Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-30 / 44. szám
Vétkeiből senki ki nem feselhet. Orvosságot Krisztus kívül nem lelhet. Dévai Bíró Mátyás MÚLTUNK ÉS JELENÜNK - A REFORMÁCJÓ JEGYÉBEN Horváth János, a két világháború közötti korszak kiemelkedő irodalomtörténésze ezt a címet adta forrásértékű egyetemi kompendiumának: A reformáció jegyében. Aki őt hallgatta, vagy könyvét olvasta, felfigyelhetett arra, hogy a reformáció eszméje a középkori vallásosság gyökeres megújítása mellett kulturális fellendülést és egyben társadalmi reformot is eredményezett hazánkban. M agyar múltunk során a 16. század protestantizmusa valóban az irodalmi műveltség gazdagságával és jelentős demokratizálódási folyamattal ajándékozta meg nemzetünket. Aki fellapozza a Borsa Gedeon által szerkesztett Régi Magyar Nyomtatványok eddig megjelent két vaskos kötetét, vagy Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című 14 kötetes művét, meggyőződhet arról, hogy protestáns szerzők tollából a kifejezetten teológiai munkák mellett sok száz olyan írásmű látott napvilágot, amely a világi tudományok terén is nagy fellendülést hozott. Ha csak a magyar iskolatörténet 16. századi korszakára gondolunk, máris feltűnik, hogy a lutheri reformáció volt a bölcsője akár a sárvári, tolnai, soproni, csepregi, bártfai, eperjesi iskoláknak, akár a hamarosan helvét irányúvá lett pápai, pataki és debreceni kollégiumoknak is. Sok reformátorunk az írás-olvasás megismertetésével és a magyar nyelvtan elemzésével kezdte el a hitoktatásra szánt kátéját, mert tudta, hogy még a Szentírás helyes megértésének is bizonyos fokú irodalmi műveltség az előfeltétele. E kulturális örökséggel párhuzamosan múltunkat egy másik értékes örökséggel is gazdagította a reformáció. A feudális és klerikális felépítettségű középkori magyar társadalomban új elemként jelentkezett a lelkipásztort választó gyülekezet, az anyanyelvű éneklés, a históriásének és az iskoladráma, a nép sorsával azonosuló prédikátor s azok testvéri közössége: a fraternitás, a wittenbergi szellemű iskolai törvények bevezetése, a városi tanácsok egyház és iskolafenntartó szerepe és a főpapi birtokok szekularizálása. Mindezek a társadalmi reformok az ország demokratizálódásának lettek az építőkövei, nekünk evangélikusoknak pedig megbecsülendő, drága örökségünk. M agyar jelenünk számára is sokat jelenthet ez a reformátori hagyaték. Felismerhetjük - és másokkal is megismertethetjük - hogy a lutheri és kálvini reformáció nemcsak a teológiai igazságok erős pilléreit rakta le a Duna és Tisza partjain, hanem műveltségével és társadalmi szolgálatával ma a jobb megértés és a kölcsönös közeledés hídját is képezheti. Luther Márton lelki-szellemi örökösei ma sem mondanak le arról, hogy klasszikus műveltséggel rendelkező, a nemzeti kultúrát tovább gazdagító értelmiségi rétege, a nép széles körében pedig hitben és erkölcsben példamutató része legyenek magyar nemzetünknek. Ám azt sem-tehetik, hogy e szellemi és erkölcsi magaslaton állva sorskérdéseinktől elzárkózzanak, állást ne foglaljanak és bátran ne cselekedjenek. Kritikus helyzetben - gondoljunk az irgalmas samaritánus példázatára - sem a papnak, sem a lévitának nem a saját, hanem a környezetének ügye kell, hogy A wittenbergi vártemplom szószéke és Luther Márton síremléke a legfontosabb legyen. Napjainkban ijedt zavarodottság jelentkezik hazánkban az egyik oldalon, s a mások bűneire mutogató önigazság a másikon. Mi a reformáció népének a feladata a mában, ahol oly kérdésessé vált az igazság mibenléte és oly ingataggá vált a szeretet értékrendje is? Luther arra tanított, hogy a Szentlélek mind érzelmeinket, mind értelmünket meg tudja világosítani. Ez pedig azt jelenti és az egyháztörténelem tanulsága is arra int, hogy az igazságot csak szeretetben lehet helyesen követni. Mert ahogy a szeretet igazság híján szeretetlenség, úgy az igazság is igazságtalansággá válhat szeretet nélkül. A két nagy eszmény elvá- laszthatatlansága felől Pál apostol sem hagy kétséget. (Ef 4,15.) A reformáció mai letéteményesei mind Isten igazságáért, mind a társadalmi igazságért bátran ki kell, hogy álljanak. Ez küldetésük alappillére. Ám a másik partot is elérő híddá csak akkor válhatnak az örvénylő vizek felett, ha ezt a küldetést nem a harag és szenvedély, hartem a szeretet indulatával tudják betölteni. Boanerges fiai is (Lk 9,51-56) és olykor a reformáció örökösei is „Illés tüzé- vel” akarták érvényesíteni igazságukat. Krisztus Urunk másra intptt. Ha a protestantizmus valóban a műveltséggel párosult társadalmi felelősség örökségének a hordozója, akkor a mai reformokért és az igazság érvényesüléséért úgy kell harcolnia, hogy közben a Mesterétől tanult szeretet legnagyobb ajándékán csorba ne essék. Fabiny Tibor * * * reformációra mindig szükség van. Talán már túl sokszor is hallottuk, vannak, akik az eredeti, latin szövegre is emlékeznek: ecclesia semper refor- mari debet. Ez a „mindig” a jelenre is vonatkozik. A reformáció ünnepe tehát nemcsak emlékezés, jóllehet az is szükséges. A reformációnak azonban ismétlődnie is kell. Ez a néhány sor emlékeztető is, méginkább elgondolkoztató akar lenni, azzal a nem titkolt céllal, hogy az ünnep igazán a reformáció, megújulás ünnepe legyen. így gondoljuk végig együtt különböző körökben a felhívást: reformációra mindig szükség van. 1 yfinden keresztyén ember legszemé- JV1 lyesebb ügye. Luther Márton harca, nem elméleti ügy volt. A reformáció nem egy elmélet, „teológiai rendszer” kigondolása volt. A reformáció Luther legszemélyesebb, legégetőbb kérdéséből indult el: hogyan nyerhetem meg a kegyelmes Istent? Ez a harc viharban kezdődött, a szó szoros értelmében villámcsapásként indult. S végig belső tusakodás és harc volt egészen Luther haláláig. Ezért olvassuk a 95 tétel legelsőjeként: amikor Jézus Krisztus Urunk azt mondja „térjetek meg”, ezzel azt akarja, hogy a keresztyén ember egész élete megtérés legyen. Reformációi gondolkodásunk felszínes marad, ha ezt a mélységet nem érjük el. Ez az ünnep azt jelenti, hogy minden keresztyén ember életében el kell kezdődnie és folytatódnia kell a megtérésnek. Ehhez persze hála Istennek hozzátartozik annak boldog felismerése, hogy kegyelmes Atyánk van, bocsánatából élhetünk. A reformációt az érti meg igazán, akinek életében ez valóban személyes, Isten előtt való ügyévé lett, s az marad haláláig. Ezért fontos az írás tanulmányozása, ezért nagy lehetőség az imádság, az istentisztelet és Isten akaratának megélése is. Bárcsak a reformáció így érintene mindnyájunkat személyesen. TT'gyházunk ügye is. A mi kömyeze- I j tünk napjainkban a reformok világává lett. Hazánkban is egyre sürgetőbb és hangosabb a reformok követelése és megvalósítása: társadalmi programunkká lett. Ebben a helyzetben egyházunk is új lehetőségek, kihívások előtt áll. Ha ezeket nem vesszük komolyan, szolgálati lehetőségeket mulasztunk el, talán életlehetőséget is. Ezen belül egyre szélesebb a felismerés, egyházunkon belül is reformra, újulásra van szükség. De amikor az egyház reformációjáról szólunk, akkor ennél még többről van szó. Arról, hogy egyházunk életét nem egyszerűen a mai kor kihívásaihoz kell igazítani, ez bármilyen fontos, nekünk kevés. Arról van szó, hogy egyházunk életét az evangéliumhoz, mindig és ma is újra az evangéliumhoz kell mérni, alakítani. Lehet, hogy Urunk olykor ma is „korbáccsal” tisztít, de biztos, hogy ma is szóló szavával újítani akar minket. Szavában ma is van erő az újulásra. Ezen az ünnepen imádkozzunk, kérjük együtt: a reformáció Ura tisztítsa, elevenítse, újítsa egyházunkat is. Az egész egyház ügye is. Igen, a kört jTA. még tovább kell tágítanunk. Nem maradhatunk saját köreinkben. A reformáció nem új egyház születését, hanem az egész egyház megújulását akarta szolgálni. Ezért szögezte, vagy küldte el Luther Márton tételeit sok egyházi fórumra. S ezt ma sem láthatjuk másként. Ha nem is vagyunk olyan „fronthelyzetben”, mint akkor, s ha nem is egymás „elítélésén” van a hangsúly, az egész egyház reformációjára ma is gondolnunk kell. S ez ma nyitott, őszinte párbeszédet jelenthet. Az igazi ökume- né nem a saját kincsünk elhallgatása, eltakarása, hanem éppen ellenkezőleg: azzal a kinccsel, ajándékkal fordulunk minden keresztyén testvérünk felé, amivel Isten éppen bennünket ajándékozott meg. így hallgatjuk a másik testvért is. Megtanultuk, hogy ez semmiképpen sem jelenthet agressziót, de mindenképpen küldetést és az egész egyházért érzett felelősséget kell jelentsen ma is. Ha a reformáció Isten ügye, akkor az egész egyház ügye is kell legyen. Adja Isten, hogy szívünkben, életünkben, egyházunkban elkezdődjék, folytatódjék az a reformáció, aminek 0 a munkálója bennünk, és egyre többen vallják mindenütt: az egyháznak mindig reformációra van szüksége. Keveházi László Dr. Eduard Lohse, a Bibliatársulatok Világszövetségének elnöke. A magyarországi nagygyűlésről a 3. oldalon írunk 10 magyar reformátorról olvasható a 4-5. oldalon Bibiliavasárnap Isten akaratából és eszközeként szolgálja ma is a Biblia a hitébresztést, a hitben való j megmaradást, az élet kérdéseiben az útmutatást és táplálja a feltámadásba és örök életbe vetett reménységet. •Hasznáról nemcsak az ápostolok és próféták tettek bizonyságot. Mi magunk is az élet kenyerének az ízét érezzük olvasása és hallgatása közben. Ajándéknak tekintjük, hogy a miénk lehet és ajándékba adhatjuk azoknak, akiknek földi boldogsága és mennyei üdvössége szívügyünk. Egyházunk ez évben is sok száz Újszövetséget és teljes Bibliát juttatott el konfirmandusainknak a szülők, keresztszülők és a gyülekezetek által ajándékozottakon felül. Ezt az adományozást az az offertórium is lehetővé tette, amelyet a múlt évi Bibliavasárnapon híveink helyeztek a gyülekezeti perselybe. Amikor ezt megköszönjük, kérjük, hogy hitből jövő áldozatukat október 30-án, vasárnap az ez évi Bibliavasárnapon is tegyék meg. . 53. ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1988. OKTÓBER 30. SZENTHÁROMSÁG UTÁNI 22. VASÁRNAP ÉS REFORMÁCIÓ ÜNNEPE B______m Győri Ifjúsági Nap 6. oldal
