Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-29 / 30. szám

Két színes ablak avatása A reformáció egyházának két áldott eszközét ábrázo­ló ablakok figyelmeztessék a templomban mindenkor megjelenő gyülekezetét arra a Krisztusra, akikre mu­tattak, hogy el ne csüggedjen a „kicsiny sereg” és szívét ne rémítse meg a „sok ádáz” ellenség. Összecsengett mindeza burgenlandi testvérek ün­nepén azzal, ami délután záróakkordként történt. A soproni gyülekezet vezetősége átadta az egy évig a templom oltára közelében őrzött Gusztáv Adolf ván­dorzászlót, mely mögött tündököl most a GA ablak. A felsőlövői (oberschützeni) gyülekezet vezetősége vette át a zászlót, hogy hirdesse a szeretetszolgálat tartalmát és lényegét, határokat átívelő jelentőségé­vel, melyben nem csak Söderblom egyháza mozdult A soproni templomban a Gusztáv Adolf ünnepet tartó burgenlandi evangélikusok és a hazai testvérek figyelmét az igehirdetést végző Szebik Imre püspök két színes ólomablakra hívta fel. Templomunk oltárától balra Luther Mártont és jobbra Gusztáv Adolfot ábrázoló színes ólomab- lak-üvegek voltak, melyek a német és a svéd Gusztáv Adolf egyesületek adományából létesültek. A svédek adományát még az időközben hazaszólított érsek, Söderblom Nátán ajánló sorai közvetítették. Ezek az értékes ablaküvegek a második viágháborúban bom­bázáskor megsemmisültek. Most egy presbiter testvé­rünk, Káspár Hermina ezeket pótolta és adományozta gyülekezetünknek. Egy budapesti kisszövetkezet disz- műüveg-gyártó üzeme készítette el a közel 60 évvel ezelőtt megvalósult eredeti terv figyelembevételével, melyről az akkori fényképek tanúskodnak. Egyházke­rületünk püspöke a szószékről magyar és német szol­gálattal adta át rendeltetésének a több mint negyed­milliós költséggel, ill. adománnyal készült ablakokat. meg 60 évvel ezelőtt felénk, hanem a helyi egyéni áldozatkészség mellett az osztrák gyülekezetek is Bur- genlandban, hogy - kimagasló perselyükkel is - bi­zonyságát adják hitből fakadó szeretetüknek, mellyel teherhordozásunkban osztoztak! Szimon János JELENTKEZES HIT­OKTATÁSRA Felhívjuk a szülőket, hogy a hitoktatásra - a keresztségkor vállalt kö­telezettségük szerint - je­lentsék be gyermekeiket. A bejelentést az illetékes lelkészi hivatalban kell megtenni. Résztvettünk az emlékezésben A budapesti Dohány utcai zsi­nagóga kertjében kegyeletes emlé­kezés volt július 8-án. Felavatták a zsidóüldözés magyarországi áldo­zatainak emlékművét. A New York-i „Emmanuel alapítvány” segítette az emlékmű létrejöttét. A fekete gránittömb mellett hatal­mas szomorúfűz formájú szobor áll, melynek leveleire mintegy 18 ezer zsidó mártír nevét írták fel. Az avató ünnepségen beszédet mondott Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök. A nemrég már Bu­dapesten járt Zevulun Hammer ok­tatási és kulturális miniszter képvi­selte Izrael államot, Edgar Bronf- mann elnök a Zsidó Világkong­resszust. Dr. Schönen Alfréd fő­rabbi beszéde zárta az ünnepséget. Egyházunk együttérzését dr. Har­mati Béla püspök fejezte ki az ün­nepségen. Evangélikus Élet i^qMQMUS 29» Diakóniai konferencia a Lővérekben A diakónus-diakonissza szolgálat látóhatárának áttekintésére jöttek ösz- sze a soproni Lővérekben július 4-5-én azok, akik a diakónia ügyét egyhá­zunkban szívükön hordják. Otthont ennek az összejövetelnek a Győri Evangélikus Szeretetház soproni Zerge utcai vendégháza nyújtott, amelyet jú­nius 16-án, Szebik Imre püspök szolgá­latával adtak át rendeltetésének. Ez az üdülő a győri diakonisszák üdülőházá­nak a helyén épült azzal a rendeltetés­sel, hogy egyházi belmissziói-konferen- ciai központul is szolgáljon. Méltó nyi­tányul ezzel a diakóniai konferenciával kezdte meg működését a csodálatosan szép új ház, amelyet szinte átölelnek az öreg fenyőfák. Különböző munkaterületekről ér­keztek a meghívottak. Kedves vendége volt a konferenciának Günther Frey- tag, a németországi diakonisszák veze­tő lelkésze, aki hazánk diaknus-diako- nissza ügyét teljes odaadással hordoz­za, szivén viseli, figyelemmel kíséri. Két diakonissza anyaházunk vezetői és képviselői, valamint a családvédelem, gyermekmunka, ifjúságvédelem, öre­gek gondozása, szociális gondozás és szenvedélybeteg-gondozás munkaterü­letén dolgozó egyházi és viági szemé­lyek, ifjabbak és idősebbek tekintették át a munkaterületet, latolgatták a lehe­tőségeket, szőttek terveket a jövő szol­gálatról. Megrendítő volt a jelenlévő öreg dia­konisszák öröme és lelkesedése, hogy 40 évi szünetelés után megérhették anyaházaik és a diakonissza szolgálat újjászületését. Mindkét anyaház újra­kezdi működését. A győri - helyiség dolgában kissé előnyösebb helyzetben lévén - már ez év szeptemberében meg­nyitja kapuját azok előtt a fiatalok előtt, akik vállalkoznak a diakonissza szolgálatra. A budapesti FEBE anya­ház még helyhiánnyal küszködik. Épü­leteiket elfoglalták és nehezen szabadít­ják fel. Rehabilitálták a diakonisszákat és szolgálatukat, de ingatlanaik, szol­gálatuk eszközei még mások kezében vannak. Nagyon megnehezíti ez az új­raindulást. A konferencia résztvevői közös lá­tásra jutottak abban, hogy többféle formában kell folynia a diakóniai szol­gálatnak. Szükség van diakonisszákra, akik főfoglalkozásban, mozgathatóan, tetszés vagy még inkább szükség szerin­ti helyen bevethetően végzik szolgálatu­kat, esetleg úgy, hogy önként még a házaséletről is lemondanak, de szükség van olyanoknak a szolgálatára is, akik világi foglalkozásuk mellett, családi kö­töttségben vállalják Isten szolgálatát, a szeretetmunkát. Günther Freytag lelkész elismerően és Isten iránti hálaadással állapította meg a különböző munkaterületekről elhangzott beszámolók alapján, hogy annak ellenére, hogy 40 éven át kényte­len volt szünetelni az intézményes dia­konissza munka, mégis mennyi próbál­kozás és nem is egészen eredménytelen erőfeszítés történt nálunk a diakóniai szolgálatban. A konferencia résztvevői szükséges­nek látták, hogy újjászülető diakonisz- sza anyaházaink a jövőben szorosab­ban működjenek együtt. Saját hagyo­mányaikat megbecsülve tegyenek lépé­seket az egységes képzés és munkaterv kidolgozására, és legalább évenként rendszeresen tartsanak a mostanihoz hasonló közös konferenciákat. Hiszen mindkét anyaházunk ugyanannak az ősi intézménynek, a kaiserswerth-i dia­konissza intézetnek a gyermeke. Lupták Gyuláné Olvasói levél „...az érdektelenség okát kellene kutatni” Meglepetéssel, majdhogynem meg­döbbenéssel olvastam az ez évi júl. 8-i számban „Ökumenikus evangélizáció Budapesten” címmel megjelent beszá­molót. Rendkívül lesújtó adatok szere­pelnek benne és megdöbbentő az ér­dektelenség, ami a jószándékú üggyel kapcsolatban megnyilvánult. Sajnála­tos, hogy a lelkészeknek annyi szellemi munkája volt benne és mégis ilyen cse­kély volt az érdeklődés. A beszámoló szerint 30 000 meghívót, illetve szóró­lapot készíttettek, 300 plakátot és még­is - átlagosan - 80 személy volt jelen a prédikációkon. Bár a szervezők tovább stimulálják magukat ez ügyben a be­számoló szerint, de szerintem az érdek­telenség okát kellene kutatni. Nem vagyok illetékes, hogy ítélkez­zem, bíráljak. Szándékom csupán az, hogy mint külső és jóakaratú együttér­ző ember meglátásaimat leírjam, kö­zöljem. * Az utóbbi időben nem csak a reformá­tus és evangélikus sajtó, hanem a sze­mélyes információ alapján szomorúan látja az ember, hogy milyen ellentétek, acsarkodások, bomlasztó jelenségek vannak a két felekezetben. A lelkészek sem püspökük felé, sem egymás irányá­ban nem tanúsítják azt, ami a keresz­tény erkölcsiség alapja, a szeretetet, mégpedig a megbocsátani tudó szerete­tet. Az engedetlenségnek, a renitens magatartásnak sokféle megnyilatkozá­sa azt a benyomást kelti az emberben, hogy a szétszakadás veszélye fenyeget mindkét felekezetben. Természetes, hogy a két felekezet hívei ezt látják, tapasztalják, érzékelik és szinte a rémü­let, megdöbbenés lesz úrrá rajtuk. A régi hazában ismét találkozunk...! A hegyeshalmi templom Ezt a felhívást tették közzé a kitele­pített németek újságában a szervezők, akik május 25-27-én Hegyeshalomban találkozóra hívták azokat, akik negy­venöt év elteltével is úgy gondolnak vissza erre a falura, mint szülőfalujuk­ra. Az evangélikus és katolikus egyház á községi tanács hathatós támogatásá­val vállalta ennek a találkozónak a le­bonyolítását. A szervezőket kettős cél vezette. Egyrészt az, amit Vince Zoltán tanács­elnök így foglalt össze: „Negyvenöt év­vel ezelőtt egy igazságtalan döntés eredményeként ezeknek az emberek­nek el kellett hagyniuk szülőföldjüket, feladva házaikat, javaikat, egziszten­ciájukat. Negyvenöt év elmúltával a körülmények megváltoztak, így lehető­ség nyílt ennek a találkozónak a meg­tartására. Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy amit kémek, megkap­ják. Érezzék magukat újra otthon, le­gyenek újra együtt. Mert egy ilyen ta­lálkozó legméltóbb és legmegfelelőbb helye: Hegyeshalom”. Szavait adatokkal támasztja alá: „1946-ban a kitelepítés évében 3800 la­kosa volt Hegyeshalomnak. Ebből 46% volt német ajkú. Mintegy ezer ki- telepítettet tártanak nyilván, akiket na­pok alatt tettek vonatra és irányítottak Németország felé”. A másik cél pedig az volt, hogy egy­kori templomukba visszatérve adjanak hálát Isten megtartó kegyelméért, ami átsegítette őket életüknek ezen kritikus időszakán. A szervezésben nagy részt vállalt Reisinger Pál a gyülekezet gondnoka, maga is kitelepített család gyermeke, aki vállalta szeihélyes ismeretsége segít­ségével az ismeretlen címek felkutatá­sát. Végül nem kevesebb, mint hatszáz meghívót küldött szét a tanács, a részt­vevők száma mintegy háromszáznyolc­van volt. Ez kimondottan jó aránynak mondható. A háromnapos, igazán gazdagnak mondható programból két esemény ér­demel külön is említést. Az egyik: Grósz Károly - a hegyes­halmi temetőben nyugvó - evangélikus kántortanító síremlékének felszentelé­se, aki több mint három évtizeden át volt hűséges tanítója a falunak. Ezen a meghitt eseményen részt vett az egyko­ri tanító gyermeke, unokája. A hegyes­halmi iskola énekkara rövid műsorral tisztelgett Grósz Károly emléke előtt. A háromnapos találkozó kiemelke­dő eseménye a vasárnapi hálaadó isten- tisztelet keretében megtartott arany- konfirmációi ünnepély volt, amely al­kalmon szolgálatot vállalt a gálosi (Gols) vegyes énekkar és a zurányi (Zurndorf) zenekar. A negyvenhárom egykori konfirmandusból majdnem Johann Wolfgang von Goethe A FOLYONAL Ha folyó partján ütsz tanyát, olykor sekélyen pang az ár; aztán kicsap, nem tartja gát, és védett réted már mocsár. Világos nappal bárka ring le, a halász hagyja okosan; majd jég dermed kavicsra, szirtre, s a gyermeknépé a folyam. Lásd ezt, de ne végy példát tőle, és juss el mindig célodig! Ne akadozz, ne fuss előre, az idő kimérten folyik. (Fordította: Eörsi István) húszán tudtak eljönni erre az ünnepi alkalomra. A lelkészlakás épületéből a lelkész és kedves emlékű tanítójuk, Rátz Teofil vezetésével harangzúgás közepette vo­nultak be a zsúfolt templomba. A gyülekezet lelkésze igehirdetésében szólt arról, hogy örömünnep ez az ese­mény nemcsak a gyülekezet életében, hanem azoknak életében is, akiknek megadatott a lehetőség, hogy ötven esz­tendő elteltével újra odatérdelhetnek ah­hoz az oltárhoz, ahol egykor konfirmá­ciói vallástételüket elmondták. A törté­nelem ura úgy formálta az eseményeket, hogy megvalósulhatott sokuk titkos vá­gya, visszatérni, emlékezni és hálát adni ott, azon a helyen, ahol az önkény gyöke­reik eltépésére kényszerítette őket. Talán ez az egyik forrása annak, hogy még a legjobb szándékú evangéli- zációt végző lelkészeknek is csak ilyen elszomorító eredménye van, amint a beszámoló közli. • * Úgy látom, hogy az egzisztenciális gon­dok, a személyes karrier lehetősége, az elmúlt negyven évben a kényelmes be­lenyugvás a vallási élet helyzetébe a lelkészek minden lelkipásztori ambí­cióját kiölte. Nem hiszem, hogy a kü­lönböző egyesületek, szervezetek létre­hozása előbbre vinné a két felekezet ügyét. Állandóan a megújulásról, a bűnbánat szükségességéről van konfe- renciázás. Pedig nem konferenciázni kell, hanem a feladatköri kötelessége­ket ellátni. * A beszámolóban említés történik arról, hogy ahol nagyobb tömegek voltak, ezt a létszámot a katolikusok tették ki: „mintha katolikus körökben nagyobb volna a nyitottság, az éhség az evange­lizációs jellegű igehirdetés utánt mint a • mi gyülekezeteink kör éhen.” - Én más­ként látom. Tapasztalati tény, hogy ökumenikus összejöveteleken, bárme­lyik felekezet templomában legyenek is, a résztvevők nagy része katolikus. Egyesek úgy vélik, hallottam ilyen han­gokat is, ez veszedelmes dolog, mert a többség el fogja nyomni a kisebbséget. Ez tévedés. Arról van szó, hogy igenis a katolikus egyház komolyan veszi az ökumenizmust. Ezért tesz is és nem csak beszél róla. Az tagadhatatlan tény, hogy Magyarországon több a ka­tolikus. De honnan veszik egyesek, hogy emiatt félni kellene reformátu­soknak vagy evangélikusoknak? Az ún. „kisebbségi tudat” önszuggerálás, amelynek, sajnos, mindkét felekezetnél vannak „prófétái”. Senki sem kívánja a katolikus egyházban eltiporni egyik felekezetet sem. Őrizzék meg identitá­sukat, de azt és ne folytonosan változó magatartásukat. Ha tehát a katolikus egyház közeled­ni akar, a református és evangélikus pedig ilyen felfogás miatt folyton távo­lodik, mikor várható eredmény az öku- menizmus útján? Természetesen, mint minden közös­ségben, a katolikus egyházban is meg­vannak és meglesznek a problémák. Persze egészen más természetűek, mint a református vagy evangélikus feleke­zetnél, de ezek sem az eredményes hit­beli munkát, sem az együttélést nem veszélyeztetik. Mert valljuk azt, hogy az egyház, amelyet Jézus Krisztus Pé­terre alapított, tökéletes társaság, hi­szen Jézus Krisztus csak ilyet alapítha­tott, de tagjai csupán tökéletességre tö­rekvők. « A tökéletességre törekvés alapvető er­kölcsi követelmény a keresztény ember életében. A katolikus egyházban sokfé­le vallási gyakorlat segíti ezt az erkölcsi törekvést. Az egy héten egyszer, akkor is csak legfeljebb egy órára nyitva tartó protestáns templomok nem szolgálják a buzgósági gyakorlatokat és elmélyü­lést. Es ez nem közömbös dolog. Mikor az említett beszámolót olvas­tam, eszembe jutott, hogy egy közepes nagyságú katolikus templomban hét­köznap vannak ennyien a misén, mint amennyien részt vettek az evangélizá- ciókon. Pedig hétköznap semmiféle kö­telezettség nincs a misén részvételre a katolikus hívő számára. Ez tisztán buz­gósági gyakorlat,, a többre^ törekvés, megnyilatkozása. Ismételten hangsúlyozom, hogy nincs jogom és illetekességem bírálni sem egyik, sem másik felekezetet, de azt ki merem mondani, hogy pietas terén saj­nos a protestantizmus igen hátul van. * A megújulás egy közösségben akkor valóstható meg, ha van egy mag, amelynek kisugárzása hat a többiekre. A megújulást, az evangélium hirdetését nem lehet úgy elérni, hogy az utcáról reklámmal próbáljuk bevinni az embe­reket a templomba. Mi értelme van vagy volt. az olyan csinnadratta-szerű rendezvénynek, mint amit Billy Gra­ham csinált a Népstadionban összefüg­géstelen generálszósszal körítve? Az ilyen hami$ attrakciók nem az evangé- lizálás formái, nem hoz megújulást. Ugyanígy nem fog hatni az ún. kisegy- házak részéről a hamis hangulatkeltés az iskolai hitoktatás ellen. Mindenki lássa el feladatát minden lehetőség sze­rint, de nem úgy, hogy a másik közös­ség ellen harcol. Ettől várhat ered­ményt, de vitatkozástól nem. Szíves elnézésüket kérem esetleges keménynek tűnő megjegyzéseimért, de az őszinte jószándék vezet. Dr. Elzer Ferenc tb. kanonok, plébános SOKAT TETTEK A SIÓFOKI TEMPLOMÉRT... A meghatottságtól könnyes szemek­kel térdeltek le egyenként az aranykon­firmandusok, hogy a lelkész újra meg­áldja őket azzal az igével, ami a konfir­mációi áldóigéjük volt. Az istentisztelet végeztével még hosszú ideig maradtak együtt a temp­lomban közösen emlékezve életüknek erre a szép pillanatára. Ahogy elnéztem az emlékektől és ér­zelmektől könnyes szemeket, arra gon­doltam: Ez a háromnapos találkozó ■ áldott alkalom volt arra, hogy a mély sebek gyógyuljanak, az egyéni sérel­mek elfelejtődjenek és őszinte, megbo­csátó szeretettel együtt áldja Isten ne­vét kitelepített, itt maradt és betelepült egyaránt. Kiss Miklós Előző számunkban számoltunk be a siófoki lemplomszenielésröl. Megemlítet­tük, hogy a templom építéséhez több mint hétmillió forint értékkel járult hozzá az oului gyülekezet és a város vezetősége. Képünkön a finn küldöttség vezetőit láthatjuk, amint áldást mondanak és adományaikat átadják. Szavukat D. Koren Emil ny. esperes tolmácsolta, mellette Arvi Seppanen püspökhelyettes és Risto Laitila lelkész. ti gj 1 1 MMMMgCTBIWBMfcMWfl íflWHJMMM’M «T-S» KIBMU

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom