Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1989-01-01 / 1. szám

fllKUS t,ie I^WWECEmBEr 18. GYERMEKEKNEK Elmúlt egy év Gyermekkorunkban az évek múlásának nem tulaj­donítunk nagy jelentőséget. Az időt túlságosan cammo- gónak érezzük és inkább sürgetni szeretnénk. „Csak itt lenne ínár a születésna­pom! Csak jönnének már az ünnepek, az iskolai szünet!" Gyerekfejjel alig várjuk, hogy nagyok, felnőttek le­gyünk. Egy erős belső vágy hajt minket, mert sokat aka­runk élni és tapasztalni. Er­ről ír egy svéd kislány is: Sietek. Nem érek rá. leckét írni, kivinni a szemetet, ■ kitakarítani, Be kell majszolnom az egész világot, mint egy paradicsomot, mielőtt megöregszem, mielőtt meghalok. Versenyt futunk az idővel, Nem is annyira a szilveszter este, mint inkább a születés­napunk döbbent rá a visz- szahozhatatlanra: elmúlt egy év. Soha többé nem le­szünk már ennyi évesek. Azt is tudnunk kell, hogy életünknek, cselekedeteink­nek kitörölhetetlen nyoma marad. Szüléink őrzik emlé­kezetükben az első kimon­dott szavunkat, cseperedé- ,1sünk sok-sok szép pillanat, tát, .első kis .alkotásainkat, ajándékainkat. De megőr­ződik a rossz is. Egyszer majd ti is érezni fogjátok az idő rohanásának könyörte­lenségét, amikor nincs mó­dunk a jóvátételre. A letört faág már sohasem nő visz- sza. Az elmulasztott házifel­adat egyese ott éktelenkedik az ellenőrzőnkben. A meg­bántott nagymamától már nincs lehetőségünk bocsá­natot kérni. Sokan hordoz­nak miattunk sebeket, mi is viseljük a mások által oko- zottakat. Még jó, ha valamit helyrehozhatunk ezekből. Isten sokszor ad időt és al­kalmat rá - észrevesszük-e? Csak szüléink rohanásá­ból, örökös időzavarából sejtjük, milyen drága portéka az idő. Nehéz jól bánni vele. Ne rohanjon el üresen, hiá­bavalóan. Szomorú, ha nap nap után csak azt tudjuk mondani: semmi . különös nem történt. Felnőttként az eltékozolt évek irtózatos te­herként nehezedhetnek ránk. Valamit végérvényesen elmulasztottunk, nem tettük a dolgunkat. Nem vettük ész­re a társainkat, akiknek szükségük lett volna barát­ságunkra. Az Úr Jézus sírt Jeruzsálem felett, mert nem ismerték fel, hogy benne az Isten „látogatta meg" őket, A nekünk adott idő szá­munkra is az Istennel való találkozás nagy lehetőségét jelenti. Vajon sokasodtak az elmúlt esztendőben az eluta­sított hivogatások? Fontos volt-e számunkra, hogy kö­zelebb kerüljünk hozzá? Van, ami örömmel tölthet el, miközben búcsúzunk egy évtől: kezdődik az új. Isten azt az örömhírt üzente Jézus Krisztusai,, . hpgy, nála új. kezdetet kap az életünk. Minden, ami véget ér hozzád érkezik, Istenünk. Az év, az életünk, az egész világ. Minden, ami hozzád érkezik, új kezdetet kap. Az év, az életünk, az egész világ. Ámen. Tekusné Szabó Izabella Egyre gyorsab­ban változó vi­lágban élünk. Új helyzetek friss döntések elé állí­tanak. Régi sza­bályok érvényü­ket vesztik. Egyre nezhezebb kiiga­zodnunk szűkebb és tágabb környe­zetünkben. Egyre nehezebb megfe­lelnünk korunk kihívásainak. Többször meg kell állnunk, hogy tájé­kozódjunk s hogy megvizsgáljuk, mit sikerült elvégeznünk, mit mulasztot­tunk. Ehhez-szilárd tájékozódási pont­ra van szükségünk. - Óév napja vala­miképpen mindnyájunkat megállít. Minket, keresztyéneket az év végi számvetéskor is Isten igéje tanácsol. Hivő őseink hitvallásával bátorít: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mind­örökké ugyanaz.” Az egyetlen, aki nem változik. Nemzedékek tapasztalják ugyanannak. Kicsoda ez a Jézus Krisz­tus? Az élő, örök Isten emberi, szolgai formában. „Az én Uram, aki engem elveszett és megítélt embert megvál­tott”. Kicsoda 0? Saját maga vallott önmagáról sorozatban újságunk lap­jain is az „én vagyok” kezdet igék kije­lentéseiben. Szeretete kiapadhatatlan. Elért ben­nünket a múltban, ránk ragyog a jelen­ben és elkísér a jövendőbe. Szeretetével kiűzi félelmünket. - Szolgál nekünk szentségeiben. Megbocsátja bűneinket, megtisztít és megerősít. Küldi Szentlel-' két, hogy vigasztaljon, utat mutasson. - Könyörög értünk az Isten színe előtt. Romolhatatlan, örök életet készít az őt szeretőknek. Megláttatja velünk dicső­ségét. O - aki volt, van és aki eljövendő - velünk van mindenkor. Velünk volt az elmúlt év vándorújának napsuga'ras tájain és a halál árnyékának völgyeben. Rajta tájékozódjunk most, és vele in­duljunk az új esztendőbe! Mert bizo­nyos, hogy vele mindig számolhatunk. Int és figyelmeztet igénk: „Tetszetős tanításokkal ne hagyjátok magatokat félrevezetni." Az új esztendőben is ta­lálkozunk majd sokfajta, igétől idegen gondolattal. Sok közülük valóban tet­szetős, mert ránk nézve hízelgő. Fel­ment bennünket, olcsó és könnyű meg­oldásokat kínál. A Szentírás figyelmez­tet, hogy ne hagyjuk magunkat általuk vezettetni. Sikereket, látszateredmé­nyeket mutatnak föl, de nem oldanak meg semmit. Ne higgyük, hogy akkor bol­dogulunk job­ban, ha csak, ma­gunkkal törő­dünk. Ne higy- gyük, hogy eleg lesz mindenhez a saját eszünk, erőnk. De higy- gyük, hogy Isten törvénye ma is életünk legjobb rendező elve. Bíz­zunk Krisztus el­és megigazító szeretetében! Nem igaz, hogy a halállal mindennek vége. „Nin­csen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”. A jövendőben pedig a Bíró elé állunk, ahol számot ekll adnunk szavainkról, tetteinkről, mulasztásainkról, bűneinkről, remény­ségünkről. Hogyan állhatunk meg a Szent és az Igaz előtt? Nincs más meg­oldás bűneinkre, mint Jézus megtisztí­tó vére. Nincs már reménységünk a halálra és az örök életre, mint Jézus húsvéti győzelme. Az ilyen Istenben bízó életfolytatásra kínál igénk alapot: „Jó, ha kegyelemtől erősödik meg a szív” és „ne feledkezze­tek meg vezetőitekről... figyeljetek éle­tük végére és kövessétek hitüket.” Nem természetes, hogy bízni tudunk Isten ígéreteiben, s abban, hogy minden baj­ban, kísértésben kezében vagyunk, hogy megőriz és megtart. Nem magától értetődő, hogy bizodalmunk van Krisztushoz, mint Megváltóhoz és Bí­róhoz. A hitben is gyenge a szívünk. Istennek kell hitre is megerősítenie. Addig szól hozzám , addig munkálko­dik bennem Lelke titkos erejével, addig érezteti gondviselő jóságát es irgalmát, hogy egyszer csak érzem: nála nélkül semmit se cselekedhetem, de „minden­re van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít". Áldott segítőink a hitrejutásban és hitben való megmaradásban hivő őseink, vezetőink és hitben iáró tár­saink, Életükkel - és sokan vérükkel - pecsételték meg Isten igéjének igazsá­gait. Figyeljünk életükre! Az általuk megértett és átélt hitigazságokra. Em­lékezzünk rájuk és kövessük őket! És velük együtt minden idők változatlan Urát - Krisztust! Bárdossy Tibor Imádkozzunk „Sebten elmúlik rövidke időm. Földi fény tűnik, fakul az öröm. Változik, pusztul minden körülem. Te, ki nem vál­tozol, maradj velem!" Ámen ÓÉV ESTE IGÉJE Zsid 13,7-9(14) MARADJ VELÜNK, URUNK! \ Sipos Károly ÚJÉVBEN- Hátam'megett van már a múltam s az új elé még nem Indultam. Pedig látom, hogy hlva-hlvnak titkai új év partjainak. Hátam megett egy nyitott könyv már a múlt és benne mennyi könny s kár! Mulasztás, hiba, bűn és vétek - Ezért voltak a szenvedések. űrömet is ha mégis adtál, azért volt ez, mert irgalmaztál s most áldom legnagyobb kegyelmed, mely nem vet el, de Hozzád enged. Bezárt könyv van most még előttem, de én Tehozzád elszegődtem S tied Uram, a hála s ének, hogy élek még s hogy Néked élek! V __________________________________________________J „í rok nektek, ifjak..” „ZORD DÍSZLETEK BIZARR TRAGÉDIÁKHOZ” Erdélyi utazás Hárman voltunk, három napig maradtunk, három várost láttunk: Brassót, Sepsiszentgyörgyöt, Ko­lozsvárt. Szorongva vágtunk neki az útnak, hiszen eppen indulásunk estéjén értesültünk a bukaresti ma­gyar diplomata kiutasításáról. El­ső benyomásaimat Erdélyről még a vonaton szereztem, ott elő embe­rekkel beszélgetve. Fiatal pár. Vásárolni jöttek át, de még nem tudják, mit vesznek el tőlük a határon. Jó okuk van a félelemre: a vámosok, de még a kalauzok is, kíméletlenül visszaél­nek egyenruhájuk biztosította vélt jogaikkal. Néhány tapasztaltabb utazó már készenlétben várja őket, hogy a kellő pillanatban egy doboz cigarettát, egy tábla csokoládét vagy egyéb különlegességeket csúsztasson az illetékesek marká­ba. A vonaton fel-felbukkanó ké­tes személyek sorát oldalakon ke­resztül lehetne folytatni. Említhet­ném azokat az élősködő magyaro­kat, akik kifejezetten pénzszerzési szándékkal utaznak Erdélybe, hogy ott luxuscikknek számító ká­vét, kakaót, tejport, gyógyszert ad­janak el drága pénzért. Sajnos akadnak a rendőrségnek dolgozó provokátorok is; velük már haza­felé találkoztunk. „Nem tudna 500 Ft-ot felváltani?” -, fordulnak sor­ra áz utasokhoz, így tudakolva, hogy ki mennyi pénzt szerzett feke­tén. Forinthoz ugyanis az erdé­lyiek nem juthatnak. Édesanya és gyermeke. Az út­nak még hármasban vágtak neki, de vissza már csak ketten mennek. A család feje Pesten maradt. Re­mélik, hogy valamikor nekik is si­kerül átjutni. Hogy addig hogyan tartják a kapcsolatot? Az még a jövő titka. Hogy a család maradék részét kegyetlenül meghurcolhat­ják odahaza? Nem baj: a lényeg, hogy legalább egy valaki végre jó él, s nemcsak a napi betevője van biztosítva, hanem lelkileg is ep ma-.,,, rád. Erdélyben mindennél fájóbb^ az a lelki-szellemi megnyomörítás, amely sokakat akár öngyilkosság­ba is kerget. A költő nem írhatja le, ami a szivén van, mert kezét gúzs­ba kötik. A színész nem szavalhat saját bújáról és öröméről, mert szájára lakatot tesznek. Az öreg parasztbácsi nem ültethet keltjébe piros és féhér virágokat, mert mindez a zölddel együtt a magyar színekre emlékeztetne. Ezért aztán a vonaton - amikor megkérdez­zük, mire lenne szüksége - nem kér tőlünk mást, mint egy darabka nemzetiszínű szalagot. Nem cit­rompótlót, nem is pudingport, mint sokan mások - csak egy kis darabkát a magyar színekből. Ben­nünk még megbízik... Most sajnál­juk csak igazán, hogy hátizsá­kunkról óvatosságból levettük a magyar zászlócskát. De megígér­tük neki: ha legközelebb Szekely- keresztúron járunk, felkeressük ot és családját. Búcsúzóul egy átmen­tett Károli-bibliát nyomunk a ke­zébe, aminek látványa, de főleg ta­pintása, forgatása es lapozgatása Könnyeket csal fáradt szemébe. Mi is könnyeinkkel küszködünk«: bár adhattunk volna neki még vala­mit! Bár ne olyan sötét kenyeret kellene ennie, mint amilyen a bar­na műbőr táskája volt! Bár kapna elég tejet, húst, cukrot! Bár eléne­kelhetné a magyar himnuszt! Bár­csak szabadon gyakorolhatná re­formátus hitét! Istenem, bárcsak ne volnának ilyen különbségek ember és ember, ország és ország, nép és nép között! Brassóban a várt kép fogad ben­nünket: üres üzletek és megtört, csalódott, fásult arcok. Szürkeség és sivárság. Tömött hátizsákjain­kat látva reménykedve fordulnak hozzánk az emberek: nincs-e vala­mi eladnivalónk: A cukrászdában nem tudnak aprót visszaadni, ezért á cukorka szolgál váltópénz gya­nánt... Mi azonban boldogok vagyunk, hogy egy evangélikus gyülekezet­nek vihettünk valamit. Ha nem is váltottuk meg vele a világot (sokan ugyanis ezt kérdezték induláskor: mi értelme van az egésznek?, az összes erdélyit úgysem tudjátok megetetni!), mégis legalább részvé­tünket, együttérzésünket fejeztük ki. Meghallgattuk őket, s ígéretet tettünk arra, hogy a lehető legha­marabb visszajövünk. Ez a vára- j kozás erőt ad nekik a folytatáshoz. Érdemes tehát azt a keveset is elvinni Erdélybe, amink van. Az ott élőknek átadhatjuk erőnk, hi­tünk, szeretetünk apró, de mara­dandó darabkáit. A-Ttnagyar emlékek felsorolása külön .hasábokat érdemelne. Most rövidért' csak egyél éttiHték közü­lük : ott állhattam Dsida Jenő sír­jánál a kolozsvári házsongárdi te­metőben. 0 már több, mint fél év­százada keserűen látta Erdély helyzetét: ......Transsylvániára la ssanként őszi felhők csüngenek, zord díszletek bizarr tragédiákhoz s a gyér futóka rőtes levelére örökké tartó vén eső pereg...” Imádkozzunk, hogy mégse tartson örökké. Béndek Katalin Bibliai témájú műalkotások a Csontváry-teremben ígéretes kezdet GQ Podmaniczky Pál: Megszabadított élet CP „Jelenetek a Bibliából" címmel rendezett kiállítást a Képcsarnok Budapesten, a Vörösmarty téri Csontváry-teremben. A kortárs ma­gyar művészek alkotásait bemuta­tó tárlat december elsejétől tizedi­kéig volt megtekinthető. A kiállí­tást Dr. Kocsis Elemér református püspök, a Magyar Bibliatanács el­nöke nyitotta meg. Megnyitó be­szédében szólt a görög és a római egyház művészetpártoló voltáról, majd arról, hogy a protestáns egy­házak életéből sem hiányzik a mű­vészet. Az előbb említetteknél puri­tánabb templomok egy része ön­magában műalkotás, ezenkívül számos ntű - többek Között Remb­randt sok műve - készült protes­táns megrendelésre. Kocsis püspök ígéretes kezdetnek nevezte a kiállí­tást - az elmúlt évtizedekben nem sok hasonlót láthattunk. Elég Kon­dor Bélán vagy Szántó Piroskán gondolnunk, hogy lássuk, születtek bibliai fogantatású műalkotások az elmúlt néhány évtizedben is, az ilyen kicsiny ugyan, de átfogóbb kiállítás megrendezése mégis új, ígéretes kezdet. A tárlaton többféle stílus képvi­selteti magát. Garabuczy Agnes „Énekek éneke” című képe eredeti jelentésénél ragadja meg az allegó- rizálásnak oly gyakran áldozatául esett ótestamentumi könyvet: a tiszta szerelmet, az Istentől meg­szentelt erotikát ábrázolja. Az arany háttér, a képszéli piros keret, az egyszerű, ornamentumszerű nö­vényábrázolás keleties jelleget ad a képnek. Fischer Ernő néhány képe a bizánci művészetet idézi elénk, szép „Angyali üdvözlete” pedig Paul Klee és Joan Miróínspiráció- jára vtfiL Gyönyörű rajzú Bada­csonyi Sándor „Júdás csókja” és Porkoláb Zoltán magas, négyszög­letes oltárszárny alakú „Pietája”. Mindkét kép barna, sárga és fehér színekből épül fel, az utóbbi fény­kezelése lágy, az előbbié éles, kont- rasztos. Júdás arcán a például Hie­ronymus Bosch képeiről ismert go­nosz indulatokat kifejező profil tű­nik fel. Szabolcs Péter „öregember gyerekkel” című kisplasztikája ikonográfiái szempontból a Szent Kristóf-ábrázolások. analógiájára készült. Hogy mit jelent? Nem mondható meg egyértelműen. De aki elgondolkodik egy-egy műal­kotás láttán, ahhoz szól az a mű. Talán azt mondja, ha a keresz- tyény legenda mindennapi valóság- egy öregember gyermeket visz a vállán -, a Biblia sok-sok momen­tuma is valósággá lehet, s gyakran rajtunk múlik, hogy valóban azzá lesz-e. Amennyiben nem a kont­raszt bemutatása a célja, erre utal­hat Horváth Lajos „Teremtés” cí­mű festménye is: piszkos, összefir­kált, foltos téglafalon a Teremtő és Ádám keze Michalengelo fest­ményéről a Six tus-kápolnában. A teremtés, Isten műve az ember­rel nem ért véget. Somos Miklós „Pléh Krisztus” című képén zöld hegyoldalon né­hány mozgó alak, a pléh Krisztus- mögötte ragyogó fény. ígéretes kezdet lehet ez a kiállítás abban az értelemben, hogy néhányan azok között, akik a röpke tíz nap alatt megtekintik a tárlatot, a jelképek, jelentéshordozók mögé is látnak. És ígéretes kezdet lehet ez a kiállí­tás abban az értelemben is, hogy reménységünk szerint több ilyen kiállítást láthatunk az elkövetke­zendő években, évtizedekben. Zay Balázs A szerző evangélikus teológiai professzor volt a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Sopronba ki­helyezett fakultásán. A hívő tudós érzékletesen tudja megeleveníteni az első század légkörét, hangula­tát, embereit és eseményeit. Bibliai regényének hőse Onesimus, a Fi- lippi-beli Filemon szökött rabszol­gája, aki Rómában Pál apostol környezetébe kerül, s onnan - pártfogó epistola kíséretében - Pál küldi vissza gazdájához. Lélektani regénynek is mondhatnánk e mű­vet, mert olyasmit kísérel meg, amit sem a korabeli, sem a törté­nelmi irodalomban nemigen talá­lunk : a rabszolga érzés- és gqndo- latvilágának ábrázolását. Mi viszi Onesimust a szökés útjára« noha gazdája jól bánik vele, tehetségét, tanultságát megbecsüli? És miért megy mégis vissza, miután Pál Krisztusban való hitre vezette? A könyv lapjain fokról fokra kö­vetjük Onesimus teljes lelki átala­kulását, miközben a császári Ró­mában is bepillantást nyerünk. Onesimus egy udvari tisztviselő íródeákjaként közeli tanúja lesz Agrippina anyacsászárnő meggyil-. kolásának, és elborzad, mert rá­jön, hogy a gyilkosságot maga j} fiú, Néró rendelte el. A zsarnok­ság, az erőszak, a palotától a siká­torokig uralkodó bűn világától éles határvonal választja el a ke­resztyén gyülekezet tiszta és egy­szerű közösségét. Onesimus azonban nemcsak ' történelmi figura, szökése nemcsak a Filemonhoz szóló levél megírásá­ra alkalmat adó esemény. Szemé­lye jelkép is: a bűn rabságából me­nekülő lélek szimbóluma, a léleké, mely mindenképp kegyelemre és felszabadításra szorul, akárcsak a szökevény rabszolga. A tudós professzor azonban nem szórakoztatni, hanem tanítani akar. Keveri tehát a regényműfajt az írásmagyarázattal és a meditá­cióval; ilyenkor rendszerint a cse­lekménybonyolítás legérdekesebb részeit szakítja meg egy-egy elmél­kedéssel. Ezáltal nehéz olvas­mánnyá válik a regény, de érdemes megküzdeni vele. Más kérdés, és napjainkban né­mi magyarázatra szorulna a rab­szolgaság ügye a keresztyén gyüle­kezetekben. Mi a rabszolgaságot felettébb igazságtalannak tartjuk, és eszünk ágában sem lenne a szö­kött rabszolgát elítélni, vagy éppen visszaküldeni. De nem szabad megfeledkeznünk a kor légköréről, jogrendjéről: Évszázadokig eltar­tott, míg sikerült a rabszolgaság intézményét megszüntetni (és még másfél ezredév után is felütötte fe­jét Amerikában!). Renan, a ke- resztyénség születésének neves francia történetírója mondja, hogy a rabszolgaságra az üldözés mérte a döntő csapást: amikor úr és szol­ga együtt hullatta vérét az aréná­ban, akkor vált valósággá testvéri­ségük, mellyel a rabszolgaság ösz- szeegyeztethetetlen. De Onesimus és Filemon még az első üldözés előtt élt, Pál pedig valószínűleg an­nak esett áldozatul. A Pál apostolt ábrázoló fedő­lappal, szép kivitelben megjelent könyvet gondos jegyzetanyag és névmutató egészíti ki. (Evangéli­kus Sajtóosztály) Bozóky Éva /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom