Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-04-08 / 14. szám
Evangélikus Elet 1990. Április 8. I l I í Püspöki programot vár tőlem egyházkerületünk hívő népe. Egy forrongó, szinte naponta változó, átmeneti korban inkább püspöki szolgálatom fő szempontjairól kívánok szólni, Tudom, hogy nem a társadalmi forrongás külső eseményei szabják meg az. egyház küldetését és helyét a világban, hanem az örök evangélium. Mégis elég az elmúlt év eseményeire utalnunk, hogy lássuk, az egyház szolgálatának lehetőségei miként növekedhetnek a társadalom egésze javára. Eleink aZ egyházat hajóval ábrázolták és az árbocán gyakran találjuk ezt a felírást: Fluctuat nec mergi- tur. Hánykódik, de nem merül el. A történelem vihara, belső ellentmondások feszültsége ellenére a hajó kormányosa Jézus Krisztus. Ezért bár hánykódik az egyház hajója, de bizonyos, hogy nem merül el. Ebben a reménységben tárom egyházkerületünk hívő népe és tisztelt vendégeim elé püspöki szolgálatom néhány szempontját. Elsőként említem az evangélium hirdetését a gyülekezetben. Mindkét szó egyszerre hangsúlyos. Vallom, hogy egyház ott van, ahol az igét tisztán és igazán hirdetik és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Az egyház tehát gyülekezeteiben él, valósul meg, lesz láthatóvá a világban. Nem felülről irányított gyülekezet képe rajzolódik ki előttem, hanem a helyi'szinten növekedő, szolgálatát leleményességgel, munkáját találékonysággal, de mindenekelőtt Isten erejével végző közösségé. Ismert kifejezéssel élve: az alulról építkező egyház elvét vallom. Itt dől el egyházunk jövője. Az | egyes gyülekezetek holnapja azon múlik - emberileg [szólva - mennyire ismerik fel sajátos helyzetükből I adódó lehetőségeiket, s hogyan élnek azokkal. Ovo- [ dák szervezésére, iskolák létesítésére is gondolok. Püspöki szolgálatom során arra törekszem, hogy az | evangélium hirdetése, híveink pásztorolása és a szent- I ségek erőt adó ünneplése helyesen történjék és a sú- llyos leíkészhiány ellenére is biztosíttassék. Vallom, hogy egész egyházunk egyedül az evangélium | által újulhat meg. Ez a megújulás bennünk kezdődik, [lelkészekben s presbiterekben, s aztán áthathatja az | egész gyülekezetét. Ezért elengedhetetlen, hogy minden i szolgálatunkat és valamennyiünk imádságát a megújulásért való tenniakarás és szívből jövő fohász határozza meg. Veni Creator Spiritus! - Jöjj, teremtő Szentlélek! Isten újítsd meg egyházadat! Kezdd rajtam! Igazat adok a finn ébredési mozgalmak jelszavának: Ha az egyház nem lelki édesanyám, akkor Isten nem lelki édes Atyám. Nem szégyen szeretni az egyházat, lelki édesanyánkat. Istennek tetszett, hogy e látható szervezetre, benne törékeny és tévedni is tudó szolgáira bízza evangéliumát. Az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai tizedelték sorainkat. Az egyház eresztékei meglazultak. A költő, Váci Mihály szavaival élve: minden egész eltörött. A gyülekezeti élet beszorult a templom négy fala és a paróchia szűkös térségei közé. Az urbanizáció gyö- kértelenné tette a faluról városra költöző híveinket. Sokakra a félelem lelke telepedett. Mások az egyoldalú, ún. természettudományos informálás áldozatai lettek. Maroknyivá zsugorodtak falvak, elöregedtek korábban virágzó evangélikus közösségek. Ahogy lehetett, átvészeltük e nehéz, közel félévszázadot. Most hittel, reménnyel kell tovább folytatnunk a belső építkezést! Ennek a gondolatnak a jegyében köszöntöm egyházunk iJfjú,sági szövetségét, tudva azt, hogy gyülekezet- t építést végez. Köszöntök minden egyesületet és keresztyén társaságot, felajánlva támogatásomat, mert bizonyos vagyok abban, hogy nem az elkülönülést akarják, hanem a szétzilált társadalom evangéliumi közösségépítését végzik, s szellemi-lelki kohéziós erővé ^válhatnak a keresztyén egyházakban. Századunk szociológusai mondják: a XX. század emberének elesettségét a családi közösség széttörése, a hagyomány és a kultúra válságba kerülése okozta. 'Nincs fontosabb feladatunk, mint az elárvult, magába roskadt embert „Istenhez hanyatló” (Ady) szándékában erősítsük. Másodikként említem: döntőnek tartom a lutheri teológia, azaz a theologia crucis érvényesítését - a teológiai gondolkodás szabadsága tőrmészetes adottsága mellett - igehirdetői és pásztori szolgálatunkban. Nem merev konfesszionalista teológiai látás feltámasztására gondolok. Ugyanakkor fontosnak látom, hogy minden evangélikus lelkész ismerje önmaga szellemi-lelki azonosságát, mai szóval: identitását. Hiszem és vallom, hogy a Szentírás szíve-közepe a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel. Ezért Krisztus felől, földi szolgálata, halála és feltámadása felől értelmezhetjük helyesen a Biblia üzenetét. Krisztus körül SZEBIK IMRE PÜSPÖK SZÉKFOGLALÓJA (Folytatás) rendeződnek el, mint mágneses térben a vasreszelékek, a kijelentés igéi. Nem kívülről érvényesített szempont Jézus személyének a középpontba helyezése, hanem a Szentírás írói eredeti szándékának felismerése és komolyan vétele... A különböző kísérletek a teológiai gondolkodásban a Szentírás jobb megértésére és az adott korban élő ember hatékonyabb megszólítására törekednek. Ez a tiszteletre méltó szándék mindenképp missziói töltést kap. Kérdezhetjük: a lutheri teológia alkal- mas-e arra, hogy korunk emberének kihívásaira és felzaklatott lelkének kérdéseire választ adjon? A számomra megtisztelő módon köztünk levő dr. Gunnat Stálsett LVSZ-főtitkár mondotta a brazíliai Curitibában a VIII. Nagygyűlésen: Isten végigjárta Kelet-Európa országait, hogy felhozza a szabadság és igazságosság hajnalát. Hadd utaljak még arra, hogy a lutheri teológia sokat foglalkozik az egyház értelmezésével. Nem a szervezetre (organizáció), hanem a keresztyének hitbeli élő közösségére (organizmus) gondolok. A még napjainkig tartó individualista, egyéni szempontokat előtérbe helyező gondolkodásmóddal szemben hangsúlyoznunk kell az egyház közösségi jellegét. Nem mindenkinek a maga módján, hanem mindnyájunknak a Krisztus módján kell gondolkoznunk, élnünk és cselekednünk. Ezt pedig az igehallgatás és a szentségek közös ünneplésében nyerjük. Egyéni látás értéke fölé emelkedik a közösség együttesen elfogadott döntése. Korunk sokat emlegetett pluralista szemlélete és jogos igénye mellett is vallom, a teológia feladata az egyházban az „egészséges tanítás” (Tit 2,1) továbbadása. .. Harmadikként említem: püspöki szolgálatomban súlyponti kérdésnek vallom a lelkészek és egyházi munkások pásztorolását. Nehéz helyzetben van egyházunk. A lelkészek száma századunkban most a legalacsonyabb. Köztük sok a magas koruk ellenére is tiszteletre méltó módon szolgálatot vállaló testvérünk. Fiataljaink többségének egyedül kell megküzdeniök a pályakezdés gyötrelmeivel, elméleti és gyakorlati kérdésekkel egyaránt, mivel keveseknek adatik meg, hogy idősebb lelkész mellett kezdjék szolgálatukat. A mélyvíz veszélyes, és nehezebb a felszínen maradni. Néhányan a múltbeli távirányítottság elmaradása után még nem tudtak kialakítani egy egészséges magabiztosságot munkájuk, szellemi-lelki magányuk közepette. Ugyanakkor erősödik a szórványosodás egyházunkban. Közepes települések kisebb falvakká zsugorodnak. Bennük az evangélikusok száma is csökken. Korábbi fíliák szórvánnyá minősülnek. Általában növekszik az a terület, amely egy lelkész gondozása alá tartozik. Gyakran elöregedő, szétzilált közösségek pásztoraként kell szolgálniok lelkészeinknek. Ebbe könnyű belefáradni. A.társadalomban elfoglalt helyünk múltbeli emlékei is sok sebet hagytak lelkünk' ihélyén. A mindent a lelkésztől váró gyülekezetek papjaikat fáradtabbá tették életkoruknál. Tudom, hogy egyházunk fennmaradása a történelem közelmúlt évtizedeinek próbás időszakában elsősorban lelkészeink és a lelkészcsaládok sokszor hősies, emberfeletti munkájának köszönhető. Csak örülhetünk annak, hogy napjainkban nagyobb társadalmi megbecsülés és közszeretet övez bennünket, amelyet a vitathatóan értékelhető lelkészképviselőjelöltek magas száma is jelez. Szeretném, ha éreznék a rám bízott lelkipásztorok, nem aktatologató ügyintézőjük kívánok lenni, hanem minden levél mögött az embert, Isten szolgáját látom vergődéseivel, napi gondjaival és megoldatlan kérdéseivel. Bizalommal várom őszinte megnyilatkozásaikat és készséggel felajánlom pásztori segítségemet. Negyedikként említem: az 1991 őszén összehívásra kerülő zsinat új törvényalkotói munkáinak előkészítését. Egyházunk egésze egyetért abban, hogy a még érvényben lévő törvények magukon hordják létrejöttük idejének politikai és társadalmi árnyait. Ezért a zsinat egybehívása, új egyházi törvények alkotása feltétlen szükséges - alapos és szakszerű, demokratikus és különböző, fórumokon átgondolt előkészület után. Az egyházmegyei, egyházkerületi és országos előkészületi munkák megkezdődtek. Tudom, hogy egyházunk népe, köztük egyházkerületünk lelkészei és hívei, sokat várnak e századvégi zsinattól. Új kibontakozás, megújulás letéteményese lehet. Mégis hadd mondja el, hogy a zsinat új törvényeket alkot és nem új szívet teremt. Az egyházi törvények szolgálatunk keretét és jó rendjét biztosítják, de nem tartalmát és minőségét határozzák meg. Kétségkívül igaz, hogy egy szép festmény illő keretbe, megfelelő rámába helyezendő. Mégis nem a keret, hanem a festmény tartalma, témája és esztétikai szépsége adja annak igazi értékét. A hasonlatból kilépve ez annyit jelent, hogy nem a törvény kerete, hanem az evangélium tartja meg az egyházat. Méltó keret szükséges, de a döntő az evangélium szolgálata a különböző szintű feladatok végzésében, megújult szívvel... Fontosnak tartom a gyülekezetek autonómiáját a lelkészválasztásban, ezért már most bejelentem, hogy nem kívánok élni a jelen törvényben biztosított közegyházi érdekből történő áthelyezés jogával, amely Damokles kardjaként fenyegetett minden szolgatársat és valamennyi gyülekezetét. Egyházunkban joga van elmondani véleményét minden testvérünknek a megfelelő testületben. Bizonyos, hogy a többféle elképzelés végül a többség akaratának érvényesülésével konszenzust hoz létre. Ötödikként említem az ökumené feladatkörét. - Századunkra mi sem jellemzőbb, mint az egyházak egymásra találása. Boldog vagyok, hogy Jézus igéje, ut omnes unum sint, mindnyájan egyek legyenek, megvalósulóban van. Hazai viszonylatban nagyot léptünk előre a közös Miatyánk, az Apostoli és Niceai Hitvallás szövegének közös fordításával. Mindnyájan átéltük a légkör megváltozását az egyes felekezetek között. Őszintén bízom abban, hogy a sokféle világi párt jelenléte sem tud éket verni Krisztus egyházai közé. Ä református testvéregyházzal egybekapcsol a reformáció öröksége, közös sorsunk HQ?elöt éy$z£j£ad, során és kölcsönösen termékenyítette hitbeli látásunkat közös teológiai munkánk. Bízom benne, hogy a jövőben is érvényesülnek egymást gazdagító felismeréseink, s talán a szórványmunkában az eddiginél szorosabb és jobb munkaerő-gazdálkodással tehetjük hatékonyabbá szolgálatunkat. A római katolikus egyház, mint hazánk - létszámában - legnagyobb egyháza az erősebb testvér szerete- tével közeledik a protestáns egyházakhoz, köztük hozzánk is! Az együttesen tartott imaheti istentiszteletek jelzik, magyar keresztyénségünk örül, ha közösen imádkozhat és énekelhet Krisztus különböző felekezetekhez tartozó népe. Az ortodox, a baptista, a metodista, az adventista egyház vezetőihez régi baráti és testvéri szálak fűznek, bizonyos vagyok abban, hogy e kapcsolatokat tovább erősíthetjük a jövőben. Hasonló reménységemet fejeztem ki a történelmi múltú unitárius egyház iránt is. Magamat az ökumené elkötelezett munkásának tartom. A svájci bossey-i ökumenikus főiskolán nyert tapasztalataim egy életre szólóan megtanítottak a másik egyház hitének és liturgikus gyakorlatának a megbecsülésére. Külön szólok a zsidó hitközösséghez való viszonyunkról. Kettős okom van erre. Egyrészt: egyházunkat több mint fél évtizede képviselem az LVSZ-szel együttműködő Egyház és Zsidóság bizottságban, amelynek feladata az izraeliták és evangélikusok egymáshoz való teológiai és gyakorlati viszonyának vizsgálata. Sok örvendetes és szép emlék él bennem, köztük, amikor együtt imádkozhattuk a 23., az 51. és a 100. Zsoltárt. Sok új ismeret továbbadásával vagyunk adósok híveinknek, hogy a Krisztus-eseményről alkotott történelmi látásuk valós legyen. Másrészt sajnálattal észleljük, hogy él a közénk lopakodó antiszemitizmus, amely méltatlan egy szabad ország nagykorú állampolgáraihoz, de elképzelhetetlen a Megváltó Krisztus hívő népe között, hiszen Ő maga is zsidó volt. A hazai ökumené körén kívül egyházunk testvéri kapcsolatokat ápol a nemzetközi világszervezetekkel és külföldi testvéregyházakkal. Egyetértésben egyházunk vezető személyiségeivel fontosnak ítélem más ökumenikus szervezetek, az EVT, az EEK-jával való együttmunkálódást és közös teológiai eszmecserét. A magam szerény hozzájárulását ehhez készséggel felajánlom. E helyen szólok a magyar-magyar kapcsolatok örvendetes elmélyüléséről és őszinte továbbépítéséről. Úgyis, mint a Magyarok Világszövetsége vezetőségének tagja meggyőződéssel vallom, hogy a határainkon túl élő, vagy távoli országokban letelepedett magyarok - köztük magyar anyanyelvű evangélikusok nemzetünkhöz, egyházunkhoz tartoznak lélekben. A velük való kapcsolattartást a testvéri összetartozás jegyében örömteli feladatomként ismerem fel, s szívesen vállalom. Végül hatodik feladatként említem püspöki szolgálatomban a társadalmi, egyházpolitikai tevékenységet. Korábban a püspök közjogi méltóságáról s ezzel kapcsolatos feladatairól szóltak a főpásztori tisztben előttem járók. Nyilvánvaló, hogy magyar evangélikus egyházunk, benne az Északi Egyházkerületi hivő népe a magyar nemzet állampolgárainak közösségébe tagolódik be mindennapi hivatásteljesítésével, remélt országépítő munkájával. Az ország gondjai a mi gondjaink is, kudarcai minket is keserítenek, az előttünk álló szabad, független Magyarország megvalósításának eszméje bennünket is lelkesít. E nap nyolcadján választási urnák elé járulunk. Egyházunk nem kötelezte el magát egyetlen párt mellett sem, miként azt kértük lelkészeinktől is, hogy párton kívüli státuszukat megőrizve legyenek alkalmasak bármely meggyőződésű hívünk hűséges pásztorolására. Ugyanakkor jó lelkiismerettel biztatjuk híveinket, hogy keresztyén meggyőződésük szerint szabadon döntsenek a gondolkodásukhoz legközelebb álló és mély humanitárius értékeket meghirdető párt mellett, tehát vegyenek részt a választáson! Hazánk az Európai Ház országai közé kíván lépni. Ez nem csupán a népben, nemzetben való gondolkodást feltételezi, de jelenti az európaiság eszméjének célultűzését is. E kontinens lakóit közel kétezer év óta meghatározza az emberek gondolattartományában a keresztyén hit. Hazai történelmünk közel félévszázada olyan törést hozott a Krisztus-hit, a keresztyén vetületű kultúra és örök értékeket áthagyományozó tradíció folyamatosságában, amelyet pótolni hosszú idő alatt lehetséges. Vajlom a szabad államban a szabad egyház gondolatát, s egyházunk autonómiájának feltétlen szükségességét. Ezt a Magyar Köztársaságtól elfogadott anyagi támogatás sem korlátozhatja. Meggyőződésem, hogy nem a kirakat-egyház, hanem az élő, eleven Krisztus-közösség egyháza tudja igazán szolgálni a társadalom javát is. Nem szeretnék megkeseredett püspök lenni, mint az elmúlt nehéz történelmi időkben azzá váltak némelyek. A magyar nép élete új történelmi korszakhoz érkezett. Meggyőződésem, hogy újfajta püspöki szolgálat körvonalai bontakozhatnak ki előttünk. Új püspökképre van szükség egyházunkban. Mindez lehetővé teszi, hogy evangélium-központú, gyülekezetcentrikus, egyházépítő - külső sallangoktól mentes - legyen a püspöki szolgálat. Hadd kérjem egyházkerületünk papjaitól és presbitereitől: mielőtt elmarasztalnának, imádkozzanak értem! Mielőtt rossz híremet költenék, kérdezzenek! Személyes hitem és mély meggyőződésem, hogy a Szentírásnak igaza van. Pál apostol tollából pedig ezt olvassuk: aki püspökséget kíván, jó munkát kíván. Ehhez a jó, nehéz munkához adjon felülről való bölcsességet, erőt és áldást a szolgálatba küldő Úr, akinek kezéből püspöki megbízatásomat félve és remegve, de mégis reménységgel elfogadom. Megkésett elégtétel Y Túrmezei Erzsébet Ifjú vetések üde bársonyát simogatja szemem. Mogyoróbarkákat reggeli fényben, duzzadó rügyű fákat és barna hantokat. Tavasz felé megyünk. Mögöttünk a tegnap, a tél. Előttünk kinyílik a holnap, s új dalokkal fogad. ' A Mindig tavasz felé Krisztus nyomában életem útja is ez. Mögöttem az ősz meg a tél; kopár, mély völgyek, daltalan hegyek... S előttem kinyílik a holnap: új rügyek bomlanak, új dalok szólnak. Ővele mindig tavasz felé megyek. Az Országos Egyházi Bíróság Ötöstanácsa elé ez év februárjában olyan rehabilitációs ügyek is kerültek, amelyek szélesebb nyilvánosságot és részletesebb történeti megvilágítást igényelnek. Márcsak azért is, mert az egyházi közvéleményt az ötvenes évek végén és a hatvanas évek során - de még azóta is - erősen foglalkoztatta egy háromszor megválasztott, meghurcolt püspöknek és három méltatlanul mellőzött és annakidején kényszemyugdíjazott teológiai professzornak a sorsa. Múltunk fehér foltjainak feltárása során kötelességünk írni arról, amiről korábban írni tilos volt. Az egykori, nagyszerű püspök, akiről szó van: Turóczy Zoltán. Turóczy Pál főesperes és Czékus Erzsébet fia - Bauhofer György dédunokája - arnóti, ózdi és győri parochusi évei után 1939- ben lett először püspökké választva Nyíregyházán. A Tiszai Egyházkerület főpásztora a legnehezebb, háborús években ébresztette és vigasztalta a rá- bízottakat páratlan evangelizációs karizmájával. Örökölte egyfelől keménykezű anyai nagyapja, Czékus István rozsnyói püspök fegyelmet megkövetelő szigorát, de másfelől a finn ébredési mozgalmak hatása alatt az újjászületett keresztyén élet bűnbánatot és bűnbocsánatot hirdetű pietista kegyessége lett a meghatározó vonása. Külön tanulmányt igényel annak részletezése, hogy a nyíregyházi Népbíróság miért ítélte koholt vádak alapján 10 évi Jegyházra, állásvesztésre és politikai jogainak ugyanilyen tartamú felfüggesztésére. Bár az ítélet nem emelkedett jogerőre, kilenc hónapot letartóztatásban kellett töltenie, s ügye végül is pertörléssel zárult 1948 májusában. Turóczy püspök második meghurcoltatása 1952-ben történt. Ekkorra - még 1948-ban - a Dunántúli Egyház- kerület választotta meg püspökének. A Rákosi-rendszer fokozódó nyomására mind őt, mind Szabó József du- náninneni püspökünket lemondásra szólította fel az államhatalom, sőt győri lelkészi állásától is eltiltotta. Az 1956-os népfelkélés egyházunkat is felrázta félelémkényszeréből, s ekkor az Egyházegyetem Tanácsa december 11- én tartott ülésén kimondta, hogy lemondása kényszer hatása alatt történt, ezért azt érvénytelennek tekinti. így került sor arra, hogy - immár harmadszor! - ismét püspöki tisztet foglalhasson el, most már Budapesten, mint az Északi Egyházkerület főpásztora. Nem sokkal ezután, alig egy év után került sor immár a harmadik állami beavatkozásra: az Elnöki Tanács az 1957: 22. törvényerejű rendeletre való hivatkozással nem ismerte el Vető Lajos püspök 1956. november 1-jén történt lemondását, s ezzel együtt nem ismerte el törvényesnek Turóczy Zoltán északi kerületi püspökségét sem. Hadd jegyezzem itt fel Turóczy Zoltánnak az akkori egyetemes egyházi felügyelőhöz, Mihályfi Ernőhöz intézett szavait: „A Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozatát nem tekin-. tem személyi sérelemnek. Kezdettől fogva csak átmenetileg vállaltam a püspöki szolgálatot. Annál fokozottabban hangsúlyozom azonban, hogy ezt az intézkedést súlyos egyházi sérelemnek tekintem. Erőszakos beavatkozás ez az egyház önkormányzatába. Épp ezért bármennyire tisztelettel meghajtok is a törvény előtt, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy én magamat továbbra is az Északi Egyházkerületnek az állam előzetés jóváhagyásával az egyház törvényei szerint szabadon megválasztott s állami asszisztenciával beiktatott püspökének tekintem. A törvényerejű rendelet hatalmával szembe nem helyezkedem, ellene nem lázítok, s jogfenntartással ma elhagyom a püspöki hivatalt. Tudom, hogy ez gyakorlatilag az állam részére nem sokat jelent, én azonban tartozom egyházunk törvényeinek és önmagámnak ezzel az állásfoglalással.” . E történelmi szavakat jó, ha emlékezetébe vési az utókor. A forradalmi eseményeket azokban a hónapokban kemény kézzel megtorló egyházpolitikai helyzetben teológiailag helyes és politikailag bátor hitvallásként értékelhetjük ezeket a mondatokat. A négy évtizedes evangelizáló szolgálatért és a két évtizedes püspöki próbatételekért hálás egyházi közvéleménynek adott hangot az Északi Egyházkerület akkori Tanácsa is. Az állami beavatkozást úgy vette tudomásul, hogy kijelentette: „A törvényerejű rendelet sajnálatos ellentmondásban van az ugyancsak állami jóváhagyással bíró egyházi törvényeinkkel. Mivel azonban az állam törvényét magára nézve kötelezőnek ismeri el, megállapítja, hogy Turóczy Zoltán választásának és püspöki szolgálatának 1957. december 4-ig tartó törvényességét érintetlenül hagyva, az Északi Egyházkerület püspökének dr. Vető Lajost kell továbbra is tekinteni.” A háromszor méltatlanul mellőzött püspök emelt fővel ment vissza Győrbe, ahol családja, gyülekezete, diakonisszái és az ébresztő Igére szomjas magyar evangélikusság tisztelő szereteté- től övezve csendes visszavonultságban élt. Egyházi és állami felettesei megtiltották azt is, hogy Helsinkiben 1963- ban átvegye a Helsinki Egyetem Teológiai Fakultásának tiszteletbeli doktori oklevelét és a velejáró doktori kalapot. Ám amikor csak kérték és tehette, ébresztő és építő Igével szolgált környezetének. Hetvennyolc éves korában, 1971. november 22-én hunyt el a győri szeretetotthonban. Az Országos Egyházi Bíróság Ötös- tanácsának ez év februári ülése végre megkésett elégtételt szolgáltatott e sokat megalázott püspöknek: megállapította, hogy az államhatalom intézkedése, amellyel őt 1957. december 3-án püspöki tisztéből eltávolította, törvénysértő volt. Ennek alapján, a Magyarországi Evangélikus Égyház most már hivatalosan is úgy foglalt-állást, hogy a kényszer hatása alatt harmadszor is félreállított D. Turóczy Zoltán püspökünket haláláig az Északi Egyházkerület de iure, azaz törvényes püspökének tekinti. Ugyanebben az Ötöstanácsban mondtuk ki az 1958-ban ugyancsak méltatlanul mellőzött három teológiai tanár, dr. Karner Károly, dr. Sólyom Jenő és dr. Wicziám Dezső professzorok teljes erkölcsi rehabilitálását. Az ő életsorsukról legközelebb fogunk beszámolni. Ave crux, spes unica! _______ 1 Fabinv Tibor 'v_______________________________________________J DE DINSZKY GYULA ÜNNEPLÉSE Mint arról lapunkban már hírt adtunk, március 24-én töltötte be 85. [életévét idősb Dedinszky Gyula ny. békéscsabai lelkész. A sokoldalú [tudományos múnkásságáról ismert néprájzkutató tiszteletére tudományos ülésszakot rendezett Békéscsaba városa az Evangélikus Egyház új, impozáns gyülekezeti házában, annak presbiteri termében. Négy kulturális fórum: a Munkácsy Mihály Múzeum, a Haan Lajos Helytörténeti és Honismereti Szakkör, a Megyei Művelődési Központ és a Megyei Könyvtár volt a gazdája a szimpóziumnak. Az ünnepeltet ezek vezetői és Táborszky László esperes, köszöntötték, rajtuk kívül pedig hat helytörténeti kutató tartott néprajzi tárgyú előadást. Lakásán a jubilánst dr. Martti Voipio finn és Gémes István stuttgarti lelkész, valamint egyházunk gyűjteményügyi vezetője, Fabiny Tibor teológiai tanár köszöntötte. Dedinszky Gyula ebből az alkalomból Békéscsaba városától Pro Űrbe kitüntetésben részesült, a Mezőgazdasági múzeum pedig emlékéremmel tüntette ki a kiváló tudóst. Március 23-án dr. Harmati Béla, az egyházkerület püspöke meglátogatta és a békéscsabai lelkészekkel együtt köszöntötte születésnapján Dedinszky Gyulát. Kifejezte örömét munkássága és annak elismerése felett és Isten áldását kérte életére. F. T.
