Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-09-17 / 38. szám

Szeressük növendékeinket. És szerettessük meg magunkat velük. így szinte mindent elérünk. Akkor alkalmazhatjuk Szent Ágos­ton ismert szavát: Ama et fac quod vis. Szeress és akkor tehetsz, amit csak akarsz. A szeretet mindig megérezteti veled, megsúgja, hogy mit szabad, és mit kell tenned, és mit nem. Evangélikus Élet I 54. ÉVFOLYAM 38. SZÁM 1989. SZEPTEMBER 17. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 17. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 8,50 Ft Veni Sancte a Budapesti Fasori Gimnáziumban „A BÖLCSESSÉG KEZDETE AZ ÚRNAK FÉLELME” A tanári kar eskütétel előtt Szeptember 1-jén, pénteken a déli órákban körülnéztem a gimná­ziumban. A bejárat előtt az úttesten teherautóról rakodó munkások is­kolabútorokat sorakoztatnak, hogy azután elhelyezzék az osztály- termekben. Pesti gyülekezetek ön­kéntes munkásai segítenek a helyre rakásban. A díszteremben takarí­tók az utolsó simításokat végzik. A második emeleten még néhány radiátort mázolnak a festők. Nyüzsgés, cipekedés, eligazítás, lá­zas munka az egész épületben. Köz­ben a tanárok egy része már a kollé­giumba gyülekező diáksereggel fog­lalkozik. Istenem! Hogyan lesz itt holnap tanévnyitás, rend, tv-közve- títés. Hogyan alakul ki ebből a ká­oszból a rend, az iskola hírneve ál­tal megkövetelhető fegyelmezett rend? Még éjszaka is dolgoztak. De rend lett! Megtörtént a sokszor megálmodott, várva-várt nagy ese­mény! Harminchét évi „vakáció” után megnyílt újra a Budapesti Evangélikus Gimnázium. Lapunk mai számában erről az eseményről szeretnénk úgy tudósítani olvasóin­kat, hogy átélhessék azt, amit az események szem- és fültanúi átél­hettek. Legyen ez a szám emlék a mának és történelmi dokumentum a késő utókornak. Hármas eseménysorozatot kom­ponáltak a megnyitó rendezői. Péntken délután a Deák téri temp­lomban kezdődött. A gimnázium tanári kara letette az előírt esküt. Ezzel hivatalosan is megszervező­dött az a testület, mely arra hiva­tott, hogy az evangélikus nevelés szolgálatában tegye, amit Isten és egyházunk rábízott. Szombaton délelőtt a fasori templomban tanév­nyitó istentisztelet, majd a gimná­zium dísztermében ünnepélyes tan­évnyitás volt, melyen Glatz Ferenc művelődési miniszter is jelen volt és innen intézte tanévnyitó beszédét az ország pedagógusaihoz és diákjai­hoz. A harmadik esemény vasárnap este a Zeneakadémián rendezett hangverseny volt, melyen a fasori öregdiákok adtak ízelítőt művésze­tükből. Az eseményekről ebben a szá­munkban részletesen beszámolunk, emlékeztetőül azoknak, akik jelen voltak, emlékül azoknak, akik egy­házunknak ezen a szép ünnepén nem vehettek részt. * * * Tanárok eskütétele a Deák téri templomban Péntek délután nem remélt hatal­mas gyülekezet töltötte meg a templomot. Nemcsak a fővárosi gyülekezetekből, hanem vidékről is sokan jöttek erre a soha nem látott alkalomra. Az oltár előtti székeken a megválasztott tanárok ültek meg- hatódottan. Dr. Harmati Béla püspök a gim­náziumi vallástanárokkal együtt végezte a szertartást. Igehirdetésé­nek alapigéje Jn 12,20-26 volt. Ige­hirdetésében a következőket mond­ta: 1. ...„Felmentek az ünnepre." Ünnep a mai nap. Újraindul 37 év után gimnáziumunk. Évtizedek óta éreztük a hiányát, álmodoztunk arról, hátha egyszer mégis, és most itt van, megfoghatóan. Amikor el­indítottuk a gyűjtést, sok gyüleke­zetben találkoztunk kétkedéssel, hi­tetlenkedéssel itthon is, hát még külföldön. Itt nemcsak egy iskola indul újra nagy elvárásokkal, a tradíció gaz­dag örökségét fölmutatva, messzi távlatokra kitekintő lehetőségek­kel. Itt most az egész egyház indul újra! Itt nemcsak az iskola megújí­tásáról, hanem egész egyházunk re­formjáról, megújulásáról van szó! Ez a jele annak, hogy egyházunk meg akar újulni és van ereje hozzá. Ez az iskolaindulás aláhúzza a vallásos és erkölcsi, az evangélium­ra épülő nevelés fontosságát. A vul- gármaterialista koponyazsugorítás évtizedei után megnyílott a szabad­ság kapuja az evangélikus oktatás és nevelés előtt szervezett iskolai formában is. Teljen meg hát szívünk hálaadás­sal és bizonyossággal. Bizony, nem­csak kenyérrel él az ember! Szocio­lógus és társadalomtudósok felada­ta kutatni, mit jelent, honnan jön és meddig tart az a transcendens utáni éhség, az a spiritualitás utáni vágy, amelyik magasra csapott a mi időnkben és különösen is a fiatal nemzedékekben. Jöttek és jönnek, négyszeres túljelentkezés volt a he­lyekért, akadtak családok, ahol a gyerek harcolta ki a szülőktől, hogy megkeresztelkedjen és konfirmál­jon és jöhessen az iskolánkba. Bi­zony nemcsak kenyérrel él az em­ber! örüljünk együtt azért isko­lánknak és köszönjük azoknak, akik messziről is eljöttek a mai nap­ra, hogy velünk legyenek. 2. „Uram, Jézust szeretnénk látni!" Az evangéliumi elbeszélés szerint az idegen görögök nemcsak az ün­nepig, a külsőségekig jutottak el, hanem az ünnep forgatagában, a külsőségek között mégtalálták az ünnep Urát is. Milyen megható, hogy Fülöp és András, a nevük alapján inkább görögül tudó tanít­ványok fogadják és tovább adják egymásnak, majd Jézusnak az ide­genek kérését és megszervezik a ta­lálkozást. Ebben az összefüggésben szeret­nék most elsősorban Gimnáziu­munk tanáraihoz szólni. Kedves Tanárok, nem tudok meghatódott- ság nélkül beszélni arról, hogy töb­ben is vannak a tanári karban, akik még engem is tanítottak, most pe­dig itt állunk együtt a szolgálatban. Ez az istentisztelet, a beiktatás, az eskütétel most alkalom a csöndes megállásra, a befelé fordulásra, az elcsöndesedésre. Az utolsó hetek kapkodásában, nehézségei köze­pette most álljunk meg együtt ezen az ünnepi istentiszteleten Jézus előtt. Biztosan nem volt az utolsó években ilyen évnyitó istentisztelete egyik tanárunknak sem! Azért jöttünk el ma ide a templom­ba, mert hisszük és valljuk, az egy­házban nemcsak az épületek, a temp­lom, az iskola, a tömegek, a külsősé­gek, a tradíció, a történelem a fontos, hanem mindezek segítségével magá­hoz az egyház Urához, Jézushoz kell eljutnunk. „Uram, Jézust szeretnénk látni!” Az egyházban Jézustól kell indulnunk, rajta, beszédén és cseleke­detein kell tájékozódnunk, aki szol­gálatára hivott. Az elhívás, a voca- tio, ahogyan az oltár előtti lekció­ban hallottuk, sokféle lehet,'Isten adott némelyeket tanítókul. Úgy te­kintünk az egyházban a tanári karra, hogy nem csupán a tanárok akarata, elhatározása, hogy nálunk, egyházi iskolában tanítanak, hanem ez a vo- catio, elhívás az Istentől van, okta­tásra és nevelésre szól. Mert ebben az iskolában régi hagyományaink­nak megfelelően nemcsak oktatni akarunk, nemcsak a fejet, hanem a szivet, a magatartást, az emberi hoz­záállást, erkölcsöt is befolyásolni akarjuk. Isten szeretete, a haza, né­pünk szolgálata, embertársaink, a közösség, a család előbbrevitele a cél. 3. „A búzaszem, ha meghal, sokszo­ros termést hoz”- mondja ehhez Jézus az evangé­liumi tanítást. Milyen furcsa és sok­szor emberi logikánknak ellene mondó tétel! Az van benne, hogy áldozat nélkül nincs élet, mert élet csak ott van, ahol megtalálható va­lami abból, amely Jézust a kereszt­fára vitte. Nemcsak azt a ténymeg­állapítást jelenti ez, hogy az iskola, a nevelés mindig áldozattal jár, so­hasem nyereséges, hanem ráfizeté­ses vállalkozás. A tanári hivatás ab­ban hasonlít az apostoli vagy a szü­lői hivatáshoz, hogy ott van termés, ahol a példa szerint a búzaszem meg tud halni, azaz tud adni önma­gából, idejéből, erejéből, tudásából, emberségéből, hitéből, szeretetéből. A jézusi etika szembeszáll azzal a tévhittel és téves gyakorlattal, ame­lyik az élet értelmét az individuáció, az önmegvalósítás révén gondolja elérni. Igen, szükséges az individuá­ció, de ez nem lehet gátlástalan ön­érvényesítés, amint nem lehet végte­len, határtalan szabadságunk sem, hanem mindig és mindenben a kö­zösség, a család, a nagyobb emberi közösségek hasznának és előbbre- vitelének a szempontja érvényesül- jön. Testvéreim! Újraindul 37 év után gimnáziumunk. Itt azonban nem­csak egy iskola megújításáról, ha­nem az egész egyház és társadalom megújulásáról van szó. Benne, kell ebben lenni egyéni emberi megúju­lásnak is. Uram, újítsd meg az egész világot és kezd el rajtam! Az igehirdetés után az oltár elé sorakozott a tanári kar és kézadás­sal, valamint az eskü ünnepélyes szavainak elmondásával jegyezték el magukat arra a tanári szolgálat­ra, melyet egyházunkban, az újra megnyíló középiskolában önként felvállaltak. Két szó csengett ki az esküből: lelkiismeretesen és hűsége­sen teljesítem tisztségemmel járó feladataimat. Erősítse meg Iste­nünk, amit nevében, esküvel fogadott 31 tanár, munkájukat tegye mara­dandóvá (Zsolt 91,17). Frenkl Róbert felügyelő, a Gim­náziumi Intézőbizottság elnöke kö­szöntötte a tanárokat meleg han­gon. Már ezen a péntek esti isten­tiszteleten, a zsúfolt templomon és az istentisztelet utáni beszélgetése­ken látszott, hogy egyházunk népe az új iskolát és annak tanárait nagy érdeklődéssel, szíve melegével és imádságával fogadta be. Tanévnyitó istentisztelet és ünnepély Szombaton reggelre elcsitult a munka zaja az iskola épületében, rendezett sorokban vonultak a diá­kok a fasori templomba, - mely szintén szűknek bizonyult - hogy talán életükben először tanévnyitó istentiszteleten vegyenek részt és Is­ten Szendéikét kérjék munkájuk, tanulásuk megáldására. Ismét Har­mati Béla püspököt hallottuk, aki igehirdetését a gimnázium jelmon­data, vezérigéje alapján tartotta: „A bölcsesség kezdete az Úrnak fé­lelme” (Péld 9,10) Az az ige szólal meg mai tanév­nyitó istentiszteletünkön, amelyik az iskola fennállása óta intézetünk vezérigéje: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”. Mi is a bölcsesség? Nem egysze­rűen tudás, bár az is benne van. Egyes tudományok szakági ismere­tei, sőt az összefoglaló filozófiai té­telek elsajátítása még nem bölcses­ség. Az is zavaró lehet, hogy nem a bölcsességről annak teljességében, hanem a bölcsesség kezdetéről van szó. Itt az ószövetségi latin és görög fordítás olyan szavakat használ, amelyek ismeretesek a tananyag­ból. „Princípium” és „ácxÚ”» azaz őskezdet, elindulás, végső kérdések. Olyan iskolát nyitunk újra, ame­lyik vissza kíván nyúlni a régi ha­gyományokhoz, a kezdethez, a vég­ső kérdésekhez. Azaz nemcsak egy- egy tantárgy részismereteit, hanem a világ, az élet, a társadalom össze­függéseit kívánja megismertetni. Itt van helye hangsúlyoznom az iskolai vallásoktatás, az erkölcsi oktatás jelentőségét. A múlt, a jelen és a jövő végső kérdéseit, honnan jöttünk, mi volt a kezdet, mi dol­gunk ma a világban és mit hoz a jövő, ezeket a kérdéseket nem ön­magukban, hanem jézusi-evangéli- umi alapról, bibliai alapról kíván­juk fölvetni és megválaszolni. Eb­ben az elnevezésben, Evangélikus Gimnázium, mind a két rész hang­súlyos. A Gimnázium elnevezéshéz kapcsolódik a tudományos igény, a tárgyból a legjobbat és legtöbbet elérni igyekvés. Az „Evangélikus” megjelölés a hitbeli, bibliai, egyházi alapokat jelenti. Itt kapcsolódik a második szó az elsőhöz: bölcsesség és istenfélelem. Az rejtőzik a bibliai gondolatok mélyén, amit Jézus azzal fejezett ki Máriának és Mártának, hogy „egy a szükséges dolog”, vagy az új for­dítás szerint: „kevésre van szükség, valójában csak egyre”, félni és sze­retni az Istent, kapcsolatot tartani vele, hallgatni szavára és követni akaratát. Ez a bölcsesség! Korábbi évtizedekben sokat hal­lottunk arról, hogy iskoláinkban el­kerülni igyekeztek az ún. „kettős nevelést”. Eszerint a nevelési elv szerint ateista-tudományos, istente­len-tudományos oktatásra töreked­tek. Ezt megzavarta volna minden­féle vallásos ismeret. Hadd mondjuk ki világosan az is­kola újraindulásakor: Evangélikus Gimnáziumunk a hitet és a tudást, a keresztyénséget és a természettudo­mányos világképet össze- egyeztethetőnek tartja. Nem aka­runk azonban tudni semmiféle ter­mészettudományos világnézetről. Világnézet és világkép - két külön dolog. Világképet a különböző isme­retekből, a tudománytól kapunk. Az oktatás feladata ezt kiteljesíteni és fejleszteni. A világnézet azonban az a belső meggyőződés, amelyik hit­szerű meggyőződést jelent. A ke­resztyén hit alapján, a keresztyén világnézet alapján ezért nemcsak kettős, hanem tizenkettős sőt hu- szonkettős nevelést is akarunk. Azaz hadd ismerjék meg tanulóink mind­azt, ami megismerhető a tudomá­nyok közül és hozzá a keresztyénség alapvető igazságait is. Senkire sem akarjuk ráerőltetni a keresztyén hi­tet, de bizonyságot teszünk róla. Ez az istentisztelet is bizonyságtevés arról, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. A jézusi szeretet és megbocsátás tartalma annak a böl­csességnek, amire ma is olyan nagy szüksége van a világnak és mind­nyájunknak. Új tanévet kezdünk, megújult ré­gi iskolánk. Ragyogjon föl előttünk a régi bibliai üzenet: A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Ámen. A templomból az iskolába sietett a gyülekezet nagy része. Pontosan kellett elfoglalni helyünket, mert a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette az évnyitó ünnepélyt. Nagy kitüntetés érte újra induló is­kolánkat, amikor Glatz Ferenc mű­velődési miniszter vállalta, hogy az ország iskoláinak szóló tanévnyitó beszédét innen fogja televízióközve­títés keretében elmondani. A dísz­terem dobogóján egyházunk veze­tői, az iskola intézőbizottságának tagjai, az öregdiákok Baráti Köré­nek képviselői veszik körül a mi­nisztert és jelen van dr. Szentágo- thay János és Bielek József a fővá­ros tanácselnöke, is a vendégek kö­zött. A Szózat éneklése nyitja meg az ünnepélyt, majd dr. Nagy Gyula püspök kéri fel a minisztert ünnepi beszédének elmondására. Glatz Ferenc művelődési minisz­ter üdvözölte az újra megnyíló gim­náziumot, tanárokat és növendéke­ket és az ország valamennyi peda­gógusát és diákját. „Ha nem sikerül a munkaerő értékének hanyatlását megállítani, és ha nem sikerül a tár­sadalom műveltségi szintjét felemel­ni a fejlett európai országokéhoz, Magyarországnak semmi esélye nincs az európai betagozódásra, hogy behozza azt a lemaradását, amelyet az 1918 utáni gazdasági és nemzeti katasztrófa, majd a máso­dik világháború, végül pedig az 1949 utáni elzárkózás idézett elő nemzetünk történelmében. Ez a két alapelv a kiindulópontja annak a programnak, amelynek megvalósí­tása a művelődési kormányzatot ez év májusától vezeti.” - kezdte nagy jelentőségű beszédét a miniszter. A művelődési tárca új program­ja, hogy felülvizsgálja az egész okta­tási rendszert és ez elveknek megfe­lelően átalakítja azt. A kultúrának kiemelt helyet kell biztosítani politi­kai gondolkodásunkban. A kultúr­politika tengelyébe az oktatást kell állítani, mert a modem társadal­mak legnagyobb közösségalakító ereje az oktatás, a szervezett képzés és műveltségadás fóruma. „Köz­gazdászaink szép álmokat szőhet­nek a magyar és a világgazdaság összefonódásáról, közös vállala­tokról, pénzügyeseink a beáramló és a pénzét forgató tőkéről, de tu­domásul kell venni, hogy mindeh­hez európai szinten gondolkodni és dolgozni tudó és nem utolsó sorban valamilyen európai nyelven meg­szólalni képes mérnökökre, mun­kásokra és kereskedőkre van szük­ség,” - folytatta beszédét a minisz­ter. Szólt a nyelvi képzés reformjáról, arról a nagyszabású programról, melyet a minisztérium illetékesei most dolgoznak ki a nyugati nyelvek oktatásának fellendítéséről. A nyelvszakos tanárok képzési lét­számát az egyetemeken két és fél­szeresére, a főiskolákon hatszoro­sára emelik. Az elmúlt negyven esz­tendőben az iskolában azt az esz­közt látták, mely a társadalom ideológiai-politikai átnevelését, az egységes politikai gondolkozást biztosítja. A művelődési tárca sze­rint „az iskola nem a pártpolitika ideológiai céljainak lebontására hi­vatott intézmény.” Az iskola a helyi közösség, a település oktatási-neve­lési, első számú művelődési intéz­ménye. A közösség és a társadalom érdeke, hogy padjait okos, színvo­nalas munkaerő hagyja el és ezek­ből választódjanak ki a vezetők is. Foglalkozott a továbbiakban a miniszter az iskolák eszközellátásá­nak szegénységével, majd a jó isko­la legfőbb tényezőjével, a pedagó­gusokkal. Megreformálják a peda­gógusképzést, segítik az önképzést és tervet dolgoznak ki a pedagógu­sok bérének az értelmiségi fizetések­hez képest tapasztalható 70-100%- os elmaradottságának behozására. Az egyházi iskolákkal és a gim­názium újraindulásával kapcsola­tos szavai számunkra a legfonto­sabbak voltak. A tanulóifjúság és szülők, valamint a tanárkollegák köszöntése után így folytatta: „Nem véletlen, hogy e köszöntő szavakat az újranyíló Evangélikus Gimnáziumból, az 1952. évi meg­szűnése előtt oly márkás fasori gim­náziumból mondom. Amikor a kormány elnöke melegen egyetér­tett javaslatommal, kormányra ke­rülésünk első napjaiban, benne volt e szándékban a politikai szándék is. Mi az 1990-es évek Magyarorszá- (Folytatás a 3. oldalon) Diákok az istentiszteleten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom