Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-09-17 / 38. szám

Evangélikus Élet 1989. szeptember 17. I GYERMEKEKNEK I I ' Egyháztörténeti arcképcsarnok1 i 29. ! I JOHN MOTT (1865-1955) ! John Mott, magyarosan: Mott János nem volt lelkész, mégis Krisztus szolgájaként is­merték világszerte. 1865-ben született New York államban, és Isten ritka hosszú élettel ajándékozta meg: 90 eszten­dős életéből 70 évet tölthetett az Úr szolgálatában. Jogi ta­nulmányokat folytatott, de 20 éves korától már Isten ügyének kötelezte el magát. Mott János a szó szoros ér­telmében mindig úton volt. Többször utazta körül a világot nem mint turista, hanem mint Krisztus követe. Nem élvezet­ből, tudásszomjból, hanem kül­detésből, az emberek iránti szeretetből. Fárasztó hivatás ez - állandóan úton lenni, szüntelenül alkalmazkodni a változó körülményekhez, min­dig új emberekkel beszélgetni, a saját családot alig látni: nem kis áldozat. De ő nem érezte annak. A sok munka ellenére sohasem volt ingerült, türel­metlen, mindenkire volt ideje. „Van, akivel csak egy-két percre találkozom az életben, minek vinne el rossz benyo­mást az ilyen Krisztus egyik szolgájáról?” - mondta mun­katársainak. Vajon mi is gon<- dolunk-e arra, hogy viselkedé­sünkből sokszor Isten ügyét ítélik meg vagy éppen ítélik el az emberek?! önkéntes diámozgalmat szervezett, s minden diákszö­vetségben missziói csoportot hozott létre. „Baj van, ha ez hiányzik" - írja, mert a rhisszió nem luxus, hanem életfunkció. A keresztyénség jövője szem­pontjából kulcskérdésnek látta az ifjúság ügyét. Neki köszön­hető, hogy megalakult 1895­I ben a Keresztyén Diákok Világ- 1 szövetsége. Egyetemeken, ' sportcsarnokokban, szabad ég alatt hirdette Isten igéjét a fiataloknak nagyon szemlélete­sen, szívet, értelmet megraga- dó erővel. Sokféle területen dolgozott, . de nem veszett el a feladatok- | ban. Mindig tisztán látta a kő- | zéppontot: Jézus Krisztust, a 1 róla szóló evangéliumot. Szol- 1 gálatának egyik erőforrása, I hogy imádságos életű ember l volt. Baráti körét külön is arra l kérte, hogy missziói útjait, elő- 1 adásait, szolgálatait hordoz- 1 zák imádságban. 1 A metodista egyház tagja 1 volt, de őt tarthatjuk az ökume- 1 né, a különböző egyházak I együttműködése egyik atyjá- l nak. 1910-ben páratlan szerve- I zőkészséggel és prófétai látás- 1 sál létrehozta a világkeresz- 1 tyénségben új korszakot nyitó 1 missziói konferenciát a skóciai Edingburgh-ban. Komolyan hitt a hódító evangéliumban, ezért nem bírta el a korlátokat: egy felekezet, egy világrész, . egy korosztály korlátáit. Rirdet- . te mindenhol, mindenkinek, . ! hogy életünk megoldása, meg- . váltója egyedül Jézus Krisztus, j Sokféleképpen lehetne még | jellemezni, értékelni Mott Já- | nőst, de talán a legtalálóbb, 1 legtömörebb bemutatása csu- 1 pán ennyi: Isten embere volt. 1 Nagy ember volt, mert nagy volt l az Ura, Krisztus. Mott János I életén keresztül óriásnak lát- l szik a Krisztus, aki a mi életűn- l kön keresztül is kész munkál- • kodni, ha engedjük, hogy ö va- 1 lóban Urunk, mi pedig valóban 1 engedelmes szolgái legyünk. 1 Gáncs Péterné _________________________I f A fV ASÁRNAP \ r IGÉJE Zofóniás 3,9 ISTEN ÍGÉRETE AKKOR... Ezzel a szóval kezdődik a vasárnap igéje. Ebben a rövid'szóban benne van az ígéret és a reménység. - Új tanév kezdő­dött. Meggyőződésem, hogy sok szülő részéről elhangzott az ígéret a gyermekhez: Ha szorgalmas leszel, jól tanulsz, jó lesz a magavisele­tét!, AKKOR az év végén... S olyan ajándékot ígérnek, ami után a gyermek sóvárog. Igénkben Isten részéről hangzik el három ígéret, de itt nem feltéte­lekhez kötötten, hanem drága lehetőségként, amit az Úr övéi életében elvégez. Ez bármikor beteljesedhet mindazok életében, akik vágya­koznak az új életre. Az AKKOR ígéretének részese lehetsz Testvérem, te is, most is! Melyek ezek az ígéretek? 1. „AKKOR majd tisztává teszem a népek ajkát...” Megtisztítja a beszédünket. - Néhány hónapja láthattuk a TV-ben, hogy egy kis patak nagy felhőszakadás után megáradt, kiöntött és pusztított, szennyel, iszappal borított el mindent. Milyen siralmas képet mutat­tak a máskor tiszta lakások. Testvérem! Milyen a te beszéded? Mi lenne ha egy titkon felvett magnószalagról meghallgatnátok a napi társalgást? - Ne feledd: a gyermekek a felnőttektől tanulják meg a szavakat, a beszédet, az imádságot is, a káromkodást is, a tiszta szavakat és a durva kifejezése­ket. - Döbbnej rá a valóságra, Testvérem! Az Úr szine előtt, aki jól ismer, szavaidat is. - Ismerős az, amikor a szülő azt mondta a gyer­meknek, ha csúnyán beszélt: Parazsat teszek a nyelvedre! - Mi is feljajdulhatunk Ézsaiás prófétával: „Jajnékem, elvesztem, mert tisz­tátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom..." Ezs 6,3. Hangzik az Ur ígérete: „AKKOR majd tisztává teszem a népek ajkát..." Megtapasztalhatod naponta, mert mindig szükségünk van erre a megtisztító erőre. Imádságként kérhetjük az énekszerzövel: „Beszédem mindenkor, tiszta és igaz legyen, hiábavaló szó, hogy szám­ból ki ne menjen..." (436:3) - Tisztítani akaija a te beszédedet is „oltárról vett parázzsal”, igéjével és Szendéikével. Boldogan megta­pasztalhatod. 2. „AKKOR mindnyájan az Úr nevét hivják segítségül...” A baj­ban, veszélyhelyzetben hangzik el a segélykiáltás. Bajban, betegség­ben, nehéz helyzetben hangzik el: Istenem, segíts! - Itt többről van szó. A megtisztított ajakról hangzik el az Úr nevének segitségülhivá- sá, amint Luther a Kis kátéban úja: „...Isten nevét minden bajban segítségül hívjuk, imádjuk és hálaadással dicsőítsük." - Azzal a hittel ajándékoz meg, amellyel felismerem, hogy hatalmas arra, hogy segít­sen. A tanítványok is igy kiáltottak Jézushoz, amikor a tengeren viharba kerültek: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk!" Mt 8,25. ­Hívjuk segítségül az Urat! - Kórházba hoztak be súlyos balesetet szenvedőt. Miközben a műtőbe vitték, az édesanya sirva, kétségbe­esetten kérdezte: Doktor úr! Meg tudják menteni? - Az orvos szelí­den ennyit mondott: Asszonyom, most inkább imádkozzon! - Isten kegyelméből meggyógyult. Testvérem! A hála nem marad el? Luther így folytatja: „hálaadás­sal dicsőítsük,^.’’^Aki megtis^ítja .szavainkat, imádságainkat, így vezet hálaadásra is. - Ha megismerted már az Űr szabadítását, akkor azok között vagy, akik: „...az Úr nevét hívják segítségül”. 3. „AKKOR... egy akarattal szolgálják Őt". - A megtapasztalt segítség szolgálatba indít. Az igazi hála szolgálatba lendít, Téged is! Ebbe a szolgálatba nem magányos emberként indulsz, hanem együtt azokkal, akik megtapasztalták az Úr szabadítását. Lehet, hogy családtagjaiddal, hitvestársaddal, gyermekeiddel. Egy akarattal. Mily szépen fejezi ki az ének: „Mily boldog ház, hol szeretetben egyek és hitben járnak félj és feleség s mint akik, Jézus, benned eggyé lettek, egy keskeny úton sietnek feléd” (481,2). Az út így vezet a gyülekezet közösségében is szolgálatra. Együtt Krisztus ügyében. Milyen áldás Őt szolgálni egy akarattal. Ennek a részese lehetsz te is. Erre az áldásos és boldog életre hivott el az Úr. Ezért most kérlek, így imádkozz velem: Uram, kérlek téged, naponta teljesítsd be ígéretedet rajtam is, napon­ta tisztítsd meg ajkamat a mindennapi beszédben és az imdságban, bogy téged tudjalak segítségül hívni és magasztalni, és tudjalak és tudjunk egy akarattal, boldogan, téged szolgáim! Ámen. Varga György „írok nektek ifjak. ÓRAREND Új tanév kezdetén mindig izgal­mat jelent az órarend közzététele. Hatványozottan érvényes ez egy régi-új iskola indulására. Lássuk most, hogy az ünnepségsorozaton mely tantárgyak Íródtak be egy képzeletbeli ellenőrzőbe. Magyar irodalom. Szívbemar- koló volt Scholz Lászlót hallgatni, amint saját versét mondja a meg­hatott öregdiák. Mellette Orsi, mint igazi mai tinédzser, a mostani diákokat képviselte, s Reményik Sándor versével minden magyar jogáért kiáltott: jogért templomra, iskolára, anyanyelvi prédikálásra és oktatásra. „Ne hagyjátok a templomot, / a templomot, s az iskolát!” - hangzott újra és újra a vers refrénje. Nemcsak a halállal megjelölt ősi erdélyi templomokra és iskolákra gondoltam, hanem ar­ra a küzdelemre is, amit sokan folytattak azért, hogy egyházuk­nak is legyen iskolája a templom mellett. „A holtak is mellettetek ülnek”, hallom az utolsó szakasz egyik sorát, s azokra gondolok, akiknek bátor álmuk volt az iskola újjászületése, de e napot már nem érhették meg. Legyen emlékük ál­dott. Földrajz. A világ számos orszá­gából sereglettek össze magyarok a megnyitó ünnepségekre. Jó tud­ni, hogy ez a gimnázium sokak szívügye, határainkon túl is. Ez az igazi határtalan öröm... Történelem. Periklész kora, aranybulla, 30 éves háború, Tria­non : ezek és hasonlók mélyreható elemzése bizonyára megtörténik majd a kiváló tanárok irányításá­val. Reményem tárgya azonban az is, hogy a történelmi-egyháztörté- neti félmúlt eseményei is feltárul­nak majd, például az iskola ál­lamosításának körülményeiről. A tévé dokumentumfilmjében is el­hangzott kérdés, hogy az egykori egyházvezetést - Dezséry Lászlót és másokat - mennyiben kénysze­rítettek külső körülmények és ha­talmak, lényegében megválaszolat­lan maradt. 37 év távlatából jó len­ne végre tisztán látni - sine ira et studio, harag és részrehajlás nél­kül. Számtan. Az ilyen jeles napok gyakori kísérője a nagy számokkal való dobálódzás: hány százan vagy hány ezren vettek részt egy- egy alkalmon. Természetesen csak örülni lehet a Deák téri kétezres tömegnek pénteken, vagy a fasori zsúfolt templomnak. Mégsem sza­bad a számok bűvöletébe esni. Aki a megnyitót végigsírta, az elsősor­ban nem a sokaságnak örült. Könnyeit nyelve - vagy éppen sza­bad folyást engedve nekik - bol­dog, áldott egyedüllétben szoron­gott a tömegben. Személyesen élte át az ünnepet. Túlzottan körülnézni már csak azért sem volt ajánlatos, mert az emberben könnyen keserű gondos latok támadhattak. Istenem, há­nyán feszítenek itt ünneplőben, még az emelvényen is, azok közül, akik annyira ellenezték az iskola újbóli életrehívását! Akik szemé­ben a „Fasor” szó kiejtése zavar­keltésnek, lázadásnak számított. De ne pellengérezzünk ki senkit. Az viszont valóban fáj, hogy néhá- nyan az egykori „zendülők” közül nem voltak jelen. Sokan hordoz­nak sebeket. Bárcsak gyógyulást találnának. Hittan. A tanévnyitó istentiszte­let prédikációja az istenfélelem hangsúlyozásával megjelölte a kö­vetendő irányt. Diákoknak-taná- roknak egyaránt új lesz a gimnázi­umi hittanóra. Már csak ezért is, egyik érintettként, állapítom meg, hogy a püspöki prédikáció egyik kitételét a „tizenkettős vagy hu- szonkettős nevelésről” nem szabad úgy értelmezni, hogy az egyedül megtartó Krisztus-hitet bárki is fel akarná adni. A tanításban a legkü­lönfélébb irányzatok is ismertetés­re kerülnek, de a nevelés csakis a keresztyén értékek alápján törté­nik. Énekóra. A zeneakadémiai ün­nepi koncert legvégén, a gazdag program befejezéseképpen Peskó György orgonaművész adta elő or­gonán az Erős vár a mi Istenünket. A darab végén széles karmozdulat­tal talpra parancsolta a hallgatósá­got, s máris többszáz torokból és többszáz szívből zengett a lutherá­nus himnusz. Ilyen sem volt még a Zeneakadémián.... Peskó, egyházzenénk örök fene­gyereke, szinte önkívületi állapot­ban, sírással küzdve állt fel az or­gonától. íme, kis ízelítő az órarendből. A tanítás elején a hetes szokott jelenteni. Ez a szerep most Frenkl Róbertnek jutott, aki a fasori Díszteremben meghatódva mondta a 88 éves Léviusz tanár úrnak, egykori osztályfőnöké­nek : „Nagyon nagy tisztelettel és szeretettel jelentem: a feladatot teljesítettük.” A Fasori Gimnázium újra él. Fabiny Tamás Kis meditáció eklézsiabeli örökségünkről A néprajzi-szociológiai tárgyú köny­vek - hasonlóan az egyéb tárgyúakhoz - további gondolatokat ébresztenek az olvasóban. Örömmel üdvözöljük a mind gyakrabban és ízlésesebb „kön­tösben” megjelenő, ilyen jellegű köny­veink szerzőit és műveiket! Természetes, hogy a néprajzi kuta­tók értékelik a néprajzi tényezők és a régi gyülekezeti élet kölcsönhatásait. Jó, ha az ilyen törekvéseket a kellő kritikával rendelkező hagyománytisz­telet fémjelzi. Örökségünk több és nagyobb, mint amennyit ismerünk belőle! Nemcsak a népművészet és háziipar relikviáiban ittmaradt múlt beszél, ame­lyet dicséretes módon megcsodál a mo­dem városlakó, és „magyar nevezetes­ség” gyanánt mustrál a hazánkat járó külföldi turista, hanem az ezeket alkotó ember! Hogyan élt tovatűnt évszáza­dokban, elsuhant emberöltők folyamán Viharsarokban, tarka Ormánságban, szenvedést-örömöt bizton elrejtő Ba­konyban; jobbágyfalvakban, vagy el­szórt, apró mészégető tanyákon, ran­gos-patinás kisvárosokban? Hogyan szunnyadozott vagy lebegett a nemzeti öntudat, bujdosó kurucokról faragott,, népies dalokban, betyáraótákban, nép­dalokban, az Isten dicséretére és önma­guk vigasztalására énekelt rebellis- protestáns zsoltárokban, tisztelendő és tudós prédikátorokról visszamaradt anekdotikus-tanulságos történetekben? Az „...ezt cselekedjétek...” aktusá­nak hálaadó közössége bensőleg min­den bizonnyal a bűnbocsánat után só- várgók boldog és megáldott együttléte volt. Külsőleg: festői népviseletbe öltö­zött, templomozó magyarok, meg nemzetiségek tarka, színpompás, festő vásznára kívánkozó demonstrációja le­hetett. Fellelhető motívumok őrzik em­léküket. Élethűen. A feloldozást, grá­ciát jelentő ige pedig Károlyi Gáspár ősi, robusztus erejű, tőről metszett ma- gyarságú fordításában és/vagy néme­tül, szlovákul hangzott el a meszelt fa­lu, puritán egyszerűségében is megka­pó oratóriumok áhítatos népének, és hatalmas, lapidáris mondatokban hömpölygött az imádság, könyörgés: hazáért, eklézsiáért, egyházért; családi és lelki hajlékért, hálaadás a minden­napra valóért: keskeny kenyérért, so­vány örömért. A hit többre-szebbre vá­gyódása csillan áhítattól és hagyomá­nyoktól megszentelt emlékeinkben. Vajon észrevesszük-e a szertartás­könyvek, ágendák használata mögött meghúzódó népszokásokat? Felkutat- juk-e, és őrizzük-e ezeket, akár „hasz­nálaton kívül” is?! Az „...így volt még öregapám korában...” kezdetű, és effé­le hagyományok színes tv-s, képmag­nós vüágunkban is felidézésre és meg­őrzésre méltók! A feljegyzés ne legyen egyszerűen regisztrálás vagy konzervá­lás, hanem a régmúlt dolgait, kegyes eleink hagyatékát helyesen megbecsül­ni és gondozni tudó lelkész, felügyelő, gondnok, presbiter, vagy agilis gyüle­kezeti tag helyes értékítélete! Beszél a múlt: megfigyeléseken, szo­kásokon, szólásmondásokon, adato­kon, emlékeken keresztül! Hogyan hallgatunk hangjára?! Vallatóra fog­juk-e a régi matrikulákat (anyakönyve­ket), „kihallgatjuk-e” a kurátori napló­kat, meg dékán (egyházfi-) lajstromok­nak váltóforintokba és pozsonyi mé­rőkbe öntött beszédét?! Megváltozik a környezet s megválto­zik a külső ember és a belső ember is. A jelenben alapjaiban változnak meg a néprajzi viszonylatok a fejlődés, mű­veltség, divat hatására. Az ember érzésvilága a régitől az új felé fordul. De - régi idők tanúi, doku­mentumai, motívumai megbecsülésre, megmentésre várnak ezután is! Orszá­gos Múzeumunk mellett ezzel kapcso­latban örömmel említjük meg a kisebb- nagyobb egyházmüvészeti, egyháznép­rajzi kiállításokat, nemzetiségi tájháza­kat, helytörténeti gyűjteményeket! So­kan emlékeznek lelki gyönyörűséggel pl. a tekintélyes tótkomlósi eklézsia többszázéves értékeiből, szlovák nép­rajzi dokumentumaiból, emlékeiből a Koppány János ny. lelkész által lelke­sen és nagyfokú hozzáértéssel létreho­zott helytörténeti gyűjteményre! A jó példák követésre várnak! Tv, magnó őrzi-folytatja a népmesét, a mindent felölelő kalendáriumot a magyar és a világirodalom klassziku­sai, a lexikon a csíziót... Megnyugvással értékelhetjük, hogy a felelősséget érzők egyre nagyobb ha­tásfokkal mentik a protestáns egyházi néprajz területén a még menthetőt; de az idő múlása, és az „új életforma” rohamos terjedése még fokozottabb fe­lelősségre és cselekvésre serkent! A múlt egyháznéprajzi értékeit a jö­vendő - a jelentől kéri majd számon! Barcza Béla Ezúttal nem az adományok fel­ajánlásakor elhangzó istentiszteleti énekről van szó. Áldozatról, több­szörösen is. Offertorium a címe Sofia Gubaidulina szovjet zeneszerző ezer- kilencszáznyolcvanban, Gidon Kre- mer számára írott hegedűversenyé­nek. A szerző Bach „Ein musikali­sches Opfer” (Zenés áldozat) című alkotásából vette műve variációs té­máját, amelyet még hajdanán adott II. Frigyes,Bachnak, hogy improvi­záljon rá. Áldozat - túl a hegedűver­seny címén - maga a zeneszerző is. A sztálinizmus áldozata, monda­nánk, de úgy tűnik, amint sokáig felfedett ez a meghatározás, idővel elfed, hiszen az embertipró önkényt nem lehet csak Sztálin korára korlá­tozni. Ami a grúz zsarnokban testet öltött, kezdettől fogva, mindenütt pusztított ha néha nagyobb, néha kisebb lökésekben is - ahol proletár- diktatúra alakult, diktatúra, de nem a'dolgozók felemelkedésének ideje. És - túl az Offertorium szerzőjén - áldozatok sokan. Sofia Gubaidulina ezerkilenc- százharmincegyben született a Vol- ga-menti Csisztopolban, zeneszer­zést Sosztakovics asszisztensénél, Nyikolaj Pejkónál tanult. Tanul­mányai végeztével a vizsgabizottság hamis úrnak nevezte munkáját. Csak egyvalaki - tragikomikumok- ban oly gazdag ez a fényben oly szegény kor -, a vizsgabizottság el­nöke kívánt neki sok sikert ahhoz, hogy a hamis úton továbbkompo­náljon: Sosztakovics. OFFERTORIUM Később sem volt jó szemmel né­zett zeneszerző. Formalista volt. És csendben volt. Művei sehol sem szólaltak meg. Egészen addig, míg napjaink egyik legnagyobb hege­dűse, az emigrációban élő Gidon Kremer meg nem tett mindent azért, hogy legalább hazájától tá­vol megismerjék azt a zeneszerző­nőt, akinek korunk nagy kompo­nistái között a helye. Offertorium című műve bizonysága ennek. Egyik visszatérő témája vad haj­szára, kutyák vérszomjas csahola- sára emlékeztet. Szögesdróttal el­kerített kényszermunkatáborokra. S arra az élményemre, amikor Rü­gen szigetén Svédországba menet hosszan állt a vonat, s kutyákkal járták körbe a szerelvényt mindad­dig, amíg mindenütt át nem vizs­gálták. Szegényen halt meg Schubert, sok alkotása el sem hangzott életé­ben. Századunk elején talán úgy tűnhetett, az efféléknek, vége lesz. Meddig? Meddig még? így kiáltott az Úrhoz már Habakuk próféta is az erőszak miatt. Meddig kell újra és újra felszállni Habakuk kérdő kiáltásának? Gubaidulina hegedűversenye és Hommage a T. S. Eliot című kama­raműve (oktettre és szopránra) most jelent meg a nyugatnémet Deutsche Grammophon cégnél Gi­don Kremer előadásában. Meddig kell várniuk a magyar és szovjet zenekedvelőknek, hogy megismer­hessenek egy szovjet művet, szovjet művész előadásában? Reméljük, nem sokáig. S meddig van reménye Gubaidulinának, hogy akár Csisz­topolban is felhangozhat az Offer­torium? Reméljük, nemcsak ideig- óráig. Zay Balázs Család a lelkipásztor- kodásban címmel augusztus huszonegyedi­kétől öt napon át teológiai tovább­képzést és lelkigyakorlatot tartot­tak Pannonhalmán római katoli­kus lelkészek számára. Az egyik előadást: Vegyesházasságok evan­gélikus szemmel címmel Hafen- scher Károly címzetes teológiai ta­nár tartotta. Az élénk figyelem és sokoldalú hozzászólás jól érzékel­tette a téma időszerűségét és a hol­nap feladatait. Előadást tartott Sulyok Elemér bencés tanár és Nyiredy Maurus tanár is, A család a Bibliában illetve Az elváltak lelki­pásztori gondozása címmel. And- rásfalvy Bertalan professzor A ma­gyar család múltjáról és jelenéről beszélt, Tringer László professzor pedig a veszélyeztetett állapotban lévő mai családot vizsgálta pszi­choterápiái szempontból.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom