Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-01 / 18. szám

r Evangélikus Élet 53. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1988. MÁJUS 1. HÚSVÉT UTÁN 4. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Isten egyik leggyönyörűbb s legdicsőbb ajándéka az ének. Az ének a szomorú ember legjobb orvossága, amelytől a szív újra megbékél, feléled és megújul. A zene Isten gyönyörű és dicső adománya, egyenesen a teológia rokona. Semennyiért nem adnám oda az én csekély zenei tudásomat. LUTHER l Az Evangélikus Sajtótanács ülése Szerkesztőváltozás az Evangélikus Életnél Egyházunk Sajtótanácsa április 15-én dr. Nagy Gyula püspök­elnök és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő elnökletével ülést tartott az Országos Egyház Üllői úti ta­nácstermében. Az ülésen Lehel László, a Sajtó- osztály eddigi ügyvivő-lelkésze, beszámolt az 1987. év munkájáról és beterjesztette a Sajtóosztály évi zárszámadását. A Sajtótanács a zárszámadást elfogadta és köszö­netét fejezte ki az elmúlt munkaév­ben végzett, sokoldalú és eredmé­nyes munkáért. Ezt követően dr. Nagy Gyula .püspök bejelentette, hogy Lehel László - könyvkiadói munkaköre megtartása mellett - április 30-ával lemondott az Evangélikus Élet szer­kesztői tisztéről, miután a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Ta­nácsa megválasztotta új főtitkárá­nak. A Sajtótanács az Országos Elnökség javaslatára az Evangéli­kus Élet szerkesztőjének Tóth- Szöllős Mihály kecskeméti esperes­lelkészt választotta meg, aki május 1-jével veszi át új munkakörét. A Sajtótanács kifejezte köszöne­tét a távozó szerkesztőnek és mindazoknak, akik az elmúlt évek során részt vettek a lap szerkesztői munkabizottságában. Ugyanak­kor bizalommal köszöntötte az új szerkesztőt, és új szerkesztői mun­kabizottságot választott munkájá­nak segítésére. EGYHÁZI FÓRUM A győr-soproni és vasi gyülekezetek vezetői és tagjai részére 1988. május 14-én szombaton, a győr-nádorvárosi evangélikus templom gyülekezeti termében egyházi fórum lesz, melyen Egyhá­zunk időszerű kérdései címen tartanak megbeszélést. A nap prog­ramja : 9.00 Nyitó áhítat (Bárány Gyula esperes) 9.30-tól Egyházunk mai szolgálata a társadalomban és a világ­ban témakör kerül megbeszélésre. Előadók és a megbeszélés veze­tői: Dr. Harmati Béla püspök, Dr. Nagy István teológiai professzor, Húsz Róbert egyházmegyei felügyelő, Bp.-Zugló 12.00 Ebédszünet 13.00-tól a megbeszélés folytatása 15.30 Záróáhítat (Fehér Károly esperes) A Lutheránus Világszövetség vezetőinek ' látogatása a Vatikánban Az LVSZ küldöttsége március 3-5. között Rómában megbeszéléseket folytatott a vatikáni Keresztény Egységtitkárság és más \szervek képviselőivel. A küldöttség tagjai: Johannes Hanselmann püspök, el­nök, Gunnar Stájsett főtitkár, Andreas Aarflot püspök, az LVSZ ökumenikus bizottságának elnöke, Jonas Jonson az ökumenikus, Paul Wee a nemzetközi ügyek főtitkár- helyettese és Walter Allgaier, Han­selmann püspök titkára. A tárgyalásokon megállapítot­ták, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a római katolikus egyház és az evangélikus egyházak közötti kap­csolatok egyre szorosabbá váltak. •A kétoldalú megbeszéléseken sok korábbi félreértést sikerült elosz­latni. Növekedett az egyházi kö­zösség lelki jellege az imádság és a közös istentiszteletek által. A segé­lyezési és szociális tevékenységben történő együttműködés révén erő­södött az egység iránti kölcsönös elkötelezettség. A Johannes Willebrands bíbo­rossal és az Egységtitkárság más képviselőivel folytatott kétnapos megbeszélés témái a közös ügyek voltak, így az ökumené jelenlegi légköre és az evangélikus-római katolikus közös bizottság doku­mentumai. A kapcsolatok minden szinten való fejlődéséhez tovább kell szélesíteni az együttműködést és átfogóan megtárgyalni a min­den keresztyént érintő erkölcsi és társadalmi kérdést. A teológiai dialógus jelenleg az egyház értelmezéséről, a szentsé­gekről és a megigazulásról folyik. Ezek a fogalmak voltak az úrva­csoráról és az egyházi hivatalról szóló közös dokumentumok kö­zéppontjában is. Megjegyezték, hogy az eddig elkészült dokumen­tumokkal kapcsolatban egyik kö­zösség sem indított hivatalos eljá­rást azok elfogadásáról. Willebrands bíboros hangsú­lyozta az egymásért való fáradozás iránti különös felelősséget, amely mindkét közösség részéről adva van a reformáció történelmi körül­ményei következtében. Ez pedig minden szinten a kapcsolatok fej­lődését jelenti. A Lutheránus Világszövetség 1986-ban több ország római kato­likus püspöki karával és az angli­kán egyhazak konzultatív tanácsá­val együtt' konferenciát rendezett, amely lehetővé tette a namíbiai ve­zetőknek, hogy tíz nyugati ország egyházi és állami képviselőivel ta­lálkozzanak. Ezzel felhívták a fi­gyelmet a Namíbia függetlenségé­ért folytatott harcra és a faji meg­különböztetés elviselhetetlenségé- re. Hangsúlyozták a további együttműködés fontosságát és a közös cselekvés lehetőségeit más ügyekben is. Az ökumenikus kapcsolatok lel­kipásztori szempontból való fon­tosságát a vegyes házasságokról folytatott eszmecsere illusztrálta. Az 1967-es ökumenikus kézikönyv Rómában készülő átdolgozásában a vegyesházasságokkal kapcsola­tos lelkigondozási irányelvek is szerepelni fognak. Azokban az országokban, ahol az evangélikusok, vagy a római katolikusok kisebbségben vannak, (Folytatás a 3. oldalon) Cantate - Énekeljetek! Parancsszó ez? Nem, parancsra nem lehet szívből énekelni. Testvé­ri biztatás, vagy emlékeztető: éne­keljetek! Kezünkben az Evangélikus Éne­keskönyv. Nem újdonság - lassan hatéves már - igaz, niár több ki­adásban megjelent. És most itt a legújabb, a kicsinyített kiadás. Mindig elcsodálkozom, ha fellapo­zom. Micsoda gazdagság, micsoda kincs ! Ősi, ezer évnél is idősebb dallamok és egészen friss énekek. Pergő ritmusok és méltóságteljes, lassú menetelés. Szomorúságot, fájdalmat, bűnbánatot tartalma­zók, és örömet, vidámságot árasz­tok. Felsorolni sem lehet a sok jel­zőt, amely énekeinkre, erre a gaz­dag csokorra illik. S mindez nem csupán a jó, színes összeállításnak köszönhető. Ez az ének lényegéből fakad. t Tudjuk jól, hogy az emberi élet, lélek egyik legtartalmasabb meg­nyilvánulása az ének. Segítségével kifejezhetünk olyat is, ami szóval elmondhatatlan, arcunk rezdülé­seivel, kezünk mozdulataival kife- jezhetetlen. Vele mindaz felszípre kerülhet, ami a szív rejtett mélyén van. Nem véletlen az, hogy Luther olyan magasra értékelte a muzsi­kát, s benne a gyülekezeti éneket. S ez nem csupán abból adódott, hogy értette és művelte a zenét. A teológia után a második helyre tette. Isten egyik legnagyobb aján­dékának tartotta. „Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó...” Ha egy hangszer húrja szabadon van - ütés, érintés, vagy pengetés nélkül is könnyen rezgésbe jön. Rezonál a’kívülről jövő hangokra. Ilyen húr lehet a mi szívünk is. A keresztyén ének, a gyülekezeti korái nem gyönyörködtetésre való, vagy istentiszteleti hangulat- keltés eszköze. Az énekben a szí­vünk húrja rezonál Isten igéjére, szeretetére, cselekedeteire. A HAZÁNKBAN LETELEPEDNI KIVANO ROMÁNIAI ÁLLAMPOLGÁROK MEGSEGÍTÉSE ügyében megbeszélés volt április 15-én a HNF Országos Tanácsa székházában. Molnár Béla titkár megnyitója után dr. Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes, a Tár­caközi Bizottság elnöke beszélt azokról az elvi alapokról, melyek alapján államunk és társadalmunk segíteni igyekszik a letelepedni kí­vánókon. Tudomásul vesszük a realitásokat, de valljuk azt is, hogy egy nemzetiség dolgát nem oldja meg a népvándorlás. A szülőföld elhagyása csak nehezebbé teszi egyének és népcsoportok számára életük harmonikus folytatását. Ál­lamunk elvégzi a reá tartozó fel­adatokat, letelepedési engedélyt és munkavállalási engedély kiadását. Elismeréssel szólt arról a segítő szolgálatról, amelyet különböző egyházak, különösen a határmenti megyékben és a fővárosban már eddig is végeztek. Az egyházak képviselői elmondták, hogy elsőd­leges feladatuknak a menekültek­kel való beszélgetést, lelki segítség- nyújtást tartják. Emellett azonban természetbeni és anyagi támoga­tást is adnak, segítenek lakásszer­zésben és munkaalkalmak felkuta­tásában. Szóltak a nehézségekről' is. Ilyenek: a családegyesítés ügye azoknál, akik egymaguk jönnek és szeretnék maguk után hozni a csa­ládot is. Különösen nehéz azoknak a fiataloknak a gondozása és befo­gadása, akik szülők nélkül - 15-17 éves korban - érkeznek. Vannak, akik tovább akarnak utazni, de eh­hez nincs meg a szükséges okmá­nyuk. Szóltak arról is, hogy az egy­házak külügyi munkájukban jó szolgálati segítségre is kérhetik más egyházakon keresztül azokat, akik a népek közeledését és a nem­zetiségekkel való bánásmódot se­gíteni akarják. Itt adunk hírt arról is, hogy mit tett egyhazunk eddig a menekültek ügyében? A Budapest-kelenföldi gyülekezetben március 10-től eltelt egy hónap alatt mintegy kétszázan fordultak meg Erdélyből. Közöt­tük több mint százezer forint se­gélyt osztottak ki, ezenkívül ruha­neműt, valamint három Vas me­gyei gyülekezet és egy pesti iskola diákjai adományából élelmiszert osztottak. Tizenöt embert átmene­tileg elszállásoltak az egyházi épü­letben. A gyülekezet tagjai nagy áldozatkészséggel segítenek. A szolgálatot vezető lelkész kérése, hogy átmeneti lakásra volna szük­ség. Köszönet illeti a gyülekezet tagjait és más segítőket áldozatos munkájukért. Fontos közlés! A ruhasegélyeket ezentúl a rákospalotai gyülekezet­ben (XV. Juhos u. 28. sz. alatt) gyűj­tik. Itt minden kedden és csütörtökön fél 5 órától lehet ruhaadományokat leadni, ugyanekkor vehetnek át me­nekültek is ruhasegélyt. Ha a törvény üzenete hangzik, a bűnbánat húrjai rezonálnak. Ha a jóhír, az evangélium hallatszik, az öröm, a hálaadás, a dicséret húrjai zendülnek meg. Hadd idézzem is­mét Luthert, aki 1542-ben egy éne­keskönyv előszavaként ezt írja: „Énekeljetek, az Úrnak új éneket, énekelj az Úrnak te egész föld. Mert Isten megvidámította szivün­ket, lelkünket szeretett Fia, a Jézus Krisztus által, akit értünk adott, hogy megváltson bűntől, haláltól, ördögtől. Aki ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint hogy vidá­man és jó kedvvel erről beszél és énekel, hogy mások is meghallják és odajöjjenek!” Csak a szabad húr tud tisztán rezonálni a kívülről érkező han­gokra. De mennyi minden tompít­hatja, lefoghatja a húrt. A mai em­ber egyik betegségtünete, hogy nem szeret, nem akar énekelni. Áz élet rohanása, az őszinteség hiá­nya, a szégyenlősség mások előtt, érzelmi elszürkülés... Vajon há­nyán énekelnek, dúdolnak egy-egy koráldallamot munka közben, há­nyán zendítenek rá a család közös­ségében egy énekre. Az istentiszte­leteken is egyre gyakrabban látok passzív hallgatókat, akik nem kap­csolódnak be az éneklésbe. Családunkban ősi tradíció, hogy ha lel kell búcsúznunk szereltünk­től - a temetés után együtt énekel­jük: „Mit Isten tesz, mind jó ne­kem” (a régi forma szerint: Mind jó amit Isten tészen). A fájdalmun­kat, a szomorúságunkat, a hitün­ket és a reménységünket egyaránt ki tudjuk fejezni ezzel az énekkel. Tegyük félre mindazt, ami aka­dályozza, hogy a húrok rezgésbe jöjjenek. Ne szégyelljünk énekelni. Vegyük kézbe minél többször az énekeskönyvet, s megérezzük, mi­lyen nagyszerű ajándékot adott az Isten a muzsikában. Nem kell kép­zett hang, különleges orgánum, jó hallás. Csupán szabad húr, amely megrezdül Isten szavára. S még valami: Az ének nem egy­szerűen szivünk válasza, rezonan­ciája Isten hangjára. Az ének szol­gálat. Az evangélikusság ragyogó tradíciói közé tartozik, hogy az énekre úgy tekintett, mint ami szol­gálat. Az ének igehirdetés lehet - s ezért nem szabad sohasem feled­nünk, hogy a dallamok igei monda­nivalót hordoznak. Az énekeinkkel másoknak tehetünk bizonyságot. Missziót tölthet be, ha hitelesen, szívből jövően csendül fel. Minket sokáig úgy ismertek-: „az éneklő egyház”. En hiszem, ha ez újra elmondható lenne rólunk, az igen nagy kitüntetést jelentene. Halljuk meg e vasárnap szavát - nem parancsát - testvéri biztatá­sát : Cantate - Énekeljetek! lfj. Hafenscher Károly Gyakran rám nehezedett, miért van oly nagy szakadék a hétköznapok es az ünnep között. Az emberek élnek, dolgoznak, boldogulnak, szenvednek a maguk part­jain, és csak ritkán, kiemel­kedő alkalmakon öltöznek ünneplőbe, hogy megjelenje­nek - félve vagy csodálkoz­va - a vallás szigetén. A ke­gyes élet hídján, a hit és a szürke lét között sose szokott csúcsfor­galom (enni. Ha néha mégis, akkor mindig okunk van álmélkodásra és térdre borulásra, hogy Te, Uram, újat cselekszel: utat építesz a kietlenben. Az évszakokat, időjárást jól ismerő régiek nevemnek hídépítő tulajdonsá­got kölcsönöztek: „Simo hidakat épít” - mondogatták. Nevemnapja október 28-ára esik, éppen arra az időre, ami­kor befagynak a tavak Finnországban: híd épül a szigetek és a szárazföld kö­zött. És ez nagyon gyakran egyetlen éjszakán megtörténik. A régiek tudták, ki építi ezeket a hidakat, s hogy O ezzel mennyire megkönnyíti az összekötte­tést, megélénkíti a forgalmat, kölcsön­hatást a szárazföld és a sziget között. Ez a jelenség felhívás, új feladat lett számomra: „Simo hidakat épít”. Hogyan történik ez? Csendben, szin­te észrevétlenül. De mindenképpen erőlködés nélkül. A vizek csendben fagynak be. Utak maguktól épülnek. Az érintkezés, kölcsönhatás természe­tesen születik. így tanítottak az öregek Miért én? „...lesz ott ösvény és út Ezsaiás 35,8 új felismerésre: nekem is így kell új kapcsolatokat keresni, új összekötteté­seket teremteni. Isten dicsőségének a munkálását, bölcs útjait a természet­ből, a finn tóvilágból kellett megtanul­nom. Simónak se a szivek ridegségébe, a közöny zord telébe kellett betörnie, nem az ítélet viharától lehetett válto­zást remélnie - mennydörgő szóval, furfangos és erőszakos rávevéssel - ha­nem csendben, az ősz és a tél szinte észrevétlen váltásában, természetköze- li, környezethez simuló, szintkülönbség nélküli megértésben. Hogyan lehet utat találni a másik emberhez, hallótávolságba jutni? Mi­ként történik a csoda, hogy kitárják egymás előtt gondjaikat és örömeiket, bizalomhíd épül közöttük? A termé­szet könyvének tanulmányozásából kaptam feléletet ezekre a kérdésekre névnapom időszakának sokszor ta­pasztalt jelenségéből., „Szerelmesének álmában ád eleget az Úr” - énekli Sala­mon is zsoltárában. Én is ifjúkorom legvártabb reggelén ébredek arra, hogy ahol tegnap még hullámok gyűrűztek, ott ma már ke­mény jégpáncél feszül a szi­get és a part között. Igaza lehet Hans Larsson filozófusnak, hogy „az élet titka olyan, mint a madár az erdőben. Ne csatlakozz azokhoz, akik csörtetve ron­tanak rejtekhelyére. Köze­ledj óvatosan, várj türelme­sen, és egyszer majd hallani fogod énekét.” Nekem is óvatosan kellett közeled­nem emberekhez, hiszen ők is olyanok, mint a félénk madár. Meg kellett tanul­nom várni, csendben maradni, míg el­kezdték kiénekelni örömüket, elsírni bánatukat, elmondták történetüket. Aztán én is elmondhattam azt, ami ve­lem történt. Nyitott szívvel kell Terem­tőnk dalát meghallgatnunk egymásban - a legbensőbb emberi hangot hogy leereszkedjen közöttünk a függőhíd, amelyen beszédbe elegyedhetünk és ki­beszélhetjük magunkat. Istenem, Te arra tanítasz, hogy ke­gyelmed nem rombolja le a természetet, inkább kiteljesíti azt. Tanultam én ezt teológiai könyvekből is, csak nem ta­nultam meg igazán. Csak amikor új lelket, új fület, új nyelvet adtál és adsz egyre nekem, akkor teszel egyszerűvé, közvetlenné és alkalmassá arra, hogy eszközöd legyek, az elkészített úton bátran végigmenjek. Simo János Talvitie

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom