Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-22 / 29. szám

Mindenben, amivel elhívásod szerint segíthetsz és munkálkodhatsz, egyszerre van jelen az anyagi és a lelki valóság. Mint ahogy az em­bert érintő dolgokban is mindig együtt halad a kettő, hiszen az embernek, mint legmaga­sabb rendű lénynek mindkettő adatott. Albert Schweitzer Evangélikus Elet 55. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1990. JÚLIUS 22. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 6. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Morzsák Templomszentelés Siófokon. Egyszeri, sőt egyedi alkalom. Hi­szen ez a templom a siófoki gyüle­kezeté, mégis jobban, mint bárme­lyik gyülekezet temploma, az egész egyházé. Evangélikus templom, mégis sokkal inkább ökumenikus, mint azok, amelyeket egyfajta új divat jegyében így neveznek. Ma­gyar templom, mégis talán egyike lesz a leginkább nemzetközi temp­lomoknak. A megnyitás másnapján Arvi Seppánen oului püspökhelyettes prédikált. Eredetileg úgy volt, hogy „csak” Csepregi Béla fordítja az igehirdetést. Azután kiderült, hogy vagy húsz német család is van a templomban. így hát nekik az éppen ott tartózkodó Gémes Ist­ván lelkész (Stuttgart) tolmácsolta a vasárnapi üzenetet. De még szombat van, a megnyi­tó napja. TV, rádió, lelkészek és világiak mindenhonnan az ország­ból és persze siófokiak. Tömeg. Kánikula. Mégis, csodálatos mó­don mindenki türelmes, udvarias és boldog. Mert részese a csodá­nak. Megépült a gyönyörű, hajót jelképező fatemplom, hívogat, hogy szálljunk be az egyház hajó­jába. A hajóba, amely evilági fo­galmazásban még az elmúlt rend­szer viharában indult el és mire célhoz ért ragyog a napsütés. Tud­juk jönnek talán az eddiginél is nagyobb viharok, mégis nagyon jó egy hosszú pillanatra örülni a ke­gyelem fényének. Boldog a tervezőművész Mako­vecz Imre is, fátyolos hangon mondja a templomépítő Józsa Mártonra mutatva: „vigyázzatok erre az emberre!” És boldog a ko­rábbi siófoki lelkész, a krónikás Fabiny Tamás is, cipelve a könyve­ket, amelyek a templomépítőről és mégsem róla, szólnak. * Évzáró a Teológiai Akadémián. Istentisztelet a zuglói templom­ban, püspöki szolgálattal. Dékáni jelentés, jutalom a végzősöknek, diplomaosztás, énekkari szolgálat, köszöntések, gyémánt és arany ok­levelek. .. minden a szokásos rend­ben zajlik és mégis érezni valamit a levegőben. Nemcsak azért, mert először került sor erre a jelentős eseményre a Teológiai Akadémia európai színvonalú új épületében. Sokkal inkább azért, mert ezzel az ünnepséggel lezárul egy korszak, nyersen fogalmazva a másodosztá­lyú állampolgárság negyven éves időszaka. Ezalatt a hittudományi karok nem voltak, nem lehettek részei a magyar felsőoktatásnak. Persze a követelmény irántuk ezen periódusban sem csökkent, még­sem szorul különösebb magyará­zatra milyen hátrányt jelentett ta­nároknak, diákoknak ez a helyzet. 1990 július 1.-től a lelkészképzés ismét egyetemi rangú, az Evangéli­kus Hittudományi Egyetem teljes jogú tagja a hazai felsőoktatásnak. További döntést igényel, önállóan működik-e majd teológiánk, vagy visszatér, mint Hittudományi Kar a Pécsi Tudományegyetem szerve­zetébe. A legjobb hagyományok újra­éledése nagy kihívást jelent. Szelle­mi értelemben, hiszen ezután nem­csak kívánatos, hanem kötelező hallgató és oktató számára az egyetemi követelmények kielégíté­se. És lelki értelemben is, hiszen a lelkészképzés sajátossága, hogy az egyetemi képzéssel egyenrangú fontosságú a Lelkésznevelő Inté­zet, Teológus Otthon élete, a lelki- pásztorrá válás műhelye. Egyházunk megújulási folyama­tában kitüntetett fontosságú a lel­készképzés megújulása. Ez érző­dött az évzáró hangulatában. ♦ Június utolsó vasárnapján Báli­ké Zoltántól búcsúzott - 32 évi szolgálata után - a pécsi gyülekezet. Két nappal korábban vette át - 50 éves lelkészi pálya után - az arany oklevelet a Teológiai Akadémián. Ez az ötven év - 1940-1990 - maga helyett beszél. Lelkészsors, sajátos értelmiségi sors. Nem tudni más társadalmi körülmények kö­zött hogyan alakult volna a nagy tehetségű lelkész pályája, de az bi­zonyos, hogy egyike volt azoknak, akik a különböző értelmiségi terü­leteken a legnehezebb években is megőrizték a színvonalat, példát mutattak a többieknek. Megújuló élményem sok-sok ta­lálkozás lelkészekkel és gyülekezeti munkásokkal, akikkel a negyvenes évek ébredésében - tizen-huszon- évesen - együtt indultunk. Balikó Zoltán egyike volt az erőteljes sza­vú, hitébresztő evangélizátorok- nak. Hiszen ez volt az egyik út, ahogy Isten gondoskodott a nehéz időkben egyházáról, az ébredés if­júsága ma boldog szívvel vállal fel­adatot a megújuló egyházban. 18 év háborús és „békés” meg- . próbáltatásai, benne betonkeverő segédmunkási szakasz, utána pécsi évtizedek, az egyházépítés nagy­ívű, sok-sok család, idősek, fiata­lok életét meghatározó munkája. És a jelen, illetve a közelmúlt. A gyors változásokban is szilárd magatartás. Amikor olyanok is, akik éppenséggel nem voltak rossz kapcsolatban a régi rendszerrel, sé­relmeiket hangoztatják, a rehabili­tációra joggal igényt tartható Bali­kó Zoltán nem kér elégtételt. - Ami legfeljebb szenvedésnek lát­szott, de nem volt az, azért miért kérnék elégtételt, amit pedig igazi megpróbáltatásként, de kegyelem­ként is Isten adott, azért miért is járna rehabilitáció?!... Talán vi­tatható, de mélyen keresztyéni ál­láspont. Lényegét tekintve példa­mutató. Szívből kívánjuk, hogy Zoltán bácsi és a nyugdíjban lévő, nyug­díjba vonuló hetvenes lelkésznem­zedék hitével, tudásával, erejével, példájával még hosszú ideig segítse egyházunkat. Frenkl Róbert Templomszentelés Siófokon Krisztus hajójában lehet biztos kikötőbe jutni Siófok - Oulu park. 1990. június 30. Megtörtént a csoda, a siófoki gyülekezet a Balaton fővárosában elhagyhatta néhány egybenyitott szobából álló eddig használt gyüle­kezeti termét és birtokba vehette két év alatt elkészült modem, Krisztus hajóját mintázó csodála­tosan szép templomát. Még a terve­zés időszakában vallott így Mako- vecz Imre, hogy „az építészet fel­adata összekötni az eget a földdel. Krisztus hajójában lenni‘mi mást jelenthet, mint életben lenni, élet­ben maradni és biztos kikötőbe jut­ni.” Józsa Márton, a templomépítő lelkész így vallott arról, amit ez a templom hirdet: „Köszönöm Isten­nek, hogy Makovecz Imrét felbáto­rította arra, hogy a siófoki evangé­likus templom az életnek kihívását hirdesse meg már a tornyon az élet­fa motívumával és méginkább az oltáron a Feltámadottal. Mert az evangélium csak így hiteles: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, ezt hirdeti a kereszt, és feltámadott a mi meg- igazulásunkra, ezt hirdeti oltárun­kon a Feltámadott! Hadd zendüljön ki már most az első napon a jó hír: Jézus életre tud kelteni!” Már a reggeli órákban nagy tö­meg gyülekezet a siófoki Oulu parkban. A gyülekezet tagjai láza­san készültek a vendégek ellátására. Jöttek az egyházmegyéből, gyüle­kezetekből, jöttek az egész ország­ból, hiszen a templom építéséhez az ország sok gyülekezete, hívek sere­ge adta áldozatát. Jöttek finnek és németek, de voltak ott a környező országokból is romániaiak, szlová­kok, osztrákok is. A templomszentelés liturgiájá­nak szavai, igéi hangzottak a temp­lom kapujába, melyet Suomi-kapu- nak neveztek el, hiszen teljes egészé­ben finn fából készült és észak felé néz. Makovecz Imre adta át dr. Harmati Béla püspöknek a temp­lom kulcsát, aki azt tovább adta Józsa Mártonnak, hogy megnyissa a kaput és „bevonuljon rajta Krisz­tus gyülekezete.” Az ünnepi igehirdetés ÍJn 4,16 verse alapján szólott. „Isten szere­tet” ezzel az igével indult el a temp­A Feltámadott szobra az oltár felett TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNK UTOLSÓ TANÉVZÁRÓJA Ha nem írnánk 1990-et, bizo­nyára nehéz szívvel vennénk a fenti címet. Évekkel ezelőtt ez a cím az Akadémia bezárását, a lelkészkép­zés megszűnését sugalmazta volna. De ma, 1990-ben ,jó csengése” van e hírnek, a bezártságból való kitö­rést, a lelkészképzés egyetemi rangját jelenti. Az országgyűlés megszavazta a Hittudományi Egyetem létesítését, így újra egye­temi fakultáson történik lelkész­képzésünk. Ez azt is jelenti, hogy a teológia mint tudomány elismert tudomány és minden tudományos fokozatot el lehet érni majd egyete­münkön. Ugyanakkor jó kapcso­lat és tudományos párbeszéd ala­kulhat ki a többi egyetemi karral, minden ágával a tudományoknak. Ez pedig kölcsönös hasznot hoz­hat az egymással beszélgetőknek. Június 28-án, délután erre az utol­só évzáróra gyülekeztek össze so­kan a zuglói gyülekezet templomá­ban. Szebik Imre püspök végezte a tanévzáró istentisztelet igehirdető szolgálatát. 1 Kor 1,18-25. alapján arról a háromféle magatartásról szólott, mellyel az evangéliumot fogadják. Van, aki bölcsességet ke­res, de szembetalálja magát azzal, hogy Isten bölcsessége másként válik láthatóvá, mint az emberi bölcsesség. A kereszten, Krisztus­ban találjuk meg ezt a bölcsessé­get. Ez az evangélium lehet társa­dalom formáló, de nem irányító hatalom. Vari, aki megbotránko- zík, aki pusztán értelemmel akarja megragadni Isten bölcsességét. Jaj, ha ezt a botránkozást magunk okozzuk magatartásformánkkal. Csak Isten bocsánata segíthet, hogy megmeneküljünk a botrán- koztatók büntetésétől. A harma­dik magatartás az evangéliummal szemben, hogy bolondságnak, olyannak tartják, amivel nem is érdemes foglalkozni. Jaj, ha így ve­szítjük el Isten szeretetének evan­géliumát. Az új Akadémia nagy előadóter­me is teljesen megtelt a tanévzáró ünnepi ülés hallgatóságával. Dr. Fabiny Tibor prodékán igeolvasá­sa és imádsága után dr. Nagy Ist­ván dékán olvasta fel jelentését az elmúlt tanévről. Örömmel tölt el mindnyájunkat, hogy a társadalmi változások nyomán megelevene­dett gyülekezeteink élete. Az aka­démia és otthon belső életéről ezt a jellemzést adta: volt jogos és jog­talan elkeseredés, ennek nyomán elégedetlenség, az építkezés miatt téli szünet (nem volt fűthető lakás a hallgatóknak), majd ideiglenes kollégium, kölcsön épületben. Az otthon építkezési munkáinál igen nagy segítség volt Szabó Lajos zug­lói lelkész és felesége, Szabóné Mátrai Marianna ig. helyettes fá­radhatatlan munkavégzése, me­lyért külön köszönetét mondott. Élőre nézve is adott néhány fontos szempontot a dékáni jelentés: Tö­rekedni kell arra, hogy evangélikus identitásunkat megőrizzük, - ez az igazi ökumené. A másik előttünk álló igen fontos dolog, a hittanta­nítás megszervezése, elindítása hi­tetlen környezetben. A tanévzárók két kedves esemé­nye most is az idén végzett hallga­tók bizonyítványának átadásával kezdődött: Halasi László, Isó Zol­tán, Kardos Tamás, Szabó Julian­na, Szabó Magda és Torda Doroty­tya vette át a végbizonyítványt. Szabó Magda búcsúzott vala- mennyiök nevében. A másik kedves - családias, - esemény a 60 és 50 évvel ezelőtt végzett lelkészeknek a gyémánt- ill. arany diploma átadása volt. * A gyémánt diplomát a következők kapták: Farkas Lajos, Gorám Zol­tán, dr. Kósa Pál, Kotyinszky Ká­roly (jelenleg is szolgáló lelkész Kassán), Matuz Pál, Mikler Gusz­táv, dr. Rezessy Zoltán, Rozson- dayné, Profile Irén. Aranydiplomá­sok: Balikó Zoltán, Bottá István, Gömöry József, Görög Tibor, Kop­pány János, dr. Nagy Gyula, dr. Ottlyk Ernő, Petor János, Polonyi Zoltán, Ponicsán Imre, Schulz Jenő és Tihanyi János. Neveik olvasásá­ra bizonyára megdobban egy-egy volt gyülekezeti tagjuk szíve és há­lás emlékezés indul meg irántuk. A végzett hallgatókat és az ün­nepelt jubilánsokat köszöntötte dr. Frenkl Róbert országos felügyelő is, bejelentve az egyetemi rang el­nyerését. Garam Zoltán lelkész a jubilánsok nevében köszönte meg a tanári karnak figyelmességüket, majd a hallgatókat kérte, legyenek jó igehirdetők, akik megszólítják az embereket, pásztorok, akik gondolnak a templomi gyülekezet­re és utána mennek az emberek­nek. A tanévzáró ünnepség kereté­ben a XIV. kerület polgármeste­rének megbízottja zászlót adott át a két intézménynek megbe­csülve azt a munkát és segítést, melyet társadalmi munkaként végeztek a hallgatók a környezet rendezésével.-s-y Józsa Márton templomépítő lelkész lom építése. Két üzenetet emelt ki a püspök: ebben az igében benne van a hálaadás és a hivogatás. „Ez a templom, a Krisztus szobor, a fölfe­lé mutató szerkezet, a menyezet vo­nala bennünket, mai embereket Siófokon, a nyár kellős közepén, a mai magyar élet öröme és viszon­tagsága közt arra figyelmeztet: em­berek - akik olyan gyakran beleszé­dültök abba, hogy mindig lefelé néztek a porba, a földre, az anyag­ra, ami körülvesz, ami a kezünkben van - nézzetek fölfelé és hirdesse ez a templom azt a hálaadással teli örömöt, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is! Ez a templom felfelé ívelő vonalai­val, a szobor az oltár felett hívogat a templomtól a templom Urához, az emberi közösségtől a communio sanctorum-ig, a hívők közössége nagy valóságáig. A templom Urá­hoz, Jézushoz hívogassunk, aki sze­ret és erre a szeretetre akar megtaní­tani. Ez a templom a mai hit csodá­ja, a mai művészet Istenre mutatá­sa, a mai gyülekezet szeretete és hí- vogatása. A templom azért van, hogy ben­ne hangozzzék az evangélium és ki­szolgáltassák a szentségeket. Ked­ves öröm volt a kis gyülekezet szá­mára, hogy az istentisztelet kereté­ben a püspök megkeresztelt egy kis­gyermeket. Lapunkban sokszor írtunk már a siófoki templom építésének mene­téről. Józsa Márton lelkész remekül összefoglalt építéstörténete nem fér be teljességében beszámolónkba, csupán a legfontosabb tények. Sió­fok és Oulu tíz évvel ezelőtt lettek testvérvárossá. Ettől kedzve a két város gyülekezete összeforrott, egy- gyé lett a templomért való imádság­ban és tettekben. Oulu dómjának püspökhelyettese Arvi Seppánen kezdettől fogva rajta tartotta sze­mét, hogy a segítség mindig idején jöjjön. Most ott volt az ünneplő gyülekezetben egy kisebb küldött­ség élén és együtt örült az örülők- kel. Vele volt Risto Laitila lelkész is, aki „valóságos acélkapocs” volt éve­ken keresztül a két gyülekezet és vá­ros között. 200 m3 épületfa, az oltár bútorzata, a templompadok mind Finnországból, az ouluiak, a finn- magyar testvérgyülekezetek közös­sége és Oulu város adománya. Finnektől érkezett az a nyírfa, melybe Péterfy László szobrászmű­vész belefaragta a „Feltámadott ha­talmát”, az oltár felett látható szob­rot. Kijutott a munka a gyülekezet tagjainak is Jáki András felügyelő vezetésével, és a honi kisiparosok­nak, akik a különböző szakmunká­kat igyekeztek a mérnöki irányítás alapján jól végezni. Siófok gyüleke­zete és szórványai együtt 650 000,- Ft adománnyal járultak hozzá templomukhoz. A finnek adomá­nya átszámítva több mint hétmillió forintot tesz ki. Országos egyház 660 ezerrel, az LVSZ 800 ezerrel, a Német Gustav Adolf Szövetség másfél millióval, az Állami Biztosí­tó félmillióval támogatott. A temp­lomra és a mellette épülő papiakra eddig 9 és fél milliót költöttek el. A nagy család közösségében mindenkinek jutott alkalom a kö­szöntő szavak elmondására. Mako­vecz Imre az építés folytatásáról szólt, Blázy Árpád egyházmegyei felügyelő a gyülekezetek köszönté­sét hozta. Arvi Seppánen püspök­helyettes és Risto Laitila lelkész a finnek áldását mondták el, köszön­tésüket D. Koren EmiI tolmácsolta. Makovecz Imre Somogyi Gyula polgármesterhelyet­tes Siófok városa, Hans Schäfer egyházfőtanácsos a thüringiai gyü­lekezetek nevében, Frenkl Róbert az ország gyülekezeteinek együttérzé­sét tolmácsolta. Harmati Béla püs­pök értékes ajándékot hozott a gyü­lekezetnek : D. Ordass Lajos püspö­künk özvegye, férje hagyatékából ezüstözött úrvacsorái készletet ado­mányozott ez ünnepi alkalomból a siófokiaknak. Megnyílt a bárka ajtaja és ha ez alkalommal nem is tudta befogadni mindazokat, akik összesereglettek a szentelésre, az a remnényünk, hogy a helyi gyülekezet és a nyáron itt pihenő hazai és külföldi vendé­gek ezentúl biztos menedéket és Is­ten előtt csendet és életet találnak majd a Feltámadottnál. Tóth-SzöUős Mihály Akik nem fértek be a templomba

Next

/
Oldalképek
Tartalom