Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-01 / 18. szám

Evangélikus Élet 1988. május 1.

GYERMEKEKNEK

Lk 24,25-27

„ Bibliaóra ”az országúton- akiről az írások szólnak

„Akkor ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondták a próféták! Hát nem jezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban r<3la szólt.”

Jól ismerjük azt az érzést, amikor valakiben csalódnunk kell. Csalódni, mert megígért valamit és nem teljesítette. De azt hiszem, mi is többször okoztunk már ilyen csalódást másoknak: ha nem is rossz szándékkal, de egyszerű feledékenységből nem teljesítettünk valamit, s ezzel mindenképpen fájdalmat okoztunk. Van-e a világon valaki egyáltalán, aki minden szavát megtartja, akinek sosem kell azt mondania: „Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, kiment az eszemből..."? Igen, van. Isten az, aki a legtöbb ígéretet tette s eddig mindet megtartotta.

Az emmausi tanítványok nem ismerték pontosan Isten ígéreteit. Te vetted már a fáradságot, hogy megismerd? Ha kézbe veszed a Bibliát, nem lapozod-e át a próféták könyveit, hogy minél előbb Jézus és az apostolok életéről olvashass? Pedig az egész Újszövetség Isten régebbi ígéreteire épül, s ezeket az Ószövetségből ismerheted meg. Isten ígéreteit nem ismerni, nem foglalkozni vele: bűn. Figyeld csak, az addig tapintatos, türelmes Jézus hogy kifakad: „Ó, ti balgák!” Miért? Mert a két emmausi rest volt arra, hogy a Jézusról szóló próféciákat megismerje és elhiggye. Pedig akkor nem is lepődtek volna meg azon,

ami Jézussal történt. Sőt, örültek volna, mert az Isten ujjlenyomatát vették volna észre a véres eseményekben.

Istennek sem könnyű teljesítenie ígéreteit, különösen az emberiség megváltására tett ígéretét: egyetlen Fiát, Jézust elküldeni, feláldozni értünk. Minél nagyobb valakiben a szeretet, annál jobban fáj a szeretett személynek az elvesztése. Ha mi a tökéletlen emberi szerete- tünkkel annyira tudjuk félteni egymást, szülő a gyermekét, hogyne fájt volna ez istennek, aki maga a tökéletes szeretet! De megtette - mert megígérte.

Jézus Krisztus halálával és feltámadásával megnyitotta felénk Isten ígéreteinek gazdag tárházát: azóta életünk minden napját Isten ígéreteinek fényében élhetjük. A keresztyén életnél nincs izgalmasabb: minden lépésnél őrá figyelni, igéjéhez igazodni, figyelni a keze munkáját életemben. De szabad Ót szaván fogni is: „Uram, keresztelői, konfirmációi igémben, vagy reggel az útmutatóban azt ígérted..." Ismerd meg Isten megvalósult ígéretét, Jézust, és bátran lapozgasd a próféciákat, mert még nem teljesedett be minden! „Hit" nevű érzékszerved csak így fog kifejlődni, megerősödni.

Bálint Józsefné

A

VASÁRNAP

IGÉJE

IKrón 16,1-2. 7-15

SZERETÜNK-E ÉNEKELNI?

Az ének és a zene mindig magasabb hőfokon fejezi ki az érzelmeket, mint akár a szó, vagy írás. Ezért örüljünk, hogy élhetünk vele. A zene és az ének akkor igazán tfiagávalraga'dó, ha mély lelki átélésből fakadt. (Gondoljunk a történelmi sorsfordulókon született remekművekre.)

Dávidot az a nagy élménye indította énekszerzésre és dallamkomponálásra, amikor a szövetség ládáját felhozták Kirjáth-Jeárimból Jeruzsálembe, a Sión hegyén felállított szövetség sátrába.

Nekünk azóta ennél is nagyobb és világraszólóbb történések színhelyévé vált Jeruzsálem. Ott ment végbe Jézus Krisztus engesztelő halála és dicsőséges feltámadása. Ott kötött velünk Isten új szövetséget. Ezért lélekben mi is elzarándokoltunk oda a húsvéti ünnepekben

t

is. Passiójátékokkal, húsvéti oratóriumokkal, istentiszteleti korátokkal magasztaltuk megváltó Istenünket.

Lehet, hogy aki e sorokat olvassa, olyan kis gyülekezet tagja, ahol nincsenek egyházzenei rendezvények, és csak egy harmonium kíséretével énekli a „zsoltárokat”. Éljünk ezzel a lehetőséggel is boldogan. Én a legszebbnek a vox humana-t, az emberi énekhangot tartom minden zenei eszköz előtt. Ezért megkérdem, hogy szeretünk-e énekelni? Igénkben azt halljuk, hogy Dávid nem pusztán passzív szereplője, résztvevője az ünnepi rendezvényeknek, hanem az alkalomtól ihletett éneket ir és zenét szerez, sőt liturgikus táncot is jár örömében (13,8). Pedig ő nem volt levita. Énekeljünk hát mi is és ne bízzuk azt csupán a hivatásosokra.

Egy híres karmestert hívtak meg egyszer egy falusi zenekarokból szervezett zenei találkozóra. A próbán a hatalmas együttesben az egyik fuvolás leállt. Úgy gondolta, hogy ekkora zenekarban észre sem veszik őt. De a karmester megálljt intett és így szólt: „Hol maradt a flótás?!” Isten a te hangodat is várja, amit motiváljon szövetséget kötő szeretetének a mély átélése. Dávidot is ez indította ujjongó éneklésre és olyan zenére, mely a szíve húrjain szólalt meg először: „Énekeljetek, zengjetek dicséretet neki, .emlegessétek minden csodáját!” Cantate! Énekeljetek!

Madarász István

IMÁDKOZZUNK

Uram, Istenem! Köszönöm, hogy megismertetted velem nemcsak csodálatos törvényeidet, amikért Dávid magasztalt egykor, hanem megváltó szeretetedet és bűnbocsátó kegyelmedet is. Fogadd el értük hálás szívem és ajkam dicséretét. Ámen.

Igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni?

A múlt felé tekintés után, mi- utár^ megbocsátottam felebarátomnak, most a gyónó kérdés a jövőmet veszi célba, mert bűnbocsánatból élő tartalmas életet vár Megváltóm.

A gyónás komolyan vételét jelenti. A< gyónás komolyságához tartozik a készség, elhatározás, minden erővel arra törekedni, hogy az elkövetett rosszat többé nem tesz- szük. Erre utal a gyónó kérdésben az „ezután”. Isten Jézus Krisztusért eltörölte minden bűnömet; csodálatos erőforrás ez a konfirmandusnak, aki a keresztség „alappillérétől” a konfirmáció „hidján” elérkezett a gyónás és úrvacsora másik tartó oszlopához és vallja: keresztségemtől eddig minden vétkemet azzal a bizonyossággal bánom, hogy Isten leemeli rólam életnyomorító és kárhozatos súlyát. Ezért felszabadultan indulhatok tovább, igyekezhetem, mert erőt kaptam az Istennek tetsző életre.

Aki visszakapta az élefet, annak legyen hálás, aki megmentette.

Tudom, hogy vitatott az ún. orvosi hálapénz. De-aki súlyos műtéten esett át és minden utólagos, szövettani és egyéb vizsgalat azt bizonyítja, hogy újra hazamehet, családja körében dolgozhat, bűnt követ el, ha „megmentőjének” nem köszöni meg. Isten „műtétje” a bűnbocsánatot közvetítő gyónásban és úrvacsorában kiszabadít a kárhozat halálából^és ezzel visz- szakapjuk az életet. Új életszakasz nyílik meg előttünk, melynek részünkről tartalmat az ad, ha Isten akarata szerint élünk. Ez a hálás élet a megmentésért. A tíz leprás meggyógyításánál az a meghökkentő, hogy csak egy ment vissza Jézusnak megköszönni, Istent dicsőíteni (Lk 17).

A bocsánat következménye, gyümölcse jelenik meg az új életben. Az egész életet átfogó hajtóerővé lesz a bűnbocsánat megtapasztalása. Igyekszünk jóvá tenni az okozott kárt. Itt nincsenek alapszabályok. Zákeus jóvátétele abból állt, hogy az okozott kár négyszeresét térítette meg. Sőt vagyonának a felét a szegényeknek adta. Jézus ezt nem szabályozta és számára sem szabta meg. Erre az indította, hogy betért hozzá, bűnöshöz. (Lk 19). - Jó lenne komolyan vennünk ezen a vonalon is az „önkéntességet”, Isten akaratának cselekvésénél. „Leértékeljük” Isten ajándékát életünkben, ha az önkéntesség vonalán az Isten ügyét, az egyház szolgálatát a „perifériára” szorítjuk. Bonhoef- fer, akit a Hitvalló egyház letartóztatása után még a „közbenjárási listára” sem vett fel, fontosnak tartotta, hogy az egyházat szeressük, amint ő tette a sebeket osztó és azokat hordozó akkori egyházával. De hangsúlyozta, hogy az egyházban nem „a következmények nélküli kegyelem” hirdetése a feladatunk. A kegyelem, Isten bocsánata ingyenes részünkről, mert Jézus megfizetett érte ártatlan szenvedésével és halálával. De sohasem következmények nélkül! Sarkall és ösztönöz minden jó cselekvésére, hálából a kegyelemért!

Emberekhez fűződő kapcsolat megújulásában konkretizálódik. Itt ismét hangsúlyos a megbocsátás. Az Úrtól tanult imádság ötödik kérésében - írja Luther - „nem azt mondja, hogy a mi megbocsátásunk előfeltétele Isten bocsánata számára. De azt igen, hogy Isten rajtunk végzett munkájának mindig következménye van emberekhez fűződő kapcsolatunkban. Ezt a kapcsolatot Istenhitünkből nem iktathatjuk ki.” Ez konkréten a tíz- parancsolat megélését is jelenti. Ha eddig, ifjú Olvasó, szüleid szavát nem hallgattad megkülönböztetett tisztelettel, most figyelj rájuk, mert ők Isten helyettesei. Ha eddig gyilkos szavakkal letaroltál körülötted embereket, mondván, neked van igazad, most szavaiddal, tetteiddel sebeket akarsz és tudsz kötözni. Ha eddig magad és mások házasságát „sikerekre” hivatkozva megmérgezted, most a bűnbocsánatot nyert bűnös megajándékozottsá- gával gyógyító újat’ kezdhetsz, mert megújultál. Olvasd tovább a parancsolatokat, hogy miben lehet és kell megújulnod.

Testvéri közösségben élhetjük meg Isten akaratát. Nem vagyok többé egyedül. A magány gyötrő kínja alatt sokan szenvednek. A gyülekezeti közösséget azért adta Krisztus, hogy megtörje a magányt. Előfordult már, hogy egy gyónó és úrvacsorázó maradt a templomban. Odasúgta: érdemes, egyedül, egynek? Ketten vagyunk fi válaszoltam -, mert én is élek az úrvacsorával. Valaki mondta: kívánom, hogy halálom óráján, ha úrvacsorát vehetek, ne legyek egyedül, hanem lehetőleg 1-2 testvér velem ünnepeljen. Tény: az úrvacsora lényege a Krisztussal és egymással való közösség.

Ne szakadjunk ki ebből a közösségből! Akik együtt térdeltek először az Úr oltáránál, ne felejtsék el egymást, találkozzanak az ifjúsági alkalmakon, a templomban, az úrvacsora, .közösségében,: Nagy örömünk volt, amikor egy fiatal konfirmált vállalta társainak meglátogatását és a hívogatást. Volt is eredménye. - De ismerjük meg egymást kint a mindennapokban is. Valaki az utcán felismerte, akivel együtt térdelt az Úr oltára előtt, és megszólította örömmel. „Ne zaklasson az utcán, nem ismerem magát.” - volt a válasz. Megismétlődnek a péteri szavak: „Nem ismerem ezt az. embert.”

Egy német konfirmanduskönyv végén üres lapok fölött ez áll: Konfirmandustársaim. Hol vannak a Tieid? Számon tartod őket, imádkozol értük, szeretnél találkozni velük? Még az utolsó „konfirmáció” előtt erre van lehetőség!

Szimon János

|

1

Négy tömény nap Ausztriában

János passió - modern változatban

Az elmúlt tíz évben - először 1978-ban - négy alkalommal voltam előadó az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem évi konferenciáin. Ezeken többnyire jelen volt Skultéty Csaba, a Katholikus Magyar Értelmiségi Mozgalom - Pax Romana elnöke és tudomásom szerint ő javasolta meghívásomat a KMÉM 1988. évi 30. jubileumi kongresszusára. (Puchberg. Ausztria) A kongresszus témája: az ifjúság jövője - a jövő ifjúsága volt. Előadásom címe: „Az ifjúság és a sport krízise.” Kívülem Tomka Miklós „Ifjúság az élen, ifjúság a peremen” és Kamarás István „És mégis mozog az ifjúság” - Az ifjúság szellemi mozgásai Magyarországon - voltak hazai előadók. No és a kitűnő Cseh Tamás, akinek Új magyar dalok című előadóestje rendkívüli sikert aratott. Újdonságnak számított, hogy az új útlevéltörvény révén a több, mint 200 főnyi résztvevő kb. egyharmada hazai volt. De a kintiek többsége is rendszeres hazalátogató, így nem volt nehéz a közös nyelv megtalálása, az egyetemes ökumené, a keresztyén és a nemzeti közösség munkálása. (Előadásomon, illetve az ezt követő vitában dr. Boros Péter Deák téri ifjúsági vezetőt kérték fel a szervezők az üléselnöki teendők ellátására. Az előző misén engem kértek meg igeolvasásra.)

Sajnos az egyhetes kongresszuson csak két napot - április 8-9. - tudtam tölteni. Április 10-én vasárnap délután az Ausztriai Magyar Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat lelkészének, Szépfalusi István meghívására Bécsben igét hirdettem (II. Kor. 5:14-17), majd az istentiszteletet követő szeretet- vendégségen a puchbergi előadási ismételtem meg.

Egyházi felelősségem megnövekedését a szolgálatokon túl egy meghívás fejezte ki. Április 11-én délelőtt fogadott D. Dieter Knall, az osztrák evangélikus egyház püspöke. Bevallom, legfeljebb 15-20 perces protokolláris alkalomra számítottam. Ezzel szemben het- venperces testvéri, baráti beszélgetésre került sor; amelyben a fő hangsúly az egyházaink - értve ezen nemcsak a vezetőket, hanem a híveket és minden lelkészt - közötti közvetlen kapcsolatok kialakításának a lehetősége kapta. Szóba került - ez is sajátos gond - azon magyarok pásztorolása, akik szülőföldjüket elhagyva Magyar- országon, vagy Ausztriában, illetve később innen továbbmenve kívánnak letelepedni. - Az április végi magyar-osztrák-szlovén lelkészkonferencia is fontos lépés az említett irányban.

A belső egyházi energiák felszabadításán túl - mert ez a legfontosabb - az ökumené és a jó értelemben vett nemzetköziség, azaz a keresztyénség egyetemességének erősítése, az időszerű feladat. Számomra ez volt a rövid, tartalmas út elsőszámú tanulsága. Dr. Frenkl Róbert

Már hagyomány, hogy nagyhéten a teológusok egy csoportja meglátogatja egy-egy egyházmegye gyülekezeteit és megeleveníti Krisztus Urunk szenvedésének történetét. Az idén tizenkettedik alkalommal indult el a 19 teológus dr. Selmeczi János otthonigazgató vezetésével’, hogy szolgáljon a passióval a pesti egyházmegye gyülekezeteiben.

Kezdetben a passiót oratórium formájában Bach-korálok éneklésével adták elő. A második változat ugyanez a passió volt, de modern formában, sok mozgással és ifjúsági énekekkel megelevenítve. A harmadik változat Lukács passió volt ugyanilyen formában előadva. Az idei, a negyedik változat, a János passió.

Ennek a feldolgozásnak több sajátossága is van. Nem csak a szenvedéstörténetet, hanem szinte az egész evangéliumot mutatja be. Nincs narrátor, vagyis evangélista, így a mozgásoknak nagyon kifeje- zőeknek kellett lenniök. Végül a zenét és az énekeket gitárra és villanyorgonára Ócsai Zoltán IV. évf. hallgató vezetésével maguk a teológusok szerezték és írták, s ez biztosította a passió egységes hangulatát.

A bevezető oltári imádság után

a teológusok az oltár köré borulva igy énekelnek: „Urunk, jöjj le hozzánk! Árvák vagyunk, félünk. Rád várunk, kérünk: légy most köztünk Éltető Fénysugár! Áldj meg minket!” Ezután egy teológus ajkán a prológus mondatai csendülnek fel, majd Keresztelő János rámutat az érkező Jézusra: „íme, az Isten Báránya!...” Az ezt követő ének azt jelképezi, hogy sokan nem fogadták be Jézust, majd felcsendül a kívánság: „0 legyen az egyetlen, kinek mindig jut majd hely!” A bűnös asszony drámai hatású jelenete után a lábmosással kezdődik a szenvedéstörténet, majd részletek következnek Jézus búcsúbeszédéből. Közben felhangzik az ének: „Uram, te vagy az út. Tőled indulunk és hozzád érkezünk, kezed fogva járunk, hisz Uram, Uram, Uram, Te vagy az út.”

Az előadásnak egyik legdrámaibb része a gecsemánei jelenet. Jön Júdás a tömeggel. Dulakodás támad a tanítványok és a tömeg között. Péter levágja a szolga fülét, de Jézus megálljt, parancsol. S ekkor a tanítványok szinte vitatkozva veszik körül Jézust és felhangzik énekük: „Uram, a poharat dobd el, az érted küzdőt pe küldd el, a benned bízót ne hagyd el, mindvégig kitartunk, hidd el!”

Majd meditálva: „Mért nem bízom akaratodban? Gát vagyok Uram utadban.” A vita-, és meditáló sorok másodszori elhangzása után felcsendül a megbékélés sora: „Hüvelyébe taszítom kardom. Biztonság fog el, nyugalom.”

Jézus elítélése, Péter tagadása, majd a főpapok és Pilátus közti vita után a keresztrefeszítés következik. Ebben csak két mozzanatot emel ki az előadás: a katonák sorsot vetnek Jézus köntösére és Jézus Jánosra bízza édesanyját. Még Jézus szenved, miközben felcsendül a bűnbánat éneke: „Mi vagyunk azok az ácsok, kik keresztet ácsolunk magunkból, hogy legyen mire felfeszitsék az Istent. Mi vagyunk azok a hősök, kik a szolga fülét levágják, de kakasszóra a főpap udvarában megtagadják az Istent...”

A záró jelenetben a szenvedő Jézusra mutatva jánosi igék hangzanak el Jézus áldozati haláláról. „Az Ige testté lett és itt élt köztünk. ..” „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában...” „Ha a földbe hullott gabona el nem hal...” „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál...” Közben felhangzik Jézus kiáltása: „Szom- júhozom! A befejező Jézusra mutatót ige: „Úgy szerette Isten a világot. ..” A passió Jézus sóhajával ér véget: „Elvégeztetett.”

A teológusok újra az oltár köré térdelnek és még egyszer eléneklik a kezdő éneket: „Urunk, jöjj le hozzánk...”,;

A passiót 19 gyülekezetben elevenítettük meg. Szirákon pedig a Kastély Szálló dísztermében külföldi turisták és környékbeli hívek között szolgáltunk.

. Végül a passió szereposztásában soroljuk fel azokat a teológusokat, akik nagy lelkesedéssel készültek fel szolgálatukra és mindvégig őszinte átéléssel elevenítették meg a szenvedéstörténetet: Jézus: Béres László IV. évf., János: Christoph Singer NDK ösztöndíjas, Péter: Babka László II. évf., Keresztelő János: Sikter János II. évf., Júdás: Kardos Tamás III. évf., Pilátus: Hanvay László IV. évf., Farizeusok: Detre János IV. évf., Isó Zoltán III. évf., Kovács László II. évf., Katonák: Béres Tamás IV. évf., Szabó András II. évf., Mária: Magyar Melinda II. évf., Bűnös nő: Rohn Erzsébet II. évf., Szolgálók: Anna-Kaisa Kallio-Pellikka finn ösztöndíjas, Torda Dóra III. évf., Surányi Zsuzsa IV. évf., Stark Bea I. évf., zenészek: Cserháti Sándor és Ócsai Zoltán IV. évf. hallgató. • S. J.