Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-06-11 / 24. szám

Evangélikus Élet 1989. június n. irts GYERMEKEKNEK Kik a boldogok? „a tiszta szívűek” Bizonyára van már közülietek olyan, aki olvasott arról, hogy a szí­vünk, ez a csodás kis „motor” mi­lyen fáradhatatlanul dolgozik. Ha munkája megakad, ezzel maga az élet kerül veszélybe. Mégsem csak létfontosságú szervként emleget­jük, hanem sok-sok kifejezésünk­ben egy-egy embernek személyisé­ge, alakja rajzolódik ki előttünk. Fáj a szívem! - sóhajtasz fel, ha szomo­rú vagy. Jóságos, együttérző nagy- szüléidről így vallasz: csupasztv emberek. Lelkes tanárodat vagy bátor kiállású barátodat így jelle­mezheted: helyén van a szíve. Szó­kimondó, köntörfalazást nem isme­rő emberekre áll a megállapítás: ami a szívén, az a száján. Aki önző, irigy, mindig valami gonoszságon töri a fejét, csak magával törődik, azt sommásan szívtelen vagy kőszí­vű embernek nevezzük. Már ezekből is kitűnik, de a Biblia méginkább megerősíti, hogy szí­vünk az a hely, ahol megszületnek gondolataink, érzéseink, kívánsá­gaink, szavaink, tetteink, a jók és rosszak egyaránt. Ezt a helyet, ami­nek titkait egyedül Isten ismeri iga­zán, szívünket, Jézus tisztának sze­retné látni. Szavai szerint boldog­ság, tiszta szív és Isten látása ösz- szetartoznak. Mi a helyzet a mi szí­vünkkel? Minden rendben van? Néha elég csak megszólalnunk, s már a tisztátalan beszéd is elárulja szivünk állapotát. Észreveszed-e, hogy sokszor káromkodó, veszeke­dő, csúfolódó, a másikat sebző, vagy hamis szó hagyja el a szádat? Mi köze ennek a szív tisztaságá­hoz? Nagyon is sok, hiszen Jézus jól látja, hogy „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj" (Mt 12,34). Ha próbáltál már megvál­tozni, akkor tudod, hogy milyen ne­héz is ez! Durva beszéd helyett Is­tennel beszélgetni imádságban, bosszúállás helyett szeretettel szól­ni a másikhoz, tiszteletlenség, en­gedetlenség helyett szelídnek, szó­fogadónak lenni, hát ez nem köny- nyű. Mennyivel egyszerűbb, ha a kezünk, arcunk vagy a fogunk pisz­kos! Egy alapos mosdás, s alig le­het ránk ismerni. A szívünk megtisz­tulásához kevés a mi elhatározá­sunk és iparkodásunk. Istenhez kell fordulnunk, öt kérnünk, ahogy Dávid király tette, ö, amikor vétke­zett Isten és embertársa ellen, így imádkozott: „moss meg engem és fehérebb leszek mint a hó. Tiszta szívet teremts bennem Istenem..." (51. Zsoltár). Isten újjáteremtő hatalma mind­egyikünk szívét meg akarja és meg is tudja tisztítani. Tudod-e mikor kezdtaa te szívedet Isten megtisztíta­ni? Már a keresztségedkor, amire nem is emlékezhetsz. Mégis erről a páratlan eseményről tudnod kell, hogy ott nem kisebb és kevesebb történt egy szép Luther-énekünk szerint, mint: „Ez a víz piros folyam, Megváltónk áldott vére, gyógyír Ádámtól örökölt halálos betegségre, s elmossa minden vétkünk". (295. ének) Isten azóta is igéjével szólon- gat téged, hogy a bűn, sötétség ne nyerhessen teret szívedben, hanem bizalommal rátekintő, tiszta szívű gyermeke maradhass. A Példabe­szédek könyvében Isten egyenesen azt kéri tőlünk: „adjad fiam a te szí­vedet nékem!” (23,26). Talán jobban megérted, miért kéri ezt Isten, ha el­mondok egy történetet. Egy kislány nem értette ezt az igét, édesapja így segített neki. Elkérte kislánya taka­rékperselyét, ami csaknem üres volt. Néhány nap múlva megtöltve adta vissza. S megkérdezte: vajon mit gondolsz, miért kértem el tőled? A kislány azt válaszolta: arra gon­doltam, hogy valamit teszel bele. Is­ten is így akarja megtölteni szívünket iránta és emberek iránti szeretettel: mondta édesapja. Akik Istennek adják szívüket, en­gedik, hogy ö azt megtisztítsa, azok felé csodálatos ígéret is hangzik Jé­zus ajkáról: „ők az Istent meglát­ják”. (Mt 5,8) Hol és hogyan lehet látni Istent? Hiszen mi oly kicsinyek, parányiak vagyunk Őhozzá képest! Jézus mégsem állít lehetetlent. Te­kintetünket a mennyek országa felé irányítja, ahol vele és a Mennyei Atyával majd találkozunk, de a tiszta szív már most rácsodálkozik Isten munkájára. Gyönyörködsz a virágos mezőben, odasimulsz szüleid karjá­ba, olyan hétköznapi dolgok ezek. Bennük mégis megláthatod Isten végtelen szeretetét. Talán olvastad már A kis herceg-et. A különös mon­dat, amivel a róka megosztja titkát a kis herceggel, nem csak az emberek egymásratalálásához és megértésé­hez mutat utat, hanem még Istennel való kapcsolatunkra is érvényes: „tessék, itt a titkom. Nagyon egysze­rű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. (Saint-Exupéry) Deme Dávid A VASÁRNAP IGÉJE Lk 15,11-32 LEHET ÚJAT KEZDENI Nagyon is ismert állásfoglalás, hogy lemondunk valakiről. Lejtőn lefelé száguldó életeket nem igen akarunk - talán úgy érezzük, nem is tudunk - megállítani. Hagyjuk, hadd menjen tovább. Ez az álláspont gyakran magunkra is érvényes. Bele­törődünk abba, hogy bűneink erőt vegyenek rajtunk mond­ván: úgysem tudunk ellenük eredményesen harcolni. Pedig nem helyes ez az álláspontunk. Se másra, se magunk­ra nézve. A tékozló fiú példázata is egy csőd felé menő életet állít elénk. Mi az oka a csődnek? Legtöbbször saját önző énünk előtérbe kerülése. Majd én! Majd én megoldom saját életemet, majd én megmutatom, hogy magam is boldogulok. Van valamim, amit örököltem, amit kaptam, azzal be tudom rendezni életemet. Nagykorú ember vagyok. Saját dolgaimat majd én intézem. Ezt tette a példázatbeli fú is. Csak magára nézett. Nyűgnek, tehernek érezte az atyai ház gondoskodását, Magáéval maga akart gazdálkodni. Egy darabig jól is ment dolga. Nem érezte az atyai ház hiányát, sőt barátokat szerzett, jól „mulatott”. Jól érezte magát saját önzésében. És mégis csődbe jutott élete. A végső pusztulás felé haladt rohamlép­tekben. De a példázat arra tanít, hogy nem törvényszerű a pusztulás. Van visszaút is! Van lehetőség visszatérni az életbe, az atyai házba, aminek van megtartó ereje, jövője. A visszaút első lépcsője az, hogy észreveszem, valami nincs rendben az életemben. Ezt észre vehetem saját helyzetemben, de „mások” szavai alapján is. Itt mindjárt az a kérdés kerül elő, hogy figyelünk-e mások szavára, illetve el tudjuk-e, el merjük-e mondani az ezzel kapcsolatos észrevételeinket. Be- látjuk-e, beismerjük-e bűneinket, „tévedéseinket”, mulasztá­sainkat? Az első lépcső csak ez lehet: „0, nagy Isten sok a vétkem. Irgalmadat keresem.” Ehhez kapcsolódik mindjárt a második lépcső: megvallom bűnömet! A tékozló fiú is ezt tette. „Vétkeztem az ég ellen és teellened.” Bűnt megvallani! Ettől mi nagyon félünk. Mit mondanak az emberek, környe­zetünk? Eddig azt .játszottuk”, hogy mi igaz keresztyének vagyunk, most azt hallják, bűnösök vagyunk!? Merjük vállal­ni azt, ami eddig leterhelte életünket, ami bűn volt magatartá­sunkban, Istenhez és emberekhez való viszonyunkban. Nem azért, hogy ebben vájkáljunk, hanem azért, hogy a lezárás lépcsője legyen! A harmadik lépcső - tőlünk független, de csak ezzel lehet tovább lépni: Isten megbocsát! A bűnt beis­merő, a bűnt megváltó élet összefüggésében hangzik a bűnbo­csánat szava és ajándéka! Mert Isten bocsánata mindig fel­emeléssel jár együtt! Visszahelyez eredeti, gyermeki állapo­tunkba, ahonnan lehet újra,1 tiszta lappal továbbindulni. A példázat legnagyobb evangéliuma az, hogy nincs olyan mélység, ahonnan ne lehetne kiáltani Istenhez, s ahonnan Ő nem tudna kiemelni. Merjünk a mélységből is kiáltani Hozzá, merjük az Ő segítségét kérni minden helyzetünkben. Azok számára, akik Isten útján járnak, ez feladatot jelent, küldetést is: szavaikkal, életük példájával bizonyságot tenni arról; Isten ad megoldást, ha Hozzá fordulunk, kiáltunk. És még egy figyelmeztetés: ne legyünk akadályai Isten bűnbocsá­tó, felemelő szeretetének. Hivő gőgünk ne akadályozzon má­sokat, hogy megtalálják a bűnbocsátó Istent. ifj. Kendeh György IMÁDKOZZUNK „Mélységes mélyből kiáltunk Hozzád, irgalmas Isten. Ó, hallgass meg, kérünk, ne hagyj Elveszni bűneinkben! Ámen „írok nektek,ifjak.. É, mint Észtország Gyerekkoromban szívesen játszottam ország-várost. Egy alkalommal az É betű komoly fejtörést okozott. Tréfából Észak-Németországot írtam, amit a többiek nagy nevetéssel fogadtak. De amikor a könyv­moly Kubik Pali halálosan ko­moly ábrázattal Észtországot mondott, egy emberként ron­tottunk neki: te csalsz, ilyen ország nincs is! A vita eldönté­sére talán még egy zsebnoteszt is fellapoztunk, amely az egyes országok zászlait mutatta be: észtekről ott valóban nem esett egy árva szó sem. Tizenöt-húsz év elmúltával arról értesülök, hogy Tallin leg­magasabb tornyáról lekerült az eddigi szovjet lobogó, s helyette az észt nemzeti trikolórt lengeti az északi szél. Kék-fekete-fe- hér. A balti államok forrongá­sáról - amelyben az észtek jár­nak elől - az újságok már hóna­pok óta izgalmas tudósításokat közölnek. Most azonban első kézből értesülök a változások­ról, mivel evangélikus lelkész vendégemből, Heinoból csak úgy árad a szó. Elmondja, hogy az orosz nyelv eddigi uralmát mind több helyen felváltja az észt: maguk az orosz nemzetisé­gűek is - akiket tudatosan tele­pítettek nagy tömbökben ide - észtül tanulnak! (Az eloroszosí- tási kísérlet nem a bolsevik rendszerrel, hanem már III. Sándor cár idejében kezdő­dött.) Vendégem beszámol a gazdasági változásokról is: mind többen tiltakoznak az el­len, hogy az ipari termelés pro­fitját elviszik, mivel a gyárak 90%-a Moszkvához tartozik. Az észtek ezért vissza akarják kapni gyáraikat, egyúttal küz­denek a megnyomorító környe­zeti ártalmak ellen. Nem vélet­len, hogy a zöld mozgalopi ké­pezi az egyik legjelentősebb tár­sadalmi erőt - mi úgy monda­nánk, alternatív szervezetet amelyhez mind több új szerve­ződés, pártkezdemény zárkózik fel. Az észt Népfrontról a ma­gyar sajtóban is gyakran olvas­hatunk. A felvonulásokon, tün­tetéseken tömegek vesznek részt: az sem ritka, hogy 300 ezer ember. Ez azt jelenti, hogy minden 3. lakos az utcára megy! Igazi „daloló forradalom” ez, hiszen a nagygyűlések gyakran dalfesztiválként indulnak. (Ré­gi könyveket lapozgatva olva­som, hogy a dalünnepélyeknek, a nepkölteszet ápolásának gaz­dag hagyománya van erre.) Vendégemtől elsősorban az egyházi helyzetről érdeklődöm, már csak azért is, mert Észtor­szágban az evangélikusság van nagy többségben. Barátom csillogó szemmel meséli, milyen ébredés tapasztalható náluk. Az emberek csak úgy szomjaz­nak a Bibliára. Negyven éve nem nyomtathattak Szentírást: nem csoda, hogy most mind többen toppannak be hozzá ez­zel a kéréssel: Bibliát akarok venni! Kisvárosi temploma ko­rábban évente csak kétszer telt meg -=- most állandó a zsúfolt­ság. Karácsonykor a 700 férő­helyes templomban 1500-an szorongtak. A vasárnapi isko- < Iák alkalmait a helyi újságban is meghirdetik: a beíratott gye­rekek felének a szülei nem egy­háztagok! Igen gyakori, hogy tizenéveseket egyszerre keresz­telnek és konfirmálnak. Egyet­len nyáron több konfirmandu­suk volt, mint az utóbbi tíz év­ben! Remélik, hogy visszakap­ják államosított épületeiket, hogy a 144 gyülekezetben - ahol 90 lelkész szolgál - javul­janak a munkafeltételek. A tö­megkommunikáció soha nem látott mértékben nyit az egyhá­zak felé: karácsonykor televízi­ós istentiszteletet közvetítettek Tallinból, a sajtóban cenzúrá- zatlanul jelennek meg egyházi hírek, minden gyülekezetnek lehet saját lapja, körlevele. Heino külső megjelenésében, angol és német kiejtésében, de egész gondolkodásmódjában nagyon hasonlít a finnekhez. Ez pedig jó ajánlólevél. De több annál. Kínálkozó alka­lom, hogy az észtekkel is kiala­kulhatnának testvérgyülekezeti j kapcsolatok: talán éppen így 1 viszonozhatnánk azt a sok lelki és anyagi segítséget, amit a fin­nektől kapunk. A gyenesdiási üdülő ebédlőjé­ben az egyik kép három fát ábrá­zol egy vízparton. A festményt régóta ismerem, de üzenete iga­zán most jutott el* a szívemig. A fák a három rokon nemzetet jelképezik: a két egymáshoz kö­zeli a finneket és az észteket: a harmadik, tőlük kicsit lejjebb, minket, magyarokat. Ha ma játszanék, ország­várost, bizony szemrebbenés nélkül beírnám az É betűnél Észtországot. Fabiny Tamás Kedves Barátaim! Megható, hogy - amint leveleitekből kitű­nik - annyira együttéreztek ve­lünk, és sürgetitek beszámolóim folytatását. Köszönöm az idegon- dolást! Sok kérdés is érkezett tőle­tek. Ezekre majd a további levelek­ben igyekszem válaszolni. Közben fél év ment el legutolsó levelem óta. Sok érdekes esemény történt számunkra e hónapok alatt. Karácsonyról csak annyit, hcJgy - mint írtam - egyik kedves családnál voltunk szenteste. Távol hazánktól, s a családtól. De a ben­nünket körülvevő szeretet, a kará­csonyfa melletti éneklés, ima eny­hítette honvágyunkat. Kápol­nánkban valódi (bár másfajta) ka­rácsonyfa volt gyertyákkal, sza­loncukorral, alatta ötven csomag a gyerekeknek. Az ünnepnapon öm­lött a nyári eső, de azért szépen voltunk együtt. December és január itt a „nagy vakáció” ideje. Két nevezetessége volt ennek a két hónapnak. Az egyik a cserkésztábor. Innen 70 km-re álltak a sátrak egy csodás fenyőerdő közepén. A komoly munka, az izgalmas akadályverse­nyek, az esti tábortüzek felejthetet­lenek a számomra. Nagyon jólne­velt. fegyelmezett fiatalok ezek. És csak magyarul volt szabad beszélni, nyári szünet másik élménye l a tenger. Egyik család rendel­kezésünkre bocsátotta tengerparti szép lakását. A várostól másfél óra autóbusszal. Csodás dolog sütké­rezni a finom homokon, beállni a folyton hömpölygő hullámok veré­sébe! Nézni a hullámlovasokat, akik méteres deszkán fantasztikus *1 művészettel száguldoznak a vad hullámok tetején. De a tenger ve­szedelmes is. Egy református lel­kész itt lelte halálát. Néha a hullá­mok befelé sodornak, van, aki bír­ta, és két óra múlva tudott csak újra partra vergődni. A tengerparton néztük egyszer elbűvölve a néger erédetü gyógyító szekta több órás szertartását. Csendes dobpergés mellett jöttek az elkerített körbe a gyógyulást keresők és a különféle mozdulatok és suttogások kíséreté­ben kezelték az idegbetegeket, meddőket, migréneseket. Ennek a szektának a tagjai szórtak a tenger­be piros rózsákat az istennőnek, mint az előbbi levelemben írtam. Szeretnék még szólni Brazília két nagy eseményéről. Természete­sén a futballmeccsek óriási töme­geket vonzanak a stadionokba, s ezeket az autósok messzire elkerü­lik, mert órákat veszítenek, ha be­lekerülnek egy meccs gyülekező vagy szétosztó tömegébe. Pelé óta, akinek a mosolygó arcképe napon­ta látható a tv-reklámokon, nem megy jól itt a futball. De nem erről a témáról akartam szólni. Az or­szág két fő eseménye: a választá­sok és a karnevál. A választásokat hónapokon át óriási agitáció előzi meg, plakátok, röplapok milliói, a tv és a rádió főműsoridőben szólal­tatja meg a pályázókat. Az a ta­pasztalatom, hogy minden brazil született szónok. Ömlik a szó nem csak a politikusokból és az utcá­kon át órák hosszat beszélgetők­ből, de a 4-5 éves gyerekekből is. Szavazni szigorúan kötelező. Aki nem szavaz, elveszti állását, nem kap útlevelet. Előzőleg a polgár- _____U______________________ A március 15-i ünnep örömöt és csalódást hozott nekem Levél Brazíliából (4) Sao Paulo 1989. május mesterre és tanácstagokra szavaz­tak, s most már nagy a mozgás a novemberi elnökválasztás előtt. De még nagyobb esemény a kar­nevál. A húshagyó kedd előtti négy nap a brazilok számára az eszten­dő csúcsa. Egész évben készülnek erre. Szorgosan működnek a szamba-iskolák, hogy amikor el­jön az idő, leírhatatlan jókedvvel, vidámsággal vonuljanak éjjel­nappal ezrek és ezrek gyönyörű ruhakölteményekben és bikinik­ben dalolva, táncolva. A tv éjjel­nappal közvetíti ezt a pazar látvá­nyosságot. Posta és üzletek zárva. Az egész ország szamba-lázban van. Elképzelhetetlen, hogy ugyanakkor vannak favelák és éhező emberek. Nagy esemény volt számunkra a március 15-i ünnep. Ezt mindig az evangélikus egyház rendezi. (Az aug. 20-at a katolikusok.) Engem kértek arra, hogy az ünnepi beszé­det tartsak és rendezzek valami műsort. Utóbbira több héten át folytak a próbák. 14 fiatál, és 4 felnőtt szerepelt a vidám műsor­ban. Hazulról hozott villámtréfá­kat adtunk elő. A többnyire in­kább brazilul tudó fiatalok öröm­mel tanulták meg szerepüket és jó magyarsággal adták elő. Nagy si­kerük volt. Négy zenészt is sikerült találnom, akik kuruc- és Kossuth- nótákat játszottak és a jelenlévő 200 vendéget kértem, énekeljünk^ együtt. Könnyes szemmel dalolták a régi, kedves nótákat. (Eddig itt egyoldalúan az idősebbeknek is­meretlen csángó és erdélyi dalok hangzottak népi táncok kísérete­ként.) Ünnepi beszédemben töb­bek között azt mondtam: „Tiszte­lem Kossuthot, de én Széchenyit szeretem, aki - mint jó sakkozók - józanul, körültekintően ítélte meg az ország helyzetét és kezdte meg a reformok megvalósítását. Látó ember volt, ahogy a régi magyarok nevezték a prófétai lelkű embere­ket. Imádkozunk azért, hogy Ma- gyárországon is ez a Széchenyi-féle józan látás érvényesüljön, és ne a forró fej és indulatok vigyék rossz irányba a szépen megindult kor­szakváltást.” Vacsora is volt, és az asztalok között zenészeink jártak és emelték a hangulatot. A március 15-i ünnep örömöt és csalódást hozott nekem. Az volt az örömöm, hogy ezen a szép estén a kolónia három csoportja együtt volt szeretetben. A magyar koló­niában ugyanis három, egymással vitázó, rivalizáló egység alakult ki. Van a „katolikus vonal”, mely nem a felekezeti elkülönülést jelen­ti, hanem híres iskolájával, külön i cserkészcsapatával sajátos széllé- | miséget hordoz. A másik a „Ma- 'i gyár Ház” csoportja. Ennek tagjai \ főként politizálnak és otthoni kö- l rökkel vannak kapcsolatban. A harmadik az evangélikus egy­ház, amely - úgy ítéli meg minden­ki, hogy a legdinamikusabb vagy tíz év óta. Nos, annak örültem, hogy ez a három csoport együtt volt ezen az esten, együtt nevetett, együtt dalolt. A csalódásom az, hogy az ünnep után újra elszakad- tan távozott a 200 magyar. Termé­szetesen egyetlen este nem temet­heti be a régi szellemi „lövészárko­kat”, de az a látásom, hogy meg­marad ez az elkülönülés addig, amíg a brazil tenger el nem nyeli az egyre fogyó magyarságot. Szomo­rúságom, hogy tehetetlen vagyok. Persze tekintetbe kell venni azt, hogy ide három időszakban jöttek ki magyar testvéreink. A második világháború előtt jöttek, majd leg­többen a háború után, és vannak, akik 56 után érkeztek. Ez is sok mindent megmagyaráz. És még egy lélektani tényező. Minden em­ber hordoz sebet. De az emigrán­sok külön sebet is hordoznak. Azt mondják, sem itt nincsenek, ott­hon, sem Magyarországon. Érzé­kenyek, zárkózottak, bizonytala­nok. A következő bibliaórák fog­ják elmondani, milyen „lelki ba­tyuval” érkeztek ki, mit éltek át otthon az egyház területén. Itt ősz van. Hullanak a levelek. Otthon már szép tavasz bontako­zik ki. De ősz és tavasz fölött ugyanaz az isteni jóság tart ben­nünket. Testvéri szeretettel: Görög Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom