Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-25 / 52. szám
Ötven éve alapították a Nagytarcsai Evangélikus Népfőiskolát Évfordulók, jubileumok sokasága vesz körül bennünket. Sokan már úgy mondják, hogy az egész egy idősödő korosztály nosztalgiája csupán. Ne vegyük annak! Vannak évfordulók, melyek elfelejtett értékeket hoznak újra napvilágra és áthelyezve jelenünkbe, nagy erőforrást, segítséget jelentenek abban, hogy egyházunk is, társadalmunk is előbbre lépjen a megújulás útján. Ilyen találkozón voltunk együtt november 20-án Nagytarcsán, ahol az első evangélikus népfőiskola, a Tes- sedik Sámuel Népfőiskola megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepeltük. Újra Sztehlo Gábor nevével találkoztunk. Akik eddig életének azt a szakaszát ismerték, melyben a háború idején üldözötteket mentett a biztos haláltól, most megismerkedhettek a háború előtti időben egyszerű falusi lelkészként végzett úttörő munkájával. Sztehlo Gábor a 30-as években a falusi ifjúságot gyűjtötte ősszé. Népi írók, haladó gondolkodású emberek, lelkészek lelkes összefogásával, finn példa alapján alapította a népfőiskolát, hogy erős hitű, mély lelki életet élő, művelt, jó gazdákat neveljen e fiatalokból. Az intézmény felállításához is Finnországban folytatott gyűjtést, amikor 1938-ban feleségével és Sebők István nagytarcsai fiatallal együtt kint járt. Hazaérkezésük után megindult az építkezés. A helyi szövetkezetek is hozzzájá- rultak, no meg a gyülekezet. Felépült a finn és a magyar ház és 1938. november. 15-én megindolt. az első tanfolyam tíz hallgatóval. A következő évben Stűhméf ’'Frigyes ajándékából épült meg a harmadik épület és ezekben folyt a népfőiskolái oktatás 1944-ig. A hat évfolyam alatt 137 növendéke volt az intézménynek, 167 tanár és előadó tanította őket. Sztehlo Gábor szolgálatára ma is hálával gondol gyülekezete, megbecsüli emlékét a község tanácsa és társadalma is. Korábban utcát neveztek el róla, most a parókia falán, - melyet ő építtetett, — emléktáblát lepleztek le istentisztelet után. Az istentisztelet igehirdető szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végezte. Lk 12,35 alapján arról szólt, hogy az egyházi esztendő vége is, de ez a mai emlékezés is két dologra figyelmeztet: a készenlétre és az iránymutatásra’. A készenlét: legyen derekatok felövezve! Ezt a mindig készenlétben való életet célozta a népfőiskolái munka is, amikor összegyűjtötte azokat, akik el- hívottnak érezték magukat, hogy keresztyén hitben, ismeretben és tudásban élőbbre jussanak. Lelki és erkölcsi téren kapták az erőt a készenlétre. Amit végeztek, az ma is aktuális és fontos: lelki és erkölcsi téren van szükség ma is a megújulásra ! Az iránymutatás: lámpásotok legyen meggyújtva! Ezen a jubileumon Jézusra mutatunk, aki a világosság. Célunk ma is: oszlatni a sötétséget, felemelni szavunkat ott, ahol rossz és gonosz történik. Vigyük tovább a keresztyén erkölcsöt és erényeket. Legyen mindig előttünk: Isten, haza, embertárs! Istentisztelet után emléktáblaavatás volt, melynek megkoszorúzásánál a püspök Sztehlo Gáborra gondolva kiemelte népe, faluja iránti szeretetét és jó példáját a Krisztus követésében, melyet tovább viszünk. Kecskeméti Gábor, a HNF helyi titkára példaadó erőnek mondta hitét és embeségét. A koszorút Csimáné Pócsa Anna tanácselnökkel együtt helyezték el. Ebédszünetben megtekintették a volt népfőiskola épületében rendezett kiállítást a népfőiskola ösz- szegyűjtött emlékeiből, emléktárgyaiból. A délutáni emlékezésen dr. Frenkl Róbert kerületi felügyelő a aiMőlsKok háqaas^ eredményét fogíálta ősszé? Egészségre nevelt, erkölcsi karfást' adott'"és szellemi megújítást végzett. Keveházi László esperes Sztehlo Gáborra emlékezett. Jó pásztor volt, aki mindig azt tette, amit kellett, az- elesettekkel törődött. Nem azt tette, amit illett, hanem amit kellett! Molnár Lajos helytörténész foglalta össze a népfőiskola történetét. Tőle vettem cikkem elejének tényeit. 1989. tavaszán megjelenik majdkönyvben is mindaz, amit kutatásaival felfedezett. Megtisztelte az együttlétet Ulla Haukia, a finn nagykövetség kulturális munkatársa, aki a nagykövet meleg köszöntését is átadta. Büszkék vagyunk, hogy ötven éve segíthettünk - mondta - volt *idő, Imádkozzál és dolgozzál! •/ \amikor a magyarok segítettek szellemileg és lelkileg bennünket. Ez a mai nem csupán a múltra való emlékezés, hanem reménység a jövőre nézve. Mártii Viljanen lelkész, aki most ösztöndíjas Teológiai Akadémiánkon, beszélt a mai finn népfőiskoláról, mely a hetvenes évek visszaesése után erősödőben van. Csepregi Béla, aki tanított Ötven évvel ezelőtt, emlékezett a „nagytarcsai népfőiskola elsőbbségéről és hátrányairól.” Utóbbinál megemlítette, hogy nem tudtuk a népfőiskolán végzetteket összefogni, ezzel mai napig adósok vagyunk. Kovács Bálint református lelkész a testvéregyház népfőiskolásainak köszöntését hozta, Túrmezei Erzsébet testvér - aki a leánynépfőiskolákat vezette 1941-től - szólt a 9 tanfolyamról, amelyen 120 leány vett részt. Ezekkel jórészt még ma is tartják a kapcsolatot. Két volt népfőiskolás kért még szót. Horváth Mihály a helyi gyülekezetből arról a felelősségről szólt, ami a továbbadásban terheli őket. Pecznyik Pál Celldömölkről érkezett és versben köszöntötte q találkozót, melynek egy részlete ide kívánkozik: Rég léptük át utoljára, Szép iskolánk küszöbét, melyben szomjas szívvel ittuk tudás, Ige hűs vizét. Emlékeink kosarából ugyan sok emlék kihűlt, szívünk mélyén mégis, -olykor tisztán villan fel a múlt. Ötven év múltán is valljuk: hasznos volt a tanfolyam. Alkalmaztuk, tovább adtuk, másoknak is boldogan. Műveltséget, szemléletet, mit iskolánk adhatott, Ki átvette s alkalmazta sokban gazdagodhatott. Míg csak élünk, nem feledünk kedves népfőiskolánk. Megtanítottál szeretni Istenünket s szép hazánk! Harmati Béla püspök foglalta össze a találkozó eredményét: nincs oktatás nevelés nélkül, szív és fej együtt kell legyen. Aki valamit tesz, jó ha a gazda szemével teszi, ezért jó gazdának kell lenni! De legfontosabb, hogy a tanulságok mellett nem szabad megfeledkezni a hálaadásról sem. Ezért volt ez a találkozás! Tóth-Szöll6s Mihály Az Országos Egyházi Bíróság ülése Az Országos Egyházi Bíróság Budapesten, 1988. december 2-án tartott ülésén a dr. Schulek Tibor akkori komáromi lelkész ellen 1962 október és 1963 január között hozott egyházi törvényszéki ítéleteket az Országos Egyházi Elnökség előter-' jesztése alapján felülvizsgálta és azokat egyhangúlag semmisnek nyilvánította. Azzal együtt, hogy egyházunk legfelső bírósága a fenti határozatot hozta, szükségesnek tartotta, hogy a bírósági felülvizsgálat eredményét egyházunk nyilvánosságával is megismertesse, s ezzel teljes erkölcsi elégtételt szolgáltasson egyházunk egyik elismert, nyugalmazott lelkészének, a történeti kutatásai révén a magyar tudományos életben is megbecsült tudósnak. Dr. Schulek Tibor akkori komáromi lelkész ellen 1962 október 18-án a Fejér-Komáromi Egyházmegye Törvényszéke, majd fellebezés után november 20-án az Északi Egyházkerület, végül 1963 január 23-án az Egyetemes Egyház Törvényszéke az abortuszkérdésben és az erdélyi magyarok sorsára vonatkozóan egy lelkészgyülésen tett kijelentései miatt hivatalvesztési ítéletet hozott. Az Országos Egyházi Bíróság 1983 december 20-án részben felülvizsgálta az akkori ítéletet, és mentesítette őt'a sté|et'Icövftkezményei, <Je. nem az AÍSfcM^fcnt\£rf > • -Á J,.. I Egyházunk vezetősége ez év őszén megbízta dr. Fabiny Tibor egyházjogász professzort, az Országos Egyházi Bííóság tagját, az akkori törvényszéki -eljárás újramegvizsgálásával, és részletes jelentése alapján egyhangúlag felmentette dr. Schulek Tibor nyugalmazott lelkészt az ellene 1962-ben és 1963 elején felhozott vádak és elítélés alól; az ítéleteket semmisnek nyilvánította. Sajnálatos, hogy ez csak huszonöt év után történt meg az egyházunkban végbemenő megújulási törekvések gyümölcseként. Egyházunk mai vezetősége ezzel is tiszteletét és megbecsülését kívánja kifejezésre juttatni az ősz tudós-lelkész és családja iránt. Isten áldását kérjük életére és szolgálatára egyházunkban és népünk életében! Ökumenikus találkozó Esztergomban Evangélikus Élet 1988. december 25. A Római Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa küldöttsége - dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek meghívására - december 9- én, Esztergomban második alkalommal találkoztak. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa delegációját dr. Tóth Károly református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke vezette. Örömmel és hálaadással állapították meg, hogy az első találkozó óta eltelt egy esztendőben jelentős eredményeket sikerült elérni az ökumenikus együttműködés területén. Ezek között is kiemelkedik a Római Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös bizottsága által elkészített Mi Atyánk és Apostoli Hitvallás ökumenikus fordítása. Az esztergomi tanácskozás résztvevői állást foglaltak, hogy az egyházak a törvényhozó testületeken keresztül minél előbb igyekezzenek használatba venni az egyháztörténelmileg is nagy jelentőségű ökumenikus fordításokat. Az egyházak vezetői reménységgel tekintenek a készülő új vallásügyi törvény elé, amely — nézetük szerint - a demokratizálódás folyamatát erősíti majd. A tanácskozás külön is foglalkozott a Romániából menekültek megsegítésével, amelyben az egyházak hatékonyan részt vesznek. Az egyházak vezetői kifejezték aggodalmukat és tiltakoásukat az emberi jogok romániai megsértése miatt és elkötelezték magukat arra, hogy a jövőben is mindent megtesznek az erkölcsi és fizikai segítségnyújtás tekintetében. Az 1989. évi Ökumenikus Ima- hét megnyitása Budapesten, a Szent István Bazilikában lesz január 15-én, délután 5 órakor, valamennyi egyház részvételével. Az egyházi vezetők buzdítják híveiket, hogy ezen az alkalmon és az Imahét más alkalmain is minél nagyobb számban vegyenek részt és tegyenek bizonyságot Jézus Krisztusba vetett közös hitükről. Az Imahétre közös Énekfüzet kiadását tervezik. A Magyarországi Egyházak vezetői kifejezték szándékukat a tekintetben, hogy jövő év tavaszán megszervezik az összesmagyar egyházak találkozóját, amelyen az egyházaikat és a magyar társadalmat érintő kérdéseket tűzik napirendre. A Kriszpis-várás ádventi időszakában az esztergomi tanácskozás résztvevői kifejezésre juttatják azt a hitüket, hogy az emberré lett Krisztus erősíteni fogja az emberek szívében és lelkében a hitet, szeretetet, és erőt ad a megnövekedett gondok között is örömre és reménységre. Túrmezei Erzsébet Glória! Glória! Mi lenne, mi lenne, ha angyalének, örömhír nem zengne, ha az a kicsiny jászol Betlehemben nem várna engem?! Sötétség... sötétség... Nagy éjszaka! A Hajnalcsillag késnék. Láng se égne, hogy szívem melegítse, fényre derítse! Kárhozat; kárhozat! '■, Roskádva-vittrvém-súlyos átkomat, Vergődnék nyomorult halálra-váltan gonosz hínárban. Glória! Glória! Van kiben békét találnia, életet, fényt, bűnös, sötét szivemnek! Vár az a Gyermek! Glória! Glória! Testté lett Ige, Jézus, Isten Fia, minden enyém, ha megtaláltalak. Téged áldalak. Békesség! Békesség! Ragyogó hajnal! Sugárzó fényesség, mióta szívem Teveled van tele! Élet reggele! északi fény mellett, és vígan füstölt. Barátja a szivar illatáról érezte, hogy megkínálta magát az 6 szivarjából. Szemtelen mosollyal köszöntötte.- Üdvözöllek az otthonodban. Kérlek, érezd magad itthon az én felemelő társaságomban. Látom, még mindig megvan a hóbortod, hogy nem zárod be a lakásodat. No de hát - mint ahogy mindig - most is szerencséd van, mert csak ilyen magamfajta szélhámos téved be hozzád. Esküszöm, egyszer megteszem, hogy kirámolom a kéglidet. No, még mindig a búbánat sötét mezején barangolsz ?-Te őr ült I Hogy kerülsz ide?- szólalt meg Bertalan bosszankodó csodálkozással. - Hát még mindig élsz?- Ha nem csal a szemed, igenis vagyok bátor élni, és mondhatom neked, egyre jobban élek.- Még mindig a Vöröskeresztnél vagy? *- Miért kérdezed? Talán el tudnál képzelni máshol?- Nem, csak azon csodálkozom, hogy még nem unták meg a pimaszságaidat. ■— Nono, vitéz barátom, csak ne tessék személyeskedni! Nagyon jól tudod, hogy nélkülözhetetlen vagyok. Én nem lehettem vitéz, e babérokra sohasem áhítoztam, de mégiscsak kell valaki, aki keresi a rendet abban, amit ti, harcosok magatok után hagytatok a háború után. Különben most is ilyen ügyben jöttem hozzád.- Ne mondd! Mi dolgom lehet nekem a Vöröskereszttel?- Azt egy volt hadfi sohasem tudhatja. Mondd csak, nincs valami titka az életednek? Valami elhallgatott háborús emléked?- Ugyan, hagyj már! Minek a múltat hánytorgatni, ha úgysem lehet visszaforgatni az időt!- Az időt nem is kell visszaforgatni, de a múlt a jelenben is megszólalhat. Ugye te hadifogolyként dolgqztál Murmanszk- ban?- Igen, de erről már beszéltem neked.- Emlékszem, de - Flipp egy pillanatra megállt, és kutatóan nézte barátja arcát - mindent elmondtál?- Mi az? - csattant fel Bertalan nyersen -, mi vagy te, vizsgálóbíró, hogy így vallatsz? - Pillanatnyi csend után már keményebben mondotta: - Persze hogy van, de ez nem tartozik senkire, és nem tűröm, hogy bárki is váj- káljon a múltamban!- Csak csöndesen, kedves barátom. Én nem akarok a múltadban vájkálni, de van egy históriám, amit szeretnék elmondani. Hátha tudsz segíteni nekem. Egy hajdani hadifogoly kilétét kell felderítenem. A szál abból a hadifogolytáborból indul, ahol te is voltál. Úgy hallottam, az ottani zord időjárás meg a kegyetlen bánásmód nagyon megkínzott benneteket. Sokan hem bírták ki, és ottvesztek. ,Egyik társatok is erre a sorsra jutott majdnem. Amint hajtottak benneteket a munkaterületre, eza bajtársatok rosszul lett az úton, összeesett, és úgy látszott, hogy pillanatokon belül kiszenved. Az őr ránézett, és legyintett, hogy vége. Titeket továbbhajtottak, és a haldoklót az útszélen kellett hagynotok. Az őr talán azt gondolta, hogy a halottat majd később elszállítják. Meg is történt az intézkedés, de mire a holttestért mentek, az mór nem volt ott. Rejtélyes módon eltűnt. A rejtély napvilágra kerülése csak idő kérdése. íme, a rejtély: Történetesen arra járt éppen a samaritánus - ezúttal nő -, aki éppen hazafelé tartott, észrevette az útszélen fekvő embert, és minden erejét összeszedve felvonszolta szánkójára az eszméletlen férfit, majd amilyen gyorsan csak tudott, továbbhajtott. Otthonában gondozásba vette az alig élő embert. Addig ápolta, gondozta, míg az vissza nem nyerte egészségét. Mindent titokban kellett tennie, mert e tábor parancsnoksága nem nyugodott bele, hogy egy halott egyszerűen eltűnjön. De hiába kutattak utána, nem tudtak nyomára akadni. Végül is nem csináltak a dologból nagy ügyet, egyszerűen kiiktatták a névsorból mint halottat. Ha mégis életben maradt, tudták, úgysem mehet messze, mert az ilyen legyengült embert az éhség és a hideg rákényszeríti, hogy valahol menedéket keressen, vagy éppen visszamenjen a táborba. Az irgalmas samaritánus nő magáramaradott fiatalasszony volt. Alig élt együtt néhány hónapot az urával, a férfit máris elvitték katonának, és soha nem tért vissza, csak a halálhíre érkezett meg. Az egészségét visszanyert magyar hadifogoly nemcsak hálás volt meg- mentőjének, de nagyon meg is szerették egymást. A fiatalasz- szony titokban házához hívta lelkészüket, és megkérte, hogy eskesse meg őket. Azt tervezték, hogy amint elmúlnak a háború kavarta zavarok, polgárilag is házasságot kötnek. Nem sokáig maradt titok a férfi ott-tartózkodása. Volt a fiatal özvegynek egy kérője, akit rendre elutasított. A kikosarazott kérő nem nyugodott bele a kudarcba, és leskelődött a fiatalasszony után. Egy alkalommal meglátta az idegen férfit, s mivel tudta, hogy nem a férj, nem is rokon, azon a vidéken teljesen ismeretlen, rájött, hogy nem lehet más, csak szökött hadifogoly. Bosszúból följelentette az özvegyet. Hirtelen rajtaütéssel a fogolytáborok őrei vették körül a házat, átkutatták minden zugát, és megtalálták a nyomaveszett halottat egészségesen. A foglyot visszavitték a táborba, a fiatal- asszonyt meg száműzték arról a vidékről, messze Szibériába. Ott szülte meg fiát. A hadifogolytól nem maradt más emléke, csak egy arany nyaklánc, rajta egy kereszt és kis Luther-rózsa. Halála előtt az asszony a fiának adta a nyakláncot, és ezt mondta néki: „Látod, fiam, ezen a kis medálián egy szív van, a szívben egy kereszt. Édesapád azt mondta, hogy az ő szívében is ott van az Úr Jézus Krisztus keresztje. Sokat beszélgettünk Róla, így az én szivemben is ott van a mi Urunk keresztje, és a te édesapád képe. Keresd meg őt, és ha megtalálod, csak ezt mutasd meg neki, erről meg fog ismerni.” Mondd csak, nem láttad valamelyik fogolytársadnál ezt aKhyakláncot? - kérdezte Flipp, és hirtelen előkapott egy kis dobozt, az asztalra borította tartalmát, majd barátja arcát figyelte. Az elbűvölten nézte a kis ékszert, elsápadt, és mélyről jövő zokogás rázta meg, aztán fájdalmas sóhajjal kérdezte:- Hogyan került ez hozzád? Ki mondta el neked ezt a történetet? - két kezébe vette a láncot, és arcához szorította. Flipp átkarolta barátja vállát, és gyengéden csak annyit mondott neki:- Gyere, megismerheted! Ott lent várakozik rád a lelkészt hivatalban az, aki az édesanyjától kapta. ^ ,
