Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-29 / 30. szám
55. ÉVFOLYAM 30. SZÁM 1990. JÚLIUS 29. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 7. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGEUKÖS HETILAP Az élet tisztelete az emberre nézve nemcsak a külsőiét megtartását, s annak előmozdítását jelenti, hanem hogy segítünk mindabban, ami környezetünkben az emberi életet legmagasabb értéke felé viszi, hogy végül az emberiség tökéletességre jusson és boldog legyen. Albert Schweitzer Szabad állam - szabad egyház konferencia — csupa kisbetűvel Az elmúlt egy évben egyházon belül s kívül számtalan indulatoktól fűtött vita zajlott arról, hogy a változó társadalmi körülmények között hol a helye, és mi a feladata az egyháznak. Intézményként is, amely - ha működni kíván - szükségszerűen és mindig, tehát most is politizálni kényszerül; és az evangélium hirdetésére és megélésére elhívottak közösségeként is, amelynek éppen nem az evilági hatalom megszerzésére kell törekednie. Különböző egyéni és hivatalos állásfoglalások, testületi határozatok láttak napvilágot. Ezek azonban a nagyobb nyilvánosság számára nem igazán váltak a közös gondolkozás forrásává. A tájékozatlanság, a lélek mélyi évtizedes (évszázados) szorongás és gyanakvás valami kivárós, közönyös- tehetetlenkedő magatartáshoz vezetett. Mondhatnánk elfáradásnak, de pontosabb szó a bizalomvisszatartás. Az, amikor az ember félig tudatosan lemond a szellem szeretetből fakadó leleményeiről. Hívő ember vagy éppen vallásos közösség esetében a bizalom visz- szatartása felér a lelki öngyilkossággal. Vagy azzal, amit Jézus így mond: „Ha pedig a só megízetle- nül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” A tisztultabb látás reményében találkozott egyházunk elnöksége a Szabad Demokraták Szövetségének vezetőivel június 7-én az SZDSZ székházában. Mécs Imre ügyvivő, aki egyben az SZDSZ Vallás és Etika Tagozatának elnöke is, ismertette szociálliberális pártja politikai álláspontját. A teljes lelkiismereti szabadságot képviselik, alapelvük az egyház és az állam tényleges és teljes szétválasztása. Olyan társadalom létrehozásán fáradoznak, amelyben biztosítottak az egyetemes emberi jogok, amelyben a politika területe elhatárolt a világnézet és a vallás területétől, s amelyben az utóbbit „magánterületnek” tekintik. Az SZDSZ - amely mára több mint huszonhatezer tagot számlál, s ezer fölött van alapszervezeteinek száma - nem valamelyik osztály, réteg vagy világnézet érdekeinek képviseletére vállalkozik. Tagságának és támogatóinak jelentős része vallásos ember - az ő véleményüket és elképzeléseiket hivatott artikulálni a Vallás és Etifea Tagozat -, sokan közülük evangélikusok. (Mécs Imre nagy elismeréssel szólt Laborczi Géza nyíregyházi lelkész tevékenységéről, aki az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának tagja.) Végül három témakört javasolt napirendként: az iskolai hitoktatást, az egyházi iskolák kérdését és az egyház működéséhez szükséges vagyoni-pénzügyi kérdések megbeszélését. Dr. Harmati Béla püspök a napirendi javaslatot elfogadva, elöljáróban leszögezte: egyházunk sem pártot, sem pártpolitikát nem támogat, de nem lehet közömbös a politikával kapcsolatban. Ezért, bár nem tiltja a lelkészek képviselői tevékenységét (ellentétben a római katolikus egyházzal), őket nem tekinti az egyház hivatalos megbízottainak az országgyűlésben. Közvetlen egyházi képviseletet az egykamarás parlamentben az egyház nem kért és nem kér (ellentétben a református egyházzal), de szükségesnek tartaná a második kamara létrehozását, melyben képviseltetné magát. (így elkerülhetővé válna a korporativ és a népképviseleti elv keveredése.) A püspök emlékeztetett arra, hogy a választások előtt kérte az ellenzéki kerekasztal pártjait, juttassák el programjukat, amel^ alapjává válhatott volna a közös jót munkáló és felelős eszmecserének. Ma az aktuális kérdések érdemi megvitatását parlamenten kívül ad hoc bizottságokban tartaná helyesnek, melyekbe az evangélikus egyház szakértőit is meghívnák. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő hármas párhuzamot vélt fölfedezni a lutheranizmus és az SZDSZ között: nekünk éppúgy kijutott az előítéletes ráfogásokból, mint az SZDSZ-nek; az evangélikus egyház is vidéken van túlsúlyban; s végül mi is a minőséget tartjuk a legfontosabbnak. Messzemenően egyetértve a maximális tolerancia ill. az állam és az egyház szétválasztásának elvével, óvott attól, hogy az elmúlt évtizedekben gyakori skizofrén lelkészi létet ma a szerepkonfliktusos, úttévesztő életfolytatás váltsa fel. Mindenki az legyen, s minél jobban az, amire külső és belső indíttatásai késztetik: a politikus váljék politikussá, s a pap valóban pap legyen. Az iskolai hit- és erkölcstanoktatás ügyében az egyház vezetői nehezményezték, hogy a kormányzat nem konzultált velük. A minden iskolában és osztályban órarendbe iktatott hittanórák a személyi és anyagi feltételek hiányában, pusztán technikailag is kivitelezhetetlennek tűnnek. így a szándékában pozitív elhatározás a végrehajtás során negatívvá válhat. A hittanóra az állami iskolákban ne legyen kötelező, s az azon részt vevőicet kizárólag az egyház regisztrálja. Tekintettel az eltérő körülményekre, az evangélikus egyház keretrendelet kiadását szorgalmazná, melynek lehetőségeivel az adott helyen az iskolák és az egyházak szabadon élhetnek. Az állami iskolák erőszakolt egyházivá alakítását elvből is ellenzik. Az SZDSZ álláspontja nagymértékben hasonló. (A Magyar Nemzet június 19-i száma közli annak a megállapodásnak a teljes szövegét, amely a művelődési miniszter és az egyházak megbízásából eljáró Dr. Harmati Béla püspök megbeszélését követte. Ugyanitt - 4. oldal - olvasható a szabad demokraták állásfoglalása a hitoktatásról.) Az általános anyagi helyzet kapcsán először az egyház diakóniai intézményeinek állami támogatásáról esett szó. Szebik Imre püspök rámutatott arra, hogy ezek az intézmények az államiaknál jóval kevesebb pénzből képesek a szociális szolgáltatásokra, részben az áldozatkészség, részben a szükségtelen adminisztráció hiányának következtében. Mindkét fél egyetértett abban, hogy az egyház szociális működéséhez szükséges anyagiakat biztosítani kell, mégpedig szektorsemleges normatív támogatás formájában. Azonban az egyház spirituális tevékenységének állami támogatását (személyi kongnia) az SZDSZ megalázónak és a szétválasztás elvével ellentétesnek tartja. Azt sem helyeselné, ha az adózok pénze ilyen részt tartalmazna. Megfelelőnek azt tartaná, ha az állami tulajdonból olyan, eredeti vagyonának megfelelő porciót kapna az egyház, melynek hozadéka méltányosan támogatná spirituális szolgálatai elvégzését is. Egyházunk elnöksége azon a véleményen volt, hogy na a lelkészi szolgálat igazi, akkor nem merő spiritualitás, hanem mindig munkálja az adott közösség valós evilági javát is. Másrészt a máig érvényes rendet nem lehet figyelmen kívül hagyni. S mivel az egyház nincs felkészülve önálló vagyonkezelésre, ezért jelenleg és csak gyakorlati okokból ellenzi az SZDSZ elképzelését, s szükségesnek látja a pénzbeli állami támogatás további folyósítását. Soós Károly Attila, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke egyetértőén ítélte meg a helyzetet. A közeljövőben lényegi változtatást e kérdésben ő sem tart elképzelhetőnek. Ez a megbeszélés nemcsak a kölcsönös tájékozódás szempontjából tűnik hasznosnak, s eredménye nem csupán a csúcsszintű közéleti bizalomerősítés, lényegileg többről van szó. Azt példázza, hogy van még itt a tisztességes konszenzusteremtésnek esélye, feltéve, ha van bátorságunk szóba elegyedni a másikkal. Ideje lenne már egyházon belül is egyszerűen és szabadon csak demokratának lenni. Donáth László Szívem szerint így írnám ezt a konferenciát, melyet a Magyar Rehabilitációs Társaság és az Evangélikus Teológiai Akadémia szervezett június 29-30-án Gyógyítás és vallás címen. Azért írnám kisbetűkkel, hogy felfigyeljenek rá, észrevegyék. Túl sok a nagybetűs felirat, a jelentősnek mondott, de jelentéktelen, fontoskodó, de nem fontos konferencia, értekezlet. Ez a konferencia nem fontoskodott, nem reklámozta magát, hanem az emberre figyelt, a gyógyulásra váró betegre, a megszületésre váró magzatra, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőkre, a társadalom szélére sodródottakra. Nem az emberiségre, hanem az emberre, aki keresi az Istent, aki keresi élete értelmét. Orvosok, pszichológusok, lelkészek figyeltek egymásra a kétnapos együttléten. Éppen azért, mert az ember testi-lelki valóság. Az ember számára a hit olyan erő lehet, amelyre építve tud igazán gyógyítani az orvos. így került egymás mellé a kerékasztalnál a genetikus, a pszichológus, a lelkész. Csak egymásra figyelve, egymást tisztelve lehet az embert menteni. Nyolc különböző előadás járta körbe az emberi életet. Tapasztalataimat három gondolat köré csoportosi- tom. Felelősség A gyakorló körzeti orvos - visz- szatekintve több mint húszéves praxisára - hivta fel újra a figyelmet az „írástudók felelősségére”. Visszagondolva bizonyos gyógyszerek feltűnésére, sokszor nem a valódi hatás, hanem a reklám volt az, ami a gyógyszert „futtatta”. Félő, hogy nem a legjobb, hanem a legjobban reklámozott gyógyszer kerül használatra. Egy másik orvos ezt igy fogalmazta meg: „a betegekhez akkor vagyok udvarias, ha megtanulom a szakmámat”. Ez a felelősség túlmutat a „szakmán”. Segítek-e a betegnek, ha megmondom neki, hogy gyógyíthatatlan? Nem elméleti, hanem gyakorlati kérdés ez orvos, lelkész számára egyaránt. „A jövő embere nem a homo sapiens, hanem a homo eticus.” - mondta az államtitkár. Alázat 1952-ben még egészen egyértelmű volt az orvos számára, hogy mi a halál. Ma különböző megközelítések, és ennek megfelelően különböző válaszok is vannak, akár az élet kezdetére, akár az élet végére kérdezünk rá. Az élethez csak kellő alázattal lehet közeledni, hiszen az élet több, nagyobb mint az ember. Minden szakterületnek szükséges, hogy legyen saját tudománya iránti alázata. A mindentudó orvos, vagy a mindenre megoldást adó lelkész önmaga karikatúrája lehet, egyben embertelen a rászoruló iránt. Orvosok, lelkészek praxisában számtalanszor előfordul, hogy mégis van gyógyulás a gyógyíthatatlannak tartott beteg esetében. Ezért csak azt mondhatom jó lelkiismerettel, „az én tapasztalatom szerint...” Ilyen alázat kell ahhoz is, hogy orvos, pszichológus, lelkész tudja szakterületének illetékességét. A fogamzásgátlás, születésszabályozás etikai kérdés is. Legyen annyi alázat az orvosban, hogy etikai kérdésekben ne adjon orvosi tanácsot s a lelkészben, hogy lelki betegségekkel küzdő gyülekezeti tagot tudjon szakrendelőbe küldeni. Nem azért kell ismerni egymás területét, hogy az orvos lelkészked- jen vagy a pap gyógyítson, hanem azért, hogy felismerjük a jelenségeket. Nem véletlenül szólt külön előadás az orvos- és lelkészképzés kölcsönhatásairól. Jó volt hallani, hogy e két képzés szakemberei igénylik, sőt a maguk helyén szervezik is, hogy ez meg is valósuljon. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen rendkívüli szemináriumokat szerveznek, ahol lelkészekkel találkozhatnak medikusok. Tisztelet Nem „hívő orvosokat” hívtak erre a konferenciára, de ők is jelen voltak. Ott voltak azok is, akik nem istenhivőknek, hanem a tudomány embereinek tartották magukat. Egy pluralista társadalomban csak úgy lehet élni, ha tudunk egymásra tisztelettel nézni. Ez a kölcsönös tisztelet volt a konferencia harmadik jellemző vonása. Csak úgy lehet hivatásunkat emberségesen gyakorolni, ha tiszteljük és tiszteletben tartjuk a másként gondolkodót. Nem szeretnénk, ha a keresztyénség lenne a „kötelező” vallás, de reméljük, hogy minden ember megkapja emberi méltóságának kijáró tiszteletet, legyen az magzat, vagy éppen haldokló. Rendkívül jól éreztem magam á konferencián, mert tudtunk egymásra tisztelettel, alázattal figyelni és felelősen gondolkodni az emberről. Elnézést, hogy nem sorolom fel a jelen volt, országosan ismert dékánokat és egyetemi tanárokat, mert ennek a konferenciának igazi súlyát nem a rangos előadók adták, hanem az, hogy ki-ki a maga szakterületéről felelősen, alázattal és tisztelettel szólt. Noha a konferencia péntekszombatra esett és perzselt a hőség, mégis együtt maradtunk. Isten adjon sok ilyen „kisbetűs konferenciát”. Kertész Géza JELENTKEZÉS HITOKTATÓI TANFOLYAMRA Kedves Testvérek! A Bétel Evangélikus Missziói Otthon (2081 Piliscsaba, Széchényi u. 8. ) augusztus 16—26-ig hitoktatóképző tanfolyamra várja mindazokat, akik egyházunk hitoktatói munkájában részt kívánnak venni. Jelentkezni lehet írásban a Pesti Evangélikus Esperesi Hivatalban (1152 Budapest, Juhos u. 28. Tel.: 189-0758) legkésőbb augusztus 7-ig. A jelentkezőktől a következőket kérjük: 1. Kézzel írott önéletrajzot, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körülményeit, legmagasabb iskolai végzettségét, tájékoztat eddig végzett gyülekezeti munkájáról, és meghatározza a hitoktatásra való jelentkezés okait. 2. Kérjük lelkészének ajánlását. A konferencia költsége bentlakással és teljes ellátással napi 200,- Ft. Szükség szerint hétvégi bekapcsolódásra is van lehetőség. A konferencián - személyes tárgyain kívül szüksége lesz teljes Bibliára, Evangéükus Énekeskönyvre, jegyzetfüzetre és írószerre. Megérkezés Bp. Nyugati pu.-ról vonattal Piliscsabára augusztus 16-án a délutáni órákban, elutazás augusztus 26-án ebéd után. Az időben beérkezett jelentkezéseket postafordultával visszaigazoljuk. Az Otthon vezetősége nevében szeretettel hivom és várom az Útmutató augusztus 16-i biztató igéjével: „Nem taszítja el népét az Úr, nem hagyja el örökségét.” Zsolt 94,14. Bolla Árpád _____________________________________________________________/ Szupertáborozáson Stuttgartban Ötezer-háromszáz GYBK-vezető szállta meg négy napra Württemberg több mint félmilliós gyönyörű fővárosát, Stuttgartot. „GYBK” - rövidítés, jelentése: gyermekbibliakör. Félreértések elkerülése okából erre a névre változtatta egyházunk vezetősége 1949- ben a második világháború után szinte robbanásszerűen kibontakozó vasárnapi iskolai mozgalom nevét. Németországban ez a mozgalom 60 évvel ezelőtt, nehéz körülmények között, a hitvalló egyház küzdelmei idején „Kindergottesdienst" - gyermekek istentisztelete- néven kezdődött. Főleg szülők kezdeményezték. Cél: olyan istentisztelet kialakítása, amelyen a gyermekek nem ásítoznak, ahol otthon érzik magukat és az ő nyelvükön hangzik az evangélium. Ennek a gyülekezeti szolgálatnak munkatársait hívták a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) valameny- nyi gyülekezetéből táborozásra 1990. június 14-17. között Stuttgartba. Csupa fiatal. Tizen- és huszonévesek a gyermek-istentiszteleteken közreműködők. Megérkezésükkor a táborozás vezetősége fehér vászontarisznyát akasztott mindegyikük nyakába ezzel a felirattal: Gyermekek felé forduló gyülekezet. A tarisznya másik oldalán a táborozás jelképe: egy virágszál - és jelmondata: Nézzétek a mezők virágait. Aki ilyen tarisznyát viselt, Stuttgart városának jóvoltából díjmentesen közlekedhetett villamoson és autóbuszon. A táborozás (ahogyan ők mondják: a Tagung) szervezői a résztvevők jelentős részét családoknál helyezték el. A tarisznyába énekeskönyv, térkép, ebédjegy mellé a 60 különféle témát, munkacsoportot, bibliakört, műhelyt ajánló, szép kiállítású programfüzet került. Volt miből válogatni. Válogattunk mi is, akik egyházunk képviseletében vettünk részt a táborozáson (Káposzta Lajos, Sárkány Tibomé, Kinczler Irén és e sorok írója feleségével). Csak néhány kiragadott téma: „Hogyan állítsunk össze bibliavasárnapi programot gyermekeknek?” - „Miként jeleníthetnek meg bibliai történetet gyermekeink mozdulat, tánc, színjáték útján?” - „Régi korátok, új énekek gitárral” - „A gyermekek szorongásai” - „Sérült gyermek” - „Lássuk a világot Jézus szemével” - „Mit jelent ma hinni” - „Hogyan fogadjam el önmagam?” A nagycsoportok részére tartott előadások közül rám legjobban a táborozást szervező Eberhard Dieterich lelkész másfél ezer hallgató előtt Stuttgart legnagyobb templomában, a Stiftskir- cheben tartott előadása hatott. „Meséljünk örömmel - de hogyan ?" Vidám kacagással kísért, gyakorta tapssal megszakított előadása úgy adott jó tanácsokat, hogy mindjárt példává, modellé vált számunkra. A táborozás középpontja a várost körülölelő hegyek egyikén, Killesber- gen, a hatalmas parkok övezte mintavásár épületeinek óriási csarnokaiban volt. Itt üdvözölte megnyitó beszédében Gerhard Bars lelkész, az EKD gyermekmunkája elnöke a megjelenteket, közöttük a Kelet-Közép-Európá- ból érkezetteket, minket is. Valóban ezrek ajkán egy szívvel harsogott az ének: „Dicséljük Istent, mind ki féli itt lenn...” Másnap két csoportban bibliatanulmánnyal kezdődött a tulajdonképpeni munka. Mindkét csoportban Mt 7 alapján a táborozás jelmondatának kifejtéséről volt szó. Theo Sorg püspököt hallgattam. Világosan különböztetett a gondoskodás és a gond, az aggódás magatartása között. Megemlítette többek között, hogy a mező virágainak sokfélesége és színgazdagsága Isten „kreativitására” figyelmeztet. A „kreativitás", az alkotó tevékenység, a találékonyság kulcsfogalom a gyermekek közötti szolgálatban. Egy példa. A 2500 személyt befogadó teremben mindnyájan asztal mellett ültünk. Az asztalon színes filctollak és ízlésesen elhelyezett, gipszből öntött, zsinóron nyakba akasztható érmék. Színes virágot rajzoltunk rá elképzelésünk szerint és nevünket ráírva kicseréltük szomszédunkkal. - A táborozás idején külön helyiségben 40 egyházi kiadóvállalat mutatta be s árusította könyveit, szemléltető-eszközeit: diaképeket, játékokat, bábukat, kivágható transzparenseket, képeket, barkácsoló eszközöket stb. A jelenlevők külön asztalok mellett cserélték ki tapasztalataikat, miként állíthatnak elő maguk is hasonlókat kis kézügyességgel, fantáziával. Utolsó nap, vasárnap szabadtéri istentisztelettel zárult a táborozás. Ez is a kreativitás jegyében. Odaérkezésünkkor valamennyien színes papírszalvétát és egy szál bolyhos pipaszurkáló drótot kaptunk, hogy rózsát készítsünk segítségükkel. Szemközt, megemelt színpadon, az egyik gyülekezet gyermekei a Nílus sása közé kosárba rejtett Mózes és a mellette őrködő idősebb testvér - Mirjam - történetét pantomim formájában elevenítették meg. Egy lelkész narrátorként mesélte el és értelmezte a történetet. Panaszzsoltárt énekelve cipelték hátukon a nehéz köveket fáraó piramisának építéséhez a héber „vendégmunkások”. Velük énekeltük: „Mélységes mélyből kiáltunk...” Felcsendült Mirjam biztató szava. Ne féljetek! „Énekeljetek új éneket!” Lengettük a virágokat és mi is énekeltünk. Miijám őrködik. A kis Mózes élete veszélyben forog. Őrködjünk együtt vele mi is! - mondja a narrátor. Gyermekeink oltalomra szorulnak! Mirjam tudja : a fonott kosárka Izrael reménységét rejti. Ezzel a kosárnyi reménységgel szemben tehetetlen a fáraó minden hatalma. Ne légvárakat építsünk! Ahol ketten vagy hárman oltalmukba veszik a kicsinyeket, jelen van reménységünk. Jászolban fekszik. Testét és vérét adta értünk. Az istentisztelet közös úrvacsorával zárult, olyan módon, mint 1984- ben a LVSZ budapesti nagygyűlésén. A Kelet-Közép-Európából érkezett vendégek számára külön alkalmat biztosítottak a Brenz-templomban, igazán nagy figyelemmel. „Peresztrojka a gyermekmunkában" címmel kértek tájékoztatót. Részünkről Káposzta Lajos a jelen lehetőségeiről és saját gyülekezete példájáról szólt. Magam arról számoltam be, hogy az egyház olykor beszűkült keretek között és szerény eszközök segítségével szolgál a gyermekek között, de ha felismeri a bibliai történetek szépségét és páratlan értéküket, ha örömmel meséli el azokat a felnövekvő új nemzedéknek, szegénységében is gazdag és a pokol kapui se vehetnek diadalt rajta. A táborozás előkészítését, a program részletes kidolgozását a múlt év őszén kezdték el. Stuttgart város polgármestere nagy elismeréssel szólt a munkáról a táborozás vezetői és a meghívott vendégek számára adott ünnepi vacsorán. Utólag arra gondolok, hogy milyen jó lett volna, ha gyermekjátékhoz, rajzoláshoz, muzsikához értő bibliás fiatalok is jöttek volna velünk. Stuttgart 1990 úgy marad emlékezetemben, hogy ott a kis gyermekek és a kis egyházak felé forduló szeretet kreativitásával találkoztunk. Benczúr László
