Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-02-26 / 9. szám
NAPRÓL NAPRA Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára. - Lk 9,62 VASÁRNAP Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél. - Zsolt 8,7 (Mt 5,5 - Lk 9,57-62- Ef 5,l-8a - Zsolt 10 - Jer 20,7-lla) Isten az embert minden más teremtmény, a teremtett világ minden értéke fölé emelte. Az ember bűne pedig abban is megnyilvánul, hogy hallani sem akar az adományozó Istenről. Ő kötelességünkké tette, hogy Földünket - előre, a jövőre tekintve, hazánkban és a világon mindenütt - a lehető legszebbnek és leggazdagabbnak őrizzük meg. Hol vagyunk - mpg vagy már - ettől?! HÉTFŐ A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hit által teljes örömmel és békességgel. - Rám 15,13 (Jóéi 2,23 - lPt 1,13-21 - Lk 19,28-40) Az ember végtelenül sokféle módon szeretne örömet és békességet szerezni. Nagyon gyakran mások örömének és békességének feláldozása árán. Igazán pedig egyféleképpen lehet: hit által Istenre, előre, a jövőre tekintve. Ő sok-sok napi gondunk és bizonytalanságunk ellenére már most erőt ad. KEDD Ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban. - 2Kor 1,12 (Zsolt 141,4 - Mk 9,38-41 - Lk 19,41-48) Dicséret és dicsekvés, öröm és öröm, békesség és békesség között milyen óriási különbségek lehetnek! Az igazi tudósokra és művészekre a szerénység jellemző, nem reklámozzák harsányan magukat. Isten kegyelme és bölcsessége erre int : a tudás, a tehetség, az igazi öröm és dicséret az O adománya. Nincs szükségünk hazugságokra, ámításra, de annál inkább hálaadásra - előre, a jövőre tekintve. SZERDA Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Ur rendelt. - 2Móz 24,7 (Lk 6,47-48 - Mk 14,43-52- Lk 20,1-8) Ezt ígérte Izrael népe a szövetségkötésV ______________________—_______________________ ko r, utána pedig milyen hamar hátra - az aranyborjúra - tekintett. Keresztyén életünkben sem lehet bevett gyakorlat, hogy hasonló ígéret, fogadalom a körülmények kínálta visszavonásig legyen érvényes, amikor aztán itt a hátra arc ideje. Előre, a jövőre tekintsünk: „Hiszed-e, hogy Isten a Krisztusért megbocsát a megtérő bűnösnek?” - „Hiszem.” CSÜTÖRTÖK Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. - Jn 5,24 (Ezs 61,1-2 - Jer 20,7-13 - Lk 20,9-19) íme a bizonyosság! Csak ez adhat erőt az előretekintéshez, ez adja a kellő távlatot. Ha így, ezzel az erővel nézünk a jövőbe, életünk - minden bizonytalanság és nehézség ellenére - már nem kilátástalan. PÉNTEK Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, ujjongással és tiszta szívvel részesültek az ételben. - ApCsel 2,46 (Préd 3,13 — 2Tim 4,1-5 - Lk 20,20-26) íme, itt a példa, hogyan nézett minden nap előre a jeruzsálemi gyülekezet. Hétről hétre, évről évre folytatódik ez azóta is. Azzal az örömmel és békességgel tekintsünk előre, hogy mi is részesei vagyunk a folytatásnak. SZOMBAT O, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!- Róm 11,33 (Zsolt 147,5 - Mk 8,10-21 - Lk 20,27-40) Isten nem lehet ugyanúgy kutatás tárgya, mint bármilyen természeti folyamat, vagy jelenség. A mi életünk gazdagsága (szegénysége), bölcsessége (butasága), ismerete (tudatlansága), bármilyen szintet is ér el, sohasem lesz a legtökéletesebb állapot. Erről csak az Ő tudtával és hozzájárulásával lehet- van - fogalmunk. Ezt az igazi gazdagságot, bölcsességet és ismeretet Jézus Krisztus testesítette meg. Vele tekintsünk előre, a jövőbe! Szentpétery Péter J Március 3. NŐK VILÁGIMANAPJA ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1989. február 26-án Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Harmati Béla, du. 6. orgonazenés áhítat (igét hirdet: Pintér Károly). Fasor de. II. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. ifjúsági. Ültéi út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kóbánya de. 10. Fabiny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. Zugló de. 11 i (úrv.) Szabó Lajos. Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos o. 22. de. 11. Bartha István (szuppl.). Frangepán u. 43. de. 8. Bartha István (szuppl.). Váci út 129. de. negyed 10. Bartha István (szuppl.). Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. Havasi Kálmán. Kispest de. 10. Scholz László. Kispest Wekerle-telep de. 8. Scholz László. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Kistemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihályde. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. szupplikáció. Rákoskeresztúr de. fél 11. szupplikáció. Rákoscsaba de. 9. szupplikáció. Rákosliget de. II. szupplikáció. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Szebik Imre, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) SzebikJmre, du. 6. szeretetvendégség: Hafenscher Károly. Torockó tér de. fél 9. Szilas Attila. Óbuda de. 10. Nagy István. XII. Tartsay Vilmos u. II. de. 9. (úrv.) Korén Emil, de. 11.' (úrv.) Koren Emil, du. fél 7. Pesthidegkút de. fél 11. Mo- dori u. de. fél 10. Kelenföld de. 8. (úrv.), de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs de. 9. Rozsé István. Törökbálint du. fél 5. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Donátit László. Csepel de. fél (11. Mezősi György. Böjt harmadik vasárnapján az oitár- terítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 11,14-28; az igehirdetés alapigéje: Jel 5,1-9. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN 1989. március 19-én, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet: Káposzta Lajos esperes. IGEHIRDETÉS Egy: Jézus ezt a példázatot mondta tanítványainak: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és ha az elmegy hozzá éjfélkor és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett hozzám, és nincs mit adnom neki, így válaszolva belülről: Ne zavarj engem, az ajtó már be van zárva és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel, hogy adjak neked. Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki, azért, mert barátja, tolakodás miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire ' szüksége van. (Lk 11,5-8) KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG Egy: Jézus ezekkel a szavakkal biztat bennünket, hogy imádságunknak van értelme: Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyit- tatik néktek! (Lk 11,9-10) Azokra gondolunk most, akiknek szükségük van személyes imádságunkra és segítségünkre. Azokért az asszonyokért imádkozunk, akiknek minden munkája és erőfeszítése ellenére végig kell nézniük, hogyan szenvednek gyermekeik alultáplátságban és betegségekben. Imádkozzunk ezekért az asz- szonyokért: nyíljon számukra lehetőség arra, hogy megváltoztathassák életük fájdalmasan nehéz körülményeit. Egy: Istenünk, Jézus nevében kérünk azokért az asszonyokért, akik nem képesek gyermekeiket megfelelően táplálni és gondozni. Ének: díthetetlen hittel tudjanak tovább szolgálni testvéreink, hogy mint az első keresztyénekről, róluk is elmondhassák: Lássátok, hogyan szeretik egymást! Egy: Jézus nevében kérünk a Burmái Egyházak Tanácsáért, és minden keresztyén gyülekezetért Burmában. Ének: Kyrie eleison... Egy: Könyörgünk minden imádkozóért: add, hogy helyesen tudjunk imádkozni ; hogy imádságunk tájékozottabb legyen; hogy ne fáradjunk bele mindent megtenni az igazságosságért; hogy imádkozva cselekedjünk, legyünk együttérzők és gyakoroljuk az irgalmasságot. Segíts egyre jobban felismernünk, hogy te Urunk, velünk vagy. Ámen. Egy: Megerősödött bizalommal könyörgünk minden szenvedőért. Bízunk abban, hogy megnyílnak a szívek: a mi szívünk, és azoké, akik gyülekezeteinkben élnek. Bizalommal és megújult bátorsággal keressük a békét és országodat, mely a béke és igazságosság országa. Teljes szívvel könyörgünk a te népedért szerte a világon. Jézus nevében kérünk. Csend, majd lehetőség a közös (egyéni) imádságokra. Ének: Kyé 1 I Hr r i’j Lr e e- lei-son, K.y-ri> e1 e- lei-son, rí- e e- lei-son, ijy—ri^in t n ^ É Ky— ri- e eleson. Egy: Kérünk azokért szerte a világon, akik vezető szerepet töltenek be különböző területeken. Segítsd őket, hogy hatalmukat a világ népeinek jóléte érdekében gyakorolják, és tegyék lehetővé minden ember számára, hogy emberi méltósággal éljen. Egy: Jézus nevében kérünk a kormányok és a gazdasági életet irányító felelős emberekért, hogy szemük és szívük nyíljon meg mások szenvedéseinek meglátására. Ének: Kyrie eleison... Egy: Sok országban a háború tönkretette emberek életét. Könyörgünk testvéreinkért, akik elvesztették családjukat, akiknek otthona romba dőlt. Könyörgünk, tégy minket a béke eszközeivé. Egy: Jézu^ nevében kérünk azokért az emberekért, akik a háború könyörtelen pusztítása közben a békét keresik. Ének: Kyrie eleison... Egy: Burmái keresztyén testvéreink ebben az esztendőben ünnepük a Burmái Egyházak Tanácsa 75 éves évfordulóját. Istenünk, kérünk, hogy erős, renEgy: Jakab apostol ezt írja: Ha egy férfi vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és a mindennapi eledel nélkül szűkölködik, valaki pedig ezt mondja neki közületek: menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? (Jak 2,15-16) Egy: Jakab leveléből megtudjuk, hogy hitünk csak akkor lesz teljes, ha a hit és a cselekedetek együttműködnek. Minden kérésünk egyszerre volt segélykiáltás Istenhez, éi cselekvésre való felhívás. Most összegyűjtjük adományainkat. Mindenki gondoljon arra, hogyan tudna többet tenni (adakozás alatt ének, vagy zeneszám) Egy: Atyánk, add nékünk békességedet, melyet egyedül te tudsz adni! Tölts be minden gyermekedet bölcsességeddel és erőddel, hogy éberen keressük, hol akarsz használni bennünket. Add, hqgy imádságos, bátor lélekkel tegyük akaratodat. Egy: Hálát adunk minden asszonytestvérünkért szerte a világban, akik keresik, hogyan szolgálhatnak téged legjobban, megragadva minden alkalmat, hogy kamatoztassák tőled kapott tálentumaikat. Segits minket együtt munkálkodni országod építésén ebben a világban. Jézus nevében kérünk: Mind: Miatyánk... (ökumenikus fordítás szerint) Egy: Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, őrizze meg szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Amen. Befejező ének: (esti ének az ökumenikus énekfüzetböl) Hospes venit, Christus venit! Vendég érkezik, Krisztus jön! TAIZÉ: EURÓPAI KELET + NYUGATI TALÁLKOZÓ 1940-ben egy 25 éves fiatalember, Roger Schutz kerékpárra ült, és Svájcból Franciaország felé vette útját. Az első ezredforduló Európáját megújító szellemi központtól, Cluny-től alig tíz kilométerre fekvő faluba, Taizében telepedett le, ahol megkezdte az azóta is szünet nélkül folyó, napi háromszori imádkozást. Ez az imádságnak és munkának szentelt élet különböző felekezetekből társakat vonzott magához. A 60-as évek végétől több tízezer fiatal vesz részt ökumenikus jellegű, protestánsokat, katolikusokat és más keresztyén felekezeteket egyesítő szerzetesközösség életében. Valaki így összegezte élményeit: „Roger testvér szíve az egész világ valamennyi népéért lüktet, ezt kell megtanulnia annak, aki Taizébe megy - az egyetemességet. Ki kell tágítania szívét amennyire csak lehetséges, hogy képes legyen befogadni minden nyomorúságot és örömet. El kell köteleznie magát feltétlen bizalommal az Úrnak. Istenre találás, hitben való elmélyülés, kien- gesztelődés, egyház iránti bizalom, egység és béke a Taizé szellemével való találkozás gyümölcsei.” A testvérek nem akarnak újabb mozgalmat, azt szeretnék, hogy a fiatalok a Taizében szerzett tapasztalataikat he- lyúegyházközségeikben éljék meg, csatlakozva a „bizalom világméretű zarándoklatához”: mindennapi életükben a bizalom zarándokaként élni. Hogy ebben egymást időről-időre megerősíthessék, ezért szerveződnek a nagyobb Európai Találkozók, melyek célja egyrészt megismerni a helyi egyházak gazdagságát, másrészt hogy a helyi egyházak tovább gazdagodhassanak az odaérkezők tapasztalataival: Ilyen nemzetközi ifjúsági találkozó helye lesz 1989. április 28-tól május 1-ig Pécs városa, amelyen több testvérrel együtt részt vesz a Taizéi Közösség alapító-priorja, az UNESCO békére nevelés díjával kitüntetett Roger testvér is. Evangélikusok jelentkezését várja: Thurnay Barnabás 2083 Solymár, Vasút utca 15. Jelentkezési határidő: Húsvét vasárnapja (március 26.) Korhatár: 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak. Mozgássérültek és azok, akik különleges ellátást kémek, külön jelezzék ezt. A részvételi díj előreláthatólag 250-350 Ft. HÍREK n A lengyel prímás evangélikus templomban A Lengyelországi Evangélikus Egyház történetében először fordult elő, hogy egy templomában a prímás hirdetett igét. Jozef Glemp bíboros január 22-én az ökumenikus imahét alkalmából kereste fel a varsói Szentháromságtemplomot. Méltatta a nyolcvanas években a római katolikus egyház és a Lengyel Ökumenikus Tanács tagegyházai között a diakóniában kialakított együttműködést, az ökumené egyéb lengyelországi fejleményeiről azonban nem foglalt állást. Beszélt továbbá a svéd és a norvég evangélikusoknál, az angliai és az írországi anglikánoknál tett látogatásairól is. Jozef Glemp bíboros-prímásnak ezt az ökumenikus imaheti szolgálatát sokan történelmi eseményként értékelik, amelynek jó hatása lehet a jövőbeli együttműködésre. A bíboros közreműködött II. János Pál pápa idei skandináviai útjának előkészítésében. - Várható, hogy a pápa legközelebbi lengyel- országi látogatása idején az evangélikus egyházat is felkeresi, a meghívást most Glemp prímás jelenlétében megerősítették. (IDL - szp) HAZAI ESEMÉNYEK Nyári kántortanfolyamok Időponttal: I: június 19.—július 8. II: július 10.—július 22. Ili: július 31.-augusztus 19. A jelentkezés részletes feltételeit későbbi időpontban közöljük. Gödöllő Sík Sándor katolikus pap-költő születése centenáriumi ünnepségeinek keretében a gödöllői kastélykápolnában tartott mise befejezéseként a nagytar- csai evangélikus Jubilate Ifjúsági Énekkar szólaltatta meg Sík Sándor Te De- um című versét Kodály Zoltán kórusfeldolgozásában, Bálint József vezényletével. A vendégszolgálatra éppen az ökumenikus imahét idején került sor, szép jeleként az egymást gazdagító ökumenikus kapcsolatoknak. díj nincs - adományokat az épülő templom javára köszönettel fogadnak. Művészek Stettenből A Budai Evangélikus Szeretetotthonok Központjaj az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Németországi Szövetségi Köztársaság Kulturális és Tájékoztató Központja és a Semmelweis Orvostudományi Égyetem rendezésében nyílt meg a MŰVÉSZEK STETTENBŐL - ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK ÉP ALKOTÁSAI című kiállítás február 23-án a Semmelweis Orvostudományi egyetem Galériájában (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.). A kiállítás március 25-ig tekinthető meg hétfő-csütörtök 9-17 óra között, pénteken 9-15 óra között és szombaton 10-12 óra között. Szeretettel ajánlják a gyermek- és ifjúsági csoportok számára is. Kelenföld A Nők Világimanapja alkalmából ökumenikus istenisztelet lesz március 3-án, pénteken este fél 7 órakor a gyülekezet tanácstermében (XI., Bocskai út 10.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ökumenikus együttműködés jegyében a Városmajori katolikus templom gyülekezetében (XII., Csaba u. 5.) négy részből álló vetítettképes előadás- sorozatot túrt Üdvözítőnk szülőföldjén címmel Komjáthy Aladár és Komjáthy Aladárné. Az előadások időpontjai: február 24., március 3., március 10., március 17. Kezdete este háromnegyed 7 óra. Az önkéntes adományokat az erdélyi menekültek javára kérjük. DEÁK TÉRI ORGONAZENÉS ÁHÍTAT február 26-án, vasárnap du. 6 órakor Beharka Pál Bach, Saint-Saens és Lisznyai műveket orgonái. Fasor Esztergályi Dénes (1918-1989) elhunyta alkalmából gyászistentisztelet volt a fasori templomban Szirmai Zoltán esperes szolgálatával. A család kívánságának megfelelően a templomot megtöltő gyülekezet az offertóriumot és adományokat a templom orgonájának rekonstrukciójára ajánlotta fel. (Budapest-Nürnberg) Halálozás Scholz Magdolna, lapunk hű olvasója 76 éves korában Budapesten elhunyt. Temetésén Szirmai Zoltán esperes hirdette az örök élet evangéliumát. Az elhunytban Scholz László ny. lelkész testvérét gyászolja. Apróhirdetés Fiatal pár eltartási- vagy életjáradéki szerződést kötne idős, egyedülálló személlyel tanácsi vagy öröklakásra. Anyagi biztonság mellett, egésznapos ellátás lehetséges: 371-619. Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bronzszobrot, vitrintárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-021 10-18 óra között. Kiváló minőségű új, kétmanuálos, 10 regiszteres, mechanikus, NDK orgona jutányosán eladó, esetleg részletfizetésre. „Templomi orgona” jeligére. Tartási, életjáradéki és öröklési szerződést kötünk magántulajdonú ingatlannal rendelkező személyekkel, magas havi átalányért. Gondos szakszerű ápolás, személyes törődés. Tel.: 384-706 384-443 és „Bizalom” jeligére a kiadóban. A Tótkomlósi Evangélikus Egyház bérbe adja templomok és egyházi épületek külső és belső renoválásához korszerű ALU.-STAR 80 mobil A változatú guruló állványát 17,5 m munkamagassággal. Információt ad: Evang. Lelkészi Hivatal 5940 Tótkomlós Luther u. 1. Szombathely A gyülekezet december 4-i közgyűlésén egyhangúlag felügyelőjévé választotta Sümegi István mérnököt, eddigi presbitert. Az új felügyelőt a december 11-i istentisztelet keretében iktatta be tisztségébe Fehér Károly esperes. A beiktatási szertartás áldása a gyülekezet imádsága is marad: Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy gyülekezetünk épülésére. A MAGYAR PROTESTÁNS KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET alakuló ülése lesz február 25-én, szombaton du. 2 órakor a Ráday Kollégium dísztermében (Bp. IX., Ráday u. 28.) Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Kőbánya Március 5-én, vasárnap szeretetvendégség keretében előadást tart a gyülekezeti teremben (Kápolna u. 14.) Ma- kovecz Imre Ybl-díjas építész, a siófoki templom tervezője Az eget és a földet összekötő építészet címmel. Józsa Márton lelkész az építkezés állásáról tart beszámolót. Minden érdeklődőt várnak. Belépő: BUDAPRINT Újpesti Textilművek Külföldről áttelepült munkavállalók részére az alábbi munkaköröket ajánljuk fel: villanyszerelő, lakatos, forgácsoló, központifűtés szerelő. Továbbá: 18 éven felüli nőknek szö- vőszakma elsajátítása. Betanulási idő 6 hónap, kereset: 5500 Ft. Betanulás után ’teljesítménytől függően 5500-13 000 Ft. 18 éven felüli férfiaknak, SZTB szövőgépek javítása-karbantartása, betanulási idő 3 hónap, kereset 5500 Ft. Betanulás tán 5500-13 000 Ft. Érdeklődni lehet: 1047 Budapest, Baross utca 99., telefon: 694-222/106 mellék. US A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÖTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 382-360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (897032/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20054 PETŐFI Nyomda. Kecskemét Felelős vezető: BIRKÁS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi teriesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Evangélik Éle