Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-04-02 / 14. szám
Evangélikus Elet 54. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 1989. ÁPRILIS 2. HÚSVÉT UTÁN 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft A feltámadásban van a válasz erre a mondásra: „Adj nekem egy szilárd pontot, ahol megvethetem a lábam és az egész földet megmozgatom”. Ha legalább néhány ember ezt valóban hinné és ez irányítaná földi cselekedeteikben, sok minden másként lenne. A föltámadásból élni: ez a Húsvét. Bonhoeffer Konfirmáció r ■ ni-) Összegyűjtés A konfirmáció mai formájában többrétű cselekmény. Végiggondolva több stációt kísérhetünk figyelemmel, amíg a konfirmáció eléri célját. Honnan indulunk? összegyűjtés? Jelentkezés? Van egy támpont, a keresztelési anyakönyv. Nevek, adatok, lakcím. Ez igaz volt: akkor. És most? Ma? „Népvándorlás, válás, újra házasság"! Egy évtized „eróziója" lekoptat, elsodor, átrétegez családokat, házasságokat, gyermekeket, testvéreket. Sötét ez a kép? Nem mind ilyen, de ez is konfirmációi előzetes! Ilyen tény is van: nem kell felfedező útra indulni, nem kell „halászni", mert a keresztelés nemcsak (géret, hanem tett is! Azok ígérete és tette, akik felnőttként, oltár előtt, ártatlan élettel a kézben a „vállaljátok-e, hogy az evangélikus egyház segítségével gondoskodtok e gyermek hivő keresztyénné növekedéséről” kérdésre önkéntes „vállaljuk”-kal felelnek. Az ilyen szülők és keresztszülők gyermekei immár öt éves hittanórai, vagy bibliaórai múlttal a hátuk mögött készülnek ? konfirmációra. De a teljesség -4_t íratja le, hogy 11 éves egyházi múlt is lehet, sőt ennél is több. Nemcsak a zenére igaz és megszívlelendő Kodály mondása, hogy a zenei nevelés már születés előtt kell, hogy elkezdődjék, hanem a keresztyén nevelés kezdésének az időpontja is itt lehet. „Nem akar!" Ez aztán gyönyörű mondat. Ilyennel is találkozunk. Nem egyszer, többször, de nem sokszor. Akik emlékeznek, nemcsak a keresztelésre, hanem a keresztelő lelkészre is. Nem tiltakoznak, de nem is lelkesednek. Hellyel kínálnak. A nagy megoldás - „döntse el a gyereké” - amikor elérkezünk a jövetel céljához. Mikor kérdeztük meg mi szülők a gyerekeinket, amikor szülői kötelességünket kellett tennünk? Melyik édesanya, vagy édesapa kérdezte meg a csecsemőt, hogy „döntsd ej, tisztába tegyelek-e, vagy sem?" Túl van ez a gyermek „ítélőképességén" és akaratán. Vissza a keresztelésen elhangzott kérdéshez; mi lenne ha valaki egyszer „nem”-mel válaszolna? Botrány! Az sem kisebb botrány, hogy valaki „vállaljuk”-ot mondott és azután nem tett semmit! Káposzta Lajos Konfirmáció a Deák téren 1987-ben Fotó: Batár B. NEGYVENEN ALUL Fiatal lelkészek országos konferenciája elé Egyházunk fiatal lelkészek számára hirdetett meg konferenciát a gyenesdiási Kapernaumban 1989. május 8-11. között. Ez a rövid meghívó és az előkészítő munka indított arra, hogy néhány kérdést a kissé szokatlan, de semmiképp sem hivalkodó cím alatt átgondoljak. Tegyük félre a statisztikát, hogy hányán vagyunk ebben az érintett korban a lelkészi karban! Az sem elsőrendűen fontos, hogy milyen feladatokat látunk el és milyen nagyságrendű megbízásokat kap generációnk. Egyet azonban sorsdöntőnek érzek: ez az a generáció, amely ma és a jövőben döntően meghatározza evangélikus egyházunk életét. A benne rejlő képesség, a kialakult ismeretanyag, a megszerzett vagy épp hiányos teológiai gondolkodás ugyanúgy döntő lesz a jövőben s ugyanúgy megmutatkozik, mint az, hogy mennyire tudja szeretni, megérteni és hordozni egymást ez a lelkésznemzedék. Emiatt kulcsfontosságú a kérdés, ezen a tavaszon, amikor annyi minden kibomlik előttünk, lesz-e elég alapos előkészülete ennek a konferenciának. Kérjük-e már most Isten Szentleikét, hogy erőt adjon mélyebbre hatolni, nemcsak a felszínen vitatkozni. Adjon lehetőséget a generációk közötti tolmácsolás és megértés útjának, el ne repüljön ez a pár nap áldás nélkül! Jó volna minél többünknek jelen lenni ezen az alkalmon, hogy egymás hite és tudása által erősödjünk. A kihívások nap mint nap épp ezt a generációt érik, az utolsó negyven esztendő nemzedékét. A mi életünkben is van már múlt és esemény bőven, amivel szembe kell néznünk. Nekünk is van elképzelésünk és hitvallásunk a jelenről és szolgálatunkról. Jártunk erre-arra, olvastunk erről egymás előtt? Feszíthet személyes életünk éhsége lelki táplálék után. Lehet, hogy olyan zajos volt szolgálatunk első tíz-egynéhány éve, hogy nem volt erőnk megállni. Lehet, hogy annyira nem kérdezett minket senki, hogy már mindenbe beletörődtünk. Egymásról alkotott véleményeket szembesíteni is jó ez a pár nap, ami semmiképp sem megoldás, csak kezdet. Átéltünk már néhány eligazító, „fejtágító”, jól megszervezett konferenciát. A végén csak egymásra néztünk, s mentünk vissza prédikálni a gyülekezetünkbe. Kirajzolódott előttünk hittanos gyerekeink arca, a legyegyszerűbb néni várakozása a bibliaórára, és siettünk haza a „nagy asztal” elől. Bízom benne, és kérem az Istent, hogy ne ilyen legyen ez az idei találkozás. Ne legyintgessen senki a hátunk mögött: ilyenek a fiatal lelkészek... Volt, akinek a ruhánk színe, a hajunk hossza, a szóhasználatunk, a gondolkodásunk és ki tudja, mi minden nem tetszett vagy nem tetszik ma sem. Meg kell tanulnunk, hogy egymásra vagyunk utalva, hogy ma nagyon sok múlik a negyven alattiakon, hogy döntő a létszámunk egyházunk szolgálatában. Ennek a nemzedéknek a teológiájáról van, aki azt mondja, jó, van, aki azt állítja, nincs is. Hiszem, hogy Isten minden időben „nemzedékről nemzedékre” adja kincseit egyházában. Lehet, hogy nem a vaskos könyvek világát adta kezünkbe és szívünkbe. Talán az életközei bizonyságtevő erejét és lehetőségét. Lehet, hogy nem osztja az egyházvezetés különböző szintjein a feladatokat, de felelős, nagy gyülekezeteket bízott már eddig is ránk. Lehetnek alul és felül Váci Mihály Még nem elég Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell! Nem' elég fellobogni, de mindig égni kell! És nem elég csak égni: fagyott is bírjon el, ki acél akar lenni, suhogni élivei. Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket - tudni kell! Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! Es nem elég akarni: de tenni, tenni kell! 1 * A jószándék kevés! Több kell: - az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell: - az érzelem! Ám nem csak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj! Nem elég - a Világért! Több kell: - a nemzetért! Nem elég - a Hazáért! Több kell mo.st: - népedért! Nem elég - Igazságért!- Küzdj azok igazáért, kiké a szabadság rég, csak nem látják még, hogy nem elég! Még nem elég! Váci Mihály ma is időszerű versével köszöntjük április 4.-e ünnepét. J vezéreltek közöttünk. De minderről szólni és vallíni kell egymás előtt, testvéri közösségben. Lehet, hogy egy évek óta nem találkozott nemzedéknek most van szava igazán egymáshoz és egyházunkhoz. Teológiai tablónkat nézegettem. Az akkori öt évfolyamból egy lépett ki, egy meghalt, kettő már az Akadémián kiesett, de a többiek mind szolgálatban állnak. Ezért is fontos a találkozás. Tükörbe nézhetünk ezeken a napokon. Az lenne az igazán jó kép, Jobb együttműködést a beilleszkedés érdekében M A fogyatékos emberek életére, tevékenységére, sőt művészetére is felfigyelhettünk az elmúlt hetekben. Lapunkban is közöltük a stetteni művészek kiállításáról szóló tudósítást. Mintha egy kicsit megpezsdült volna körülöttük at élet, talán azért hogy jobban figyeljünk rájuk és abban nyújtsunk segítséget, amiben a legnagyobb szükségük van. Az elmúlt hetekben a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) vezetősége hívta tájékoztatásra különböző felekezetek vezetőit és a sajtó képviselőit, hogy arról tanácskozzanak, miként lehetne a mozgássérült emberek érdekében velük jobban együttműködni, az életbe való beilleszkedésüket jobban segíteni. A szövetség főtitkára, dr. Gadó Pál (a Deák téri gyülekezet presbitere) foglalta össze a tanácskozás eredményét a következő öt pontban: kérjük az egyházakat,- vegyék számba a gyülekezetek fogyatékosait és mérjék fel igényeiket;- tegyenek meg mindent, hogy a lelkészek felkészítésében, teológiai képzésében, hitoktatók képzésében (gyülekezeti munkatársak) újszerű szemléletformálás legyen, mely az egészségesek között tartja nyilván és segíti beilleszkedni a fogyatékosokat;- a gyülekezetekben vonják be a fogyatékos gyermekeket hittanórákra, ifjúsági alkalmakra. Különösen fontos ez a középiskolákban. Idejében tanulják meg a fiatalok egymás vállalását;- szorgalmazzák istentiszteletek tartását a fogyatékosok kórházaiban is, ahogyan azt már több helyen egyéni kezdeményezésre megvalósították;- ökumenikus alkalmakon (pl.: imahét) legyen kiemelten szó a fogyatékosok részvételéről, szervezzék meg fogadásukat és legyen szó a másokkal való egyenlőségükről. A fenti pontok megbeszéléséből sok minden kiviláglott az egyes felekezetek ilyen irányú munkájából. Hallottunk Vitális Sándor beszámolójából, a reformátusok berekfürdői „Megbékélés Háza” munkájáról, ahol 1987 ősze óta, tavasszal és ősszel külön programokat szerveznek fogyatékosok számára. Dessewffy László a Máltai Lovagrend nevében elmondotta, hogy az egyházak szeretetszolgálataival szívesen tartanak kapcsolatot, most alakul egy segélynyújtó csoportjuk, és sokféle módon tudnak igény szerint segítséget nyújtani. Keveset hallottunk még arról a munkáról, melyet a fogyatékosok között a Római Katolikus Egyházban végeznek. Budapesten a Rezső téri templom épületében működik a Caritas Collectio, amelyben hosszú idő óta nyújtanak otthont fogyatékosok számára, a lelki-szellemi foglalkozás mellett kreativitásukról is gondoskodnak. Hajnal György lelkipásztor a vezetője ennek a szolgálatnak. Egyházunk képviseletében dr. Karner Ágoston országos főtitkár beszélt intézményeink ilyen irányú szolgálatáról, kiemelte a lelkészutánpótlás képzésének fontosságát, s ezt megerősítette dr. Fabiny Tibor dékán is. A beszélgetés végén két fontos rendezvényre hívták fel a figyelmet, s ezt most továbbadjuk. Az első az Art ’89 rendezvény, a fogyatékosok kreativitásáról ad számot, ennek keretében május 24-én, szerdán du. 5 órakor ökumenikus istentisztelet lesz a X. kerület, Rezső téri katolikus templomban, melyre mindenkit szeretettel várnak, nemcsak fogyatékosokat. A másik alkalmat Csikán Csaba a MEOSZ elnöke jelentette be július 15-24. között Szolnok-Tiszalige- ten fogyatékos gyermekek számára tábort rendeznek, melyen súlyos testi fogyatékosok esetében szülő vagy testvér is részt vehet. A hasznos és termékeny beszélgetés végén az a meggyőződés alakult ki, hogy az ügy érdekében sokkal jobban kellene megismerni egymás munkáját is, és a jövőben céltudatosabban kell együttműködni a MEOSZ-szal, hogy a segítség valóban ott legyen segítség, ahol a legnagyobb szükség van. ha megerősödne bennünk a válasz arra a kérdésre, hogy kicsoda az a Jézus Krisztus, akinek szolgálatában állunk jónéhányan negyven alatt. Ehhez kell a jelentkezés, a részvétel, az imádság és a felkészülés. Jobban kell koptatnunk az otthoni belső szoba íróasztalát és szőnyegét. A gyülekezetnek pedig biztatnia kell lelkészét. Prédikálhat addig felügyelő és presbiter, de küldjük lelkészeinket erre a konferenciára, tudva, hogy adni csak az képes, aki maga is töltekezik. Aki mindig csak adni akar, aki azt hiszi, senki nincs, aki neki jobbat és frissebbet adna, az minden koldusnál szegényebbé válik. Műhely, otthon vagy fészek alakul ki májusban Gyenesen? Jó lenne, ha Isten megengedné, hogy fiatal lelkészek élő gyülekezete jöjjön létre, aki tud bűnbánatot gyakorolni, bocsánatot adni és elfogadni, aki tud felébredni, nyitőtt és teherbíró pásztorrá válni. Várjuk egymást, és kérjük a gyülekezetek őszinte imádságát. Nemcsak egy generációért, egész lelkészi közösségünkért hangozhatna igy az imádság: „Engedd. Uram, hogy lelkipásztoraid élete megéreztesse velünk, hogy Téged választani megtiszteltetés, hogy neked szolgálni gyönyörűség, hogy érted élni boldogság, hogy veled szenvedni is jó. Add, hogy az öröm vonzó hírnökei legyenek a világban, és a Benned gyökerező lélek derűjét sugározzák ránk. Amen." Szabó Lajos
