Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-04-09 / 15. szám

Evangélikus Élet 1989. április 9. GYERMEKEKNEK Szeress! Az Evangéliumi Testvérközös­ség Kispesti Egyházközsége „Is­ten országa és a hivő ember” címmel fotöpályázatot írt ki. Sze- verényl János csorvás-gerendásl evangélikus lelkésznek Is kiállí­tották öt képét. A kiállításról és Szeverényl János képeiről mélta­tó Írás jelent meg a FOTÓ című újság 1988. novemberi számá­ban. Képei közül most a „Sze­ress!” elműt közöljük, az alábbi gondolatokkal. Órák óta nézlek, Zimajda, s te beszélsz nekem. Nem tudod, ki va­gyok, mégis azonnal megszólalsz. Nem ismerlek téged, csak a képed van előttem, de tekintetedtől nem tudok szabadulni. Két nagy fekete szemeddel nézel rám: alulról felfe­lé, hiszen te kicsi vagy még. Neked mindig felfelé kell nézned, ha meg akarod ismerni a bérháznyi embe­reket és a körülötted levő világot. Tekintetedben csöppnyi ijedtséget is látok: /hem foglak-e bántani, nem kapsz-e verést ettől az isme­retlen embertől. Tudom, sokszor kikaptál, gyakran igazságtalanul. Eddig élt 4-5 éved során sokszor megtapasztaltad már az igazság­talanságot, az előítéletet, az ököl­jogot. Igen, ezt a csöppnyi rémüle­tet érzem a tekintetedben, mégis egyenesen rám nézel. Örülök, hogy nem sütöd le a szemedet, nem is nézel zavartan félre. Még bízol az emberben, Zimajda, min­dennek ellenére bízol benne. Azt kéred, szeresselek. Töviről hegyire elmondod az életedet. Mármint attól kezdve, hogy emlékezni vagy képes. Ami­óta az eszedet tudod, itt éltél, eb­ben az intézetben. Állami gondo­zott vagy. Szeretnéd tudni, kik a szüleid. Este, villanyoltás után biz­tosan megpróbálod elképzelni édesanyádat. Nagyon szépnek és fiatalnak látod, gyönyörű ruhába van öltözve. Feléd siet, érted jön. Apáddal kapcsolatban van egy visszatérő álmod: munkából jött haza, fáradtan ül a konyhaasztal­nál, de azt megengedi, hogy oda­bújj mellé. Megsimogatja a fejedet, majd zsebéből valamilyen ajándé­kot'húz elő. Azt suttogod, szeresselek. Elmondod, hogy már magad sem tudod, mitől van ez a seb a homlokodon. Talán beütötted a fejedet az asztal sarkába, talán társaid vertek meg. Mert sokszor csúfolnak, hogy te cigány vagy... Az ebédlőasztalnál nem ülnek mel­léd, a játékból téged gyakran kife­lejtenek. Ilyenkor távolról nézed őket, akik olyan felszabadultan játszanak, mintha nekik lennének szüleik. Te azért a barátaidnak tar­tod őket, hosszan mesélsz nekem róluk. Aztán megmutatod kedvenc játékaidat: a félkarú mackót és a szőke hajasbabát. Velük olyan jól el tudsz beszélgetni! Azt kiáltod, szeresselek. Mesélsz a gondozókról, akiknek sosincs rád elég idejük, pedig a maguk módján talán kedvelnek. A Zimajda nevet is ők adták neked. Azt mondod, ha nem kellene any- nyit dolgozniuk, akkor nem lenné­nek olyan fáradtak és idegesek, s biztosan többet figyelnének rád. Nem válaszolnának olyan türel­metlenül, amikor megkérdezed, hogy hol van a szél akkor, amikor éppen nem fúj. Mert az ilyen kérdé­sek nagyon foglalkoztatnak téged, de magadban tartod ezeket, mert csak kinevetnének. Zimajda, én nem nevetlek ki. Nem is bántalak. Azt akarom csak mondani, hogy ismerek Valakit, aki nem engedte, hogy elküldjék a kis­gyerekeket. Megtiltotta, hogy bár­kit is csúfoljanak. Mindenkire volt ideje, a gyerekekhez lekuporodott, hogy játsszon velük. Nem azt néz­te, hogy valakinek milyen színű a bőre. Meleg kezével megsimoga­tott minden heget térden és hom­lokon. ölébe vette a gyerekeket, s hosszan beszélt nekik egy olyan Országról, amelyben mindenki ott­hon lehet valahol. 0 azt is meg tudja mondani, hogy hol van a szél, amikor éppen nem fúj. Zimajda, ez a Valaki most is köz­tünk jár. Téged is észrevesz, leha­jol hozzád, s halkan ezt mondja: Szeretlek, Zimajda. Nagyon szeret­lek. Fabiny Tamás ■íjT: A "V VASÁRNAP IGÉJE Jn 21,15-19 KÖVESS ENGEM! Péter robbanékony, látványos egyéniség lehetett. Érzelmei­nek olykor nem tudott parancsolni: tűzhányóként tört fel belőle. Most vargabetűk, fogadkozás és tagadás után ott ül Péter János mellett. Látja, hogy szólni készül. Mit fog mondani? összeszidja majd? Felhánytorgatja vajon a múltat? A közös­séget teljesen nem tagadta meg vele, mert hajlandó együtt enni velük. Az egyszer már bűne, tagadása, gyávasága miatt keser­vesen síró embert még egyszer megalázza? A feltámadt, teljes hatalmat gyakorló Krisztus most az Ítélet keménységét képvi­seli? Hány kérdés, milyen félelmek szaladnak végig Péter lelkén? Jézus magatartása, kérdése meglepő és elgondolkodtató. Nem akadékoskodik szőrszálhasogató kérdésekkel, a lényeg­re kérdez rá: Szeretsz-e engem? Tudom, hogy hűtlen voltál, a nehézségek közben élniakarásod erősebb volt, mint a hited. Most mégsem nyomozótiszt faggat, aki aprólékosan kikérdez, aki újra eljátszatja veled megalázó bűnödet. Nem is a vizsgálóbíró, aki csak tetted menthetetlenségét mérlegeli. Nem is a lélekbúvár, aki motivációkra kíváncsi, akinek mindegy, hogy jót tettél vagy rosszat. Itt és most a Béke Fejedelme, szól, aki rendezni szeretné a felbomlott vi­szonyt. Nem a jog, nem az igazság, hanem a szeretet vonalán: Szeretsz-e engem. Jézus nem hibátlan, tökéletes embereket hív szolgálatára. Az önmagukkal elégedettekkel nem foglalkozik. Elbukó, majd hozzátérő csetlő-botló Péterek lesznek apostolai, kiket a Lélek tölt meg tartalommal. Péter válasza is őszinte: Igen Uram, te tudod, hogy szeret­lek téged! Jobban, mint én! Tudod, milyen szerencsétlen va­gyok egyedül. Nem tudom igazán megmagyarázni: miért csa­tangolok el Tőled. Csábít a szabadság illúziója, attól félek elveszítem életemet ha átadom Neked. Kudarcaim emléke, melyek kitörölhetetlenül belém ivódtak, mindig figyelmeztet: vissza kell térnem Hozzád. Te tudod milyen vagyok. Most, mint amilyennek látnak, más mint amilyen lenni szeretnék. Engedem, hogy belém láss! Nem zárom le, láncolom le ajtói­mat. Úgy jársz-kelsz életemben, mint huzat a lakásban. Isme­red, hogy csak ott sepregetek, ahol a „papok táncolnak”. Életem düledező viskójában, melynek a homlokzata szép csak, mindent megnézhetsz : összegyűrt szavakat, kukába do- .. a bott hűségeket, lelki narkóim üres fecskendőit, önigazságom görbe tükrét. Mosatlan a múltam, szennyesem megtelt. Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy mégis szeretlek téged. Kövess engem! Tétova lépteiddel indulj el utánam. Először bent rakunk rendet. Nem leltárt csinálunk, még nincs itt az ideje. Kidobáljuk a kacatokat. Nyiss ablakot, szellőztetünk. Ebben a bűzben meg lehet fulladni. Keríts valahol egy seprűt. Addig én elmosogatok. Aztán kihordjuk a szemetet a helyére. Pár dolgot kicserélünk. A fákat, bozótot, amelyek elfogják a Napot, kivágjuk. Kőműveskedünk, festünk. Végül megfür- desz, tiszta ruhát veszel, s elindulsz az én utamon: a szolgálat ! útján. Ámen. , Laborczi Géza IMÁDKOZZUNK Jól esik Uram kérdésed, hogy beengedlek-e házamba, nem akarsz tolakodó, magánlaksértő lenni! Sarkig tárva az ajtó: Lépj be, csinálj rendet - szereteted rendjét. Ámen! „írok nektek, ifjak... TALÁLKOZUNK, HOGY EGYÜTT TANULHASSUNK Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiák, és ha felnőnek beszéljék elfiaik­nak, hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. (Zsolt 78,6-7) Ez a zsoltárrészlet lehetne a MEVISZ Gyermekmunkás szakcsoportjának mottója. Tudja meg ezt a jövő nemze­dék. .. Ezt így önmagában min­denki helyesli, de mi történik ezért? - Gyerekbibliaköri fog­lalkozások és hittanórák or­szágszerte, itt-ott nyáron tábo­rok. A hittanórákat (az evan­gélikus gyakorlatban) többnyi­re lelkészek tartják. A foglal­kozások tartásába egyre több laikus is bekapcsolódik. Sok közöttük a fiatal, ezért is tekin­tette feladatának a MEVISZ ennek a munkának valamiféle koordinálását. Természetesen a szakcsoport nem csak a ME- VlSZ-tagokat szeretné mozgó­sítani. Mindenkit várunk, aki ebben a munkában részt venne. A 40-es évek végén, 50-es évek elején még voltak tanfo­lyamok, újságok, hogy segítsék a gyermekmunkával foglalko­zó laikusokat. Aztán... abba­maradt. Sajnos! Most minden­ki a saját tehetségére (tehetség- telenségére), tudására (tudat­lanságára) támaszkodik. Ter­mészetesen a helyi lelkész segít­ségére támaszkodhat. A laikusok egy része pedagó­gus, nekik „csak” a teológiai problémákkal kell megküzde­ni, de a többieknek a pedagó­gia! és pszichológiai ismeretek is újak. A szakkönyvek régiek vagy idegen, főleg német nyel­vűek. A segédeszközök (diák, flanelek) elszórva találhatók; aszerint, kinek milyen külföldi kapcsolata van, de akkor sem biztos, hogy a megfelelő hasz­nálatát is ismerik. A szakcsoport szeretné, ha mindenki hozzájuthatna diák­hoz, flanelekhez, ünnepi műso­rokhoz, ezért egy központi gyűjtemény felállítását tervez­zük. Rendszeres találkozók szer­vezését kezdtük el, ahol tanulni szeretnénk. Ezeken az alkalma­kon gyakorlati és elméleti elő­adások hallgatásával készü­lünk fel a rendszeres szolgálat­ra, olyan előadók meghívásá­val, akik a gyermekmunka szakavatott gyakorlói. . Januárban Pilisen volt az el­ső ilyen találkozónk. Pilisen sok gyerek van, több csoport­ban, laikusok bevonásával, Ke- veháziné Czégényi Klára lel­késznő irányításával "folyik a munka. Ottlétünkkor mi is részt ve­hettünk a konfirmandus kor­osztálynak tartott foglalkozá­son. Klári néni a tíz leprás tör­ténetét tanította, olyan érdeke­sen, hogy a szakcsoport tagjai is ámulva figyelték, az ismert, talán már általuk is tanított történetet. A gyermekbibliakö- ri óra után megbeszéltük a lá­tottakat, hallottakat, és a pilisi gyermekmunkával is megis­merkedhettünk. Ebéd után mindenki beszá­molhatott saját gyülekezetében végzett munkájáról. Nagy él­mény volt számomra a sár- szentlőrinciek újszerű kezde­ményezéséről hallani, ők ugyanis nem bibliaórára vagy hittanra hívták a gyerekeket, hanem fazekas foglalkozások­ra. Ez az alkalom most már nemcsak agyagozás, hanem ki­csit hittanóra is. Délután került sora szakcso­port további terveinek megbe­szélésére. A következő találko­zó és a gyermekrajz-pályázat előkészítése mellett legtöbbet a vezetőknek és gyerekeknek rendezendő nyári GYBK-tábo- rok megszervezésével foglal­koztunk. Este amikor leültem, hogy a másnapi GYBK-ra összeszed­jem a gondolataimat, eszembe jutott a délelőtti és bizony na­gyon kevésnek éreztem a tudá­somat ahhoz, hogy reggel a gyerekek elé álljak. A sok hiá­nyosság és a sok tanulni való kicsit kedvemet szegte, de a dél­után hallott verset újra olvasva együtt imádkoztam a néger ta­nítóval; 5 ha már tanítok, ó szelíd, jó Uram, engedd, lássák a pockok, hogy Téged követ a tanító. Kertész Lea „Isten akaratából...” ■■■■■■ Egy hazalátogató Közöttünk járt egy európai. Elme­sélte, hogy amikor fél Európát a nácik tartották leigázva, Amerikában járt előadásokat tartani és segíteni a mene­külteknek; gyakran érdeklődtek: mi­lyen állampolgár, s egy ízben, önkénte­lenül, igy felelt: európai. Valójában osztrák és nyugatnémet állampolgár, s örömmel hallotta, egy jogász sZávát, hogy voltaképpen magyar is, hiszen nem fosztották meg ettől s nem kérte „elbocsátását” ő sem. Ő: dr. Habsburg Ottó, az Európa Parlament tagja, egyik bizottságának elnöke. Tökéletesen és szépen beszél magyarul, s amikor Ma­gyarországról beszél, így mondja: „mi- nálunk”, a magyarokról: „mi”. Az év elején mutatták be a vele ké­szült inteijúfilmet, Bokor Péter munká­ját Isten akaratából... címmel. El­mondja életét. Ha nem is elsősorában a történelemnek, de a másodikban élt és dolgozott, fáradhatatlanul, önként vállalva a rászorulók segítését. Azok közé tartozott, akik az első percben fölismerték Hitler veszélyességét, szem­be is fordult a nácizmussal^ amit-csak tehetett, megtett ellene, s a nácizmus üldözöttéinek segítségéért, menekítésé­ért. Bizonyára ez is hozzájárult, hogy harmadik (s első hivatalos) látogatása­kor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesü­let meghívta dr. Habsburg Ottót egy nyilvános beszélgetésre. Hatalmas te­rem telt meg zsúfolásig. Egy kiegyensú­lyozott, egyszerű ember - miképp szó­lítsa, kérdezte beszélgető társa, Gervai András újságíró, s ő azt mondta, dok­tor úr -, aki közvetlen szavakkal mondja el véleményét, így azt is, hogy ott, Amerikában döbbent rá, hogy Eu­rópa mennyire egy, s voltaképp közös haza. De elmondta azt is, hogy bár 1918 óta most két esztendeje látogatott először Magyarországra, ő mindig ma­gyarnak (és osztráknak) érezte és val­lotta magát, hogy gyermekei vala­mennyien tudnak magyarul, s hogy az Európa Parlament tagjaként a magyar nép és Magyarország érdekeiért is síkra száll, sőt reméli, eljön az idő (és megéri ő, a most 76 éves is), hogy ebben a demokratikus nemzetközi politikai tes­tületben nem ö lesz az egyetlen, aki magyarul beszél. Megkérdezték hitéről is e beszélgeté­sen. Hívő katolikus, mondta, és Isten az életének szilárd támasza. Elmondta, hogy hite és meggyőződése szerint az embernek minden nap a maga felada­tát a lehető legjobban kell teljesítenie; az eredmény azonban, vallotta, Isten kezében van. Lám, a róla szóló film címe - amely az egykori „Isten kegyel­méből” királyi elnevezésre emlékeztet - így kapott más megvilágítást, más ér­telmet, más tartalmat. Példamutató életnek tartom az övét, nem röstellem bevallani; hiszen uralkodói ambíciók helyett a munka, a szolgálat szeretete vezette és vezeti. Van otthona, ahol családjával él, de otthona Európa, ami­kor Budapesten járt, őszintén mondta: hazalátogatott. Zay László QQ C. G. Jung: A lélektani típusok Q3 „A világ fele a belső világ” - ezt, az emberben lakozó ősvilágot fe­dezte fel Carl Gustav Jung. És hogy ez a belső világ mennyire meghatá­rozza, hogy mit látunk meg a kül­sőből, és miként, azt mutatja, hogy ha két festő festi ugyanazt a tájat, a két kép merőben más. Gondol­junk csak a Balatonra Mészöly, Egry vagy Bernáth felfogásában! Bár Jung a tudattalan mélyvilá­gát illetően kezdetben Freud csa­pásán haladt, hamarosan elsza­kadt mesterétől, és vele homlok- egyenest ellenkező álláspontra ju­tott. Freud ugyanis úgy vélte, hogy a (személyes) tudattalan a tudatból kifelé induló elfojtás produktuma, vagyis a kellemetlen emlékeket be­lesöpörjük lelkünk kukájába, s ez­zel elintézettnek véljük őket, azok azonban könnyen tüzet okozhat­nak, lévén köztük sok az eleven parázs. Jung ezzel szemben állítja, hogy a tudat a kollektív tudattalan humuszában gyökerezik, abból hajt ki, és onnan szívja éltető (vagy pusztító) nedveit. Ezért nem elég a tudattalan tartalmait felszínre hoz­ni és megismerni (teljesen sohasem lehet) hanem eleven, gyümölcsöző kapcsolatot kell kialakítani tudat és mélyvilág között. Az egységet az „archetipikus kép” teremti meg, mely lényünk központja (selbst). Jung 1988-ban, az Európa ki­adásában megjelent kis könyve csupán azonos című, nagy művé­nek összefoglaló 10. fejezetét tar­talmazza, de ez a summázat önma­gában is megáll, és bepillantást en­ged Jung típustanába. Közismert ebből az introvertált-extravertált ellentétpár; az „ismert” azonban még nem jelenti azt, hogy „értett” is lenne: Jung nehezen olvasható szerző, gondolatai - Bodrog Mik­lós elismerésre méltó fordítói telje­sítménye ellenére - nehezen adják meg magukat, de érdemes megküz­deni velük és értük. E típustan szerint két általános beállítottság létezik: az extraver- tálL(kifelé forduló, a külső világot érzékelni és formálni kívánó racio­nalista, realista) és az introvertált (belső világába merülő, mindent önmagán átszűrő, látnok, művész, misztikus) típus. Mindkettő több­féle sajátos „funkciótípusra” osz­lik aszerint, hogy milyen az egyén érdeklődése, érzelmi élete, s mind­ezek alatt miként gyűrűzik, áram­lik, hullámzik a személyes és a kol­lektív tudatalatti kettős tengere. „Legbelsőbb önmagunk megtalá­lása az óhajtott cél" - állítja Jung. „Ismerd meg önmagad!" - hirdeti a felirat a delphoi Apollon temp­lom falán. Lehet, hogy az annyi „arche-típust” teremtő görögök már sok mindent tudtak az emberi lélekről, amit a tudomány csak százévesejt?! BozókyÉva Négyszázötven éve világít a Pápai Schola fénye A magyar tudományos élet és egyházi gyűjteményügy képviselői­nek örömére nemrég egy fontos forráskiadvány látott napvilágot Kövy Zsolt szerkesztésében. A száz számozott'példányban készült könyv a Dunántúli Refor­mátus Egyházkerület Tudomá­nyos Gyűjteményeinek első önálló kiadványa. E hiánypótló, mintegy 100 olda­las, illusztrált mű is bizonyítja, hogy a hazai kálvinizmus könyv­tár- levéltár- és múzeumügyet ma­gába foglaló pápai gyűjteménye olyan történeti emlékek tárháza, amely az egyetemes magyar kultú- raVszempontjából is értékes anya­got őriz és mutat be. A Pápán összegyűjtött anyag eredete visszanyúlik a 16. század második feléig. A könyv három szerzője - Kövy Zsolt, S. dr. Lacz- kovics Emőke és Szabó György - azonban többet nyújt a történeti Egy kiadvány margójára anyag puszta regisztrálásánál: ér­tékelő képet ad arról is, hogy mi­lyen törekvések érvényesültek vál­tozatos múltjában és jelenében. Bennünket evangélikusokat azért is közelről érint a gyűjtemény múltja, mert Pápa elsők között fo­gadta be hazánkban a lutheri refor­mációt: Thurzó Elek, majd enyingi Török Bálint pártfogása alatt Gyzdawith Péter „pápai, de nem pápás káplán” és tanító már aló. század húszas éveinek végén nyíl­tan kiállt a wittenbergi reformáció i tanítása mellett. Az iskola 1531-es alapítási évé- ! tői kezdve - melyet érménk is je­lez - mintegy fél évszázadon ke­resztül az Ágostai hitvallás, majd utóbb a Helvét Konfesszió szelle­mében, reformátori öntudattal építette Pápa városa a magyar kul­túra e jeles fellegvárát. Mi evangélikusok, akik különös tisztelettel ápoljuk Sztárai Mihály és Huszár Gál reformátoraink em­lékét, akik mindketten - egyelőre ismeretlen helyen - Pápán nyugsza­nak, fokozott érdeklődéssel forgat­hatjuk e fontos kiadványt és ezzel is hozzájárulhatunk a nemrég meg­alakult Pápai Művelődéstörténeti Társaság várható munkásságának . eredményes támogatásához. Fabiny Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom