma nélkül, mint gyülekezeti ifjúság rendeztünk akár országos konferenciákat - Főt, Hűvösvölgy -, másokra elmentünk - Szilvásvá­rad, Szarvas, Gyenesdiás -, nem szólva a rendszeres - heti három - gyülekezeti ifjúsági alkalomról. De ez akkor volt. Az említett kerekasztal - megbe­széléseknél a megfelelő előkészítést hiányoltam. Úgy vélem az esemé­nyek engem igazoltak. Pontosab­ban azt - elnézést a nyersességért -, hogy a MEVISZ néhány személyi­sége - ki ezért, ki azért -, a magu­kat radikálisnak nevező néhány lel­kész és nem lelkész hatása alatt, segíteni kívánt abban, hogy neve­zettek megszervezhessék az úgyne­vezett „ellenzéket". Hamar kiderüli azonban - 89-90 fordulóján va­gyunk hogy a megújulást őszintén akaró, a múltat elítélő, az egyházi reformot lassúnak tartó, különböző csoportok nem azonosulnak a „ra­dikálisokkal" . Ezért azután a keré­kasztal elvesztette érdekességét, abbamaradt. Az 1990 május 1-i lel­készfórum is azt mutatta, hogy a túlnyomó többség bízik abban, hogy robbanás, viszálykodás, egyházhoz méltatlan háborúskodás nélkül jár­hatjuk a megújulás útját, ha a fo­lyamat lassúnak látszik is. A zsinati munka megkezdése, a 90-91-es évek egyéb eseményeivel együtt, úgy vélem igazolja ezt a várakozást. Ti viszont - legalábbis a vezetők egy része, ezt tanúsítja ifj. Zászka­­liczky Pál cikke (Ev. Élet július 21.) - nem tudtok a pluralizmusban gondolkodni, marad a fehér-fekete, ha nem úgy alakul, ahogy szeretné­tek, előjön a kezdettől fogva minden vélt, vagy valós sérelem, eluralkod­nak a vádak. Nem hittem és nem hiszem, hogy a MEVISZ legfonto­sabb küldetése egyfajta politikai ra­dikalizmus képviselete lenne az egy­házban, ez inkább hátráltatja a tu­lajdonképpeni munkát. Nem változ­tat a dolgon a „teológiai”, „ideoló­giai", „etikai” stb. csomagolás, az egyházpolitikai radikalizmus a lé­nyeg, megvan ennek a társadalmi megfelelője. Úgy vélem az egyházi megújulás szempontjából ez még károsabb, mint a társadalomban, bár ott is látványosak a gondok. Ennek ellenére, fel tudom tételezni, hogy tévedek, rossz beidegzések, személyi összefüggések alakítják véleményemet, már csak ezért is igényem, hogy más nézetek is kellő hangsúlyt kapjanak. De ennek csak úgy van hatékonysága, ha kölcsö­nös az igény. És a véleménykülönb­ség továbbra sem zavar abban, hogy minden lehetséges eszközzel támo­gassam a MEVISZ munkáját, töb­bek között abban is, hogy az egy­házban ifjúsági munkát végzők te­vékenysége - történjék bármilyen szervezetben - egymást segítő, ne egymás elleni legyen. E levél megírását és a jövőt is megkönnyíti, hogy leveled végén, is­mételten hivatkozva megbeszélé­sünkre, kifejezed készségeteket a további munkára. Magam egyide­jűleg, még nem ismerve leveledet, a zsinati ülésszak előtti elnökségi ülé­sen javasoltam, hogy minden zsinati szakbizottságba kérjünk a ME­­VlSZ-töl egy munkatársat. Ezt vé­gül úgy fogadták el, hogy legyen ifjúsági tag minden bizottságban, hivatkozva arra, hogy már a KIÉ is működik. Nem hiszem, hogy ez problémát jelent, úgy tudom, hogy Szeverényi János, a KIÉ lelkésze, nálatok is elnökségi tag. Hátra van a zsinat előtti megbe­szélésünk. Erről pontosan írsz leve­ledben, egy alapvető kérdéstől elte­kintve. Ebben sem kételkedem jóhi­szeműségedben, te így élted át, de­ltát a tény ettől tény marad. Azt írod: .. hosszú vita után kompro­misszumos javaslatot fogadtunk el." A valóságban - sajnos - nem született kompromisszum, bár az igazán testvéri jó légkörű beszélge­tés mutatott erre esélyt. A kompro­misszum az lett volna - ezt javasol­tam -, hogy ne a ti „kétlépcsős” javaslatotok kerüljön a zsinat elé, hanem az általam kidolgozott „cso­mag" (zsinati törvény módosítása, zsinati elnökség megválasztása, gyülekezetek megkérdezése a két­lépcsős javaslatról). Ti ezt végül azért nem fogadtátok el, mert az egyik vezetőségi tag véleménye sze­rint nem vagytok felhatalmazva a közgyűlési döntéstől eltérni, esze­rint képviselni kell az önfeloszlató javaslatot. A kompromisszum azt jelenti, hogy mindkét fél enged, az álláspontokat köztelítik. Ezek után már nem kompromisszumról, ha­nem országos felügyelői álláspont­ról, ha tetszik ígéretről beszélhe­tünk. Ezt vállalom. Te is helyesen használod a „megígérte" kifejezést. Mi történi ezek után? A 3. alterna­tíva, az új zsinati törvény megalko­tása nem volt új elem, hiszen a ME­VISZ javalatában is szerepelt en­nek szükségessége, ugyanakkor Boleratzky Lóránd dr. előterjeszté­se is tartalmazta - első változatként - az önfeloszlatást. Joggal véltem úgy, hogy a két javaslat erősíti egy­mást. Elfogadásuk esetén újabb szavazás döntött volna arról, hogy a két lépcső kap-e elsőbbséget, azaz addig kell az új törvényt megalkot­ni, hogy annak alapján az új zsinat összehívható legyen, vagy készül­jön-e el a teljes törvény, utána szü­lessék döntés az önfeloszlatásról. - A zsinat nem erre, hanem a módosí­tásra szavazott, ezt követően fogad­ta el konkrétan, miben módosít és került sor az elnökség megválasztá­sára. Őszintén örülök, hogy teljesen pontosan idézel, nálatok is azt mondtam, hogy a javaslatokról, mint alternatívákról kérek majd szavazást, ezt senki nem kifogásol­ta, csak utólag jött elő, miért nem külön-külön szavaztunk az előter­jesztésekről. Úgy vélem, ezek után legalábbis kicsinyesség zűrzavarról írásban be sem nyújtott módosítás­ról stb. szólni, hiszen a te interpre­tálásodból is kitűnik, aki jelen volt, tapasztalta, hogy mindent megtel­tem azért, hogy a javaslatok esélye azonos legyen, valóban a zsinat döntsön. A gyülekezetek megkérde­zését célzó javaslatomtól elálltam; a vita, amely előrevetítette a szava­zás kimenetelét, ennek elvetését is tükrözte, úgy véltem, ott és akkor ez valóban inkább zavart keltene. Természetesen, ha korábban komp­romisszum születik, akkor ez köte­lező lett volna. Ahogy sor kerül, lehet, hogy rövidesen,'az új zsinati törvény elfogadására, ekkor ismét előkerülhet a kétlépcsős javaslat; magam sem mondtam le arról, a lehetőségről, hogy a zsinati munka bizonyos szakaszában kikérjük egyes kérdésekben a gyülekezetek véleményét. Kedves Péter! - Nem akartalak megbántani, nem akartam a válla­latokat veregetni. A véleményemet írtam meg a különböző újságokban, jelen levélben is. Aktivitástok nélkül nem foglalkoztatott volna, hogyan lehet a zsinat megkezdésekor már üzenni egyháznak, társadalomnak, elköteleztük magunkat a megújulás mellett. Nem vagyok büszke arra, egy­szerűen tény, hogy ugyancsak a ti tanácsotok alapján tettem javasla­tot a választás módjára, arra, hogy már a jelölés is írásbeli, titkos le­gyen. Arra sem vagyok büszke,, hogy veletek és más egyházi csopor­tokkal megkíséreltem és kísérlem a konzultációt, mindez kötelességem. Abban sem volt egyikünk részéről sem tendencia, hogy csak három nappal a zsinat előtt sikerült össze­ülni, pedig hónapok óta terveztük. A kölcsönös jóindulat a munkánk­hoz szükséges minimum. Igaza van Reuss Andrásnak, amikor úgy véli, hogyfnep^a,^mf: lyi változások jelentik a megújulást. Spirituális értelemben csak az Isten Szent Lelke hozhat ébredést. Em­berileg a reformokat munkálhatjuk, a hierarchizált, túlcentralizált egy­házszervezet lebontásával, egészsé­ges decentralizációval, aminek szá­mos személyi konzekvenciája is adódik, hiszen a decentralizáció maga is friss erőket, önállóan tenni képes munkásokat kíván. Hiszem, hogy a zsinat tevékenysége meg fogja ezeket a célokat valósítani. Hiszem, hogy addigra az egyházban ismertté válnak azok a fiatalok és idősek, nemlelkészek és lelkészek, akik megválaszthatok lesznek, az új struktúrának és feladatoknak meg­felelően. Mert a megújulásnak vi­szont vannak személyi következmé­nyei is. És hiszem, hogy addig - ez reménységünk az evangélium erejé­ben - olyan gyülkezeteink lesznek, amelyek alkalmasak arra, hogy él­jenek az alulrólépítkezés adta jo­gokkal, amelyeket az új törvény meggyőződésem szerint nyújt majd számukra. Testvéri, baráti és kollégiális sze­retettel: Frenki Róbert PILLANATKÉPEK A ZSINATRÓL a b le b a u D d n li n i: t r \ í 1 i I I í ( j i i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom