Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-01 / 18. szám

Evangélikus Élet 1988. május i Énekelj, Isten népe 1 Isten népe mindig szeretett éne­kelni. Az Ószövetség népe, Izráel, szabadulásának első órájában há­laadó énekkel magasztalja Istent a Vörös-tenger partján. Isten népé­nek történelme énekszóval kezdő­dik. Az éneklés azután ott folyta­tódik a kultusz szent helyén; enél- kül elképzelhetetlen az Isten tiszte­lete. A zsúltáros Dávid király meg­szervezi a léviták énekkari és zene­kari szolgálatát. Az Újszövetség népe, a keresztyénség történetének hajnalán angyalok éneke hangzik a betlehemi mezőn. Jézus maga is zsoltárokat és dicséreteket énekel­ve megy tanítványaival az utolsó vacsora végeztével a Gecsemáné- kertbe. Pál apostol nemcsak a gyü­lekezeteket biztatja éneklésre, ha­nem Szilásszal együtt maga is énekszóval dicsőíti Istent a filippi börtön szenvedései között. Hang­zik az ének az ősgyülekezetekben. Ezt a Bitiniában működő Plinius római helytartó is megemlíti Traja- nus császárhoz írt levelében már az első század végén. Az éneklés nem némul el az üldöztetések közepette sem. Mikor azután az egyház sza­badon és egyre erősödve élhet, mind szabályozottabbá és szerve­zettebbé válik az éneklés is. A ze­neileg tökéletesebb karéneklés las­sanként háttérbe is szorítja a gyü­lekezet éneklését, de a reformáció­ban örömmel hangzik fel újra az egész gyülekezet éneke. Isten népe ma is szeret énekelni. Istentisztelet, bibliaóra, gyülekeze­ti-alkalom ma sem képzelhető el éneklés nélkül. Az ének összeköt bennünket az előttünk élt nemze- . dékek sorával éppúgy mint a ma élő keresztyénséggel, földrajzi és felekezeti határokat nem ismerve. De mindenekelőtt összeköt minket élő Urunkkal, hiszen éneklésünk­kel őhozzá imádkozunk és róla te­szünk vallást. Az énekkari és gyü­lekezeti éneklés jól megfér egymás­sal, sőt kiegészítik egymást. Mind­kettőre szükség van. Szóljunk előbb néhány szót az énekkar szolgálatáról. Ebben ter­mészetesen azok vesznek részt, akiknek jó a hallásuk és a hangjuk. Szükség van egy hozzáértő karve­zetőre is, de kis létszámú énekkar - ún. kamarakórus, amelyben szó­lamonként csak 1-2 tag énekel - e nélkül is működhet. Tévedés azt gondolni, hogy csak a nagy gyüle­kezetekben lehet énekkar. A legki­sebb gyülekezetben is akadhat né­hány énekelni szerető egyháztag, aki két vagy három szólamban ­esetleg csak egy szólamban! - együtt énekel. Ahol pedig sokan vannak és a feltételek is megvan­nak hozzá, ott több énekkar is le­het egy gyülekezetben. Van olyan gyülekezetünk, amelyben a fel­nőtt-énekkar mellett ifjúsági- sőt gyermek-énekkar is működik. De ahol valamilyen ok miatt nincsen semmilyen énekkar, ott is megta­nulhatnak egy szeretetvendégség részvevői az énekeskönyvünkben található 13 kánon közül egyet, és máris van karének. A gyülekezeti éneklést rendsze­rint a kántor vezeti orgona vagy harmonium kíséretével. Nagyon jó dolog, ha a gyülekezetnek jó kán­tora és jól karbantartott hangszere van. Nagyon hálásak lehetünk Is­tennek, hogy immár öt éve hasz­nálhatjuk új énekeskönyvünket és a kántori használatra való korál- könyvet. Azért is hálásak lehetünk Istennek, hogy van egyházunknak Foton Kántorképző Szolgálata, ahonnét évről évre új meg új kán­torok kerülnek ki. Mindenekelőtt pedig azért legyünk hálásak Isten­nek, hogy kivétel nélkül mindany- nyian énekelhetünk neki, zengő hangúak és recsegő torkúak, kifi­nomult hallásúak és botfülűek egyaránt, hiszen Isten a szívünk éneklésére figyel. Ha igazán Isten népe vagyunk, szeretünk énekelni. Jó lenne, f- ha minden gyülekezetünkben de legalábbis gyülekezeteink többségében - volna énekkar és az énekkarok nem szerepelni akarná­nak, hanem Istent magasztalni és a gyülekezetét építeni,- ha a kántorok mindenütt az új korálkönyvet használnák, még ha netán szokatlan is,- ha minden gyülekezet idejeko­rán gondoskodnék a kántor-után­pótlásról a Kántorképző Szolgálat segítségével és az orgona és harmo­nium karbantartása nem lenne mellékes dolog a gyülekezet anyagi ügyeinek megtárgyalásakor,- ha mindenütt, ahol énekverses istentiszteleti rend van használat­ban, mind a tízét, illetve mind a három úrvacsorái rendet egyfor­mán ismernék és használnák és az istentiszteleteken nemcsak a jól is­mert 20-30 dallam hangozna fel, hanem az eddig ismeretlenek is. A"sor folytatása helyett és össze­foglalásul is: Jó lenne, ha Istennek evangéli­kus egyházunkban élő népe is sze­retne énekelni. Marschalkó Gyula Turmezei Erzsébet • • Öreg énekeskönyv A külváros peremén látogattam, öreganyó a kertben üldögélt koratavaszi napban, ölében régi könyv. Lapozgatott. Sárgák, kopottak voltak a lapcík, de a gyermekkor és az ifjú évek tarka, üde emlékével teli, amikor csengő hangon énekelte: „Dicsérd, én lelkem...” „Nyugosznak az erdők.. Most csak betűzi, nem énekeli. Beszélgetünk. Gyermekről, unokáról... szülőfaluja fehér templomáról... a mennyországról s az útról oda. Szemem egyre az öreg könyvre téved.. Kezembe veszem én is áhítattal, és megihleti lelkem a csoda. Nevek: Ács Mihály, Gerhardt, Luther Márton... Ök itt maradnak, ha búcsút veszek. Bűnt siratnak és kegyelmet dicsérnek. Elég, ha néhány szót hozzáteszek, és zeng megint az évszázados ének. Ök megmutatják, merre visz az út. Ök elmondják, a kereszt mit jelent. Századok óta porlad már a testük, mégis tovább beszélnek idelent. És szíven üt az énekük hatalma! Marad-e egy is énutánam itt, egy szlvtől-szlvig szálló, csendes ének, mely kézenfog, mikor már porladok, s odavezet Krisztushoz valakit?! Olyan 'kevés arra a földi élet, hogy eleget írjak, beszéljek róla, aki érettem, elveszettért vérzett! Ott fenn örökre Öt dicsérhetem. De övé legyen azért is a hála, ha itt (lenn tovább zenghet énekem, s az ének útján, titkos .utakon,- ki tudja, hol, ki tudja, merre még - holtom után is öt szolgálhatom! Ezer éves az orosz keresztyénség Lelki élet az orosz egyházban Minden külső keret annyit ér, amilyen mértékben megtölthető tartalommal. Az egyház életének külső keretei akkor jók és akkor töltik be hivatásukat, ha hozzájá­rulnak ahhoz, hogy az egyházak élete és szolgálata megteljék lelki tartalommal. Ez a megállapítás ér­vényes az Orosz Ortodox Egyház életére és szolgálatára is. Mik a jellemzői az orosz ortodox keresz­tyének lelki életének, vagyis milyen az Orosz Ortodox Egyház lelkisé­ge? Az istentisztelet Mint valamennyi ortodox egy­ház életében, az orosz egyház életé­ben is az istentisztelet áll a közép­pontban. Hogy az ortodox isten- tisztelet hangulatát és lelkületét megértsük, tudnunk kell, hogy az ortodox templom némileg külön­bözik a többi keresztyén templom­tól. A legfőbb különbség az, hogy az oltárteret egy ikonfal (ikonosz- tázion) választja el a templom ha­jójától. A másik, hogy az ortodox templomban nincsenek ülőhelyek, csak a fal mellett van néhány pad a betegek és az öregek számára. Az istentiszteletet, vagy ortodox szó- használattal a liturgiát végző pa­poknak színes liturgikus öltözetük van. Az ortodox istentisztelet nem a lelki építést, nem a tanítást, még csak nem is a megjobbítást szolgál­ja, hanem a híveknek Krisztussal, illetve általa a Szentháromság Is­tennel való egyesülését (teózist). Ett a célt úgy kívánják elérni, hogy a liturgiában az egész üdvtörténe­tet megelevenítik. Mindez a pap és a diakónus, valamint a két kórus Körménél váltakozó éneklésével történik. Az ortodox istentiszteleten az egész gyülekezet csak nagyon ritkán éne­kel. Mivel az ortodox templomban nincs orgona, a liturgikus énekeket a kórusok több szólamban orgona nélkül éneklik. Az istentiszteleten rendszerint prédikáció is hangzik el, de mivel szószék nincsen, az ikonfal előtti emelvényről, az am- bóról. Az istentisztelet csúcspontja az eucharisztia, vagyis az úrvacso­ravétel. Ezt a borba mártott ke­nyér útján két szín alatt veszik. Az orosz egyházban Chrizosztomusz, vagy Nagy Vazul liturgiája szerint tartják az istentiszteleteket, de jel­legzetes orosz liturgikus dallamok­kal. A teljes istentisztelet 2-3 óráig Bemutatkozó püspöki látogatások Dr. Harmati Béla, a Déli Egy­házkerület új püspöke bemu­tatkozó látogatáson járt 1988. február 19-én Szekszárdon dr. Császár József tanácselnöknél, Tolna megyében, február 22-én Kaposvárott dr. Gyenesei Ist­ván tanácselnöknél, Somogy megyében, március 23-én Sze­geden Papdi József tanácsel­nöknél, Csongrád megyében és március 24-en BuÓÉjíéstén Öa- logh LászlóJ1 tanátsefnöknél, Pest megyében. A látogatások alkalmával fölkereste a megyei egyházügyi titkárokat és a Ha­zafias Népfront megyei szerve­zeteit. A szívélyes hangulatú találkozók alkalmat adtak az egyházat érintő országos és megyei kérdések megbeszélésé­re. Eltemették Timkó Imre püspököt A március 30-án elhunyt Tim­kó Imre püspököt, a hajdúdo­rogi görög szertartású katoli­kus egyházmegye és a miskolci apostoli exarchátus közel 14 éven át volt főpásztorát április 8-án, pénteken délelőtt helyez­ték nyugalomra a máriapócsi kegyhely bazilikájában. A mintegy 300 ezernyi ma­gyar görögkatolikusság több ezer képviselője töltötte meg zsúfolásig a templomot és vette körül azt imádkozva, énekelve a hűvös, esős idő ellenére. Keresztes Szilárd püspök, egyházmegyei kormányzó ve­zette a liturgiát. Részt vettek a temetési liturgián a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjai, Paskai László prímás érsek ve­zetésével, a székeskáptalanok, szerzetesrendek, katolikus in­tézmények vezető képviselői. A testvéregyházak küldöttei élén Kocsis Elemér debreceni református püspököt láthattuk. Az elhunyt rokonai és több mint száz pap vette körül a nyi­tott koporsót. Az állami és társadalmi szer­vek képviselői között ott vol­tak Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács alelnö- ke, Garamvölgyi József, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkára és többen má­sok. Paskai László prímás, eszter­gomi érsek mondotta a búcsú­beszédet. Felelevenítette Timkó Imre életútját, személyes be­szélgetések emlékeit, a tudós és tanár, a papnevelésben elköte­lezett ember alakját. Főpásztori működésének éveit így jelle­mezte: „Amikor VI. Pál pápa 13 évvel ezelőtt, 1975-ben püs­pökké kinevezte, megvált ked­ves tanszékétől és ettől kezdve teljes energiájával a magyar gö­rög katolikus egyház javát szol­gálta. Erezte a magyar görög katolikus egyház működésének jelentőségét és felelősségteljesen akarta szolgálatát betölteni. Püspöki jelmondata - „Katho- liké-Oikoumené” - is kifejezte ökumenikus beállítottságát. Kereste a kapcsolatokat a test­véregyházakkal őszinte párbe­szédben. Sokat fáradozott azért, hogy ez a párbeszéd ki­bontakozzék hazai földön. Végül a prímás érsek utalt arra, hogy Timkó Imre a béké­ért való sokrétű fáradozásával, kiterjedt nemzetközi kapcsola­taival és a hazai társadalmi élet­ben sokat tett a nemzeti köz- megegyezés kialakításáért, mindig megőrizve az igazi egy- házias szellemet. Végezte azt a szolgálatot abban az időben, amikor ez egyáltalán nem volt könnyű feladata, sok nehéz és bonyojjilt kérdéssel, helyzettel kellett szembenéznie. A liturgia végeztével a bazili­ka kriptájában helyezték végső nyugalomra Timkó Imre földi maradványait. tart, amelyen a hívek nagy lelki nyugalommal és őszinte áhítattal vesznek részt. Vannak természete­sen - elsősorban hétköznapokon - rövidebb istentiszteletek is. Az orosz ortodox istentiszteletek so­rában kiemelkedő a húsvétra vir­radó éjjeli istentisztelet, amely szinte művészi élménynek számit. Az ortodox istentisztelet számunk­ra, protestánsok számára egy ki­csit szokatlan, de a gyönyörű kó­ruséneklés, a hívek őszinte áhítata nem csak felejthetetlen élményt je­lent, hanem Istennel való találko­zásunk alkalma is lehet. Más egyházi alkalmak Mivel a lelki élet középpontja az istentisztelet, az orosz egyházban nincsen annyi más gyülekezeti al­kalom, mint nálunk. Gyermekek­kel és fiatalokkal külön nem fog­lalkozhatnak, így ezek lelki nevelé­se a családokra van bízva. Isten­tiszteleteken szüleikkel együtt ter­mészetesen részt vesznek a gyerme­kek is. Reménység van arra, hogy a gyermekekkel és az ifjúsággal való külön foglalkozás a jövőben lehetővé válik. A gyermekek ke­resztelése teljes bemerítéssel törté­nik, *és a kereszteléskor mindjárt kiszolgáltatják nekik az úrvacsora és a bérmálás szentségét is. Mivel az ortodox tanítás szerint a házas­ság szentség, az ortodox hívők fontosnak tartják házasságuk egy­házi megáldását. Ezt az alkalmat azonban nem esküvőnek, hanem koszorúzásnak nevezik. Halottai­kat a templomokból temetik el, a temetőkben nem végeznek egyházi szolgálatot. Mivel nagyobb helye­ken az ortodox templomokban minden nap reggel és este van is­tentisztelet és a templomok egész nap nyitva vannak, az ortodox hí­vők napközben is gyakran betér­nek a templomba egy-egy imára, vagy elcsendesedésre. Templomba érkezésükkor egy gyertyát vásárol­nak, amit meggyújtanak és elhe­lyezik a többi gyertya közé. Na­gyon szép jelkép ez: Jézus a világ világossága a sötétségben fénylik és közösségébe vonja az egyes em­bereket. Zarándoklatok Az ortodox hívők lelki életéhez hozzátartozik a kolostorok meglá­togatása, a zarándoklás. Az Orosz Ortodox Egyháznak a Szovjetunió területén jelenleg 19 kolostora van. Ezen kívül van egy női kolostora Jeruzsálemben és egy ősi kolostora Athosz hegyén. Mivel a szerzetes­ség szülőhazája keleten volt, a szerzetesi életforma az ortodox ke­gyesség alkotó eleme. Az ortodox szerzetesi életformának az a célja, hogy az elmélkedő és önmegtar­tóztató élet segítségével megkeres­sék az Istennel való minél tökélete­sebb egyesülésnek, a teózisnak az útját. A szerzetesek ezt nem csak maguk számára keresik, hanem feladatuknak tekintik, hogy ezt az utat másoknak is megmutassák. Ezért alakult ki az ortodox kegyes­ségben a kolostorok meglátogatá­sa, a zarándoklás. Amikor a szer­zetesek egy-egy csoport ortodox hívőt végigvezetnek a kolostoron, nem csak az épületek és az ikonok szépségeit mutatják meg nekik, ha­nem - protestáns szóhasználattal - evangelizációs szolgálatot is végez­nek közöttük. Ez a hagyomány az orosz egyházban ma is nagyon ele­ven. A kolostoroknak különösen jelesebb ünnepek alkalmával na­gyon sok a látogatója. Ezek között természetesen vannak kultúrér- deklődésű turisták, de sok ortodox hívőt is találhatunk közöttük. Ezért van az Orosz Ortodox Egy­ház szolgálatában óriási jelentősé­ge annak, hogy a jubileum alkal­mából Moszkva szívében megnyí­lik a gyönyörűen restaurált Danyi- lov kolostor. Az ortodox kegyesség az egész orosz szellemiségre és kultúrára rá­nyomta bélyegét. A jubileum al­kalmából azt kívánjuk, hogy ez a hatás az eljövendő ezer esztendő­ben még elevenebb legyen. Selmeczi János A Lutheránus Világszövetség vezetőinek látogatása a Vatikánban (Folytatás az 1. oldalról) gyakran sajátos problémák jelent­keznek. Itt is hangsúlyozták a nyíltságért és a bizalomért való kö­zös felelősséget. Az LVSZ delegációja megbeszé­léseket folytatott Joseph Ratzinger bíborossal, a Hittani Kongregáció vezetőjével, Roger Etchegaray bí­borossal, a pápai „Igazságosság és béke” bizottság vezetőjével, továb­bá Achilles Silvestrini érsekkel, az Egyházi Közügyek Tanácsának képviselőjével. Elhatározták, hogy a jövőben a Keresztény Egységtit­kárság és a Lutheránus Világszö­vetség képviselői rendszeres talál­kozókat tartanak. Megállapodtak, hogy közös munkabizottságot hoznak létre, amely az evangéli­kus-római katolikus dokumentu­mok értelmezését, használatát a gyülekezetekig menően kidol­gozza. A delegációt március 4-én fo­gadta II. János Pál pápa. Hansel­mann püspök, az LVSZ elnöke üd­vözlő beszédében többek között ezeket mondotta: „A katolikusok és evangélikusok között nőtt a megértés, a közös istentiszteleti és bizonyságtevő életben való oszto- zás. Ezért nemcsak lehetségessé, hanem jó szokássá vált, hogy kö­zösen nevezzünk meg olyan prob­lémákat, amelyek Isten oly sok gyermekének okoznak kétséget és szenvedést.” A böjti időben Hanselmann püs­pök szerint ezért „illő számunkra, hogy bűnbánattal gondoljunk arra a fájdalomra, amelyet szétszakado- zottságunk okozott. Sokkal illőbb azonban, hogy megújítsuk azokat az erőfeszítéseinket, amelyek a ke- resztségben adott egységet a Szent­lélek által Krisztus testében megva­lósítják. Vezessen a böjti idő és Húsvét megújult Pünkösdhöz.” A pápa válaszában többek kö­zött ezeket mondotta: „Mivel a keresztség által az egység köteléke már adott Jézus Krisztusban, sem­mivel sem lehetünk elégedettek, ami kevesebb, mint a teljes közös­ség.” Emlékeztetett arra, hogy az 1985-ös rendkívüli püspöki szinó- dus megállapítása szerint a közös­ség ekkleziológiája középpontja és alapja a katolikus egyház ökume­nikus felelősségének. „A közösség e bibliai és egyházi értelmezésének elmélyítése min­denkori hagyományainkon belül lényeges az evangélikusok és kato­likusok közötti egység felé történő további haladás szempontjából. A Szentlélek vezessen ezen az úton!” - mondotta II. János Pál pápa a Lutheránus Világszövetség vezetőinek fogadásakor, (lwi - szp)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom