Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-03-04 / 9. szám

Evangélikus Elet 1990. március 4 KORSZAKVÁLTÁS A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉGBEN Kézfogás a Vatikán és a Magyar Köztársaság között (Folytatás az 1. oldalról) Az egyetemi kápolna és az istentiszteleti sátor Igazságos, békés és ép világ A világgyűlés munkájának másik fókusza az em­bervilág és Isten teremtett világa iránti keresztyén felelősségünk volt. Brazília ilyen vonatkozásban jó színhely volt: a mérhetetlen szegénység, a brazil adós­ság-krízis, a javak igazságtalan elosztása, az Amazo­nas őserdeinek pusztulása állandó témák voltak ezen a nagygyűlésen. A mi gondjaink elhalványultak a „harmadik világ” országainak, a Dél népeinek kiáltó nyomorúsága mellett. A VIII. nagygyűlés 25 oldalas „üzenete” és „elkötelezései” (commitments) felsorol­ják a legfontosabb mai keresztyén etikai feladatokat. Mi valósul majd meg belőlük? Korszakváltás: új szervezet a Világszövetségben Két év óta folyt a vita a Lutheránus Világszövetség­ben az „új struktúra” és a „régi struktúra” - tehát szérvezeti felépítés - hívei között. Curitibában eldőlt a harc: az új szervezeti felépítést kétharmados többséggel elfogadta a világgyülés. Ez azt jelenti : ezután egy kibő­vített, 48 tagú tanács irányítja majd a LVSZ munkáját, s ebben jóval több hely jut a „harmadik világ” egyhá­zainak és a kis egyházaknak. A külön bizottságok, melyek eddig a fő munkaágakat irányították, beépül­tek a Tanácsba. Erősebb a központi irányítás és koor­Dr. Gottfried Brakemeier brazil evangélikus egyházi elnök, a Világszövetség új elnöke dinálás, csökken a genfi központ hivatalainak száma. Minden régiónak, így Kelet-Európának is, külön alel- nöke lesz. A kelet-európai kisebbségi egyházak az eddi­gi két hely után most négy helyet kapnak a tanácsban. Újra egy déli, kisebbségi egyház ad hat évre elnököt a Világszövetségnek dr. Gottfried Brakemeier brazil egyházi elnök személyében. Dr. Gunnar Staalsett nor­vég lelkészt újabb hat évre választották meg főtitkár­nak. Egyházunk a romániai szász evangélikus egyház­zal együtt hat éven át tagja volt a Végrehajtó Bizott­ságnak. Most - a jövő évvel induló nagyobb tanács­ban - a lett, a lengyel, a jugoszláviai evangélikusság képviselői kerültek be az irányító testületbe. Örö­münk viszont, hogy az ifjúsági delegátusok ajánlására Pángyánszky Ágnes teológiai hallgatónk, küldöttsé­günk legfiatalabb tagja, ugyancsak bekerült a Tanács­ba és ott hat éven át képviseli majd egyházunkat. A korszakváltás jele volt az is, hogy ezen a világ­gyűlésen már a küldöttek negyven százaléka volt női és tizenöt százaléka ifjúsági delegátus. A nők, a világi egyháztagok és a fiatalok szerepe jelentősen megnöve­kedett a Világszövetségben. Kelet-Európa és a magyar egyházunk a világgyülésen Bár érthetően a „harmadik világ” égető kérdései - közöttük Dél-Afrika, Közép-Amerika és a fejlődő országokat fojtogató „adósság-krízis” - álltak az ér­deklődés előterében, igen nagy ügyelem fordult az egyházak képviselői és a világsajtó részéről Közép- Kelet-Európa történelmi megújulása és az ott élő egy­Ülésezik a világgyülés (Főtök: Williams, LVSZ, Genf) házak mai nagy feladatai felé. A világgyűlés egyik estéjén soronkívüli „kelet-európai fórumot” tartot­tunk, ahol nyolc kelet-európai egyházi vezető vála­szolt a végetnemérő kérdésekre. A kelet-európai törté­nelmi változásokról, az ott élő egyházak új helyzetéről és a balti államokról külön határozatot is fogadott el a világgyűlés. 'Egyházunk küldöttségéből lázas megbetegedése miatt, sajnos hiányzott dr. Harmati Béla püspök. He­lyére Pángyánszky Agnes került be a magyar delegá­cióba. Sokoldalú munkát végeztünk. Egyszer Pán­gyánszky Ágnes, három alkalommal magam szólal­tam fel a. plenáris ülések vitájában. Dr. Sólyom Jenő kutatóprofesszor és Brebovszky Éva lelkésznő a szek­ciók munkacsoportjaiban, Keveházi Klára és Pán­gyánszky Ágnes ifjúsági delegátusok pedig elsősorban az argentínai ifjúsági világtalálkozón végeztek megbe­csült, fontos szolgálatot. Dr. Görög Tibor, a LVSZ genfi Európa-titkára, ugyancsak fontos részt vállalt a világgyülés munkájában. A brazíliai világgyűlésen is ápoltuk és erősítettük a testvéri kapcsolatokat az itthon, a szomszédos orszá­gokban és a világ más részeiben élő magyar evangéli­kusok között. Egyik este tizenhat magyar evangélikus lelkész és világi találkozott és számolt be életéről, szolgálatáról a Duna völgyében, Nyugat-Európában és Brazíliában. A világgyűlés utolsó estéjén pedig a kelet-európai egyházak és az osztrák testvéregyház delegátusai jöttek össze testvéri beszélgetésre közös dolgainkról. A nyolcadik evangélikus világgyülés fontos munkát végzett: kijelölte a következő évek feladatait a világ evangélikus egyházai számára. De még fontosabb, ami ezután következik: lesz-e elég hitünk Istenben és szeretetünk egymás iránt ezeknek a nagy feladatok­nak a megvalósítására? Nagy Gyula Helyreálltak a kapcsolatok a Szent­szék és Magyarország között. Február 9-én a pápai állam és a magyar állam nevében az Országházban megállapo­dást írtak alá, így a diplomáciai kap­csolatok 45 évi szünet után ismét nor­malizálódtak. Mindkét fél örömének adott kifejezést. A magyar miniszterel­nök szerint ez a megállapodás új kor­szakot nyit hazánk és a Vatikán viszo­nyában és a közös felelősségen alapuló együttmunkálkodásban. Casaroli bí­boros, államtitkár (a Vatikán „minisz­terelnöke és külügyminisztere”) élete, szolgálata egyik legboldogabb pillana­tának mondta az eseményt. A magyar diplomaták úgy értékelték, hogy ez is­mét előbbrelépést jelent hazánk nem­zetközi tekintélyének erősödésében és elsősorban a közeledésben Európa népeihez. A Szentszék képviselője megállapította, hogy hazánk és a pá­pai állam viszonya évszázadokra te­kint vissza, ehhez képest csak egy epizód, „történelmi baleset” a kap­csolatok megszakítása négy és fél év­tizeddel ezelőtt. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy sok eröfeszités és egy hosszú fo­lyamat eredménye ez a megállapodás, másfelől az 1991 őszére tervezett pápai látogatás egyik fontos előkészítő állo­mása is. Hivatalosan bejelentették, hogy a Szentszéket ezentúl pápai nun- cius (nagykövet) képviseli Budapesten, hazánk szintén nagykövetet küld ha­marosan a Vatikánba. Mi protestánsok is örülünk minden kézfogásnak, tárgyalások útján kiala­kult megállapodásnak és pozitívan ér­tékelünk minden hídépítést az államok között, örülünk a táguló lehetőségek­nek, a javuló jó viszonynak, ugyanak­kor nem tagadjuk, hogy van bennünk egy bizonyos aggodalom is. Ez a meg­állapodás, ha bárhol rosszul értelme­zik, táptalajt nyújthat egy nemkívánt római katolikus restaurációnak. Be­valljuk, hogy evangélikus teológiai szempontból a vatikáni állam szerepe nem könnyen tisztázható. Hogy egy egyház állam is egyúttal, ez biblikus alapon nehezen igazolható. Mi a Vati­kánban elsősorban egy hatalmas egy­ház központját, a római hierarchikus struktúra csúcspontját látjuk. De ál­lamként külön postával, „katonaság­gal”, rádióállomással, államtitkárság­gal, külkélpviselettel (nunciatúrákkal) már nem könnyen tudjuk elhelyezni az egyházi szervezet keretei közé. - Ismer­jük történetét a 8. század óta, viharos múltját, a 18-19. század csatározásait francia és itáliai uralkodókkal, Vatikán város elfoglalását, a pápa önkéntes fogságát, az 1929-es Lateráni egyez­ményt, amiben mai formájában kiala­kult ez a törpe állam, mini-ország és ugyanakkor szellemi nagyhatalom. Más nézetünkkel nem akarjuk római katolikus testvéreinket sérteni, vagy a magyar római katolikus egyház auto­nómiájának kérdését felvetni, hiszen ez római katolikus belügy, de szeretnénk erősen remélni, hogy a mai Vatikán a II. Vatikáni zsinat utáni Vatikán, nem a Piusok Vatikánja. Az aggiomamen- tóban megújult római katolicizmus Va­tikánja, amely 1969-ben új formát öl­tött és amely a szeretet hatalmával és nem a hatalom szeretetével közeledik más felekezetű keresztyének felé, sőt a nem keresztyének felé is. Ilyen várakozással és reménységben üdvözöljük ezt a mostani kézfogást. Meg vagyok győződve, hogy senkinek sem érdeke visszasodródni a II. Vatikáni zsi­nat előtti időkbe. Hiszem, hogy a 25 évvel ezelőtt lezárult zsinat iránya visszafor­díthatatlan. Magyarországi keretek kö­zött őszinte reménységben, hogy a több­ségi-kisebbségi pozíció nem motiválhat­ja a kialakult testvéri kapcsolatot és a számbeli fölény, vagy a hatalom kísérté­se nem ronthatja meg a nehezen kialaki- tott ökumenikus jó kapcsolatainkat. Előre, mindig csak előre! - hirdette XXIII. János programként a zsinatra vonatkozóan. Most a féltőn szerető testvér kívánja ugyanezt. Előre, mindig csak előre! - a zsinat és dokumentumai értelmében. Őszinte kívánságunk, hogy ez a kézfogás is ebbe az irányba mutasson Magyarországon is. dr. Hafenscher Károly Mi újság a kistarcsai szeretetotthonban? Hála Istennek van miről beszámolnunk Olvasóinknak. Hamarosan átadásra kerül az új épületszámyban kialakított korszerű, ötvenadagos konyha, valamint az összkomfortos gondnoki lakás. Tavaszra reméljük az új szárny első emele­tén kialakított kilenc új szoba átadását, melyek nagy része az annyira igényelt egyágyas kategóriába tartozik. Ezzel együtt új vizesblokk is üzembe lép és külön társalgó helyisé­get alakítunk ki az első emelet megnövekedett létszámú lakói részére. Ugyanakkor a régi épület korszerűsítése során, a földszinten, a feleslegessé váló régi gondnoki lakás helyén új férőhelyeket alakítunk ki az állandó ápolásra szorulók szá­mára. így hamarosan csaknem megduplázódhat a gondozot­tak száma. S megvannak már a konkrét tervek a tetőtér beépítésére is. De honnan a fedezet a mai ínséges időkben ehhez a több, mint tízmillió forintos beruházáshoz? Hálásak vagyunk kül­földi testvéreink komoly segítségéért, a Bajor Diakónia, a Gustav Adolf Segélyszolgálat adományaiért. Az Egészségü­gyi Minisztérium pályázatán is sikerült másfél millió forint támogatást elnyernünk. Jelentős segítséget remélünk a Jo- hannita-rendtől is, akik ugyancsak „felfedezték” Otthonun­kat. De természetesen sokat jelentenek a szerényebb összegű adományok is, a papnék áldozatkész segítsége, a 24 Pest megyei támogató gyülekezet rendszeres adakozása, akik az elmúlt évben 91 ezer forint természetbeni és 102 ezer forint készpénz adományt juttattak el Kistarcsára. Ehhez még hozzá kell számítani annak a 36 testvérnek az önzetlen segítségét, akik az acsai, csomádi, csömöri, ikladi és nagytarcsai gyülekezetből összesen 185 óra társadalmi munkát végeztek az építkezésen. Ennek nemcsak a forintérté­ke jelentős, de az a tény is, hogy ezáltal továbberősödik az Otthon és a gyülekezetek személyes kapcsolata. Különösen szorossá vált az Otthon kapcsolata a szomszé­dos nagytarcsai gyülekezet tagjaival. Tartottunk már presbi­teri bibÚaórát az Otthonban, hogy gyülekezetünk vezetői a helyszínen ismerkedhessenek az Otthon életével. Szolgált már gyermekénekkarunk és a péceli kamarakórus az otthon­lakók között. Egy péceli testvérünk rendszeresen elvállalta az idős testvérek látogatását, lelki gondozását. De van tár­csái presbiter, aki könyvelésben segít, vannak, akik egy-egy disznóölésnél vagy éppen költöztetésnél segédkeznek. Már második éve, hogy karácsonyra az Otthon minden lakójának és dolgozójának ajándékcsomagot készítenek a tarcsaiak. Kistarcsa a szeretetotthon épülő új szárnya Ez a kapcsolat az elmúlt karácsonyon kölcsönössé vált, mert az Otthon küldöttsége részt vett a nagytarcsai gyermek- karácsonyon és átadta az Otthon adományát a gyermekbib- lia-körösöknek: mindenki kapott egy sálat, amit az Otthon lakói, illetve dolgozói kötöttek, összesen 102 sál került szét­osztásra, melyből több, mint hetvenet az Otthon fáradhatat­lanul kötögető Irmus Nénije készített. Mindig esemény az Otthon életében, ha vendégek jönnek. Ebben sem volt hiány az utóbbi időben: finn, dán, nyugatné­met egyházi csoportok keresték föl otthonunkat, és talán többen látták azt a riportot, melyet a Magyar Televízió „Évgyűrűk” műsora készített a bővülő Otthon életéről. Ha valaki mindezek után azt gondolja, hogy Kistarcsán csupa „ünnep és öröm az élet”, annak azt is el kell monda­nunk, hogy igen nehéz körülmények között, hősiesen hely­tálló kicsiny személyzettel, az építkezés milliónyi gondja és próbatétele között végezzük szolgálatunkat. Sokszor csak az tartja bennünk a lelket, hogy ahogy mondani szokták: „már látszik az alagút vége...” Kérjük továbbra is Testvéreink imádságát, támogató szeretetét, amit ezúton is hálásan meg­köszönök az Otthon dolgozói és lakói nevében: Gáncs Péter igazgató-lelkész NYILATKOZAT Reflexiók Feltehetőleg többször kell még foglalkoznunk az evangélikus gim­náziumi felvételik ügyével. Örö­möt okoztak a felvételről szóló ér­tesítések eddig 114 családban, de érthető a szomorúság ott, ahol a helyhiány miatti elutasításról szólt a híradás. Legutóbbi cikkünk óta öt evangélikus gyerek nyert még felvételt, erre úgy volt mód, hogy néhányan a felvettek közül más (idegen nyelvű) iskolába fognak beiratkozni. Talán hiba volt, hogy azok a tanulók is, akiket a felvételi beszél­getések alapján a tanárok nem ja­vasoltak,' helyhiány miatt lettek elutasítva. Az igazgató javasolta ezt tapintatból, végül is, ha lett volna hely, mégiscsak megkísérel­hették volna a magas követelmé­nyű iskolában a tanulást. Már ed­dig is sokan érdeklődtek - szülők, lelkészek - az igazgatónál a felvé­teli eredményéről, ő mindenkiről készséggel ad felvilágosítást, sokak szerint könnyebb elfogadni a nega­tív döntést, ha ennek gyengébben sikerült felvételi az oka. Magam is több levelet, szemé­lyes megkeresést kaptam. Egyet idézek: „Olvasva az Ev. Életben a Faso­ri híradást, helytelennek tartom így intézni a felvételt. Tekintetbe kellett volna venni a múlt rend­szerben szenvedő ev. családokat. Az ő gyermekeikkel kivételt kellett volna tenni! Az egyháztól jóváté­telt, kárpótlást illene kapniok, ezt várná az ember. S ha nem lenne jó tanuló a kislány, akkor is - a csa­lád megbecsülése miatt - be kellett volna jutni a vágyva vágyott ev. iskolába.” Nehéz nem a hatása alá kerülni a sorok történelmi igazságának. Úgy vélem, mégsem szabad megis­mételni az elmúlt évtizedek hibáit egyházi indításból. Jó néhány gyenge teljésítményű fiatal került be szüleik „érdemei” alapján kö­zépiskolába, egyetemekre, sok ká­ros következménnyel. Bízunk abban, hogy rövidesen újabb evangélikus gimnázium(ok) kezdheti(k) meg a működést és min­den megfelelt gyerek felvehető lesz. * Déli Egyházkerület felügyelőjé­nek, Északi Egyházkerület püspö­kének megválasztásáról értesülhet­tünk e napokban. A választások - széles körű demokratikus előkészí­tés, immár természetessé vált töb­besjelölés - fontos részei az egyhá­zi változásoknak, reméljük a meg­újulási folyamatoknak is. Alig több mint két év alatt egyházunk legfontosabb vezető tisztségeiben teljessé vált a változás, ami - ez az élet rendje - nemzedékváltást is je­lent. ötvenes, pályájuk csúcsán, erejük teljében lévő testvérek ke­rültek az egyházkerületek elnöksé­gébe. Érthető a várakozás munká­juk iránt. Többek között elő kell segítsék az élénkebb egyházi köz­életet, azért is, hogy az utánuk jö­vő - ma harmincas, negyvenes - nemzedékek élhessenek a megnö­vekedett szolgálati lehetőségekkel. Teret a fiataloknak és a középnem­zedéknek! Nemcsak azért, mert a központosított vezetés felett az egyházban is eljárt az idő, hanem mert csak az önálló feladatok, a megbecsültség érzése szabadítja fel az emberek alkotó energiáit. . Arról is szót kell ejteni, hogy többen nem értettek egyet a meg­üresedett tisztségek betöltésével. Úgy vélték a zsinatig el kell halasz­tani a személyi kérdéseket, hogy már az új törvények, esetleg új szervezet ismeretében dönthesse­nek a gyülekezetek. E nézetben fel­tétlenül van logika, semmiképp sem káros, feltehetőleg a püspök­választáskor tartózkodó gyüleke­zetek, illetve lelkészeik ennek je­gyében tartózkodtak, nem a jelöl­tek ellen volt kifogásuk. Természe­tesen ez utóbbi lehetőség sem zár­ható ki. Mindenesetre annál érté­kesebb a megválasztott püspökre adott szavazatok száma, a csak­nem kétharmados többség. Úgy vélem - a jó érvek és ellenérvek ismeretében -, helyes volt, egyhá­zunk érdekét szolgálta a választá­sok kiírása. Ismét tapasztalhatta mindenki, hogy félelem nélkül le­het ellenvéleményt nyilvánítani, akár a „hivatalos”, vagy annak vélt állásponttal szembeszállni, tartózkodásra buzdítani stb. Ugyanakkor a választás után nem­csak keresztyénség, de tisztesség kérdése is segíteni, nem egyszerűen embereket, hanem az egyházat. Ismét más kérdés - személyes véleményem -, hogy a zsinat dönt­het majd úgy, hogy bizonyos tiszt­ségekben - új törvények alapján - választásokat rendel el. * Hírlik hat evangélikus gyüleke­zeti lelkészt jelölnek különböző pártok, illetve tömörülések - MDF, SZDSZ, Hazafias koalíció, Kisgazdapárt - képviselőinek. A jelölés természetesen még nem jelent megválasztást. Harmati Béla püspök az Evangélikus Élet feb­ruár 18-i számában, magam a Ma­gyar Hírlapban (február 13.) fog­lalkoztam egyház és politika - töb­bek között a lelkészképviselők - kérdéseivel, mégis azóta is tapasz­talom, sok a félreértés. Szó sincs az egyház, a hívek, a lelkészek távol- maradásáról a politikai élettől, sőt felelősségünk rendkívül nagy a né­pért, ahol szolgálunk. Egyszerűen, különösen az újraindult sokpárt- rendszeri csatákban, konkrétan a pártok parlamenti képviseletében, nem látszik összeegyeztethetőnek a képviselői és a főhivatású gyüle­kezeti lelkészi munka. Az indokok ismertek. Lehet, hogy a jövő válto­zást hoz, a jelen szinte napról nap­ra igazolja ezen álláspontot. Szó sincs természetesen a lelkészi mun­ka szüneteltetéséről, ellenkezőleg, politikai életnek, lelkésznek, egy­háznak is - úgy vélem - az a jó, ha a lelkészképviselők lelkészként is szolgainak. Az már a régi félelmek, indula­tok túlélését jelzi, hogy volt lelkész, aki megkérdezte, hogy a rendelke­zés vonatkozik-e a püspökökre is?! Hatályos választási törvé­nyünk alapján az egyházaknak nem lesz az eddigiek szerinti parla­menti képviselete. Nehéz, de na­gyon jó hinni, valóban visszavon­hatatlan a változás a társadalom­ban, az egyházban. Frenkl Róbert Az Evangélikus Élet 1990. feb­ruár 4-i számának első oldalán kö­zölte Frenkl Róbert Minden meg­kötöttség nélkül című beszámoló­ját a zsinatelőkészítés adhóc meg­beszéléséről. A szerző cikkét egy nekem tulajdonított gondolattal kezdi. Mivel az általa használt for­dulat alapvetően torzítja, ill. meg­hamisítja azt, amit én a megbeszé­lésen mondtam, ellene a leghatáro­zottabban tiltakozom. Felszólalá­somban ugyanis én nem azt a véle­ményt fogalmaztam meg, hogy a múlttól való éles, világos elhatáro­lódás nélkül „a legjobb szándékkal összehívott megbeszélés sem lehet gyümölcsöző.” Hanem arról be­széltem, hogy a múlttól, a múlt bűneitől való readikális elhatáro­lódás és a személyi konzekvenciák levonása nélkül nem lehet hiteles a zsinatra készülésünk. Elmondtam azt is, hogy amíg ez meg nem törté­nik, én nem tudok részt venni a zsinatot előkészítő hivatalos mun­kában. Álláspontom nyomatéko­sításaként a megbeszélés második szakaszában már nem is vettem részt. Győr, 1990. február 15-én. Ittzés Gábor s. k. lelkész Köszönöm Ittzés Gábor helyreigazítását. Nem jegyzőkönyvet, tudósítást írtam. A legjellemzőbb hozzászólások tartalmát, a megbeszélés légkötét szerettem volna visszadani. Ezért elnézést kell kérnem azoktól is, akik nem reklamáltak, ha nem pontosan adtam vissza gondolataikat, saját átélésem alapján. Nem akartam „torzítani”, „meghamisítani” Ittzés Gábor szavait, fogalmazásomban - be kell vallanom - talán az is szerepet játszott, nehezen nyugszom bele abba, hogy a nagytudású lelkész nem kíván részt venni az egyházi életben. (Frenkl Róbert) A Nagy-szerkesztőbizottság határozata értelmében 1990. január 1-től nem közöljük részletesen a gimná­ziumra vagy más célra adott adományokat, csupán havonként egy összegben a beérkezett adományokat. 1989. december 31-ig a gimnáziumra adott adományok össze­gező 407 125,- Ft, az alapítványra 1 480 730,- Ft. Utóbbi szám­la kamata 135 274,- Ft. Az alapítvány végösszege tehát: 1 613 004,- Ft. Köszönjük híveink áldozatkészségét. •

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom