Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-30 / 52. szám

ÉV ESTÉJÉNEK IGÉJE riili 4,5-8 Az esztendő utolsó estéje akarva, akaratla­nul, minden ember számára egyúttal a magába pillantás, feladatainak számbavétele és mérleg­készítés alkalma is. Boldog az az ember, aki így tudja összegezni az elmúlt időszakot: „Ama nemes harcot meg­harcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet meg­tartottam ; végezetre eltétetett nekem az igazság koronája.” Az esztendő utolsó napján pillantásunk min­dig két irányba fordul. Egyrészt a múlt felé, másrészt az előttünk állók felé. Múlt felé fordulásunkban a jó munka, a szol­gálat, a hit, az Istennel járó élet kell, hogy hang­súlyt kapjon. Ady Endre írja Üzenet egykori iskolámba című versében, hogy „hős harc az élet, és megélni szép”. Mennyire inkább áll ez hívő életünkre. A hitnek valóban vannak har­cai. Események, amelyek reánk nehezednek, bű­nök, amelyek megterhelik lelkiismeretünket, mulasztások, melyek nem hagynak nyugodni. Ezt a harcot mégis fel kell vállalnunk. Nem merenghetünk a múltban, nem kell, hogy elvi­selhetetlen, gyötrő teherként nehezedjenek reánk bűneink és gondjaink. A hitben járó ke­resztyén élet valóban harc. Harc önmagunkkal, harc a bűneinkkel, harc sorsunkkal, harc Isten akaratával. íjé hős harc. Ebben a harcban nem vagyunk magunkra utalva. Eszünkbe juthat Luther Márton harca, és az ebből született cso­dálatos ének egy sora: „Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk. De küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld ura, ő a mi diadalmunk. Visszatekintve vegyük észre hálás szívyel, hányszor volt semmitérő a mi erőnk, és hány­szor segített át Jézus Krisztus ebben az évben is nehézségeinken. Az Óév estéje ezért a hálaadás estéje, mert Jézus Krisztus minden nyomorúságunkban, bű­nünkben, erőtlenségünkben ott állt mellettünk. Nem mi voltunk, akik kitartottunk mellette, hanem ő tartott ki mellettünk. Ezévi emlékeim között egyik legmélyebb be­nyomást keltő az volt, amikor ennek konkrét példáját élhettem át. Amikor ezt a cikket irom, az előző napi temetésre emlékezem; Danhauser László idős lelkész testvérünket kísértük utolsó útjára. Pár hónappal ezelőtt együtt kereszteltük dédunokáját. Laci bácsi számára bizony nem volt már könnyű a szolgálat végzése. Mintha nehézkes lett volna, kínos szünetekkel, és ma­gam is féltem, hogy vájjon a gyülekezet mit érzékel ebből. Csodálatos volt, hogy a rákövet­kező héten egy fiatal pár jelentkezett: mi is itt szeretnénk megkereszteltetni gyermekünket, mert oly szép, és felemelő volt a szertartás. Isten ' hűséges volt idős szolgájához, és eltakarta a döccenőket, de megtartotta azt, ami igazán szép volt: egy idős lelkész hitéből fakadó mondato­kat, az Igét, a melegséget. Ugyanakkor az Ige előre is mutat: „végezetre eltétetett nekem az igazság koronája...” Óév estéjén nem csak számadásra, hanem élő remény­ségre is szólit fel bennünket Urunk. Mennyire más lehetne életünk, ha ennek bizonyosságával élhetnénk. Eltétetett nekem... és megadja az Úr. Mi félünk az idő múlásától, hiszen halálun­kat érezzük közeledni. Nem sokkal inkább an-' nak a boldog reménységnek a közeledését kelle­ne átélnünk, hogy Isten örökkévaló országa vár ' mindazokra, akik hisznek benne, s akik „várva várják az ő megjelenését? Nem a halál, hanem az élet, az örök Élet közeledik felénk, Isten gyer­mekei felé. A halál csak a múlandóság vége. Az élet azonban megy tovább, és beteljesedik az Úr Jézus Krisztussal való találkozásban. Bárcsak ott élne szívünkben óév estéjén is ez a boldog bizonyosság. Pál apostol bizonyos volt benne. És nekünk is bizonyosaknak kell lennünk ab­ban, hogy tudjuk: van-e örök életünk, vagy még nincsen. S ha nincs, akkor most csendesed­jünk el Isten előtt, most tekintsünk fel az ő szeretetének örök jelére: értünk vállalt halálá­ra, és győzelmére, a feltámadásra. Óév estéjén szakítunk időt arra, hogy mind­ezeket-a kérdéseket: múltunkat, és jövőnket Is­ten kezébe tegyük, az Ő igéjének világosságában lássuk. Mi más volna a mi keresztyén óév­ünneplésünk? Mi nem megfeledkezni akarunk minderről, hanem tudatos hittel ünnepelni Isten múltunkat eltörlő, bűnbocsátó szeretetét, és előre tekinteni arra, amirŐ számunkra készített. Imádkozzuk hát csendben, Isten jelenlétének tudatában a zsoltár szavait: „Életem ideje, ke­zedben van Istenem...” Bízzatok őbenne, min­denkor, ti népek: öntsétek krelőtte szíveteket:' Isten a mi menedékünk.” Balicza Iván ISTENTISZTELETI REND Missziói munka a piliscsabai Bételben Piliscsabán a Bétel Evangélikus Missziói Otthon ismét rendelkezésre áll egyházunk belmissziói munkáinak végzéséhez. Eddig Tápiószelén tartottuk az Evangélikus Lelki Segély Szolgálat csendesheteit a különbö­ző szenvedélyekben megkötözött testvéreink részére. Ezúttal Piliscsabán hivtuk szabadulni vágyó testvéreinket. Az Otthon épülete, ahol az elhe­lyezés történt, szép és rendezett. Két- és háromágyas szobák, kényelmes fekvőhelyekkel, heverőkkel szolgálták a festi és lelki megpihenést, fel­üdülést. A szobákban folyóvíz és külön fürdőszobák, az egész épületben központi fűtés, és jóízű házikoszt jellegű napi háromszori étkezés. Mind­ez együtt biztosítja azt a hátteret, ami a lelki munka számára is nyugodt légkört teremt. A csendeshét a november hónap második hetének vezérigéjével kezdő­dött: „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” (Gál 6,2) Ennek a kegyelemnek, a megújulás lehetőségének a felkínálása ismétlődött meg a további napokon is. Minden nap reggel igeszolgálat volt Mk 9,15-29 egy-egy szakasza alapján, amit megbeszélés követett. Ezek a beszélgetések már kezdettől fogva oldott légkörnek voltak, s a belső feszültségek oldódását segítették elő. A beszélgetésbe fokozatosan mindenki bekapcsolódott. Ki-ki elmondta problémáját és azt a vágyát, hogy új élettel szeretnének hazatérni. Lemondtak a szégyen takargatásáról, és kérték az Úr Jézus segítségét szabadulásukhoz, mert az erős fegyveres, a Sátán őrizetében csak körforgás, csak zsákutca, hiábavaló erőlködés az egész élet - fogalmaztak így maguk. Miután a sok hamis barát mind megcsalt, együtt hallgattuk figyelve a hű barát Jézus hívását. Ebéd után hosszabb pihenésre volt lehetőség. Ezalatt alvás, séta vagy egyéni bszélgetés folyt, aszerint, hogy kinek mire volt szüksége. Ezt követően énektanulás volt, majd a délutáni beszélgetést bevezető előadás hangzott el. A vacsora után esti áhítattal zárult a nap, melynek alapigéje a 32. Zsoltár egymást követő két-két verse volt. A Sátán nem csak szenvedélyekkel tart fogságában, hanem a hiedel­mek, szokások, babonák tömegével is. Ezekből éppúgy, mint a szenvedé­lyekből, egyedül Jézus Krisztus szabadíthat meg. Ez is tapasztalássá válhatott ezen a héten. Ezért a részvevők a szolgálókkal együtt hálás szívvel hajtottak fejet és térdet, hogy tanúi lehettek Isten munkájának, együtt köszönték meg, hogy az Úré a szabadítás. A szolgálatokat lelkészi és nem lelkészi egyházi munkások yégezték, jórészt azok, akik az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) közösségébe tartoznak. Áldja meg Isten azokat a testvéreinket, akik az Evangélikus Életben közzétett felhívásunkra adományokat küldtek a szolgálat céljaira. Adjon az Úr sokkal többet nekik, és pótolja gazdagon, amit ideadtak. A pilis­csabai házat pedig tegye sok-sok alkalommal áldássá, az itt dolgozókat áldja meg az Ő megmentő és megtartó szeretetében. Klucsik János Budapesten, 1990. I. Bécsikapu tér du. 6. Szebik Imre, este 8. német istentisztelet. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. du. fél 6. Kőszeghy Tamás. Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. du. 6. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér du. 6. Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. du. 6. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. du. 6. dr. Harmati Béla. VII. Gorkij fasor 17. du. 6. (úrv.) Szirmai Zoltán. Vili. Ollói út 24. du. 6. Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. du. 5. Fabiny Tamás. Ují. Thaly Kálmán u. 28. du. 6. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. du. 6. Fabiny Tamás. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. du. 6. (úrv.) Bencze Imre. éjjel fél 12. Missurtr Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vil­mos u. 11. du. fél 7. Takács József. XIII. Kassák Lajos u. 22. du. 5. ifj. Kéndeh György. XIV. Lőcsei út 32. du. 6. Szabó Lajos. Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér du. 5. Bízik László. Rákospalota, Kistemp- lom, Juhos u. 28. du. 6. Bolla Árpád. Rákosszentmi­hály, XVI. Hősök tere du. 5. Kamer Ágoston. Cin- kota, XVI. Kultúrház u. du. 6. Szalay Tamás. Rákos­hegy, XVII. Tessedik tér 9. du. 5. Detre János. Rá­koskeresztúr, XVII. Pesti út 111. du. 6. Kosa László. december 31-én Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. du 4. Kósa László. Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 4. du. 6. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy-Zs. tér du. 5. Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX. Ady Endre u. 89. du. 6.- Pintémé Nagy Erzsébet. Csepel, XXI. Katona J. u. du. 5. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. du 6. Rozsé István. Óév estéjén az oltárterítö színe: fehér. Az istentisztelet oltári igéje: Lk 12,35-40, az igehirdetés alapigéje: 2Tim 4,(l-4)5-8. Egyházi jellege szerint csupán a kö­vetkező ünnepnap előestje, vigíliája. (Tulajdonképpen nem ünnep.) Mégis, mint a polgári év végének, nagy a jelen­tősége. Hálaadásra és bűnbánatra hív. Egy kis gyülekezet ökumenikus ünnepe Hemádbüd A Tállya-Abaújszántói társgyü­lekezethez tartozó kis településen, Hernádbüdön élő híveinknek ben-1 sőséges ünnepe volt az egyházi esz-, tendő utolsó vasárnapján. Bár a’ hétvégeken szüleikhez hazajáró fiatalokkal együtt alig vannak negyvenen, példás összefogással, a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat támogatásával belsőleg szépen megújították templomukat. A sű­Alaposan visszavetette korunk históriai érdeklődését az évtizedenként átírt törté­nelem. Hovatovább oda jutottunk,hogy a megtörtént dolgokban is kételkedünk, hiszen különböző érdekek és ideológiák kényük-kedvük szerint hamisították a tör­ténelmet, az egyik legemberibb tudo­mányt. Nagy kérdésünkké vált, hogy a tá­gadás és hitetlenség szinopszisában vergő­dő modern ember előtt mikor válik újra igaz és hiteles, tudat- és erkölcsformáló tényezővé a történelem, és be fogja-e tölte­ni azt a kiáltó űrt, amely lelkünk mélyén tátong. De vajon megtépázta és szétzilálta-e szálait a gyakori hamisítás, átírás az embe­riség egyik legősibb históriájának, ame­lyet a Szentírás, ill. az evangéliumok rög­zítettek Jézus Krisztusról? Reménységünk és tapasztalatunk szerint nem. Egyáltalá­ban : miért nem írták át a divatnak megfe­lelően az evangéliumokat? Magyarázni ugyan magyarázták különbözőképpen tar­talmát, ám az írott szöveg szent mivoltát még az ilyen-olyan „izmusok" történészei is tisztelték. S talán ez volt és lesz a garan­ciája mindenkor hitelességének. És itt egy rendkívül fontos dologra kell felfigyelnünk! Az evangélisták soha nem áhítoztak Flavius, Tacitus, vagy Suetonius habáraira. Ha történelmet írtak is, nem igényelték a történészeknek kijáró meg­tisztelő címeket. Ők bizonyságot tettek, tanúskodtak és vallottak Jézus Krisztusról és tulajdon hitükről. Ezért olyan csodála­tosak leírásaik, sőt ezért találkozunk elté­rő és megegyező történetekkel, netán kirí­vó esetekkel, amelyek kizárólag egyetlen ember élményanyaga lehetett. Olvasóim jól tudják, hogy négy evangéliumot őriz a Szentírás, s gondolatmenetünk erre a négy evangéliumra támaszkodik. Ezzel kapcsolatban ismételjük meg: az evangéli­umok nem történelemkönyvek! Bizonyos fenntartással mégis kezelhe­tők történelemkönyv gyanánt. Hiszen be­lőlük tudjuk híven rekonstruálni Jézus éle­tét. Születésétől haláláig, miként arra kí­sérletet tettek Renan, Papini, Klausner, Salom Ash, Pasolini és Sokan mások. Mon­dom, születésétől, miután születése, erede­te a legtitokzatosabb, legmisztikusabb. Szokták is állítani, hogy a Messiás, Jézus születése párhuzamba állítható a vallástör­ténet mitológiáival, amelyekben megma­gyarázhatatlan csodaelemek kísérik az is­tenségek származását. Karácsony lévén, foglalkozzunk az Úr születésével! Azt kell mondanunk, akármilyen mére­tű csodaelem rajzik a Messiás születése kö­rül, mégis roppant egyszerűen, szürkén és emberi módon ment végbe világra jötte. Kétségkívül óriási, emberfeletti hitre volt és van szükség, hogy a szürke karácsonyi történet és a születés körüli rekvizítumok mögött valami isteni rendező elvet véljünk felismerni. Mert amilyen félelmetesen kö­zönségesen ment végbe kivégeztetése, ugyanilyen szimplán - és bocsánat a kifeje­zésért - vulgárisán ment végbe születése. Úgyannyira, hogy mindkét esetben néma hallgatásra kényszerültek a misztikus kér­dések iránt egyebekben érzékeny és fogé­kony kortárs történészek. Ám amiképpen az evangélisták a keresztben, a szögekben, köntösében, kockákban, ecetben és egyéb relikviákban határozott és isteni akarat alapján odakészített tárgyakat láttak, úgy a születés körül előforduló rekvizítumok sem kerülhették el figyelmüket, azokban is Isten előre odakészített tárgyait fedezték fel. Nem véletlen ezek után, hogy szinte va­lamennyi evangélista mélyen belenyúl az Ószövetség kelléktárába, s boldogan fedezi fel a nagy Rendező kezenyomát, aki az ősi forgatókönyv alapján egészíti ki és színezi a csodálatos drámát. Próféták jövendölé­sei, zsoltárírók költészete jelöli meg az utat, amelyen a szent családnak Betlehem­be kell jutnia, ahol betelnek a szűz szülésé­nek napjai. A lázas bolyongás, a vendégfo­gadók telítettsége mind megannyi útjelző tábla, sorsszerűén vezetik a családot az is­tállóba, ahol szegénységben kell megszü­letnie a világ Üdvözítőjének. A próféták homályos jövendölései élesbe elevenednek a drága, mégis primitív eszközökben, a já­szolban, szalmában, rongyokban, barmok leheletében. Ám a nagy Rendező nem tud néma ma­radni. A Fiú születése olyan eget-földet megrázó rendkívüli esemény, hogy kényte­len áttörni a realitás firmamentumát, nagy fényesség közepette leleplezi isteni dicsősé­gét a pásztorok előtt. Miként a Fiú halála pillanatában megrendült a föld, úgy itt is valami hasonlóval kezdődik az isteni szín­játék. A mélybarna, titokzatos éjszakában fényesség támad a betlehemi mezőn. Szim­bólummá vált a karácsonyi sötétség csak úgy, mint a virrasztó csillagok, vagy a csillagporral telehintett fekete égbolt. Egy rakoncátlan csillag azonban elvált a többitől s elindult a sötét országúton. Fénycsóvájába hárman is belekapaszkod­tak, s hagyták magukat vezettetni a távoli Keletről égészen az istállóig. Újabb szereplők léptek tehát a világot jelentő deszkákra. Bölcseknek nevezzük őket, akik Kelet misztikus gazdagságából némi ízelítőt hoztak az inkognitóban pihe- gő királyfinak: aranyat, tömjént és mirr- hát. Ismét az Ószövetség kelléktárából elő­került rekvizítumok, beleépítve a karácso­nyi drámába, pontosan a forgatókönyv szerint. Nagy zavar támadna, ha hiányoz­nának az eszközök, a színfalak, s netán a szereplők nem figyelnének a végszavakra, így azonban kerekké, teljessé válik a törté­nés. Nekünk, modern embereknek meg­hökkentővé, hogy a szereplőkkel, szöveg­részekkel, relikviákkal már mélyen az Ószövetségben találkoztunk. Ám a kétel­kedőknek, hogy mégsem mesterkélt, csi­nált dolog zajlik előttük. De hát az az igazság, hogy leginkább az evangélisták döbbentek meg, amikor az események gördülékenységét tapasztalták, hogy minden úgy ment, mint a karikacsa­pás. Begyakoroltán. Ahogyan Isten előké­szítette - vallja a hívő ember. Én pedig mindezt azért mondtam el, hogy akik ol­vasták jegyzetemet, maguk is hitre jussa­nak. A karácsonyi jelek; istálló, jászol, szalma, csillagok, arany, tömjén és mirr- ha, a szereplők; a szűz, a pásztorok, a ke­leti bölcsek; a titokzatos szózat és a sok­sok álom mind csodálkoztasson rá ben­nünket Isten hatalmas megváltó művére. Rédey Pál rü köd és csípős őszi idő ellenére a szomszédos falvakból is többen átjöttek, a falu népe pedig feleke­zeti különbség nélkül együtt ünne­pelt; reformátusok, római és görög katolikusok is. A még élők szíve­sen emlékezek arra, hogy 33 évvel ezelőtt szintén ezen a vasárnapon volt a templomszentelés Turóczy Zoltán püspök szolgálatával. A belső renoválást körültekintő gondossággal Fieder István fiatal kőműves hittestvérünk vezette, lel­kes segítő gárdájával, akik a legfor­róbb nyári szombatokon egyházsze- retetböl dolgoztak együtt. Szinte az egész gyülekezet együtt úrvacsorá­zott, a lelkész pedig a délelőtti al­kalom végén a sokat fáradozó fia­taloknak egy-egy képes Újszövet­séget nyújtott át ajándékképpen. Este újra megtelt a dombtetőn épült kis templom. Kegyeletes em­lékezés volt azokra, akik a földi gyülekezetből hazatértek Istenhez, s már a csendes temetőkertben vár­ják a feltámadás dicsőséges regge­lét. Az est lelki élményét emelte Csaba Péter főiskolai hallgató har­sonán előadott néhány zsoltár- száma. A hernádbüdi templomban már a betérő idegen is felfigyel a Szita István egyházművész által készített szines, ízléses bibliai falfestmények­re, s az oltár két oldalán körbe írott őskeresztyény imádság figyelmezte­tő soraira. „Űrünk, amikor eljössz ítélni, aki értünk megszülettél, meg­haltál és feltámadtál, ments meg minket, miként megmentetted Mó­zest, Dánielt és Jónást!” Ezek a szimbólumok némán is prédikál­nak Isten megtartó kegyelméről, egyúttal figyelmeztetnek is arra, hogy készüljünk az ítéletre dicsősé­gesen visszatérő Krisztus méltó fo­gadására. „,; Pásztor Pál Evangélikus Élet 1990. december 30. ÚJÉV IGÉJE Gál 3,23-29 Változó korunkban bizonyára sokan aggodalommal néznek az 1991. esztendő elé. Hiszen semmi jót nem ígér. Növekedik az infláció, egyre több lesz a munkanélkü­li, az elszegényedett ember, s talán a nyug­díjasok félnek leginkább: mit együnk, mit igyunk, miből ruházkodjunk. Ebben az elbizonytalanodásban van azonban valami jó is. Nem a szegénység, a létbizonytalanság, egyéni és társadalmi sorsunk előre nem látható, ki nem számít­ható, és ki nem védhető krízisei, hanem az, hogy mindezek a gondok ödafordíthatnak minket Istenhez, Jézus Krisztus Atyjához, aki jól tudja, mire van szükségünk. Dehát mire is van valójában szükségünk •egy új esztendő küszöbét átlépve? Az Ige így felel rá: elsősorban magára Jézus Krisztusra van szükségünk. Lehet, hogy sokan úgy gondolják: meg tud-e védeni Jézus az elszegényedéstől? Tud lakást adni? Biztosítja, hogy nem leszünk betegek, nem ér minket csalódás, testi-lelki fájdalom, betegség, vagy halál és gyász? Jézus soha nem ígérte övéinek, hogy 'kivételezett helyzetben lesznek. Nem ígérte, hogy mindezeket távoltartja azoktól, akik benne hiszenk. Jézus nem olyan „üzletet” köt velünk, amelynek a feltételeit mi szab­juk meg. Mégis ígért valami mást. Ez a más pedig az, hogy Isten fiai leszünk a Benne való hit által. Ígérte, hogy „felöltözhetjük őt”. ígérte, hogy „örökösei leszünk.” Mi földi életünkben mindannyian rö- vidlátóak vagyunk. Szeretnénk gyorsan, azonnal megkapni Jézustól, amit mi kívá­nunk. Csakhogy ő nem egyszerűen kíván­ságainkra tekint. Természetesen, szabad kérnünk, zörgetnünk és keresnünk. De hittel kell megtanulnunk elfogadni, hogy az ő akarata jobban a javunkat szolgálja, mint a mi saját, önmagunk körül forgó kis önző akarataink. Hiszen Ő messzebb lát. Ő tudja, hogy mi szolgál javunkra, és mi az, amire igazából szükségünk van. Hányszor kíséreljük meg, hogy üzletet kössünk Vele. 'Hányszor fogadkozunk, hogy ezentúl minden másként lesz: buz­góbban fogok imádkozni, Bibliát olvasni, istentiszteletre járni, adományt adni, csak tegye meg azt, amire kérjük Öt. ő azonban azt mondja: Ne próbálj engem rávenni a legbuzgóbb szándékaiddal sem, hogy úgy cselekedjem, ahogyan te kívánod. Ha való­ban hiszel bennem, akkor rámbízod ma­gad, és meglátod, hogy sokkal többet kapsz majd, mint amit egyáltalán elképzel­ni tudtál. Újév reggelén sokan fogadkoznak, hogy ezután minden másként lesz életük­ben. Jézus ismeri szivünk romlottságát, gyengeségét. Tudja, hogy hiába is próbál­nánk meg a törvényt megtartani: úgysem menne. A Hozzá térés nem azt jelenti, hogy ezentúl mindent úgy teszek majd, ahogyan áz ő törvénye kívánja. De jelenti azt, hogy naponta újra és újra átélhetjük reászorult- ságunkat, a bűnbocsánat igéjét, az úrva­csorában a vigasztaló és békéltető közössé­get vele. Az új esztendőbe nem szabad azzal az elhatározással lépnünk, hogy mostantól fogva mindent megváltoztatok életemben. De szabad azzal a boldogító hittel elindul­nunk egy új esztendőbe - bármilyen nehéz is lesz az - hogy tudhatjuk: Jézus Krisztus velünk lesz az új évben is. Hiszen Ö ígérte tanítványainak: „íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Merjük-e az 1991. esztendőt erre az ígé­retre építeni? Merünk-e majd nehézsé­geinkkel, kudarcainkkal, bukásainkkal Őhozzá menői? Ez hitünk igazi próbája. Merjük-e vallani a költővel, Képes Gézá­val együtt, amit ELÉG c. versében irt: Minden parázs hideg hamu minden szó néma tátogás Nem kellenek szavak Elég egy összevillanás Még az se kell Elég ha-vágy És ő van, 1991-ben is, hogy velünk járja életünk minden útját, hogy fölemeljen; hogy megbocsásson, hogy szeressen és sze- retetével új életre indítson. A hit, a remény és a szeretet életformájára. Balicza Iván ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1991. január 1-jén I. Bécsikapa tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. 1Ö. német istentisztelet; de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Szil as Attila, n. Torockó tér de. fél 9. Balicza Iván. II. Modort o. 6. de. fel 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II. Báthory n. 7. de. fel 11. Böröcz Enikő. Csillaghegy, HL Mátyás kir. út 31. de. fel 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. du. 6. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Zászkalicz- ky Péter, du. 6. Brebovszky Éva. VII. Gorkij fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Fodor Vik­tor. Vili. Üllői út 24. de. fel 11. Kertész Gézi VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 56/b. dev9. szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. 10. Fa­biny Tamás. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budahegyvidék, XII: Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. Böröcz Enikő. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna. Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Rákos­palota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. Kamer Ágoston. Cinkota, XVI. Knltúrház u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. Szalay Tamás. Rákoshegy, XvIL Tessedik tér 9. Kósa László. Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Detre János. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fel 11. Kósa László. Rákosliget, XVII. Gő­zön Gy. u. de. 11. Detre János. Pestszentlőrinc, XVHI. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pest- szentímre, XVIII. Rákóczi út (Református templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy-Zs. tér de. 10. Pestszenterzsébet, XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Csepel, XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Buda­fok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rozsé István. Buda­örs, Ref. imaház de. 9. Rözse István. Törökbálint du. fél 5. Rözse István.Budakeszi de. 8. Böröcz Enikő. Újév napján az oltárterítő színe: fe­hér. Az istentisztelet oltári igéje: Lk 2,22; az igehirdetés alapigéje: Gál 3,23-29. Újév - Karácsony nyolcada, Jézus körülmetélésének és szent nevének ün­nepe. A polgári újév kezdetének helyes értelmezését mutatja Krisztus gyüleke­zetének. Jézus nevében, az 0 vezetése, kegyelme és hatalma alatt indul nép az új évbe. Megalakult , a Budavári Gyülekezet cserkészcsapata A budavári ifjúság életében nevezetes hó­nap volt 1990 már­ciusa. Ekkor indult meg ugyanis néhány lelkes fiatal és kevésbé fiatal ösztönzésére és vezetésével a cserkész­munka a régi 32. sz. Levente cserkészcsa­pat .utódjaként meg­alakult 32. sz. Dévai Biró Mátyás cserkész- csapatban. Isten se­gítségével sikerült tízegynéhány fiút és leányt toborozni, akik elhatározták, hogy részt vesznek a cserkészmunkában, és akiknek szülei megértették, hogy a cserkészmozgalom célja az, hogy - Teleki Pál szavai szerint - a gyermekekből emberebb embert és magyarabb magyart neveljen. Júliusban elérkezett az ideje annak, hogy kérjük felvételünket a Magyar Cserkészszövetségbe, ésmeg is kaptuk az ideiglenes működési engedélyt. Néhány havi lelkes, tartalmas munka után a gyermekek eljutottak oda, hogy az augusztus 20-a körüli ünnepnapok idején a nógrádi gyülekezeti házban megrendezett táborban letehessék az újonc- próbát, és felkészülhessenek a cserkészfogadalom illetve a kiscserkészígéret letételére. Természetesen ez a rövid tábor nem lehetett olyan hangulatú, mint amilyenek a régi cserkésztáborok voltak, inkább csak egy pünkösdi próbatáborhoz hasonlított. Azért volt akadályverseny, népdaltanulás, voltak naposok, akik a konyhán kuktáskodtak, mosogattak, volt reggeli szobaszemle, esti tábortűz. Részt vett a csapat a falu Szent István-napi ünnepségén, amikor felavatták a vár mellett a falu újjáépített, országzászlóját. A cserkészfogadalmat és a kiscserkészigéretet szept. 8-án tették le a csapat most próbázott tagjai, összesen tizenegyen. A fogadalomtételkor a Szövetség képviselője, dr. Lukács János beszédében kiemelte, külön öröm számára egy hetvenéves csapat újjáalakulása. Az elődcsapat ugyanis 1920-ban alakult meg. A gyülekezet lelkésze, Balicza Iván tartott rövid áhítatot, ebben Isten segítségét kérte a csapat eredményes munkájához. A csapat parancsnoka Dévai Biró Mátyás életéről beszélt, és a hűség példaképeként állította a névadó személyét a csapat tagjai elé. Kedves színfoltja volt a fogadalomtételnek, hogy részt vett rajta a régi csapat öt idős tagja, akiket a csapat tiszteletbeli tagjaivá választottak, és az öregcserkészek erről emléklapot kaptak. A csapat egy tagja a nyár folyamán sikeresen részt vett az ausztriai Eibisbergben rendezett tisztképző táborban, hárman pedig Coburgban voltak a jubileumi táborban. Az új-iskolaévben a Budavárban megnövekedett létszámmal, a Kelenföldi Gyülekezetben pedig egy kihelyezett őrssel folytatjuk a munkát. í Remélem, fenti beszámolóm azokban a városokban, községekben, ahol elég sok evangélikus ifjú él a gyülekezetekben, kedvet ébreszt a cserkészmunka megindítására, a csapatok megalakítására. / ____ «Sass János m r juHHnt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom