Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-09-17 / 38. szám
A tanévnyitó ünnepély elnöksége (Folytatás az 1. oldalról) gán sokszínű, egyének, csoportok gazdasági és szellemi törekvéseinek szabad teret biztosító társadalmat képzelünk el, olyat, amely tisztában van azzal, hogy egyéni szabadságának feltétele a másik véleményének szabadsága, s mindegyikünk szabadságának az alapja az intézme- nyesitett türelem, a tolerancia. És ebben a társadalmi képben az egyházak igen erős színekkel lehetnek jelen. Mi az egyházakban, - sem múltjukban, sem jelenükben - nem az iin. szocializmus-ateizmusellenes ideológia hordozóit látjuk, hanem azt a közösségmegtartó intézményegyüttest, amelyek népeiket évszázadok óta először tanították írásra, olvasásra, és a közösségszervező értelmiség nevelésének keretei voltak, a közösségi együttélés alapnormáinak kialakítói és biztosítói. Felemelkedett volna-e Európa az elmúlt évezredben az egyházak nélkül? Megmaradtak volna-e Közép- Európa népei közösségi sajátosságaikban, ha nincs pl. Magyarországon az első magyar anyanyelvű kultúra bölcsője, a keresztyén egyház, majd az évszázadokon át nemzetmegtartó erejükkel a protestáns egyházak? De hogy maradt volna fenn a románság, a szerbek, az ortodoxia, a szlovákság a katolikus és evangélikus, a svábság, a horvátok a katolikus, a városlakó németek az evangélikus és református, a zsidók az izraelita egyház nélkül? S vajon a 20. század végén nem szorul-e rá a társadalom azokra a hagyományőrző, közösségmegtartó intézményekre, melyek közül az egyház oly maradandónak bizonyult? Minden egyház feletti ellenőrző funkciót feladni, az egyháznak, mint a magyar állampolgárok egy része kulturális, szociális és lelki életszükségleteit biztosító intézménynek a jogos támogatást megadni. Ez az új kormány egyházpolitikájának kiindulópontja. És e meggyőződéstől is hajtva, örömmel vettem a miniszterelnök támogatását: az egyház- politika kerüljön, - mint a művelt Európában midenütt, - a helyére, a szakigazgatáshoz, a művelődési tárcához. A másik indítóok, ami a tanévnyitón ide hozta a minisztert, az, hogy a legjobb magyar iskolahagyományok mai folytatását láttam itt már tavasszal, miniszterségem előtt Gyapay Gábor barátom irányításával. Az iskola felvételije mentes a formaságoktól, a tanári kar maga felvételizted a gyermekeket, elbeszélget velük. Elsősorban képességeiket vizsgálja, nem pedig a bizonyítvány alapján dönt. A tanári közösség választja az igazgatót, de a döntés fölött ott áll az iskolafenntartó, ez esetben az egyházi közösség vótuma is és a szülők képviselete is. Szigorúak a követelmények még a tanárokkal szemben is. A felekezeti vonatkozásban a teljes tolerancia. Vajon nem olyan iskolaszervezési jegyek-e ezek, amelyekből világi iskoláink meríthetnek. S amikor visszagondolok az iskola volt neves diákjainak levelezésére, csak reménykedem, mint miniszter, hogy a diák és tanár közösségi régi formák is újraélednek e falak között. Az Ifjúsági Segélyegylet, amely maga döntött a szociális jogosultságról, a tanárok és diákok közös Dal- és Zeneegylete, az önképzőkörök és nem utolsósorban a diáksportkör. Színes otthont, kibontakozási lehetőséget nyújt a munkánk értelmének egy nálunknál jobb generáció felnövéséhez. És kívárthat-e többet egy tanár, vagy egy miniszter 1989-90. tanév megnyitóján?” Dr. Nagy Gyula püspök köszönte meg a miniszter nagy hatású szavait, majd megtartotta ünnepi beszédét a gimnázium megnyitása alkalmából. Régóta várt, szívet szorító ünnepi esemény tanúi vagyunk ebben az órában: harminchét évi kényszerű, fájdalmas elnémulás után ma újra megnyitja kapuit a nagymúltú, messze földön hires Fasori Évangé- likus Gimnázium. Egyik látható jele ez annak a nagy történelmi átalakulásnak, amely ma országunk egész életében végbemegy. Tudjuk, hogy ez a történelmi változás rendkívül összetett politikai, társadalmi és gazdasági folyamat. Nélkülözhetetlen alapja azonban - ez a hívő, vallásos emberek és velük együtt népünk jelentős részének mély meggyőződése - a belső, lelki-erkölcsi megújulás. Igazságos, emberséges, demokratikus társadalmat csak „új emberek” tudnak fölépíteni! Olyan emberek, akiket nem az önző egyéni érdek, a hatalomvágy, hanem az egymásért és a közösségért érzett felelősség, a szeretet és a becsület irányít. Ilyen „új emberek” nélkül nincs, nem is jöhet létre jobb és igazságosabb gazdasági, politikai és társadalmi rend országunkban. Ennek az „új embernek" és vele együtt a társadalmi megújulásnak két fontos műhelye van: a család és az iskola. Ha új országot, jobb és igazabb társadalmat, boldogabb jövőt akarunk, minden erőnkkel védelmeznünk és segítenünk kell a családok életét, az iskolák és a nevelők szolgálatát. Tiszteletben tartva a más meggyőződést, az egyház és iskolái ezt az „új embert” a hit, a tudás és az erkölcs hármas egységében keresik: az Isten-hitben, a felebaráti szere- tetben és az igazság iránti feltétlen tiszteletben. Ebbén Pascallal, a 17. század nagynevű matematikusával és filozófusával értenek egyet, aki keresztyén meggyőződésével az „értelem” és a „szív” kettős igazságáról tanított. Nincs igaz emberség, csak a szív hite és erkölcsi igazságai alapján! Glatz Ferenc miniszter ünnepi beszédét tartja A magyar evangélikus egyház, Berzsenyi, Petőfi és Kossuth egyháza, a reformáció kora óta, négy évszázadon keresztül részt vett igehirdetésével, tanításával, iskoláival és nevelőivel népünk lelkének, erkölcsi magatartásának formálásában. Az Isten-hit, a hazaszeretet, a széles körű tudás és az igaz emberség erkölcsi értékei voltak iskoláinak - közöttük a múlt században alapított Fasori Evangélikus Gimnáziumnak - igazi alapjai. Ezért tudtak annyi kiváló tanárt és tanítványt, országos hírű nevelőket, tudósokat, köztük Nobel-díjasokat is, „igaz embereket” adni országunknak, magyar hazánknak. Amikor ezért - sok hiábavaló próbálkozás, majd két évvel ezelőtt az állam és egyházunk közötti tárgyalások után végre felcsillant a nagymúltú Fasori Gimnázium, volt Budapest-Deák téri, aszódi, békéscsabai, bonyhádi, nyíregyházi, orosházi és soproni gimnáziumaink között a legnevesebb és legismertebb iskolánk, visszaállításának a reménye, egyházunk népe és a régi „alma mater” itthoni és külföldi volt diákjai valami hihetetlen lelkesedéssel vettek részt a visszaállítás munkájában. Egyházunk felhívására a mai nehéz gazdasági helyzetben a hívők százezrei, gyülekezeteink eddig több mint 7 millió forintot adtak az iskola helyreállítására és megindítására. Megindult a hazai és külföldi „öregdiákok” lendületes mozgalma és adakozása a „Fasor” visszaállítása érdekében és megmozdultak segítő szeretettel a külföld evangélikus testvéregyházai is. így történt meg ez az igazi csoda, amit kevesen mertek igazán hinni: egyházunk két évvel ezelőtt hozott döntése, az egyház és a művelődési minisztérium között tavaly létrejött megegyezés és az iskolaépület ez év júniusában történt teljes átadása után, hihetetlenül rövid idő alatt, a modem, korszerű, megújult iskolában 300-nál több diákjával és harminc tanárával a Fasori Evangélikus Gimnázium, most már az egész ország evangélikus gimnáziuma, újra megnyithatta kapuit! Tisztelettel emlékezünk ma a Fasori Gimnázium nagy múltjára, a mély tudást és igaz emberséget ötvöző nemes hagyományaira, neves tanáraira és tanítványaira! És a „hármas fundamentumon": a hit, a tudomány és az igaz erkölcsiség alapjain kívánjuk tovább építeni gimnáziumunk szolgálatát. Isten áldása legyen minden magyar iskola, minden nevelő újra meginduló munkáján, közöttük az újra megnyílt budapesti Evangélikus Gimnázium szolgálatán, fiaink, leányaink, egyházunk és egész népünk javára, tudásban és igaz erkölcsi értékekben való belső megújulására! Scholz László ny. lelkész 60 éve érettségizett a gimnázium növendékeként. Az ünnepi alkalomra irt versét - melyet múlt heti számunkban közöltünk, - maga mondta el meghatódottan az ünnepély műsorának ezen a pontján. Ezután Gyapay Gábor igazgató szólt az iskola növendékeihez. „Kedves Fasori diákok! Szívszorongató érzés harminchét év után megint így szólítani ifjakat, hogy „Fasori diákok”. Köszönet a jó Istennek, hogy ezt a szép napot felhozta ránk, hogy ismét vannak fasori diákok. Mi harminchét év alatt nem mondtunk le erről, szivünk mélyén melengettük azt a gondolatot, és most elérkeztünk erre a csodálatos napra. Köszönjük a jó Istennek azt is, hogy adott erőt azoknak az embereknek, annak a sokaságnak, amely részt vett ennek az iskolának a feltámasztásában. Elsősorban az evangélikus gyülekezetekre, egyházunk vezetőire, a volt diákok hadára itthon és külföldön, de mondhatnám, hogy az egész magyar társadalomra számítottunk és számíthatunk. Csodálatos gazdagsággal ömlött felénk a szimpátia, a szellemi és anyagi támogatás. Évkönyvünkben az év végén be fogunk számolni arról a rengeteg adományról, amit kaptunk eddig is és amiknek öröme egyfolytában árad felénk. Köszönet érte! Ezek közül egy-kettőt ki szeretnék emelni. Épületünkben, amikor ide a díszterembe feljövünk, egy új szobor tekint le ránk, Luther Márton szobra, aki egy facsemetét ültet. A mi újjáéledő iskolánk csodálatos szobra ez, hála érte Bart Károly művésznek és feleségének, akik iskolánknak ajándékozták ezt a szobrot és a Teológiai AkadémiáReményik Sándor Templom és iskola Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hütöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. . Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, a nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! 1925. V _____________________________________________________/ Diákok a Karzaton Evangélikus Élet 1989. szeptember 17. nak a kivitelezésben való segítésért. Nagyon nagy köszönetét kell mondanunk az építőknek, akik lehetővé tették a megnyitást. Tüneményes gyorsasággal dolgoztak, hiszen a tiszta munkaidő július 1-jén kezdődött meg. Két hónap alatt valósították meg ezt, méltó utódai voltak az egykori építőknek, akik az egész épületet egy év alatt építették meg. Azt kell mondanom, hogy csodálatos emberekkel ismerkedtem meg, akik elvben vállalkozók voltak, gyakorlatban azonban rabjai lettek a fasori szellemnek és érezték, hogy ez a munka lényegesen több, mint építőmunka, érezték e munka lelki tartalmát és azonosultak ezzel a munkával. Köszönet nekik érte! Kedves diákok! A ti tanári karotok boldog emberekből áll. Hazataláltak! A szó minden értelmében. Ismét a régi közösségben lehetnek és magukhoz kapcsolhatják az ifjúságot. Módjuk van a diákokat boldog életre nevelni. Ezek a tanárok ezt a munkát élethivatásuknak tekintik és a legfőbb értékük az, hogy szeretnek benneteket. Épp ezért, mert szeretnek benneteket, igen szigorúak lesznek és igen magasra fogják a mércét emelni. Befejezésül hozzátok szólok, gyermekek! Mi azt szeretnénk, hogy ti is boldog emberek legyetek! Arra törekednek a mi tanáraink, hogy ti eszményekért lelkesedő, boldog emberek legyetek! Minden cselekedeteteket az vezesse, hogy amit most tesztek, az másnak nem árt, és csak aztán gondoljatok arra, hogy nekem ez mit jelent. Ez a másért való felelősség az egyik pillére a boldogságnak. A másik pillére az, hogy nektek fel kell készülnötök a hivatástokra, szakmátokra. Ehhez erős, megfeszített munka kell. Végül a boldogság legfontosabb pillére az erkölcs. Van egy nagy feladata is az ifjúságnak: a jövőre, a családi életre való felkészülés. Legfőbb törekvésünk, hogy olyan ifjúságot neveljünk, amelyik élete párját életre- halálra, holtomiglan választja és a családban a gyermekeket is fontos feladatnak tartja, nem egyet, hanem többet is. Meggyőződésem, hogy ez a közösség, mely most megindul az úton, eredményes lesz és a magyar társadalom kibontakozásának, megjavulásának, felemelkedésének útján fog haladni. Ezzel a gondolatezekkel a gondolatokkal kívánok megújult iskolánknak, a tanároknak és diákoknak egyaránt szép és eredményes munkát, ifjúságunknak a tudás mellé hitet, szorgalmat, akaratot és bölcsességet.” A templom és az iskola szoros összefonódását Reményik Sándor erdélyi költőnk énekelte meg. Frenkl Orsolya adta elő a költeményt komoly átéléssel és áhítattal. Vitális György, az öregdiákok Baráti Körének titkára szólt ezután a fiatal, most induló fasori diákokhoz: Mélyen tisztelt külhoni és hazai vendégeink! Szeretett volt tanáraink és az új tanári testület! Drága legidősebb, idősebb, fiatalabb és legfiatalabb iskolatársaim! A jelenlevőkön kívül tisztelettel és szeretettel köszöntőm azokat a tanárainkat, iskolatársainkat és jótevőinket is, akik idős koruk, egyéb elfoglaltságuk miatt, vagy hazánktól távol élve, személyesen nem lehetnek itt közöttünk, de ők is lélekben most ugyancsak velünk ünnepelnek. A 166 évvel ezelőtt a hívő ősök által alapított és 37 évvel ezelőtt szánalmas hitetlenségből megszüntetett Budapesti Evangélikus Gimnázium 5 éve tartó erőfeszítések után Csipkerózsika-álmából feléledve és újjászületve, a mai történelmi napon ismét megnyitotta kapuját a legifjabb nemzedék előtt. Ebből az alkalomból kifejezhe- tetlen hálával és nagyrabecsüléssel emlékezünk azokra az elődökre és mai utódaikra, akiknek alkalmas és alkalmatlan időben volt hitük, erejük és erős lelki tartásuk ezt a már fogalommá vált Evangélikus Gimnáziumot létrehozni és abban nemzedékeket felnevelni, illetve nevelésüket most újrakezdeni. Legyen ezért a mai együttlétünk is az ősök hite és reménysége ismételt beteljesülésének szimbóluma! Kolozsvárott a Házsongárdi temetőben nyugvó nagy erdélyi evangélikus költő, Reményik Sándor sírfeliratán olvashatjuk, hogy „Egy lángot adok, ápold, add tovább!”. A hitnek és a tudásnak a lángja egyre fényesebben lobogott 1823- tól 1952-ig, az ősi protestáns hagyományoknak megfelelően megvilágítva az utat, amelyen nemzedékek jártak és nevelkedtek. Ezt a lángot Osztályfőnöki eligazítás tál intézetünk 166. évében az iskola 126. tanévét ünnepélyesen megnyitom.” Üdvözlések Az igazgató évnyitó beszéde után Cselötei László, az öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte az újra megnyíló iskolát és diákjait. „Több mint egy emberöltő telt el azóta, hogy a fasori gimnázium beszüntette munkáját. Mi, akik annak idején itt tanultunk, itt váltunk gyermekből férfivá és innen indultunk el az életbe, találkozóinkon, baráti beszélgetéseinken mindig melengettük az újrakezdés gondolatát. öt-hat éve a Baráti Kör megalakulásakor úgy éreztük, megérett az idő. Közös ügyünk akkor és azóta sokak támogatásával, egyetértésével találkozott és most végre megvalósult. Osztozva az újrakezdés örömében, mi öregdiákok ma saját ifjúságunkra gondolunk, arra az időre, amikor már az iskolában, vagy az életben a tudás mellett emberségből és magyarságból is szinte mindennap vizsgáznunk kellett. Felismertük, hogy a világ nagy rendeződésébe való beilleszkedésünk során emberségünk, hitünk megtartásához az élet bölcsességet is, parancsol mindannyiunknak. Úgy, ahogy azt Németh Lászlótól tanultuk: Nagy magyar tanítás, amit a délibábos vér elpusztít, megépíti a bölcs számítás. Mert kicsi népben nem az a nagy, aki nagy vihart támaszt, hanem aki népe elől a nagy vihart el tudja fogni. Változó világunk sodrában a mai jeles napon 1952-ben gonosz módon kioltották, de a szunnyadó parazsat - akik ezért összefogtak - sikerült újra feléleszteniük. Nagyon nehéz és küzdelmes munka áll mögöttük, de most 1989-ben, amikor újra kigyúlt ez a láng, figyelmeztesse mindazokat és utódaikat, akik a Budapesti Evangélikus Gimnázium ügyéért síkraszálltak, hogy most már soha többé ne engedjék azt kialudni! Drága fiatal iskolatársaim! A hit és a tudás lángját most ti veszitek át tőlünk idősebbektől, és a ti feladatotok lesz annak ápolása és továbbadása nemzedékről-nemzedékre. Tanáraitokon és rajtatok áll, hogy milyen fénnyel világítja be a magyar eget ez a láng, és milyen jövőt tudtok kovácsolni annak melegénél. Ezért tegyetek meg mindent, ami tőletek telik! Az Isten kegyelme és áldása legyen veletek és rajtatok, az előttetek álló feladatok eredményes, mintaszerű és kiváló elvégzéséhez, amelyhez mindnyájatoknak kívánok erőt, egészséget és jó munkát! Frenkl Róbert felügyelő, a Gimnáziumi Intézőbizottság társelnöke rövid felszólalásával zárta az ünnepélyt. „Egy feladatnak kell, hogy eleget tegyek. Ha ezt cimben megfogalmaznám, azt mondanám: a stafétabot a kezünkben maradt és ezt kell átadnom. 1952-ben az utolsó érettségizett osztálynak tagja voltam. Ballagáskor én tartottam az ünnepi beszédet. Még nem tudtuk, hogy megszűnik az iskola és átadtam a stafétabotot azzal az igével, melyről ma az igehirdetés is hang- (Folytatás a 4. oldalon)
