Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-06-04 / 23. szám

Evangélikus Elet 1989. június 4. NAPRÓL NAPRA Krisztus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Mt 11,28. VASÁRNAP - Vigyázzatok testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szive, hogy elszakadjon az élő Istentől. (Zsid 3,12 - 2Krón 18,4 - Lk 14.(15)16-24 - Ef 2,17-22 - Zsolt 18.21-37.47-51 - Ézs 55,l-3b (3c-5) Olyan könnyű Istentől elszakadni. Észre sem vesszük. Még égbekiáltó bűnök sem kellenek okvetlenül hozzá. Majd ha ráérek - addig várjon. - Uram! Fáradt vagyok és megter­helt. Észre sem veszem, hogy már megint elszakadtam tőled. Kérlek, add meg a visszatalálás, a megnyugvás örö­mét! HÉTFŐ - Valamennyien a világosság és a nappal fiai va­gyunk, nem az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is alud­junk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. (1 Thess 5,5-6 - Ézs 60,1 - Préd4,17-5,1-6 (Károli szerint Préd 5.1-7) - Zsid 10,1-8) Olyan könnyű Istentől elsza­kadni. Sok kisebb bűn is elég ahhoz, hogy valaki az éjszaka és a sötétség fia legyen. így az éberségre nem a valamilyen címen kikiáltott soros ellenséggel, hanem a bűnnel szem­ben van szükség önmagunk, helyünk és feladataink józan meglátásához. - Uram! A világosság és a nappal gyermeke akarok lenni! Hadd menjek hozzád, és hadd kérjek ébersé­get és józanságot! KEDD - Nem hagy engem a holtak hazájában (Zsolt 16,10 - Róm 7,24-251 Mt 10,7-15. Zsid 10,19-25) A zsoltáros szava Krisztus feltámadása óta bizonyosság. Megfáradá- sunk és megterheltségünk döntő oka időnk végessége. Vagy nem veszünk tudomást róla, hajszoljuk magunkat, vagy nagyon is, és akkor erőt vesz rajtunk a csüggedés és kilátástalanság. Krisztus a feltámadása által éppen ettől a legnagyobb megfáradástól és tehertől szabadít - szabadí­tott - meg. - Uram! Köszönöm, hogy nem hagysz a holtak hazájában. Kérlek, adj erőt, hogy ezt minden fáradtság és teher ellenére valljam! SZERDA ~ Törekedjetek mindenki iráni a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az URAT. (Zsid 12,14 - 5Móz 16,20 - lKor 14,1-3 20-25 - Zsid 10,26-31) íme egy gyakorlati jó tanács. Miközben - néha bizonyos keservesen - ezekre törekszem, rájövök, hogy én nyerem a legtöbbet. Ha mégis akad valaki, aki iránt ezek a törekvések úgy látszik, eredménytelenek maradnak? Ez­zel nyilván a szerző is tisztában volt, mégsem tudott jobbat tanácsolni Krisztus követőinek. - Uram! Úgy szeretném a békességet, a neked tetsző életet! Kérlek, add, hogy bármi­lyen fáradságosnak és terhesnek érzem, erre törekedjem! I Kérlek, adj hozzá elég erőt! CSÜTÖRTÖK - Jézus így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőitsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mind­azoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon." (Jn 17,1-2- Zsolt 138,2. lKor 9,16-30 - Zsid 10.32-39) így ad meg­nyugvást Jézus, eljött már az óra, valljuk: Jézusé örökre már a győzelem. Még nem múlt el az óra: Jézus győzelme a miénk is, ha... de erről már szóltunk. - Uram! Hálát adok a biztatásért. Könyörgök hozzád, hogy ez a biztatás minden fáradtságnál és tehemél erősebb legyen. PÉNTEK: - Uram szenvedek, segíts rajtam! (Ézs 38,14) Akiben a Fiú van, abban van az étet. (ÍJn 5,12 - Jón 3,1-10- Zsid 11,1-7) Hány ilyen segélykiáltás hangzik naponta Isten felé! Jól tudjuk (tényleg?), hogy nem elég csak ilyen­kor hívni az Urat. Mégis, annak, aki hívja, előbb-utóbb válaszol. A Megváltó, aki maga is szenvedett, könnyíteni fog a terhen. - Uram! Szenvedek, segíts rajtam! Hadd legyek én is életed részese! SZOMBAT - Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az I élőké. Mert az ő számára mindenki él. (Lk 20,38 - Zsolt I 142,6 - Jer 3,14-17 - Zsid 11,8-22) Uram! Köszönöm, I hogy minden fáradtságommal és terhemmel hozzád for- I dúlhatok. Köszönöm, hogy minden tehertől - a legkisebb- I tői a legnagyobbakig - meg tudsz és meg akarsz szabadita- I ni. Köszönöm, hogy Te az élet Istene vagy, az enyém, I szeretteim és minden ember életéé. Kérlek, add, hogy en- I nek bizonyosságában lehessek eszközöd, tudjak könnyíte- I ni mások fáradtságán és terhein. Ámen. Szentpétery Péter | Dr. Schulek Tibor (1904-1989) ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1989. június 4-én L Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter, du. 6. családi: Zászkaliczky Péter. Fasor de. II. (úrv.) Har­mati Béla, du. 6. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar, úrv.) Kertész Géza. Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kóbánya de. 10. (konfirmáció) Fabiny Tamás. Kőbá­nya du. 5. Szeretetvendégség. Zugló de. 11. tanévzáró úrvacsorái istentisztelet: Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos u. 22. de. 11. (úrv.) Bachorecz Katalin. Frangepán u. 43. de. 8. Bachorecz Katalin. Váci út 129. de. negyed 10. (úrv.) Bachorecz Katalin. Újpest de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pin- témé Nagy Erzsébet. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán. Pestimre (református templom: Rákóczi u. 83.) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rá­kospalota Nagytemplom de. 10. (úrv.) Fabu- lya Hilda. Rákosszentmihály de. 10. Mátyás­föld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél II. (úrv.) Ko­sa László. Rákoscsaba de. 9. Vető Béla. Rá­kosliget de. 11. (úrv.) Vető Béla. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) tanévzáró isten- tisztelet: Szebik Imre, de. fél II. (német), de. II. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Szilas Attila. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Mik­lós. Óbuda de. 10 (úrv.) Nagy István. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9 (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. Pesthidegkút de. fél II. Kőszeghy Tamás. Budakeszi de. 8. Kőszeghy Tamás. Modori u. de. 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. fél 10: tanévzáró családi istentisztelet: Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Magyar László, du. 6. Missura Tibor. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Erényi Júlia. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel de. fél 11. (úrv.) Mezősi György. Szentháromság u. 2. vasárnap az ol- tárteríto színe: zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: ÍJn 3,14-18; az igehirdetés alapigéje: Jn 7,40-53 A/ édesapja álmodla-lervc/.lc kelen­földi templom oltáránál búcsúztunk tőle május 31-én kiterjedt családjával, barátaival. Veretes lutheránus teológus volt és ízig-vérig magyar. Pedig család­ja felmenő ága a würtembergi pietiz- mus indíttatását hordozta. Elei között találjuk a múlt század elején a polihisz­tor tiszolci lelkészt, Schulek Mátyást és fiát, dr. Schulek Gáspárt, az előbb Nyí­regyházán szolgált igehirdetőt, majd pozsonyi teológiai tanárt. A budapesti református főgimnázi­umban érettségizett, s a Trianon foly­tán felbolygatott evangélikus akadémi­ák mellett átmenetileg a budapesti ref. teológia hallgatója is volt. Külföldi ta­nulmányait Németországban (Lipcsé­ben) és Angliában végezte, majd böl­csészhallgatóként szaktanári alapvizs­gát is tett. Közben a Magyar Evangéli­umi Keresztyén Diákszövetség titkára­ként tevékenykedett, míg hivatásos ka­tonai lelkészi karba kinevezést nem ka­pott (1930-1948). A háborús esztendők után a kompromi lelkészi állásban szol­gált igazságtalan és kényszerű nyugdí­jaztatásáig (1963). Közben pedig espe- resi tisztet is betöltött a Fejér-Komá­romi egyházmegye lelkészeinek bizal­mából. Teológiai doktori disszertációként nyújtotta be (1938) Bornemisza Péter­ről szóló alapvető és hiányt pótló mun­káját, amellyel kitörölhetetlenül beirta nevét a magyar irodalomtörténetbe is. A világháború nehéz évei alatt gyűjtöt­te össze „Régi Magyar Istenes Énekek” (Győr, 1945) címen rokonával, Sulyok Imre zenetudóssal a magyar egyházi énekkincs gyöngyszemeit, mely himno- lógiai munkásságát koronázia. Az elsők között kapcsolódott a Ba­ráti Mozgalom egyházi életet újítani- frissíteni kivánó csoportosulásba és tá­mogatta az ébredés szolgálatát, amint erről részletesebben vallott a DIAKO- NIA folyóiratunk 1988/2. számában. Reá igazán illett még a lelkészek va­lamikori, régies titulusa: „tisztelendő és tudós”. Mert valójában tiszteletre méltó egyéniség volt és tudós ember­ként ismerték-szerették. Ám nem ra­gadt le íróasztalánál, hanem gyakorlati tanácsokkal segítette társait az egyház­zenei vagy liturgikus megújulás, a him- nológiai vagy irodalmi kérdések dolgá­ban. Tudós egyháztörténész volt és fe­gyelmezettjellem, aki negyed századon át keresztyén alázattal hordozta az igaztalan félreállítás terhét, pedig pró­fétai lélekkel figyelmeztetett az abor­tusz veszélyeire, a nemzet önpusztító vétkére mutatva és féltve a kisebbségi helyzetbe kényszerült erdélyi magyar­ságot. 1932-ben kötött házasságot Majo- ross Edit rajztanárnővel, s nyolc gyer­meket neveltek példamutatással hitre és egyházszeretetre sokszor a legínsége- sebb körülmények között, de megélve Isten gondoskodó csodáit. Schulek Tibor életének utolsó évtize­deiben újra lelki otthona lett a kelenföl­di templom és gyülekezet, ahol most mindnyájunknak, akik sokat kaptunk szeretetéből és tudásából, nagyon hiá­nyozni fog. Bencze Imre Evangélikus istentisztelet a magyar rádióban: 1989. június 25-én vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet: Lackner Aladár esperes, gyönki lelkész. Kántorok találkozója Kiskőrösön Az elmúlt évek hagyományait követ­ve, Bács-Kiskun megye kántorai ez évben is megtartották soron következő találkozójukat április 22-én. Két témá­ról folyt az eszmecsere: a korálelőjáté- kok és prelúdiumok alkalmazásának lehetőségeiről Kecskeméti Pál kiskőrö­si kántor tartott bevezetőt, mig a gyüle­kezeti énekkíséret gyakorlati problé­máiról az egyházzenei előadó mondta el tanácsait. Á résztvevők elhatározták, hogy a jövőben is folytatni kívánják az önképzésnek ezt a módját, s új utakat keresve megvizsgálják egy egyházme­gyei kántortovábbképző lehetőségeit is. Inul inni vW HÍREK iiiHiiiiiininiiiHiiHiiiiiniitiiiiiniiiiiiiiNiiiHiiiiiiiiiuifiHiiiiiiiitiniiHiniinMHii #ll11% IIIIff A Bajor Evangélikus Egyház az idén is megrendezte az évenkénti ökumenikus tanulmányi hetet Josefstal-Schliersee-ben május 29-június 7. között (Felső-Bajorország). Az alkalmon részt vett Káposzta Lajos Bács-Kiskun megyei esperes. Az ökumenikus központ munkatársai a teremtett világ megőrzéséért A teremtett világ megőrzése jegyé­ben indított küzdelmet a genfi ökume­nikus központ 150 munkatársa. Az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus' Világszövetség, a Református Világ- szövetség és az Európai Egyházak Konferenciája munkatársai petíciót fo­galmaztak vezetőiknek. Ebben arra szólították fel őket, hogy ne engedjék a genfi „szent hegy" zöldterületét egy nyírfacsoporttal együtt feleslegesen új parkolóhelyek létesítésére feláldozni. Az érveket saját szervezeteik program­- a kapu előtt jából merítették: „Két nagy ökumeni­kus rendezvény előkészítése is folyik a béke, az igazságosság és a teremtett világ megőrzése kérdéseiről.” (A bázeli európai ökumenikus gyűlés azóta már lezajlott, az Egyházak Világtanácsának világkonferenciájára pedig a jövő év márciusában kerül sor Szöulban.) „Ha itt új parkolóhelyeket építünk, az ellen­kezőjét tesszük annak, amit az egész világon hirdetünk.” - A hírek szerint azóta elálltak a tervezett építkezéstől... (Iwi - szp) HAZAI ESEMÉNYEK A Győrsági Evangélikus Gyülekezet templomának megújítása alkalmából június 4-én, vasárnap de. 10.30 órai kezdettel hálaadó istentiszteletet tart, amelynek ünnepi szolgálatát DR. NAGY GYULA püspök végzi. Az ünnepi alkalomra mindenkit szeretettel hív a Gyülekezet Vezetősége. NAGY ÁCS ADÓN szeretetvendégség keretében vette körül a gyülekezet kon­firmandusait, akik szavalattal és ének­léssel köszönték meg szüleiknek áldo­zatos szeretetüket. Vetítettképes elő­adással szolgált Bálintné Varsányi Vil­ma celldömölki lelkész, melyet három gyermeke énekléssel zárt. Zenei számot adott elő dr. Nagyné. Bárány Estilla gyermekeivel. A szép számú résztvevők adományával a Fasori Gimnáziumunk újjáépítését támogattuk. Konfirmációi ünnepünkön köszön­töttük a több éven át hűségesen szolgá­ló gondnok házaspárt - László Imrét és feleségét 40. házassági évfordulójuk al­kalmával Biblia- és virágcsokor-aján­dékkal. Húsvét ünnepén iktatta be a lelkész a gyülekezet újonnan választott presbite­reit éspedig Kántor Gyulánét, Kiss De- zsőnét, Nagy Kálmánnét, Tima Ká­rolynál, Tima Józsefnét, Dávid Jenőt, Farkas Gyulát, Molnár Kálmánt és Vadász Kálmánt. ner Tamás segédlelkész Pörneki Sán­dort pénztárosi, valamint Frák József­nét, Garai Mihálynét és Váradi István- nét presbiteri tisztségükbe. Kísérje Is­ten áldása szolgálatukat! KEVE LAJOSNÉ ikladi lelkész­özvegy május 16-án ünnepelte 80. szü­letésnapját. Nemcsak mint papné, ha­nem mint a gyülekezet kántora 'szol­gált. Az Evang. Élet hűséges olvasója, szeretettel kívánunk sok áldást további életére. SZÜGY Április 30-án ünnepi istentisztelet keretében iktatta be a gyülekezet lelké­sze Cservenák Mihályt felügyelői, Becs- jánszky Jánost, Pleva Istvánt, Barna Jánosnét, Dikasz Istvánnét, Reucsan Jánosnét, Záborszky Csabánál és Vrbovszky Pált presbiteri, Kaposvári Ilonát jegyzői tisztségébe. A Számve­vőszék új tagjai: Hriéh Jánosné és Kraj- csi Jánosné. - Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját, mint akik pél­daképéi a nyájnak. lPt 5,2. Házasságkötés Vető István egyházkerületi segédlel­kész és Maródi Mária 1989. május 19- én Budapesten házasságot kötött. Kö­zös életutukra május 27-én kérték Isten áldását Hévízgyörkön, a vőlegény édesapja és a helyi lelkész szolgálatá­val, „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata. Kezeink munkáját tedd ma­radandóvá!" Zsolt 90, 17. Kinczler Irén: A HEIJASTIN - Finnországi jegyzetek II. Második otthonom Lapua lett Finnországban. - Négy nap múlva ismét becsomagoltam és Helsinki­ből - a külügyi hivatal szervezése értelmében - Lapuába indultam. Arra számítottam, hogy északabb­ra talán valóban tél lesz és minden meleg holmit magammal vittem - feleslegesen. Rendkívül enyhe tél volt az idén Finnországban és ez a finnek számára testi-lelki hiányér­zetet jelentett. A közel 400 km-es utat az észak­nyugatra fekvő Lapuába 4 óra alatt tettük meg. A vasút is azt képviseli Finnországban, mint minden más: az intézmények az emberekért vannak, igyekeznek az emberekről gondoskodni, nyugal­mat, biztonságot, kényelmet nyúj­tani. Tisztesség, nyíltság, pontos­ság: közérzetemet az utcán, villa­moson, áruházakban ez a három érzés határozta meg. Feltétlen bi­zalom a másik ember iránt. Lapua már az első napon gyer­mekkorom kárpátaljai élményeit kavarta fel bennem, amikor ismer­kedő sétára indultam. Első utam egy régi, nagyon szép fa dómtemp­lomhoz vezetett. A templom olda­lán a nagy téli háború idejéből ma­gyar felirattal emléktábla találha­tó. A hős finn katonáknak állítot­tak emléket magyar önkéntesek. Hacsak tehettem, mindig elsétál­tam a templom kertjébe az első és második világháborús finn, és egy kicsit közös emlékhelyekre, már­cius 15-én is... A finnek nagy tisz­teletben tartják az emlékhelyeket, ugyanúgy mint a még élő veterán hősöket is. A város alapítása a 16-17. sz.-ig vezethető vissza, így Lapua Finn­ország egyik legrégibb települése. Az alapítók a földben talált ősök csontjait egy helyen gyűjtötték össze. Gránitoszlop jelzi a helyü­ket, örök emlékezetül az utókor számára. Az új nemzedék talán most kezdi újraértékelni múltját, történelmét, keresi a gyökereket. A másik gyermekkori élményem akkor elevenedett fel bennem, ami­kor a népfőiskola lépcsőjén felfelé haladva egyszer csak Ruotsalainen Pál, Malmivaara Vilmos - az ala­pítók - képével találkoztam. Felvi­déken, Ungváron a Finnországot járt lelkészünk sokat mesélt Paavo gazdáról és Högman kovácsról, aki őt Krisztushoz vezette. Már akkor erőt adott Malmivaara pró­bákkal teli élete és az éneke: „Uram, ó add, ha vándorutam”... Most Lapuéban megállhattam Malmivaara Vilmos és családja sír­ja előtt. Gyertyát gyújtottam sírján az otthoni gyülekezetek nevében is. Lapua jellegzetes finn táj, saját hagyománnyal. Mindennap talál­tam valami újat, érdekeset, a láb­szánkótól a szélmalmon, sajátos viseletén túl a színes házak, kedves függönyök, fahidak világáig. A fe­nyők, a nyírfák, az érintetlen temé- szet közelsége mindig nyugalom­mal töltött el. Lapuában találkoztam az egyik legerőteljesebb ébredési mozga­lom, a körtti mozgalom élő hagyó- mányával. Az első szeurat ősi, hit­beli örökséget hordozó, új nemze­déket is formáló áhítatának emlé­ke mindvégig megmarad bennem. A Siionin Virret (körtti énekes­könyv) méltóságteljes, hullámzó dallamait nem felejtem el. A népfőiskola régebbi helyéről - ahol valószínűleg Sztehlo Gábor is járt - tavaly költözött a városba, az új gyönyörű, modern épület­együttesbe. Itt minden, a tálalótól kezdve a bútorok vonalvezetéséig célszerű, harmonikus. És itt is, mint mindenütt Finnországban, virágok az asztalokon (télen is!) - és gyertyák. A népfőiskolák az alapításuktól kezdődően (múlt század második fele) nagy szerepet töltenek be az ország kulturális életében, a nép oktatásában. Bizonyos munkakö­rökhöz diplomát is adnak. A leg­különfélébb témákban állandó kurzusokat indítanak, pl. szocioló­giai, néprajzi, külmissziói, művé­szeti, zenei, nyelvi, egészségügyi kurzusokat. Az emberek szívesen jönnek tanulni a legtávolabbi he­lyekről is. Lapua tanári kara fiatal, lendületes, állandóan új ötletekkel igyekszik a város lakosságát is be­levonni a programokba. Egy alka­lommal pl. összegyűjtötték a gyer­mekes családokat közös éneklésre. Minden alkalomnak a hátterében ott a Szentírás. Egyik felejthetetlen utam a kb. 280 km-es autóút volt (ugyanaz­nap vissza is!) Kelet-Finnország- ba, Lapinlahtiba, ahol az ottani népfőiskola új szárnyát avatták fel. Ez a táj Lapuával szemben már a tavak világa. 200 km-nél még mindig csak erdőben, tavak part­ján utaztunk, közben egy-egy tupa (kisebb ház). Vasárnap lévén jár­művel is alig találkoztunk. Ezen az úton sokat tanultam. Megismer­tem a fenyőféléket, a vizek világát, a lahti-järvi-niemi-salmi-harju el­nevezéseket, a téli tavi halászat, a pilkkiminen néma szertartását és a heijastint. Finnországban a tél hosszú és sötét. A kivilágítatlan hosszú uta­kon sokan közlekednek gyalog, bi­ciklin. A heijastin - fényvisszaverő - életszükséglet. A foszforeszkáló ruhadarabokon túl kicsi lámpács- kákat, foszforeszkáló lapocskákat lóbálnak a kezükben az úton köz­lekedők, hogy az autók észreve­gyék őket. Ajándékul kaptam az otthoni gyerekek számára ilyen kicsi lám- pácskákat, foszforeszkáló lapo­kat. Egy heijastint megtartok ma­gamnak is, hogy a lapuai kedves napok, barátok, testvérek emléke sokáig visszatükröződjék bennem. Lapua, 1989. március MEZŐLAKON orgonahangversenyt rendezett a református templomban a községi művelődési vezetőség, amelyen Biró Lajos orgonaművész zenetanár és Bödey Tamás klarinétművész tanár Bach-, Händel- és Weber-műveket szó­laltattak meg a község népének nagy érdeklődésére és örömére. Erre az alka­lomra a gyülekezet lelkészei készítették fel és hívogatták a lakosságot; a be­folyt perselyösszeget a helyi Vöröske­reszt szervezet vezetősége - 4000,- Ft- ra kiegészítve küldte az Országos Vö­röskereszt céljaira. Az evangélikus egyház hagyományai címen a budapesti egyetem (ELTE) néprajzi tanszékén az elmúlt félévben heti kétórás előadások hangzottak el a magyarországi evangélikus egyház et­nikai rajzáról, tájegységeiről, szokásai­ról, nemzetiségi arculatáról, századunk teológiai és eszmeáramlatairól. Az elő­adásokat D. Korén Emil tartotta. Június 10-én, szombaton este 7 órakor ORGONAZENÉS ÁHÍTATOT tartunk a zuglói evangélikus templomban (XIV., Lőcsei út 32.) Bach-múveket ad elő Tinta Gergely. Igét hirdet: Szabóné Mátrai Marianna lelkész Oftertóriumot tartunk a templom renoválása céljára. NAGYSZÉNÁS Május 14-én, a pünkösdi ünnepi is­tentisztelet keretében iktatta be Schrei­Apróhirdetés Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bronzszobrot, vitrin- tárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvar­ban). Telefon: 131-172, 410-021 10-18 óra között. „Tolna megyei evangélikus falu körzeti orvost keres. Telefon: 75-33-162” Vas megye környékén vagy Budapesten állást keresek. Jelige: Szakács. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 382-360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (897046/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 86.20054 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÄS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom