Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-23 / 51. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 55. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 1990. DECEMBER 23. Advent 4. vasárnapja ÉS KARÁCSONY ÜNNEPE „íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek . - ami azt jelenti: Velünk az Isten" __________________________(Mt 1,23) Ezz el a karácsonyi jóhírrel köszöntjük olvasóinkat határainkon innen és túl, és kívánunk áldott ünnepeket. ■■■■■■■■■■■■■ mmmmmmmmtmmmmmmmmmmmmammmmma w mammm Karácsony titka ISTEN EMBERRÉ LETT ÉRTÜNK „Az Isten, ki alkot, teremt, Mint gyermek köztünk megjelent" (Luther karácsonyi énekéből, 154:3) 1. A karácsonyi evangélium titkai kimeríthetetlenek. Nem kell attól félnünk, hogy kétezer év igehirdetése és teológiai munkája után már nem tudunk valami újat, rendkívülit mondani arról, ami azon az első karácsonyéjszakán történt Betlehemben. Van azonban ennek a lenyűgöző történetnek egy olyan üzenete, amely előtt kétezer év óta valóban mint a legnagyobb titok előtt állnak meg a betlehemi pásztorok éppúgy, mint a legnagyobb teológusok. Az a csoda ez, hogy a betlehemi Gyermekből valami megfoghatatlan fény sugárzik ránk: Isten dicsősége, hatalma és szeretete. Abban a jászolbölcsőben Isten maga hajol le a bűntől-haláltól szenvedő embervilághoz. János evangéliuma így írja le ezt a végtelen nagy titkot: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14). Karácsonynak ez a titka visszhangzik Luther fent idézett énekében is. Karácsony felfoghatatlan, megrendítően nagy titka ez: az örök szent Isten, akit a világmindenség be nem fogadhat, mert túl van a tér és idő határain, azon az éjszakán leszállt hozzánk isteni dicsőségéből és magára vette nemcsak a történelmi lét idői korlátáit, hanem az emberiét minden nyomorúságát is. Anélkül, hogy lemondott volna Isten-voltáról, isteni hatalmát odaalázta, belerejtette az emberiét esendőségébe, nyomorúságába. Valóságos emberré lett! Van-e ennél mélyebb, felfoghatatlanabb titok a Szentírásban? ■ 2. Karácsony titka azzal lesz még mélyebbé, ha feltesszük a második kérdést is, együtt a XI. század nagy teológusával, Canterbury-i Anselmus- sal: „CUR DEUS HOMO?" Miért lett Isten emberré? A válasznak erre a kérdésre három fő ága van. És ezt a hármas választ maga a teljes Újszövetség bontakoztatja ki előttünk. Isten azért lett emberré karácsony éjszakáján, hogy igazán és teljesen kinyilatkoztassa -magát: megismertesse velünk szent szeretetét és akaratát. Másodszor: Isten azért öltözött az ember létformájába, hogy megváltson, megszabadítson minket a bűn, a halál és a Gonosz hármas nyomorúságából. És végül: Fiának istenemberségében reménységet, zálogot adott nekünk arra, hogy megváltása, hármas szabadítása egyszer majd teljessé lesz Isten országában. 3. Az emberiség legnagyobb gondolkodói évezredek óta próbálják megfejteni a Végső Létező nagy titkát, aki „egészen más”, mint mi vagyunk, mégis minden földi érték végső forrása. A „filozófusok istene” azonban hideg és elvont idea marad. Nem ad megváltást. Nem segít emberlétünk gyötrelmeiben. A világ vallásai részben már közelebb jutnak Isten titkához. Lenyűgöző vonásokat állítanak elénk a titokzatos végső Értelemről és Hatalomról, aki túl van az emberi élet korlátjain. De amennyire sejtetik velünk Isten dicsőségét, ugyanannyira el is takarják előlünk az igazságot Isten ! . . Karácsony.üzenete a „közénk alászállt Istenről” azért evangélium, jó hír, mivel azt hirdeti: Isten a Názáreti Jézus személyében és földi történetében kilépett az ismeretlenség ködéből, a transzcendenciából, és eljött a mi földi, tér- és időbeli világunkba. „Kinyilatkoztatta” magát. Tehát megismertette magát velünk, mégpedig teljesen és igazán. Hogy kicsoda Ő valójában, ezért nem kell a filozófia vagy a vallások rejtelmeiben elmélyednünk. A Teremtő, az alkotó szent Isten, íme itt áll előttünk a Názáreti Jézus történeti személyében. Tudni akarjuk igazán, kicsoda az Isten? Tekintsünk az emberré lett Isten Fiára: hallgassuk igéit, figyeljünk életére, cselekedeteire. Ekkor tárul fel előttünk a betlehemi Gyermek igazi titka! 4. Isten azonban nem állt meg önmaga kinyilatkoztatásánál. Többet tett ennél. Azért lett emberré, hogy az embert magához emelje, megváltsa és megszabadítsa a bűn, , a halál és a Gonosz számunkra legyőzhetetlen hatalma alól. Ami Karácsony éjszakáján történt, azért történt, hogy utána végbe mehessen Nagypéntek győzelme bűneink fölött, Húsvét diadala a halálon és Pünkösd életújítása Isten Szentlelke által. Az inkar- náció, a karácsonyi testté létei megválasztásunkért történt. Az embervilág univerzális megszabadításáért. És személyes, egzisztenciális szabadulásunkért a hármas nyomorúságból. A Karácsony világossága: a megváltás felragyogása a világ reménytelen éjszakájában. 5. Végül - és enélkül nem lenne teljes Karácsony jó híre, evangéliuma - az inkarnáció, Isten emberré létele azért történt, hogy rendíthetetlen, bizonyos reménységet adjon a megváltás jövendő teljessége felől. Nincs olyan sötétsége, nincs olyan szenvedése az emberi életnek, amit Isten Fia nejárt volna végig értünk, amíg itt járt közöttünk. Azért tette, hogy mint valóságos ember, legyőzze a bűn hatalmát. Hogy összetörje a halál hatalmát. És ezzel szélesre tárja követői, az egyház népe, előtt az öröklét kapuját, Isten Országa teljességét. Karácsony a legnagyobb reménység forrása életünk sötétségében. Mert Isten szent és kegyelmes Isten. Megítéli a bűnt. De kegyelmes a benne bízó, hívő bűnöshöz. A karácsonyi Gyermek, a valóságos Isten Fia és a valóságos ember, a világ Megváltója. Új emberi életet és örökéletet hozott az embervilágnak. Foglaljuk össze még egyszer Karácsony nagy titkát a reformátor szavaival, akinek karácsonyi énekét a címben is idéztük: „Ha az ész nem akarja hinni, hogy Isten emberré lehet, ám járjon a maga útján. De mi, keresztyének, ezt hisszük és valljuk... aki szabadulni akar az ördög hatalmából, a bűnből és a halálból, aki üdvösségre akar jutni, az higgye bátran, hogy Krisztus valóságos Isten, a világ alkotója; és valóságos ember is, aki Máriától született. Egyedül ez a hit és semmi más, bármi legyen is a neve; tesz minket boldoggá és üdvözültté." (WA 46: 599k). Karácsony evangéliuma: Isten emberré lett értünk! Dr. Nagy Gyula A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földijén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatásának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, { Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez éztl Ézs 9,1-6 KARÁCSONYI PÁSZTORLEVÉL Karácsony ünnepén szeretettel köszöntjük Testvéreinket az evangélium igéjével: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömöt... Üdvözítő született ma nektek, aki az Út Krisztus! (Lk 2,10-11). Olyan esztendő van mögöttünk, amelyikben nagy változások történtek körülöttünk. Átalakuló társadalmunk eseményei és jövőbe néző aggodalmaink között halljuk meg: „Ne féljetek... Üdvözítő született... aki az Úr Krisztus!” Nem emberekre van bízva csupán az életünk. A betlehemi gyermek-Jézus nem maradt kicsiny, gyenge, semmire sem képes csecsemő, hanem életünk Urává, Isten Krisztusává magasodott. Reménységünk az a Mester, aki végigjárta a jászolbölcsőtől a golgotái keresztig az emberi sors magaslatait és mélységeit, ezért azt is tudja, mit jelent az egyedüllét, az üldözés, a betegség, a szegénység és a halál. A próféta szerint Immánuelnek nevezték, azaz Velünk-az-Isten. Karácsony evangéliuma vigasztaljon és bátorítson, mert „velünk vándorol utunkon Jézus”. Isten közelsége adjon vigasztalást és erősítést, amikor erre van szükségünk, de hívjon önvizsgálatra és bűnbánatra, hiszen nem emberek előtt, hanem Őelőtte kell majd számot adnunk. Megújulhat életünk, családunk, környezetünk, mert ajándékaival, áldásával közeledett hozzánk. Szeretett, hogy mi is szeressük egymást, megbocsát, hogy mi is megbocsássunk, békességet hirdet, hogy harag és gyűlölet helyett a megbékélés követei legyünk. A megújulásra buzdító evangéliumnak különösen is két vonatkozásban kellene valósággá válni életünkben. Egyrészt gondoljunk arra,, hogyan tudnánk segíteni azokon, akik környezetünkben szükséget látnak. Gyülekezeteink karolják fel nyugdíjas, egyedüléld, beteg és segítségre szoruló testvéreinket! Legyen nyitva előttük szivünk és házunk és ne feledjük, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember.” Másrészt pedig karácsony megújító öröme hassa át gyülekezeteink életét, adjon reménységet és bátorítson a közjónak, békességnek, egymás megértésének munkálására! Egyházunk új, törvényalkotó zsinatát 1991. június 8-ra hívtuk össze. A külső egyházi rend, a szabályok és törvények újrafogalmazása lehetőséget ad, hogy átgondoljuk felelősségünket és missziói feladatainkat. Vajon mennyire látszik meg rajtunk és körülöttünk, hogy Jézus tanítványai vagyunk? Karácsonykor szeretettel köszöntjük gyülekezeteinket és magyar testvéreinket szerte a világon. Kössön össze a magyarul megszólaló ige, ének és imádság, tartsuk a kapcsolatot egymással! Váljon valóra a karácsonyi üzenet: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az embereidhez jóakarat!” Istentől áldott Karácsonyt kívánunk az Úr 1990. esztendejében! Szebik Imre s. k. Dr. Harmati Béla s. k. püspök püspök Volt egyszer egy karácsony... Ajándékvásárlás lázában rohanó, a „no még ez kell” feszültségében idegeskedő emberek tolongtak üzletajtók, pultok előtt. Az „ezüst”- és „aranyvasárnap” szatyrokkal megrakott, sokszor visszatetsző, bosszantó utcai hömpölygése mégis reménységet, szeretetigyekeze- tet, hangűlat- és hitvágyat lüktetett. Készült mindenki a boldog, békességes karácsonyozásra... Aztán egyre izgatottabb hangú bemondók, egyre izgalmasabb hírekről tudósítottak az éter hullámain. December 20., 21., 22.... Temesvár, Arad, Bukarest... Ropogó fegyverek, vérző emberek, halálsikoly: népfölkelés, forradalom Romániában. A meghittnek, egymás felé forduló, családiasnak tervezett és remélt karácsonyozás levegője vibrálni, szikrázni kezdett... Percenként szerveződtek segélygyűjtő központok, koordináló stábok, száÜítókonvojok országunkban, egyházunkban. A „csendes éj” zajossá lett, a gyors segítés, a lelkes szeretet jegyében darabjaira szakadozott a bensőségesség, s az akkor is várt, remélt betlehemi csillag elé a Vöröskereszt jelképe vetült. Gépkocsikra szerelve, vasúton, autó- utakon száguldva jelvényévé lett az erdélyi-romániai testvéreink számára sietve összeadott sok tonnányi ajándéknak, ajándékozásnak... Volt egyszer egy karácsony - há- ' romszázhatvanöt nappal, egy esztendővel ezelőtt, 1989-ben... Csak egy éve? Ki hinné? Sokadmagam- mal együtt én is alig... S most újra itt a karácsony. Az 1990-es évi. Népünket ínegrázó esemény volt ugyan ezidáig is. De az ünneplésünket talán most nem zilálja szét a történelem. A csillagszórós, fenyőillatú napok békességét nem lövi szét fegyverropogás; a betlehemi csillag és Jézus Krisztus születésének jelképeit nem rajzolják át félelemgörcsös események. Lesz lehetőség zavar nélkül egymás felé fordulni, az ünnepek meghitt melegségét békében megélni. -*De hogyan? A tavalyi karácsony kívülről, az éter hullámain keresztül sugárzó remegését, feszültségét most magamban, magunkban érzem. Nem az „egyszer volt karácsony” to- vábbgyűrűzése ez. Egy fölnyomak- vó, kétes, rossz hangulatú érzés, mely szívritmust zavaró, torok- markoló, könnyeket facsaró az idei ünnepre, ünneplésre gondolva. A háztartások katasztrofális gazdasági helyzete, a tömeges elszegényedés, a csillagokig emelkedett árak, a munkanélküliség présként szorítják idegeinket, szívünket, lelkünket. Most ez töri szilánkokra, darabjaira a karácsonyunk várakozását, hangulatát. Ugyan hányán tudtak karácsonyfát, díszeket vásárolni, s hányán nem? Volt-e miből az eddig megszokott ételeket szentestén, karácsonyon Német festő: Jézus születése, 1490 körül Forrásközeiben szeretteik elé tenni? Mi lett gyermekeink, unokáink „megrendelt” ajándékaival: a Hi-Fikkel, a videókkal, a komputerekkel, a ruhákkal? Mi lett a sziporkázó reklámokon és kirakatokon felcsigázott vágyaikból? Hiszen mindezekről a sokezer forint törlesztéssel, adóval, SZTK-val leterhelt fizetésünkkel, a kenyérre épp elég nyugdíjunkkal, a kínosan megspórolt forintjainkkal nem is álmodhattunk! E vágyak teljesítése nélkül elhi- szik-e, hogy tényleg szeretjük őket? Hogyan lehet ez így „igazi” karácsony? - Vákuumba került, sokaknak lehetetlenült az eddig megszokott ünnepelőkészítés, ünneplés. A gazdag, elhalmozóan szerető szív estéjéből a fájó szív csöndes estéjévé lett a szeretetnyil- vánítás ez évi nagy alkalma... Am talán volt és van sok család, kiknek éppen így és ezért lett nyereséggé a ránkzúduló, nyomasztó nyomorúság. Áldott az a család, hol még élnek a nagyszülők. Mert lehet kérdezni, faggatni őket. Lehet tanulni tőlük. Hogyan is volt, mikor nekik se tellett szinte semmire, s mégis csodálatos, varázslatos volt a szenteste, a karácsony? Nem megvett, hanem alkotott, személyre szólóan készített autót, kisvona- tot, babát, babaházat miként is lehet titokban csinálni gyufaskatulyából, söprűnyélből, rongyból, papírból? Miként lehet a szív melegével, a szeretet ötletességével meghittséget, boldogságot, egyenlően osztott örömet varázsolni a kevésből? Programnyelveket, programozást tanultunk talán sok éven át. Most a szeretet nyelvét, programozását tanulhatjuk tőlük újra e kényszerűség szülte szeretet- tanfolyamon. Nem hiszem, hogy tandíjat kémének érte. Mint ahogy a semmiből is teremteni, alkotni tudó Istenünk sem kér, ki mérhetetlen nagyságából és gazdagságából hozzánk hasonló kicsivé lett a megszületett Jézusban. Hiszen épp azért jött így, s lép most is közénk, hogy az ei- esettség, a szegénység, az illúzióvesztett ünneptelenség semmijéből boldogító ünnepet teremtsen. S talán épp ott igazán, hol a legtorokszorítóbb a lelki, anyagi szűkösség. Megtanít: a szenteste valóban legyen szent: az övé. Megtanít: a talán kicsivé zsugorodott karácsonyfánk, megcsappant számú, forint- értékű ajándékunk mellett, szerény asztalunknál adjunk helyet neki. A fölhangzó karácsonyi igék, az énekek, az elmondott imák csöndes békességének melegében áldó kezével mindezt sokszorosan és valóban meggazdagítja. Meggazdagítja úgy, hogy az ne illendő művi fényként, hanem igazi örömöt sugárzóan csillogjon gyermekeink, i unokáink, szeretteink szemén. Mert a karácsony valódi forrásá- ! ból, az ő szeretetéből merítettek, t 1 ifi. Foltín Brúnó
