Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-21 / 3. szám
A hit az imádság szárnya, enélkül imánk nem szállhat az égbe. Alexandriai Kelemen Evangélikus Elet 55. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1990. JANUÁR 21.. VlZKERESZT UTÁN HARMADIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Isten elcsöndesedésre, akarata megértésére és követésére hív az 1990. évben (Részletek dr. Harmati Béla püspök rádióban elhangzott igehirdetéséből) Erdélyben „zöld reménység — csillagok alatt” Hátrafelé nézegetve kezdjük az újesztendőt. Nem tudjuk feledni az 1989-es év eseményeit és újra eszünkbe jut, ami hazánkban és körülöttünk történt. Talán ezért is nagyon időszerű most néhány percre a zsoltáriró Dávidra figyelni, aki elcsöndesedésre hiv: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget”... Az esztendő eleji tervezgetésünkbe, aggodalmainkba arról, hogy mit hoz a holnap, meditációt, elgondolkodást csempészik bele: csöndesedjünk el most Isten előtt. Ez az elcsöndese- dés a szívnek és a fejnek szól. Egyrészt a szív, az érzések, a bizalom vonalán szólít meg az ige: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítom, erős váram, nem ingadozom”. Másrészt a csöndben benne van a ráció, a gondolkodás, a fej, az értelem vonala: „Szólott egyszer az Isten és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő, nálad van, Uram, a szeretet”. Két irányban meditálhatunk, gondolkodhatunk el: 1. Először is arra figyeljünk, hogy az erő és a szeretet felülről. Istentől jön. A Biblia, az egyház, az istentisztelet, az egyéni elcsöndese- dés vonala a függőleges. Szólott az Isten, üzenet jött és jön hozzánk. Ezeket az üzeneteket nem szabad mindig és feltétlenül rendkívüli eseményekhez kapcsolni. Úgy van ez, mint ahogyan az élet apró emlékeivel kapcsolatban is történik. Kis kődarab fekszik az íróasztalomon például, olyan mint bármilyen más hasonló kő, mégis rendkívüli a számomra, mert a Fujija- ma tetejéről hoztam. Bizonyára mindnyájunknak vannak kisebb és nagyobb emlékeink az elmúlt évről, talán teljesen természetes és hétköznapi dolgok, és mégis úgy érezzük, nem véletlen volt, ami történt, Isten keze van mögötte. Az előttünk álló esztendőben is kereshetjük, tanulhatjuk, követhetjük, felismerhetjük azt, amit Isten szólt. A csönd, a meditáció, az elgondolkodás segít abban, hogy ráfigyeljünk Isten üzenetére: erőt és szeretetet akar szívünkbe adni. A mögöttünk levő karácsony ünnepének fénye és melegsége sugározza a biztatást: Jézusban velünk van az Isten, azért született, hogy útmutatónk, Mesterünk, Megváltónk legyen. Ezt a lelki-spirituális erőt nem nélkülözhetjük, hiszen ahogyan Jézus mondta, nemcsak kenyérrel él az ember. Szükségünk van természetesen az anyagi, a materiális értelemben vett erőre is, de újra és újra érezzük, hogy ha országunkban, társadalmunkban nem lesz erkölcsi-szellemi megújulás, akkor nem használ a Nemzetközi Valutaalap kölcsöne sem. Isten szeretete indíthat szeretetre, hogy legyen erőnk élni az életet. Lehetnek sokszor nehéz helyzetek is, egyéni és közösségi viszonylatban tudunk lélektipró időkről. Jöhet olyan történelmi vagy egyéni élet-zaj, amelyik lehetetlenné teszi az elcsöndesedést vagy úgy tele van mindennel a fejünk, hogy nem értjük meg azt, amit Isten akar. A zsoltáríró üzenetéből halljuk meg a felhívást: csöndesedjünk el Isten előtt, értsük meg jól, hogy az erő és szeretet felülről jön. Az elkövetkező évben is igéje, az imádság, a gyülekezet közössége az a hely, ahol keres engem és ahol én is kereshetem Őt'. 2. Másodszor azután azt halljuk erről az erőről és szerétéiről, hogy másoknak kell tovább adni: „Istennél van az erő, nálad van Uram, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.” Azaz, aki fölfelé nézett, Istenre figyelt -, ajándékot kapott, az nézzen szét, nézzen a másik emberre. Hallhatjuk sokszor ezzel kapcsolatban azt a pesszimista hangot, nem lehet sokat segíteni az embereken, hiszen az eszközeink, a technikánk fejlődik csupán, az ember marad olyan, mint amilyen volt évszázadokkal előbb is. Hogyan lehetne emberekkel egy tökéletes világot teremteni?! Hiszen visszaesünk az erőszakosságok, a megnemértés, az egymás tiprása állapotába. Jó arra gondolnunk, hogy Isten sehol sem írta elő és ígérte meg számunkra itt a tökéletes világot, amelyikben minden rendben történik, az azonban feladatunk, hogy a mainál, a mienknél egy kevésbé rossz világot teremtsünk! Ha a tökéletes világ nem is, de a kevésbé rossz világ igenis megvalósítható! A fontos számunkra azonban, hogy amit megértettünk Isten erejéből, ami életünkben belső tartás, bizonyosság, azt adjuk tovább. A szeretet vonalán is ez érvényes. Ahogyan Isten Krisztusban karácsonykor emberré lett, úgy lehet minden keresztyén Isten gyermekévé. Bizonyos vagyok benne, hogy a mögöttünk lévő év nagy változásai nyomán feladatunkká lett jobb megértést munkáló törekvések elősegítése magyar-román vagy magyar-szlovák kapcsolatban. ÉvszáMegdöbbentő volt karácsony előtt a Romániából érkező híreket hallgatni. Gyülekezetünk tagjai egymás szájából kapták ki a szót. amikor Temesvárról, Bukarestről vagy Sepsiszentgyörgyről volt szó. Az utóbbi Kelenföldnek még a háború előtti időből testvérgyülekezete. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, sőt finn testvérgyülekezetünkkel együtt vasárnaponként imádságunkban megemlítjük őket. Talán ezért is érzékenyebb gyülekezetünk az erdélyi kérdésekre, s állt korábban, majd elsőként az ottani menekültek segítségére. Az egyszeri karácsonyi hirdetésünk hatására eddig több mint 60 ezer forintot adományoztak híveink. A segítség Temesváron és a többi erdélyi gyülekezetben kell. December végén még nem lehetett beljebb utazni, ezért határoztuk el, hogy az első küldeményünket a határ közelébe, Temesvárra visszük. Kétszer segít, aki gyorsan segít, mondja a közmondás. Ezért indultunk el Tóth Géza presbiterünkkel egy roskadásig megpakolt Ladával december 30-án a hajnali órákban. Világosodáskor a határon voltunk. Amíg megvártuk a vöröskeresztes autóoszlopot, amiben a magyar autókon kívül szlovák, holland, német és olasz teherautókat is láttunk, sűrű köd ereszkedett a tájra. Először nem tetszett a köd, de az egyik várakozó vidáman mondta: ködben nem lehet lőni... A köd egész nap megmaradt és zados elmaradás után olyan új helyzetbe kerültünk, amilyet nem is remélhettünk. A karácsony körüli segélyakciók, az áldozatos segíteni akarás ezernyi jele mutatta, a kölcsönös bizalmatlanság mesterséges falát is le lehet rombolni. De vajon hogyan állunk egymás erősítése és megértése vonalán idehaza, ahol a különböző ütköző nézetek és vélemények szembe állítanak embereket és csoportokat? Bizonyos vagyok benne, hogy az a feladat, amiről az ige beszél, elsősorban is azoknak szól, akik legközelebb élnek hozzánk. Az egymás erősítése és szerétete általános és egész világra érvényes parancsa globális keretei helyi, lokális viszonylatokban érvényesíthetők. Éppen ez a legnehezebb! „Általában” olyan könnyű szeretni, de nehéz elviselni a mellettünk élőt. Olyan kisebb közösségek kialakítására, van szükség, családokra, munkahelyekre, falvakra, városokra, amelyekben az emberek jól érzik magukat, ahol van kölcsönös tisztelet, szeretet és megértés. Miért ne lehetne a családom, a munkahelyem, a helyi önkormányzati testületek életében éppen az én áldozatom, szeretetem, munkám nyomán egy kevésbé rossz közösséget kialakítani. A szeretetnek, megértésnek nincs alternatívája. Hátrafelé nézegetve kezdjük az újesztendőt. Nem tudjuk feledni az 1989- es év eseményeit. Bár nem tudjuk, mit hoz az előttünk álló 1990- es év, annyi biztos, Isten elcsöndesedésre és meditációra, akarata megértésére és követésére hív: „Szólott egyszer az Isten és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő, nálad van Uram a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.” Amen. Harmati Béla Temesváron jártunk Gyertyák Temesváron a halottak emlékére egyetlen lövést sem hallottunk (Bezzeg az előző és az utánunk jövő napok már nem voltak ilyen csendesek.) A ködös „békés” napot csak az törte meg, hogy Arad előtt egy páncélos katonai jármű állt az autóoszlop élére és az vezetett' át bennünket Aradon. Minden helységen, ahol átmentünk, megtapsolták a vöröskeresztes autósort, kezükkel a győzelmi „V” jelet mutatták. Ezt tették cjvi- lek és katonák, fegyveresek és fegyvertelenek. Jó volt megérkeznünk Temesvárra és átölelni a régi kedves ismerőst: Feyér Sándor lelkészt. Csak úgy dőlt belőle az elmúlt napok élménybeszámolója. Nem kis Karácsony másnapján, s újra január első hetében az ártándi határ- átkelőhelyen. Karácsonykor még csak Nagyváradig merészkedünk a győri gyülekezet adományaival, ■másodszor már Székelyföld a cél, távolabbi gyülekezetek. A három napos útra a két magyar rendszámú autót a budapesti angol nagykövetség kulturális attaséjának felesége is elkíséri. Diplomáciai rendszámú autójába sok segély belefér, ez már a Deák téri gyülekezettől: élelmiszerek, gyógyszerek, ruhanemű - és sok könyv is. Mindenre szükség van most odaát. A határon az autókat éppen csak megszemlélik. Segítenek a vöröskeresztes és a Magyar Johannita Segítő Szolgálat feliratú, fehér máltai keresztes jelzések is a kocsikon. Máris mehetünk tovább. Az első mély benyomás az az öröm, amelyik elárasztja most Romániát. Az idegen autóknak a járókelők messziről mutatják feltartott két ujjúkat, V betűt formálva a győzelemjelét. S mosolyognak. Ugyanezt teszik a katonák is, olykor még páncélautók tetejéről is. Katonai autó áll meg mellettünk a piros közlekedési lámpánál s ránkdudál. A vezető tiszt ránknevet és integet. A másfélezer kilométeres út egyik országúti pihenője a vasúti sínek mellett, - az elhaladó szerelvény vezetője hosszú vonatfüttyel köszönt. Az országot elárasztó örömben együtt vannak románok, magyarok, szászok, - valamennyien. S ha ez az- öröm az idő múlásával csillapodik is, a szabadság mámorának jó ízét már nem feledhetik. A véres forradalom nyomai is végigkísérnek. Városokban több helyütt keresztek, mellettük karácsonyfa is és folyton égő gyertyák. Többnyire fiatal életek váltak ott az esztelen pusztítás áldozataivá. A székelyudvarhelyi Militia épülete teljesen kiégve. Ide vitték korábban a határon elfogott disszidálni szándékozókat is. „Ha nem volt neked jó ez a föld, akkor edd meg!” - hangzott a cinikus kényszer az ütéörömünkre ott találtuk Roszik Gábor gödöllői lelkészt is, aki szintén jött megnézni; hogy mi van a sokat szenvedett temesvári gyülekezettel. Gyülekezetünk adományát, élelmiszert, tisztítószereket, ruhát, könyveket, több mint 20 000 Ft értékben kiraktuk, s utána egy rövid „helyszíni tudósítást” kaptunk az elmúlt napok eseményeiről, amikor bementünk a városba. Az anyagi kár aránylag kevés, mert csak kézifegyverekkel lőtték a fegyvertelen tömeget. A feldühödött tömeg vagy a foszforlövedékek kb. 10 üzletet és lakást felgyújtottak és rengeteg ablakot betörtek. Emberáldozat azonban rengéteg volt. Jártunk a temetőben is, ahol már akkor megtalálták az 5000 embert magába- foglaló tömegsírokat. De kérdés, hogy az összes sírt megtalálták-e? Korán indultunk haza, hogy még világosan átérjünk a határon. Úgy éreztük, hogy óriási megrázkódtatáson keresztülment várossal találkoztunk, ahol azonban bizakodnak az emberek, hogy most már emberhez méltó életet élhetnek majd együtt a különböző nyelveket beszélők. Jellemző, hogy a temesvári evangélikus gyülekezetben is minden vasárnap van magyar és román, továbbá havonta egyszer német és szlovák istentisztelet. Ők eddig is békén éltek egymással. Most remélhetőleg az egész ország ezt teszi majd. Missura Tibor sek közben, s több marék földet is megetettek velük. Az épületet a megtorlás pusztította el. De a város szélén egy új tábla már szeretettel köszönti az oda érkezőket, s jó hinni, hogy ez a szeretet erősebb lesz, mint a megtorló bosszú. Az országutakon jelen van egész Európa. Belga kamion-konvojok éppen úgy, mint osztrák teherautó-sorok. Franciákkal ugyanúgy találkozni, mint németekkel. A fél világ segít. Öröm látni, hogy közöttük milyen sok a magyar. Összetartozunk. Van miben segíteni. Élelmiszer lassan mindenütt van, a belső ellátás is javul. De nagy többek között a gyógyszerhiány. Kómába esett cukorbetegeken inzulin hiányában gyakran nem tudnak segíteni. Sokan nem tudják megfizetni a gyógyszereket. Egy üveg Corinfar szívgyógyszernek, ha van a gyógyszertárban, 240 Lei az ára. Vannak sokan, akiknek egy havi nyugdíja ennél kevesebb. Az útiterv feszített tempót követel. Csak elszaladunk a farkaslakai temető mellett, ahol Tamási Áron is pihen. De ha nincs is idő most sírjánál akár egyetlen percre is megállni, jó arra gondolni, hogy a nagy székely régi, szép szülőházát a faluban már nem fenyegetik a sziszte- matizálási agyrém bulldózerei. Elemi erővel tör fel a magyarok lakta vidékeken a magyarság megélése iránti igény. A helységneveket korábban csak románul lehetett írni és használni eddig, most Belesd falu táblájához már kitették a magyar Betfalva nevet is. Sok magyar falu szélén csak kidöntötték a román nevű táblákat, s nincs új helyettük. De remélni lehet és kell, hogy a magyarság jogos igényei megmaradnak a józanság határain belül. Sokan vigyázzák ezt. Egyik vendéglátónk a vágyott autonómiáról is beszélt. Követeléseik között a magyar nyelv szabad használata, magyar nyelvű újságok, iskolákhoz, egyetemhez való jog is szerepel többek között. De elmondja: mi nem akarunk állam lenni az államban, csak emberek lenni az emberek között... S egyetértőén szólnak arról, hogy román, magyar és szász nép évszázadokon át békésen élt itt egymás mellett, s ezt ezután is így szeretnék. S talán erre is vonatNemrégiben valahol a képmutatás jótékony hatásáról olvastam. Mi lenne - kérdezte a cikkíró - ha minden rossz és kegyetlen dolog leplezetlenül napvilágra kerülne? Ha kimondanának minden bántó gondolatot, végrehajtanának minden aljas tervet, mely eddig csak az elmék mélyén lapul? A képmutatás •jótékony leple sok szörnyűséget eltakar - érvelt a cikkiró. Persze csak emberek elől. Van olyan tekintet is, amely a szíveket és a veséket vizsgálja (Jel 2,23), az elől semmit nem lehet elrejteni. Azért bölcsebb dolog felhagyni minden leplezéssel és szé- gyellnivalóink rejtegetésével. Inkább már most, minthogy az utolsó ítéletkor táruljon csak fel minden titkos álnokságunk. A zsoltár bátorítást ad arra, hogy Isten előtt levessünk minden álarcot, s emberek előtt is fedjünk fel minden hamis képet. Hát ha még azt is tudjuk, hogy a feladott rejtőzködés szabadulásra is vezet. Isten arcának fénye nemcsak a mi szégyenünket világítja meg, hanem Megváltónk értünk vállalt keresztjét is. „Ha világosságban járunk, amint Isten a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (IJn 1,7). „Uram, ma a te igazságod fényében szeretnék életemre, munkámra, viselkedésemre tekinteni. Szeretnék mindent rejtegetés nélkül eléd tárni, hiszen kozik Székelykeresztúr szélén az országút felett átívelő magyarnyelvű felirat: Békés, boldog új esztendőt! Ennek a testvériségnek is sok szép példáját látni. Magyar munkáson egymás mellett, egy tűre fűzve román és magyar nemzeti szalag. Emezt már felteheti, és amazt sem dobja el. Tudja, hol él. És elmondja, hogy román munkatársaival egymást átölelve énekeltek, amikor boldogan ünnepelték a megszületett szabadságot. De a félelmek még sokáig élnek. Lelkészkolléga meséli: mielőtt a TV magyar adását bekapcsolja, az ablakhoz indul besötétíteni. Mindig le kell győznie félelmét, s alig hiszi, hogy erre már nincs szükség. És nem kell visszatennie a padlásdeszkák rejtekébe annak a pedagógusnak sem a régi magyarnyelvű újságokat, amelyeket még szülei rejtettek el. Nem most vette elő, de most már szabadon mutathatja, és nem csak bizalmas körben. Közöttük megfakult, piros-fehér-zöld szalagokat. Amikor látta, hogy meghatódva nézegetem, a megszületett barátság jeleként egyiket nekem akarta adni. Nem tudtam elfogadni. Őrizzék majd tovább most még kicsi gyermekei. Ott van a helyük, ahol eddig kockázattal vigyáztak rá és féltve őrizték. A vendégszeretet mértéke felülmúlhatatlan, bár a lelkésztestvér szabadkozik szűkössége miatt. Persze hozzáteszi a 650 kilométer után este fáradtan érkezett vendégeknek : ha meghúzná a harangot, ösz- szeszaladna a falu és szétszednének minket, hogy mindenkinek jusson „egy kicsi magyar”. így viszont oda gyűlnek a parókiára többen, hogy a csodálatos szépségben őrzött magyar nyelven beszéljenek az átéltek- ről, a múlt terheiről és a jövő reménységéről is. S amikor ismételten, máshol is szóba kerül, hogy müyen segítséget várnak, nem az élelmet emlitik, s nem is az egyéb hiányokat. Hanem a magyar szót. A betűt minden mennyiségben, újságokat és könyveket. És a testvéri találkozást magyarországiakkal. Egyik gyülekezetben a magunkkal vitt Evangélikus Életet a gondnok meg akarta köszönni. De nem tu(Folytatás a 3. oldalon) te úgy is tudod, mi lakik bennem. Előtted leplezetlen vagyok. Uram, te látod a keserűséget, gyűlöletet, haragot és irigységet, amely megmérgezi életemet, s nem enged kitörnöm a magam körüli forgás hamis köréből. Te látod, mennyibe vak vagyok közeli és távoli felebarátaim nyomorúságának észrevételére. Te látod, hogy mennyire rabja vagyok anyagiaknak, pénznek, az érvényesülésnek, s ez meghatározza más emberek értékelését és hozzájuk való viszonyomat is. Saját érdekem szerint osztályozom az embereket, s figyelmemen kívül maradnak az öregek, gyerekek, sérültek, az élet peremére sodró- dottak. Te látod szemléletem felszínességét, mely miatt önmagamat is megvetem, és képtelen vagyok őszinte egyenességre emberi kapcsolataimban is. Uram, te látsz mindent. Te tudsz mindent. Bűneim mindig előtted vannak. Könyörülj rajtam!” (A finn evangélikus egyház felelősségre hívásából, 1978.) Imatárgyak: Őszinteség Isten előtt és emberek előtt. Tudjunk szívből bocsánatot kérni és megbocsátani. Vállaljuk egymást és egymás szolgálatát. Tudjunk örülni egymásnak. Keressük mások javát és együtt mindenkiét. Teljesítsük egész szívvel a közös feladatot Isten dicsőségére. Csepregi Béla Isten előtt mindnyájan leplezetelenek vagyunk „Magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé". Zsolt 90,8
