Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-06-03 / 22. szám

Evangélikus Élet 1990. június 3.

Beszélgetés a monte-carlói magyar adások szerkesztőjével

Lapunk olvasói közül bizonyára sokan hallottak arról, hogy a monte-carlói Trans World Radio szombatonként és vasárnaponként este 6 órakor a 31 méteres rövidhullámon magyar vallásos adásokat közvetít. Ez a szolgálat - immár 27 esztendeje - norvég hittestvéreink támogatása segítségével folyik.

De talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy kevesebben tudják: Ki e - Magyarországon és a környező államokban is jól hallható adásoknak a szerkesztője?

Az elmúlt hetekben felkereste az EVANGÉLIKUS ÉLET szerkesztőségét Pósfai György, a Genfben élő magyar evangélikus lelkész, aki/ 1986 júliusa óta ezt a munkát végzi, és ekkor alkalmunk volt vele egy kis beszélgetést folytatni. Öt kérdést tettünk ekkor fel lelkész testvérünknek és az alábbiakban erről a beszélgetésről szeretnénk beszámolni.

E. É.: Mi hozott Téged ez alkalommal Magyarországra?

P. Gy.: Az elmúlt évtizedek bizonysága szerint magyar adásainkat igen sokan ’hallgatták Erdélyben is, azonban az utóbbi években egyre kevesebb levelet kaptunk ■Romániából, amelyek biztosítottak bennünket afelől, hogy az említett országban is jól hallhatók a monte-carlói Trans World Radio által kisugárzott keresztyén műsorok, így norvég és dán barátaink elhatározták, hogy felkeresik azokat a hallgatókat, akik régebben írni szoktak és személyes beszélgetések által tájékozódnak afelől, hogy jelentenek-e valamit adásaink a Romániában élő keresztyén testvéreink számára. Felkértek engem, hogy kísérjek el egy négytagú és a skandináviai országokból származó rádiószolgálati munkatársakból álló csoportot egy Romániába vezető látogató- kőrútra. Ezt szíveses vállaltam, április 24-én csatlakoztam Bécsben egy Volkswagen kisbuszon utazó útitársaiitíhoz, akikkel azután az elkövetkező 12 nap során bejártam Erdély sok részét, valamint eljutottam a román fővárosbads.' Romániából visszatérve Budapestedéi-. váltam norvég és dán útitársaimtól és magánemberként még egy hetet szándékszom Magyarországon tölteni, ahol nekem és feleségemnek sok hozzátartozója él, nem beszélve a barátokról, ismerősökről, akik nagy részét fel szeretném keresni.

E. É.: Milyen egyházakkal, milyen egyházi közösségekhez tartozó keresztyénekkel találkoztál Romániában ?

P. Gy.: Elsősorban a magyar evangélikus gyülekezeteket közösségbe tömörítő egyházkerületről szeretnék szólni, amelynek Kolozsvárt lakó püspöke szeretettel fogadott minket. De elmondhatom ugyanezt a meglátogatott magyar evangélikus gyülekezetek lelkészeiről és presbitereiről is, akik mindenben segítségünkre voltak, hogy eljussunk régi és új rádióhallgatókhoz, valamint gyülekezeti alkalmakon ismertethessük a. magyar nyelvű, norvég hittestvéreink áltál támogatott rádióadásaink szolgálatát. így alkalmam volt Kolozsvárott egy bibliaórát tartani, majd ezt követően erről a munkáról szólni, ugyanezt megtettem a kolozsvári egyetemi fokú közös magyar protestáns teológiai főiskola hallgatói által egybehívott gyűlésen is, valamint az aradi gyülekezet bibliaóráján és egy Bukarestben összehívott összejövetelen. Április 29-én Brassóban a magyar evangélikus templom istentiszteletén az Isten Igéjét hirdethettem. Látogatást tettem útitársaimmal a nagyszebeni és szászvárosi szász evangélikus lelkésznél is. Találkoztam több református lelkésztestvérrel, sőt magyar és román baptistákat is meglátogatott csoportunk, hiszen skandináviai testvéreink fenntartanak egy román nyelvű evangélikus adást is, amelynek szerkesztője, egy Hamburgban élő nyugalmazott evangélikus lelkész ugyan - egészségi okok miatt - nem tudott velünk szülőhazájába eljönni, de rendelkezésünkre bocsátotta címeit, akik ebben az esztendőben írtak neki. Ezek is nagyon örültek látogatásunknak, örömmel vettünk tudomást arról, hogy sok magyar katolikus is hallgatja adásainkat és nem egy helyen lelkészeik erre biztatják őket. Sajnos, ortodox vallásúakkal nem volt kapcsolatunk á mostani út során.

E. É.: Hogyan tekintenek az erdélyi magyarok a Magyarországra áttelepültekre, vagy oda áttelepülni akarókra?

P. Gy.: Egyrészt megértéssel, hiszen legtöbben nincsenek abban a helyzetben, hogy a már eltávozottak döntésének az indítóokát meg- ismeijék. Ha keresztyének, nem is kívánnak ilyenek felett ítélkezni, mert azt az Úrra hagyják. - Másrészt aggodalommal tekintenek I ama jelenségielé, hogy egyre több jól kikép^et/oé^A magyarság veze- 3 tesere és szolgálatára alkalmas sze- ~ mély beszél kivándorlási tervekről, amelyek, ha megvalósulnának, megfosztanák az ottmaradtakat attól, hogy kultúrájukat megtarthassák és emberhez méltó, hagyományaikat tisztelő és megbecsülő életet élhessenek.

E. É.: Elmondhatjuk azt, hogy a rádiómisszió az emberek közti ösz- szetaríózás érzését, a kapcsolatok erősödését és a közösség kialakítását munkálja?

P. Gy.: Mindez az Evangélium munkájának a gyümölcse, hiszen az Evangélium az, amely minden néphez tartozó embert Istenhez hív, az Evangélium teremti az igaz szeretetet is, az Anyaszentegyház

pedig a jó hír hirdetésének a következménye. De a rádiómisszió szolgálata lehetővé teszi, hogy az Evangélium minden határt maga mögé hagyva, eljusson olyan emberekhez is, akikhez az embertől emberig való bizonyságtétel politikai, vallási, társadalmi vagy gazdasági okok miatt nem jut el, így elmondhatjuk, hogy a rádiómisz- szió drága eszköz lehet az Úristen kezében, hogy Krisztus Urunk mennybemenetele előtt adott megbízása egy lépéssel közelebb jusson annak teljesüléséhez. Mi, e szolgálat munkásai, nemcsak annak örülünk, ha az Ige szava átjut határok felett, például a kisebbségben élő magyar anyanyelvűek közé, hanem ha eljut Magyarországon és más országokban azokhoz, akik elszakadtak a hittől, vagy sohasem jutottak hitre, azaz, ha áthatol a hit és hitetlenség örökké mozgó határvonalán. Sok jelet láthatunk, amely arra utal, hogy a Szentlélek Isten ilyen munkára is igénybe veszi a rádióadásokat.

E. É.: Tudomásod szerint melyik az összes ország közt a legtávolabb fekvő, ahol hallgatják adásaitokat?

P. Gy.: A magyar rádiószolgálat levelei több mint 25 éve Kelemen Erzsébet diakonisszatestvér kezeihez érkeznek, aki azokról pontos jegyzéket vezet és aki azokra - igen sok esetben - választ is küld, így ő tudna pontosabb adatokkal “szolgálni. Emlékezetem szerint egy íz- "ben azt mondta, hogy Japán a legtávolabbi ország, ahol hallgatták adásainkat és ahonnan írtak nekünk. De vannak hallgatóink Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten is. Örömmel vettük tavaly őszszel azt a hírt, hogy az észtországi Tallinnban tanuló, és a Kárpátaljáról származó diákok vasárnap este úgy emlékeznek meg az Úr napjáról, hogy összejönnek egy szobában vagy teremben, az asztal közepére helyezik a rádiót, meghallgatják az igehirdetést, velünk énekelnek és imádkoznak. Adja Isten, hogy ez másutt is így történjen a szórványba kerültek közt!

tszm

„NINCS ITT! ELŐREMENTr

Fébé diakonisszacsaládunk főnökasszonya, Dr. Farkas Mária, Jubilate vasárnapján, hosszas betegség után 92 évesen hazatért mennyei Urához.

Amikor 1947-ben anyaházunkban még együtt ünnepelhettük 50. születésnapját, megemlékeztünk az 50 év eseményeiről: a meleg családi fészekről, a hitre, új életre jutás csodájáról... a fiatal sebész- orvosról, aki meghallja Mestere diakonissza-szolgálatra hívó szavát, és a fehér orvosi köpenyt diakonisszaruhára cseréli, hogy a test és lélek orvosa legyen, s két meny- nyei Urához korán hazatért főnökasszonyunk után vállalja a nehéz feladatot. Átélheti a munka és a testvércsalád növekedését. Azon az 50. születésnapon 50 diakonisz- szatestvér köszöntötte kezében égő gyertyával, egy-egy ige üzenetével.

De négy évre rá, 1951 őszén át kellett élnie a diakonisszaházak feloszlatását. 176 diakonisszatestvérnek, diakónusnak, próbatestvérnek, növendéknek kellett akkor elhagynia az anyaházat, hogy új munkát, új otthont keressen. - 0 akkor kedves diakonisszaruháját fehér orvosi köpenyre cserélve, körzeti orvosként, majd nyugdíj- korhatáron túl a János Kórház Belosztályán szolgált tovább. Rótta a budai házak emeleteit. „Kopogtatott ajtón, testen, szíven. Receptet írt, s miközben hallgatta betegei panaszát, halk szava, derűs lénye, mosolya volt az igazi gyógyjavallat" - írja erről az időről egyik testvérünk.

A diakonisszacsalád szétszórtan is összetartott. Milyen sokan lehettünk együtt otthonában 90. születésnapján !

„90 év tavatűnt, elsuhant, s a szolgálatnak nincsen vége -még.

Ha már a láb utakat nem tehet, a kéz ír biztató leveleket, s az imádság nagy utakat bejár--.

közelivé lesz minden messzeség! így köti össze a szétszórt családot a szeretet, imádság aranyszála!

A szolgálatnak nincsen vége még,

és a szívünkben énekel a hála.” De aztán a csendes, békés elköltözést hónapokig tartó, fájdalmas betegség előzte meg. Gyermekei: testvéreink hűségesen ápolták, gondozták. Fogyott a szava... de még nagypénteken németül együtt imádkozott távoli kedves látogatóival... később is velünk. A búcsúölelésre már csak könnyei feleltek.

„Nem temetünk. Hálaünnepen veszünk búcsút Kedvesanyánktól !” - írja temetéséről egy testvérünk. „A virágszőnyeg mint egy orvosi törlőkendő takarja, öleli körös-körül... szívünk melege ez.” „Nincs itt! Előrement!” A kapunyílást, a diakonisszamunka újraindulásának a lehetőségét megérte, s bár felfogni már nem tudta, ez az ő imádságára is felelet.

Legyen áldott szolgálatáért, sze- retetéert élő Krisztusunk, akinek a kegyelme hordozta a 92 éves ván- dorúton és elég volt az utolsó szívdobbanásig.

Túrmezei Erzsébet

Köszönetnyilvánítás

Hál^s köszönetüket fejezik ki mindazóknak, akik Főnökasszonyuk, Dr. Farkas Mária elhunyta alkalmával részvétüket kifejezték a Fébé diakonisszatestvérek

„Hiszem... a szentek közösségét”

Kedves hallgatóim! Ha eddig aludtak volna, mert nem vették észre, hogy önökről van szó most sürgősen ébredjenek fel, mert most igazán önöltről lesz szó. - Ilyenfé- leképpen kezdte előadását Barth professzor, amikor az Apostoli Hitvallásról tartott előadás-sorozatában a harmadik hitágazathoz érkezett, amelyik így kezdődik: Hiszek Szentlélekben...

Miről van szó? Arról, hogy a jó Isten, a Lelkét teszi ki értem. Meg nem szűnik fáradozni azon, hogy felismerjem, elismerjem: Jézus Krisztus, az ő Fia, nekem is Uram és testvérem. Követhetem és követnem kell. Nem tudja elviselni, hogy közömbösen menjek el mellette, mintha nem történt volna semmi.

Jól ismer. Jól tudja, hogy a saját erőmmel és eszemmel képtelen vagyok hinni. Ezért maga teszi lehetővé a lehetetlent: követem Jézust. Szeretetének erőterébe kerül életem. „Az ő országában, őalatta élek.” Erről van szó, amikor kimondom : „Hiszek Szentlélekben. ..” Ezt nevezi Luther megszentelésnek, a Szentlélek bennünk és közöttünk végzett munkájának.

Abban a pillanatban, amikor kimondom : „Hiszek Szentlélekben...” - kiderül, hogy nem vagyok egyedül, nem egyedül mondom. Egy vándorúton járó seregben, az egyházban találom magam. Követik pásztorukat, a Jó Pásztort. így énekelnek: „Velem vándorol utamon Jézus...” Az ő hitvallásuk az Apostoli Hitvallás. Elsősorban nem egymásnak, hanem Isten felé fordulva mondják. Vallomásként. Többnyire összekulcsolt kézzel, mint imádságot.

Ez a keskeny utakon és szorosokon át vándorló sereg a „szentek közössége". Különös szentek különös serege. Néha keményen vitatkoznak útközben, de képtelenek egymástól elszakadni. Elesnek, azonban felemelik egymást. Éberek, mint a reggelt váró őrszemek, olykor mégis elalszanak. Sértődé- kenyek és sértenek, mégis sebeket tudnak kötözni. Nem erkölcsi zsenik. Olykor mégis ragyogó jellemek tűnnek fel közöttük. Néha nehéz eldönteni, hogy sokszínűségük, pluralizmusuk gazdagság jele vagy kártékony összevisszaság. Mégis szentek. Valahogy mások. Nem önmagukért, hanem az őket maga számára ejkötelező, előttük járó, szüntelen nyugtalanító, mégis megbékéltető Jézus miatt, ő integrálja, ő hozza közös nevezőre őket. Ő a „közösük”. Meghalt bűneikért és feltámadt megigazításukra. Egy az Atyával. Isten Fia. - Egyedül általa szentek, érte, miatta. Nem 'önmagukban. Vele. Részt vehetnek az ő tiszta, Istennek tetsző emberségében. Nem tagadható el, hogy vele járnak, mert testvérük. Máriától született. Ember Fia.

Sok mindent lehetne elmondani erről a furcsa közösségről. Annyi fejtörést okoz jogászoknak, szociológusoknak, történészeknek láthatatlan, senki által nem helyettesíthető, mégis valóságos és a Szentlélek által az igében és a szentségekben közöttük jelenlevő feje és Ura miatt. Most röviden csak két dolgot említsünk.

1. A szentek közössége látható. Hegyen épített város. Luther nem a látható, hanem a látványos, a magát mutogató, hatalmával, gazdagságával, tömegeivel, sikereivel kérkedő egyházzal került összeütközésbe. „Ha az egyház nem látható, akkor nem egyház” - mondta a már idézett professzor. Érdemes figyelembe venni további szavait is: „Aki nem hinné azt, hogy ebben

az ő gyülekezetében - ezekkel a férfiakkal és nőkkel, ezekkel a vénasszonyokkal és gyermekekkel - létezik Krisztus gyülekezete, az egyáltalán nem hiszi az egyház létezését. .. A hitnek nem az egyház a tárgya, nem hiszünk az egyházban, de hisszük azt, hogy ebben a gyülekezetben jön létre a Szentlélek műve.” A Szentlélek által igénybe vett és Jézus számára elkötelezett emberek közössége - a „szentek közössége”.

2. A szentek közössége küszködök közössége. Itt mindenki küzd naponta. Elsősorban önmagával. De nem hiába. A szentek egész közösségére áll amit Pál apostol mondott magáról: „Úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy amíg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne tegyem.” (lKor 9,26) - Az „eccle-r sia militans” küszködő, nem harcos, másokat letipró, agresszív egyház. Nem is sikerittas, triumfá- ló egyház. Az „ecclesia triump- hans” odatúl van, „hol halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás”. (Jel 21,4) - Tusakodó közösség és a szentek közössége. Nem zárkózhat magába azokkal a veszedelmekkel, szörnyűségekkel szemben, amelyek az emberi bűn következtében a földi életet és Isten gyönyörűnek teremtett világát szüntelen, ma is fenyegetik. De ekkor sem „vér és test ellen van tusakodásunk” (Ef 6,12). S a tusakodásban nem csupasz kézzel veszünk részt. Isten igéje jó fegyverünk és a hit jó pajzsunk. Az isten- tisztelet mindig edzés is. Az ige kardja azért villog, hogy megtanuljunk mi is bánni vele.

Benczúr László

Teológiai Akadémiánk ünnepe

Május 12-én kettős ünnepe volt Teológiai Akadémiánknak. Hálaadá. istentiszteleten köszöntük meg Istennek, az adományozóknak és az, építőknek újjáépült Teológus Otthonunkat. Az istentisztelet szoígár latát Dr. Harmati Béla püspök végezte. Igehirdetésében (Jn 12,20-26) a Jézushoz vezető szolgálatról szólt, arról a közvetítésről, amely a teológiának és a gyülekezetnek feladata, hogy általa az emberek Jézust láthassák és ismerhessék meg. Ezt a szolgálatot segíti az Akadémia és a Teológus Otthon is.

Az istentisztelet után ünnepi ülésen avatta a Teológia tiszteletbeli doktorrá D. Karlheinz Schmale berlini egyházfőtanácsost, aki azok közé tartozik, akik nagyban segítik egyházunk és Akadémiánk szolgálatát.

Teológiai Akadémiánk űj tiszteletbeli doktora

Karlheinz Schmale

*

1933. május 8-án született a németországi Emden- ben. Teológiai tanulmányait a Hermannsburgi Misz- szió teológiai főiskoláján végezte 1953-1960-ban,' majd a hamburgi egyetemen szerzett teológiai fokozatot 1961-ben, disszertációjának témája: „Az Egyházak Világtanácsa és az apartheid-kérdés” volt. 1961- től a Hermannsburgi Misszió küldetésében Botswanába ment, ahol kétévi nyelvtanulás után lelkésszé szentelték és 1963-tól a Dél-afrikai Evangélikus- Lutheránus Egyházban végzett lelkészi szolgálatot, mint paróchus-lelkész. Négyévi szolgálat után a Délafrikai Evangélikus Lutheránus Egyház botswanai főtitkára lett, újonnan létesített hivatalából irányította ennek az egyháznak életét. Ugyanakkor a Dél-afrikai Evangélikus Lutheránus Egyházak Szövetségének is főtitkára lett, egyben a Lutheránus Világszövetség Dél-afrikai Egyházi Nemzeti Bizottságának titkáraként az LVSZ Égyházak Együttműködési Osztályának és az LVSZ végrehajtó bizottságának is tagja volt.

Teológiai, missziói és az egyházak kapcsolatai terén kifejtett eredményes munkásságának elismeréseként

az amerikai egyesült államokbeli Columbusi Teológiai Fakultás a tiszteletbeli teológiai doktori címet adományozta neki.

1977 óta a Németországi Egyesült Lutheránus Egyházak Berlini Egyházi Hivatalának munkatársa, akit 1980-ban egyházi főtanácsossá neveztek ki.

Schmale doktor teológiai munkásságával kezdettől fogva az egyház népek és fajok közti határokon túli missziói szolgálatáért munkálkodik. Aktív részese volt a dél-afrikai missziói területen folyó teológiai és lelkészképzés fejlesztésének, és a kisebbségi evangélikus egyházak teológiai, tanulmányi, lelkészképző munkájának is hűséges segítője.

Nagy része van a Németországi Lutheránus Egyházak Szövetsége és Magyarországi Evangélikus Egyházunk közti testvéri kapcsolat elmélyítésében, lelkészeink és teológiai hallgatóink ösztöndíjas tanulmányainak, Akadémiánk tudományos munkájának segítésében. geológiai munkásságának és ennek a segítő munkájának elismeréseként javasoljuk számára a tiszteletbeli teológiai doktori cím adományozását.

Az új tiszteletbeli doktor rövid előadással köszönte meg az őt ért megtiszteltetést. Felidézte a Németország életében végbement eseményeket, amelyekben nagy része volt Magyarországnak is, és arról beszélt, hogy azt kell most kérdeznünk egymástól: hogyan alakítjuk a jövőt? Alapvetőnek, látta azt, amit Pál Gál 6,10-ben mond: tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. Igaz, fontos a múlt feldolgozása, de itt sem az a feladatunk, hogy egymásnak csak szemrehányást tegyünk, hanem Jézustól tanuljuk meg a megbocsátást (Mt 18,22). Együtt kell megtérnünk és keresnünk az új utat.

Egyházunk nevében Dr. Harmati Béla püspök köszöntötte Schmale egyházfőtanácsost, kiemelve szolgálatából a „lutheránus egyházvezetést”, azt, hogy ő hitében és tanításában a lutheri reformáció és teológia embere, azt, hogy ő a missziói szolgálat embere, és Európa embere, aki mindezekben sok jó szolgálatot végzett és végez mind a mai napig.

Isten áldását kéijük új tiszteletbeli doktorunk életére és szolgálatára, valamint a megújult Teológus Otthonra, amely remélhetőleg igazi otthona lesz a lelkészi szolgálatra készülő fiataljainknak.

Muntag Andor

Az új Teológus Otthon egy részlete