Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-27 / 13. szám
Evangélikus Élet 1988. március 27. GYERMEKEKNEK Jn 19, 16-30 Jézus megfeszítése Amikor Pilátus jóváhagyta a zsidók halálos ítéletét Jézus felett, átadta őt a kivégző osztagoknak, hogy hajtsák végre az ítéletet. A katonák Jézus vállára egy hatalmas keresztet tettek - így volt ez szokás minden kivégzésnél - és elkísérték őt a Golgota hegyére. Itt volt Jeruzsálemben a kivégző hely. Jézust itt hatalmas szegekkel a keresztre szegezték két gonosztevővel együtt. Jézus keresztjét a két gonosztevő keresztje közé állították fel. Jézus keresztjére Pilátus rendelkezése szerint ezt a feliratot függesztették: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya." A zsidó főpapok közül, akik ezt a feliratot látták, többen elmentek Pilátushoz és ezt mondták neki: „Ne azt írd: A zsidók királya! hanem hogy ő mondta: A zsidók királya vagyok." Pilátus azonban erre így felelt: „Amit megírtam, megírtam.” A katonák Jézus ruháit elosztották egymás között. Jézus köntöse kié legyen; azt sorshúzással döntötték el. Jézus keresztje tövében ott sírt és zokogott édesanyja, Mária. A tanítványok közül egyedül János merészkedett a kereszthez. A többi félt, hogy ő is Jézus sorsára jut, azért csak távolról figyelte az eseményeket. Amikor Jézus meglátta anyját és Jánost, így szólt Máriához: „Asszony, itt van a te fiad." Jánosnak pedig ezt mondta: „Itt van a te anyád." Ettől az órától János otthonába fogadta Máriát és mint anyjáról, gondoskodott. Jézus három órán át szenvedett és vérzett a kereszten nagy kínok között. Amikor már ereje fogytán volt, tudta, hogy nem sokára meg fog halni, így szólt: „Szomjazom". Volt ott egy ecettel teli edény. A katonák egy szivacsot mártottak az ecetbe, egy izsópszárra tűzték és odanyújtották Jézus szájához. A kivégzéseknél így szokták enyhíteni a keresztre feszítettek szenvedését. Jézus elfogadta az ecetet, azután ezt mondta: „Elvégeztetett." Ezután lehajtotta: fejét és kilehelte lelkét. így halt meg a kereszten Jézus, aki csak segített az embereken és mindenkivel csak jót tett. Selmeczi János Nagypénteken Otthonunk falán egy kereszt van felfüggesztve. Rajta függ Jézus teste. Sokszor elnézegetem ezt a feszületet és arra gondolok, miért kellett Jézusnak így meghalnia. Nagypéntek este van. Édesapa így szól hozzánk: Gyertek gyerekek ide a kereszthez. Elmondom nektek, miért kellett Jézusnak meghalnia. Ma nagypéntek ván - kezdi á beszélgetést édésapa. - Ma arra emlékezünk, hogyan halt meg Jézus a kereszten. Jézus jó volt mindenkihez - folytatja apa. - De sokan voltak, akik nem szerették őt. Nem akartak rá hallgatni, nem akartak jók lenni. Jézus azonban ennek ellenére szerette őket. Azokat is, akik a keresztre juttatták őt. Még imádkozott is értük: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek. Aki Jézus keresztjére néz, az tudja, hogy senki nincs olyan jó, mint Jézus volt. Azért szoktunk mindennap így imádkozni: Jóságos Isten, te annyira szerettél minket, hogy meghaltál értünk. Add, hogy ezért mi is szeressünk téged. Tudjuk, hogy te azért jutottál a keresztre, mert az emberek rosszak voltak. Tudod, hogy én se vagyok mindig jó. Sokszor rosszalkodom és szomorúságot okozok másoknak. Bocsásd meg ezt nekem. Tudod, hogy én mindig jó szeretnék lenni. Segíts nekem ebben! Sok gyerek él a világon, aki nem lát. Mások meg nem tudnak járni, mert bénák. Sok gyerek pedig nagyon beteg és szomorú. Jézus, te megérted ezeket a beteg és szomorú gyerekeket. Kérlek, hogy segítsd meg és gyógyítsd meg őket. És mutasd meg nekem is, hogyan segíthetek és hogyan szerezhetek örömöt ezeknek a beteg gyermekeknek. Tudod, hogy én nagyon szívesen tenném ezt. Közli: S. J. Bölcsőtől a koporsóig Gondolatok egy Kosztolányi-könyv kapcsán „Az élet: csoda és történelem”-vallja Esti Kornél. Az életmű sorozatban kiadott könyvet, hírlapi cikkek gyűjteményét olvasva Kosztolányi Dezső beszélgetéseiből ezt a csodát, az életsorsokét és ezt a történelmet, az életutakban adottat élhetjük át. Megérezhetünk valamit a két háború közötti időszak hangulatából. Mégis több lehet ez a könyv a számunkra. Mert mi is beszélgetünk. Kérdezünk és már tudjuk is a választ, kérdezünk és mégis csodálkozunk a válaszon. Beszélgetünk. És ezekből a beszélgetésekből emberi sorsok rajzolódnak ki, emberi örömök, fájdalmak szakadnak föl. A válaszoló sokszor kelletlenül szól, de sokszor örül annak, hogy valaki érdeklődik utána. És lassan kitárulkozik élete a másik előtt. Riportok? Igen azok. De inkább úgy fogalmaznám: beszélgetések. A könyv kérdések, válaszok, beszélgetések sora. Kérdezzünk hát mi is! A játékos embert oly sokra értékelő, a játékot halálosan komolyan vevő, a játékos bravúrokba mély igazságokat rejtő Kosztolányi indítson erre minket. Vajon miről kérdezne a költő, ha egy mai újságba írná beszélgetéseit? Mit kérdezne, ki érdekelné? A nyugdíjas, a sokgyermekes, a gebines, az ingázó, a kisiparos, a bányász, az értelmiségi? Megkérdezné vajon a csellengő gyerekeket, a szi- puzókat, a bandába verődőket, a koncerteken, meccseken részégen botrányt okozó tizenéveseket, mi is a céljuk, miért is teszik? És megkérdezné vajon azt a szülőt is, aki mindent megadott gyermekének, csak éppen a rohanás miatt nem volt soha ideje arra, hogy beszélgessen gyermekével, célt adjon életének? Megkérdezné vajon - valami furcsa utópia lehetőségeként - a meg nem születetteket, az elvetetteket, akiket még bölcsőbe se fektettek, akik hiányoznak és akiknek hiányát oly könnyű sokaknak elviselni? Akik nélkül nem teljes a csapat, akiket nem tudtak vállalni szüleik, akiket nem mertek vállalni, akiket nem akartak vállalni, aki megszületve terhek lettek volna? Megkérdezné a nyomorultakat, akik élő halottként jöttek évekkel, évtizedekkel ezelőtt világra, akik visszakérdeznek a kérdésekre létükkel: Mit tesztek velem? Tud- tok-e így is szeretni? Élesen hasító kérdőjeleire a mának nekünk is választ kellene adnunk. Mit is mondanánk vajon, ha megjelenne a költő és kérdezne? Kérdezné a gyermeket és az öreget, az utca emberét, a családét, a munkahelyen dolgozókat, kérdezné a közösségeket, a gyülekezeteket, városokat, falvakat, kérdezné a nemzetet végtelenül könnyűnek tűnő kérdésekkel és mégis végtelenül nehezen megválaszolható kíváncsisággal? Bár kérdeznél meg minket is Kosztolányi Dezső! Mert tudnunk kellene válaszolni, őszintén szólni. Csak ne legyenek üresek a bölcsők! Csak nem záródjanak le oly hirtelen, értelmetlen tragédiákkal koporsók! Nagy László Nagyon különösen hangzik Jézusnak ez a kijelentése: „Odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem.” Hallgatóinak egy része kifejezetten meg- botránkoztató- nak tartotta. Az még csak érthető, "hogy valaki odaadja az életét. Vagy úgy, hogy eldobja magától, elkeseredésében, kilátástalan, illetve annak képzelt helyzetében. Vagy pedig úgy, hogy mások megmentése, valamilyen nagy cél érdekében vállalja a halált. De visszavenni?! Hogyan volt hatalma az odaadásra? A kulcs, a megoldás a beszéd vége: „ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól”. Jézus ebben a fejezetben magáról mint jó pásztorról beszél, akinek legfőbb és senkivel össze nem téveszthető ismertetőjele : életét adja a juhokért. -Isten Fia a mi testi és lelki szenvedésünket magára vette. így volt áldozata igaz és teljes, így adhatott igazi példát is. Magára vállalta a világ bűneit, azonosította magát a tévelygő emberiséggel, é$ vállalta a kereszthalált, mint a világ bűnéért járó ítéletet. Jézus küldetése nem egyszerűen a szenvedés volt, hanem az engedelmesség. Az odaadás hatalma: az engedelmesség, a küldetés' parancsa melletti kitartás, az, hogy Jézus nem hátrált meg semmiféle nehézség előtt. Inkább vállalta az odaadást, mint a meghátrálást, a környezetének hamis elképzeléseivel történő kiegyezést. Pál apostol ezt így fejezi ki: „Engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Hogyan volt hatalma a visszavételre? A kulcs, a megoldás a beszéd vége: „ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól”. Az odaadás utáni harmadik napon Jézus újra él. Lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen az Atyától kapta küldetését. Isten a visszavétellel, a feltámasztással igazolta az odaadást, a kereszthalált. Jézus odaadása, a világért való önfeláldozása így nem a rossz, a bűn, a halál eggyel többszöri, VIRÁGVASÁRNAP IGÉJE Jn 10,17-18 (19-21) VISSZAVÉTEL CSAK ODAADÁSSAL hanem a jó, a szeretet és az élet végérvényes győzelmét, visszavételét jelenti. A mai vasárnap, Böjt hatodik vasárnapja, Vi- rágvasárnap a Nagyhét nyitánya. Az odaadás ünnepe, hiszen Jézus jeruzsálemi bevonulásával kezdetét veszi a szenvedéstörténet. De a visszavételé is, hiszen a szenvedésen át a dicsőségbe vezet Jézus útja. Mit jelent a tanítvány számára Jézus életének odaadása és visszavétele? A kulcs, a megoldás a beszéd vége: „ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól”. Azt a Jézust kell követnünk, annak engedelmeskednünk, aki odaadta az életét, azért, hogy vissza is vegye. Mivel pedig visszavette. Nagyhét nyitányakor sem egyszerűen kegyelettel gondolunk rá, hanem tudjuk, hogy mindig előtte vagyunk, hogy mindent lát és mindent tud rólunk. Ezért adták oda sokan - csendben, vagy látványosan — életüket, és ezért nem vesznek el azok, akik hiszik és várják az élet visszavételét. Addig pedig: marad az odaadás, az engedelmesség: Ö az Úr, Ö osztja ki országában a feladatokat. Nem az a lényeg, hogy ki milyen feladatot kapott, hanem, hogy. milyen szeretettel és hűséggel vállalja. így lehet a tanítvány hasonlóvá az Isten Bárányához, az Elet Kenyeréhez, aki odaadta önmagát a „népért”, a világért. így fog az 0 életének odaadása és visszavétele egyre jobban látszani és munkálkodni a tanítvány által. Szentpétery Péter IMÁDKOZZUNK! Urunk! Hadd adjunk hálát engedelmességedért! Azért, hogy hatalmaddal életedet odaadtad értünk. Urunk! Ne engedd felejtenünk, hogy odaadásod és visszavételed elválaszthatatlan, így a jó, a szeretet, az élet végérvényes győzelmét jelenti. Indíts hűséges odaadásra, hogy szerető és állhatatos tanítványaid legyünk. Ámen. DSIDA JENŐ Nagy csütörtökön A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek. Testemet ételül adtam, véremet italul adtam, könnyel mostam meg lábaitokat; Mégis egyedül maradtam. Hajnal-derengés borzong a sötét lombokon. Judás után, által az erdőn sátánarcú fáklyások jönnek. Testvéreim, tanítványaim! Égignyúló kemény kereszten holnap megölnek engem! És ti alusztok, mélyen alusztok! _iNagycsütörtök es téjén különösen |is figyelünk Jézusnak ezekre a szavaira: „Ez az én testein, amely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” Nemcsak egyszerűen a régi, az ó szövetség felváltását jelöli eg ymásik szövetséggel, hanem arra utal hogy a végső állapot, Isten országának eljövetele, a reá való készülődés visszavonhatatlanul elkezdődik: „Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amig el nem jön az Isten országa.” Az új szövetség az Istennel való szeretet-kapcsolat addig nem ismert, vagy korábban csak sejtett világát jelenti: Jézus amikor az új szövetség kelyhét nyújtja apostolainak és mai tanítványainak, már most részt ad Isten országában. Az úrvacsorában az Úr halálára emlékezünk, - nemcsak megemlékezünk róla, hanem hirdetjük is. Hirdetjük Isten bárányának, az Élet Kenyerének . értünk hozott, halálig menő áldozatát. Azt sem felejtjük azonban, hogy Ő feltámadt, és ezért országának nyilvánvaló eljövetelét várjuk. Pál apostol nyomán új Agendánk is tudatosítani akarja ezt: „Ezért valamennyiszer eszünk e kenyérből, és iszunk e pohárból, az Úr halálát hirdetjük, amíg eljövend.” Az úrvacsora ünneplése - Nagycsütörtö- kön is - állandó tanúskodás a feltámadott Krisztus mellett. Az Úr halálát az egyház az idők végéig, Krisztus második eljöveteléig ünnepelni fbgja. De - bármilyen egyszerűen és nyilvánvalóan hangozzék is, keresztyén életünkben állandóan tudatosítanunk kell - csak az jöhet el, csak azt lehet várni, aki él, és akinek ennélfogva van beleszólása az üdvösség történetébe. Mennyire ünneprontásnak tűnik - egyedül Lukács evangéliuma íija le ebben az összefüggésben - hogy a tanítványok megdöbbent kérdezősködése Ünneplésünk állomásai az áruló személye felől az első helyért való vitatkozásba csap át. Hányszor fenyegeti Jézus szolgálata közben a keresztyénekét az a veszély, hogy magukat másoknál, más - nem feltétlenül rosszabb - keresztyéneknél különbnek tartsák. Jézus azonban - mint annyiszor - megfordítja „normális”, hétköznapi emberi értékrendünket: „Mert ki a nagyobb? Az aki az asztalnál ül, vágy aki szolgál?... Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” A keresztyén normának mély és megfellebbezhetetlen indoka: maga Jézus cseleke dett így, az utolsó vacsorán is. Jézusnak az utolsó vacsorán és ma az úrvacsorában végzett szolgálata a keresztyén ember és a keresztyén gyülekezet eleiének alapja. Az úrvacsora erőforrás, amely felelős, odaadó, ajándékozó életre indít. Amikor úrvacsorát veszünk, és hirdetjük az Úr halálát, amíg el nem jön, számot vetünk ennek következményeivel, az ebből fakadó feladatokkal, személyünkre, gyüleze' tünkre, egyházunkra es az egész keresz- tyénségre nézve. A széttagolt, de a kö zeledést mégiscsak egyre jobban kereső keresztyénseg egyik feládata és próbája, hogy az úrvacsorában adott új sző vétségét közösen ünnepelje. De addig is „akik megtapasztaltátok a bűnbocsá natnak örömét, építsétek a testvéri kö zösséget az emberek között, megbocsá tással és önfeláldozó szeretettel”! Szentpétery Péter IMÁDKOZZUNK! Urunk! Magasztalásodat hallotta fülünk: add, hogy süket legyen a veszekedés és a békétlenség hangjára. Nagy sze- retetedet látta szemünk: add, hogy meglássa üdvözítő reménységedet is. Dicséretedet énekelte nyelvünk: add, hogy az igazat vallja ezután. Testedből részesült a testünk: add, hogy új életet éljen ezután. Hála,néked kimondhatatlan ajándékodért. Ámen Virágvasárnap (azaz böjt 6. vasárnapja) az eseménydús nagyhét ünnepi nyitánya, amikor az evangéliumok beszámolója szerint a Názáreti Jézus tanítványaitól körülvéve $zamárháton bevonult a szentnek tartott fővárosba és ujjongó diadalmenet fogadta, kísérte. A lelkesen ünneplők és a felsőruháikat nem kímélők aligha figyeltek fel igazán Jézus néma jelbeszédére: csak szamáron ül és nem tüzesen táncoló harci ménen. Messiás ő, de más értelemben, mint ahogy a rajongó sokaság vágyait belé vetítve álmodozva reméli. A tagadhatatlan tény, hogy Jézus néma ünnepélyességgel bevonul és - ha passzívan is - elfogadja a korabeli szokásoknak megfelelően fellobogózott ünneplést, azt jelenti, hogy nyilvánosan elismeri messiási királyságát, de radikálisan másképpen értelmezi, mint az önfeledten zajongó sokaság. Érthették volna ezt a jelbeszédet, hiszen ősi prófétai stílust alkalmaz Jézus, amikor tettekkel mutat fel valamit. Evilági és harcra készülő méltóságok esetében lehetetlen lett volna az apró léptű hátasállat, a szamár. Az evangélisták Jézus furcsa bevonulását Zakariás próféta jövendölésével értelmezték (Zak 9,9). Ünnepi sorozatunk egyik állomása tehát a hangulatos és kedves virágvasárnap, mintha semmi megrázó sem következne. Pedig veszélyes és komor jelenetek jönnek. Napról napra lehet követni a drámai eseményeket, ezért is nagyon helyes, hogy sok gyülekezetben a nagyhéten minden este van istentisztelet. Minőségi fordulatot a kereszt felé vezető eseményekben a nagycsütörtök esti utolsó vacsora jelent, ezt tekinthetjük a második állomásnak. Ekkor kiderül az árulás ténye, ami az összes tanítványt zavarba hozza, de alig ocsúdnak fel, elhangoznak Jézüs felejthetetlen szavai, a szereztetés igéi. A falat kenyér és a korty bor látható és érzékelhető valósága közvetíti számunkra Isten Fia bűnbocsánatát és új életet hozó valóságát. Ősi idők óta az engesztelődésnek, az irgalom gyakorlásának, a megbocsátásnak az alkalma a nagycsütörtök. Pl. a középkorban ezen a napon vették fel újra a gyülekezetbe azokat, akik nyilvánosan és könnyek között bűnbánatot tartottak. Ezen a napon a megbocsátás titkát ünnepeljük: irgalommal és szeretettel látogatott meg minket Jézus Krisztusban a mennyei Atya. így következik másnap, nagypénteken ünneplésünk harmadik állomása, aminek hangulatát eleve meghatározza a komor, fekete oltárterítő. Ravatalra emlékeztet minden. Páratlan jelentősége van ennek a napnak. Ha nem lenne, fel kellene újítani! Nem is kevés olyan gyülekezet van, ahol az egyházi esztendő legnagyobb ünnepének számít. Megszomorító a nagypénteki üres templom. Jézus Krisztus szenvedését és halálát a gyülekezetnek is végig kellene lélekben, emlékezésben élnie (Rm 6,3kk), hogy majd a húsvéti örömhír annál nagyobb erővel csendüljön fel. Persze érthető, ha az ember természetes ősi ösztöneivel kerülni kívánja a szenvedés és a halál gondolatát, mert gyengébbnek és tehetetlennek érzi magát. Éppen ezért kell nekünk , végig mennünk lélekben azon az úton, amelyen Jézus járt, mert igazán csak ezen az örök Kálvárián győzhetjük le a szenvedés és a halál riasztó valóságát - az Ő segítségével. Átlépjük a nagyhét szorongató idői kereteit, amikor egy pillantást vetünk a negyedik állomásra, hús- vét vasárnapjára. Húsvét nagypéntek nélkül puszta happy and drámai erő nélkül. Nagypéntek húsvét nélkül végzetes tragédia. De az átélt nagypéntek után a húsvét a fel- ujjongás napja, mint amikor a súlyos beteg először éli át a gyógyulás reményét. Ez a fellélegezés napja, amikor ragyogó világosság gyullad a halálos sötétségben. Ugyanis a mennyei Atya a mindhalálig engedelmes Fia iránti szere- tetből és az elmúlástól félő, bűntől meggyötört földi gyermekei iránti irgalomból előhívta Jézust a halálból, hogy hitelesítse mindazt, amit a Názáreti tett. Kereszt nélkül nincs feltámadás, feltámadás nélkül értelmetlen a kereszt. Azért szükséges végig követnünk az eseményeket, hogy ezt belülről átéljük. Félő, hogy nagyon leegyszerűsítettük ünnepeink megélését, különösen amikor nem is kevesen csak a „nagy ünnepi” istentiszteleten' vesznek részt. Ünnepelni itt azt jelenti, hogy „részt veszek” az akkori eseményekben. Átélem azok jelentését és értelmét. Ez hozzá tartozik^ hitélethez, aminek van egy „menete”. Szó sincs mindenható „menetrendről” vagy metódusról, mert akkor a törvényeskedés me- chanizáló és bénító szelleme ejtene foglyul bennünket, de van egy egyénre szabott menetrendje a hit keletkezésének és növekedésének. Az egyházi esztendő ünnepkörei is ehhez akarnak minket hozzásegíteni, hogy ne csupán szeszélyes, rend nélküli és alkalmi fogyasztók legyünk, hanem rendszeresen tegyük ki magunkat igei hatásoknak lelki erősödésünk érdekében. Itt nem teljesíthető törvényekről van szó, hanem medret adó rendről. A vonatnak sem kényszer a sínpálya, a repülőnek sem a légi folyosó, hanem lehetősége és biztosítéka a célba jutásnak. Előttünk pedig életünkbe és örök életünkbe vágó cél lebeg. Ribár János Ifjúsági konferenciák Egyházunk ebben az évben is megrendezi az országos ifjúsági konferenciákat Gyenesdiáson. Szeretettel várjuk a fiatalok jelentkezését. A konferenciák vasárnap este kezdődnek és szombat délben fejeződnek be. Időpontjuk: I. június 26—július 2. (elsősorban az idén konfirmáltakat várjuk) II. július 3-9. III. július 10-16. IV. augusztus 14-20. V. augusztus 21-27. A konferenciák részvételi díja 1200 Ft, melyet a helyszínen kell befizetni. A jelentkezéseket 1988. május 4-ig a Lelkészi Hivatalokon keresztül kérjük a következő címre küldeni: Szabó Lajos 1147 Budapest Lőcsei út 32. Kérjük a határidő pontos megtartását. A felvételnél a jelentkezési sorrendet figyelembe vesszük. f NAGY- CSÜTÖRTÖK IGÉJE Jn 10,17-18 (19-21) AMÍG EL NEM JÖN
