Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-06-18 / 25. szám

^vungeUKUS Ziet 1989. JÚNIUS 18. 1 GYERMEKEKNEK Kik a boldogok ? „Akik békét teremtenek” Akik már tanultunk történelmet, vagy nagyszüleink elbeszéléseit hallgattuk, tudjuk, hogy békéről mindig egy háború befejeződése­kor beszéíünk. De nézzük meg, kik és mik háborúzhatnak egymással. Szinte naponta halljuk a hírekben, olvassuk az újságokban, hogy or­szágok háborúznak. Ennek követ­kezménye lehet embermilliók halá­la, falvak, városok elpusztulása, kulturális értékek megsemmisülé­se, éhezések, állandó félelem. Ellenségeskedést szülhet egy or­szágon belül a különböző falvak, pártok, társadalmi rétegek, feleke­zetek viszálya, mely az országok békéjét megbonthatja. Két ember is háborúzhat egymás­sal. Még a legjobb családokban is előfordul, hogy néha a szülők ve­szekednek, vitatkoznak. Talán ez néha a mi érdekünkben történik. Milyen sokszor, amikor, hazame­gyünk gyermekbibliaóráról, ahol esetleg éppen a békesség Istené­ről hallottunk, pillanatok alatt egy­más hajába kapunk. Milyen gyak­ran felháborodunk és képesek va­gyunk gyűlölni azt, aki kritizál, megítél minket legyen az akár csak egy jelentéktelen dolog is. Gyak­ran szomszédok háborúznak, akik talán már maguk sem tudják, őseik miért nem köszöntek egy­másnak. Hányszor vezet nagyra- vágyásunk, irigykedésünk viszály­kodáshoz. Hányszor sebezzük meg szüleinket, tanárainkat látha­tatlan nyilainkkal, hányszor rágal­mazzuk barátainkat s kívánjuk, bárcsak ne állnák utunkat. Lehet így békességről, békéről beszélni? Mondhatjuk akkor, ha éppen nem dörögnek a fegyverek, hogy béke van? „Boldogok, akik békét teremte­nek!" Mit tehetek, hogy teremtsek én békét? Hisz nem tudom meg­akadályozni, hogy az országok egymás politikájába beleszólja­nak. Nem is erről szól Jézus a He­gyi Beszédben. A háborút általá­ban emberek robbantják ki, így rajtunk Is nagyon sok múlik. Ha azt akarjuk, hogy az összeütközés, a viszálykodás megszűnjön és is­mét béke legyen, nekünk felnőttek­nek és gyermekeknek kell megvál­toznunk. Először magunkban kell a békét megteremtenünk és akkor másokat is békíthetünk. Egy kiváló pedagógus, Friedrich Wilhelm Froster hat alaptörvényt fogalma­zott meg, amelyek betartásával a világ kisebb és nagyobb háborúi elkerülhetők,: 1. tiszteld a másik ember életét! 2. kíméld a másik önérzetét! 3. az őszinte beszélgetésre a leg­megfelelőbb pillanatot válaszd! 4. vita közben is mutasd ki megkü­lönböztető szeretetedet elismerve a másik jótulajdonságait! 5. igyekezz olyan megoldásokat találni, hogy mindkét fél megőriz­hesse emberi méltóságát! ' 6. maradj minden dolgodban - úgy ahogy a lelkiismereted követeli - sziklaszilárd, gyakran ez az egyetlen út a békéhez, feltéve, ha az első 5 pontot őszintén megpró­báltad. Magunk azonban kevesek va­gyunk e hat pont megtartásához. Egyedül egy Valaki segíthet ne­künk, Aki szintén hasonló helyzet­ben volt, Aki azonban le tudta győzni önmagát a kereszten, ez pedig Jézus Krisztus. Engedelmes­kedett, Isten akartának adta át magát. Hozzá imádkozhatunk, hogy háborgó, nagyravágyó szí­vünket alázatossá tegye, nyugal­mat és békességet adjon. Azt kell megértenünk tehát, hogy a háborúk nem országhatárokon kezdődnek rakétákkal és mérgező gázokkal, hanem a szívünkben. Az igeszakasz így teljes: „boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Is­ten fiainak neveztetnek.” Boldo­gok azok, akik készek a békére, békességre, így Istenhez hasonlí­tanak, aki a béke Istene és éppen ezért valóban Isten fiainak nevez­tetnek. Boldogok a békéltetők, bé­keszerzők, tehát nemcsak az en­gedékenyek, türelmesek, vagy csendesek, hanem mindenki, aki az emberek közötti ellentéteket megszüntetni törekszik. Gondol- -juhk' csaki azokra az emberekre, akiknek gyakran az életük sem volt drága - pl. Mahatma Gandhi­ra Indiában, Martin Luther Kingre Amerikában, John Lennonra Ang­liában és a sort lehetne még foly­tatni. Ebből is látjuk, hogy a békét elsősorban mindig ott kell munkál­nunk, ahol éppen élünk, dolgo­zunk, tanulunk! Még egyszer befejezésül: nem elég az elhatározás, nagy szavak han­goztatása, ha szívünkben nincs békesség. Ezért ezt kérjük minde­nekelőtt Ady szép szavaival: „Bé- kíts ki Magaddal s magammal, hi­szen Te vagy a Béke." Lábossá Erzsébet mmmmm y a x VASÁRNAP IGÉJE Mt 7,12 AZ ARANYSZABÁLY Nem véletlenül nevezik ezt a verset aranyszabálynak. Ennél rövidebben és tömörebben nem igen lehetne összefoglalni életünk kérdéseit. A Hegyi Beszédben tanít Jézus minket az emberi élet alapvető kérdéseirő, irányáról, tehetséges útjáról, Tanít az Istenhez és emberhez való viszonyunkról. Ezekben állít elénk követendő utat és példát. Nem elméleteket ad Jézus: amit elmondott, azt Ő megvalósította, élete ennek is példája. Az alapvető tanács, parancs a szeretet parancsa. S Jézus itt ismét nem elvben beszél róla, hanem konkrétan. A szeretet parancsáról mi csodálatosan tudunk beszélni. Meg­ható módon ludunk szólni róla, a kérdés mindig az, hogy valóság lesz-e életünkben. Többé kevésbé tisztában vagyunk azzal, hogy együtt kell élnünk másokkal. Nem egyedül élünk ebben a világban. Azt is tudjuk, hogy nagyon is rá vagyunk szorulva a másik ember­re, közösségeinkre. Életünk legapróbb kérdéseit sem tudjuk megoldani egyedül. A gyermek rászorul szüleire, szülők gyer­mekeikre. Tervező a kétkezi munkásra, munkás a mezőgazda­ságban dolgozókra, s fordítva is így igaz. Gyülekezeti tag a másik gyülekezeti tagra. S lehet folytatni a sort. Jézus itt arról beszél hogyan tudunk ebben a rászorultságban úgy együtt élni, hogy az valóban együtt élés és egymás segítése legyen. Úgy nem, ha mindenki csak mondja a magáét, s közben nem is figyel a másikra. Úgy nem, ha csak a saját hasznát, saját céljait tekinti. Úgy nem, ha felsőbbrendűségi tudattal nézek , a másikra akár hite, akár faja, akár beosztása miatt. Életünk alapvető problémái, megkeseredett és kiábrándult emberek sokasága éppen az ilyen életvitelből, gyakorlatból adódik. Tudjuk ezt nagyon jól. Jézus parancsának megvalósí­tása tud átlendíteni ezen a problémán. Mit tanácsol? Amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek - azt tegyük mi másokkal! Azt is látni kell azonban, hogy ennek megvalósításához mi magunk, magunkból kiindulva kevesek vagyunk. Ott kell kezdeni, hogy elfogadjuk Jézus szeretetét, abból élünk és akkor tudunk igazán másokért is élni. Szeretnénk, ha szeretnének! Első lépés én szeressem igazán, önzetlenül, őszintén a másikat, még az ellenséget is. Szükségünk van segítségre - adjuk meg mi is, könyörgések nélkül. Nem bírjuk hordozni életünk terheit - vegyük fel másokét, s könnyebb lesz a miénk is. Itt is lehet folytatni a sort. Jézuson tájékozódva, az Ő teher- hordozásából élve tudunk úgy élni együtt a körülöttünk élő emberekkel, világgal, hogy az mindenki számára hasznos és előrevivő legyen. Aranyszabály! Valóban az. Megtartása megtartja az életedet és hasznossá teszi. if). Kendeh György IMÁDKOZZUNK Ne legyen életemben Soha egyetlen pillanat, Amelyben elhagy engem E nemes indulat! Ajándékozz meg engem Jö szívvel, jó Atyám, Hogy boldogítva boldog Lehessek igazán! Ámen. „Mi lesz, ha nem lesznek fák?” Diákok beszélő rajzai előtt ( ’ Pardi Anna IMA A humán kultúra háttérbe szorí­tása, személyiségfejlesztő hatásá­nak semmibevevése, az esztétikai, etikai nevelés elhanyagolása ifjúsá­gunkat nehezen pótolható, alapot adó értékektől fosztotta meg. So­kuknak beszédkészsége a minimá­lisra csökkent, látása a televízió s a mozik krímijéig teljed. Mindezt naponta tapasztalhatjuk, azért oly jó eljutni olyan fiatalok közé, akik valami szépet, többet szeretnének a hétköznapok szürkeségében. Ezért jártam többször is körül a fiatalok, 15—17 évesek rajzait be­mutató iskola nagytermét, mert képeik gondolkodásról tanúskod­tak. A Landler Jenő Szakközépis­kola igazgatója, Csizmadia Ferenc meghívására Mohácsi Regős Fe­renc grafikusművész öt évvel ez­előtt képzőművészeti szakkört ala­kított azzal a céllal, hogy a művé­szeti nevelést beépítse a szakkép­zésbe. A szakkörbe más, hasonló szakiskolák tanulói is jelentkezhet­tek. Kéthetenként két órában nemcsak festeni, rajzolni tanulnak, hanem látni, beszélni, megbeszél­nek témákat, észrevételeket. A kiállított képek felhívják a lá­togatók figyelmét, hogy ezek a fia­taloktól látnak: észreveszik az em­bereket, a körülöttük levő tárgya­kat, hibákat, hiányosságokat. És a szépet! Keresik a kiutat-a minden­napi élet monotonságából, a roha­násból, az egymással nem törődés­ből. Képeiken az iskola belső ud­varától eljutnak a virágos kertig, a sűrű erdőig, egymás megismeré­séig, egymást rajzolják, de észreve­szik a magányos fát, az egyedülisé- get. Egyik képaláírás: „Csend”. Van, aki József Attila versét il­lusztrálja és felteszi a kérdést „Mondd, mit érlel”, a másik a köl­tő nyomán a „Betlehemesek-”ig jut el. Megdöbbentő ábrázolás, el­képzelés „A 2000. év állatserege”. Vannak sokatmondó ceruzaraj­zok, üvegmozaikok, vízfestés és el­gondolkoztató aláírások: „ennyi az egész”..., „Nevess!-”... „Me­sék”..., „Mi lesz, ha nem lesznek fák?”... „Vándor”... És a kép, amelyhez újból visszatértem: tus­rajz. Emberi csontokon két élénk kis madár, szinte mozognak... Ti- zenőt-tizenhatévesen keresik azt, ami a múltat újjávarázsolja, ma­dárcsicsergés a zörgő csontok fe­lett. Mi ez, ha nem bizakodás, re­mény, hit?! Hit a jövőben! . Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni. Drámai béklyóban, kíntelt kibontakozásban, reális alfát irrealizáló ómegában, békemenetben és halottasszobákban. Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni. Rossz arcokért is könnyekben égve, élet-ellenes, apró, hétköznapi merényletek szüntelen áldozataként is, ártalmak helyén a jót remélve. Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni. Teljes elménkből és teljes szívünkből, s egész kivetkőzött, megtévedt ^ természetünkből < a kiutat keresve. Bármi ér, Istent egyre jobban és jobban lehet szeretni, Akkoris, ha egyelőre nem a hit lett egyetemes, hanem az emberiség krízise és sérülése. Sebeiken Pálma V. „írok nektek, ifjak...” EGY GYÜLEKEZET, AMELYIK MINDIG ÚTON VAN I „Ezúton jelentkezem az Aktion Sühnezeichen egyik táborába. Adottságaimmal és képességeim­mel, kezdeményezéseimmel és lehe­tőségeimmel kész vagyok hozzájá­rulni ahhoz, hogy belőlünk, abból a 10-15 személyből, akik indulás­kor többnyire ismeretlenek leszünk egymás számára, rövidesen olyan csapat legyen, akik egymásért és a rájuk bízott feladatért gyűltek ösz- sze.” Ezekkel a mondatokkal kez­dődik az a jelentkezési lap, amely évről évre fiatalok százait hívja az NDK különböző kis- és nagyváro­saiba, falvaiba, hogy ott két hétre a munkában és a beszélgetésekben olyan közösség kovácsolódjon ösz- sze, amelyik valódi segítség lehet a helybeli gyülekezetnek. Aktion Sühnezeichen - a „Meg­békélés Jele” Akció: a név akár a mozgalom mottója is lehetne, azt a szándékot fejezi ki, amellyel 1958-ban dr. Lothar Kreyssig élet­re hívta az NDK azóta egyik leg­nagyobb békemozgalmát. AII. vi­lágháború után tizenhárom évvel, úgy látszik, még mindig nem volt késő olyan személyes bocsánatké­réssel fordulni a hitleri fasizmus által lerohant és meggyötört orszá­gok lakóihoz, ami a hivatalos bé­keszerződések tárgyilagos szöve­gén túlmutat. Elsősorban a zsidó, lengyel, cseh, szlovák, orosz és ma­gyar nép számára kívánták a teljes megbékélés jelét megmutatni. Ennek a szándéknak a kifejezé­sére 1962 óta nemzetközi táboro­kat szerveznek, amelyeken néme­tek és a fent felsorolt nemzetekhez tartozó fiatalok vesznek részt. Évenként több mint hatszázan dolgoznak a különböző diakóniai intézményekben, evangélikus vagy katolikus gyülekezetekben, zsidó temetőkben és emlékhelyeken az Aktion Sühnezeichen szervezese- ben. A hét öt munkanapján, napi hat órában folyik a munka, ami sosem túlzottan megerőltető, és nem igényel különösebb előkép­zettséget sem. A legtöbb esetben építkezéseknél, parókiák rendbe­hozatalánál segítenek a csoportok, de vannak szellemi fogyatékosok­kal foglalkozó turnusok is. Éppen a munka során hamar megszületik a közös élmény, a kö­zös téma, amelyet a beszélgetések, közös kirándulások, felszabadult játékok tovább mélyítenek. Szinte hihetetlen, hogy ily módon a rövid két hét alatt mennyire tartalmas, mély barátságok szövődnek. Nem csoda hát, hogy a résztvevők szá­ma évről évre nő. Vonzó a gondolat, hogy ilyen­fajta segítséggel saját gyülekeze­teinket is támogathatnánk. Hiszen mennyi a gondozatlan parókia, a rogyadozó tető, elhanyagolt temp­lomkert! Mindez csak arra vár, hogy legyen néhány ember, aki szívügyének tekinti, hogy a gyüle­kezet otthona olyan környezet le­gyen, ahova jó elmenni. A német példán fellelkesülve született meg a gondolat, hogy Magyarországon is szervezzünk építőtáborokat a fiatalok számára, így alakult meg a MEVISZ építő- táboros szakcsoportja, melynek tagjai vállalják, hogy a gyülekezeti igények alapján a német mintának megfelelően előkészítik és vezetik ezeket az egy vagy két hétig tartó nyári táborokat. Ezzel az új lehető­séggel bővül azoknak a fiatalok­nak a száma, akik a nyári szünet­ben valamiféle egyházi táborozá­son vehetnek részt, s közben hat­hatós segítséget nyújtanak gyüle­kezeteinknek. Vető András Sinka István: A Szigetek könyve A „Fekete Bojtár” posztumusz eposza. Bihari ugaron jár. A szü­lőföldjén. Betoppan hol ide, hol oda. Rekettyés, szikes földön köd- bevesző kunyhókba. Látogatóban van. Robinsonok kegyetlen harcát nézi és segíti, ahogy lehet. Estére kelve asztalhoz ülnek. Vacsora után beszélgetnek. Elmerengnek a múlton, felidézik a régit s a kis ablakon át fürkészik a holnapot. Mit ígér: rosszat-é, vagy jót? A pi­pa füstje sudarasan indul, majd megtörik s elterül a gerendás mennyezeten. A sűrű füst úgy bo­rul rájuk, mint egy sátor. Rákö; nyökölnek az asztalra s búsan száll az „ének”, miről is beszéljenek. Oly sivár az élet itt a bihari tájon. Balladás hangon szólnak egymás­hoz. Ilyen itt az élet: fiatalosan, sudarasan, mint a pipa füstje száll felfelé, aztán jönnek a nehéz idők, megroppan a legerősebb váll is. Küszködnek, egy darabig gyara­podnak, majd elterül fejük felett a felhő, mint a szobában a füst. Két­ségbeesett vergődéssel küzdenek mind, s végül elvéreznek valahá­nyas A bihari szik hősei ők. E csodás eposz róluk énekel s ön­magáról. Sárrá vált sártanyák halmain így fejezi be hősi eposzát a köl­tő: . „Milyen gazdag, aki veszteni tud s alá tud hullani, mint csillag a sötétbe. A fekete világkút mélyébe, hova nem hallatszanak le sem az örömnek, sem a bánatnak hangjai. De ott mégis olyan birodalmat épít és úgy építi, hogy a sátánok rohamát is kibírja hogy semmilyen világrengések ne döntsék le. ...Igen a Te szád mondta, árvák csillaga, vesztesek királya, hogy aki földi életét veszti, a túlsót, az égit megtalálja és él; és ama napon a koporsóját a nagy trombitaszó felbontja... Annyit kérek mégcsak csendesen, mint esti szó, alig hallható hang, hogy ne vess el engem, .földnek foglyát, hagyd, hogy rút arcom elmerengjen, , s bocsáss meg: sáros lábaimmal közel mentem Hozzád”. Kedves költőnk testámentuma ez! Hernád Tibor Emléktábla evangélikus lelkészlakáson Sárszentlőrinc községi tanácsa és társadalmi szervei május 6-án em­léktáblát helyeztek el a lelkészlaká­son abból az alkalomból, hoy ott született 1814. május 5-én az evan­gélikus lelkész második gyermeke­ként Balassa János sebészprofesz- szor, a magyar orvosképzés egyik úttörője. A 175. évforduló kapcsán a templomban tartott megemléke­zést Farkas Julianna községi ta­nácselnök nyitotta meg, dr. Kardos Árpád, a Bp. VIII. kerületi Balassa János kórház sebészorvosa tartott előadást Balassa János korszakal­kotó sebészprofesszori jelentőségé­ről, Csepregi Béla ny. lelkész a szü­lőfalu útravalójáról és dr. Gesztesi Tamás, a Tolna Megyei Kórház fő­orvosa leplezte le az emléktáblát. Szekszárdon a Tolna Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet és a TIT Megyei Egészségügyi Vá­lasztmánya május 23-án tudomá­nyos emlékülést rendezett, ame­lyen dr. Kelemen Endre és dr. Gesztesi Tamás főorvosok tartot­tak előadást Balassa János máig is érvényes sebészeti újításairól, or­vos-etikai példamutatásáról és a magyar egészségügyet szervező je­lentőségéről. Sárszentlőrinc már 25 évvel ez­előtt utcát nevezett el nagy szülöt­téről. CSepregi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom