Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-06-18 / 25. szám

r Evangélikus Élé t “ 54. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 1989. JÚNIUS 18. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Ara: 8,50 Ft Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. János ev. 15:13. Te Deum Diák korom legemlékezetesebb eseményei közé az iskolai tanévzá­ró ünnepélyek tartoztak. Abban az időben Te Deümnak neveztük az iskolai tanévzárókat. Nem csak azért, mert a tanévzárástól elvá­laszthatatlan volt a tanévzáró is­tentisztelet, hanem azért is, mert az iskolai ünnepélyeket is áthatotta a hálaadás és az öröm hangulata. A tíz hónapig tartó kemény tanu­lás és a néhány hetet felölelő fe­szültségekkel teli vizsgaidőszak után olyan természetes és meg­nyugtató volt elmenni a templom­ba és ott hálát adni Istennek segítő szeretetéért. Az iskolai tanévzáró ünnepélyekhez a hálaadás és öröm érzése mellett azonban a sziveket bizsergető izgalom is hozzájárult, hiszen ekkor tudtuk meg, milyen eredményes volt egész évi mun­kánk, és hogy felsőbb osztályba léphetünk-e a következő tanévben. A tanévzárással kapcsolatban nagyon sokáig nem hallottam ezt a kifejezést: Te Deum. A kifejezés különben a „Téged, Isten ál­dunk. ..” kezdetű latin himnusz két első szava. Ha sokan voltak is, akiknek szivében az elmúlt idő­szakban is megvolt az Isten iránti hálaadás érzése, hivatalosan nem lehetett erről beszélni. Nagy örö­met jelent számomra, hogy ebben az esztendőben lapunk hasábjain megjelent hirdetmények szerint egyre több gyülekezetben hívták meg a szülőket és a diákokat - gondolom - a tanárokat is tanév­záró istentiszteletekre. Ezek az is­tentiszteletek minden bizonnyal Te Deumok, hálaadó istentiszteletek 'oltak. De hát van valami okunk az örömre és a hálaadásra a most be­fejeződő tanévvel kapcsolatban? Nem inkább könyörgő istentiszte- etekre lenne szükségünk, hogy az dcolai neveléssel és tanítással kap- >olatos nehézségeinken segítsen 1 bennünket az Isten?! Nem akar- ik elhallgatni az oktatással és az {kólákkal kapcsolatos problémá­dat, mert vannak bőven. De azért nindettől függetlenül az idei tan- vzárón is rengeteg okunk van a hálaadásra. Hálával tartozunk Istennek nindenek előtt azért, hogy a sok gazdasági, tantervi és egyéb nehéz­ség ellenére iskoláink nagy többsé­gében mégis komolyan vették gyermekeink életre való felkészíté­sét. A pedagógusok többsége na­gyon komolyan veszi hivatását. Persze említhetnénk ellenkező pél­dákat is, de már azért is hálával tartozunk Istennek, hogy ma már őszintén beszélhetünk az iskolai oktatás és nevelés hiányosságairól is, mert csak így lehet reménysé­günk előbbre lépésre. A nevelés személyi feltételeinél azonban azt is meg kell említenünk, hogy a szü­lők „nemtörődömsége” sok eset­ben talán még nagyobb gátja gyer­mekeink megfelelő nevelésének, mint a pedagógusok magatartása. S ha mi magunk nem tartozunk az ilyen gátló tényezők közé, azt első­sorban Istennek köszönhetjük. A tantervi problémákkal kapcso­latban pedig az az igazság, hogy gyengébb tanterv keretében is le­het jól tanítani és tanulni, de a legtökéletesebb tantervi reform sem ér sokat a pedagógusok és a diákok jó hozzáállása nélkül. Az elmúlt tanév időszakában lett nyilvánvalóvá, hogy államunk hivatalos politikája nem akadá­lyozza többé gyermekeink vallásos nevelését. Ennek a jegyében egyhá­zunknak is lehetősége nyílott az eddigi iskolai hitoktatás mellett a gyülekezeti hitoktatás megszerve­zésére. Ennek alapján indult meg gyülekezeteinkben a gyülekezeti hitoktatás, egyes gyülekezetekben igen nagy intenzitással, másutt kis­sé még döcögve. Mindenképpen nagy hálával tartozunk Urunknak ezért a lehetőségért, de hangsú­lyoznunk kell ezzel kapcsolatban is a szülők felelősségét is. A hitoktatás és konfirmációi ok­tatás mellett az elmúlt tanévben megelevenedett egyházunkban az egyéb ifjúsági és gyermekmunka is. A nyári gyenesdiási ifjúsági konfe­renciák mellett egyházkerületi, egyházmegyei és kisebb körzeti if­júsági találkozókon és gyermek- csendesnapokon vehettek részt gyermekeink az elmúlt tanév idő­szakában. A munka ezen a terüle­ten is még csak a kezdő lépéseket teszi, mégis nagy reménységgel tölthet el bennünket. Az elmúlt tanév folyamán alakult meg a Ma­gyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség is, amelynek munkája szintén sok reménységgel kecseg­tet. Mindez csak nagyon hiányos kis csokor, amely hálára indít ben­nünket az elmúlt tanévvel kapcso­latban. S ha ehhez a kis csokorhoz hozzá kötjük azt a sok örömöt és áldást, amely egyéni és gyülekezeti életünket gazdagította az elmúlt tanévben^_akkor lehetetlen, hogy mindannyiunk ajkán fel ne csen­düljön az ősi hálaadó ének: Te Deum laudamus, áldunk téged Is­tenünk! Selmeczi János Országos felügyelő-választás Országos Egyházunk Presbitériu­ma június 2-án tartott ülésén elren­delte a megüresedett országos egy­házi felügyelői tisztség betöltését. Az országos testület - egyenlő aján­lással - három jelöltet javasol vá­lasztásra a gyülekezetek presbité­riumainak: dr. Frenkl Róbert egye­temi tanárt, a Déli Egyházkerület felügyelőjét, dr. Sólyom Jenő kuta­tó-professzort, a Tudományos Aka­démia levelező tagját, Deák téri presbitert, valamint dr. Stúr Dénes mérnök-biológust, a Budavári Gyü­lekezet felügyelőjét. A gyülekezeteknek a közeljövő­ben megküldendő körlevél ad majd tájékoztatást a szavazás részletes előírásairól. Az Országos Presbité­rium a gyülekezeti szavazatok be­küldésének végső határidejéül 1989 szeptember 20-át, a szavazatok fel­bontásának napjaként pedig szep­tember 26-át jelölte meg. A szava­zatszedő bizottság tagjai: dr. Kar­ner Ágoston országos egyházi főtit­kár, dr. Nagy István országos egy­házi főjegyző, dr. Luthár Jenő or­szágos egyházi jogtanácsos, Szebik Imre és Táborszky László esperes- püspökhelyettesek és Húsz Róbert egyházmegyei felügyelő. A három jelölt életrajzát lapunk harmadik oldalán közöljük. JÚNIUS 16. - ORSZÁGOS GYÁSZNAP ÉS A NEMZETI MEGBÉKÉLÉS NAPJA A magyarországi egyházak és felekezetek közös nyilatkozata Mi, a magyarországi egyházak és az izraelita felekezet vezetői, nemze­tünk történetének sorsdöntő idősza­kában hitbeli és lelkiismereti meg­győződésünket és évszázados hagyo­mányainkat követve fordulunk egész magyar népünkhöz. Hazánk jelenleg súlyos erkölcsi, lelki, gazdasági és politikai válság próbatételeinek tü- zén megy keresztül. Az 1956-os nem­zeti tragédia áldozatainak méltó végtisztességgel és kegyelettel törté­nő eltemetése június 16-án megráz­kódtatásokban bővelkedő múltunk lezárását és új, tisztultabb, emberibb korszak nyitányát jelentheti. Az is- tenhit a bűnbocsánatnak és a megbé­kélésnek lelkületűből éL Küldetése a megbékélés hirdetése és munkálása Isten és ember, ember és ember kö­zött így lehet kiapadhatatlan forrá­sa az újrakezdések mindig megújuló reménységének. Ezzel á lélekkel fordulunk minden magyarhoz, éljenek országhatárain­kon belül vagy kívül, tartozzanak bármely felekezethez vagy világné­zethez: kössön össze mindnyájunkat a gyász szomorú napjaiban az újat kezdő akarás szent és eltökélt szán­déka! Legyen ez a június 16-a a meg­bocsátásnak és az igazi megbékélés­nek a napja! Az indulatok felkorbá­csolása és a gyűlölködés csak újabb nemzeti tragédiának a mérges mag­vetése lenne. Tartsa távol magától mindenki a megtorlás és bosszú min­den kísértését! Amikor megrendült lélekkel gyászolunk a nemzetünket 1956-ban ért nagy csapás fölött, ugyanakkor vallást teszünk arról is, hogy minden csepp kiontott magyar vér az egész nemzet vesztesége. Hi­szen fájdalmasan kevesen és félelme­sen egyedül vagyunk. Ma orszá­gunknak, egész népünknek minden­nél inkább higgadtságra, nyugalom­ra és összefogásra van szüksége, hogy a világ népeinek ránk figyelő nagy családja előtt bebizonyítsuk Széchenyi igazságát: „egy népnél sem vagyunk alábbvalók”. Legyen ezért a nemzeti gyász napja az össze­fogás jele és a feltámadás reménysé­gének hajnala. Azért imádkozunk, hogy lehessen magyar népünk életé­ben is valósággá a bibliai ígéret: „Akik könnyhuDatással vetnek, vi- gadozással aratnak majd” (Zsoltá­rok 126:5). Budapest, 1989. június 12. A Római Katolikus Egyház nevé­ben: Dr. Paskai László bíboros, prí­más-érsek. - A Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsa nevé­ben: Dr. Tóth Károly püspök. - A Református Egyház nevében: Dr. Kocsis Elemér püspök. - Az Evangélikus Egyház nevében: Dr. Nagy Gyula püspök-elnök. - Az Orthodox Egyház nevében: Dr. Ber­ki Feriz esperes-adminisztrátor. - A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa nevében: Dr. Viczián János egyházelnök. - A Metodista Egyház nevében: Dr. Hecker Frigyes szuper­intendens. - Az Unitárius Egyház nevében: Dr. Huszti János püspök. - Az Izraelita Felekezet nevében: Dr. Schöner Alfréd főrabbi. ÉLŐ VÍZ „...Megvizsgál az Úr minden szivet, és megismer minden gondolatot... Lásd meg azért, hogy az Úr választott ki téged...” IKrón 28,9-10 Mi lesz belőlem, ha meg­növök? - Pilóta és búvár! Ügyes utaskísérőt választok magamnak, a tenger fölé ér­ve az kormányozhatja az ej­tőernyőt, amelyre hagyat­kozva lebukom. - Ilyen vá­laszt kaptam az ötéves Ta­mástól, mikor megkérdez­tem, mi lesz belőle. De ő még pvodás, s óvónénije ki­kötőkbe és kiállításokra te­relgeti csapatát, s a kirándu­lásokról hazatérve a kicsinyek szaba­don önthetik ki élményeiket rajzolás­ban, festésben és építésben. De Tamásnak legalább tíz éve van még ahhoz, hogy szabadjára engedje fantáziáját és igazán gyermeki módra építgesse jövőjét. Úgyis vár rá elég sok kioktatás, kiábrándítás, csalódás a fel­nőtté válás próbatételei közben, hogy kijózanodjék hajlamai szabadjára bo­csátásából. Egy, az etióp ifjúságot ábrázoló re­gényben Assefáról, a gazdag apa „te­hetségtelen” fiáról olvashatunk, aki pe­dig igazán kereskedőnek teremtetett: „A műhelyben mindenfélét alkalmam volt tanulni, de valahol mindig csaló­dást keltettem. Nem volt erőm végig­csinálni, amit célul tűztem magam elé, vagy amit mások vártak tőlem. Amint ott álltam a zajos műhelyben, ahol minden oldalról ügyes és szorgos fiata­lok vettek körül, mindig ugyanaz a csüggesztő érzés fogott el, mint amikor apám vezényelt leckém megtanulásá­ra.” Istenem, adj nekem növekvő békét, az alkalmazkodásnak azt a csodálatos titkát, amit mindenütt megtalálunk a természetben: a saját növekedési idő hosszát, a saját érési idő menetrendjét, a saját talajfélét. „Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét,-és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert meg­vizsgál az Űr minden szivet, és megismer minden gondolatot és szándé­kot. .. Lásd meg azért, hogy az Úr választott ki téged, hogy házat építs szentélyül. Légy erős, és készítsd el!" (IKrón 28,9—IQ) Nemde a teljes szív ebben az összefüggésben azt jelen­ti, hogy személyiségünk lé­nyegének fejlesztésére össz­pontosíthatjuk a figyelmet, az akarat irányára és teher­bírására, az érzések melegé­re és őszinteségére szabadságunkat? Ha ez nem nevelődhetik hajlamainkkal és képességeinkkel együtt, akkor lehe­tünk technikusok és ezermesterek, de nem emberek, akik Isten céljait szolgál­ják. Mintha valaki szolgálhatná Istent megalázkodva, helyén megrekedve és eltemetkezve? Istent, aki mindig útban van valaki felé, mindig változtat a hely­zeten, mindig újat teremt és medret nyit? Előtte néni kell kérdezni: mi lesz belőlem, ha megnövök? Hanem: hol akarsz engem használni? Minél mé­lyebben eluralkodik rajtunk az Isten sáfára-leikület, annál szélesebbre tárul előttünk hivatásunk, és bátorságot nyerünk arra, hogy kitartsunk mellette. Anna-Maya Raittila Az iskolai hittanbeiratás új rendje A korábbi évek megszokott gyakor­latától eltérően a Művelődési Mi­nisztérium az 1989-90. tanévre sem óz általános, sem a középiskolák­ban nem írja elő az iskolában törté­nő külön hitianbeiratást. Ehelyett a szülőknek a lelkészt hi­vatalokban kell bejelenteniük azt, hogy gyermekeiket iskolai hitokta­tásban kívánják részesíteni. Az így összegyűjtött jelentkezése­ket - a lelkészt hivatalokban vallás- oktatásra beírt tanulók névsorát - a lelkészek legkésőbb augusztus 25- ig juttassák el a körzetileg illetékes iskolák igazgatóihoz, kérve a hitok­tatáshoz szükséges feltételek bizto­sítását Felhívjuk a szülőket, mi­előbb jelentsék be ezért gyermekei­ket hitoktatásra a lelkészi hivata­lokban. Hálaadó istentiszteletek T olna-Bara ny á ban, megújult templomokban Felsőnána Évtizedeken át úgy beszéltünk a tolna-baranyai templomokról, mint romosodé, düledező épüle­tekről. Oka volt az elhanyagolt­ságnak. A második világháború után ezekből a falvakból kitelepí­tették a német nemzetiségűeket, ezáltal elnéptelenedtek a gyüleke­zetek és bizony 30-40 lélek a leg­jobb igyekezetéből sem tudott mit kezdeni az ősök által felépített romlásnak induló, egykor nagyon szép templomokkal. Nagy részük még a műemlék-csoportba is tarto­zik, így még igényesebb helyreállí­tásra szorulnak. Az utóbbi években mintha eb­ben a dologban is elmozdulás tör­tént volna. Összefogott a marok­nyi gyülekezet és megindultak az egykor kitelepítettek is, akik szí­vük szerint hazájuknak, otthonuk­nak érezték a kényszerből ittha­gyott falut, templomot. Pünkösd szombatján Felsőná- nán adott hálát az erre a napra határokon túlról is hazajött gyüle­kezet, temploma megújulásáért. Megható volt látni a találkozáso­kat. Sokan négy évtizede nem jár­tak itthon. Ahogyan felismerték egymást, ahogy felelevenítették emlékeiket, mesélték mi történt ro­konokkal, barátokkal, ez megható volt. Azután elcsendesedett min­denki és figyeltek Isten igéjére. Dr. Harmati Béla püspök néme­tül és magyarul hirdette az igét Ef 2,19-22. versei alapján. A látvány őt is megfogta, mert azzal kezdte prédikációját, hogy messze földről jött ide a gyülekezet nagy része, ahol keresztelték, vagy ahol talán házasságkötéskor álltak ez oltár előtt. Találkozásra és hálaadásra jöttek. Jézus Krisztus az alapkő, erre rá lehet építeni az életünket. Vannak emberek, akik donorként odaadják egy-egy súlyos esetnél sa­ját bőrük egy darabját, hogy segít­senek, gyógyulást szerezzenek. Jé­zus nem csupán bőréből egy dara­bot, hanem életét adta értünk! Ezért nem vagytok idegenek, Isten házának örökösei, akik ezen az alapkövön, Jézuson épültetek fel. Van sok szép és nagy templom a világon, de nektek ez a legszebb, mert azt mondhatjátok; ez a mi­énk! A kövek sok mindenről tud­nak beszélni, hát még az élő kövek. A Lélek tudja élővé tenni Isten né­pét. Ünnep, amikor megújul a templom, ti is most ezért jöttetek ünnepelni. Isten áldja meg az elvég­zett munkát és ünnepetek örömét! Az egyházaskozári asszonykórus énekel Sokan köszöntötték a gyülekezetei, közüttük Lackner Aladár esperes, aki a hűségben való megállás aján­dékát Játta ebben áz ünnepben. Pósfay György Genfben élő nyug­díjas lelkész is együtt örült a hála­adó gyülekezettel és a világ minden tájáról hozott üdvözletét. Megható volt Weitzel Henrik, a falu egykori tangója, aki könnyek között mond­ta el a sanyarú napok történetét és adott hálát Isten megtartó jóságá­ért. Reitinger Henrik, a Bajor dia- kónia nevében köszöntött és kö­szönte a sok munkát és adományt. Kalló József helyi katolikus plébá­nos a jövőbe vetett reménységet ajánlotta az ünneplőknek. A közös ebéd után sem oszlott szét a gyülekezet, hanem együtt mentek ki a temetőbe, hogy isten- tisztelet keretében emlékezzenek azokra, akik már előre mentek, de (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom