Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-11-06 / 45. szám

Evangélikus Élet 1988. november 6. Eä jfts GYERMEKEKNEK • • Össze te szem két kezemet - 1. 4- Űj sorozatunk elé ­A VASÁRNAP IGÉJE SMóz 30,8-10 DÖNTÉS A fenti szavak talán nem csengenek idegenül. Aki ismeri az Adjon Isten jóéj­szakát kezdetű népdalt, az talán el is tudja dúdolni ennek az (fásnak a cí­mét. Énekeskönyvünk 543. éneke ha­sonló című szép gyerekdal, amit iga­zán érdemes megtanulni. A következő mintegy három hónap során arra sze­retnénk bennete­ket biztatni, hogy minél többször tegyétek össze kezeteket. Ezek­ben a hetekben, de ázután is. Hogy imádkozza­tok: mások sza­vaival és saját megfogalmazá­sotokban. A ke­zek összekulcso- lása szép jelkép, amit érdemes megőrizni. Persze nem ettől válik néhány szó, né­hány mondat imádsággá. Ke­rülhetünk például olyan helyzetbe, hogy fél kezünk­kel a busz fogan­tyúját markoljuk, ám közben imádkozunk. Vannak or­szágok, ahol nem számít illetlenségnek zsebre dugott kézzel imádkozni. A kö­zösség összetartó erejét jelzi az, ha családban vagy bibliaórán körben egymás kezét fogva imádkozunk. A ré­gi keresztyének az első évszázadok­ban nem összetett vagy összekulcsolt kézzel imádkoztak, hanem nyitott te­nyerüket az ég felé tartva. Ezzel azt fejezték ki, hogy nekik önmaguktól semmijük sincs, ők bizony koldusok. Isten szeretetének koldusai, akik min­den jótéteményt ajándékként fogad­nak. Ebből a felvázolt sokféleségből is ki­derül, hogy az imádságban nem annyi- j ra a módszer, a forma a lényeges, ha- ' nem a tartalom. Nagyszerű lehetőség, hogy valakit - hangosan vagy némán < - megszólíthatunk, azzal a hítá,' hŐgy * szavaink elérnek a címzetthez. Sőt, ő * válaszol isi j Bár ezek a cikkek a gyerekrovatban jelennek meg, korántsem csak gyerme­keknek vagy fiataloknak szólnak, ha­nem legalább annyira a szülőknek is! Akik talán azzal a kérdéssel küszköd­nek, hogyan taníthatják meg kicsinyei- 4 két imádkozni. A magunk szerény esz­közeivel ebben szeretnénk segítséget nyújtani. Most csak ennyit vesiünk elő­re: ahhoz, hogy valaki megtapuljon Is­tenhez szólni, előbb Istenrő/ Ktell halla­nia! így a bibliaolvasás és azjimádko- zás állandóan együtt jár. A személyes példaadás, a rendszeres imádkozó élet pedig minden módszertani fo­gásnál többet ér. Iratkozzunk ezért be mindannyian az imádkozás is­kolájába! A Szentírás is erre nevel: „szüntelen imádkozzatok!”, mondja az apos­tol; Jézus pedig a Hegyi beszédben, a Gecsemáné kertben vagy ép­pen a kereszten személyes példát is ad az imádko­zásra. Sorozatunk­ban előbb bemu­tatunk néhány „szüntelenül imádkozó" bibliai személyt: Mózest, Dávidot, Jézust és Pál apostolt, majd Luthert, később pedig gyakorlati taná­csokkal próbáljuk az imádság különle­ges lehetőségét olvasóinkban tudato­sítani. Közölni fogunk mások által írt könyörgéseket, de szeretnénk, ha ki-ki saját szavaival is rendszeresen imád­kozna. Február végén egy kis csokrot nyújtunk át gyerekbibliakörösök, hitta- nosok saját imádságaiból. Mi az imádság? Egy találó megha­tározás „a lélek lélegzetvételének" ne­vezi. Sokan a párbeszéd-jellegre teszik a hangsúlyt. Egy bizonyos: amikor imádkozunk, akkor az élő Isten előtt állunk meg. Ezt a megállást kísérhetik szavak, de mindez lehet hangtalan is. Olykor beszélünk Istenhez, olykor egy­szerűen csak a közelében érezzük ma­gunkat, s hallgatunk mélyen, tartalma­sért. ? \ * jH Összetészem két kezemet. így kérem jó Istenemet. Tanuljunk együtt, egy­mást segítve imádkozni. Nem baj, ha nem ékesszóló körmondatokban, ha­nem csak dadogó, törékeny szavakkal. Akár kiáltasz, akár suttogsz: Valaki meghallja hangodat. I Fabiny Tamás Hibaigazítás Az Egyháztörténeti TOTÓ eredményhirdetésében a 9. kérdésre adott válasz tévesen jelent meg. A megoldás: 2, hiszen Gellért püspök Imre herceg tanítómestere volt. Olvasóink elnézését kérjük! A helyes megfejtők között kárpótlásul még egy Képes Bibliát sorsoltunk ki, melyet a dunaegyházi ifjúsági kör nyert. Ezekben a napokban; halottak napjától örök élet vasár­napjáig, sokat gondolunk elhunyt szeretteinkre, ismerőseink­re. Mégsem ünnepélyes pillanatok ezek mindennapi gond­jaink miatt. Vagy tragédiák miatt, amelyek szemünk előtt játszódnak le: amikről hallunk a hazánkba menekülők szájá­ból. Az igét olvasva pedig eszünkbe jut, hogy mennyire nincs sokszor arányban kezünk munkája és munkánk eredménye; hogy társadalmi méreteket öltött a gyermektelenség; a föld bő terméséről vagy az állatszaporulatról sem a gazdagság jut eszünkbe, hanem a magas hús- és gyümölcsárak. Szakembe­rek előtt is egyre világosabbak az emberi lét korlátái, tehetet­lenségünk a halállal, a bajokkal és az embertelenséggel szem­ben. Lehetetlen észre nem vennünk helyzetünk és az Isten ígérete szerinti élet közötti nagy különbséget. Bár az ige csak arról beszél, ami Istent megörvendezteti, de ebből következtetni lehet arra, hogy ahová jutottunk, éppen az fáj Istennek. Ha védtelennek és tehetetlennek éreznénk magunkat, egyet mégis tehetnénk, mert erre Isten maga ad lehetőséget: megtérhet­nénk. Ezért hangzik az ige első sora új fordításban így: És te újra hallgatni fogsz az Űr szavára... Ebben a külső körülmé­nyek gátolhatnak, de nem akadályozhatnak meg bennünket. A megtérés Isten igéjének újra meghallása és akaratának újra cselekvése. Isten ekkor leli örömét bennünk. Jézus példáza­tokban beszél a bűnös megtérése feletti örömről (Lk 15). A megtérés lehetősége pedig adott minden embernek Jézus Krisztus által (Mt 18,11-14 - Lk.19,10) A megtérés döntés Isten szavának meghallása és cselekvése mellett. Különben elveszítjük a földi élet lehetőségét. A meg­térés döntés az élet mellett. Isten éppen az élet lehetőségét ígéri azoknak, akik akaratát teljesítik. Amit legjobban: Bövölködö- vé tesz Istenetek - fejez ki. A megtérés nem külsőséges, hanem szívvel és lélekkel törté­nik: egész valónk és gondolkodásunk megváltozása. Éppen ezért emlékeznünk kell a Szentháromság ünnepe utáni vasár­napok igéire (Rám 3,28-31.7,4-6.9,30-33 - Gál 2,16-20): az Isten előtti megigazulás szempontjából Jézus Krisztus töltötte be helyettünk a törvényt. Most viszont a földi élet szempont­jából Isten törvénye, akarata az élet örök törvénye. Vannak, akik szeretnek vitatkozni azon, hogy mi az összefüg­gés a bővölködő élet és Isten akaratának cselekvése között. A tragédia ugyanis mindig az, hogy mi a bővölködés felől közelítjük meg a kérdést - amikor már nagyon is szegények és zsákutcába jutott életűek lettünk. Meg szeretnénk fofdíta- ni: előbb bővölködni s azután dönteni, hogy mi legyen Isten akaratának cselekvésével. Minden igeolvasó gondolhat arra, hogy döntése ellenére, Is­ten akaratának cselekvése ellenére sok vonatkozásban nem „bővölködik”. Nagy kísértés lehet: sikertelenség, gyermekte- lenség, szegénység, betegség, időhiány... Jézus Krisztus nevé­ben az Atyához fordulhatunk s mindezt feltárhatjuk előtte. Biztos, hogy nem fordítja el tőlünk atyai szívét! Rőzse István IMÁDKOZZUNK Urunk bocsáss meg nekünk, hogy amikor szeretnénk bővölködő életet élni, szavadra nem hallgatunk és akaratod szerint nem élünk. Jézus Krisztusért, teremts újjá minket Szentlelked által. Engedd meg, hogy áldásaidat megtapasztalhassuk szeretteink, embertársaink és a magunk életében. Ámen A Zimbabwei Lepramisszió „ Akarom, hogy megtisztulj V’ „Akarom, hogy megtisztulj!” - szólt egykor Jézus a gyógyulásért esdeklő lepráshoz. S az addig meg­vetett, kiközösített, testi-lelki nyo­morában vergődő ember boldogan látta, hogy elmúltak rút sebei, bőre megtisztult, visszatérhet régi életé­be, családjához, barátaihoz. Egy volt ő a sok százezer közül, akik e szörnyű betegségtől szenvedtek, egy kiváltságos volt ő, aki talál­kozhatott Jézussal, s részesülhetett gyógyító, szent erejéből. De most lépjünk vissza a jelenbe! Tévedés lenne azt hinni, hogy a lepra csak Jézus korának 2000 évvel ezelőtti betegsége volt! Ma is 15 millió ember szenved ettől a szörnyű kórtól szerte a világon, ebből 5 miliő 15 éven aluli gyer­mek. Zimbabwében, abban a feke­te-afrikai országban, amelyben je­lenleg élünk, mintegy 10 ezer lep- rást tartanak számon. Jézus gyó­gyító keze azonban őket is eléri. Az Angol Lepramisszió áldásos mun­kája nyomán a legtöbb beteg - a kezelés folyamatos fenntartása mellett - visszanyeri egészsége nagy részét. Jó gyógyszerek és ke­zelési módok állnak rendelkezésre, melyek által ma is kimondhatja Jézus: „Akarom, hogy megtisz­tulj !” A Lepramisszióval a közelmúltban kerültünk közelebbi kapcsolatba. Az orvosi feladatokon kívül szá­mos olyan tennivaló van, melyek végzéséhez önkéntes segítő kezek­re van szükség. Nagy örömmel kapcsolódtam be ebbe a munkába, amely egyfajta háttérmunka a vá­rosunk körzetéhez tartozó betegek gyógyításához és utókezeléséhez. Van azonban egy másik fajta hát­térmunka is, melyben mindenki­nek lehetősége van részt venni, aki szívén viseli ezeknek a szenvedők­nek a sorsát. Imádkozhatunk ér­tük, könyöröghetünk Istenhez tes­ti gyógyulásukért, lelki megtisztu­lásukért. Mindenható Istenünk! Te, aki éle­tünket és egészségünket adod, for­dulj kegyelmesen azok felé, akik a leprától szenvednek! Nyújtsd felé­jük irgalmas kezed, érintsd meg őket, mint egykor Jézus tette földi élete során. Tisztítsd meg őket testi sebeiktől, emeld ki lelki nyomorú­ságukból! Láttasd meg velük tes­tet, lelket megtartó végtelen szere­teted, hogy megújultan dicsőíthes­senek Téged! Ámen. Hadd idézzünk most három egy­szerű verset azoknak a tollából, akik bár testileg szenvednek még, de lelkűket Isten békével és gyó­gyulással ajándékozta meg. Nem félek nekivágni az útnak amelyet nem látok, Mert a szerető Atya kezébe fogódzva járok. * * * Tudom, hogy megvetett vagyok a sok rút sebért mit testemen hordok. De nem szégyenkezem, mert a szívem szent templomává avatta Istenem. * * * A kezem törött, béna és vak va­gyok. Nem foghatom s nem láthatom a tőled kapott kis virágot. De odahajolva érzem édes illatát, S meglebbenni vélem a menny fá­tyolét. Bálintné Kis Beáta „írok nektek, ifjak...” TÁMAD A VIDEO „Inter arma silent musae”, azaz fegyverek között hallgatnak a mú­zsák. Hallgatnak, ha diktál helyet­tük az erőszak, ha boxerrel ütik arcba és parancsszavakkal, kegyet­len törvényekkel űzik távolra, re­kesztik ki őket a költő világából. Mennyivel tragikusabb azon­ban, amikor mi, fiatal keresztyé­nek a Szentlélek életet adó érinté­seitől fosztjuk meg önmagunkat, ha szinte tudatosan fojtjuk el hi­tünket tápláló tüzét, és mi paran­csoljuk el magunktól a felénk tartó Istent. Tragédia bizony, költőnek, ke­resztyennek, de tragédia az egész embervilág számára is, ha hallgat­nak a múzsák és hallgat a Lélek, amíg csendjük nyomán lassan úr lesz a „nagy Nihil, a Semmi”. Kényelmes és könnyű egy hu­szadik század végén élő fiatalnak az igazság pártjára állni. Bennün­ket nemcsak megsárgult könyvla­pok mindenkori Robin Hoodjai- nak, hanem vérbeli videó-hősök­nek a példája is sarkall. A mi jó ügyért harcoló, ezért állásukat vesztett nyomozóink, markáns mai lovagjaink már nem íjjal és nyíllal, de a legmodernebb auto­mata fegyverekkel üldözik a go­noszt a képernyőn és a mozivász­non. Hiába támad drasztikus esz­közökkel az ellentábor: a mi pozi­tív hőseink ugyanolyan drasztikus eszközökkel vágnak vissza, és har­cuk nyomán végül győz, napfényre kerül az igazság. Öntudatosan tűz­zük ki képüket válltáskánkra, dzsekinkre, miközben tartalmat nyer a mondat: „szemet szemért, fogat fogért”. Mienk a vegytiszta igazság képlete, és mégcsak nem is izzasztó kutatás, de másfél órás kikapcsolódás eredményeképpen. Kikapcsolódás. Szójátéknak is odaillik a következő néhány sor, ám bízom benne, nemcsak a nyelv­kedvelő mozinézőket gondolkod­tatja el. Kérdezem: nem lehet, hogy úgy jelentenek kikapcsolódást egyes erre a célra készült, szórakoztató filmek, ahogy mi azt el sem képzel­nénk róluk? Nem lehet, hogy a képernyők.előtt vagy moziban ül-, ve, végigizgulva, átélve a tudatos kikapcsolódás általunk tartalmas­nak vélt perceit, tényleg „kikap­csolódunk” egymás, a valós érte­kek és a Szentlélek számára is? Észrevétlenül „kikapcsol” ben­nünk az ember, a társ, a humán lény, és eluralkodnak alantas ösz­töneink, a gyűlölet, az erőszak, le­gyen bár az igazságé az utolsó szó. Mindannyiunkat az igazság becsben tartására, tiszteletére késztetnek, tanítanak ezek a fil­mek. De biztos a jól megtanult, begyakorolt, az ismerős képlet? Biztos, hogy erőszakra csak erő­szakkal lehet válaszolni? Beval­lom, én nem tudok megállni a „sze­met szemért, fogat fogért” elvnél. Továbbindít az evangéliumokban olvasott lehetőség: Szeressétek el­lenségeiteket... (Mt 5,44 - Lk 6.27). Legyőzhető lenne az igazság? Van erő, amely fölébe kerekedhet? Valóban, sok régi bölcsességet, igazságot győzött, győz le a szere­tet ereje. Olvassuk és érezzük: Jé­zusnál nem az „igazságé”, hanem a szereteté az utolsó szó. Ha ez így van azonban, joggal merül fel az úttörő keresztyének kérdése: az „igazság” mérföldköve mellől ho­gyan tovább? Ehhez szükséges, hogy újra meg újra „bekapcsolódjunk”. „Bekap­csoljanak” minket azok a csodála­tos erők, amelyek Jézussal a fenti két szót mondatták, hogy túlélve időt, bizonyítékként álljanak: van lehetőségünk! Van képességünk, lehetőségünk, hogy így szeressünk, ilyen’ szeretetet tanulgatva, ilyen ellenség-szeretetben növekedve tudjunk kikapcsolódni, feloldódni társaságban vagy egyedül, mozi­ban vagy a tévé képernyője előtt és éljük át: az élet több, mint szenve- delyes, látványos igazság-pártiság, az élet Jézus Krisztus, az elet: sze­retet. Hiszem, ekkor még fegyverek között is megszólalnak a múzsák, hiszem, hogy ekkor ér el minket igazán az Isten. Engedjük tehát felkiáltani ma­gunkban a halkuló, akadozó „bel­ső hangot”, merjük megszánni és megszeretni az igaztalant, a bűnö­zőt és bűnöst, az „ellenséget”, kö­vetve Jézust. Viseljük büszke örömmel az ő képét, de ne a váll­táskánkra, dzsekinkre tűzve, ha­nem ott, ahol a legjobban látszik: mélyen a szívünkbe zárva. Bácskai Károly Falu Tamás HALOTTAK NAPJA Halottak napja azoké, Akiket elfeledtek, Akiket a nagy feledés Közös sírjába tettek. Kiken mécs nem ragyogja be Az elmúlás betűit, Kikről a száraz virágot A szelek messze űzik. Halottak napja azoké, Kik elesettek, árvák, Akik éjjel megölelik, S megcsókolják a párnát. Akik siratják a jelent És siratják a múltat, Kiknek sírdomb az asztal is, Amelyre ráborulnak. Olvasói levél Helyi kiadványok Petőfiről A Petőfi emlékhelyek sorába a Budapest XVI. ker.-i Cinkota is beletartozik. Saj­nos erről gyakran megfeledkeznek. Dienes András, a kiváló és szenvedélyes Petöfi-kutató életében többször vezetett kiránduló csoportot, emlékezetem sze­rint ezzel a címmel: Petőfi nyomában. Minden alkalommal a Petöfi-házban ta­lálkoztunk. Sajnos ezt a nádfedeles, vá­lyogfalú, több mint 150 éves házat 1963-64 között lebontották, miután tu­lajdonosa eladta. Petőfi 1843-47 között többször is járt Cinkotán, mégpedig postakocsival. Az evangélikus öreg temetőben nyugszik anyai nagyapja, id. Hrúz János (1761-1827). Itt lakott 1848-ig anyai nagybátyja, id. Hrúz Adám. Övé volt a Petőfi-ház. De itt élt nagynénje, Jávor-, nyikné Hrúz Zsuzsanna is. Valószínű­leg náluk irta 1845-ben a Felhő és csil­lag című versét. Az ő leszármazottai még 1909-ben is itt laktak. 1846-ban pedig a költő szülei is ide költöztek, kb. Zi évre. Dömsödön anyagilag tönkre­mentek, akkor költöztek ide. Két cikket írtam Petőfi rokonlátogatá­sairól. Mindkettő helytörténeti lapunk­ban, a Corvin Hírnökben jelent meg. A cikkek tartalmazzák a cinkotai evan­gélikus egyház anyakönyvének idevo­natkozó adatait is. A költő legközelebbi rokonának, ifj. Hrúz Ádámnak a le­származottai ma a közeli Kerepesen (Kerepestarcsa) élnek. Itt találkoztam kétszer is Szabó Istvánná Hrúz Máriá­val, aki azóta elhunyt. Cinkotán ma már csak egy emléktábla jelzi, hol állt a Petőfi-ház, illetve hol járt a költő. De emlékét híven őrizzük és a vetélkedők során gyakran emlékezünk rá. Eöry Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom