Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-06-04 / 23. szám
Evangélikus Élet 54. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1989. JÚNIUS 4. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 2. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft * . A keresztyén ember akkor irgalmas, ha nem keresi csak a maga hasznát, hanem nyitott szemmel járva szerte, egyformán néz mindenkire, barátra, ellenségre, ahogy mennyei Atyánk cselekszik. Ahol ez az irgalmasság nincs meg, ott hit sincsen. LUTHER V ______________________J Jöve ndőnk szolgálattevői 1933 őszén kezdtem el tanulóéveimet a Mezőberény I. kerületi (német) Gyülekezet iskolájában, és ezóta vagyok kapcsolatban az oktatással, a neveléssel. Előbb úgy, hogy túlnyomórészt evangélikus tanítóim, tanáraim és professzoraim oktatói, nevelői tevékenysége alakította tudásomat, emberségemet és hitemet, majd úgy, hogy magam is hittant tanítottam, ifjúsági munkát végeztem, és egyházunk megbízásából a lelkészkép- zés-nevelés szolgálatába álltam. Ezért jól ismerem ennek a hiva- \ tásnak minden szépségét, de ugyanilyen alaposan az árnyolda- i Iáit is.Előbb a szépségekről: vallom és hálával nyugtázom, hogy bármit is tudok, hogy ha van bennem bármi emberség vagy mécseshit, akkor ezt - Isten után, családom mellett — tanítóimnak, tanáraimnak köszönhetem. Azoknak, akikben volt egy bizonyos hivatástudat. Az, hogy tudták és meggyőződéssel hirdették, gyakorolták, nekik az az egyedüli dolguk, hogy továbbadják mindazt, amit tudnak, amit a világról, az emberről, - nemkülönben: Istenről, Jézus Krisztusról - vallanak. Voltak közöttük, akikről elmondhatom, hogy minden tanítványukat szerették, de leginkább azokat, akik elesettek, gyengék és szegények voltak. Az ő számukra volt valami szeretettöbbletük, amit csak reájuk pazaroltak - nem rövidítve meg ezzel senkit sem. Voltak, akik olyan szigorúak voltak, hogy néha alig lehetett őket kibírni, de zz a szigorúság sohasem volt goromba tanár-diák viszony, hanem azoknak az apáknak az indulata, akik ezzel gyerekük javát kíván- ják. Voltak, akiknek a tudása nyűgözött le bennünket, és az a nagyvonalúság, hogy íme ez a tietek, a iajátotok lehet. Voltak, akik a legnehezebb (nemritkán politikai) szituációkban álltak kindőtálló emberi, hitbeli elveik mellett - követendő példákként. Voltak, akiknek a gyöngeségük, szerényebb adottságuk is segítségünkre volt és ezért nem a mindent megszépítő nosztalgia, hanem a tények mondatják ki velem, hogy rossz tanáraim nem voltak, mert mindenkitől lehetett valamit tanulni, valamit kapni. Csakhogy mindehhez valami nagyon szükségeltetett, és elsősorban nem is a pénz, mert anyagiakban egyikőjük sem bővölködett, hanem az erkölcsi megbecsülés az egyik oldalon, a társadalmilag hitelesített önállóság a másikon. Az a megbecsülés, hogy az emberek- nemcsak a diákok - magátólér- tődően néztek fel rájuk, és az az önállóság, amely szabaddá tette őket arra, hogy belső meggyőződésük, hitük alapján oktassanak, neveljenek. Mégpedig tegyék ezt úgy, hogy a tanítványaik is eljuthassanak erre a szabadságra: az alapok elsajátítása után, az önálló ítéletalkotás, az önálló gondolkodás és a felelős cselekvés semmihez sem hasonlítható állapotába. Ezért mi a tisztes derékhad tagjaivá lehettünk, olyanokká, akik még a meg nem alkuvás áldozatát is vállalva, továbbadhattuk a kapott örökséget. Mára azonban valami a visszájára fordult.: a mai pedagógusok anyagi, tekintélybeli helyzete és önállósága lehetetlenné és szinte semmivé lett. Szinte semmivé lett, mert a társadalmi közhangulat és mindenekelőtt a magyar „kultúrpolitika” olyan kiszolgáltatottá süllyesztette az oktatás, a nevelés ügyét, amelyre alig van példa az ezeréves magyar iskolatörténetben. Mindezek következményeit megsínylették és megsínylik a különböző fokozatú tanintézetek oktatói-nevelői olyannyira, hogy ez már minden értelmes ember előtt nyilvánvaló, de méginkább kárvallottjai lettek azok a nemzedékek, akik ebben az időszakban nevelkedtek fel. Hogy mennyiben, miképpen, arról mi, az Evangélikus Teológiai Akadémia tanárai is időtlenül hosszan tudnánk beszélni. Arról pedig, hogy egyházunkban milyen problémákat okozott mindez, arról pedig a püspökeink szólhatnának - az egész társadalmunkat érintő politikai, erkölcsi és gazdasági kérdéseket most meg sem említve. Végső megállapításunk ezért nagyon rövid lehet: csak abban reménykedhetünk, hogy dolgaink jóra fordulna« akkor, ha az oktatás és a nevelés újra közüggyé lesz, és abban, hogy a pedagógusok újra megkapják azt a megbecsülést, amelynek révén országunk nemcsak a művelt fők, hanem a szabadon és a felelősen döntő, erkölcsös emberek társadalma lesz, a tanítók, a tanárok pedig ezzel a jövendőnk szolgálattevői. Mi evangélikusok - híven kipróbált hagyományainkhoz - ezt reméljük és ezt várjuk ebben a sorsdöntő, már megindultnak látszó folyamattól, amelynek előbb- reviteléhez a már meglevő és a később megalakítandó tanintézeteink készségesen hozzá kívánnak járulni. Vámos József A magyar-osztrák egyháztörténeti kapcsolatok múltjából Részletek dr. Gustav Reingrabner burgenlandi szuperintendens nemeskéri előadásából A reformációtól kezdve egy ideig a közös Habsburg uralom alatt is különféle irányú volt a fejlődés. 1918-tól pedig megszűnt a közös vezetés és a két ország fejlődése is különböző irányba ment. A fejlődés kétféle irányát jelzi az a tény, hogy az egyik oldalon (Ausztriában) teljességgel megszűnt az evangélium lutheri szellemben való terjesztése, amikor a másik oldalon (hazánkban) többnyire még lehetővé vált. Ezért akiket onnan elüldöztek hitükért, azok itt befogadásra találtak. A Türelmi Rendelet következtében 1781 után lett nagyobb szabadsága az ottani, titkosan működő protestáns köröknek, amikor itt már szélesebb körök kaptak szabadságot vallásuk gyakorlására. Az 1861-es pátenst másként értékelik Ausztriában - más irányból jött a fejlődés pozitív értékelése - mint Magyarországon, mert az egy Habsburg birodalomban más előjele volt hazánknak. A kétféle fejlődés Nyugat-Magyarország és Ausztria evangélikusai között sem volt egyforma. Erre ritkán mutatnak rá az egyháztörténészek. Luther fogadtatása is más volt a két országban. Egy ízben, 1510- ben, Rómába menet ment át Ausztrián és tartott egy helyen misét. Ez az egyedüli emlék. Az első évtizedekben erősen érződött Wittenberg és Melanchthon hatása. Speratus Pál Mária királyné udvari prédikátora lett volna Budán, de Bécsen keresztülutazva az Szt. István dómban olyan prédikációt mondott a szerzetesség ellen, mely nagy botrányt kavart és a „felsőbb körök” megakadályozták, hogy Budára menjen. Reményik Sándor Az Ige Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!. E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király, és pap, és próféta és soha más, Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv rpa szent kehely, Ki borát : Elet borát issza. Előre néz s csak néha-néha vissza -, S a kelyhet többé nem engedi el! Dr. G. Reingrabner szuperintendens és dr. Fabin) I ibor dékán mint tolmács Száz évvel később - a 17. században - Burgenland evangélikus- ságát erősítették azok a parasztok, akiket Dél-Stajerből és Kelet- Karintiából üldöztek ki. Az idetelepültek új impulzusokat adtak az ittenieknek. Ezután nehéz idők jöttek. Ami Magyarországon „gyászos évtized” volt, az Ausztriában fél évszázadon át tartott. Ez idő alatt vagy Bajorországba, vagy Sopronba, Pozsonyba és az artiku- láris helyekre - így Nemeskérre is - jártak evangéliumot hallgatni és úrvacsorát venni. A területek közti közvetítésben sokat segítettek azok a kereskedők és hajtők, akik a kelet-nyugat irányú marhakereskedelmet bonyolították és útjuk éppen e vidéken vezetett. 1871 után változott a helyzet, 500 lélek gyülekezetét alakíthatott. Ekkor az Észak- és Nyugatma- gyarországról meg a Szepességből származó, németül jól tudó lelkészek tudtak segíteni. Megfordítva is állt a helyzet: A bécsi születésű Wimmer Ágoston a magyaroknak nyújtott segítséget, amikor Felsőlövőn több éven át tanítók képzésével foglalkozott, mert az evangélium megerősödése összefügg az iskolák működésével is. Jelen évszázadunkban nőttek a feszültségek politikai vonalon. Az első világháború után az új határ megvonásával új test létesült a 28 gyülekezetből, melyek Ausztriához tartoztak. A második világháború után majdnem nulla pontra jutottunk. A „vasfüggöny” választotta el a két területet, minimálisra csökkent a magyarul tudók és tanulók száma. Annál nagyobb az öröm a legújabb idők fejleménye. Nálunk Ausztriában a szabad egyház a szabad államban működik. Örülünk, hogy itt évről-évre, hónap- ról-hónapra szabadabb lehetőségeket kap az egyház. Meg vagyok győződve, hogy az az örökség, melyet mindkét oldalon atyáinktól örököltünk, olyan biztos alap lesz, amelyre a jövőben nagyon erősen építhetünk. MEGHÍVÓ DIAKÓNIAI EVANGÉLIZÁCIÓRA GYENESDIÁSRA 1989. július 14-19. tartandó konferenciára mindazokat hívjuk, akiknek szívügye a szeretetszolgálat, akár gyülekezetükben, akár szeretetotthonainkban szeretnék azt megvalósítani, hogy Jézus követeiként legyenek gyógyítók és irgalmas samaritánusok. A konferencia 14-én pénteken este 6 órakor kezdődik, vége 19-én, szerdán délben lesz. Reggeli áhítatok témája: JÉZUS HÍV Esti áhítatok témája: JÉZUS KÜLD Előadások lesznek a diakónia holnapjáról, az aktív keresztyénségről. az öregedés kérdéséről, a halál és a gyász témájáról és különleges élethelyzetekről. Részvételi dij 800,- Ft. Jelentkezni lehet június 30-ig a következő címre: Budai Evangélikus Szeretetotthon, 1029 Budapest, Báthori László u. 8. ÉLŐ VÍZ „Nem bocsátlak el addig, amíg meg nem áldasz engem.- Pihenj Jézusban... kapaszkodj hittel az ő kezébe! - Miben tudok én megkapaszkodni, hogyan tudnék én ebben a zűrzavarban pihenni ?... És kinek a keblére vessem magam? Mintha Isten rajtam kívül volna. Hallgatok, és nem merek válaszolni. A tanítványok is éltek olyan időt, amikor a húsvéti csodát is újra elvesztették. Jézus nem volt sehol. Egyszerre minden csak az asszonyok káprázata lett. Simon rajongása. Az ajtók zárva voltak. És jött megint váratlanul. Egészen halkan és félreérthetetlenül: Békesség néktek! Bár az ajtók zárva voltak. Jákob is egészen, reménytelen helyzetben volt. Az Ézsauvaí való ijesztő találkozás fenyegette. Felmérte a végzetesnek tetsző helyzetet. Kétfelé osztotta népét, nyáját. Előre küldte az engesztelő ajándékot. Az egyetlen, amit nem vett számításba, hogy Ézsau meg is bocsáthatna, hogy Isten Jákob tudta nélkül Ézsau szívében is munkálkodhatott. Miért volt annyira lehetetlen Jákob számára a gondolat? Miért volt az, hogy amikor Béthelben iflMóz 32,27 júkora csodálatos álmát látta, melyben Isten ígéretei életre szóló gazdagságban kiáradtak rá, nem merte ezt a jót a maga valóságában elfogadni, hanem továbbra is a maga lehetőségeire épített? Gyakran mondják manapság, hogy bennünket az ítélő Isten félelmére neveltek. Jákobnál, is erről lehetett szó? A mennyei Atya nem tanította-e őt élete minden szakaszán bizalomra? Mégis kiskorától fogva abban mesterkedett, hogy bonyolult legyen minden, és ne egyszerű, hogy hazugságait rejtegesse, és hamis cselekedeteivel belebonyolódjék a maga bizalmatlanságába. De most Jákob a Jabbók-folyó- nál van és először életében igazán szorult helyzetben. Most az ismeretlen küzdőfél nyomorékká gyűri: nincs már semmi tit- kolnivalója __ menekülési lehetősége. Ütött a halál órája. Es akkor, ebben a helyzetben, ami annyira sötét és reménytelen, hogy saját ügyeskedései többé nem segíthettek, kiszakadt belőle a kiáltás:. „Nem bocsátlak el addig, amíg meg nem áldasz engem!" Fölkelt a nap. Jákob attól kezdve nem volt többé más, csak bizonyságtevő. Mikor maga már nem bírt, nem tudott magán segíte- ni, akkor megtapasztalhatta, hogy Isten segít, megment a halálból. Kedves Megváltó, feltámadott Uram! Te magad szálltál le a halál mélységébe, arra az útra, amely még előttem van. És Istentől elhagyottan is kiáltottad: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én telkemet.” Látod, hogy mennyi nyűg akadályoz abban, hogy en is hasonlóan tudjak cselekedni. Köszönöm tanításodat, hogy magamat, életemet, halálomat veled együtt egészen a hűséges Atya kezeibe tehetem. Köszönöm az ígéretet: „Az Úr arca előtt fogok járni az élők földjén." Anna-Maija Raittila Felvétel a Teológiai Akadémiára Evangélikus egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve, az Akadémia Dékáni Hivatalának (1147 Budapest, Lőcei út 32.) 1989'. június 15-ig nyújtsák be. Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: I. születési bizonyítvány; 2. a legmagasabb iskolai végzettségről (érettségi bizonyítvány); 3. hely- hatósági vagy más bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és keresetét, ill. szociális viszonyait feltünteti; 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra ps lelkész pályára alkalmas; 5. keresztelési bizonyítvány; 6. konfirmációi bizonyítvány; 7. részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait; 8. esetleg egyházi működésről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges az ületékes lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek ajánlása a jelentkező lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak az utóbbi időben a lelkipásztora volt. Ezt a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra" megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő.« Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek. A Felvételi Bizottság döntését felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontja 1989. június hó vége. A pontos időpontról Írásban értesítjük a felvételire jelentkezőket! A felvételi vizsga anyaga a következő: ■ írásbeli zárthelyi dolgozat után szóbeli vizsga következik, mindkettő a következő anyag ismeretéből áll: 1. Általános bibliaismeret (a négy evangélium és Mózes öt könyve); 2. Luther Márton Kiskátéja; 3. Énekeskönyvünk - Luther énekei; 4. A Hitünk-életünk c. hittankönyv, valamint dr. Pröhle Károly: Az evangélium igazsága c. tankönyv anyagának ismerete; 5. Dr. Fabiny Tibor: Egyházismeret c. jegyzet, amelyet kérésre megküldünk; 6. Az Evangélikus Élet, a Lelkipásztor, a Theológiái Szemle és a Diakónia 1988. és az ez évi anyagának vázlatos ismerete: 7. A magyar történelem; 8. Magyar nyelv és irodalom. A fenti anyaghoz esetleg szükséges segítségért a jelentkező forduljon bizalommal gyülekezeti lelkipásztorához. Kérjük a lelkészeket, hogy a fenti hirdetményt mielőbb olvassák fel a gyülekezetekben. Fabiny Tibor dékán
