Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-06-11 / 24. szám
Evangélikus Élet 54. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 1989. JÚNIUS 11. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 3. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS ÁRA: 8,50 Ft A legnagyobb, amit a testvérnek adhatunk: a meghallgatás Bonhoeffer Időszerű jegyzetek Bush elnök a Fasori Gimnáziumban? A templom nemcsak áll, tovább is kell épülnie Hálaadó istentisztelet Pápán Felgyorsult életünkben cikket érdemlő témákról - egyházi sajtónk kapacitását is figyelembe véve - rövid jegyzetek írására kényszerülünk. Itt van rögtön az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem húszéves jubileuma. 1969-ben nem gondolták volna, hogy a jubileumról, illetve a burgenlandi Felső- őrött rendezett akadémiai napokról a magyarországi médiák is hírt adnak. Protestáns fiataloknak rendezték és rendezik 1957 óta, mindig valahol Nyugat-Európában, húsvét utáni héten az evangéliumi ifjúsági konferenciát. 1969-ben az 56-os nemzedék ráébredt arra, hogy egyrészt már nem egészen fiatal, másrészt hogy hitbeli érdeklődése mellett ápolni szeretné - a protestantizmus hagyományainak megfelelően - magyar történelmi és kulturális örökségét. Cs. Szabó László, századunk talán legkiválóbb magyar esszéírója, Bállá Bálint szociológus, Szépfalusi István lelkész és mások beszélgetéséből rajzolódott ki a későbbi berni székhellyel megalakult szabad- egyetem, amely évente, általában áldozócsütörtök hetében rendezi találkozóit. Alapszabályuk szerint a szabad- egyetem az akadémiai napok „alapításával és fenntartásával Európa különböző országaiban élő magyar származású értelmiségieknek és a magyar kultúra támogatóinak alkalmat nyújt a rendszeres találkozásra és szabad véleménycserére”. Ez a cél teljesedett ki az 1977-ben megindított Könyvbarátok Körében, amely a szervezetet messze kiemelte a nyugat-európai magyar értelmiségi szervezetek közül. A közel félszáz eddig megjelent kötetből rendkívüli fontosságú egyházunk számára is a Szépfalusi István szerkesztésében megjelent három Ordass-kötet (Válogatott írások és Önéletrajzi írások I—II.). Remélem, hogy többi kiadványukkal együtt rövidesen ezek a kötetek nálunk is hozzáférhetőek lesznek. Öt ízben vehettem részt az akadémiai napokon, először 1978- ban. Örültem, hogy szinte évről- évre erősödtek a hazai értelmiséggel a személyes kapcsolatok, ebben Bárczay Gyula református esperes (Thervill, Svájc), a szabadegyetem ez idő szerinti elnöke szerzett nagy érdemeket. Benda Kálmán, Csur- ka István, Hankiss Elemér, Ke- resztury Dezső, Kosa Ferenc, Mészöly Miklós..., csak néhány nevet említek az elmúlt évek meghívottal közül. Idén valóságos magyar értelmiségi találkozó volt a határ mentén. A nyugat-európai, a burgenlandi és a hazai magyarság képviselői - több mint háromszázan - figyelték többek között Csoóri Sándor és Kende Péter (Párizs) válaszát a nagy kérdésre: „Mi a magyar ma?”. - És holnap? Reméljük, a választ, a jó választ a hazai és a nyugati, valamint a környező országokban élő kisebbségi magyarság immár együtt keresheti. Az egyházak, a protestantizmus segítségére is számítva. * * * Az öröm mellett némi restelke- dést is éreztem, olvasva a Tér-Kép című független nyugat-magyarországi hetilap május 18. és 25-i számának terjedelmes cikkeit Ordass Lajos püspök életéről, sorsáról. (Szerdahelyi Pál: Koncepciós per a püspök ellen.) . Akár büszke is lehetnék arra, amit a második cikk végén tőlem idéz — nyilatkozatként - az Ev. Életben megjelent írásomból. De Ordass Lajos életművének megismertetése a mai nemzedékkel nem nyilatkozat-kérdés. Bizony nincs mentség, ha a társadalmi megújulási folyamat gyorsabb az egyházinál, olyannyira, hogy a világi sajtó az egyházi adósságokat is gyorsabban törleszti. Nem a versenyben maradás, a megújulás igénye motiválja azok javaslatait, akik felvetik, hogy új teológiai akadémiánk viselje Ordass Lajos nevét. Úgy vélem, ezt a névadást a saját személyét, sorsát Isten ügyének mindig feltétel nélkül alárendelő püspök is elfogadná. Bizonyos, hogy azoknak a testvéregyházaknak a helyeslésére, örömére is számíthatunk, akiknek a segítsége meghatározó az új épület létrejöttében. * * ♦ Ha már a névadásnál tartunk. Kisebbfajta vihart váltott ki az alberti gyülekezet döntése. Szeretetotthonukat Káldy Zoltán püspökről nevezték el. Többen - nekem is mondták - úgy vélték, ez a névadás megkérdőjelezi az egyházi megújulási folyamat őszinteségét, hitelét. A magyarázatot nem nehéz megadni. Az elmúlt 30 év államorientált, centralizált egyházvezetési stílusa, ennek hibái, egyházunkban döntően Káldy Zoltán működéséhez kötődnek. A kegyelet nem késleltetheti a tárgyilagos történelmi elemzést, okok, összefüggések - beleértve a személyi összefüggéseket - feltárását. Enél- kül a sebek gyógyítása, igaztalan- ságok orvoslása, a rehabilitáció sem lehet teljes. Még csak annyit: Lehet egyet nem érteni az alberti gyülekezet döntésével, de ha az egyházvezetés ezt erőszakosan megakadályozta volna, ez ugyanolyan önkényeskedést jelentett volna, mint amitől sokan szenvedtek az elmúlt évtizedekben. A demokrácia, a pluralizmus azt is jelenti, hogy el kell fogadjuk, viseljük másoknak a mienktől eltérő véleményét, főleg ha mint ebben az esetben is, a döntés az ő illetékességük. Más kérdés, hogy jól döntöttek-el? * * * Jóleső izgalmat, nagy izgalmat váltott ki egy telefonhívás. Az amerikai követség kulturális attaséja telefonált az evangélikus gimnázium szervező irodájába és közölte azt a tervet, hogy George Bush elnök vagy felesége felkeresné az iskolát, amely annyi nagyszerű embert adott az Államoknak. - Eszembe jutott egy régi történet. 1952-ben az akkori elnök, a II. világháború híres tábornoka, „Ike” Eisenhower állítólag azt mondta, ezt a fasori gimnáziumot át kellene helyezni Amerikába. Nem legenda, nem nosztalgia, egyszerűen ilyen iskola volt. - Harminchét év szünet után nehéz az újrakezdés. Nehéz a mai egyház, a mai társadalom igényeinek megfelelő folytatás. Kétségkívül serkent az elismerés, a várható elnöki látogatás, amely az iskolán túl egyházunkra is felhívhatja a világ-közvélemény figyelmét. Frenkl Róbert Május első vasárnapján a nagymúltú dunántúli városban, a reformáció egykori észak-dunántúli központjában ünnepre hívogattak a harangok. Elkészült a pápai templom külső rendbehozatala és ezt ünnepelte a gyülekezet Istennek való hálaadással. A hálaadásra mindig Isten cselekvése indít. A pápai gyülekezet életében is sok olyan tette volt Istennek, mely nagy hálára készteti a mai gyülekezetei is. 1530-ban adta I. Ferdinánd a várost Thurzó Eleknek. Már 1536-ban Bálint pap a reformáció szellemében hirdeti az igét. Nagy reformátoraink közül kettőnek a nevével is találkozunk: 1565-től Sztárai Mihály, 1574-től Huszár Gál a gyülekezet lelkésze. Utóbbinak fia a kálvini hitet vallja és működése idején válik külön a két irányzat. Egy évszázadon keresztül (1600-1700-ig) nincs hír a gyülekezetről. Azután néhány évig ismét van lelkészük Tóth Sinkovics János személyében, akit néhány év múlva elüldöznek Tétre. A 18. század közepén Homokbödögével egyesül, de általában az 1714-1784 közötti éveket a gyülekezet „babyloni fogságának” nevezik Pápán. 1786-tól az utolsó kétszáz évben folyamatos a lelkészi szolgálat. Nagy nevű elődökről is emlékeztek ezen a napon, elsősorban Gyurátz Ferenc püspökről, akinek szolgálata idején megerősödött a gyülekezet annyira, hogy az 1786-ban torony nélkül és udvarban felépített imaházból tornyos szép templom lesz. Ez a templom áll még ma is, ezt szépítette meg most újra a templomát szerető gyülekezet. Varga György esperes a templom történetéről és a renoválásról szólva azt mondotta, hogy városban nem olyan észrevehető munka a templom renoválása, mint falun, hiszen nincs a középpontban, nincs annyira az emberek szeme előtt. Én mégis azt mondom, hogy most a templom nagyon is észrevétel magát, messziről hívja fel a figyelmet a szép torony, mely „kinő” az udvarból és új köntösében hirdeti, hogy a pápai evangélikusok lépést tartanak a többi magyarországi gyülekezettel, teszik a maguk dolgát, hogy Isten háza méltó legyen ahhoz, amit benne hirdetnek, tiszta, el nem rejtőző, a rendet sugalló legyen. A pápai gyülekezet nem nagy gyülekezet, de kicsinységükben még nagyobb volt az örömük, hogy ezt a napot megérhették. Dr. Nagy Gyula püspök igehirdetésével ezt az örömöt akarta erősíteni és tudatossá tenni. lKor 3,10-11 alapján beszélt a templom alapozásáról és továbbépítéséről. Semmi kétség, egyetlen alapunk van, az a Jézus Krisztus, akiben Isten emberré lett, testté lett és közel jött hozzánk. És ahol egészen közel jön hozzánk és átölel bennünket igéjével és a szentségekkel, az a templom. Kétféle alapja van ennek a háznak. Mélyen, földben épül az egyik, a külső, a földi alap. Fontos a jó megépítés. De van egy lelki, belső alap: Jézus Krisztus és a benne vetett bizodalom. Erre kell építeni tovább a bölcs építőmestereknek. Pápán is voltak ilyenek - emlékezett meg a püspök Sztárai- ról, Huszár Gálról, Gyurátz Ferencről, hozzájuk véve még Mesterházi Lászlót, Schöpf Gusztávot, Bácsi Sándort, Halász Bélát, Síkos Lajost és a jelenleg is szolgáló lelkészt. Őket is meg kell köszönni Istennek. De a templom nemcsak áll - tovább is kell épülnie. Ma a pápai gyülekezet arról tesz bizonyságot, mennyire szereti több mint kétszáz éves templomát. De tovább kell épülnie a lelki templomnak is. Úgy épül tovább, ha erősödik közöttetek és bennetek a szeretet. A keresztyén hit előre is tekint, nem aggodalommal és félelemmel, mint azt sokan teszik, hanem reménységgel. Legyenek a hívő emberek a reménység fáklyavivői. Isten karja nem lett rövidebb. Hatalma ma is valóságos, ahogy megőrizte ezt a templomot, úgy lesz velünk ezután is. (Folytatás a 3. oldalon) A Művelődésügyi Minisztérium az 1989-90-es tanévre nem írja elő a hitoktatásra való jelentkezés időpontját. Az alap- és középfokú iskolák tanulóit a lelkészi hivatalokban kell majd az iskolai hitoktatásra beíratni. Következő számunkban fogjuk közölni a részleteket. Szép a napsugaras koranyári reggel. Minden körülmények között. Még akkor is, ha az ember csak belülről, zárt helyről, börtönből szemléli a külső világot. A vasrács rabságban tartja ugyan a testet, de a tekintet - vele együtt a lélek - kiröppen a rácsok között és szabadon szárnyal. A harmadik emelet egyik zárkájának ablaka előtt állok és a kitáruló mátrai tájon legeltetem szemeimet. Napfény aranyozta a környező dombok, hegyek zöldellő füvét, fáit, bokrait. Egyszercsak megakad tekintetem valamin, ami nem illik bele a képbe. Fejem kissé hátrafordítom.- Dávid. Jól látom vajon? Csak nem harckocsi az ott, szemben a hegytetőn? A bencés tanár mellém lép és kitekint. . •- De bizony az. Magyarul: tank - fűzi hozzá tréfásan.- Másik két hegyen, jobbról is, balról is tank - ugrik oda az ifjú, jó szemű bezenyei káplán. - És mindháromnak az ágyúja felénk tátja torkát. A reggeli séta és torna alkalmával aztán újabb tapasztalatokat szereztünk. A börtönudvart övező kőfalon elhelyezett őrtornyokban megkettőzték a géppisztolyos őrséget. Nem sokat tűnődtünk azon, miért ez a megkülönböztetett figyelem. Mindegyikünknek voltak már tapasztalatai egyéb börtönökből, internáló táborból hasonló jelenségekről, az őrizet időnkénti szigorodásáról. Annyi bizonyos, nem bennünket oltalmaznak a tankok és fegyveresek, hanem a külvilágot „védik” velünk szemben. Előttünk szinte nevetségesnek tűnt a gondolat, hogy a márianosztrai országos börtönt zömmel megtöltő pápok, tanárok, orvosok, jogászok s egyéb értelmiségiek kitörést kísérelhetnének meg. Örültünk, hogy élünk. Hamarosan napirendre tértünk hát a látottak felett. Eltelt egy-két hét. Június derekán (16-án) kellemes meglepetés ért bennünket. Reggel a házimunkások'nem csupán a híg feketét s az egész napra szóló kenyéradagot (36 dkg) adták be, hanem négy kis köteg zöldhagymát is mellékeltek, zárkánk létszámának megfelelően. Megigéz- ve bámultuk a takaros hagymacsomókat. Vitamin. Micsoda drága kincs! HAGYATÉK- Éppen erre van szükségem - sóhajtott fel B. L. püspöki ceremoniális. - Vitaminhiány miatt már egészen megromlott a látásom. Rendkívüli kedvezmény. De miért? Nem jutottunk dűlőre. Másnap a heti fürdés (gyors zuhanyozás, négyen-öten egy-egy blokkban) következett. A fürdési helyiség lökdösődő tolongásában egyik házi csendesen odasúgta.- Tegnap kivégezték Nagy Imrééket. Megborzongtunk. Egyúttal megvilágosodtunk. Ezért kaptunk hát tegnap rendkívüli kedvezményt. És ezért tűntek fel már jóval előbb tankok a börtönt körülvevő dombok, hegyek tetején. Nagy Imre, Maiéter és a többiek... Mi volt a bűnük, amit majd két évvel az 56-os népfelkelés után halállal büntettek? Emlékeim kútjában nyomasztó emlék tör felszínre, 1956-ból. Borús október eleji nap. Budapestről érkezett pártember lelkészi hivatalomban szigorúan felelősségre von engem, amiért - úgymond - izgatok a falunk- beli tagosítás ellen. Tiltakozom. A tagosítás végrehajtásával kapcsolatban nyilvánvaló törvénytelenségek történtek és evangélikus híveink közül sokan jöttek hozzám, papjukhoz panaszkodni. Én azt tanácsoltam nekik, folyamodjanak a sajtó és rádió nyilvánosságához, amint ez akkoriban szokássá lett (glasznoszty már 1956 nyarán?). A hatalom embere - védekezésemet semmivé véve - rámtámad.- De hiszen ön ugyanazt akarja, mint Nagy Imre.- Miért? - kérdezem naivan. - Nagy Imre mit akar?- A tömegeket a hatóságok fölé emelni. Mondanom sem kell, nem tiltakoztam a „gyanúsítás” ellen. Hogy is tehettem volna. Tanultam görögül (a pápai kollégiumban) és jól tudom, a demokrácia kifejezés két görög szó összetétele, magyarul: néphatalom. _______ Mié rt törekedett volna a magyar miniszterelnök a népet a hatóságok felettesévé tenni, amikor - demokráciáról lévén szó - ab ovo a népé a legfelsőbb hatalom? Az volt Nagy Imréék „bűne”, hogy a demokráciáról fennen hangoztatott hazug jelszavakat (nálunk demokrácia van, nálunk minden hatalom a dolgozó népé) igazsággal, valóságtartalommal próbálták megtölteni. Nemes törekvésükért életükkel fizettek. Reánk örökségül hagyták, legyen számunkra a démos (nép), magyar népünk java előbbrevaló, mint privát érdekeink, boldogulásunk. Szeressük népünket. A könyvben, ahol „az örök Isten beszél magyarul”, írva van:- Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Ők ezt cselekedték. Hagyatékuk - profánul szólok - az a kis hagymaköteg is, amelyet a kivégzés napjának reggelén a márianosztrai börtön mindén foglya megkapott, életfontosságú vitamint. Nem kedvelem a hangzatos retorikát, mégis, tudva, hogy ez az ősi kultúrnövény az ókori Egyiptomban áldozati szer volt, leküzdhetetlenül erős késztetést érzek annak kimondására:- Nagy Imre magyar miniszterelnök és társai áldozatok a magyar szabadság oltárán. Botanikai szakkönyvek csupa jót mondanak a szóbanforgó növényről, legfőképpen azt, hogy számtalan bajnak, betegségnek orvossága, gyógyítója. - Az Ótestamentum prófétája költői szavakkal ecseteli a várva-várt gyógyulás bekövetkezését.- És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz szárnyai alatt (Mai 4,2). * Kél már a nap, az igazság napja; sugarai gyógyulást hoznak. Sághy Jenő l
