Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-01-15 / 3. szám

Evangélikus Élet 1989. január 15. / ES M Jfa A GYERMEKEKNEK é • • Osszeteszem két kezemet - 9. A címzett nem ismeretlen! Karácsony közeledtével több barátomnak küldtem üdvözlő so­rokat, hogy köszöntsem őket az ünnep alkalmából. Egyikük elmé­ben nem voltam biztos, de azért feladtam neki a levelet. Pár nappal később szomorúan vettem észre, hogy „A CÍMZETT ISMERETLEN”- feliratú címkével visszakaptam a küldeményt. Jókívánságaim saj­nos nem értek célhoz. Szerencsére nem így van ez az imádkozással. Imádságaink igenis mindig célhoz érnek, meghallga­tásra találnak, esetleg teljesülnek is. Hallottam egy történetet egy szegény édesanyáról, aki a hábo­rú idején három gyermekét egye­dül nevelte egy bérházi lakásban. Bizony gyakran előfordult, hogy nem tudta kifizetni a lakbért. Egy idő után megelégelte ezt a háztu­lajdonos, s kilakoltatással fenye­gette az édesanyát és gyermekeit. Az asszony pedig csak imádko­zott, arra kérve Istent, hogy tegyen csodát, és a hónap végére legyen együtt a szükséges összeg. Ez azonban nem történt meg, ezért a családot valóban kiköltöztették. Egy dohos pincelyukban kellett meghúzniuk magukat. Pár héttel később bombatámadás érte a régi házat, amelyben laktak. Most ér­tette meg az édesanya, hogy Isten miért nem teljesítette kérését. Isten mindig tudja, mit és miért tesz. Sohasem hibázik. Tudja, mi­vel segít, és mivel ártana nekünk. Ezért bátran fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, hálaadásunkkal, bo­csánatkérésünkkel. Érdekes és el­gondolkoztató, hogy tegezhetjük is! Ezt sok gyerek még szüleivel, nagyszüleivel sem teheti meg. Isten azonban ennyire közel enged ben­nünket magához. Lám, a címzett nem ismeretlen. Csak az a fontos, hogy bizalom­mal legyünk iránta. Ne szidjuk, ha valamit_ nem azonnal, nem úgy, ahogy szeretnénk, vagy egyáltalán nem teljesít. 0 sokkal jobban tud­ja, mire van szükségünk. „Mielőtt az anyaméhben megalkotott, is­mert. bennünket", mondja Jere­miás próféta. Merjünk tehát biza­lommal, egészen közvetlenül hoz­zá fordulni! Hiszen - ahogyan arra egy szép imádság is utal - mind­annyian úgy pihenünk az ő kezé­ben, ahogy a tojások a galambfé­szekben. Azok is sokszor összerá­zódnak, megfordulnak, de nem es­nek ki onnan. Minket sem hagy el Istenünk gondjainkban és meg­próbáltatásainkban sem. Gyerme­keiként nyugszunk az ő atyai kezé­ben. ö és mi összetartozunk, mint egy családban a szülők és gyer­mekek. Ahogy mi az övéi vagyunk, úgy ő a miénk is. Imádságaink legyenek bizalmas beszélgetések Istennel. Amint leg­jobb barátunknak vagy szüléink­nek feltárjuk féltett titkainkat, úgy nyíljunk meg Isten előtt is, rábízva magunkat az ő megtartó szerete- tére. Ha bizalmas jóbarátunkká tesszük Istent, elóbb-utóbb termé­szetessé válik, hogy mindent meg­beszélünk vele. Ne csak akkor jus­son eszünkbe, ha éppen szüksé­günk van rá! A bizalom megtérül: Isten megmutatja magát életünk minden apró mozzanatában, örö­mében és szomorúságában egy­aránt. Milyen jó érzés, hogy már ismerősként találkozhatunk vele életünk eseményei során! A cím­zett nem ismeretlen. Ha Istennek „írunk levelet" egy- egy imádsággal, ő biztosan meg­kapja azt. Különösen is örül, ha saját, egyszerű szavainkkal pró­báljuk kifejezni érzéseinket, pél­dául így: Istenünk, köszönjük, hogy ismerhetünk, s Te is ismersz minket. Köszönjük, hogy imádkozhatunk, és egészen Rádtízhatjuk magunkat. Ámen. Béndek Katalin f A fVASÁRNAP IGÉJE 5Móz 18,15-20 Áldj meg minket Istenünk, hogy megismerjék a földön a te utadat „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk..." - e mondattal kezdődik a Zsidókhoz írott levél. Bizonyságtétel ez arról, hogy Isten gazdagsága és bölcsessége kimeríthetetlen, türelme és szeretete határtalan. Egyetlen cél vezérli: szeretetével keresi az embert, akivel beszélő, élő kap­csolatban, szeretetközösségben kíván élni. Mindebben Istent nem valami önös érdek, hanem az ember üdvösségét munkáló szeretete vezérli. Útja és eszköze megszámlálhatatlan, mint az alkalom is, amit felkínál a vele való találkozásra. Isten csodája, hogy a mi nemzedékünkben is szól az ige. Mi sok mindent természetesnek tartunk, többek között azt is, hogy Isten nem néma, hanem van mondanivalója. Pedig egy­általán nem magától értődő a beszélő Isten. Sámuel^könyvé­ben olvassuk azt,, hogy Sámuel elhívását megelőző időben „ritkaság volt az Űr igéje”. Egyháztörténelmünket, hányatta­tásainkat végiggondolva csak ámulattal és Isten iránti hálával szólhatunk arról: bizony ajándék az, hogy ma Magyarorszá­gon hangzik az evangélikus igehirdetés. Mennyi kishitűség és aggodalmaskodás hangzott el csak az elmúlt évtizedek folya­mán is! Arcpirító volt hallgatni sok esetben ateista emberek vélekedését az egyház jövőjét illetően akkor, amikor magukat hivő egyháztagnak valló emberek már-már temették az egy­házat. Csak a hitetlen pásztorok és hitetlen egyháztagok te­szik fel azt a kérdést: Ki megy majd miutánunk a szószékre, ki ül a templompadban majd a mi helyünkre? Isten csodás módon gondoskodik igehirdetőkről és igére szomjas telkekről egyaránt. Isten elhatározása, hogy igéjével döntés elé állít. Jézus mondja a Hegyi Beszédben: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti". Isten igéjét soha nem lehet közönyösen hallgatni, mert azt vagy üdvössé­günkre hallgatjuk, vagy elutasítva, kárhozatunkra. Az igehir­detés, tegyük hozzá, a jó igehirdetés, amely nem emberi okos­kodásból és bölcselkedesbol áll, hanem Isten aktuális üzeneté­nek tolmácsolásából, minden esetben kihivás. Az elé a döntés elé kényszerít, ami elé Isten egykor Izráelt is odakényszerítet- te: „Nézd, én ma áldást és átkot adok elétek. Áldást, ha hall­f at tok az Úrnak parancsolataira... átkot, ha más isteneket övettek". Egyet azonban meg kell tanulnunk és szívlelnünk: Isten számonkéri döntéseinket. Nem fenyeget, hanem figyel­meztet, mégpedig szeretettel és hosszútűréssel. Isten hatalma, hogy csak a tisztán hirdetett igét hagyja messze hangzani. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hamis tanítók. Voltak Jézus korában is, az apostoli korban,is, a középkori egyházban is, de még újkori egyháztörténelmünk is tud tévtanitásokról. Isten hatalma azonban e tanításokat előbb vagy utóbb gyökértelenné teszi. Elhangzik ebben az alapigében egy nagyon kemény mondat; Biztosan nem szívde­rítő, sem az egyház lelkipásztorainak, sem $z egyeteme? pap­ság tanítását szem előtt tartó híveinek sem. így szól: „Felelős­ségre vonom". Egészen világos, kit vagy kiket. Mindazokat, azaz mindnyájunkat, akiknek az ajkunkra adta Isten az igét. Felelősségrevonásunk arra korlátozódik, hogy élünk-e az igé­ből, az igével és éltetünk-e azzal másokat, vagy visszaélünk vele? Sorsközösséget vállalunk-e a Jézus kicsinyeivel és szegé­nyeivel, vagy farizeusi módon uralkodunk rajtuk? Könyörü­lünk-e az élet nyomorultjain, vagy csak hirdetjük a diakóniát? Ezekre a kérdésekre lelkiismeretünk és Isten színe előtt kell választ adnunk, emlékezve és emlékeztetve arra a Jézus által mondott igére, mely legtöbb templomunkban elhangzik va­sárnaponként: „Boldogok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét". Ámen. — Szalay Tamás IMÁDKOZZUNK Áldunk Téged Istenünk, hogy igéd megbízható, mindig építhetünk ígé­reteidre. Köszönjük az előttünk járt és ma is velünk elő tanúkat, akik Rólad szóltak és ma is Hozzád vezetnek. Szentlelked ébresszen bennünk hitet és engedelmességet, hogy hú tanúid maradhassunk. Ámen Sáo Paulo 1988 november Kedves Barátom! Érthető, hogy szeretnél hallani az itteni vallásos életről. Azt min­denki tudja, hogy Brazília a világ legnagyobb katolikus lélekszámú országa, és valamennyi brazil Szi­lárdan hisz abban, hogy Isten is brazil. Sok különös jelenséget ta­pasztaltam vallási téren már az első hetekben. Ezért beszélgetést kér­tem az itt élő nagy tudóstól, dr Jordán Emil bencés tanártól, aki az első jelentős magyar csoporttal 1934-ben érkezett ide és mind a brazilok, mind a magyarok előtt nagy tekintélynek örvend. Elmon­dotta, hogy a több mint 90%-ban itt élő katolikusság nagyon nagy része nem él az egyházban, nem jár templomba. Üresek a templomok, a nagy ünnepeket kivéve. Ezt a jelenséget azzal magyarázza Emil atya, hogy a papság 400 éven át nem törődött a lelkigondozással, a szegényekkel, és most hirtelen arról lett nevezetes a brazil papság, hogy evangélium helyett kizárólag a földosztásról és szociális problé­vők millió gyertyát gyújtanak, vi­rágkoszorúkat és áldozati ajándé­kokat dobnak a tengerbe az „isten­nő” tiszteletére. A protestáns bevándorlók hoz­ták Brazíliába a karácsonyfát. Még nem tudom, milyen itt a for­ró, trópusi decemberben a kará­csony, - egyik kedves magyar csa­Levél Brazíliából (3) mákról prédikál. Ezzel elveszítette a közép- és felsőosztályt. De a sze­gények sem vonzódnak hozzá, in­kább különféle szektákhoz járnak. Sok a pünkösdista, baptista és a jehova tanúja. (Utóbbinak részt- vettem egyik konferenciáján. A legnagyobb sportcsarnokban tartották, százezrek, elképesztően sok autóval, autóbusszal.) A leg­nagyobb baj, Jordán páter szerint, hogy egyáltalán nincs hitoktatás. Az „első áldozásra” gyorstalpaló módon előkészítenek, de utána sefnmi. Magam is kínlódom a cser­készek hittanóráján: hol is kezdjem, hiszen minden fogalom ismeretlen a gyermekek előtt. Nagy baj, hogy mindkét szülő dolgozik, egész nap­juk rohanás, s ők maguk is nagyrészt kívül estek Isten hatókörén. Köztudott, hogy - mivel az itt talált indiánok nem bírták a nehéz muhkát, - Afrikából hozták ide ezrével a rabszolgákat a portugá­lok (Ez évben ünnepeltek, hogy 100 éve végétért a rabszolgaság.) Nos, ezek a négerek és utódaik, bár kötelezték őket, hogy megke- resztelkedjenek, nem szakadtak el ősi afrikai hitüktől sem, és létrejöt­tek a szinkretista vallások: a ”kan- doble” (az istenséget dobveréssel, énekkel hívják segítségül), a „ma- kumba” (útkereszteződésnél mági­kus tárgyakat helyeznek el a rossz szellemek ellen), az „umbanda” (a keresztyénség és a spirítizmus ke­veréke). Szilveszterkor és február 2-án Brazília tengerpartjain a hí­Ezeket elmondva nagyon bol­dog vagyok, hogy itt a magyar evangélikus gyülekezetben nagyon vágynak az igehallgatásra. Alakult egy „ifjúsági teológiai kör” külön, ahol a legújabb teológiai kutatáso­kat ismertetem. Házi bibliaórákat is tartunk. Most adjuk elő, az egy­házi év utolsó vasárnapján, nyolc tagú szereplőgárdával Wislöff- Koren: Még az éjjel... című színda­rabot. Élmény volt készülni rá eb­ben a közösségben. A Magyar Evangélikus Gyülekezet kápolnája és Otthona Sáo Pauloban Iád máris meghívott jóelőre kará­csony estére - de mondják, hogy a brazilok hópehelyutánzatokkal hintik tele a fenyőket, és ez külö­nös látványt nyújt. A spirítizmus a legnagyobb vonzerő Brazíliában. Egyetemi ta­nároktól kezdve az egyszerű embe­rekig százával áradnak a heten­ként megtartott szeánszokra. Nagy öröm - az órási katolikus, szektás, afrikai elemekkel átitatott tengerben - az evangélium szigetén újra meg újra találkozni és meg­erősödni. Ezzel az örömmel kívánok Ne­ked és az. otthoniaknak áldott ka­rácsonyt és új esztendőt, szeretettel Tibor I A „írok nektek, ifjak... S3 MEVISZ-TALÁLKOZÓ VÖNÖCKÖN „Ti vagytok a föld sója99 November utolsó hétvégéjén a Vas megyei Vönöck parókiája adott otthont annak a 30 fiatalnak, akik most először a MEVISZ-mozgalom keretében szerveztek háromnapos országos ifjúsági találkozót. A korán beköszöntő tél, a havas utak ellenére a három helyi gyülekezeten kívül Bánkról, Beledről, Dombóvárról, Győrből, Szombathelyről és több budapesti gyüle­kezetből érkeztek résztvevők. Nem jöttek hiába. A nagyon jól sikerült találkozó programját a vendéglátó házaspár: Kovácsné Tóth Márta lelkész és Kovács Imre teológus készítette elő; a kemenes- magasi, kemenesmihályfai és vö- nöcki gyülekezet hatalmas meny- nyiségű élelmiszerrel, pokrócokkal és matracokkal segített, Kovács Imre szülei pedig három napra odaköltöztek, hogy mindenkibme- leg szoba és szíves ellátás várjon. Az együttlét fő témája az ökume- né volt, de ennek kapcsán szinte minden fontos, a MÉVISZ tevé­kenységét érintő kérdés felmerült. A lutheránus önazonosságról kiala­kult vitában újra érezhettük, milyen sokféle a fiatalság kötődése egy­házhoz, teológiához, kultúrához. A szövetségnek ezt a sokszínű ifjú­ságot kell megpróbálnia összefogni. A szombati nap fénypontja Orian Géza református orvos elő­adása volt. Rendkívül személyes hangvétellel mondta el, hogyan kezdett öregekkel, szegényekkel és végül kábítószeres fiatalokkal, narkósokkal foglalkozni. Néhány éve vasúti jegy, szállás és pénz nél­kül, kirabolva várta a formalitá­sok elintézödését Hágában, ami­kor ismeretlenek befogadták, enni adtak neki, majd egy fiatalember kocsijába ültette és hazahozta Bu­dapestre. Az ismeretlen semmilyen viszonzást nem fogadott el, búcsú­zásul ezt mondta: Add tovább! Ke­resd meg azokat, akik rászorulnak! Ezután - lebilincselő stílusban - elmondta, hogyan találta meg a rászorulókat és hogyan alakult ki különböző felekezetű fiatalokból álló munkacsoportja, kábítószeres fiatalokat mentő mozgalma. Hangsúlyozta, hogy ebben a mun­kában protestánsoknak, katoliku­soknak, zsidóknak és a kisegyhá- zakhoz tartozóknak össze kell fog­niuk és közösen kell cselekedniük. Vasárnap ő prédikált mindhá­rom gyülekezetben Mt 25,31—40 alapján. Prédikációja befejezése­ként egy másik Jézus példázatra emlékeztetett: legyünk valóban só­vá! Találja meg ki-ki azt a helyet, ahol megízesítheti mások életét! A találkozó többi résztvevője a lelkésszel közösen az istentisztele­tek liturgikus szolgálatát végezte és gyermekistentiszteleteket tar­tott. Nagy szeretettel fogadtak minket. Ázt hiszem, örültek ne­künk és jó volt nekik, hogy ott voltunk. És jó volt nekünk is: jó volt ta­lálkozni és beszélgetni egymással, jó volt megismerni egy darab Ma­gyarországot : tájat, embereket, falvakat és gyülekezeteket; és jó volt az itthoni rohanásból kisza­kadni, két-három napig időtlenül létezni. Legyen ez kezdet és legyen foly­tatása! Vankó Péter Ifjúsági konferencia Tolna-Baranyában EN MINDENT UJJA TESZEK! A november hetedikével meg­hosszabbított hétvégén hetvenöt fi­atal gyűlt össze Bonyhádon az egy­házmegye legkülönbözőbb gyüle­kezeteiből. Péntek estétől hétfő dé­lig voltak együtt, áhítatokat és elő­adásokat hallgattak, bibliaiskolá­ban vettelf részt, kiscsoportos be­szélgetéseken cserélték ki tapaszta­lataikat, vasárnap úrvacsorát vet­tek ; a hosszú együttes étkezés, já­ték és éneklés alatt pedig személye­sen is közel kerültek egymáshoz. De nemcsak egymáshoz, hanem - amint a búcsúzás előtt egy cédulá­kebb közösségükben. Új volt, mert felfedeztük, '•hogy egyházmegyei szinten milyen sokat tehetünk'jó hangulatú és tartalmas együttléte- kért, ahol fiatalok elmélyülhetnek, Istenre és magukra találhatnak. Új volt nekünk, szervező lelkészeknek és felnőtt-fiataloknak látni, hogy a hagyományos eszközök mennyire hatásosak: hallgatóink a bibliais­kolát és az előadásokat részletessé­gükben nem hosszúnak, hanem éppen érdekesnek, az Útmutató napi igéj alapján szóló áhítatokat nekik szólónak találták. ra majd’mindannyian le is írták - Istenhez is. Röviden így szól a tudósítás - a bonyhádi három nap eseményei­ben ugyanolyan volt, mint bárme­lyik más ifjúsági konferencia. Mégis, mi volt az új? Új volt, mert ennek a vidéknek falvaiból és vá­rosaiból évtizedek óta nem jött össze ennyi evangélikus fiatal. Új volt, mert a három nap sokaknak az első nagy közös ifjúsági élményt adta, mások a Gyenesdiáson szer­zett jó tapasztalataikat élhették át ismét otthonukhoz közelebb, szű­Amikör megérkeztünk a bony­hádi gimnázium kollégiumába - ahol kitűnő szállásunk volt - és kicsomagoltunk a fiúháló aktok­kal tapétázott falai között, a fiúk elégedetten pásztázó tekintetét fi­gyelve elszorult a szívem: ugyan hogy fog ezek között a gyerekek között labdába rúgni az Úristen? Hogyan fogja őket megszólítani? A kérdés még nyitott, de a három nap tapasztalatai bíztatnak: az Élő éltet és újjá teremt. Csepregi András Szüleimtől tanultam meg keresztyénnek lenni. Anyám átszellemült arca volt gyermekkorom első imakönyve. Amikor szüleim imádkoztak, mindig úgy tele lettem áhí­tattal, mintha templomban lettem volna. MUSSET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom