Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-09-10 / 37. szám

Evangélikus Élet 1989. szeptember 10. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülése Moszkva, 1989. VII. 16-27. Miről tanácskoztak ez idén a világ egyházai? Az Egyházak Világtanácsa a világ 305 egyházának mintegy 400 millió keresztyént átfogó, ökumenikus szervezete több mint száz országból. Irányító testületé a 160 tagú Központi Bizottság, amely minden évben tanácskozik a világ más-más részében. Ez idén, az orosz keresztyénség tavalyi ezeréves ünnepségei után, először került sor az EVT vezető testületének ülésére Moszkvában. Nagy távolság - közeli testvériség Látogatás Seinájokiban Sopron testvérgyülekezeténél Amikor Sopron városi szinten a finn-magyar baráti körön keresztül a szeretet szálaival elérte Seinájokit, úgy éreztük, hogy mint gyülekezetnek is fel kell vennünk a kapcsolatot, hiszen a 27 ezres város lakossága - pár százalékot kivéve - evangélikus. Nagy testvérünk van tehát Suomiban és meghívott kül­döttségünk augusztus első tíz napján élvezte is ennek minden áldását. Örömteli tény, hogy mondhatjuk: még ott messze északon is vannak test­véreink. Ahol nemcsak mi vagyunk tá­vol tőlük kilométerekben, hanem ők is egymástól. E sorok írója, amikor 10 éve először járt kint, finn szolgatársá­val keresztelőn vehetett részt a „szom­szédban”, mely „csak” 140 km-t jelen­tett. Igaz, hogy ez a lappföldi szórvány- terület volt. De most is megtapasztal­hattuk : a nagy távolság a testvéreknél nem bénító, hanem inspiráló, "hogy megéreztessék egymással a közelség után vágyódó szeretetet. SOK EZERNYI TÓVILAG - NYITOTT LEHETŐSEGEK Seinäjokinak nem volt tava, ezért, hogy le ne maradjon a sok „ezer tó hazájában”, létesített egy mesterséges tavat. Mert náluk a tó nemcsak termé­szeti adottság és a megélhetés forrása (halak stb.), hanem szimbólum is: a nyitott lehetőségeké, mint ahogyan Pe­tőfinek az Alföld a szabadságé, a „bör­tönből szabadult sas lelkem” szimbólu­ma. Finn testvéreink élnek is ezzel a lehetőséggel: szívós szorgalommal, ki­tartó munkával, pedig mélyből indul­tak ők is a második világháború után. Mentalitásuk nem szalmaláng jellegű, hanem az adott lehetőségek megraga­dása. Ebben is tanulhatunk finn testvé­reinktől. VALAHA LŐPORRAKTÁR - MOST TEMPLOM Vasárnapi szolgálataink egy olyan templomban történtek, mely 125 évvel ezelőtt még lőport tárolt. Most a jubi­leumi ünnepen arról szólhattunk, hogy ez a hely ötnegyed százada Isten erejé­nek, dünamiszának tárháza, ahonnan nem életeket romboló dinamit kerül ki, hanem gyógyító erő árad, mert Krisz­tus féltő szeretete nyilvánul meg benne, amikor tisztítja a templomot (Jn 2,13-17). Ezt az önmagát halálba is adó, tisztító szeretetet közvetíthettük soproni lelkészek, a mindenkinek kü­lön kis kelyhekből nyújtott Krisztus vérével, előtte a seinäjoki lelkésztestvé­rek pedig Krisztus testét adták a törná- väi templom szépszámú, ünneplő gyü­lekezetének. TESTVÉREK VAGYUNK - TANULHATUNK EGYMÁSTÓL Mit tanulhatunk mi, mint égy öreg, nagy múlttal rendelkező, több mint 700 éves város és közel 425 éves gyülekezet tagjai ettől a fiatal, alig 30 éves városi múltra visszatekintő Seinájokitól? A lendületet, az akarást, az örömöt az elért eredmények fölött és a mélyből fakadó Isten iránti hálát a kapott erő­dért. Ők nem tudnak nagy múltra hivat­kozni, ezért egészen a jövőnek feszül­nek a jelenben. Miközben a múlt érté­keit mutogatjuk - ezekért az ősöké az érdem - magunknak is fel kell frissül­nünk az „értékek fürdőjében”. Itt le­hetne a finnek szaunázásának két rit­musát hasonlatként említeni. Először van a gőzfürdő, majd következik a fel­frissülés; a partról belemenni a friss vízbe. Kell a múlt értékeiben való „gőz­fürdés” tisztitó, tágító ereje. De ez nem elég: a jövő csak azoké, akik belemen­nek a friss áramlatba is! Seinájokiban nemcsak a lakosság átlagos életkora fiatal (34 év), hanem a gyülekezeté is a szolgálat vonalán. Pezsdül a gyülekeze­ti élet. Egész családok voltak együtt a képen látható 1960-ban épült, Alvar Aalto tervezte modern templomban (neve: „a síkság keresztje”), a konfir­mációi istentiszteleten, ahol mózesko­sárban a legkisebb családtag is jelen volt. Megtanulhattuk finn testvéreink­től a csaladiasság mellett azt is, hogy az istentiszteleti életbe, a liturgiába job­ban be lehet és kell vonni'a gyülekezet tagjait (igeolvasás, imádság stb.). De azon is kellene gondolkodnunk, hogy nem lenne-e gyümölcsöző a konfirman­dusokat nálunk is az előkészítés utolsó hetében „táborba” vinni, ahol folyhat az elmélyítés és a maradandó közösség formálása. Üres parókiák ismét élettel telhetnének meg. Örömünkre, egy időben Seinájoki- ból 44 fiatalból álló csoport volt a sop­roni gyülekezetünk vendége és kaphat­tak ízelítőt a gyülekezet, a város életé­ből, a soproni testvérek vendégszerete­téből, miközben delegációnk kint kap­ta a szeretet maximumát! TESTVÉREKKÉNT ÉLHETÜNK - VANNAK KÖZÖS KINCSEINK Lehet, hogy kevés a közös szó nyel­vünk kincstárában. Valóban, egy meg­látogatott svéd városban a feliratokat jobban megértettük. Mégis van egy lel­ki faktor, amely közös, amit nem lehet megmagyarázni szavak hasonlóságá­val, a többek által megkérdőjelezett közös finnugor gyökerekkel sem. Ez az a lelki faktor, mely a finn ébredési moz­galmakban - ezek földjén jártunk - erős hullámokat vert hazai egyházunk­ban is és áldásaiból élnek'sokan még ma is nemcsak finn földön, hanem ná­lunk is. így a legdrágább közös kin­csünk az Isten szent igéje, mely azért tud összekötni finn testvéreinkkel is, mert örök kincsünk! - Ez erősíti a finn-magyar baráti szálakat is, melyről soproni gyülekezetünk felügyelője tar­tott figyelemre méltó előadást. Az örök kincs evangéliuma hangzott két ízben is a temető csendjében, hétköznap a temető ötven alkalmazottjának, a jubi­leumi ünnepen pedig a templomból idegyűlt gyülekezetnek, mely viszony­lag egyforma kicsiny sírkövek között, ahol az élő virágok dominálnak, a Fel­támadott igéjére figyelt és Őróla éne­kelt. - Sókan énekeltünk együtt az utolsó esten közös énekkincsünkből, elsősorban magyar eredetű énekeket, mindenki a maga nyelvén. Megtanítot­tuk a „Ne aggodalmaskodjál” káno­nunkat, ebben kitűntek delegációnk női tagjai. Valóban felnézhetünk Isten­re, aki mélyítheti templomrenoválási gondjainkban eddig is mellénk álló finn testvérgyülekezetünkkel a kapcsolatot, a lelki templom megújulásának min­dennél döntőbb szintjén is! Szimon János Főpapi palástok, egyszerű papi civil ruhák, szerzetesek, női és ifjúsági dele­gátusok, feketék, fehérek és a sokszínű világegyház képviselői a Fidzsi-szige- tektől az északi sarkkörig, nyelvek bá­beli sokasága egy harmincemeletes mo­dern hotelben, Moszkva egyik új park­városában - ez volt a külső képe ennek a világméretű egyházi találkozónak. Több mint háromszáz egyház istentisz­teleti szokásai, teológiai' nézetei, mai gondjai és örömei - ezek alkották a moszkvai tanácskozás belső tartalmát, napirendjét. Háromszáznál több egy­házi küldött, megfigyelő, ökumenikus vendég, köztük a Vatikán hivatalos küldöttsége is, a nemzetközi sajtó, a világ tévé- és rádióállomásai jelenléte tették izgalmassá, elevenné a tizenkét napos tanácskozás minden napját. Ortodox környezetben - a peresztrojka légkörében Az idei tanácskozásra kétségtelenül az ortodox keresztyénség erős jelenléte nyomta rá a bélyegét. Az 50 milliós orosz ortodox egyház mellett a közel- keleti, indiai, afrikai és észak-amerikai ortodox egyházak aktivitása szembetű­nő volt. Az orosz ortodoxia a tavalyi emlékezetes ezeréves jubileum után to­vább erősödik és megújulásqn megy át. Az elmúlt évben 1100 templomot, nagyszámú kolostort nyithattak meg újra, új teológiai főiskolák kezdték meg munkájukat. De ugyanez a meg- elevenedés mutatkozik a balti evangéli­kus egyházakban és a Szovjetunió mil­liós baptista egyházában is. A „peresztrojka”, a hatalmas ország nagy átalakulása érezhető volt minde­nütt. Zagorszkban, az Orosz Ortodox Egyház történelmi központjában, sza­badtéri ünnepi istentiszteleten vettünk részt, legalább ötezer egyszerű hívő je­lenlétében, akik messze földről zarán­dokoltak oda szent Szergej névünnepé­re. A televízióban egymást érik az egy­házi vonatkozású programok. A gyü­lekezetek életében egyre nagyobb részt vállalnak a világiak, a nők és a fiatalok. Az egyik este a „peresztrojkáról” egy neves akadémikus, egy ismert író, egy központi pártvezető és Kyrill metropo- lita, az orosz ortodoxia egyik fiatal ve­zető egyénisége tartottak előadásokat; mindegyik kiemelte az egyház és a hivő emberek növekvő szerepét. Ugyanerről szólt feltűnést keltő beszédében Rizs- kov miniszterelnök is, az egyházak tisz­teletére a Kreml híres Szent György- termében adott nagy fogadáson. Az egyházi világtalálkozó fő témái Az istentisztelet, a világ egyházainak énekeiből, liturgiájából összeállított, mindennap reggel tartott közös igehall­gatás, könyörgés és ének átszőtte az egész tanácskozást. Sajnos, még közös úrvacsora nélkül - ennek hiányát fáj­dalmasan éreztük. Dr. Held, a Központi Bizottság evangélikus elnöke jelentésében az is­tentisztelet, a közös teológiai alap és a hitben való közösség fontosságáról, dr. Castro metodista főtitkár pedig a keresztyén egység akadályairól, a ke­resztyének szociáletikai feladatairól szólt modern világunkban. A két főelő­adás után négy fontos téma került meg­vitatásra a plénumban: a misszió mai értelme és feladatai, a biotechnika és az egyház, a világméretű elszegényedés és adósságkrízis, végül a testi-lelki gyó­gyulás szolgálata az egyházban. A tanácskozások gerincét szakbi­zottságok ülései jelentették: ezek az Egyházak Világtanácsa végzett mun­káját értékelték a keresztyén egység, a belső megújulás és a szociáletika mai világméretű feladatai területén. A 30-4Q tagú bizottságokban eleven vita folyt arról, mit tett az ökumenikus világszervezet a keresztyénség egységé­ért, az igehirdetés és a misszió megúju­lásáért, a keresztyén szeretet és szolgá­lat mai rendkívüli feladataiban világ­szerte - és milyen feladatokat kell meg­oldani majd együtt az egyházaknak a következő években. Megvitattuk há­rom nagy ökumenikus tanácskozás fel­adatait is: a keresztyén egységgel fog­lalkozó budapesti találkozót (1989 augusztus), a béke, igazságosság és a teremtett világ védelme szöuli világ- konferenciája programját (Dél-Korea, 1990 március), végül az Egyházak Vi­lágtanácsa ausztráliai nagygyűlése . munkáját (Canberra, 1991 tavaszán). Nagy érdeklődés kísérte a nemzetkö- ■ zi kérdések vitáját, közöttük a romá­niai kisebbségek helyzetéről folytatott vitát, amelyről már beszámoltunk. Tanulságok és nyitott kérdések Hol tart ma, 1989-ben az egyházak ökumenikus világmozgalma? Mik a legfőbb tanulságai az egyhá­zak legújabb nagy világtalálkozójá­nak? (1) Először is az, hogy a világ egyhá­zai ma már nem egymás ellen, nem is egymástól elkülönülve, hanem együtt keresik egységüket. Sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint eddig bár­mikor : az igében, a közös istentisztelet­ben, hitünk alapvető igazságaiban és a keresztyén szeretet cselekedeteiben. De még hosszú út van előttünk az „egység rögös útján”. Még sok minden választ el a tanításban, a tradíciók kü­lönbségei, az egyházszervezet sok év­százados beidegződései miatt. És ami a legtragikusabb: hogy katolikusok, or­todox és protestánsok még mindig nem találkozhatunk az Úr asztalánál. (2) Ma már jobban megértjük, hogy az igehirdetés és a misszió igazi lényege Krisztus evangéliumának szóval és hit­valló, áldozatos élettel történő hirdeté­se. Valljuk együtt, hogy a Krisztus­hitnek minden helyzetben segítő szere­tetté kell válnia az emberek iránt. De még mindig nem ismerjük eléggé és fő­leg nem gyakoroljuk igazán a jézusi szeretet misszionáló erejét a világ és az emberek testi-lelki nyomorúságában. (3) Nyitottabbak lettünk más egyhá­zak és más vallások különbözőségei, másfajta lelki kincsei iránt. De le tud­juk-e győzni az egyházak életében és személyes keresztyén életünkben az ön­igazság, a kizárólagosság, a mások iránti gyanú, türelmetlenség és szeretet- lenség kísértéseit? Komolyan vesszük-e Jézus imádságát azért, hogy az övéi „egyek legyenek”, igazán szeressék egymást? Súlyos és nyugtalanító kérdések, amelyeknek csak egy orvossága van: szüntelen környörgés Istennek önigaz egyházakat és önigaz keresztyéneket megújító Szentleikéért! Ezzel tértünk haza egyházainkba a nyári nagy világ­egyházi találkozásról. Dr. Nagy Gyula f \ Scholz László Köszöntés biztató szóval A Budapesti Evangélikus Gimnázium új megnyitásán Díszes betett kapu, nyílj - sarokra kitárva! Ne meredj magadba mint egy magános áiya, ifjú nép dörömböl most. akárcsak valaha, fürkészi új helyét sebes szempillantással s ha már fészkén megül, zsibongani sem átall - jövőnk serege kél, reménység csillaga! Éppen hatvan éve, hogy én is önfeledten itt e fehér falak közt érettségit tettem. Alma mater ugye nem hűltek ki falaid? Melegen öleltél az első naptól fogva, unokáinkat Is majd, bízom, körülfogja az evangéliom és ugyanaz a hit. Ebből táplálkozott- csöndesen, nem harsányan- a „Fasori szellem", vihettük mindahányan hazánkba és-a nagyvilágba szerteszét, • ~ ^ • Maga a jó hírnév még nem tökéletesség, dé arránsztök^j. hogy kwcf igyekezzék! Ügy lesz több fámánál, úgy lesz igaz beszéd. Tegnaptól tanulni és a jövőre nézni, bár útja homályos, gyakran csak lépésnyi - látja Isten végig annak hosszú vonalát! Fasori diákok, kik ide seregeitek, ha majd a szívetek szent tudásvággyal telt meg, tovább szövitek a múlt elejtett fonalát! Bejárnék most mindent, folyosót, udvart, termet, hol tudomány mellett sok vidámság is termett mint vadon nőtt búza, diáknak friss kenyér... Már minden tiétek. Bő kinccsel én mit tennék? Elég véndiáknak, ha élteti az emlék. Vadgesztenyés Fasor, képed kinccsel felér! 1989 ________________________;________________________________ „Jézus hívja a megfáradtakat” Olvasói levél Hol vagy, evangélikus értelmiség? címen lelkészevangélizációt rendezünk Tápiószelén szep­tember 25-28-án. Erre szere­tettel hívjuk egyházunk lelké­szeit, fiatalokat és időseket, nő­ket és férfiakat egyaránt. Egyházunk megújulása - melyért sokan imádkoznak és küzdenek - nem képzelhető el a szolgálatban álló lelkészek hitbeli megújulása nélkül. Sze­retnénk, ha ezen a három na­pon a Szentlélek az igehallga­tás, a testvéri beszélgetés és az úrvacsora segítségével ezt az áhított célt munkálná. A reggeli evangélizáció Jézus példázataiban szereplő felszólí­tásokat tartalmaz: „Fizesd meg, amivel tartozol!" (Mt 18,21-35) - „Dolgozz ma a sző­lőben!" (Mt 21,28-32) és „Kényszeríts mindenkit bejön­ni!" (Lk 14,15—24). Ezt a szol­gálatot Józsa Márton vállalta. A bibliatanulmányra - mely­nek textusai a bibliakör alap­jául is szolgálnak majd - Bali- cza Ivánt kértük meg. A három téma: „Jézus Krisztus megerő­sített és szolgálatra rendelt" (lTim 1,12-17); „Harcoldmeg a hit nemes harcát!" (lTim 6.12- 16), valamint „Légy pél­dája a hívőknek!” (lTim 4.12- 16). Az esti evangélizációt Csep- regi Béla végzi Mt 11,25-30 alapján (Jézus ismeri az Atyát, Jézus hívja a megfáradtakat, Jézus ajánlja igáját). Az eszmecsere témái: „A lel­kész és a megtérés”, „A gyüle­kezet és a megtérés" valamint a „Közegyház és az evangélizá­ció”. Ezen kívül esti beszélge­tést is iktatunk be a program­ba, a finn, illetve a magyar evangélizáció tanulságairól, s „Egy gyökérből több ágon" cí­men a mai kérdésekről. Az esz­mecserék vezetőinek felkérése folyamatban van. Az evangélizáció hétfőn du. 4-kor kezdődik és csütörtökön délben ér véget. Részvételi díj a három napra 500,- forint. A tápiószelei lelkészlakás - Tá- piószele, Rákóczi út 7. sz. - korlátozott befogadóképessé­gére való tekintettel előzetes je­lentkezést kérünk a ceglédi lel- készi hivatal címén (Bercsényi u. 2. 2700) vagy telefonján (20- 10-753). A jelentkezést vissza­igazoljuk. Aki jelentkezik, készüljön is fel imádsággal, a textusok és témák feletti elmélkedéssel, hogy egymás hite által épülhes­sünk! Zászkaliczky Pál Könnyítések a teológusok katonai szolgálatában A Honvédelmi Minisztérium nevében Keleti György ezredes közölte egyházunk vezetőségé­vel, hogy könnyítenek a teoló­gusok szolgálati feltételein. A kiképzés ideje továbbra is 12 hónap. Ceglédre hívják be őket és 3 havi általános kiképzés után speciális katonai kurzu­sokra osztják be őket. (katonai kórházba, Budapest, Pécs, Kecskemét.) Leszerelésük is­mét Cegléden lesz. Két-hárőm év múlva újabb könnyítés várható a szolgálati idő csökkenésével párhuzamo­san. Egyes esetekben külön lehet kérni speciális képesítésűek (pl. három nyelvvizsga) esetén a kórházi gyakorlat helyett az egyházi központi szolgálatot. A Honvédelmi Minisztérium keretén belül sorkatonáknál és hivatásosoknál is -megengedett a vallásgyakorlás, de arról egyelőre nincs szó, hogy lakta­nyai zártkörzetben istentiszte­leteket tartsanak. Ilyen címen jelent meg az „Evangéli­kus Élet” 27. számában cikk dr. Fabiny Tibor teológiai dékán tollából. Ehhez szeretnék hozzászólni, mert sok igazsá­got érint írása. De vajon csak az evan­gélikus értelmiség az oka annak, hogy még most sokan távol tartják magukat az egyházunk életétől? Sajnos mi, akik az ev. egyházi isko­láinkban szívtuk magunkba a tudást, ha­zánkhoz, egyházunkhoz való ragaszko­dásunkat, sok minden megpróbáltatást megéltünk az elmúlt évek alatt... A hadi­fogság nehéz éveit átvészeltük... Sokszor, amikor a Volga partján szeretteinktől tá­vol dolgoztunk s sokszor fogunkat össze­szorítva magunkban dúdoltuk a „Térj magadhoz drága Sión” c. énekünket... Gondoltunk arra az iskolára, ahol addig tanítottunk, tanítványainkra, vagy a hí­vekre, akiknek vasárnap és ünnepnap szlovák és magyar nyelven végeztük az istentiszteletet. (Levita tanító.) Amikor a nehéz évek után hazatér­tünk, éreztük, az akkori püspökünk - Ordass Lajos - segítökészségét. Min­dent, ami fáj, eltemettünk. Vagy akkori igazgató lelkészünk, Dedinszky Gyula meleg hangú segítökészségét. Igyekez­tünk újból bekapcsolódni egyházunk segítő munkájába. Hiszen itt Békéscsa­bán, Erzsébethelyen olyan nagyszerű lelkipásztorok pásztoroltak minket, mint Linder Károly, Linder László, a városban drjSzeberényi Z». Lajos, dr. Szeberényi Gusztáv és Jakabbfy György. Egyházunk 56 tanítóját, kántorát, levitáját (tanyai iskolánál) munkatár­suknak tartották. Bíztak munkájuk­ban, egymást segítettük. Még az államosítás évében sok bizta­tást kaptunk a nemrég elhunyt Mekis Ádám lelkészünktől is. A „Viharsarok” azonban itt is meg­mutatta arcát... 1952-ben, akik még akkor is végeztünk munkát az egyhá­zunknál... Ilyen üzenetet kaptunk „a megye legületékesebbjeitől”... ameny- nyiben X Y tovább folytatja, ősszel már olyan munkahelyen találja magát, ahol nem lesz alkalma kántorizálni... stb. Bízunk a Mindenható Istenünk meg­segítő erejében, csak arra kérjük egyhá­zunkat, hogy bízzanak bennünk s ve­gyék megkopott erőnket segítségül. Még érzünk magunkban egy kis erőt, hogy jóvá tegyük tékozlásunk hosszú idejét... Azt hiszem, egyházunknak is jobban kellett volna figyelnie az egy­házhoz visszatérő „tékozló fiaira”, akik lassan-lassan kezdenek visszatérni, he­lyet foglalni templomainkban... Egy­házunk szeretetét, ragaszkodását érez­tem családom iránt, amikor 1989 tava­szán megyénk esperese: Táborszky László kedves nejével látogatást tett nálunk egy szombaton... Azóta is egyik legszebb napunkra emlékezünk... dr. Selmeczi János, a Teológusok Otthona igazgatója, dr. Frenkl Róbert, egyházkerületünk felügyelője, a nemrégen elhunyt dr. Groó Gyula professzor is foglalko­zik egyházunk értelmiségével... „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (Mt 9,37.) Több pásztorra, lelkészre, aratóra van szükség. Lelkészeinknek sok a munkája, sok irányú a tevékenysége. Különösen ilyen nagy egyházközségnél mint a mienk, 4 lelkész, 1 segédlelkész pásztorol minket. Azt hiszem, ez orszá­gos helyzet. Szétszórt híveink gondozá­sa még nagyobb feladatot ró lelkésze­inkre. .. Pedig híveink nagy részét csak lá­togatásokkal tudjuk a 40 év tespedé- séből visszahódítani, gyermekeiket visszaszerezni a hitoktatásra, hiszen a szülők nagy része már nem része­sült egyházunk nevelő munkájá­ban... Pedig de sokszor hangzik el panaszuk, hogy a gyermekeik nem részesítik kellő megbecsülésben, nem ismerik a parancsolatokat: „tiszteld atyádat és ányádat!” Hiába hangza­nak el ezek a parancsolatok a temp­lomban, amikor nem hallják azok, akiknek leginkább szólnak ezek az in­telmek. Most, amikor a vallásoktatás szabad utat nyert, ez csak családok lá­togatásával oldható meg. Csak így re­mélhetünk visszatérést híveinktől és majd több lelkészt idővel. Remélem, addig is ébredeznek majd evangélikus híveink, és nemcsak papí­ron viselik hitüket: „Evangélikus”. Hála egyházunk bölcs vezetőinek, hogy elérték kitartó utánjárásukkal, ősszel újból megnyílhatnak a hires Fa­sori Evangélikus Gimnáziumunk ka­pui. Reméljük, hogy elérkezik annak az ideje is, hogy itt nálunk Békéscsabán is visszakapjuk evangélikus egyházunk gimnáziumát is, amely a nagytemplo­munk mellett várja majd a jövő evan­gélikus értelmiségét. 40 évi kényszerpi­henő után nagy szükség van erre! Varga Kontár János Békéscsaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom