Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-14 / 2. szám
Emlékezzünk diakonisszáinkra... FÉNYLŐ VASÁRNAPOK KAPOSVÁRON • A gyülekezeti munkaévet kezdő szokásos tanévnyitó ünnep volt az első fénylő őszi vasárnap a gyülekezetben. Kicsi és nagyobb gyermekek, középiskolások, már dolgozó fiatalok jöttek szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy meghallgassák if], Zászkaliczky Pál igehirdetését - Lk 4,42-44. alapján - a hozzánk is megérkező, életünket megújító és boldog szolgálatba küldő Jézusról. Nemcsak az októberi verőfénytől, de a szivek örömétől is ragyogott a templom, amikor 4 felnőtt gyermeket kereszteltek meg a virágos keresztelő kút- nál. A gyermekeket Szabó Zsófika és Dubovay Angelika gyermekbibliakö- rösök furulya-, "á szülőket és kereszt- szülőket Kiss Katalin gimnazista ének és gitárszólója köszöntötte. A következő vasárnap a Finnországi Juvából érkezett 45 tagú énekkar énekes liturgiájában gyönyörködtünk. Markku Karila finn lelkész Mk 10, 13-16 alapján arról szólt, hogy milyen jó „Jézus ölében” lenni. Örömtől fénylő vasárnap volt! A sűrűn permetező őszi eső ellenére is október harmadik vasárnapja volt a legfénylőbb vasárnap. Ekkor ünnepelte temploma 60 éves jubileumát a gyülekezet. Az ünnepre érkezett dr. Harmati Béla püspök és dr. Frenkl Róbert országos felügyelő még a templomi ünnep előtt találkozott dr. Gyenesei István megyei, Papp János városi tanácselnökkel, Rostás Károly megyei Népfront-elnökkel, Horváth István egyházügyi titkárral, dr. Blázy Árpád egyházmegyei felügyelővel és a gyülekezet vezetőivel. Áz oltárhoz érkező püspököt vidám furulyaszó köszöntötte. A bevezető oltári szolgálatot Mónus László ecsenyi és a helyi lelkésszel végezte a püspök. Majd Róm. 12,21 verse alapján arról szólt: a templom azért van, hogy megláttassék: mi a jó és mi a rossz, és felismertessék benne AZ, AKI mindig a jót cselekedte és AKI a legnagyobb jót is tette:'bűnbocsátó szeretetével, ártatlan szenvedésével és halálával, dicsőséges feltámadásával újra Isten gyermekévé tette az elveszett embert. A körülöttünk zajló életben mégis nem „egyszerűen” megvan a jó és a rossz, hanem ádáz harc is dúl a kettő között! Nem elég ítélkezni a „kívülállók” felett - éppen a templomban kell megérteni, hogy. a jó és rossz közötti választóvonal nemcsak kívül, hanem bent á szívben húzódik. A harcnak is ott kell eldőlnie; a szívben kell győznie a jónak a rossz felett. Mert győzhet a jó a rossz felett! Akkor is, ha sokszor nem látjuk vagy nem így tapasztaljuk. Az elmúlt évtizedekre lehet úgy emlékeznünk, hogy bennük minden rossz volt és mindig csak a rossz győzött. De lehet arra is emlékezni, ami jó volt s hogy a jó győzött a rossz felett. Jézus latin neve: Victor, Győző. Ő legyőzte a rosszat. Ez az evangélium! Amikor a világ és az élet megváltoztatásán gondolkodunk: szabad Őrá tekintenünk, Belé kapaszkodnunk. És szívünkben jót kezdeni. Talán úgy, hogy rossz szó helyett jót mondok, harag helyett megbocsátok, ütés helyett simogatok. A 60 éves templom kövei is ezt prédikálják: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!" - fejezte be igehirdetését a püspök. Ha ebben a templomban 6 évtizeden át a győzelmes Jézus Krisztus szolgálhatott nekünk és értünk, akkor érdemes volt az Ecseny filiájából 1916-ban önállósult kis gyülekezetnek bátor hittel és sok áldozatiul á háborúi követő gazdasági válság éveiben - megépítenie a templomot. A Sándy Gyula műegyetemi tanár által megteremtett sajátos magyaros stílus külső és belső szépségének építészeti harmóniájával a város egyik legszebb templomát! - mondotta Dubovay Géza lelkész záró szavaiban. Lehet, hogy 60 év során nemcsak külseje és belseje, de a templom körül is sok minden megváltozott. A valamikor messze látszó 39 méteres tornyot a hatalom és dicsőség büszke szimbólumából a hozzánk ereszkedő Isten hívogató jelévé „törpítették” a szemben levő Szabadságpark égbetörő platánjai. S az egykor a város perifériájára épült templomot ma a Kalinyin lakótelep 10 szintes hatalmas háztömbjei szorítják közre. S. a tágas térre megálmodott templom ma a Kossuth Lajos út sűrű házsorába ékelődik! És milyen jő ez így! Jó, hogy a köztér vagy talán utcasarok tágasságából az élet sűrűjébe „szorított” templom a hatalom és nagyság helyett a mindennapok kicsi és nagy gondjaiba, problémáiba, küzdelmeibe közénk - és hozzánk - hajló Istent reprezentálja - a mi időnkben! Az ünnep fényét emelte Právics Anikó szólóéneke, Várdai István főiskolai tanár orgonajátéka mellett Török Elemérné fuvolaszólója, aki Händel e-moll szonátáját adta elő dr. Berta Gyuláné orgonakíséretével. Szívből jövő meleg köszöntések hangzottak el a 70. évfordulóhoz közeledő lelkész felé is. A gyülekezet szere- tetét dr. Gömöry István gyülekezeti felügyelő és Szakálas Györgyné presbiter tolmácsolták. Megható pillanat volt, amikor a püspök a templompadok közé lépve meleg kézszorítással köszönte meg a gyülekezet papnéjának sok-sok segítő szolgálatát. D. G. Emlékezés Kékén Andrásra Dr. Kékén Andrásra emlékezett - születésének 80. évfordulóján 1 a Deák téri gyülekezet, melynek 27 éven keresztül lelkésze volt. A decemberi szeretetvendégségen Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész (aki 30 év óta elŐ3?9í jdent njtsg káplán lkának színhelyén, hogy. egykori főnökéről, atyai,barátjáról szóljon) tartott előadást, hangsúlyozva a két alapszót, melyekkel Kékén Andrást leginkább jellemezheti: a reményt és az empátiát. Hit és szeretet: ebben rejlett a felejthetetlen lelkipásztor rendkívüli hatása és vonzóereje. A közös aszódi diákévekről dr. Novák Károly szólt, dr. Frenkl Róbert pedig egykori tanáráról beszélt. Egyházunk országos felügyelője a „régi fasor” utolsó érettségiző diákjai közé tartozott, az ő nemzedékének az „annyira szeretett Bandi bácsi”, volt a nevelője, aki kedves humorával, figyelmével, szeretetével és tudásával örökre megnyerte az akkori fiatalok szívét. Kékén András előadásainak gyűjteményes kötetét, a Deák téri estéket - az első nyomdai példány éppen erre a napra készült el - Bozóky Éva mutatta be. Az emlékest megrendítő befejezéseként a gyülekezet Kékén András egyik régi karácsonyi prédikációját hallgatta meg magnószalagról, saját hangján. A zsúfolásig megtelt teremből a hívek alig akartak hazaindulni, annyira jelenvalónak érezték azt, akire emlékeztek. (B. É.) Az egyházi ingatlanok ügye a Vallásügyi Tanács előtt Még 1931-32-ben figyeltem fel Miskolcon egy örökké mozgó, fáradhatatlan, sokat dolgozó diakonisszára: Ko- valcsik Ilonára. Csodálatos munkabírású volt. Abban a városban, ahólTta- gyon szétszórtan találhatók evangélikus testvéreink, azt hiszem nem állítok valótlant, mindenkit felkeresett, de különösen azokhoz a családokhoz látogatott el, ahol segitségre, vigaszra volt szükség. Vigasztalt, bátorított. Ügyeik intézéseiben segédkezett. Különösen nagy munkát végzett az ifjúság körében. Összegyűjtötte a Mis- koldi Evangélikus Egyház lányait. Igyekezett részükre hasznos elfoglaltságot teremteni szabad idejükben... Egyházi gondoskodást teremtett az ifjúság számára. Mivel fiúk kevesen voltak, az evangélikus képzős fiúkat is beszervezte. Linder László békéscsabai evangélikus lelkész vallásos színművét „Erdei árvácskát” is bemutattuk, sikerrel. (Három felvonásos, vallásos színdarab. A 4. parancsolat magyarázatával foglalkozik. Ma különösen aktuális volna bemutatása.) A presbiteri teremben mutattuk be. Később Kovalcsik Ilona Békéscsabára került, itt dolgozott haláláig. Egy- házszeretete, szorgalma, kitartása példamutató volt. Dr. Szeberényi Gusztáv igazgató lelkészünk hamar felismerte a diakonisz- szák áldásos munkálkodását, erejét s itt a Lepény utcai (most Kun Béla u.) iskolában az egyházunk segítségével anyaházat szervezett. Itt a környék lányai is kedvet kaptak ehhez a szép, fontos hivatáshoz. Itt nyertek kiképzést a diakonissza szolgálathoz. Igen áldásos munkát végeztek. Sokat segítettek lelkészeknek. Felkutatták az evangélikus családokat. Mindenütt ott voltak, ahol segítségre, vigasz( ' ^ Pilinszky János Halak a hálóban Csillaghálóban hányódunk partravont halak, szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap. Suttogón hiába hív az elveszett elem, szúró kövek, kavicsok közt fuldokolva keH""’ egymás ellen élnünk-halnunk! Szívünk megremég. Vergődésünk testvérünket sebzi, fojtja meg. Egymást túlkiáltó szónkra visszhang sem felel; öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell. Bűnhődünk, de bűnhődésünk mégse büntetés, nem válthat ki poklainkból semmi szenvedés. Roppant hálóban hányódunk s éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas halász asztalán. v ______J ra volt szükség. A diakónia igazi munkásai voltak. Családokhoz vitték az Isten igéjét. Buzdították őket a város 3 templomának a látogatására, mondván, ott Istennel találkoznak fia, Jézus Krisztus által. Még a csabai külterületi iskolákba is kiterjedt munkálkodásuk, hiszen 15 ilyen egyházi iskolánk volt. De eljutottak az egyházunk által patronált leányegyházhoz Újkígyósra, vagy Mezőmegyerre is. Evangélikus egyházunk által fenntartott árvaházban (Lepény u., Veszély híd) is diakonisszáink munkálkodtak. A mezőmegyei úton „öregeink” istá- polására rendezkedtek be, igyekeztek az egyedülállók támaszai lenni. Az elhagyottak gyermekeik helyett életük végnapjain egy kis örömöt, vigaszt szereztek. Városi kórházunkban az ápolás nehéz munkáját végezték. Csak az tudja, milyen odaadó szívvel és lelkesedéssel dolgoztak, akinek ebben az ápolásban volt része. (Magam is ápoltjuk voltam 1937-ben.) Isten gazdag áldását kértük életükre, mi ápoltak. Itt a mi városunkban is volt egy különös karizmával felruházott diakonissza: Mekis Mária (Mekis Ádám volt püspökhelyettes nővére.) Az elmúlt évben hívta magához a teremtő. Fáradságot nem ismert. Mindenütt és mindig mosolygós arccal végezte munkáját, hivatását. Tanított hittant, egyházunk tagjait szervezte. Munkája nem is maradt eredményte-t len, ugyanis 1934-ben olyan községben, ahol 6400 római katolikus élt, olyan szervező munkát végzett, hogy békéscsabai egyházunk templomot épített. Milyen nagy szükség volna a mostani időkben ilyen diakonisszákra! A jelek azt mutatják, hogy máris hátrányban vagyunk egyes egyházakkal szemben! Bizonyára csak akkor kaphatjuk vissza diakonisszáink épületeit, vagyonát, ha felélesztjük működésüket. Hiszen ők mindig csak a népünk, egyházunk javát szolgálták, gyámolították az elesetteket. Van most bőven munka! Elvett épületükben most kocsma, a másikban nemrégen még gyapjúfelvásárlás volt... A következő elv vezette diakonisz- száinkat: „Ne aggodalmaskodjatok a ti életetekről, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, sem a ti testetekről, hogy mivel ruházkodjatok. (Mt. 6,25.)” Boldogság volt az életük, ha jót/fe- hettek! * Vallották magukról: „Mi az Ő, a menny és a föld Istenének szolgái vagyunk. (Ez. 5,11)” Adja Isten, hogy sok ilyen hithű, lél- kes munkabírású diakonisszánk legyen! Varga Kontár János Egy kis gyülekezet nagy ünnepe Szeretném a kedves olvasót elkalauzolni Rácalmásra, egy kicsi templomba, egy maroknyi gyülekezet ünnepére. Rácalmás a 6-os főút mellett fekszik, Dunaújvárostól néhány kilométerre, Budapest irányában. Ebben, a zömében római katolikusok > lakta községben, van egy kis templom, melyet még 1949-ben épitettek, - evangélikusok, reformátusok közösen. Fontos az évszám: 1949, amikor sokan önféltésből eltávolodtak a_ gyülekezetektől. Mind az evangélikusok, mind a reformátusok kevesen voltak, egyik sem tudott volna templomot építeni, még kicsit sem. Összefogtak. Nagy Sándor adta a szükséges telket, a munkát maguk végezték, Mihácsi Lajos volt dunaföldvári lelkész és Vida Sándor református lelkész vezetésével. Egyikük sem érhette meg a 40 éves jubileumot. Hálás szívvel gondolunk rájuk. A meghívót ketten írták alá, Nagyné Szeker Éva kisapostagi evangélikus lelkésznő és Kassai Sándor dunaújvárosi református lelkész. Nagyné Szeker Éva betegsége miatt, a református lelkész volt a házigazda. Hernáth Imre református gondnok köszöntötte a templomot megtöltő gyülekezetei, a vendégeket, a szolgálattevőket. Örömének adott hangot, hogy megérhettük ezt a napot, kívül-belül megújítva áll a kicsi templom. Szénási Sándor református esperes, bicskei lelkész hálás szívvel emlékezett a 25 éves jubileumra, amelyen már itt lehetett. Most a 40 éves jubileumon mózesi ige alapján szólt, amikor a testvére elől menekülő Jákob követ tett a feje alá és álmában látta az égig érő lajtorját, s elnevezte a helyet Béthelnek, az Úr házának. Az evangélikus egyház nevében Káposzta Lajos esperes, solt- vadkerti lelkész I. Kor. 15 alapján a, halált legyőző Krisztusról tett bizonyságot. Szénási Sándomé verssel, Kassai Sándorné és két lánya énekkel szolgált. Köszöntötte az ünnepi gyülekezetei Dudla Imre egyházmegyei felügyelő, a Bács-Kiskun evangélikus egyházmegye gyülekezetei nevében, helybeli római katolikus plébános, aki először volt Uyen közösségben, és e sorok írója. A ^református lelkész szavaiból néhány adat: 1949-ben negyvenezer forintba került a templom építése, most közel nyolcvanezer forint volt készpénzben a ráfordított összeg, és hozzá 500 munkaóra, amit evangélikus és református hívek végeztek. A református testvérek meghívott vendégei voltunk, fehér asztal mellett. Két boldog ember nevét hadd írjam le: Hullmann Sándor evangélikus gondnokét, aki 1941 óta él Rácalmáson, s ott volt az alapkőletételnél, a felszentelésnél, amit Túróczy Zoltán végzett. Ő motorja, gazdája a kicsiny nyájnak feleségével együtt. A .másik boldog ember a református gondnok, Hernáth Imre. Nekik külön köszönetét mondunk. Szabó István . Magyar-magyar kapcsolatok Az évvégi ünnepek miatt korábban kellett szerkeszteni az évvégi lapszámokat, ezért csak most tudunk beszáftiol- ni a Vallásügyi Tanács dec. 15-én tartott üléséről. A Parlamentben tartott tanácskozás első és igen fontos témája „Az állami tulajdonban álló ingatlanok egyházi tulajdonba, kezelésbe és használatba adásáról" szólt és Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter ismertette. A tájékoztatóban elmondta, hogy „az egyházak igényét nem ,ingatlanvisszaadásként' kell rendezni, hanem új alapokon, a működésükhöz szükséges feltételek megteremtéseként." Ezt a tételt és az erre alapozott tervezetet valamennyi egyház vezetője elutasította. Hibás kiindulópont az, amely abból indul ki, hogy az egyház ma végzendő oktatási, nevelési, sz9ciális és egyéb munkájához akar épületet, ingóságot biztosítani. A hibás joggyakorlatot kell helyreigazítani. Rehabilitációra van itt is szükség, a jogtalanul elvett ingatlanokat tulajdonosaiknak, az egyházaknak vissza kell adni. Paskai László bíboros érsek szerint ez a járható út, ha nem is máról holnapra, de nem is túl lassan. Tóth Károly püspök szerint az alapelvi meghatározás nem felel meg a korábban tett ígéreteknek. Nagy Gyula püspök-elnök így fogalmazott : „Az elvételek csak látszólag voltak törvényesek, de nem jutott kifejezésre az igazság.” Frenkl Róbert országos felügyelő híve a politikai állás- foglalásnak, és politikai nyitásnál helyre kell tenni a dolgokat jogi eszközökkel is. Gyulai Endre szegedi püspök is igazságos rendezést kívánt, megjegyezve, hogy minisztériumunk neve nem jogügyi-, hanem igazságügyi minisztérium s ez a név is kötelez. Glatz Ferenc művelődésügyi ’miniszter is az igazságos rendezés mellett szólott. Politikai kérdést kezeljünk politikai kérdésnek. Jellemző volt a tanácskozás szellemére, högy Kulcsár Kálmán miniszter ösz- szefoglalójában elfogadta az érveket: „Nem a gyakorlati cél kielégítése a fontos, hanem az igazságtalan tartalmú törvények elítélése.” ígéretet tett, hogy legközelebb új tervezetet hoz a Tanács elé ennek megfelelően. Kérte az egyházakat, hogy január 31-ig jelentsék be most fennálló épület- és ingatlanigényeiket. A tanácskozás nem kevésbé fontos témája volt a sajtószabadságról szóló törvénytervezet megismerése és egyházi szempontból való megvitatása. Nem csupán az egyházi sajtó lehetőségeiről folytak a megbeszélések, hanem az egyházak és a nemzeti médiák kapcsolatáról is szó esett. Eddig ez nem volt téma, mert korábban az egyházak szerepe elenyésző volt a nemzeti médiákban. Amit eddig nélkülöztünk, azt most pótolni kellene. A tervezethez csatolni javasoltak még egy sajtóerkölcsre utaló szakaszt és szó volt arról, hogy a nemzeti médiák kuratóriumában legyen egyházi részvétel is. Harmadik témaként Kimos Péter pénzügyi államtitkár tájékoztatást adott az egyházaknak 1990-ben adandó állami támogatásról. Ennek lényege, hogy a kongrua még marad, kifizetésre kerül. Az iskolák és az egyházi szociális intézmények is megkapják ugyanazt a támogatást, mint az államiak. Ez a jövőben normatív lesz, vagyis személyenként meghatározott normák alapján fizetnek. Szó volt még arról, hogy egyh^i intézmények is nyithatnak devizaszámlát és ígéretet kaptunk az ÁFA-kérdés egyszerűsítésére és rendezésére - éppen Harmati Béla püspökünk felszólalása alapján. Reménytkeltő volt a tanácskozás, amit az eredmény is mutat. Az egyházaknak nem kell fejethajtva elfogadni egy előnytelen, igazságnak meg nem felelő koncepciót, van mód a megbeszélésre, lehet utat találni igazságos megoldásokra. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület fontos feladatának tartja a protestáns hagyományok őrzését, ápolását. így emlékezett meg december 1- én a Protestáns Szemle indulásának 100 éves jubileumáról ünnepi ülésszak keretében, melynek többek között előadója volt a Svájcban élő Bárczay Gyula is. Az Egyesület jelenünkre tekintve is, mindenkor az egyetemes magyarság kérdéseit tartja szem előtt. így vette föl a kapcsolatot a felvidéki, kárpátaljai magyar protestánsokkal. Reménységünk szerint élőbb kapcsolat alakulhat ki az Erdélyben élő testvérekkel is. És természetesen a nyugat-európai magyarság oly sokat tett személyei is tagjai a választmánynak. Az Egyesület keresi az alkalmakat, hogy találkozhasson ezekkel az emberekkel, estek, beszélgetések keretében. December 15-én az Evangélikus Gimnázium dísztermében Szépfalusi István, az Osztrák Evangélikus Egyház magyar lelkigondozó szolgálatának lelkészével találkozhattunk, aki vezető szerepet játszik a nyugati magyarság kulturális életében is. Az estet Albert Gábor, az Egyesület titkára nyitotta meg. Az előadást követő beszélgetésben részt vett korreferátumával Frenkl Róbert országos felügyelő és Fabiny Tibor teológiai tanár. Szépfalusi István a Magyar Nemzet december 8-i számában megjelent „Magyar-magyar egyházi kapcsolatok. Hazánk és a diaszpórák” című cikkét több ponton kiegészítve szólt az Ausztriában élő magyarok helyzetéről. „A magyar-magyar kapcsolatok felvállalása az ötvenes-hatvanas évek feszültségei közepette is mindig kettős, helyenként hármas kötődést jelentett a diaszpórába, és a kapcsolatteremtés művészetét szorgalmazta. Egyszerre kellett hűnek lenni a kenyeret adó befogadó országhoz és a magyar néphez.” - hangsúlyozta előadása elején Szépfalusi István. Most „szélámyékból lépés- kényszerbe kerültünk. A felpördült idő elodázhatatlanul szükségesnek bizonyuló rövid lejáratú döntések meghozatalára kötelez.” Ugyanakkor a „magyar-magyar egyházi kapcsolatok hosszú lejáratú stratégiáját kell kidolgoznunk. Felelős tervezés szükséges tanulmányi szakértői szinten. Ez csak az ökumenikus kapcsolatok ápolásával, munka- és feladatmegosztásával válhat igazán gyümölcsözővé.” Hangsúlyozta, hogy nem a hivatalos vezetők protokolláris kapcsolataira kell gondolnunk, hiszen éppen ők feledkeztek meg az elmúlt negyven évben a diaszpórában élő magyarokról. „A nyugati magyar egyházak a magyarság legmaradandóbb intézményei.” Az egyházak segíthetnének ezért leginkább egy új, sürgetővé vált magyar diaszpóra iskolahálózat kiépítésében. Fontos felszólítása yolt, hogy a diaszpórában élő magyarság mellett az egyházaknak végsőkig ki kell tartaniuk. Szépfalusi István ezután szólt a folyóiratok igen fontos szerepéről, melyek műhelyei voltak a határainkon túl élő magyar értelmiségnek. Nemcsak a helyzet elemzése volt figyelemre méltó, hanem a javaslatok is. „Magyar-magyar lestvérgyülekezetek hálózatának kiépítése a magyar egyházak és az utódállamok valamint a világszórvány viszonylatában, az ösztöndíj, sajtó és szószékcsere, a feladatok megrendezése, csupán első ígéretes elgondolások.” Szépfalusi István másnap a Deák téri istentiszteleten hirdette az igét. Úgy érzem, ezzel az esttel és szolgálatával a magyar-magyar” kapcsolatok hivatalosan is még szorosabbá váltak. N. L. TILTAKOZÁS TÉVÉ ÜGYBEN Az elmúlt év sok társadalmi és nemzetközi változásának eseményeit lélegzet-visszafojtva figyeltük a képernyőn. A tájékoztató műsorok, mint például a Panoráma színvonala-egyre jobb. A tv szilveszteri egyes csatornáján sugárzott szórakoztató adás, főleg a Szuperbola azonban tiltakozás-, ra késztet. Amit a műsor készítői ugyanis szórakoztatás címén az országra zúdítottak, az tele volt gusztustalansággal, igénytelen malackbdással és alantas undorkeltéssel. Miért van hazánk kiszolgáltatva egy ilyen alacsony ízlésű alkotógárdának? Nem akadt egyetlen jobb ízlésű munkatársa sem a Magyar Televíziónak, aki megkérdőjelezte volna még adás előtt a mulatta tás címén összehordott egyveleget? Egy olyan év után, mint 1989, amikor Európa több országában a kibontakozó szabadság, a forradalom erői győztek és sok volt Romániában az emberáldozat is, a humánum meggyalázása volt az igaz emberi értékek, a menekültek sorsa, a női méltóság kigúnyolása. Nemzeti identitásunkhoz tartozó emlékeket járattak le alpári bohóckodással éjfél előtt és éjfél után. Hová lett a Korábban oly sokszor megcsodált magyar humor és szellemesség? Ezt a műsort szántuk Himnusz előtt „bemutatónak” a szomszéd országokban lakó magyaroknak most, amikor a magyar nép felértékelődött Európában? Tiltakozom a tv szilveszteri műsora ellen! Azt hiszem, nemcsak a magam nevében teszem ezt. Ilyesfajta lelki mételyre, ilyen alantas mulatta- tásra nincs szükségünk! Bizonyára több szilveszter van, mint jó ötlet. Hát vegyen elő a tv inkább még egy régi filmet ilyenkor. A tömegkommunikációs eszközök társadalmi felügyeletéről sok szó esik mostanában. Ez a műsor bizonyította, hogy ahol egy ilyen adás megszülethetett, ott igenis szükséges a szigorú felelősségrevonás és ellenőrzés. Harmati Béla
