Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-05-14 / 20. szám

Evangélikus Elet 1989. május u. D. Ordass Lajosné ajándéka az acsádi gyülekezetnek Ragyog ránk a napsugár... A MESZLEN-ACSÁDI társgyülekezet nem a mai idők lelkészhiánya miatt egyesült. Még a Türelmi Rendelet utáni időkben, 1784-ben fogtak össze és közösen választottak papot. De történetük jóval előbb kezdődött - ahogy az Weltler Sándor lelkész ünnepi beszámolójából kitűnt. „Az Acsádi Evangélikus Gyüleke­zet tiz emberöltőnyi ideig, azaz 300 éven át élt árnyékban! ígéretes, szép volt a kezdet. A 17. században ragyogott már egyszer ránk a nap­sugár. Az 1600-as években Acsád, szinte valamennyi környékünkön található faluval együtt, önálló evangélikus gyülekezet volt, Mesz- lentől független. Körmendi János, Regini Márton, Gudor János, Vö­rös Benedek, Czompos Tamás, Vajda György voltak ebben az időben a lelkészek. 1648-ban és 1663-ban egyházkerületi gyűlést is tartottak itt.” A gyülekezet az ellenreformáció szorításában szűnt meg. Amikor a soproni országgyűlés az artikuláris helyeket kijelölte - a 17. és 18. szá­zadban —, Acsádon evangélikus­nak lenni azt jelentette, hogy Ne- mescsóra kellett járni istentisztelet­re, kereszteltetni, konfirmálásra és esküdni. 25 km-es utat jártak hitük gyakorlása végett. A Türelmi Rendelet után fogtak össze a meszleniekkel együtt temp­lom és papiak építésére - Meszlen- ben. Ettől kezdve Acsádon evangé­likusnak lenni azt jelentette, hogy Meszlenbe kellett járni istentiszte­letre, keresztelésre, konfirmálásra és esketésre. Kétszáz éven átjárták az elődök ezt az 5 km-es utat. Az utolsó 50 esztendő fordula­tokban gazdag volt ugyan, de a napot nem tudták előcsalogatni. Igaz, hogy építettek új iskolát, de az államosításra került, egy ideig még tartottak benne istentisztele­tet, majd körzetesítették s így a gyülekezet lassan otthontalanná lett. A kis terem az óvoda mellett sohasem lett a gyülekezet igazi ott­hona. Két év szorgalmas munkájával készült el az új imaház. Három évszázadnyi homály után kisütött a nap. Ragyog ránk a napsugár! 224. sz. húsvéti énekünk egyik sora hangzik így. Húsvét volt a nagy változás, amely nemcsak Jézus sír­járól tudta elhengeríteni a nehéz követ, hanem konok, kőkemény szíveket is meg tudott lágyítani, különböző beállítottságú embere­ket tudott közös nevezőre hozni. Mostantól kezdve ezt jelenti Acsá­don evangélikusnak lenni: befoga­dottak lettünk, otthonunk van eb­ben a faluban, befogadtak ben­nünket. Fentiekből is látszik —, nagy volt a gyülekezet öröme. Háromszáz év után újra saját templomban dicsér­hetik Istent! Még tetézte a nap örömét az, hogy a templomszente­lő istentiszteletre dr. Nagy Gyula püspök-elnökkel és feleségével együtt vendég is érkezett, az éppen hazánkban tartózkodó dr. Martin Kruse nyugat-berlini püspök és fe­lesége személyében. Ugyancsak el­jött dr. Hermann Goltz hallei pro­fesszor is, aki jelenleg az Európai A Lélek gyümölcse Egyházak Konferenciájának ta­nulmányi főtitkára Genfben. Az ünnepi istentisztelet igehir­detője Kruse püspök volt. Szavait Weltler Ödön ny. lelkész tolmá­csolta. Jó Pásztor vasárnapján Jn 21,15-19 alapján tett bizonyságot Jézusról, aki ismeri az utat, mely az életre visz, jó legelőkhöz, friss vízhez vezet, védi is nyáját a fenye­getésektől, utat mutat félelmek és aggodalmak között és életét adja a juhokért. Isten sokszor olyan úton vezeti egyházát, melyet „abban a pillanatban” nem ért meg. Mélysé­geken is átvezeti népét, éppen ezen keresztül éli át a gyülekezet a jó Pásztor jelenlétét. Ti is tudtok va­lamit abból, hogy mélységeken ke­resztül vezet az egyház útja, de Is­ten őrző napja ma mégis felragyo- tott néktek. Ez a templom olyan, mint egy oázis, egy forrás azon az úton, melyen Isten népe vándo­rol... Ha kicsiny nyáj is ez a gyüle­kezet, beletartozik Isten nagy né­pébe s a kicsinyt Isten mindig nagyra becsüli. Az ünnepi liturgia során dr. Nagy Gyula püspök felszentelte a templomot és azt az ajándékba ho­zott úrvacsorái készletet, melyet özv. D. Ordass Lajosné püspökasz- szony ajándékozott ebből az alka­lomból a gyülekezetnek. D. Ordass Lajos püspök a minneapolisi nagy­gyűlés alkalmával amerikai gyüle­kezetektől kapott úrvacsorái kész­letet és hagyatékából most az acsá­di gyülekezet kapta meg ezeket a darabokat. Nemcsak művészi érté­ke rendkívüli, hanem történeti ér­téke is - hangsúlyozta a püspök az átadásnál. A gyülekezet örömmel fogadta a szép ajándékot és örül­tek a megtiszteltetésnek is, mely őket érte. Üdvözlő szavaiban Kru­se püspöktől ígéretet kaptak, hogy a készlet teljességéhez szükséges ezüst paténát ő fogja utólag elkül­deni számukra. A templomszentelési ünnepség ökumenikus jellegű is volt. Goltz főtitkár köszöntő szavaiban felele­venítette a halle-wittenbergi egye­tem volt magyar ösztöndijasainak emlékét. A szomszédos Burgen- landból többen is átjöttek, közü­lük Sommer Frigyes felügyelő adta át dr. Gustav Reingrabner szuper­intendens üdvözletét és áldáskívá­nását. A helyi katolikusok nevé­ben Enyedi József meszleni plébá­nos, a község nevében Szauer György HNF elnök, az egyházme­gye gyülekezetei nevében Szabó István egyházmegyei felügyelő szólt. Fehér Károly esperes imádsá­ga zárta az ünnepséget. Végül emlékezzünk a templom tervezőjére és építőjére. Vincze Csaba szombathelyi építészmér­nök hittestvér tervezte az épületet. Németh János büki kőműves mes­ter volt a kivitelező, akiről beszá­molójában így emlékezett meg a gyülekezet lelkésze: „Szorgalmas keze munkájának sok szép bizo- nyitéka van itt a faluban. Hatvan­öt megépített családi ház koronája ez az imaház — a hatvanhatodik melyet Isten dicsőségére épített. A gyülekezet presbiterei Csidei Ti­bor felügyelő vezetésével nagy ter­het vállaltak az elmúlt két évben, de boldogan látták ezen a vasárna­pon: nem volt hiábavaló munká­juk és áldozatuk. Tóth-Szöllős Mihály Májusban az ember már na­gyon várja az első tavaszi gyümöl­csök megjelenését. Jól esnek a té­len át tárolt fonnyadt, aszalódott almák után az apró szemű gazdag vitamintartalmú ízes cseresznyék, eprek és meggyek. A kiskertek gazdái megmászik és permetezik a fákat, hogy elősegítsék a jó ter­méshozamot. Mekkora azután az öröm, amikor a virágszirmok le­hullása után megjelennek apró terméskezdetek, s később a zöld lomb közül kivillan a pirosló gyü­mölcs. A teremtett világ is nagyon várja az Isten fiainak megjelenését. Erről ír Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 8. részében. Sok olyan hiába­való dolog történik életünkben, aminek jobb volna meg nem tör­ténnie. Sokat vétkezünk egymás ellen. Ezeknek az egymás ellen el­követett vétkeinknek egy igen hosszú listáját írja le Pál a Gala- tákhoz írt levelének 5. részében. Azt mondja ezekről, hogy ezek a test cselekedetei. Az ilyen cseleke­detek megrontják az emberi együttélést. De fel is keltik a vá­gyat az emberben az Isten fiainak szebb és jobb élete után. Mindnyá­jan olyan élet után vágyódunk, amelyben nem egymás ellen vétke­zünk, hanem egymást segítve, bol­dogítva élünk ezen a világon. Azt várjuk, hogy Isten fiai megjelennek ebben a világban, és akkor nem a test cselekedetei, az egymás elleni vétkek fognak uralkodni rajtunk, hanem a Lélek gyümölcsének friss és jó ízét fogjuk megérezni. A test cselekedetei a mi emberi életünk termékei. Ezzel szemben a Lélek gyümölcse az életünkben az, amit Isten az 0 Szentlelkének munkája által hoz létre bennünk. Pünkösd csodája éppen az, hogy nem emberi, bűnös akaratunk, szándékunk, önzésünk diktálta cselekedeteket viszünk végbe, ha­nem megjelenik életünk fáján a Lé­lek gyümölcse. Ez azt jelenti, hogy míg a test kívánsága a Lélek ellen van, addig a Léleké a test ellen. Küzdelem megy végbe belső vilá­gunkban. A Lélek küzd a test el­len. Isten Szentlelke harcol értünk, megöldökli bennünk a test kíván­ságát, vagyis azt a bűnre való haj­landóságot, ami egymás elleni vét­kek elkövetésére vinne minket. Ez a pünkösdi újjáteremtő Lélek mű- . ködésének titka. Milyen jó, hogy a rosszal szemben vívott küzdel­münkben Isten nem hagy magunk­ra, hanem mellénk áll, és Szendéi­kével elősegíti a jó győzelmét, a Lélek gyümölcsének megszületé­sét. Sokszor szeretnénk alapvető módon megváltozni, igyekszünk rossz szokásainkat, helytelen be­idegződéseinket elhagyni. A ta­pasztalatunk általában az, hogy ez nem megy könnyen. Legtöbbször keserű kudarc az osztályrészünk. Milyen gyakrán hallunk arról, hogy emberek szeretnének szaba­dulni iszákosságukból vagy egyéb megkötöttségükből. Sok fogadko­zás és jó elszánás után is csak ma­rad a régi élet. Új természetet, új lelkületet, új életet csak a megújító Lélek tud adni, életünk maradan­dó megváltoztatására csak Isten Lelke képes. Pünkösd ünnepe jó alkalom arra; hogy folyamodjunk Istenhez az O Lelke ajándékáért. 0 mindig és mindenkinek szívesen ad Szentlelket, s Lelke által meg­újulást. Akkor nem egyszerűen jó cselekedeteket akarunk majd go­nosz cselekedeteink ellensúlyozá­sára felmutatni, hanem cselek­szünk majd jót a Lélek indítására önként és szabadon, ahogyan a jó fá jó gyümölcsöt terem. A Lélek gyümölcse elsősorban a szeretet. Amint Isten legbensőbb lényege szerint szeretet, úgy a Lé­lek által újjáteremtett emberben is legelőször a szeretet kezd élni. A szeretet olyan érzés, ami az em­bert a másik ember felé fordítja. Nem a másik, a számomra idegen embertől elszakító önzés, vagy a vele szembeállító ellenséges indulat lesz úrrá rajtam, hanem a másik javát, érdekét néző segítőkészség ad szüntelen ötletet és erőt is a másokért való életre. A Lélek ily módon közösségi életre formál, egymás szeretetére tanít és segít. Ez a szeretet nem úgy keletkezik, hogy a szeretet tárgya váltja ki. Ez a szeretet azért ébred bennünk, mert Isten, aki maga a szeretet, az ő szeretetét árasztotta ki a mi szí­vükbe a Szentlélek által. Az Isten­től a Lélek által nekünk adott sze­retet a Lélek igazi gyümölcse, s éppen ezért nem függ a szeretet tárgyától. Isten a nekünk adott Lélek által úgy formál minket, hogy közben az ő képére alakít, hogy a Krisz­tusban köztünk megjelent szeretet vonásait tükrözzük vissza. így je­lenhetnek meg Isten fiai ebben a világban, így érezhetik meg az em­berek a Lélek gyümölcsének jó ízét. Ezért van szükség újra és újra pünkösdre, a Lélek ajándékára, hogy általa teremjen meg életünk­ben a Lélek gyümölcse. Vető Béla „Vállalom a mai Magyarországot” Beszélgetés Pátkai Róberttel, a Brit Lutheránus Egyháztanács elnökével Kisgyerekkori emlékeimben úgy él, mint az Irsai Gyülekezet min­denki által szeretett segédlelkésze. Ma Pátkai Róbert az angliai evan­gélikusok első embere. Mit jelent a Brit Lutheránus Egyháztanács lel­készavatási jogú elnökének lenni? Lelkészi szolgálatom lényegét érintően nem többet, mint amire emlékszik. A segédlelkész nem ke­vesebb és a püspök nem több az evangélium hirdetésének és a szentségek kiszolgáltatásának ösz- szefüggésében. A „hivatalt” a lel­készi szolgálatra való elhívás adja. Ez talán azért is fontos, mert a mi kettőnk lassan egymást felváltó ge­nerációja tanúja annak, hogy mennyire lehetséges visszaélni az­zal a nagyobb felelősséggel, ame­lyet a vezetők kaptak. Beszélgetésünk Londonban tör­ténik, így kérdésére kézenfekvő a válasz: egyházelnöki feladatom az evangélikus hit őrzése, a szolgálat szervezeti és teológiai koordinálá­sa azzal az ökumenikus nyitottság­gal, amely nem az identitás feladá­sában, hanem a más felekezetekre tekintettel lévő kölcsönhatásban látja szolgálata értelmét. Türelmes és tradíciót őrző nép között élek, ahol az evangélikus egyháznak egy nagyon rövid sza­kaszt leszámítva szabad működési lehetősége volt. Lényeges tud­nunk, hogy a 16. századtól kezdve a szigetország a kontinensről me­nekültek védelmi helye lett. A má­sodik világháború után üldözöttek tízezrei özönlöttek Nagy-Britan- niába. A 40 éve megalakult Evan­gélikus Egyháztanács összehango­ló és képviseleti szerve a különbö­ző nemzetiségű egyházi testületek­nek. Az országban hozzávetőlege­sen 55-60 ezer evangélikus él. A szolgálatot 63 lelkész végzi 94 gyülekezet keretében. Londonban egyházi központot, 95 személyes diákotthont és egyetemi lelkészi ál­lást tartunk fenn. Vidéken két idő­seket gondozó szeretetotthonunk van. A lelkészképzés az oxfordi egyetem keretében történik. Elnök úr rendszeres szolgálatot végez a külföldön élő magyarok kö­zött. Ügyvezető elnöke a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigon­dozók Munkaközösségének, annak a testületnek, amely évi találkozóját idén Ausztriában és részben Magyar- országon rendezi. Szívesen hallanánk erről a sajátos munkaterületről. 1957 márciusában Bécsben ha­tározták el a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek és egyházi munkások, hogy munkaközössé­get alkotnak. Az alapító tagok ak­kor nyilatkozatot tettek, amelyben hangsúlyozzák: „... Krisztus vi­gasztalásának üzenetét szükség­szerűen elhatároljuk a menekült helyzetben kísértő minden hamis evangéliummal szemben, amely a meghalt és feltámadott Krisztus­ban való reménység evangéliuma helyett emberi, politikai vagy nem­zeti álmokat és reménységeket táp­lál. .. Nem akarunk külön magyar menekült egyházat szervezni, ha­nem mindig készek vagyunk az Lelkészavatás Londonban. Középen Pátkai Róbert adott körülmények között úgy szolgálni a hozzánk tartozókat, hogy azt mindenkor a helyi egyhá­zi hatóságokkal összehangolva, Is­ten dicsőségére végezzük.” Magyarok között végzett szolgá­latunk lényegét a következőképpen tudom megfogalmazni: a külföldön élő magyar evangélikusság számára a lehetőségek nem abban állnak, hogy vagy magyar keresztyének lesznek, vagy német, francia stb. keresztyének, hanem abban, hogy vagy magyar nyelven érjük el őket az egyházi szolgálattal, vagy sem­miféle egyház hatáskörébe nem ke­rülnek. Ez a tény adja a magyar nyelvű szolgálatok létjogosultságát. Magyar gyülekezetek működ­nek Angliában, Skandináviában, az NSZK-ban, Ausztriában, Fran­ciaországban, Hollandiában, Bel­giumban és Svájcban. Magyar nyelvű egyházi lapunk, az Útitárs 4000 példányban jelenik meg. Ma­gyar nyelvű teológiai könyveket je­lentetünk meg, teológiai konferen­ciákat rendezünk olyan teológu­sok szellemi irányításával, mint Vajta Vilmos, akinek a diakóniai teológiáról írott munkái nagy szel­lemi mozgást okoztak Magyaror­szágon, vagy Terray László, aki a magyar emigráció történetének egyik legavatottabb ismerője. Rendkivül népszerűek húsvéti ifjú­sági találkozóink. Végzünk rádiós szolgálatot is. Az Útitársnak hosz- szú ideig működött egy rovata, amely A tizenhetedik egyházmegye címet viselte, kifejezve álláspon­tunkat, hogy mi magunkat a ma­gyar evangélikus egyház részének tudjuk, annak sorsát vállaljuk. Régóta, gyakran és rendszeresen látogat haza. Magyar újságokat já­rat. Milyen a mai Magyarország egy 30 éve külföldön élő lelkész sze­mével? Vállalom a mai Magyarorszá­got, ahol az igazság keresése az az összefogó gondolat, amely a politi­kai, gazdasági, társadalmi és szel­lemi életet meghatározza. A tegna­pi Magyarországra is elmentem. Akkor bizonyos egyensúlyba állí­tottam a látogatásaimat. Az egy­Dr. KARNER ÁGOSTON országos főtitkárt köszöntjük 60. születésnapján. Gyüleke­zeti szolgálata mellett több, mint két évtizede végzi a fő­titkári teendőket, szolgálva az egyház és az állam jó kap­csolatát. A Gusztáv Adolf Se­gélyszolgálaton keresztül a rászoruló gyülekezetek és a nyugdíjasok ügyeinek felka­rolásában is tevékenykedik. Szerkesztőségünk nevében Is­ten gazdag áldását kérjük éle­tére és közöttünk végzendő további szolgálatára. ház hivatalos vezetői mellen min­dig elmentem Ordass Lajos püs­pökhöz is. Viszont a tegnapelötti Magyarországról eljöttem. A fejlődés, amely Magyarorszá­gon a nemzeti egység jegyében tör­tént, gazdasági és társadalmi krí­zishez vezetett. Szükségessé vált az egész politikának, vele együtt az egyházpolitikának megújítása. Az utóbbi hónapok magyarországi politikai változásai arra engednek következtetni, hogy a magyar poli­tikai vezetés az egyházzal való kapcsolatát valóban újra kívánja értékelni. Most olyan egyházi tör­vényt készítenek elő, amely kikü­szöböli az önkényeskedő túlszabá­lyozást és megszünteti a vallásos emberek hátrányos megkülönböz­tetését. Feltételezve, hogy az állam és egyház kapcsolatában minőségi változás történik, vagyis tényleg csak az egyházon fog múlni, ho­gyan használja fel erőit és hogyan alakítja lelkipásztori stratégiáját, az egyház megújulásában minde­nek előtt mélyreható, valóságfeltá­ró munkát kell végezni. Megkeres­ni, hogyan tudja rendezni sorait, számbavenni a munkásokat és a feladatokat. Valóságfeltáró mun­ka lesz a múlt hibáinak kiértékelé­se és a következtetések levonása is. Tudom, hogy az egyház nem kö­vetheti automatikusan a társada­lomban végrehajtott vagy ott tör­ténő változásokat. Ezzel egyetér­tek. Viszont megfordítom a képet, és azt mondom, hogy az egyház semmiképp sem lehet kevesebb, mint a társadalom. Ha a társada­lomban etikai döntések születnek, öntudatra ébred, ha tabuk dőlnek le, akkor az egyházban sem történ­het kevesebb. Az egyház épp eleget kullogott állami döntések után vagy vált azok kiszolgálójává. Itt az ideje, hogy ez ne így történjen. Úgy gondolom, ebben az értelem­ben kell szembenéznünk Dóka Zoltán lelkész szolgálatával, hogy ti. mennyire volt ő elősegítője pozi­tív értelemben annak az új eszmé- lődésnek, amely magyar evangéli­kus egyházunkban ma történik. Egyházunknak a minőségi válto­zást ígérő, új politikai konstelláci­óban ki kell alakítania az államban élés olyan tudatát, amely az álla­mot mint felsőbbséget vállalja, de a függőséget nem. Arra kell töre­kednie, hogy elsősorban mint Krisztus egyháza tudja szolgálni a nemzeti közösség javát az evangé­lium fényében és annak vonzásá­ban. Isten legyen velünk! Szabóné Mátrai Marianna (A riport 1989. januárjában ké­szült Londonban)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom