Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-09-10 / 37. szám
Evangélikus Élet 1989. szeptember 10. GYERMEKEKNEK Egyháztörténeti arcképcsarnok > 28. ' I Blumhardt János Kristóf ! A ^ VASÁRNAP IGÉJE Jer 14,7-9 „URAM NE HAGYJ EL!...” Szabadíts meg minket a gonosztól! - így kérjük Istent a Miatyánkban. De amikor imádkozunk, talán nem is gondolunk arra, hogy a gonoszság, rosszaság mögött egy személyes gonosz hatalom, a Sátán húzódik meg, akiről (gy énekelünk: „...nagy a serege, csalárdság fegyvere..." Az Újszövetségben -gyakran olvashatunk arról, hogy Jézus ilyen, a gonosztól fogvatartott és gyötört emberrel találkozott és szavával, gyógyító erejével megszabadította. Ezt az erőt Urunk azoknak is ígérte, akiket tanítványaiként szolgálatba küldött. Márk evangéliumában így olvassuk: Azokat, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek... betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak. Jézusnak egy XIX. századi tanítványa életében is megvalósult ez az ígéret. Élete, szolgálata tanúskodás volt Jézus győzelméről a gonosz erői felett. Blumhardt János Kristóf 1805- ben született Stuttgartban, szegény iparos családból. Mélyhitű édesapja gyermekeinek jó nevelést igyekezett biztosítani, hogy hitben és tudásban egyaránt növekedjenek. Blumhardt tizenkét éves korában már kétszer végigolvasta a Bibliát, Isten igéje átjárta szivét és életét. Würtenbergben természet- tudományokat, Tübingenben teológiát tanult. Miután néhány évig Bázelben egy missziós iskolában tanított, egy kis faluban, Möttlin- genben lett lelkész. Hűséges munkája ellenére évekig nem látott eredményt! A gyülekezet vasárnapról vasárnapra megtöltötte a templomot, mégis lelkileg halott volt, a kegyesség szokás volt és nem élet. - Azután történt valami, ami mindent megváltoztatott. Élt Möttlingenben öt leánytestvér. Közülük egy, Gottlie- bin különösen is megbecsült tagja volt a gyülekezetnek, buzgósága, szolgálata példamutató volt. Egy napon megbetegedett, különböző testi bajok gyötörték, s az orvos nem tudta felismerni a bajok forrását. Majd a betegség egyre inkább lelkét, idegeit támadta meg. A lány lelkésze segítségét kérte. Blumhardt felismerte, hogy a lányt gonosz lelkek gyötrik, s ezek okozzák a már-már elviselhetetlen szenvedést. Megragadta a tehetetlenül vergődő leány kezeit, imára kulcsolta, és rákiáltott! „Imádkozz így: Úr Jézus segíts! Régóta látjuk már, mit tesz az ördög, most látni akarjuk, mit teszel te, Úr Jézus!" Az imádság után a beteg lassan megnyugodott, megszabadult a gonosz hatalmából. Meggyógyult, újra szolgálni tudott másoknak! Ezzel a gyógyulással Möttlingenben ébredés kezdődött. Az emberekben lelki éhség támadt, megújult az istentiszteleti élet, már nem szokásból jártak templomba. Az emberek megbánták bűneiket, rendezték életüket, haragosok bé- kültek meg, betegek, megszállottak nyertek gyógyulást. Blumhardt felismerte: Isten nemcsak az istentiszteleten van jelen, hanem ereje a hétköznapokban, a falu életében is jelen van, testi-lelki gyógyulást ajándékoz. Sőt újjáteremtő munkáját az egész teremtett világban végzi, s meg akarja azt szabadítani a démonok, gonosz lelkek hatalmából. S ebben a munkában őt is felhasználja! Blumhardt szolgálatának híre egyre messzebb jutott el. Az emberek mindenünnen özönlöttek Mött- lingenbe, hogy hallgassák igehirdetését, testi-lelki betegségükből gyógyulást nyerjenek. 1852-ben Bad-Bollba költözött, ott folytatta munkáját. Ajtaja mindenki előtt nyitva volt, háza megtelt gyógyulni vágyókkal, és meggyógyult, megszabadult emberekkel. Ó maga mindvégig Isten alázatos szolgája maradt. Aki annyit küzdött mások gyógyulásáért, a maga gyengeségeit türelmesen szenvedte el. Blumhardt egész élete, küzdelmei és győzelmei a gonosz erők felett annak bizonysága, hogy Krisztus Úr, akié minden hatalom mennyen és földön. Ö maga is cselekszik, ő a győztes! Ezért imádkozhatunk mi is kitartóan, hittel: Szabadíts meg minket a gonosztól! Keveháziné Czégénvi Klára --------------------------------------------------1 ínséges körülmények között, nehéz időben hangzott a kérés Isten népe ajkáról: „Uram, ne hagyj el minket!” Izrael népének az imádsága legyen a mi könyörgésünk is. Énekeskönyvünk 82. énekében minden versszak kezdete és vége váltakozva így hangzik: „Légy velem Istenem... Ne hagyj el Istenem!” Amit a gyermek számára a felnőtt közelsége jelent, azt jelenti számunkra az Isten közelsége. Mikor hangzott el ez a kérés? - „.. .a nyomorúság idején...” ínséges időlfc köszöntöttek Izrael népére. S így könyörögtek: „Uram... ne hagyj el minket!” - Az ínséges idő bűnlátásra és bűnbánatra vezette őket. Ismerjük fel mi is, hogy Isten a nyomorúságos időkkel népünket, egyházunkat és személy szerint bennünket is őszinte bűnbánatra és megtérésre akar elvezetni, hogy megújítson és megmentsen bennünket. Úgy lássuk magunkat, ahogyan Isten lát. - Egy csepp vér önmagában is gondolatokat ébreszt, de mennyire más, ha egy erős mikroszkóp alatt látjuk hogy mit tartalmaz. Mit láthatunk meg? 1. A BŰN NYOMORÚSÁGÁT. - „Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened.” - így látta a nép is bűneit. Az életedben látod „...a nyomorúság idejét?...” Bűneid miatti nyomorúságodat! Ne általánosíts, hogy te is bűnös vagy. Konkrétan vizsgáld életedet, így azokat is felismered, melyek nem oly szembetűnőek: pl. irigység, neheztelés, önzés, szeretetlenség, fösvénység, tisztátalan gondolatok stb. Életed Isten mikroszkópja alatt van, döbbenj rá: „...számtalanszor vétkeztem...” Ha ezt meglátod, akkor tudod imádkozni: Bűneim nyomorúságában ne hagyj el Istenem! - Csak a bajban lévő kiált segítség után, a fájdalmak között hangzik a kérés enyhítés után. 2. A SZABADÍTÓ HATALMÁT. - „Ó, Izrael reménysége, szaba- dítója a nyomorúság idején.” - A beteg is a gyógyulás reménységében keresi az orvost, vállalja a műtéttel járó fájdalmakat. A Szabadító Istenre is reménységgel tekintünk. Neki van hatalma, hogy megszabadítson bűneink nyomorúságából. - Egy férfi jött az irodába. Útiköltségre kért pénzt. Távoli városból érkezett. Az ital szaga áradt belőle. Diplomás ember, most az ital miatt rakodómunkás. 48 éves. „Nekem már nincs kiút” - mondta. - De van, Jézusnál! szóltam. Minden nyomorúságból van szabadulás. Mikor elköszönt, azt kértem: Gondoljon Jézusra, ha italbolt előtt megy el és Ő ad erőt, hogy továbbmenjen az úton. Aztán szálljon vonatra, menjen haza és kezdjen újat Jézussal. „Jézusom légy velem!” Testvérem! Bűneidet látod. Légy fiatal vagy idős, tekints arra, ki hatalmas, hogy megbocsásson, megszabadítson és új életre vezessen. Reménységem a nyomorúságban. „Istenem, ne hagyj el!” 3. SEGÍTSÉGET A TESTI NYOMORÚSÁGBAN. - Amikor betegség ideje érkezik el. Ha fizikai fájdalmakat hordozol és sokat szenvedsz, akkor is legyen imádságod: „Istenem, ne hagyj el! a nyomorúság idején”. - Énekünkben ezt is olvassuk: „Ne hagyj el Istenem, hozzád esedezem én, halld meg kérésemet, a szenvedés idején...” Talán a kórházban vagy. Fájdalmaid vannak. Vagy otthon a betegágyon évek óta hordozol betegséget szervezetedben. Ö veled van! 0 nem hagy el! Ha nem szűnik is meg betegséged, éveken keresztül hordozod, Ő ad erőt testben és lélekben annak a viselésére. - Talán láttad a tv-ben Testvérem a Népstadionban tartott evangélizációt és azt a Jonit, aki tolószékben volt ott, nyaktól lefelé teljesen béna. S hallhattad csodálatos bizonyságtételét, amint Krisztusról beszélt, aki hitet és békességet adott szivébe, és boldog. És énekelte: „Bár e földön tolószékben élek én, betölti a szívemet egy szép remény. És bár mások kegyelemből gyógyulnak, hitben vallom, hogy nekem több adatott mint gyógyulás”. Pedig már ilyen beteg 17 éves kora óta, ami egy baleset következménye. - Az Úr ad erőt neki is, neked is Testvérem! A tiszta látást sok minden elhomályosíthatja. - De te engedd Testvérem, hogy az Úr megnyithassa szemeidet a szabadító Isten és önmagad meglátására és most így imádkozz velem: Uram, Istenem! Kérlek maradj velem! Segíts, hogy boldog gyermeked lehessek mindenben, mindvégig. Ámen. Varga György Választói beszéde az ország integritását, a nemzetiségek testvéri egyenlőségét és a vallásszabadságot hangsúlyozza Madách dédunokája Brazíliában- 125 éve halt meg nagy drámaírónk A dédunoka: Bczcgh-Huszágh Istvánná, az ükunoka: Bczcgh-Huszágh Madách Márton és a szépunoka: Stefán Bezegh-Huszágh de Madách Lolának hívják. Karcsú, szép asz- szony. Mikor kezet fogunk a Sao Pau- ló-i „Jóreménység” utcában, benne érzem Madách Imre halk szerénységét, de - lehet, hogy csak képzelet - Maj- thényi Anna határozottságát is. Bár Madách édesanyja nem ideálja. Sőt, neheztelően emlegeti, hogy a korán özvegységre jutott Majthényi Anna igen erőskezű, kemény asszony volt, és ő volt oka fia válásának. Soha nem tudta ugyanis megbocsátani menyének, Fráter Erzsinek azt, hogy ez „képes volt elmenni a megyei bálba” Madách fogsága idején. (Igazi Sulyok Mária- szerep.)- Kedves Lola, milyen emlékeket hordoz szivében Sztregováról? Legkedvesebb emlékem életemben a sztregovai gyermekkor, a kedves falusi élet. 15 éves koromig abban a kastélyban éltem, játszottam, ahol Madách Imre élt, ahol megalkotta a Tragédiát, s ahol 125 évvel ezelőtt meghalt. Emlékszem, mennyit játszottam a falusi gyerekekkel, s még a kriptában is bú- jócskáztunk. Fruzsina néni, öreg szakácsnőnk sokat mesélt nekem a régi időkről, s ő mutatta meg először dédapám koporsóját is; emlékszem, fehér szögekkel volt az kiverve.- Mint ennek a nagy embernek a leszármazottja, hogyan viselte ennek a: értékét? Jó ideig nem érzékeltem ennek a jelentőségét, sem iskolában, sem másutt. Akkoriban nem is volt igazán Madách- kultusz. Két esemény hívta fel figyelmemet dédapám nagyságára. Mikor először adták elő Bécsben a Tragédiát, Dolfuss kancellár meghívta szüléimét saját díszpáholyába. A másik emlékem Masaryk csehszlovák köztársasági elnök tisztelgő látogatása és koszorúzása Sztregován dédapám síijánál 1930- ban. Tízéves voltam és virágcsokorral köszöntöttem a magas vendéget, s még most is emlékszem arra, amit akkor mondtam neki: „A sztregovai parkból hozom ezeket a virágokat, és arra kérem elnök urat, úgy tekintsen bennünket, magyar kisebbséget, ahogyan dédapám nézte az egész emberiséget.” Masaryk elnök elég jól tudott magyarul.- Maga, kedves Lola, katolikus. Szép szál félje, Bezegh-Huszágh István, volt vezérkari százados, evangélikus, s az ő látogatása során találtam Magára. Úgy tudom, a Madách család ősei evangélikusok voltak. Igen, evangélikusok voltak őseink 200 éven át. Ok építették a kastély mellé a ma is meglevő evangélikus templomot is, melyben két festmény dédapám alkotása. Az ősök sora egyébként visz- szamegy IV. Béla király udvaráig. Béla comese, főtisztviselője volt Radun nevű ősünk 1240 körül. Az evangélikus vonalat Isten helyreállította. Márton fiunk, itt gyárigazgató, s természetesen tökéletesen beszél magyarul, egy dán evangélikus kislányt vett feleségül és két fiúunokánk evangélikus. Fiunk, édesanyám Madách Flóra kívánságára, hivatalosan felvette a Madách- nevet. (A fényképen Lola, a fiával és Madách Imre szépunokájával: Bezegh- Huszágh de Madách Istvánnal.)- Biztosan tudja, Lola, hogy dédapja Nógrád vármegye neves képviselője is volt. Igen. Fennmaradt választói előtt mondott egyik beszéde, melyben hangsúlyozza az ország integritását, a különböző ajkú nemzetiségekkel való testvéri egyenlőséget, a teljes vallásszabadságot.- Tehát 125 éve halt meg a magyar irodalom halhatatlan alakja. Ugye, fennmaradt Madách Imre végrendelete? Igen. Birtokunkban volt eredeti testamentuma. De ezt a csesztvei Madách Múzeumnak adományoztam, amikor 1985-ben ott jártunk és Sztregovára ellátogattunk. Szépek és meghatóak a bevezető sorai: „Miután halálom órája, mint minden emberé, bizonytalan, de bekövetkezése bizonyos, ezennel következőkben nyilvánítom végakaratomat, illetőleg végrendeletemet: 1. Lelkemet a Mindenható kegyelmébe, testemet az anyaföldnek ölébe ajánlom. 2. Minden vagyonomat fiamnak, Madách Aladárnak. ..” Még megemlítem, hogy nagy élményem volt, mikor a régi családi kriptából 1934-ben exhumálták őseimet és a park legszebb magaslatán emelt új kriptába helyezték az új koporsókat. Efölé építtetett a Kisfaludy Társaság egy szép „Ádám”-szobrot. Ennek leleplezésére rengeteg ember és küldöttség érkezett Budapestről és külföldről.- Jó volt emlékezni... És jó belelapozni újra meg újra a műbe, melynek ércbe véshető örök mondatai szinte igei üzenetek. Görög Tibor Sokan tartottak ettől az újszerű formától Kerékpártábor Tápiószelén Újságunk egyik márciusi számában adtam hirt arról, hogy január végén egyházmegyei egyeztető, programalkotó ifjúsági összejövetelt tartottunk Albertin. Most egy ennek a tanácskozásnak az eredményeképpen megvalósult eseményről, a Pest megyei kerékpár- táborról számolhatok be. Sokan tartottak ettől az újszerű formától. Vajon bírja-e mindenki a kerékpározást, vajon az első - a messziről, északról érkezőknek első két - napi elfáradás nem csapja-e agyon az egész együttlétet? Bebizonyosodott, hogy nem. A kerékpározás nem volt olyan kemény, hogy megerőltető lett volna - igaz, én a rövidebb utat bejáró déli csoporttal mentem -, s előfordult minden, ami egy biciklitúrán elő szokott fordulni (elgörbült..., kilyukadt..., szétesett... stb.), a közösen kifejtett erőfeszítés, a közösen legyőzött akadályok inkább összekovácsolták a társaságot. Hasonló próbatétellé vált a sátrak feíállítása is: az ember nem is gondolná, milyen rafinált sátrakat tudnak tervezni, amíg meg nem próbálja felállítani őket. A második nap megérkeztek az „északiak” is, s így a napközben átruccanó tápiószentmártoniakkal együtt végül több mint hetvenen voltunk a tápiószelei parókián s hetven bicikli a garázsban, összeállt a tábor - 16 sátor állt az udvaron -, s megjött a táborhangulat is, énekkel, sok játékkal - ugyanakkor munkával fűszerezve. A táborélet része volt az épületnek és környékének takarítása, rendbehozatala. A háromnapos együttlétet tartalmilag átfogta Eszlenyi László áhítatsorozata, melynek alapja a béna meggyógyításának története volt (Mt 9,1-8). Minden alkalommal a történet más és más szereplőjére figyeltünk. Hol a beteg, hol a beteghordozók, hol Jézus, hol pedig az írástudók szerepét elemeztük - közben magunkat vizsgálva. Nagyon érdekes elemei voltak a programnak Zászkaliczky Pál egyház- történeti félórái, amelyeken az 1945 utáni évekről hallottunk - arról a korról, amelyről szinte semmit nem tanultunk, s amelyről alig tudtunk eddig valamit is. Talán az egész tábor során a legnépszerűbb a bibliaverseny volt, amit Koczor Tamás több napos, izgalmas játékká szervezett. A játék lényegéből adódóan sokszor egészen tőzsdei hangulat alakult ki, ami sajnos, néha elcsúszott a zsibvásár felé. Kár, hogy ez előfordult más alkalmak közben is - ami azt jelzi, hogy tanulnunk kell még a helynek, alkalomnak megfelelő viselkedést! Cselekvő részvételt kívánt a csoportok külön munkája, ahol először bibliai könyvekről, életekről eszünkbe jutó gondolatokat próbáltuk hitvallásszerű formába önteni, majd pedig az általános imádságot bontottuk részekre, s minden csoport egy részért felelt, így összesen 12 imádság született, amelyek végül a záró istentiszteleten is elhangzottak. Álljon itt most közülük egy, a Péter apostol élete és bizonyságtétele alapján íródott hitvallás, melyet - remélem — mindnyájan együtt tudtunk mondani, s ebben megerősödve tértünk haza. Hiszek a Krisztusban, az élő Isten Fiában, aki feltámadt a halálból, mert lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Hiszem, hogy amint elhívta Pétert, elhívhat engem is. Hiszem, hogy amiképpen meggyógyította Péter anyósát, meggyógyítja a lelki bénákat ma is. Hiszem, hogy emberhalásszá tehet bennünket is. Hiszem, hogy ahogy megmosta tanítványai lábát, megtisztíthatja életünket, s ha követjük őt, az örök életet örökölhetjük. Hiszem, hogy Istennek gondja van ránk, és nem kívánja senki pusztulását, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. Hiszem, hogy Jézus Krisztus mindenkit megtérít a maga gonoszságából, es ha háromszor tagadjuk is meg őt, de hiszünk benne, az ő neve által bűnbocsánatot nyerünk. Hiszem, hogy gyenge és erőtlen létünk ellenére fel tud használni az ő terveiben. Bárdossy Tamás „A munka volt az életeleme, s a köztisztelet a jutalma” Koren István emlékezete Domonyban Többszörös ünnepet ültek Domonyban, az általános iskolában, amikor augusztus 20-án átadták rendeltetésének a modern, új, tizenegy tantermes iskolaépületet. Az avatóünnepséget karöltve tartották István király napján az alkotmány és a kenyér ünnepével, s ekkor leplezték le az iskola névadójának, Koren István egykori aszódi, majd szarvasi tanárnak, a múlt század neves pedagógusának szobrát. A markáns fej, Kirchma- yer Károly szobrászművész alkotása, ma még az iskola impozáns aulájában áll, s akkor kerül majd ki az épület előtti térre, amikor az építőmunka miatt ma még rendezetlen területet parkosítani fogják. Az aulát megtöltötte az ünneplő sereg: diákok, pedagógusok, szülők, községi elöljárók, meghívott vendégek. Csak névsor szerint hadd említsem azokat, akik közreműködtek valami módon az ünnepség előzményeiben s folyamatában: Asztalos István, az aszódi Petőfi-múzeum igazgatója, Ba- gyim József tanácselnök, Balatoni Dániel ny. igazgató, Huszár János elöljáró, Járjapka Zsuzsa igazgató, Kirchmayer Károly szobrász, Nagy Sándorné igazgató, s a pedagógusok, akik a növendékek kedves műsorát előkészítették. Ott voltak Koren István közvetlen leszármazottai közül D. Korén Emil ny. esperes, Koren Pál mérnök, dédunokái, s az ükunokái közül dr. Koren Csaba, a győri műszaki főiskola tanára. Érdemes és méltó, hogy az ünnepségen elhangzottak nyomán mi is megemlékezzünk Korén István professzorról, aki nemcsak Petőfi hires tanára volt, de korának messze kiemelkedő pedagógusa. Végigélte a múlt századot forradalmakkal, szabadságharccal, kiegyezéssel, pátenssel, felvilágosodással és pietizmussal. Megmaradt mindvégig higgadt pedagógusnak. Domonyban született 1805-ben. A szülök, Koren Márton szűcsmester és Tmovszky Borbála szerény háza ott állt, szemben a mai iskolával. Szorgalmas, fegyelmezett, muveltségigenyes es rendkívül meleg, szeretetteljes családi körben nőtt fel. A gyermek tízéves koráig rögzíti a környező világot. Ez Koren István számára a meleg otthont, az iskolát és a templomot jelentette. Innen indult előbb egy évre a szomszédos Ikladra német szóra, majd Selmecbányán és Pozsonyban folytatta tanulmányait, teológiát és bölcsészetet végezvén. Közben zongorázni és orgonáim is kitűnően megtanult. Diplomáit megszerezvén öt évig az Osztroluczky családnál nevelős- ködött. Műveltsége betetőzését ennek a családnak híres, nagy könyvtárában búvárkodva érte el, s amikor 29 éves korában az aszódi iskola vezetésére meghívták, öt élő és két klasszikus nyelven beszélt és tanított, zongorázni oktatott, sőt igehirdetésekben és orgonálásban kisegítő szolgálatokat is végzett a gyülekezetben. Aszódi működése elején volt Petőfi is a tanítványa. A diákkorában is roppant szertelen ifjúról jegyezte meg egyik életrajzírója: „Petőfi ugyan testileg Kiskőrösön, de szellemileg Ászodon született meg.” Későbbi „Úti jegyzeteiben” ha szóba került Koren István neve, nem mulasztotta el hozzá tenni: „az Isten áldja meg!” 23 évi aszódi működés után - a Habsburg-önkény megszüntetvén a híres iskolát - a szarvasi gimnáziumba került tanárnak, ahol még 27 évig működött. Itt eddigi kiváló pedagógiai tevékenysége mellett botanikával is foglalkozott. Fel- gyűjtötte a vidék flóráját. 6500 lapból álló, tudományosan rendezett híres herbáriumát ma is őrzi a szarvasi gimnázium. 1893-ban halt meg. Feleségével, Neumann Júlianná- val együtt a szarvasi temető tanári parcellájában nyugszik. A sírfelirat mindkettőjükre jellemző: „A munka volt éíeteleme, a nevelés egyetlen élvezete, a közjót szolgálhatni egyetlen dús vágya, a köz- tisztelet jutalma. Műveltségénél csak szerénysége, szerénységénél csak szeretete volt nagyobb, -nil
