Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-03-04 / 9. szám

Nem félek a kísértéstől. Hiszen arra való, hogy hitem megerősödjék, felebarátom pedig az én megkísértésemben és győzelmembe'n vigaszta­ló példát lásson. Luther 55. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1990. MÁRCIUS 4. BÖJT 1. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Imocavit Maga a latin név még keveset árul el e böjtkezdő vasárnapról. Az oltár előtt olvasott bevezető zsoltár kezdőszava: hív, segítségül hív, ő szólít. A 91. zsoltár . végéről való. Egy Istenben bízó, hozzá nyomorúságában is ragaszkodó ke­gyesnek ígéri az Úr: „Ha hozzám kiált, meghallgatom.” Isten népe ezt bármi- korra szóló ígéretnek is veheti. A böjti időszak különben is régi szo­kás szerint néhány nappal korábban veszi kezdetét, mint mi általában gya­koroljuk első böjti vasárnapunkon. Hamvazószerdával vészi kezdetét. Ta­lán ismerjük a nálunk nem gyakorolt szokást: az előző évről megőrzött pál­maágukat elégetik és annak hamujával keresztet írnak a hívek homlokára, em­lékeztetve. őket arra, hogy porból let­tünk, porrá leszünk. Hamvazószerdá­tól Nagyszombat éjszakájáig tesz ki negyven napot a böjt (Quadragesima), hogy ezzel jelképezze Krisztus Urunk, negyven napos megkísértését a pusztá­ban. Ez az időszak szolgált azután az ó-egyházban arra, hogy a keresztyén hitre térni szándékozókat fölkészítsék megkeresztelésük nagy ünnepére, mely Húsvétkor történik. Aki' keresztyénné akart lenni, tanulnia kellett: mi megy végbe a keresztségben s mit jelent ezen­túl Krisztusban élni. De hogyan kerekedik ki ä negyven nap? Csak úgy, hogy kivétetnek a va­sárnapok! A vasárnapokon nem kell, nem szabad böjtölni! A vasárnapok hértről hétre Krisztus Urunk feltáma­dására emlékeztetnek. Minden vasár­nap voltaképpen egy kis Húsvét. Örömünnep, az Úr feltámadását hirde­ti. Éppen nem meglepő hát, hogy á böjti vasárnapokra rendelt igék - leg­alábbis az ún. ó-egyházi perikópiák - - nem Jézus Krisztus szenvedéstörténetét veszik sorra. Magától értetődik, hogy a Passió részletekbe menő ismertetése és prédikálása sem hiányozhat ebben az áldott időszakban, mert ez a lénye­ges, nem pedig holmi tartózkodás étel­től, italtól vagy a földi élvezetek mér­séklése, ámde ez a vasárnapok közé eső hétköznapokon folyt! Máig hasznosak ezek a böjti hétköznapi sorozatok gyü­lekezeteinkben Jézus Krisztus szenve­déstörténetének nyomon követésében. A böjti időszak vasárnapjai azonban elsősorban Jézus Krisztus győzelmének jóhirét kiáltják el. Előrehull rájuk Hús­vét fénye. így mindjárt az első böjti vasárnap evangéliuma (Máté 4,1-11.) azt az örömhírt adja tudtul: Krisztus Urunk győzött az ördög minden kísértésén! A kenyér-kísértésen, a hatalom és di­csőségvágy kísértésén, valamint azon a kísértésen, mellyel az ördög öt - Isten igéjének hamis értelmezése révén - vak­merőségre akarta bírni. Jézus Krisztus azonban ellene állt, támadásait vissza­verte, helyesen hivatkozott az írott igé­re s a Kísértének távoznia kellett. Nagyszerű hír: mindjárt kezdetben el­lene állt és győzött felette! Mi az evangélium ebben a mi szá­munkra? Az, hogy Jézus Krisztus mié­rettünk vitte végbe! O az egyetlen közü- lünk, aki ártatlan maradt. Istenhez va­ló tökéletes viszonya soha meg nem romlott. Érettünk kivívott győzelme vi­gasztalásul szolgál mindnyájunknak, akik szünös-szüntelen elbukunk kísér­téseinkben. Ha pedig mégis ellene ál­lunk a Kísértének, ezt az erőt egyedül az ő győzelmébe vetett hit által nyer­jük. Legyőzött ellenfél immár a félel­metes Ellenség, szabad bátran küzde- nünk ellene. Feledhetetlen példa Blumhardt Já­nos Kristófé, ki a múlt század közepén Möttlingenben egy megszállott leányt, Dittus Adélt két évig tartó küzdelem árán gyógyított meg. Betegágyánál- utoljára így szólt: „Kulcsold össze ke­zedet, és imádkozzál:.Uram Jézus, se­gíts! Már elég sokáig nézzük, hogy mit tud csinálni az ördög, most látni akar­juk, hogy mit tud Jézus tenni!” S a szabadulás után felhangzott a kiáltás: „Jézus győzött! Jézus győzött!” . Invocavit. „Ha hozzám kiált, meg­hallgatom.” Scholz László Szebik Imre Az Északi Evangélikus Egyházkerület megválasztott új püspöke Mint ismeretes, az Északi Egy­házkerület Tanácsa (Presbitériu­ma) 1989. november 9-én tartott ülésén - Dr. Nagy Gyula püspök nyugdíjba vonulási kérésének beje­lentése és elfogadása után - elren­delte a püspökválasztást, és a gyü­lekezeti presbitériumok szavazatá­nak beküldési határidejéül 1990. február 12-ét, a szavazatbontás napjául pedig február 16-át jelölte meg. A kiküldött szavazatbontó bi­zottság a megadott napon Farkas­házi Ferenc egyházkerületi felügye­lő elnöklete alatt ült össze. A bi­zottság tagjai voltak még: Lábossá Lajos fejér-komáromi esperes, Ur­ban József nógrádi egyházmegyéi felügyelő és Vető István püspöki titkár. Rozsé István budafoki lel­kész az ülést megelőzően levélben lemondott bizottsági tagságáról. A szavazatbontó bizottság a tör­vényes előírások megvizsgálása után megállapította és jegyző­könyvbe foglalta a szavazás ered­ményét, majd a beküldött szavaza­tokat lepecsételt borítékban elhe­lyezte a püspöki hivatalban. Az Északi Egyházkerületnek jelenleg 137 szavazásra jogosult gyülekeze­te közül 123 gyülekezet (89,8 száza­lék) élt szavazási jogával és küldte be szavazatát. Részben a megadott beküldési határidő elmulasztása, részben az előírt szavazási forma figyelmen kívül hagyása miatt a bizottság 5 szavazatot (4,1 száza­lék) kénytelen volt érvénytelennek nyilvánítani. A 118 érvényes gyüle­kezeti szavazatból 77 gyülekezet Szebik Imre budavári esperes­lelkészre, IS gyülekezet Dr. Reuss András budapesti teológiai tanárra és 1 gyülekezet a hivatalos jelöltség­től előzőleg visszalépett Ittzés Já­nos kőszegi lelkészre adta szavaza­tát. Ez sorrendben a beküldött és érvényes szavazatok 62,6 százalé­ka, 12,1 százaléka, illetve 0,8 száza­léka. Az összes, szavazásra jogosult 137 gyülekezet vonatkozásában pe­dig a gyülekezetek 56,2 százaléka, 10,9 százaléka, illetve 0,7 százalé­ka. A szavazatbontó bizottság je­lentése szerint a beküldött szavaza­tok közül 25 gyülekezet presbité­riuma tartózkodott a szavazástól, mégpedig jórészt azzal az indoklás­sal, hogy csak egy új törvényhozó zsinat megtartása után tartja he­lyesnek a püspökválasztást (a beér­kezett szavazatok 20,3 százaléka és az összes szavazásra jogosult gyüle­kezetek 18,2 százaléka). A szavazatbontó bizottság mindezek alapján megállapította, hogy az Északi Evangélikus Egy­házkerület gyülekezetei Szebik Imre budavári esperes-lelkészt, püspök­helyettest választották meg az Egyházkerület püspökének. A megválasztott új püspök beik­tatása hivatalába a március 17-ére kitűzött egyházkerületi közgyűlé­sen és püspökbeiktató ünnepi is­tentiszteleten történik meg. Az egyházi választásokról Országos felügyelőt, déli kerületi felügyelőt és észa­ki kerületi püspököt választottak a gyülekezetek pres­bitériumai egyházunkban a közelmúltban. Érdemes megvizsgálnunk néhány kérdést és félreértést a válasz­tásokkal kapcsolatban. Mozgalmat indított néhány gyülekezeti tag és lelkész a választások megtartása ellen es bojkottra hívtak föl. Az volt az érvük, hogy úgyis hamar itt lesz a zsinat, az új törvényalkotó alkalom, addig intézzék helyettesek a vezetést. Miért válasszunk most püspököt, mondták néhányan, hiszen a zsinat úgyis kimondja majd a teljes tisztújitást, minden vezetőnek le kell majd mondania és úgyis három egyházkerület alakul majd, az egyik bizto­san dunántúli székhellyel. Majd akkor választunk! Volt olyan gyülekezet, ahol a lelkész a presbitériumban úgy tette föl a kérdést, zsinatot akarunk-e vagy püspököt. A Déli Evangélikus Egyházkerület szavazatbontó bi­zottsága február 12-én végezte el az egyházkerületi, felügyelői tisztre leadott szavazatok felbontását. Meg­állapították, hogy 137 a szavazásra jogosult gyüleke­zetek száma, ebből megadott határidőre 119 érkezett be (87%). Nem érkezett be a határidőre 18 szavazat (13%). A beérkezett szavazatokból dr. Sólyom Jenő 84 szavazatot kapott (70%), dr. Győriné dr. Dre- nyovszky Irén 32 szavazatot (26,5%), Szirmai Tibor pedig 3 szavazatot (2,5%). Fenti eredmény alapján dr. Sólyom Jenő kutatóprofesszor-akadémikus a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott felügyelője. A megválasztott felügyelő beiktatása március 30-án pénteken du. 2 órakor lesz a Deák téri templomban a Déli Egyházkerület rendkívüli közgyűlése keretében. Mások azzal hozakodtak elő, félremagyarázva az egyházi törvényeket, hogy csak a püspöki hivatal meg- üresedése után lehet kiírni a választást, tehát haláleset esetén. Mintha bizony az előre bejelentett jogos nyug­díjkérés nem lenne elegendő a tiszt megüresedéséhez. Akadtak olyanok is, akik a jelölés módjában talál­tak kivetnivalót. Nyilvánvaló, hogy a személyi kérdé­sek mindig fölkavaiják a közvéleményt. A mindhá­rom választásnál meglévő többes jelölés előkészítése egyházmegyei közvéleménykutatások alapján történt. Az is nyilvánvaló volt mindegyik választásnál, hogy ajelöltek körén kívüli személyekre is lehet szavazni és az meg is történt. Mindez azonban nem ok a bojkott­ra. Mindhárom választásnál azt mutatja a végered­mény, hogy egyházunkban a gyülekezetek presbité­riumai komoly méltósággal, józan határozottsággal szavaztak. A többség nem engedte magát félrevezetni! Félrevezetés ugyanis az, amikor valaki már a zsinat előtt tudni véli, mikor hívják azt össze, sőt azt is, mi lesz a zsinat tanácskozásának végeredménye. Honnan veszik maguknak egyes presbiterek és lelkészek azt a bátorságot, hogy előre meg akarják határozni a zsinat eredményét? A zsinat megtartása előtt a mostani érvé­nyes törvények alapján kell eljárni. A megüresedett tisztségeket be kell tölteni, mert egyházunkban a veze­tőkre soha eddig nem tapasztalt mértékben zúdulnak rá a feladatok. Lehetetlen tovább tűrni az egyházban, hogy amíg a többség dolgozik, egyesek okvetetlen- kedve protestálnak. A kritikához, a jogos bírálathoz hozzátartozik a felelősség vállalása is. Tessék megne­vezni más valakit, ha nem tetszik a választásoknál hivatalosan állított jelölt, a bojkottra való felhívás azonban felelőtlenség. Ezekben a kérdésekben is nyilvánvaló, hogy az egyház az nem más, mint a gyülekezet. Az egyes gyülekezetekben az ige és a szentségek köré sereglett hívek felelősségére, a presbitériumok bizalmára van bízva a felsőbb egyházkormányzati tisztségviselők vá­lasztása. A területi és az országos vezetőség azt kéri, hogy a gyülekezetek, a gyülekezeti presbitériumok támogassak az evangélizációt, az ifjúsági- és gyermek- munkát országosan is. A hitoktatás, a gimnázium és a teológia, az új kórházlátogató szolgálatok megszer­vezése, a könyvkiadás és a sajtóosztály működése, menekültügyi szolgálatunk és a diakóniai intézetek mind igénylik egyházunk igazgatásának rendjét és folyamatos működését. Aki az egyház egységének, a törvényes rendnek a bojkottálására hív föl, az vajon mit akar? Miért ne kérdezhetnénk meg a bojkottáló gyüleke­zetek presbiterei és hívei a felügyelőjüket és a lelkészü­ket: Felügyelő Úr, Lelkész Ur, a mi gyülekezetünk miért nem szavazott a kerületi felügyelő vagy az or­szágos felügyelő vagy a püspök választásakor? Arra van szükségünk, hogy a zsinati előkészüetek folyamán az egyes gyülekezetek presbiterei és vezetői, az egyházmegyék és kerületek, egész egyházunk együtt tanulja a közös felelősség leckéjét. Harmati Béla KORSZAKVALTAS A LUTHERÁNUS VILAGSZOVETSEGBEN Tizenöt órás repülőút után fárad­tan, de életre szóló élményekkel gazdagon érkezett haza a magyar küldöttség február 13-án a Ferihe­gyi repülőtérre, ahol dr. Harmati Béla püspökkel az élen sokan vár­tak már bennünket egyházunk és családjaink részéről A küldöttség egy része csaknem egy hónapot, de a másik része is közel három hetet töltött a Föld túlsó, déli oldalán. Több beszámolóban kívánunk szá­mot adni a tíznapos evangélikus vi­lággyűlésről, az argentínai ifjúsági világtalálkozóról és a brazil testvér­egyház életéről. Csak egy töredékét adhatjuk át mindannak, amit Latin- Amerikában átéltünk. Legyenek ezek a beszámolók a jelei annak, hogy hazai egyházunk - minden sa­ját feladata között is - benne él az evangélikus világcsalád mai küzdel­mes életében. * • l Brazília - az ellentétek országa Hat évvel ezelőtt, 1984 nyarán, egyházunk és Budapest volt a Lu­theránus Világszövetség VII. vi­lággyűlésének házigazdája. Ma is hálásan emlegetik mindenütt gyü­lekezeteink meleg vendégszerete­tét, a budapesti emlékeket. Buda­pest neve számtalanszor elhang­zott a tíz nap alatt. A VIII. világgyülés színhelye el­ső alkalommal volt Latin-Ameri­ka, bár 1970-ben már itt tervezték és csak az utolsó pillanatban he­lyezték át Európába (Evian - Franciaország) az akkori nagy­gyűlést. Ezúttal a hazánknál ki­lencszer nagyobb Brazília és az egymilliós brazil evangélikus tag­egyház volt a 105 evangélikus egy­ház képviselőinek vendéglátója. Közelebbről Curitiba, Parana délbrazil tartomány másfélmilliós fővárosa, adott otthont a világ- gyűlésnek. Az európai télből szubtropikus nyárba érkeztünk, 30-35 fokos, párás hőségbe; de a bádogtetős sportcsarnok-üléste­remben néha 40 fok fölött volt a hőmérséklet. Érdekes ökumenikus jelzés az egyházak mai új kapcsola­tairól világviszonylatban is, hogy az evangélikus világgyűlés színhe­lye Curitiba római katolikus egye­temének hatalmas sportcsarnoka és modern épülettömbjei voltak. A pápa és az Egyesült Nemzetek főtitkára meleg hangú üzenetek­ben köszöntötték a nagygyűlést. Egyébként Brazília 150 millió la­kosának több mint 90 százaléka római katolikus; ez a világ legna­gyobb katolikus országa. A felhőkarcolókkal, modem üz­leti negyedekkel büszkélkedő bra­zil nagyváros mellett azonban lát­tuk a vidék szegénységét, hallot­tunk az óriás nagybirtokok között élő föld nélküli parasztok mil­lióinak nyomorúságáról. Láttuk a karton- és bádogkunyhók nyo­mornegyedeit a városok szélén. Gyermekek százezrei kóborolnak ma család és otthon nélkül a sok­milliós nagyvárosok (Säo Paulo, Rio de Janeiro) utcáin. Brazília va­lóban az „ellentétek országa” :«so- dálatos természeti szépségeivel, az Amazonas pusztuló tropikus őser­deivel, nagybirtokosokkal és föld nélküli milliók, kihaló indián tör­zsek gyötrelmes nyomorúságával. „Meghallottam népem kiáltását” Érthető, hogy a brazíliai világ- gyűlés főtémájául ezt a bibliai igét választotta a Lutheránus Világszö­vetség. Isten gondviselő és megvál­tó szeretetéről szólt Thiemann pro­fesszor (Harvard Egyetem Tfeoló- giai Főiskolája, USA). A világegy­ház és a mai embervilág .jajkiáltá­saival” foglalkoztak a négy szekció harminchat munkabizottságában és a csoportos bibliakörökben. Is­ten szabadító, megváltó kegyelme, az egyházak és a keresztyének test­véri egysége és mai szolgálata, az igazságos és békés világ megvaló­síthatósága, a pusztuló teremtett világ megőrzése - ezek voltak a világgyűlés állandó témái. A szek­ciók, munkacsoportok és bibliakö­rök munkájáról egy másik beszá­moló szól majd részletesebben. Fontos része volt a tíz napnak a világgyűlés istentiszteleti élete. Az ezer személyes „istentiszteleti sá­torban” reggel félórás áhítattal in­dult és este ugyanígy fejeződött be a napi munka. Felejthetetlen ma­rad a megnyitó és a záró istentisz­telet igei és úrvacsorái közössége, a Sportstadion nyolcezres „brazil egyházi napjának” hatórás prog­ramja. Az egyházi zene és a brazil egyházi kórusok sajátos latin­amerikai dallamai, a világegyház liturgikus kincsei készítettek fel lel­kileg naponként az egész napos fá­rasztó vitákra, csoportmunkára és plenáris ülésekre. Evangélikus és keresztyén világközösség A budapesti világgyűlés óta a „koinonia”, a közösség, elsősor­ban az evangélikus egyházak egy­ségének világméretű erősítése a LVSZ egyik legfőbb feladata. A teljes szószék- és úrvacsorái kö­zösség minden más evangélikus egyházzal a feltétele annak, hogy egy evangélikus egyház a Lutherá­nus Világszövetség tagja lehessen. Az a két dél-afrikai fehér evangéli­kus egyház, amely nem gyakorolja az úrvacsorái közösséget fekete hittestvéreivel, Budapest óta máig sem térhetett vissza a Világszövet­ségbe. Az evangélikus egység és identi­tás mellett azonban nagy hang­súlyt kapott ezen a nagygyűlésen is az egyházak és a keresztyének egy­sége: az ökumenikus nyitottság minden más egyház iránt. Emilio Castro, az Egyházak Világtanácsa főtitkára, metodista lelkész volt a „brazil egyházi nap” igehirdetője. Evangélikus és római katolikus A megnyitó istentisztelet előtt: középen Hanse lm ann müncheni püspök, az LVSZ eddigi elnöke és StiUsett norvég főtitkár brazil teológiai professzor közösen irányította a bibliakörök munká­ját. Az úrvacsorái közösség nyitva állt minden egyház és minden Krisztus-hívő előtt. Részletes be­számolók hangzottak el az evangé­likus-református, az evangélikus­anglikán, az evangélikus-római katolikus világméretű párbeszéd­ről. Az evangélikus egység és a ke­resztyének világméretű közössége egyik központi témája volt ennek a nagy találkozásnak. (Folytatás a 3. oldalon) Sólyom Jenő EGYHÁZKERÜLETI FELÜGYELŐ BEIKTATÁSA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom