Evangélikus Élet, 1991 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1991-06-30 / 26. szám
-----------NAPRÓL Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Ef 2,8). VASÁRNAP Van> ak' bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűkén meri a járandóságot, mégis ínségbe jut. (Péld. 11,24) Kol 2,7 Lk 5,11 -IKor 1,18-25-Zsolt 101. Uram, Istenem! Te bőven osztogatsz mindnyájunknak szeretetet, kegyelmet, földi javakat. Mi sokszor gondoljuk: mindenünk, amink csak van saját erőfeszítéseink eredménye. Pedig meg kell tanulnunk, hogy valójában az teszi sajátunkká, ha elfogadjuk és elismerjük, hogy a te jóvoltod nélkül semmink sem lenne. Késztesd szívünket Istenünk, hogy naponta hálát tudjunk adni végtelen jóságodért. Ámen. HÉTFŐ Mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. (Préd. 3,14) 2Thcssz. 2,15 - Lk 14,25-33 - Jak 1,19-27. Uram! Életem vetődésében néha-néha előfordul, hogy nem látom kezed nyomát. Betegségek, gyász, békétlcnkcdések, nyughatatlanság vesz körül. Olyan nehéz ilyenkor meglátni, hogy te mindezek ellenére velem vagy, amit teszel az örök és maradandó. Ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy ha olykor nem is veszem észre, de a testi-lelki szenvedésekkel is formálsz. Ámen. KEDD Őt (Ábrahámot) választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és házanépének is, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazságnak és a jognak megfelelően. (lMóz 18,19) Gál. 3,7 - Lk 9,51-56 - Jak 2,1-13. Atyáink Istene! Mindenben a te akaratod és utad valósul meg, ezért minden dicséretre és magasztalásra egyedül te vagy méltó. Te vagy az, aki megtanítod Ábrahám fiait, a benned hívókat arra, hogy cselekedjék akaratodat, igazságodat, hirdessék csodáidat az idők végezetéig a Szentlélek által. Áldott légy érte Istenünk. Ámen. SZERDA Ezt pedig jó lelkiismcrettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó magatartásotokat. (IPt. 3,16) Neh 5,9 - 2Kor 8,10-15 - Jak 2.14-26). Úr NAPRA -----------------S Jézus! Magas mércét állítottál elém, amikor a szeretet nagy parancsát nekünk adtad. Annyira magasat, hogy bizony sokszor belebukom. Tekints rám, mint legkisebbjeid közül egyre. Gyönge, ingadozó szeretetem, természetem a te segítségedre szorul. Erősíts meg mielőtt végleg elbukom a jó cselekvésében. Ámen. CSÜTÖRTÖK Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? (Jak 2,5) Ézs 11,4- IKir 19,-21. Jak 3,1-12. Istenem! Jól tudom, hogy a külső gyarapodás néha a belső fogyatkozást jelenti, mert a megszerzett javak elterelik figyelmemet az gazi értékről, igédről, szeretetcdről. Kérlek Istenem: engedd, hogy a te értékeidben gyarapodhassak itt a földön. Add meg nekem, hogy a mindennapi kenyérért folytatott küzdelemben mindig előttem lebegjen, hogy az igazi nyereség vagy veszteség az örök élet nyeresége vagy vesztesége. Ámen. PÉNTEK Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot. (Zsolt 74,16) Zsid 11,3 - Lk 9,18-26 Jak 3,13-18. Teremtett világod - Istenem - szépségével, tökéletességével rabul ejt. Gyönyörű ez a nyár melegével, virágaival, madaraival, gyümölcseivel. Csodállak és magasztallak Éltető Élet, hogy tőled, általad és benned létezik minden körülöttem. Ámen. SZOMBAT Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ö dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét telve kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1,14) Ez 37,27 - Mt 19,27-30 - Jak 4,1-12. Testté lett Ige, Úr Jézus Krisztusom! Te vagy az igazi fény, az igazi világosság, te világosítottál meg minden népet. Dicsőség néked, forrása minden jónak, minden igazságnak, minden szépségnek, minden életnek. Örök Ige, téged akarlak hallgatni, terád akarok figyelni, örökké fényedben, világosságodban maradni. Ragadj meg engem, hogy ne távozhassam többé sugárzásodból. Ámen. Piri Magdolna ______________________________ ^ ÉLŐ VÍZ ISTENFÉLELEM A MÉRLEGEN „Boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr.” Jk 1,11 A Szentírás szép elismerést ad Jóbról: feddhetetlen, becsületes, feli az Istent, és kerül minden rosszat. Isten mondja ezt, s gondoljuk, ezzel be is van fejezve. Jób a legmagasabb helyről kapott elismerést. Kinek lehet még itt szava vagy ellenvetése? Jób istenfélelme mégis mérlegre kerül, a próbák tüzébe. A nagy Ellenkező megrágalmazza; nem ok nélkül féli Jób az Istent. Az egész csak viszontszolgálat, adósságtörlesztés. Már előre sokat kapott Istentől: megáldotta keze munkáját, megszaporította jószágát, oltalmazza házát, mindenét. Jób csak viszszaszolgálja mindezt. Könnyű neki, kivételezett személy, a legmagasabb helyről élvez különös kegyet. Isten és a Sátán vitázik a kegyes ember felett. A maiak felett is. Mi sokszor úgy gondoljuk elég, ha Isten tudja, milyenek vagyunk. Nekünk elég az ő véleménye. Isten azonban meg akarja győzni az ellenfelet is. Ezért bizonyíttat a hívő emberrel is. Mérlegre teszi. Ma is sok a megpróbált keresztyén. Fel se fogjuk mindig annak a fontosságát, hogyan álljuk a próbát. Azt gondoljuk, Isten előtt kell bizonyítanunk, pedig az ö szeme előtt világosan állunk. Isten azt akarja, hogy a vádló, a rágalmazó számára bizonyítsunk. A próbára tett keresztyén nem is csupán magáért bizonyít, hanem Istenért is, Isten munkájáért, Isten ügyéért. A Sátán ellenében. Hogyan álljuk a próbát, legyen az akár betegség, kárvallás, megszégyenülés? Jób nagyon jó tanácsolója a mérlegre került keresztyéneknek. Semmit sem tud a Sátánról, csak Istenről. Öelőtte tudja magát minden veszteségében. Ez határozza meg magatartását. A nemrég elhunyt jeles magyar költő, Garai Gábor, egyéni, családi élete nagy próbatételében' amikor kisgyermeke gyermekbénulásban megbetegedett,/ felfigyelt Jób példaadására, és versbe öntötte Jób könyvét. Hadd idézzek belőle:- Mert úgy tetszett az Úrnak, hogy a Sátán kezébe adott, mondván: „csak életét hagyd meg, mást mindenét elpusztíthatod. Am rontsd meg öt csontjaiban, s tudom, meg nem tagad engem!" S lezúdultak rám a csapások kísértő förgetegekben. de én zokszó nélkül álltam a próbát, mit az Úr kiszabott." Jób állhatatossága abból táplálkozott, hogy az Úr előtt tudta magát veszteségeiben, és mindent az ő kezéből vett. - Tiltakozhatunk a próbák ellen, lázadozhatunk. És tesszük is mindaddig, amíg azokat emberektől vagy akár a Sátántól eredőknek véljük. A türelem akkor kezdődik, amikor Istent tudjuk mögöttük, s az ó kikutathatatlan szándékait. Azt a bizonyosságot, hogy neki célja van azokkal hitünk erősítésére, kívülállók vagy éppen szembenállók előtti hitelére, szent neve dicsőségére. Csepregi Béla JÉZUSSAL ÉLI K Problémák „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul..." (Ézs 40,31) A hívő élet problémái nem annyira a kezdethez kapcsolódnak, mint inkább a folytatáshoz. „Minden kezdet ttehéz” - ez régi közmondás. De az ellenkezője is igazi! sokszor a kezdet könnyű, és a folytatás nehéz! ^&aiás.l,5 szerint „minden szív erőtlen". Vagyis van egy indító lelkesedés - de az hamar elpárolog. Nincs egy rugó, amely hajtsa. Mint a rossz ingaóránál. Ha meglököm, pár lengést végez, de mindig újra megáll: a rugó elpattant - nincs ami mozgásban tartsa. A mi életűn:, hajtórugója: Jézus. Csak ha Vele álandó kapcsolatom van, akkor jön a kezdet után a folytatás. A problémát a saját szívünk, a Biblia szavai szerint az „óember” okozza. Az óember lelkesedni tud - de neki alápjában nem tetszik a Jézussal való járás. Ap- Csel 7,39 szerint István vértanú említi, hogy a zsidók eltaszították Mózest és szívükben Egyiptom felé fordultak. Az óember halálunkig megmarad és „Egyiptomhoz” kötődik. A régi élet, vagyis ez a világ vonz. Nem tetszik neki a pusztai vándorlás, a szoros kapu és a keskeny út, a hazafelé vezető út. Naponta kell szembefordulni az óemberrel - úgy hogy ige és ima által a másikat, a belső embert erősítjük. Csak a naponta olvasott ige ad kedvet és erőt az új élethez. Ezt mi nehezen tanuljuk meg. A Sátán legjobban gátolja a naponkénti csendesórát. Ha ezt megakadályozza, nyert ügye van. A körülöttünk levő világ, az emberek úgy is vonzzák a romlott szívet. Egy másik probléma éppen az emberek. Kolossé 4,5 szerint a „kívül állók”. Hogyan viselkedjünk ezekkel? Például a családban: talán csak magam járok hitben - férjem, illetve feleségem, gyermekeim, a világ útján vannak. „Bölcsen viseljétek magatokat a kívülállók irányában”. Miben áll ez a bölcsesség? Szeretni kell őket - de a bennük levő szellemmel, indulattal, gondolkodással nem szabad közösséget vállalni. Ez bizony feszültséget jelent. Ez a feszültség sokszor terhes. Jó lenne „alkalmazkodni”, beilleszkedni a többség véleményébe. A hit körül mindig feszültség van. A kívül állók csodálkoznak, hogy mi másképp élünk. Láthatjuk, hogy sok a probléma. De van'erőforrás is. Ige, imádkozás, a hívő testvérekkel való beszélgetés, ezek erősítenek! Azt tanácsolom, hogy ne próbálj magános keresztyén lenni. Ez nem fog menni! Keresd Isten '/gyermekeinek társaságát. Rá fogsz jönni, hogy nekik is hasonló kísértéseik és harcaik vannak. Problémát okoznak saját bűneink is. Újra meg újra előjönnek régi bűnök, szokások, botlások. Minden bűnt azonnal ítélj el magadban, valid meg, kérj bocsánatot. De ne akarj tökéletes lenni. Jézus a bűnösöket hívja, csak azokat. Minden problémát nem soroltam fel. A lényeg: a sok kísértés, probléma ellenére lehet járni Jézussal. Ez az út nagyon is járható. Milliók jártak és járnak is rajta. És vallják: nincs boldogabb élet, mint a Jézussal való élő barátság. Aki ezt kipróbálta, az tudja: lehet így járni és ez az élet össze sem hasonlítható azzal, amikor valaki a maga útját járja. A magam útján aztán valóban jönnek a megoldhatatlan problémák. Ott az ember a maga erejére van utalva. Isten népe pedig naponta tapasztalja, „akik az Úrban bíznak, erejük megújul" (Ézs 40,31). G. A. A VASÁRNAP IGÉJE CSELEKEDJETEK A JÓT ÁLLHATATOSAN! 1 Péter 3,8-15 Az oltári igében (Lk 5,1-11) Péter csodálatos halfogásáról olvashatunk, s Jézusnak a bűnös Pétert felemelő elhívásáról, amikor így biztatja: „Ne félj, mostantól kezdve embereket fogsz!” Ennek a történetnek folytatása, praktikuma, „ágendája” mai igénk. Jézus bennünket is hív bizonyságtételre, misszióra. Átvitt, lelki értelemben meghatározza mai igénk azt, hogy miből van szőve az a háló, amivel dolgozhatunk, „embereket foghatunk”. Olyan életszabályok ezek a keresztyén emberek számára és a kívülállók megnyerésére, amik nélkül hiába vetjük ki magunk eszkábálta hálóinkat, mert azok üresek maradnak, legalábbis Isten országa számára. Az igazán erős és „szakszerű" háló szálait a krisztusi szelídség, lelkűiét tartja össze. Milyen sokszor vétek e krisztusi szelídség ellen! Ugyanakkor nem tudom elviselni mások hibáit, vétkeit, s lázadok az ilyen felháborító igazságtalansággal, magatartással szemben. A szeretetlenség és gyülölség azonban nem csak a másikat emészti, hanem mint a tűz égeti és emészti a „gyúlékony anyagot” magát is. A szeretetlenség és gyűlölködés önmagámból kicsapó lángjaival így leszek kevesebb, tehát vesztes én magam is. Eltorzítja arcomat, életemet. Isten viszont övéinek örömében szeretne gyönyörködni. Mert áldásra hívattunk el, hogy azt örököljük, s ennek az áldásnak továbbadásával bízattunk meg. Elsősorban a gyülekezet életében! A gyülekezet élete Isten színe előtt zajlik, s ahogy a Jelenések könyvének gyülekezetekhez írt levelei mutatják, bizony kemény ítélet alatt állnak Isten népének közösségei, azok, akik örökösöknek tudják és hiszik magukat, ha elfelejtik igazi elhivatásukat. Egyházunkban az ún. „gyülekezetszerűség”, amikor a gyülekezeteket tartjuk az egyházszervezet alapjának, elsősorban azt jelenti, hogy a bizonyságtételnek a gyülekezet életéből kell áradnia! A gyülekezet életéből, cselekedeteiből, hitéből, krisztusi szeretetéből! Hányszor és hányszor tagadja meg ezt Isten népe tudva vagy tudatlanul! De evangélikus egyházunk egészét is úgy kell látnunk mint egy nagy gyülekezetei, s ekképpen kell élnünk és szolgálnunk benne! Olyan halászok vagyunk azonban sokszor, mint akik puszta kézzel akarnak halat fogni a tengerben vagy más esetben mosatlan, szakadozott, toldozott-foldozott hálóval. A ,jóval győzd le a gonoszt” igazsága fokozottan érvényes Isten gyermekeinek, Jézus tanítványainak életére! A gyülekezet szilárd alapon állva tudjon együtt szenvedni, örülni, helytállni a próbatételekben félelem nélkül, jó lelkiismerettel. Akinek drága az örök élet ajándéka, az tudja, mit miért vállal, mit miért cselekszik és miben reménykedik. A jóra igyekezzetek! __ Az Úr a jóban való örvendező életre hív bennünket! A gyülekezetek legyenek örvendező közösségek! A szenvedést, a próbatételt sem önmagában kell nézni csupán, hanem a jóval együtt! Krisztus az Úr, aki a jó állhatatos cselekvésével és a kereszt jelével vezet az igaz életre. Igazabb életre itt a földön, s a beteljesedett életre ott a mennyben. Ti is Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, s követve őt, cselekedjétek a jót állhatatosan, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számadást kér tőletek a bennetek élő reménységről ! Szabó Vilmos Béla Imádkozzunk! Úr Jézus! Köszönjük, hogy Te megmutatod a helyes cselekvés útját! Bűneink miatt nehéz megmaradnunk a jóban, de Te megtisztíthatsz, megerősíthetsz, hogy a Te lelkületeddel, jóval győzzük le a rosszat. Szeretnénk örülni az életnek, a benned kapott reménységnek! Áldj meg bennünket életújító irgalmaddal! Segítsd meg szolgálatunkat, hogy mások is megismerhessék evangéliumod drága kincsét! Ámen ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. június 30. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Szilas Attila, de. 10. német istentisztelet; de. II. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Hcrczog Csaba. II, Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. II., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II., Báthory u. 7. de. fél ll. Csillaghegy, III., Mátyás kir. út 31. de. fél 10. Donáth László. Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Lehoczky Zsolt (szupplikáció). Újpest, IV., Lcibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Brebovszky Éva, du. 6. Pintér Károly. VII., Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla, du. 6. Fodor Viktor. Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII., Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Vili., Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc; déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII., Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Fabiny Tamás. X., Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Kelenföld, XI., Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Ferenczy Erzsébet. XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Ferenczy Erzsébet. Budahegyvidék, XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.); de. 11. (úrv.); du. fél 7. XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos. XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Pestújhely, XV., Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV. , Hártyán köz (Zöld klub) du. 5. ökumenikus. Rákospalota, Nagytemplom, XV., Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere de. 10. Karner Ágoston. Cinkota, XVI., Kultúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVI. , Tcssedik tér de. 9. Marschalkó Gyula. Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Detre János. Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula. Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Detre János. Pestlőrinc, XVII., Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pcstszentimre, XVIII., Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX., Bajcsy Zs. tér de. 10. Széli Bulcsú. XIX., Kispest, Wekerlc-telepde. 8. Széli Bulcsú. Pestszcntcrzsébet, XX., Ady Endre u. 89. de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Csepel, XXI., Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rozsé István. Szentháromság után 5. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. Az istentisztelet oltári igéje: Lk 5,1-11; az igehirdetés alapigéje: IPt 3,8-15. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN. Egyházunk félóráját közvetíti a Petőfi Rádió június 30-án, 7.05-kor. Igét hirdet: NÉMETHNÉ TÓTH ILDIKÓ a Mohács vidéki kör lelkésze. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk adását közvetíti a TV1 június 30-án vasárnap 15.15-kor. A felvételek a zsinat megnyitóján készültek. HAZAI ESEMÉNYEK DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT június 30-án 18 órakor PER KYNNE FRANDSEN (Dánia) Buxtehude, Corrette és dán zeneszerzők müveiből orgonái. Belépés díjtalan. MEZŐLAKI gyülekezetünkben tartották ötvenéves házasságuk évfordulóján hálaadó ünnepüket HÁRY SÁNDOR és felesége ERŐS IDA. Istentisztelet keretében úrvacsoráztak gyermekeikkel és azok családtagjaival. A gyülekezet lelkésze könyvajándékkal és virágcsokorral köszöntötte a 40 éve áldozatos presbiterét. „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk és hittünk Benne... azért szeretjük, mert ő előbb szeretett minket.” Egyházzenei áhítat Június 29-én, szombaton 19 órakor az oroszlányi evangélikus templomban Műsoron Buxtehude: Cantata Händel: Orgonaverseny Bach: Orgonaművei Orgonái: Trajtler Gábor Közreműködik: Fülöp Zsuzsanna szoprán Az oroszlányi gyülekezet énekkarát Nagy Dániel vezényli Értesítjük Olvasóinkat, hogy az Evangélikus Országos Könyvtár (Bp. 1085 Üllői út 24.) ez év július, augusztus, szeptember folyamán felújítási munkák miatt zárva lesz. Az Evangélikus Teológia Könyvtára (Bp. 1147 Rózsavölgyi köz 3.) júliusban csak keddenként van nyitva, 9-14 óra között. Augusztus folyamán ez a könyvtárunk is zárva lesz. Október 1-jétől,1 illetve a Teológián szeptember 1-jétől a nyitvatartás a szokott rendben. Diósgyőr-Vasgyár. Június 29-én, szombaton de. 11 órakor egyházzenei hangversennyel egybekötött hálaadó istentisztelet lesz a templomban abból az alkalomból, hogy Pásztor Pál lelkész lelkésszé avatásának 50. évét betöltötte. Az igehirdetést Szcbik Imre püspök végzi, orgonaszámokkal közreműködik Méhes Balázs. Erre a ritka szép alkalomra ez úton is hívja és szeretettel várja az érdeklődőket a gyülekezet. „Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben!” (Zsolt 22,23.) ASZÓD Szeretettel értesítjük a volt aszódi leánynevelős növendékeket és hozzátartozóikat, hogy szeptember 8-án Aszódon megünnepeljük az Intézet alapításának és megnyitásának 100 éves jubileumát. Délelőtt 10 órakor az evangélikus templomban ünnepi istentisztelet lesz, melyen dr. Harmati Béla püspök prédikál. Délután 3 órakor a díszteremben ünnepélyt tartunk a jubileum jegyében. Előkészületben van az Intézet történetének kiadása is. A Vácegresi Evangélikus Gyülekezet felújított templomát hálaadó istentisztelet keretében 1991. június 29-én, szombaton 15 órakor szenteli újra dr. Harmati Béla a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. Erre az alkalomra szeretettel várnak minden érdeklődőt. Zsinat 1991 címmel 40 perces videoösszeállitás kölcsönözhető a Zákeus Videónál (Ösagárd 2616.) az 1991-es nyitó-istentiszteletröl. Ismét megrendezésre kerül az Ősök fesztivál ősagárdon Minden könnyűzenével foglalkozó keresztyént szeretettel várunk. Kérjük a zenekarok előzetes bejelentkezését! Minden érdeklődőt várunk a szabadtéri zenés istentiszteletre: 1991. július 28. de. 10.00. Koncert: du 15.00-től kb. 21.00-ig. Este a templpmban: a HERMONS PENTÉKOSTÉ című oratóriuma. Június 30-án du. 4 órakor a Budafoki evangélikus templomban (XXII. Játék utca 16.) egyházzenei áhítat lesz. Igét hirdet Missura Tibor esperes. Zenei vezető Burányi Ferenc. A műsor összeállítója Szirmai József operaénekes. Rákospalota, 1991. június 2-án a nagytemplomban - istentisztelet keretében - Agárdi György és felesége Dudás Mária 50. házassági évfordulóján, örömünnep igéjét - János evangélium 3. rész 16. verse alapján - a gyülekezet espereslelkésze Bolla Árpád hirdette. Születés ZÜGN TAMÁS körmendi lelkésznek és feleségének BALOGH JUDIT tanárnőnek 1991. május 20-án Körmenden ANNA JÚLIA nevű második gyermekük született. Isten áldása legyen az Újszülöttön és Családján! Halálozás Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten szent akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy özv. Bokor Kálmánná szül. Kiss Lídia ncmesládonyi lakos - az Evangélikus Élet hűséges olvasója - 1991. június 4-én 79 éves korában az Úrban csendesen elhunyt. A gyászoló család Apróhirdetés Csendes, elmélyült munkára alkalmas, 75 m2-es bútorozott lakás kiadó a Városmajorban hosszabb időre is, lehetőleg külföldiek számára. Telefon nélkül. Érdeklődni lehet a 1-155-462-es telefonszámon este 8 után. ___________ Gondozónőt keresünk részlegesen mozgássérült idős hölgy mellé, napi 6 órára. Tel.: 1-316-333, 1-568-779 (napközben). 1-371- 334 (este). Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telelőn: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedö Központ Kft. (910049/20) Nyomás: rotációs olszetnyomás 91.20026 PETŐFI Nyomda RT. Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 300 Ft, egy évre 600 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal