Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-10-16 / 42. szám

r Evangélikus Élem 53. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 1988. OKTÓBER 16. SZENTHÁROMSÁG UTÁN 20. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 5,50 Ft Mások fájdalmával együttérezni még nem irgalmasság; mások fájdalmát megszüntetni az az irgalmasság. Logau „szentek legyetek, mert én szent vagyok" Esperes iktatás a Bács-Kiskun egyházmegyében „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra” SZENT. - Járod a nagyváros utcáit. A tömegtől szinte halad­ni sem tudsz, a városi közlekedés lüktetése is idegesít. Már a kiraka­tokat sem tudod nézni, a zajtól szédül a fejed. Előtted egy nyi­tott templomajtó, belépsz. Néma csend, talán némi homály is fogad. Ebben a csendben te is visszafogod lépteidet, te sem szólalsz meg. Más ez itt, szent ez a hely ahol állsz — érzed a régi bibliai ige igazságát. Igen, a szent ezt jelenti: más, mint mi, más, mint a világ, mert Istené. S ha ez így van tárgyakkal, épüle­tekkel, mennyivel inkább így van magával Istennel. 0 a szent: a fel­séges, mindenekfelett való, akihez nem fér a gonoszság, aki örökké­való. S ha a templomban megille- tődik az ember, Isten közelében egyenesen így kiált Ézsaiással: jaj nekem, mert elvesztem! Vagy ha nem így, akkor Péterrel mondja: Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram. Igen, Isten szentsé­gének jelenlétében ilyennek látja magát az ember, s aki nem így látja magát, még nem találkozott a szent Istennel. Szent - ezt a szót igazában csak egyesszámban lehet mondani, egyedül Istenre gondol­va, ahogy olvassuk is: Nincsen olyan szent, mint az Űr, rajtad kívül senki nincsen. - Vagy mégis? ' SZENTEK? - Igen, a Bibliában többesszámban is olvassuk ezt a szót: mindazoknak a szenteknek, akik Akhájábán vannak... Hát ak­kor igaz, hogy vannak szentek, ki­emelkedő, Istennek szentelt éle­tűek, akiket tisztelni kell? Az egy­ház története folyamán tisztelettel emlékezünk Assisi Ferencre, aki mindenről lemondott Jézusért, pél­dánknak tartjuk Erzsébetet, aki kötényébe rejtette a szegényeknek szánt adományát. De segítségül nem hívjuk őket, mert a „szentele”, ez a többesszámú szó nem egyesek kiváltsága, hanem a Jézussal talál­kozott emberek megajándékozott- sága, és ereje. Úgy kezdődött ez, hogy ő oda­szentelte magát értünk a kereszten. Úgy valósul életünkben, hogy ha mi jelenlétében ezt érezzük: „bű­nös ember vagyok”, Ő szeretettel így szól: meg vannak bocsátva bű­neid! Úgy folytatódik, hogy Isten legdrágább ajándékát, Szendéikét kapja a Krisztusban hívő ember. A Szentlélek „visz” minket a „szen­tek közösségébe”, így a templom és gyülekezet már nem „más” és ide­gen lesz számomra, hanem ottho­nommá válik. És a folytatáshoz tartozik, hogy Isten szent igéje egy­szerre nagyon fontossá lesz szá­momra, megragad és formál is. így lehetnek az elveszettek szentekké, akik társaikkal együtt boldogan magasztalják szent Urukat. - De még itt sincs megállás. SZENTEK LEGYETEK! - Is­ten ajándékai mindig feladatot is jelentenek. Olyanná lenni, mint ő? Ez lehetetlen! Nagyon magas a mérce. Mégsem tehetjük lejjebb, hiszen igéjében olvassuk: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. De ha nem is olyanná, de legalább mássá lenni életemben. Mássá? Bi­zonyos tekintetben igen. Isten szentségének és szeretetének erőte­rében élve, valamit továbbsugá­rozni ebből. Megéreznek-e valamit a körülöttünk élő Isten szentségé­ből és szeretetéből, mint ahogy kis­sé megilletődnek a templomban? És itt a beszéd egyedül kevés. Szentek legyetek egész magatartás­tokban - olvassuk az igében. Isten az övéiben akar megszenteltetni, cncsőíttetni, azt akarja, hogy övéi élete tiszta, becsületes, szorgalmas és példaadó legyen. Csak ne feledjük: ez nem emel ki embertársaink közül. Luther Már­ton azért dicséri a cselédlány mun­káját, mert azt akaija mondani, hogy ki-ki hivatásában teljesítse feladatát, a szent életet. A szent élet nemcsak valami „belső” folya­mat, elválaszthatatlan a hivatástól, bárcsak ezt is meglátná minden ke­resztyén ma is. Más lenne életünk is, ha mindennapi munkánkat is liturgiaként végeznénk! És nem emel ki a sorból ez a szent élet azért sem, mert soha nem jelent tökéle­tességet. Életünk végéig egyszerre vagyunk szentek és elveszettek. A teljesség csak Isten szent és örök országában vár minket. Isten segítsen minket így imád­kozni és énekelni: 0, segélj, hogy életemet, Uram, néked szenteljem, s minden cselekedetemet kedved szerint rendeljem. Nyújts erőt a Jé­zusért, hogy meggyőzzek testet s vért, félve minden bűnt kerüljek, s érdemedért, üdvözüljek. Keveházi László „SOLTVADKERT AZ ORSZÁG KÖZEPE” - mondotta valaki tré­fásan, büszkén az ünneplés hevé­ben. Nem vitatjuk. Azt azonban állíthatjuk, hogy egy vasárnap dél­utánra Soltvadkert az evangélikus egyház közepe lett. Mintha ott lük­tetett volna egyházunk vérkeringé­se. Már kora délután tele lett a község vendégekkel, s az ünnepre felvonulók percekre megbénítot­ták a közlekedést is. Délután négy órára pedig a templom úgy megtelt, hogy lépni is alig lehetett benne. De nemcsak a nagy létszám, a rangos vendégek sora is emelte az ünnep jelentőségét. Dr. Harmati Béla szolgálatot végző püspök mellett ott volt dr. Nagy Gyula püspök-elnök is és vele az Orszá­gos Egyház több vezetője. Eljött kíséretével dr. Dankó László, a ka­locsai főegyházmegye érseke is, ott volt a vendégek között Szabó Gá­bor református esperes és Fóris Ist­ván baptista lelkész is. De velünk ünnepeltek a megyét képviselő vendégek, a megye és község vezetői is, Polgár István egyházügyi titkár, Terbe Dezső a HNF Megyei Bizottságának titká­ra, Örkény Lászlóné iskolaigazga­tó és még sokan mások is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy evangélikus egyházunk nyolc espe­rese, és mintegy harminc lelké­szünk volt jelen, joggal kérdezhet­jük : milyen ünnep volt Soltvadker- ten 1988. szeptember 11-én? Mi volt, ami ennyi embert megmozga­tott és egyházunk közepévé tette egy délutánra Soltvadkertet? „STAFÉTABOT ÁTADÁS” - így fogalmazott Tóth-Szöllős Mi­hály, aki mint esperes letette a szol­gálatot és átadta azt Káposzta La­jos soltvadkerti lelkésznek, akit egyházmegyéje gyülekezetei egy­hangúlag választottak esperesük­nek. Nem egy megfáradt ember adta át a szolgálatot, hanem olyan, aki nagyobb feladatot kapott, az „ország szószékére” lépett, amikor átvette az Evangélikus Élet szer­kesztését. S egy fiatal, friss, sok ÉLŐVÍZ Az Úr az én pásztorom, r szűkölködöm. Zsolt 23,1 ÍSSKSS mmmm Nevét sem tudom már an­nak a tanítónőnek, akinek betegágya mellett értettem meg először igazán ennek a zsoltárnak az üzenetét. Ti­zennyolc éves voltam. Eb­ben a korban - azt mondják - illik önfeledten boldog­nak, könnyűszívűnek vi­dámnak lenni. Nem így volt! Mögöttem sikertelen felvételi vizsga, előttem bi­zonytalan jövő, bennem üresség és csüggedés. A tanítónő ötven körüli volt és rákos beteg. Hetente tíz liter vizet csapoltak le összeaszott testé­ből. Az ilyenre mondják: megváltás ne­ki a halál. A halálkarikás szemekből azonban nem a láz sugárzott, hanem valami megmagyarázhatatlan öröm. Az ijesz­tően elöreugró fogsorok közül nem a halál bűzös lehelete áradt, hanem a boldog bizonyságtétel igéi hangzottak: Nincs nekem semmire szükségem... mindenem megvan ahhoz, hogy boldog legyek... úgy szeretném, ha mindenki érezné ezt az örömöt, ezt a végtelen bé­kességet, amit én érzek... Mi az a fantasztikus erő, amely ilyen szózatra mozdítja meg a sorvadt ajka­kat? Hogyan szólhat a jelen és jövő boldogságáról az, aki - bár még jelen van - már csak emléke önmagának? - Gondolataimból felráz az iménti hang, ismét szólásra nyílik a csontos ajak: Az Űr az én pásztorom, nem szűkölkö­döm. .. tudom, hogy nemsokára nála le­szek. .. ö vezet engem a halál árnyékvöl­gyében is... nem félek, mert ö velem van... Ezután a találkozás után kezdtem érezni, hogy az üresség, mely bennem volt, lassan betöltődik. A hosszas lelki­szükségállapot végétért... A kis szobácska falai közül - majd húsz év után - most kiárad ez a bizony­ságtétel. Az újság betűin keresztül elju­tott hozzád is, Kedves Olvasó! Talán te is tizennyolc éves vagy... talán ötven körüli. Talán boldognak érzed ma­gad... vagy éppen nagyon szerencsét­lennek. Lehet, hogy már benned is ott él a halál csírája... Lehet,' hogy „férfiasán” túlteszed magad egy Ilyen szentimentális írá­son. .. lehet, hogy benned is fölparázs- lik ez az öröm és tudod, hogy ez nem érzelgősség csupán. Ma sok a szűkölködő és éppen ezért szűkölve panaszkodó ember. Nem fel­tétlenül a kisnyugdíjasok, betegek vagy egyéb nyomorultak közül kerülnek ki ezek a panaszkodók, akik nem ismerik a hála fogalmát. Szükséget szenved ma sok fiatal is. Nem anyagiak­ban, nem testi erőben, egészségben van hiányuk, mégis nélkülöznek és elkal­lódnak. A zsoltár írója évezredek távolából nemcsak egy idilli­kus képet, néhány költői verssort hagyott ránk. Nem kincstári lelkesedésből, ha­nem mély átélésből születtek ezek a sorok. Az életkörül­ményektől függetlenül boldog és hálás, mert nem függetlenül el az Úrtól, akit pásztorának nevez. Úgy tartozik hoz­zá, mint pásztorhoz a juha. Nagyon szoros, személyes kapcsolatról van itt szó. Ezt jelzi a fogalmazás: „az én pász­torom” - mintha csak érte élne, őt szol­gálná a pásztor. De fordítva is igaz: a pásztornak nem névtelen juhokból álló nyája van. Számára mindig a személye­sen ismert és számontartott egy a fon­tos. (Lk IS) Hadd kérdezzelek meg, Testvérem! Neked van pásztorod? Az Úr a te pász­torod? Vagy pásztor híján szükséget szenvedsz? A TV-reklám mintájára kérdezem: Vannak gondjaid? Tudsz-e így válaszolni: Nekem? Nekem Krisz­tusom van! Akinek van Krisztusa, van mindene - mondja Luther. A Jó Pásztor pedig ezt mondja ma­gáról: Én azért jöttem, hogy életük le­gyen, sőt bőségben éljenek. (Jn 10,10) Győri Gábor tálentummal megáldott lelkész vette át az egyházmegye vezetését, aki „megérett” erre a szolgálatra. 14 évvel ezelőtt vette ezt a szolgála­tot Isten kezéből az előd, 20 évvel ezelőtt mondotta először Soltvad- kerten az „elhatároztam” komoly szavát lelkészi szolgálatára nézve az utód. Felemelő percek voltak, amikor a sok lelkész áldásként énekelte: Erősítsd meg, amit csele­kedtél értünk. ELSŐKÉNT AZ ISTEN IGÉ­JE SZÓLALT MEG AZ ÜD­VÖZLÉSEK SORÁBAN. Dr. Harmati Béla püspök igehirdetésé­nek alapigéje ez a mondat volt: Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek önzői­vé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek Isten egyházát, ame­lyet tulajdon vérével szerzett. Az igehirdetésben elsőként a gondok­ról hallottunk. A lelkészi szolgálat­nak is vannak gondjai. Ez a gond most megnőtt, mert nőtt a szolgá­lat köre. A gond - és itt követke­zett a második szó alapján - a nyáj együttartása, őrzése, legeltetése. Egy megnagyobbodott nyájat ka­pott az esperes, ezt kell pásztorol- nia, itt kell a rendre és egységre vigyáznia. Ebben a nyájban nincs fent és lent, csak elöljáró és a mö­götte haladó gyülekezet. Ebben a nyájban azért fontos a szolgálat, mert itt minden „vérre megy” - hallottuk harmadik szóként az üzenetet. Minden azért halálosan komoly, mert a Krisztus vérét on­totta értünk, s azt akaija, hogy a nyáj az üdvösségben is együtt le­gyen. - Sokan szeretik az esperest, mutatja a mai nagy gyülekezet, mondotta a püspök befejezésül, le­gyenek sokan, akik tovább is kísé­rik segítő szeretettel. A MÁSODIK SZÓ AZ ÚJ ES­PERESÉ VOLT. Beköszöntő be­szédét esperesi szolgálata „ars poe­ticájának” is lehetne nevezni. Már gyermekkorában, édesapja ko­vácsműhelyében megtanulta mi­lyen igaz: addig üsd a vasat, amíg tüzes. Isten minket is tüzesíteni akar, hogy ne langyosak legyünk, így akar formálni. Most felnőtt­ként legnagyobb szolgálatának az igehirdetést tartja, de azt olyan szélesen, hogy abban benne legyen a magyar nyelv ápolása és szolgá­lata is. Lelkészi szolgálatából ki­emelte a gyermekek és fiatalok közt végzett munkát, „hittanviselt ember” vagyok, mondotta. Espe­resként a lelkészi közösséget akar­„HARMADIK SZÓKÉNT” AZ ÜDVÖZLÉSEK HANG­ZOTTAK EL. Lehetetlen ezeket felsorolni, majdnem húsz köszön­tő hangzott el, de mind meleg szív­vel. Dr. Nagy Gyula püspök-elnök köszöntése ebben az igében volt összefoglalva: „szolgálatodat ma­radéktalanul teljesítsd”. A szolgá­lat egészére biztatta az új esperest. Dr. Dankó László érsek az ökume­nikus kapcsolatokról szólt. „Az ökumené megtorpanhat, mert em­berekre van bízva, de megújulhat, mert a Szentlélek ügye.” Az öku­menikus kapcsolatot az együtt imádkozásban és őszinte párbe­szédben jelölte meg, erre biztatta a’ továbbiakban is az új esperest. Szabó Gábor református esperes is az ökumenikus kapcsolat folytatá­sát kérte és ígérte egyházi és társa­dalmi szinten egyaránt. Dr. Har­mati Béla püspök kiemelten kö­szöntötte az esperes feleségét: a fe­leség segítsége nélkül nem menne jól sem lelkészi, sem vezető szolgá­latunk. Tóth-Szöllős Mihály arra kérte utódját, hogy vigyázzon a lelkészek, egyházmegyében tiszt­ségviselők és a társadalmi vonat­kozásban is a fraternitásra. Szabó István espereshelyettes is arra kér­te, hogy legyen ezután is a közös­ség ápolója az új esperes. Időseb­bek és fiatalok, férfiak és asszo­nyok tettek bizonyságot szerete- tükről és kértek áldást az új espe­ja erősíteni, minden lelkészt, nyug­díjast is meg akar látogatni. Szó­lott arról, hogy döntőnek látja a ökumenikus közösség ápolását és a társadalmi szolgálatot is. „A ta­níthatóság alázatával szolgálok” - vallotta és ez volt alapmondata is. Dr. Nagy Gyula püspök a Debreceni Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli teológiai doktora A Debreceni Kollégium 450 éves jubileumi ünnepségei során a Debreceni Református Teológiai Akadémia no­vember 11-én, pénteken délután ünnepi díszközgyűlést tart. Ennek keretében az Akadémia tiszteletbeli teológiai doktorává avatják egyházunk püspök-elnökét, dr. Nagy Gyula püspököt. A Debreceni Református Kollégium jubi­leumi ünnepségei november 11-én és 12-én lesznek szá­mos hazai és külföldi vendég jelenlétében. resre. Berkecz László tanácselnök levélben küldte el köszöntését. Pol­gár István egyházügyi titkár a székfoglalóban hallottakra utalva kérte az esperest, hogy amit meg­fogalmazott, - a dialógust valósít­sa meg munkájában. Örkény Lász­lóné iskolaigazgató megköszönte a 20 éves hitoktatói munkát az isko­lában és kifejezte reményét, hogy a jó szomszédi és munkatársi vi­szony továbbra is megmarad. „NEGYEDIK SZÓKÉNT” az új esperes mindenkinek személy szerint egy-egy nagyon frappáns mondattal megköszönte szeretetét, de megköszönte a gyülekezet há­rom órás türelmét is az ünneplés­ben, majd a bőségesen megterített asztalokhoz hívta a vendégeket. Ahogyan az ünnep nagyon je­lentős és tartalmas volt, úgy kíván­juk szívből, hogy az új esperes és a Bács-Kiskun Egyházmegye élete és szolgálata is tartalmas és jelentős legyen a jövőben is. K. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom