Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-27 / 13. szám
A Minisztertanács elnöke és az egyházi vezetők találkozása A közmegegyezés útján Evangélikus Élet 1988. március 27. Felhívás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművének felállítására 1 (Folytatás az 1. oldalról) nak meglátása, mindenkinek van a maga területén tennivalója. Egyúttal aláhúzta a helyi kezdeményezés és öntevékenység fontosságát mind az egyház, mind a társadalom életében. Kitért a püspök egyházunk régi demokratikus hagyományára, amelyet - mint mondotta - a presbitériumok képviselnek. Hangsúlyozta, hogy „szeretnénk ezt őrizni és továbbfejleszteni”. Végül utalt a Déli Egyházkerület német- és szlovákajkú gyülekezeteire, ahol most újabb identitás-keresés van és növekszik az igény a német és szlovák igehirdetés iránt.- Dr. Paskai László prímás, esztergomi érsek beszélt a katolikus egyház karitativ tevékenységéről, hozzáfűzve, hogy csak egy funkcióképes egyház képes segíteni a társadalmi célok megvalósításában. Végül javasolta: tegyék lehetővé a hívő fiatalok bizonyos csoportjai számára az alternatív katonai szolgálat bevezetését. A református egyház nevében dr. Tóth Károly püspök folytatta a hozzászólást. Felszólalásában hangsúlyozta, valóban szükség van a nemzeti közmegegyezés megújítására. Megnyugvással és örömmel állapította meg, hogy a református egyház társadalmi feladatköre bpvült. Ugyanakkor szoTo- sabb együttműködést sürgetett az állami szervekkel. Szóvá tette, hogy a reformátusok körében gyakran elhangzik a kérdés, miként lehetne fokozottabb igényeiket a tömegkommunikáció és az egyházi iskolák iránt kielégíteni. A magyarországi egyházak és felelkezetek vezetőinek további hozzászólása után Grósz Károly, a kormány elnöke válaszolt az elhangzottakra. Válaszában örömmel üdvözölte a nemzeti közmegegyezés újrafogalmazását szorgalmazó gondolatokat. Hangsúlyozta, nemcsak a vezetésnek, hanem az egyes embernek is szembe kell néznie múltjával és jelenével. Nagypénteken nem eszem A címben szereplő tény még nem hír. Éhezésem végül is magánügy. Elronthattam a gyomrorp, fogyókúrázhatok, kifuthattam a pénzemből. Még az is magánügy, ha hitbeli meggyőződésemtől indíttatva böjtölök. Ha máskor nem is, legalább nagypénteken a lemondás, önmegtagadás és bűnbánat jelét gyakorolhatom, melyre pedig a mértéktelen konzumálásra, a földi javak zabolátlan használására beállított fogyasztói társadalmakban egyre inkább szükség lenne. Magánügy, hiszen a reggeli-ebéd-vacsora, ci- garetta-kávé-sör ellenértékeként megspórolt 100-150 forintom megmarad. Az sem több hírecskénél, ha bejelentem, hogy a Pestújhelyi. Evangélikus Gyülekezetben mintegy ötven ember hasonlóan jár el: a megspórolt pénzt összeadva megpróbálja értelmes célra fordítani. Hírré a dolog ott kezd válni, ha hozzáteszem azt is, hogy a pesti és budai evangélikus gyülekezetek - valószínűleg - mindegyikében ugyanezt, fogják tenni, amint az mindkét egyházmegye Lelkészi Munkaközösségi ülésein elhatároztatott. Az pedig már evangélikus újságba illő valódi hír, ha nyilvánosságra hozzuk, hogy e sok tízezer forintot az értelmes célok közül azon szükségesre fordítjuk, mely anyagi hátteret próbál teremteni egyházunk diakóniai munkájának egy részterülete számára. E részterület munkája a napokban van kialakulóban azzal a célNem a három óra hosszat tartó sötétség a megdöbbentő. Nem a templomkárpit váratlan kettéhasadása, nem a mellét verő tömeg nyomasztó feketesége, de nem is a katonák cinizmusa, a vezetők ostoba gúnyolódása vagy a gonosztevő esztelen vádaskodása. Ilyen események és gesztusok számtalan szerencsétlenséget kísérnek. Nem is csak a halál megdöbbentő önmagában - hanem hogy az az ember halt meg. Az az ember - Jézus - úgy halt meg, ahogyan élt. Bocsánatot kér az őt gyötrő katonák számára, ahogyan a megbocsátásra tanította követőit. Örömet hirdet a másik gonosztevőnek, ahogyan örömet hirdetett már első szavaival a názáreti zsinagógában, később a bűnös nőnek, Zákeusnak és annyi embernek. Atyának szólítja a Magassá- gost, amint erre tanítványait is bátorította. Életében nem tudta fejét hová lehajtani - halálában is csak saját mellére ejthette le. Úgy halt meg, ahogyan élt... de miért kellett meghalnia? Nem lett volna szabad meghalnia... „Mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt!” Reménykedtünk, de hiába reménykedtünk - hát ő lal, hogy konkrét segítséget nyújtson Románia bármely részéből, de főleg Erdélyből hazánkban menedéket kereső —; többnyire magyar nyelvű — rászorulóknak. Köztudott ezrek érkezése a legkülönfélébb okokból. Ezen okok mérlegelése és megítélése - adja Isten, mielőbbi orvoslása - a politikusok ügye s nem az egyházé. Az azonban már az egyház ügye is, hogy segítsen azokon, akik bajban vannak. Bajban, mert átmeneti időre készpénzsegélyre van szükségük, hogy egyenek, lakásra egy darabig fedél alatt lenni, munkára, hogy talpra álljanak, jogsegélyre, hogy legali- zálódjanak, orvosra ha megbetegednek, s közösségre, mely befogadja őket. A leghelyesebb, ha a hazai társadalom humanitárius célokra elkötelezett része - többek között az egyház - idejében eszmél és nyújt széles körű anyagi-szociális-erköl- csi segítséget. Ennek érdekében a Budapest- Kelenföldi Gyülekezetben olyan munkacsoport alakult, mely a segítést evangélikus szinten koordinálja (1114 Budapest, Bocskai út 10. Tel.: 812-159). E lelkészi hivatal címére továbbítjuk a gyülekezetekben nagypénteken e célra befolyt összeget ugyanúgy, ahogy itt tartják nyilván a különböző beérkezett igényeket és ezek megoldását elősegítő ajánlatokat, mint pl. vidéki és fővárosi munkalehetőség, lakás, ruhanemű stb. E központ tartja ugyanakkor a kapcsolatot más egyházak hasonló jellegű diakóniai munkát folytató szerveivel is. NAGYPÉNTEK j IGÉJE Lk 23,33-49 AZ ÚT VÉGE is hiába élt? Hiába beszélt a szegények, az éhezők, a sírók boldogságáról? Szavainak hatalmáról? Az ellenség szefe- tetéről? A mező liliomairól és az ég madarairól, Isten gondoskodásáról? A megváltás idejéről? Hiábá minden? Az otromba keresztfán szétzúzódik minden remény? Hallgassuk Jézust: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.” Az életemet, a küzdelmeket, a bejárt utat, a felébresztett reményeket, mindent. Most már a te kezedben van, rád bízom, tégy vele, amit akarsz. Mert aki magának tartogatja az életét, elveszti azt - de aki hagyja, hogy élete a te kezedbe hulljon, megnyeri. Nagypénteken tehát hitem okából és e szolidaritás céljából nem eszem. S ha ehhez a böjthöz nemcsak gyülekezetem s nem is csak a főváros gyülekezetei, de más gyülekezetek is csatlakoznak országszerte, az már valami lenne. Az már valódi hí^. Ez esetben pedig még, jó hír” is, azaz evangélium. Bízik László Rónay György Este a Golgotán Sírjukba visszatérnek már a holtak. Pihent a város. Az utakon át . őrök cirkáltak. Fönt a katonák a csárdában kockáztak és danoltak. Beesteledett. Józsefnél zokogtak az asszonyok. A szoba ablakát elfüggönyözték. Annás lakomát adott. A kutyák ugatták a holdat. Magdolna ott állt az üres kereszt tövén. A Mestert alkopyatkor levették. Sírt. Félt. S egyszerre látta: az ijedt ég alatt a szégyen fája nőni kezd, a karjait a végtelenbe tárja, s az alvó Földre ráborul az árnya. Jézus úgy halt meg, ahogyan élt. Útja csak -ezzel a véggel teljes. Életét és szavait csak halála, a feltétlen önátadás hitelesítik. Halálában vált „igaz emberré” nemcsak Izráel, de a pogány százados számára is. Hafála lehetetle- nített minden hazug és illuzórikus reményt, egyszer s mindenkorra yissza- utasította azok várakozását, akik itt a földön a másik ellenére vagy a másikat elhagyva akarnak boldogulni. Felejthetetlen példát adott arra, hogyan lehet az élet szolgálatában mindenj Istennek átadni, és várni, egyedül tőle várni az életet. A búzamag a földbe hullott, hogy százszoros termést hozzon. Jézus útjának vége lehet a mi életünk kezdete. Csepregi András Imádkozzunk Jézusunk, köszönjük neked az értünk végigjárt utat. Köszönjük, hogy végül teljesen átadtad magad. Segíts felismernünk, hogy a nfii életünk is csak az önátadásban nyerheti el igazi értelmét. Segíts hinnünk, hogy Isten életet teremt abból, amit az ő kezébe teszünk. Ámen. Történelmi felelősségünk tudatában felhívással fordulunk a nemzethez. Hazánkban az utóbbi időben különféle társadalmi kezdeményezések születtek azzal a szándékkal, hogy a ma élő nemzedékek történelmi eszmélkedésének és nemzeti önbecsülésének jeleként emléket állítsunk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Úgy véljük, ezek a kezdeményezések a közakarat megnyilatkozásai. Felhívásunkkal e törekvések összefogását és kiteljesítését kívánjuk szolgálni, elősegíteni. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei - ha kellett - az életüket áldozták, vállalták a vértanúságot is hazánk szabadságáért és függetlenségéért. Tetteik jelentősége nem évült el. Társadalmi és nemzeti célkitűzéseik máig is mértékül szolgálhatnak történelmi céljaink kiküzdésében. Tragikus küzdelmük és áldozatvállalásuk erkölcsi értéke nőttön nő a múló időben. Reményt és erőt sugárzó példa a ma élő magyarok számára is. A nemzet vállára napról napra súlyosbodó gondok nehezednek. Válaszút előtt álló társadalmunkat - ha önerejéből nem képes gyökeresen megújulni - erkölcsi, gazdasági és kulturális hanyatlás fenyegeti. Sorsunk ilyetén alakulását nem nézhetjük tétlenül. Keresnünk kell a megmaradás és a megújulás járható ösvényeit. Helyzetünk ismeretében, a nemzet sorsa iránti felelősségünk tudatában Püspökeink látogatása a paksi Atomerőműben Dr. Nagy Gyula püspökelnök és dr. Harmati Béla püspök, Sólyom Károly püspökhelyettes kíséretében 1988. március 8-án Pónya Zoltán vezérigazgató meghívására meglátogatták a paksi Atomerőművet. A vendégeket Járfás Géza főmérnök tájékoztatta hazánk legnagyobb ipari beruházásának munkájáról. Megtekintették az Atomerőmű szakközépiskoláját is. történelmi értékeink föltámasztását, megőrzését és átörökítését éppúgy erkölcsi kötelességünknek tekintjük, mint a társadalmi megújuláshoz szükséges tettek vállalását. Felhívásunkkal közös és felelős cselekvésre, önkéntes és önzetlen áldozatvállalásra szólítjuk országunk minden állampolgárát s a nemzethez tartozó valamennyi honfitársunkat - bárhol él is a világban. Az emlékmű mielőbbi és méltó megvalósítása érdekében Társadalmi Védnökséget alakítottunk és személyes anyagi hozzájárulásainkkal létrehoztuk: az Alapítványt. Az emlékmű elkészítésére korábban fölajánlott adományokat a csekkszámlák eddigi tulajdonosai az Alapítván/javára átutalják. Alapítványunk csekkszámlaszáma: MNB 235-90172-5215., „Emlékmű alap”. Felhívásunkat azzal a meggyőződéssel bocsátjuk a nemzet nyilvánossága elé, hogy megértésre és visszhangra talál. A nehéz idők ellenére töretlenül bízunk honfitársaink felelősségérzetében és áldozatkészségében. Reméljük, hogy a jövő év folyamán az ország szívében, Budapesten, fővárosunk történelmi nevezetességű színtereinek valamelyikén közös akarattal és közös adakozásból elkészülhet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékműve. Mindez immár rajtunk áll - ma élő, de múltunkra emlékező és jövőnkről gondolkodni akaró magyarokon. Budapest, 1988. március 15. A TÁRSADALMI VÉDNÖKSÉG Védnökség az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművének felállítására Elnök: Pozsgay Imre Tagok: Andrásfalvy Bertalan Bakonyi József Bakos Lajos Balczó András Balogh János Bessenyei Ferenc Bánffy György Bíró Zoltán Chikán Attüa Csákány Béla Csémi Károly Csoórí Sándor Csurka István Czeizel Endre Czibere Tibor Czine Mihály Domokos Pál Péter Durkó Zsolt Fekete Gyula Flerkó Béla Geréb Attila Hanák Péter Harmati Béla Hegedűs D. Géza Horn György Hámori Csaba Illyés Gyuláné István Lajos Sára Sándor Kanyar József Selmeczi György Katona Tamás Simon István Keresztúry Dezső Sinkovits Imre m Kipke Tamás Sólyom László Király Tibor Stumpf István Király Zoltán Szabad György Kiss János (Győr) Szabó Magda Ibjg Kodály Zoltánná Szécsi Margit SrKomlós Attila Szokolay Sándor Konrád György Szöllősy András Kosa Ferenc Takács Lőrinc Kosa Ferenc (Kaposvár) Tamási Áronné Korzenszky Richárd Tóth Károly László Gyula Trebitsch Péter Lovász László Újszászy Kálmán 1 Márton János Mészöly Miklós Intéző Bizottság 'Tjh Nagy Árpádné Elnök: sáp ■'Y Nagy Bandó András Pozsgay Imre t Németh Lászlóné Tagok: Nemeskürty István Chikán Attila Orosz István Czibere Tibor pÉÉÉ Pálfy G. István Hámori Csaba Pápai Lajos Király Tibor ä Pintér Lajos Kosa Ferenc Pölösné Krízsán Ildikói Márton János' Randé Jenő Nagy Bandó András Ratkó József Pálfy G. István SÉt Romhányi László Sinkovits Imre Rubik Ernő Sólyom László jpTT Lehet-e egy évfordulót szebben köszönteni, mint azzal az elhatározással, melynek bejelentésére március idusán került sor. Az egyéni kezdeményezés fontosságát hangsúlyozta a Hazafias Népfront főtitkára azon a sajtótájékoztatón, amelyen közzétették a felhívást, valamint a védnökség és az intézőbizottság névsorát. E nagyszerű kezdeményezés első lépéseit tette meg azzal, hogy a különböző indíttatásokat, ötleteket egységesítve létrehozta - a névsort tekintve - gazdag védnökséget. Bárt sem az emlékmű budapesti helye, sem az alkotóművész személye még nem eldöntött, mégis igaz szívvel köszöntjük nemzeti történelmünk pj? tündöklő pillanatainak emléket állító nemes elgondolást. Nem túlzás azt állítani: a terv támogatása hazafias kötelességünk. Lehel László Tanulatlan szabadegyházi prédikátor bárdolatlan szavai találtak szivén, ejtettek rabul és formáltak engem, a leplezetlenül istentelent keresztyénné. Frank Mangs a lelki atyám. De te, Atyám, ■ adtál nekem szellemi atyát is. Annyit nyüzsögtem a Déli Gyülekezet fiataljai között, hogy nem maradhattam észrevétlen a gyülekezet igazgató lelkésze előtt sem. Ritka kincsként őrzöm a nagy családi Bibliát, amelynek első lapján ez olvasható: „E Szent könyvet Simo Tal- vitie egyetemi hallgatónak adom emlékül a Kivisaari nyári otthon jó vezetéséért az 1946. évi nyaralási időszakban.” „Si Christum nescis, nihil est quae caetera discis”. Kivisaari 1946. VIII. 19. Paavo Virkkunen.” Ezt irta nekem a Te könyvedbe, Uram, a Déli Gyülekezet vezető lelkésze, a finn egyház, állam egyik legkiemelkedőbb alakja és formálója, az országgyűlés több évtizedes elnöke, oktatásügyi miniszter, tb. professzor, „doktorbácsi”, ahogyan, mi fiatalok, tisztelettel övezett lelkészünket neveztük. Latinul írt a teológusnak. Ez figyelmeztetés volt, amit később értettem meg igazi valóságában: „Ha Krisztus ismerete hiányzik belőled, akkor semmit sem ér minden más, amit megtanulsz.” Ezzel Te óvtál engem, Uram, amikor én a káros civilizációtól és társasági élettől óvtam másokat. Nehéz belelátni az ember bensőjébe. Nehéz eligazodni azon, mi történik az előkelők estélyein, az úrvacsorái oltár előtt, a szegények kőkockás udvarain és bárhol másutt, ahol a Te szavad felhangzik. ELŐ VIZ „Kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, Miért én? az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” Fii 3,8 Paavo Virkkunen az egyház és a világ embere volt. 0 mindig tudta, mi van folyamatban, hova kell elmenni, és honnan elmaradni. Fáradhatatlan volt a tanácsolásban, de senkire nem erőszakolt rá semmit. Híveit szabaddá tette magától és felfogásától. Belőlünk se akart kisvirkkuneneket formálni. Tapasztalt öreg és megbecsült volt. Én, mint kis pulikutya csaholtam körülötte. Nagy paplakjában úgy mozogtam, mint otthon. Vettem a süteményes tálról és mentem tovább. Dolgozószobájából írógépkattogás hallatszott, amikor bekopogtattam. Ajtót nyitott, s attól kezdve csak számomra létezett. Meghallgatott, figyelmét rám összpontosította, s minden másról megfeledkezett. A hamis világ akkor ki volt zárva szobájából. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, folytatódott tovább az írógép kattogása. Barátságába fogadott. Megkívánta, hogy tegezzem. Nem ment könnyen, de ebből nem engedett. Talán a háborúban elesett Jaakko fiáért is kárpótlást talált bennem. Naphosszat náluk voltam, könyvtárát rendeztem, és családi ügyeikbe is bevontak. Ilyen volt az ő nyitottsága és nagysága. A szellem óriása volt. Nagyságának nem árnyékában növekedtem, hanem ösztönzése, vonzása és megértése napsugarában. Ezért nem bűvöltek el később sem jelentéktelenebb kiskirályok. Megtanultam élni farkasszemet nézve földi urakkal és keresni egyedül a Te utadat. Csak . szabadságban lehet félni és szeretni Téged, mindennél jobban, Istenem.' Te úgy ejtesz foglyul, hogy szabaddá teszel, feloldasz, hogy tudjunk lehajolni, szolgálatra vállalkozni elűzve minden kényszert és félelmet emberi kapcsolatainkból. „Nihil”, semmi - írta Paavo Virkkunen első teológus nyaram emlékkönyvébe - Krisztus ismeretéhez képest minden tudomány, amit még később elsajátíthatok. Ebben találkozott a vele egy nevet viselő apostollal, aki „szemétnek” ítélt mindent, csakhogy Krisztust megnyeije. Ilyen volt ennek az egyházfőnek, a társadalom tartóoszlopának a bensője: Krisztus ismeretének dicsőítése mindenekfelett. Ne nézzek se az ő, se más külső megjelenésére, ami lehet’ ragyogó vagy szennyes, előkelő vagy faragatlan, végső célomban rajtam nem segíthetnek. A cél nem lehet más, mint hogy „megismerjem Őt és az ő feltámadása erejét... és mindenképpen eljussak a halálból való feltámadásra.” ■ Simo János Talvitíe MMBBBBg_____ . ________ Gr ósz iKároly beszél
