Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-04-09 / 15. szám

54. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 1989. ÁPRILIS 9. HÚSVÉT UTÁN 2. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Krisztus országában az a dolga az ige­hirdetőnek, hogy szeretettel vigasztalja s evangéliommal táplálja a lelket, hordozza a gyengéket, gyógyítsa a be­tegeket, az igét jól hasogassa s kinek- kinek szüksége szerint adja elébe. Luther Konfirmáció (2) Tanítás Sok izgalom, sok szépség, sok kérdés, lelkesedés, és kétely. A lelkész részéről is. Hogy tudom ezt a sokszínűséget, családit, is­meretbelit,' természetet közös ne­vezőre hozni? Minden ismeret más-más forrásból táplálkozik, mert a nagyi így tanította, nagy­papa másképp mondta, a szom­szédot ez nem érdekli, az apu nem bánja, az anyuval azért szoktunk este imádkozni. „Nem lehet egyszerű" - fejezik ki töb­ben együttérzésüket. De nem le­het ma egyszerű gyermeknek sem lenni. Nemcsak annak, akit bibliaismeretre tanítunk, de an­nak meg bonyolultabb, akit nem is tanítanak, vagy nem is taníttat­nak. Kik vegyenek részt a tanítás­ban? Akik felelősséget hordoz­nak a gyülekezetért. Igén, jól ol­vasták; a gyülekezetért. Mert ez végső soron gyülekezeti munka. A szülők, keresztszülők gyüleke­zeti munkája. A gyülekezeti mun­kában ez a „házi feladat”. Nem oldható meg napköziben, mert hozzátartozik az anyanyelvhez. Az anyanyelv egyik része. Luther ezt így fejezi ki, amikor kiadja a Kis Kátét: „ilyen egyszerűen ta­nítsa reá a családfő házanépét!" Mire? A Tízparancsolatra, az Apostoli Hitvallásra, a Miatyánk­ra, a Keresztség Szentségére, és az Oltáriszentségre! Ehhez még hozzáteszem azt, hogy ezt min­den evangélikusnak tudnia kell. A szülői házban együtt. És ezt ugyanolyan fontosnak tartom, mint a kémiát, a fizikát, a mate­matikát, a történelmet, az irodal­mat, vagy bármelyik idegen nyel­vet, vagy testnevelést és zenét. „Ott nem hallanak rosszat!” Nagy indok a hitoktatás, vagy konfirmációi oktatás mellett. El­árulja a nyilatkozóról, hogy nem is tudja, mi abban a jó. Itt nemcsak az az izgalmas, hogy „mi leszel, ha nagy leszel”, hanem milyen leszel, milyen le­gyél már most? E tantárgy forrá­sa a Biblia, ami reformátorunk­nak nem „szövegkönyv”, hanem Isten szava. Ebből látom Isten nyíltságát, szerétét, ragaszkodá­sát. Olyan jelzés homlokomon a keresztség, mint a küldeményen a „törékeny” jelzés. Óvatosan bánj vele. Megkülönböztetett bá­násmódot igényel a szülő és én. Ezért a konfirmandus nem cím­zett, hanem társ, tanulótárs és szolgatárs! Káposzta Lajos Minden közösségnek szüksége van eleven, dinamikus sajtóra- Amilyen az egyház, olyan a sajtója. - Olyan az egyházi sajtó, amilyent az egyház megérdemel. - Ilyen és hasonló vélekedések, som­más ítélkezések érik ma az egyházi sajtót, mintegy válaszul az évtize­deken át elfojtott kritikára. De nemcsak a bírálat volt lehetetlen: az egyszerű véleményalkotás, véle­ménynyilvánítás, a sajtóban való megjelenés is keveseknek adatott meg. Számukra is feltétel volt a rideg öncenzúra, ennek eredmé­nyeként az arcnélküli, steril, „vo­nalas” állásponthoz való hűség, le­gyen szó bármiről. Meglepő, és jelzi sajátos egyházi gondjainkat, hogy a 86-os sajtó- törvényt követő, ma is még szinte hihetetlennek tűnő pezsdülés, sok­színűség a világi sajtóban alig gya­korolt hatást az egyházi sajtóra, már ami az evangélikus sajtót ille­ti. Mert tárgyilagosan el kell ismer­nünk, hogy vannak, akik előttünk járnak. Az anyagiakra, kis egyház voltunkra hivatkozni éppúgy elfo­gadhatatlan, mint az egyéb lejára­tott érvek emlegetése: az egyház népét nem is érdekű több, mint amit hetilapunk megír: egyháziat- lan, netán káros, ellentétekről, fe­vánosan is ki kell mondjuk, egyhá­zunkban is vége van, vége kell le­gyen egy korszaknak, ami többek között - súlyos tünetként, válság­jelként - sajtómonopóliumot is je­lentett. A szó teljes értelmében színvonalas, gazdag sajtó nem cél, hanem eszköz, a virágzó, missziói hevületű, társadalmi és kulturális küldetését is vállaló egyház életé­nek az eszköze. Sokat vesztettünk az elmúlt évti­zedekben. Mélyen igaz dr. Schulek Tibor mondása: „Nem engem kell rehabilitálni, hanem az egyházat!” (több mint negyedszázaddal az őt ért jogtalanságok, igaztalanságok után részesült rehabilitációban. Ev. Élet 1988. december). Sokat vesztettünk. Eltekintve attól, hogy a rehabilitáció soha nem adhatja vissza az egyénnek, amit elvesztett, és vesztes a közös.- ség, jelen esetben az egyház. És nemcsak azoknak a tevékenysége hiányzott, akiket félreállítottak, nem mérhető fel az a veszteség, amit, divatos kifejezéssel élve, a kontraszelekció okozott nem en­gedve értékké válni a egyházban . sokak értékteremtő munkáját. A Sajtó vasárnapján két példa szükségekről tudósítani, stb. A kiskorúságban tartás, az infor­mációáramlás gyengesége nem­csak a konfliktusok asztal alá söp­rését jelenti - ez önmagában is sú­lyos etikai kérdés -, hanem olyan személyek, nézetek hiányát saj­tónkban, ami pótolhatatlan vesz­teség, értékvesztés az egyház szá­mára. A Sajtó vasárnapján végre nyíl- rincen ennek illusztrálására. A negyvenes évek végén az Evangélikus Élet mellett még további két újságja is volt egyházunknak. A Csepregi Béla szerkesztette Élő Víz és Veö- reös Imre Új Harangszója. Csepregi Béla az Evangélikus Evangelizáció vezetője, meghatá­rozó személyisége volt. Az ötvenes évek első felében lett Sárszentlő- lelkész. Nem ő vesztett. Nemrég szekszárdi főorvos bará­tom kérdezte: Ismerem-e Csepregi Bélát? - Jó annak az egyháznak, amelynek ilyen „falusi papjai” vannak - mondotta. - Aki nem­csak a világnyelveken, hanem fin­nül is beszélnek, akik olyan műveld tek, hogy a tudós főorvos Balassa János orvosprofesszorról készíten­dő előadásához is hozzá tudnak járulni. Balassa János a korszerű magyar sebészet megalapozója, a szabadságharc legendás tábori se­bésze 175 éve született, evangélikus lelkészcsaládban, Sárszentlőrin- cen. - Kollégám hozzátette, „ho­gyan lehet ilyen kiegyensúlyozott, elégedett, derűs egy száműzött ér­telmiségi...?!” Veöreös Imre a Lelkésznevelő Intézet igazgatója volt. 1953-ban neki is mennie kellett. Ma nagy hangsúlyt kap a lelkészképzés, a mennyiségi és minőségi hiány. Negyven év alatt több mint ötven százalékos csak maga a létszám- csökkenés. A folyamat egyik sze­mélyi összetevője volt Veöreös Im­re elmozdítása a lelkészképzésből. Az egyháznak okozott kár nem mérhető fel. Akik az elmúlt évti­zedben részt vehettünk Diakonia című periodikánk szerkesztésében, tanúsíthatjuk, milyen élmény Veö­reös Imre szellemi környezetébe kerülni. Pedig ez csak évente két délutánt, nem napi együttlétet je­lentett. Nem tudom, lesz-e ismét Élő Víz, Új Harangszó; gazdagodhat-e és mennyire - terjedelemben és tar­talomban - az Evangélikus Élet, de az értékvesztést, értéktorzulást, kontraszelekciót meg kell állítani, az értékrendet helyre kell állítani. Ebben a folyamatban is erősíteni szükséges a társadalmi kontrollt. Az egyházban is. Sajátos feladatuk mellett ezt a felelősséget is hordoz­zák az egyházi célokat magukénak valló egyesületek, társaságok, a MEVISZ éppúgy, mint az Ordass Lajos Baráti Kör, vagy a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesü­let. De a társadalmi kontroll meg­valósításában alapvető, mindennél fontosabb a sajtó szerepe. Minden közösségnek, minden vezetésnek szüksége van a kontrollra, szüksé­ge van az eleven, dinamikus sajtó­ra. Nem kemény beszéd ez a sajtó vasárnapján, csak - hitem szerint - igaz beszéd, tiszta szó. Ezek becsü­letét kell helyre állítanunk egyhá­zunkban, az Ige egyházában. Frenkl Róbert Lelkésziktatás Szekszárdon Ne félj te kicsiny nyáj... Gyülekezeteink során végigtekintve azt állapíthatjuk meg, hogy legalább négy csoportba sorolhatók megalakulásuk időpontja tekintetében. Az első csoport a reformáció korabeli, ősi gyülekezetek csoportja, melyeket egy- egy vidék reformátorai alapítottak. A második csoport a törökök hazánk­ból való kiűzése nyomán a telepesek (német és szlovák) bejövetelével ala­kult. Harmadik csoportba tartoznak a Türelmi Rendelet hatására feléledt gyülekezetek. Ezeknek két évszázados jubileumát az elmúlt évek során ünnepeltük. Végül a negyedik csoportba azok tartoznak, amelyek száza­dunkban keletkeztek egy bizonyos missziói munka eredményeként, amikor nagy gyülekezetek vonzáskörébe tartozó szórványokban egyes települése­ken összegyűltek az evangélikusok odatelepülés folytán és elég erőseknek bizonyultak az önálló életre. Ebbe az utolsó csoportba tarto­zik Tolna megye székhelyének, Szekszárdnak a gyülekezete is. A századforduló táján szervező­dött meg a gyülekezeti élet. Első lelkésze Németh Gyula, akit az öt­venes évektől fia: Németh István követett a szolgálatban. Ő is nyug­díjba ment már és hosszabb kere­sés után keresztfiában ifj. Hafen- scher Károlyban találták meg az utódot, akinek beiktatása március 4-én volt a szekszárdi templom­ban, nagy gyülekezet, számos lel­kész és a városban élő felekezetek papjai, képviselői jelenlétében. Kicsi nyáj a gyülekezet Szek­szárdon. Kevés őslakos mellett in­kább a környékről betelepültek, magyarok és német nemzetiségűek alkotják. A munkájuk folytán a városhoz kötődő emberek, csalá­dok, előbb vagy utóbb megtalálják a módját a városban lakásnak. Emellett jelentős szórvány terület is tartozik a gyülekezethez. Az ikta­tási meghívón ez az ige állt: „Jézus mondja: Ne félj te kicsiny nyáj..." (Lk 12,32) Ez volt a beiktatott lelkész igehirdetésének alapigéje is. „Tudatosan választottam ezt a mondatot a Szentírásból. Hiszem, hogy akinek az ajkát egyszer el­hagyta ez a mondat, annak ez az üzenete ma is a szekszárdi temp­lomban, ”- kezdte vallomássze- rűen prédikációját. Azután arról szólt, mennyi félelem veszi körül életünket minden korban, ma is. Aki józanul néz körül, azt jogosan tölti el a félelem. Nekünk - akik az élet és halálfélelemben küszködjük végig a napokat - szólal meg Jé­zus : Ne félj! Joggal mondhatta; ne 1 féljetek, én legyőztem a világot. Neki elhiszem, hogy nem kell félni. Ha az ő kezében van az életem, nem kell félnem, - jó kézben van. Ne félj, te kicsiny nyáj Szekszár­don. Ha velem vagy, rám figyelsz, engem követsz, akkor nincs okod félni. Mert én segítséget, erőt, jö­vőt, reménységet, megújulást adok. Mert én gondoskodom ró­lad - fejezte be igehirdetését az új szekszárdi lelkész. Az iktatást Lackner Aladár es­peres végezte, iktató igehirdetést dr. Harmati Béla püspök mondott Lk 9,62 alapján. A keresztyénség évezredes múltra tekint vissza ezen a vidéken. Tolna-Baranyában már a honfoglalás előtti és alatti korból vannak emlékek. A reformátor ősökre is emlékezünk ezen a vidé- (Folytatás a 3. oldalon) NEMESKERI NAP 1989 A nemeskéri evangélikus műemlék-templomban (Győr-Sopron megye) 1989 április 30-án, vasárnap dunántúli és burgenlandi evangélikus gyülekezetek részvételével egésznapos egyházi ünnepséget tartunk, amelyre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. A gyülekezet vezetősége. Az ünnepség programja ISTENTISZTELET de. 11 órai kezdettel. Ünnepi szolgálatot végez és úrvacsorát oszt dr. Nagy Gyula, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. Az istentisztelet keretében a pinkafői gyülekezeti énekkar (Burgenland), Faragó Laura énekművésznő és a budavári Schütz-kamara- kórus szolgál. TEMPLOMI ÜNNEPÉLY du. 3 órai kezdettel. 1. Erős vár a mi Istenünk (254:1-2) 2. Megnyitó: Bárány Gyula győri esperes. 3. A magyar-osztrák egyháztörténeti kapcsolatok múltjából előadást tart dr. Gustav Reingrabner evangélikus szuperintendens, egyetemi magánta­nár (Kismarton - Burgenland). 4. Énekel a Pinkafői gyülekezeti énekkar 5. Faragó Laura énekművésznő Bach, Mozart és Szokolay műveiből éne­kel, orgonán kíséri Szebik Ildikó zenetanámő. 6. Képek a nemeskéri gyülekezet múltjából címen előadást tart Szebik Imre budavári esperes, püspökhelyettes. 7. Énekel a budavári Schütz-énekkar kamarakórusa, vezényel Csorba Ist­ván karnagy. 8. Zárószót mond és imádkozik: dr. Nagy Gyula püspök 9. Himnusz. Madárhangok kezdenek kiválni a téli reggel homályából. Mintha a madarak is - miképpen az embe­rek - résnyi nyílást keresnének ma­guknak a sötétben. Madárka nagyságú réseket, melyeken át ki­repülhetnek. A madárhangok a környező természet, az éppen ak­kor telő évszak természetéhez iga­zodnak. Az aranycsengésű futa­mokból a leghalkabb jeladásokig váltakoznak ezek, mégis világo­sabban kivehetőbbek, mint a jú­niusi csicsergés. Januári madárhangokról jut eszembe az első század keresztyéné­inek az á szokása, hogy úrvacsorái­kat kora reggel, napkelte előtt tar­tották. Legalábbis Kis-Ázsia hívői­nek volt szokása városokon kívül, sőt nyílt mezőn gyülekezem. Ott törték meg, és adták egymásnak a kenyeret és a bort. Joguk, lehetősé­gük sem volt templomokat építeni. Betevő falatjukról, életben maradá­Krisztus feltámadt! - Valóban feltámadt! sukról sem voltak bizonyosak. Nem biztosíthatták a holnapi napot se maguknak, se gyermekeiknek. De napkelte előtt kiosztották egy­másnak a kenyeret és a bort, és köszöntötték egymást: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Mi sem vagyunk urai a jövőnek. Sem a magunkénak, sem a környe­zetünkének. Sokrétű gazdasági, társadalmi, szellemi hatások cél­pontjai vagyunk. Sokféle tényező kötöttségeiben tehetetlenkedünk. „Tények” ezek valóban, melyeken semmiféle hatalom nem tud vál­toztatni? Magunk is készek va­gyunk könnyen erre a feltevésre. Fokozni kell a termelést, mivel a világpiacokon - úgy hírlik - kö­nyörtelen a verseny... Dolgozzunk több műszakban, ahányan csak bírjuk a szerszámot, különben le­maradunk. .. így is kétséges, meg- érjük-e a nyugdíjaskort... Próbáljunk legalább csak mi, gyenge keresztyének, hinni Jézus­ban! De mit jelent Jézusban hinni a mi családunkban, a szomszéd csa­ládban, a mi városunkban, ha­zánkban? Mit jelent, hogy Jézus feltámadt a halálból? Nem jelent-e hadüzenetet mindennek, ami ha­lott, ami öl? Nem hadüzenet-e ez a megmerevedett „tények”-nek, melyek a hit fényében események­re, helyzetekre, emberszabású le­hetőségekre változnak? Olyanok­ra, amelyekre mégiscsak befolyás­sal lehet lenni. Legalábbis van Va­laki, aki befolyásolni tud mindent. Amikor Éli főpap fiai csúnya tetteiről és az egész népet fenyege­tő isteni ítéletről hallott, ilyen sza­vakra fakadt: „O az Úr: cseleked­jék, amint jónak látja." Pál éppen ellenkezően ítéli meg a helyzetet, mikor a császár fogságába kerül. Egyszer vége lett a tevékeny misz- sziói munkának, és pont került a bátor tervezés végére. Pál nem ma­gyarázta a helyzetet könnyebbnek annál, amilyen volt. De nem is esett kétségbe. Kész volt keresni Isten akaratát, Krisztussal élni meg az új helyzet minden szaka­szát is. „Tudom, hogy ez üdvössé­gemre válik a ti könyörgésetek és a Jézus Krisztus Lelkének segítsége által." (Fii 1,19) Anna-Maija Raittila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom