Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Iuniiwru l r- NAPRÓL Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Űr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek óáltala. - Kol 3,17 VASÁRNAP Jézus vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az 1 én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. - Lk 22,20 (lKir 18,30 - Lk 4,16-2} - Jak 4,13-15 - Zsolt 8- Péld 16,1-9) Mindent Jézus nevében! Hiszen az úrvacsorában Jézus önmagát adja nekünk. Ahogy az ostya és a bor vérünkkel az utolsó sejtünkig eljut, úgy hassa át egész életünket Jézus értünk adott élete. HÉTFŐ Krisztus Jézust tette nekünk Isten bölcsességé és igazsággá, megszentelödéssé és megváltássá. - IKor 1,30 (Zsolt 19,8 - Mt 2,13-33 - Lk 3,1-6) Mindent Jézus nevében! Minden szavunkat, döntésünket őhozzá mérhetjük. Ő általa igazodhatunk el az újszerű idegen gondolatok, erkölcsi, hitbeli, politikai irányzatok között. Milyen jó, hogy van valaki, akiről tudjuk: ő válóban bölcs - nemcsak most tűnik annak, Ő a teljes igazság - nemcsak része annak, Ő szent - nem álszent, őbenne van megváltás - nem magunknak kell megmentenünk magunkat. KEDD Az Úr elküldi majd angyalát veled, és szerencséssé teszi utadat. - lMóz 24,40 (ApCsel 27,23-24 - Ézs 43,16-19 - Lk 3,7-9) ífiindent Jézus nevében! Bár az nem tűnik mindig bölcsnek. Mégis, a leghétköznapibb dolgokban is - időnk és pénzünk beosztásakor is, történetünk szerint a párválasztásban is, de leginkább a megbocsátásban, a szeretetben követhetjük Jézust. Velünk van akkor is, ha úgy éreznénk, elhagyott, eredményessé teszi utunkat, akkor is, ha úgy látszik, kudarcot vallunk. SZERDA Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet. - Zsolt 119,67 (2Kor 7,10 - 2Kor 6,14-16 - Lk 3,10-14) Mindent Jézus nevében! Gyászunkat is vele hordozhatjuk. Kudarcainkat, csalódásainkat vele viselhetjük el. Amikor önmagunkban csalódunk, előtte bánkódhatunk. Nem vagyunk egyedül a mélységben sem, sőt éppen akkor találkozhatunk a Megfeszítettel, amikor azt mondjuk: én Istenem, miért hagytál el engem. CSOTÖRTÖK A Jóemberek pedig csúfolták őt: Másokat megmentett, mentse meg magát, haő a Krisztus, az Isten választottja. - Lk 23,35 (Ézs 45,15 - Fii 4, 10-20 - Lk 3,15-20) Mindent Jézus nevében! De kicsoda ő, hol láthatom meg, hogy hozzá igazítsam életem? Bizony elrejtőzködő Isten ő. Nem látható fényképészek villanófényében - a kereszten látható. Ott, ahol csúfolják, mert végletekig kitartott az Atya mellett, ahol leköpték naiv szelídségéért. Ott láthatom Jézust, akinek nevében mindent tehetek. PÉNTEK - Vízkereszt - Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. - ÍJn 2,8 Jézus mondta: Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited. - Lk 22,32 (Zsolt 4,2 - Mt 2.1- 12 - Ef 3,2-3a.5~6 - Lk 3,21-38 - Ézs 60,1-6) Mindent Jézus nevében! Mégis hányszor elbukunk: panaszkodunk, sőt lázadunk Isten ellen, aki - úgy gondoljuk - szűkén mért nekünk. Hogy mégis megtartatunk, Jézus imádságának köszönhető. SZOMBAT Az Isten az, aki ébreszti bennetek az akarást és a cselekvést is az Ő tetszésének megfelelően.- Fii 2,13 (Zsolt 127,1 - Jel 21,9-12.21-23 - Lk 4.1- 13) Mindent Jézus nevében! Ha valamit a sok bukás közt sikerül valóban tisztán Jézus nevében tenni, ez az alázat legyen bennünk: Istené a dicsőség, hiszen ő ébreszti az akarást és a cselekvést. Bencze András Nógrádi Szabó Zoltán Hideg volt a reggel, nagy pelyhek- ben hullott a hó. A tél minden erejét beleadta, de nem baj, most essen, hiszen gyönyörű ünnep közeledik, a karácsony. Régen volt ilyen szép tél. A nap erősen tűzött a csillogó hóra, s ezüstösen verődött vissza a fény egy távoli házacska ablakairól. Kis ház bújik meg az erdők mögött a völgyben. Csak egyetlen lakója van, az öreg Rebi néni. Régen él már egyedül, mióta meghalt az apjuk, s a gyerekek a városba költöztek. Jócskán túl van a hetvenen, de bármilyen öreg is, a lelke mélyén fiatal maradt.-Mennyire szeretlek, te tél! - mondta, mikor kilépett a havas udvarra. - Akárhogy fázom, még begyújtani is nehéz, még mindig megcsodálom a csillogásodat. - Beballagott a kamrába s kezébe vette a szakajtót, hogy megetesse az állatokat. Közben lábához dörgölődzőit növendék cicája, s nyávogni ke& dett. Okos macska volt, tudta, hogy Rebi néni mindig ölébe veszi ilyenkor. Most is így történt. Az etetés befejeztével a kapu felé indult.- Nagy nap a mai - támaszkodott a kerítésnek -, ma lesz a szenteste! Ma biztosan eljönnek a gyereEzüstfenyő kék - gondolta, s a havas országút felé nézett. - Tudom én, hogy nem érnek rá, mert igen sok a dolguk, de azért télen gyakrabban el szoktak jönni. Most is megígérték, hogy eljönnek karácsonyra. Készülődnöm is kell! - biztatta magát. A macska az ölében mocorogni kezdett.- Tudod, mit ? - csillant fel a szeme. - Olyan karácsonyt csinálunk, mint régen volt! Behozta a maradék fát, s begyújtott a tűzhelybe, aztán nekilátott igazi karácsonyi vacsorát készíteni. Gombás káposztalevest és mákosgubát. Utána hozzáfogott az elmaradhatatlan ostya sütéséhez. A nagy ostyasütővasat nehezen emelgette, de sikerült neki olyan ropogósát készíteni, amilyet talán soha életében.- Kész is vagyok! - vette ölébe újra a macskát. - Jól eltelt az idő - simogatta meg a doromboló szőr- gombócot. - Nézd csak, cica! Mi hiányzik még? ... Megvan! A fa! A karácsonyfa! Óvatosan letette a cicát, magára vette a kendőjét, s kiment az udvarra, kezében a kis- fejszével. Mikor meghalt az apó, ültetett egy kis ezüstfenyőt. Már méteresre nőtt.- Gyére no! - simogatta meg az ágait - sajnállak, de meglehet, ez az utolsó karácsonyom. - Kivágta a fenyőt, s bent feldíszítette. Aztán szépen megtérített. Apjuknak is tett tányért, pedig ö már régen meghalt, s még gyertyát is tett az asztalra. A tűzhely mellé a sámlira ült, s ölében a macskával gyönyörködött a karácsonyi meleg csillogásban.- Hallod, cica? - ébresztgette a szundikáló macskát. - Elütötte az óra a nyolcat. Miért nem jönnek? Pedig megígérték. - Elszomorodott, s könnybe lábadt a szeme. - Olyan szép este lett volna - sóhajtott, s lassacskán elszenderedett. Almában is szent este volt, mindnyájan az asztal körül álltak, s apjuk az asztali áldást mondta. Aztán egy almát annyi felé vágott, ahányon voltak, s mindenkinek adott egy gerezdet, hogy bárhová kerülnek, mindig haza találjanak. Felébredt és rádöbbent, hogy az egész csak álom volt. Szomorúan hallgatta a csendet. Aki magányos, az a csendet is tudja hallgatni. Már majdnem újra elszundikált, mikor autózúgást hallott, s a kapu csikorgását. Elmosolyodott, s boldogan simogatta meg a cicát.- Mégis csak szenteste lesz... Olyan, mint régen... Születésnapi emlékezés Dr Inotay Lehel 1927-1987 Egy évvel ezelőtt kísértük ki utolsó földi útjára. Azóta is újra meg újra elkérik azt a kazettát, amelyen a temetési prédikáció van Mert sokan szerették és sokan ad nak hálát Istennek azért a szolgá latért, amelyet közöttünk végzett Most, a karácsonyi ünnepek utáni napon újra emlékezünk rá: ez volt a születésnapja. Nehéz volt az életútja. Tele buktatókkal, kudarcokkal. Nem lehetett akkor lelkész, amikor szeretett volna. S miközben tanult, és köz- gazdasági képesítést szerzett, a legnehezebb időkben sem szakadt el Isten igéjétől, szolgált az egyházban. Amire elérte, amire régen készült, S6 éves lett. Felavatott lelkészként alig több mint három évet szolgált. De ez az utolsó néhány év emlékezetes marad mindazoknak, akik őt ismerték, igehirdetői és lelkipásztori szolgálatának tanúi és elfogadói voltak. A fasori gyülekezet, amelynek hosszú ideig presbitere és másodfelügyelője volt, és a rákoskeresztúri gyülekezet, amelyben utolsó évei lelkészi szolgálatát végezte, máig is Isten iránti hálával emlékezik rá. Az utolsó néhány hónap megdöbbentő élmény volt azok számára, akik súlyos betegségében látogatták őt. Akkor már tudta, minek néz elébe. Mentünk hozzá, hogy gyenge szavainkkal próbáljuk erősíteni őt. És ő erősített minket. Mert ő halálosan komolyan vette az evangéliumot. Ahogyan ő mondta: „most már élesben megy minden” - most már nem lehet kertelni, kerülgetni a dolgokat, most már csak egy maradt: Jézusra nézni, őt várni. Lelkészek és gyülekezeti tagok mindig megszégyenülve jöttünk el tőle, és csodáltuk Isten hatalmát, aki erősebb a halálnál. Láttuk, hogyan lett nap- ról-napra bölcsebb. Éreztük, hogy ő többet tud nálunknál. És ez az utolsó lelkipásztori szolgálata lett életének koronája. Még a temetéséről is ö maga rendelkezett. Azt akarta, hogy - utolsó üzenetként szeretteinek, barátainak és szolgatársainak - Jézus szava hangozzék a temetésén: „Hallottátok, hogy én magam mondtam néktek: elmegyek és visz- szajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam" (Jn 14,28). Ezzel a születésnapi megemlékezéssel szeretnék most odaállni családja és szerettei mellé, kifejezni együttérzésünket, azt, hogy nem felejtettük el dr Inotay Lehelt, köztünk végzett szolgálatát, és Istennek adunk hálát mindazért, amit benne és általa kaptunk. ma ISTENTISZTELETI REND Buda páston, 1988. december 31-én, óév este Deák tír du. 6. (úrv.) Hafenscher Károly. Fasor du. 6. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői út 24. du. 6. Kertész Géza. Karácsony Sándor n. 31-33. du. 7. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. du. 5. Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. du. 6. Rédey Pál. Kőbánya du. 6. Fabiny Tamás. Vajda Péter n. 33. du. S. Fabiny Tamás. Zugló du. 6. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. du. fél 6. Reuss András. Újpest du. 6. Blázy Lajos. Pesterzsébet du. fél 6. Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc du. 5. Havasi Kálmán. Kispest du. 6. hálaadás: Bonnyai Sándor. Pestújhely du. 3. (úrv.) Bízik László. Rákospalota Kistemplom du. 6. Bolla Árpád. Rákosszentmihály du. 3. Karner Ágoston. Clnkota du. 6. Szalay Tamás. Rákoshegy du. 5. Fabulya Hilda. Rákoskeresztúr du. 6. Kósa László. Rákosllget du. 4. Kósa László. Bécsi kapu tér du. 6. Madocsai Miklós. Óbuda du. 3. (úrv.) Nagy István. XII. Tártsa y Vilmos u. 11. du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút du. fél 6. Kőszeghy Tamás. Modor! u. du. 3. Kelenföld du. 6. (úrv.) Bencze Imre, éjjel fél 12. Missura Tibor. Budafok du. 6. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Donáth László. Csepel du. 3. (úrv.) Mezősi György. Buda páston, 1989. január 1-jén, újév napján Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly de. 11. (úrv.) Harmati Béla, du. 6. (családi) Takács- né Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza. Karácsony Sándor n. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák, úrv.) Cselovszky Ferenc, déli 12. (magyar úrv.) Kertész Géza. Thaly Kálmán n. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Fabiny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Kassák Lajos u. 22. de. 11. (úrv.) Reuss András. Váci út 129. de. negyed 10. (úrv.) Reuss András. Frangepán u. 43. de. 8. Reuss András. Újpest de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. (úrv.) Pintémé Nagy Erzsébet. Soroksár-Újtelep de. fél 9. (úrv.) Pintémé Nagy Erzsébet. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán. Pestlőrinc Szemere-telep de. háromnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest de. 10. (úrv.) Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. (úrv.) Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. (úrv.) Bízik László. Rákospalota Kistemplom de. 10. (úrv.) Bolla Ár-* pád. Rákosszentmihály de. 10. Karaer Ágoston. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinko- ta de. fél 11. Szalay Tamás. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Kósa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. (úrv.) Kósa László. Rákoscsaba de. 9. Fabulya Hilda. Rákosliget de. II. Fabulya Hilda. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Szebik Imre, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9, Szebik Imre. Óbuda de. 10i {úrv.) Nagy István. XU. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Modori u. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Budaörs de. 9. (úrv.) Rőzse István. Törökbálint du. fél 3. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. (úrv.) Donáth László. Csepel de. fél 11. (úrv.) Mezősi György. Óév este az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltárí igéje: Lk 12,35-40; az igehirdetés alapigéje: Zsid 13,7-9(14). Újév ünnepén az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltárí igéje: Lk 2,21; az igehirdetés alapigéje: IKor 3,9-15. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN 1989. január 8-án, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet: dr. Harmati Béla püspök. • Kuba Kubában jelentősen javult az egyház és az állam kapcsolata - mondotta Jaim Ortega érsek, a kubai püspöki kar elnöke az El Pais című madridi lapnak nyilatkozva. Ennek ellenére szükség van „minőségi ugrásra", az egyház jogainak teljes elismerésére. Felpanaszolja az érsek, hogy az egyháznak csak nagyon szűkös lehetőségei vannak a tömegkommunikáció területén, valamint azt is, hogy a gyermekek vallásos nevelésének még sok az akádálya. Sérelmezte azt is, hogy a társadalmi és politikai életben csak a kommunista párt tagjai tölthetnek be vezető funkciót. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, Fidel Castro államfő kilátásba helyezte, hogy megszüntetik azt a tilalmat, amely szerint katolikusok nem lehetnek a kommunista párt tagjai. A kubai egyház legnagyobb problémája mégis a pap hiány - mondotta az érsek. (M. K.) Pécs 1989 április 29-május 1. Európai ifjúsági találkozó lesz jövőre Pécsen. A taizéi ökumenikus szerzetesközösség világméretű baráti köre 1989- es ifjúsági találkozóját Pécsen kívánja megrendezni április 29-május 1. között. Ennek a célja a keresztyén testvériség megtapasztalása és imatalálkozó. A megbeszéléseken az emberi együttélés, megújulás, kulturális együttműködés és a béke keresztyén szolgálata kerül szóba, Taizé szellemében. Minden jószándékú érdeklődő fiatal részvételére számítanak. Ev. Egyházközség Nádasd 5000 Ft, Ku- tasné Podmaniczky M. és Podmaniczky Zs. Budapest 3000 Ft, N.N. Budapest 1000 Ft, Ev. Egyházközség Sopron 1000 Ft, Kunon Gyula Győr 500 Ft, Bajor János Budapest 1000 Ft, Ev. Egyházközség Diósgyőr-Vasgyár 1500 Ft, Ev. Egyházközség Boglárlelle 1000 PALYAZAT DIAKÓNIAI EMBLÉMA elkészítésére Egyházunk Diakóniai Tanácsa kéri az egyházművészetet kedvelő egyháztagokat, - fiatalokat isi - készítsenek olyan rajzos tervet, amelyik kifejezésre juttatja Egyházunk Szeretetszolgálatát, s a későbbiek során jelvény és plakett is készíthető lehetne róla. - Az elfogadott tervet 2000 forinttal jutalmazzuk. A terveket a következő címre kérjük küldeni: Evangélikus Diakóniai Osztály - 1029 Budapest, Báthori I. u. 8.-Beküldési határidő: 1989. március 31. A Maglódi Evangélikus Egyház tulajdonát képező kúria szerű parókia épület sürgősen eladó. Az ingatlan Maglódon az Aradi u. és Kálvin utcával határolt saroktelken helyezkedik el 444 négyszögöl területen, melyből az épület beépített területe 180 nm, kő és tégla falazatú. Víz és energia ellátás biztosított 3 fázis bevezetve. Az épület helysége és mellékhelység alkalmas vállalkozási tevékenység végzésére, vagy tárolási igények kielégítésére és lakás céljaira is. Az eladáshoz szükséges felsőbb egyházi hatósági engedély biztosítva van az ingatlan a vétel realizálása után azonnal beköltözhetően igénybe vehető. MEGRENDELŐLAP Előfizetéssel megrendelem az EVANGÉLIKUS ÉLET című hetilapot egy évre 440 Ft-ért félévre 220 Ft-ért Név: Cím: Kérjük a megfelelő sort aláhúzva küldje be a címünkre: Evangélikus Élet 1088 Budapest, Puskin utca 12. Ft, Selmeczi Mihály Ipolyszög 1000 Ft, Mogyorósy Gyula Harkány 1000 Ft, Cservenka Etelka Tab 100 Ft, Koppányi Elemémé Zalameggyes 1000 Ft, Ev. Egyházközség Hatvan 600 Ft, Predigerseminar München 30 980 Ft. Az eddigi adományok összege: 1 173 903 Ft. Eladási irányár: 800 000 Ft vagy megegyezés alapján a helyszínen. Érdeklődni lehet: 2234 Maglód, Evangélikus Lelkészi Hivatal vagy Ta- bányl Mihály egyházi gondnok Maglód, Aradi vértanúk u. 53. Halálozás özv. Büki Antalné sz. Babos Irén 82 éves korában, Püspökmolnáriban elhunyt. Temetésén Rác Miklós nádasdi lelkész hirdette a vigasztalás igéjét. Nem hagy el a jóságos Isten. Bízzál őbenne holtodig. Leányfalui otthonába idős hölgy gondozónőt keres. Lakás, ellátás, magas fizetés. Telefon: 06-26-23564 Idős személyeknek főiskolás lány takarítást, bevásárlást vállalna. „Megbízható” jeligére. Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), bronzszobrot, vitrintárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-072 10-18 óra között. Egyedülálló, negyvenes orvosnő eltartási szerződést kötne idős személlyel, ottlakással. „Új családtag” jeligére. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1086 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 382-360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (887076/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20053 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKAS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában, továbbá bármely hlrlapkézbesltö postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőflzetéal és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest XIII., Lehel utca 10/a. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 220- Ft, egy évre 440- Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vlsszal É