Evangélikus Élet, 1988 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-04 / 36. szám

Evangélikus Élet 1988. szeptember 4. NAPRÓL NAPRA Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! - Zsolt 103,2 VASÁRNAP Kimondhatatlan, dicsőült örömmel uj­jongtok, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvössé­gét. - lPt 1,8-9 (Zsolt 25,3 § Lk 17,11-19 1 Róm 8,14-17 - Zsolt 119,145-152) Keresztyén életünk nem céltalan élet. Az eljövendő világ életében való részvételre hivattunk el. A keresztyén élet teljes oda- szentelést kiván Istennek, hogy egyszer majd soha ne szűnjön meg Istent dicsérni az ajkunk. HÉTFŐ Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében - Ef 6,10 (5Móz 1,29-30 - 2Móz 18,1-12 - Jer 1,11-19) Sokszor érezzük magunkat erőtlen­nek és elesettnek. Úgy érezzük minden erőnk elhagy és nem tudunk tovább menni az élet úton. Az Úr az, aki ilyenkor felemeli azt, aki hozzá kiált és erőt ad az ő útján való tovább haladásra. KEDD Az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.-ín 3,17 (Ez 18,4 r Gál 5,16-23 - Jer 2,1-13) Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. A bűn és a halál uralkodik rajtunk, de Isten nem hagyta a bűn uralmát végérvényesen uralkodni az emberek felett. Isten akarata az, hogy Jézus Krisztus közbenjáró legyen Isten és az ember között. Általa juthatunk el az Ő örök országába. SZERDA Púi írja: De az Úr mellém állt, és megerősí­tett, hogy általam legyen teljessé az ige hirdetése. - 2Tim 4,17 (Zsolt 105,1 - IThessz 1,2-10 - Jer 3,1-10) Pál bizonyságtétele a mi életünkben is hány­k ___________________________________________ sz ór valósággá lesz. Az Úr mellénk áll és megerősít, hogy igéjét akarata szerint adjuk tovább, hisz’ min­den keresztyénnek az a feladata, hogy Isten igéjét nemzedékről nemzedékre tovább adja. CSÜTÖRTÖK A mi Urunk türelmét pedig üdvösség­nek tartsátok. - 2Pt 3,15 (Hős 10,12 - IThessz 5,14-24 - Jer 3,19-4,4) Az orvosok megállapítása szerint mi egy nyugtalan kor nyugtalan, ideges em­berei vagyunk. Türelmetlenségünket átvetítjük kör­nyezetünkre is. Nem tudunk várni. S nem tudjuk felfogni mit jelent az, hogy Isten még ma is türelme­sen vár az ítélettel. Ez az isteni türelem mindenkit megtérésre, Isten felé fordulásra hív. PÉNTEK Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted. - Jel 15,4 (Ézs 40,15 - Ef 1,3-14 - Jer 6,9-21) Feltétel nélküli bizalom és térdhajtás kell, hogy jellemezze a mi életünket. Tudva, hogy egész életünk Isten kezében van. Mindenért, amink csak van neki tartozunk köszönettel és hálával. Ezért dicsőítsétek mindenkor az Urat! SZOMBAT Jézus mondja: Nem hagylak titeket ár­ván, eljövök hozzátok. - Jn 14,18 (Zsolt 22,20 — 2Thessz 2,13-17 - Jer 7,1-15) Ma még csak várunk Jézus visszajövetelére, de ez a várakozás nem lehet tétlen várakozás. S ha az ő eljövetelére igazán készü­lünk, akkor egész életünket ez a készülődés kell, I hogy betöltse. Készüljünk örvendezve a fogadására! I Járjunk vele, mert ő azért jött közel hozzánk, hogy I velünk járjon. Nagy Edina I Családok csendesnapja Marcalgergelyin „Én azonban, és az én házam népe Istennek szolgálunk!” A veszprémi egyházmegye idén Marcalgergelyiben tartotta csen­desnapját, melynek összefoglaló gondolata a keresztyén család volt. A szép ívelésű ősi templomot be­töltötték a megye különböző gyü­lekezeteiből érkező testvérek. A délelőtti istentiszteleten Varga György esperes hirdette Isten üze­netét: Én azonban és az én házam népe Isténnek szolgálunk címmel. Amit Józsué személyes vallomása­ként mondott el népe számára, an­nak kell ma is a keresztyén szülők hitvallásává lenni a családban, hogy a családtagok is a Jézus Krisztusban való hitre jussanak. A délelőtti előadásban Bálint László malomsoki lelkész tanítást adott a házasságról és a családi életről. A csendesnap a „lelki vizsgálat” alkalma. Krisztus gyógyítani akar minket. Tanuljunk keresztyén mó­don élni a családban. Rohanó éle­tünkben is éljük meg a család „tar­talmát”. Mit olvasnak ki életünk­ből a gyermekek? Példamutatók vagyunk-e a tiszteletadásban? Is­tennel való kapcsolatunk megha­tározza az emberekkel való kap­csolatunkat is. El kell hordozni minket is és nekünk is másokat. Isten megáldotta a családot. A há­zasság csodálatos ajándék, kivált­ság az ember számára. Isten szere- tetéből kell többet merítenünk, Jé­zus azt kívánja, hogy hitben és megbocsátásban éljünk. A különböző generációk együtt­élésében az önmegtagadás útját ajánlja Jézus. Tudjunk egymásért élni és egymásnak szolgálni. Ma is meg lehet valósítani a boldog csa­ládi életet. A délutáni program a marcal- gergelyi gyermekek műsorával kezdődött. Énekeltek és verseket mondtak. A gyülekezet asszonyai énekes­könyvünkből unisonót énekeltek, a fiatalok Túrmezei Erzsébet ver­seiből adtak elő. Férfi szólóban a 150. zsoltár feldolgozása hangzott el, a gyülekezet felügyelője ajkáról. (Énekeskönyvünk 49. éneke) Győr Sándor ajkai lelkész Érde­mes címmel a gyermekekkel és fia­talokkal foglalkozó előadást tar­tott. Pál apostol szavával bizta­tott: A ti munkátok nem hiába való az Úrban. Bemutatta a bibliai történetek illusztrálására készített képanya­gát. A mai gyermekek vizuálisak. Könnyebben oktathatók képek se­gítségével. Megkönnyíti az ismét­lést és az anyag rögződését - Be­számolt a kérdőíves országos fel­méréséről, melyből megismerhe­tők a mai gyermekek gondolko­dásmódja, lelkisége. Tóth Sándor mezőlaki lelkész vezetésével a mezőlaki és acsádi gyermekek szolgálata következett. Túrmezei-, Scholz- és Szabolcska- verseket mondtak. A mezőlaki lel­kész a szülők és nagyszülők imád­ságáról, példamutatásáról, békés, biztató, hívogató szerepéről szólt a gyermekek, az unokák keresztyén hitre nevelésével kapcsolatban. Ne ítéljük a fiatalokat, hanem segít­sük. Ne dorgáljuk az unokákat, hanem fogjuk meg a kezüket és vezessük. Olvassuk a Szentírást naponta, ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk Isten üzeneté­nek. Szebb lesz a családi élet. Jézus bátorít: Ne félj, csak higgy. Ahol O jelen van, nem siralmas a családi élet. Jézus ne csak vendégünk le­gyen, hanem maradjon velünk. Polgárdi István, a pápai gyüleke­zet gondnoka szólót énekelt, a pá­pai hittestvérek pedig a refrént énekelték. A csendesnap résztvevői a mar- calgergelyi és szergényi asszony­testvérek kézimunkáiban gyönyör­ködhettek, amit a templom karza­tán állítottak ki. A nézőket meg­fogta az eredetiség, az anyag, szín és forma harmóniája, lelkiismere­tes, pontos munka, melynek a „visszája” is szép. A szépnek ez az alkotása nem­csak az ősi múltunkkal köt össze, hanem népünk tájegységeivel is összekapcsol, a különböző motí­vumok megformálása közben. A kézimunka áldozatos tevé­kenység, de éppen pzért nagy öröm is. A rohanó élet mindennapi har­cában egy kis „oázis”, ha kedvte­lésből tesszük. Ha ez pedig gyüle­kezeti közösségben történik, még nagyobb ajándék, hiszen akkor az együtt kézimunkázás közben tar­talommal tölthető meg az idő. Nemcsak örülhetünk egymás munkájának, hanem lelki beszél­getésre is mód nyílik. A rendező-vendéglátó gyüleke­zet óriás sátorba hívta ebédelni a csendesnap résztvevőit. A dúsan terített asztal mellett tovább épült a testvéri közösség a meghitt be­szélgetések révén. E kedves nap megszervezését Kovács Etelka lel­késznőnek köszönjük! V. Gy.-né Telefonszám-változások 1988. szeptember 12-től a következő közérdekű egyházi telefonszám-változások történ­nek: Déli Egyházkerület Püspöki Hivatala új telefonszáma: 382-302 1088 Budapest, Puskin utca 12. Evangélikus Sajtóosztály, Evangélikus Elet Szerkesztőség új telefonszáma: 382-360 1088 Budapest, Puskin utca 12. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1988. szeptember 4-én t Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko- I vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) külföldi ■ vendég, du. 6. Pintér Károly. Fasor. de. I 11 (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs I Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. I (úrv.) Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Fe­| renc, déli 12. (magyar, úrv.) Kertész Géza. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Fa- biny Tamás. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Fabiny Tamás. Zugló de. 11. (úrv.) Szabó Lajos, Kerepesi út 69. de. 8. Szabó Lajos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lajos. Kassák Lajos u. 22. de. 11. Reuss András. Frangepán u. 43. de. 8. Bachorecz Katalin. Váci út 129. de. negyed 10. Bachorecz Katalin. Új­pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de.ríO. Pintémé Nagy Erzsébet. Sorok- sár-Újtelep de. fél 9. Pintémé Nagy Er­zsébet. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Martti Pit kanén, du. 4. szeretet vendégség: Martti Pitkänen. Kispest de. 10. Bony- nyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Bízik László. Rákospalota Nagytemp­lom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmi­hály de. 10. Mátyásföld de. 9. Szalay Tamás. Cinkota de. fél 11. Szalay Ta­más. Kistarcsa de. 9. (úrv.) Solymár Péter. Rákoshegy de. 9. (úrv.) Fabulya Hilda. Rákoskeresztúr de. fél 11. (úrv.) Fabulya Hüda. Rákoscsaba de. 9. Kosa László.- Rákosliget de. 11. (úrv.) Kosa László. • Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) tanévnyi­tó istentisztelet: Szebik Imre, de. 11. (úrv.) Nagy Gyula, du. 6. (úrv.) Szebik Imre. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Vető István. Óbuda de. 10. (úrv.) Nagy Ist­ván. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7. Takács Jó­zsef. Budakeszi de. 8. Takács József. Modori u. de. fél 10. Kelenföld de. 8. Missura Tibor, de. fél 10. családi: Mis- sura Tibor, de. 11. (úrv.) Ismo Törrö- nen, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budafok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10 Donáth László. Csepel de. fél 11. Mezősi György. Szentháromság után 14. vasárnap az oltárterítő színe :_zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Lk 17,11-19; az igehirdetés alapigéje: Róm 7,4-6. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A RÁDIÓBAN 1988 szeptember 4. vasárnap reggel 7.05 órakor az evan­gélikus egyház félóráját közvetíti a Pe­tőfi rádió. Igét hirdet: Kalácska Béla balassagyarmati lelkész, a Nógrádi Egyházmegye esperese. HÚSZNAPOS EGYUTT-IMADKOZAS A BIBLIATÁRSULATOK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK BUDAPESTI NAGYGYŰLÉSÉVEL 1988 szeptember 14-21-ig kb. 350 résztvevő találkozik Budapesten, Magyarorszá­gon, olyanok, akik a Biblia-munkát képviselik széles e világon. Együtt értékelik majd, amit eddig elvégeztek a múltban, és amit a jelenben éppen most végeznek. Természetesen a jövő felé is tekintenek majd. Tudják, hogy Isten lelke nélkül semmit sem tehetnek. Imádságos támogatásra van szükségük. Az alábbiakban olyan javasolt textusokat sorolunk fel, melyek a húsznapos imádsághoz kapcsolódhatnak. Vasárnap, 4. Lk 9,10-17 - ... hogy az élet kenyere mindenkit elérjen és megelégítsen Hétfő, 5. Róm 5,1-5 -... hogy a hit békét, reménységet és szeretetet hozzon Kedd, 6. Jn 12,20-26 -... áldozat nélküli gyümölcstermésért és enge­delmességért Szerda, 7. Mt 11,20-24 - ... mindazokért, akik nem akarják elhagyni saját útjukat Csütörtök, 8. Ézs 44,9-20 - ... azokért, akik ember-alkotta dolgoktól várják az üdvösséget Péntek, 9. Fii 2,12-18 - ... hogy a keresztyének úgy fényijének, mint csillag a sötét égbolton Szombat, 10. Lk 14,15-24 -... hogy mindenki, aki meghallja Isten hívását, elfogadja azt Vasárntfp, 11. Zsolt 98 -... hogy Isten üdvözítő ereje ismert legyen minden nép számára Hétfő, 12. Ézs 40,1-8 -... azokért, akik a pusztában készítik az Úr útját Kedd, 13. Mk 4,26-29 - ... a mag növekedéséért, ami nem a mi mun­kánktól függ Szerda, 14. Róm 15,4-6 - ... Isten Leikéért az egész gyűlés idején Csütörtök, 15. Zsolt 40,1-11 - A reménység alapja ... bizalomért, de nem dolgokban és emberekben, hanem Istenben Péntek, 16. 2Kor 4,16-5,10 - A reménység kiterjedése ... bátorságért, hogy megosszuk a Jóhírt másokkal Szombat, 17. Róm 8,18-39 - A reménység ...... .. . a fiatal generációért, hogy meglássa Krisztus eljövendő dicsőségét Vasárnap, 18. Zsolt 146 - ... mindenkiért, aki szenved, hogy Isten Igéje . elérje őket Hétfő, 19. Ef 1,15-23 - A reménység imádsága ... minden egyházért, hogy életüket és bizonyságtételüket Isten Igéjére alapozzák Kedd, 20. lPét 3,8-16 - A reménység oka ... megfelelő forrásokért, hogy válaszolhassunk a holnap kihívásaira Szerda, 21. ÍJn 2,24-3,3 - A reménység etikája .. .a jövő Biblia-munkájának új látásáért és irányáért Csütörtök, 22. Jn 3,22-30 - ... minden keresztyén készségéért, hogy ne akarjon más lenni, mint szolga Péntek, 23. Zsolt 121 — ... mindazok szerencsés, biztos hazatéréséért, akik .Jámak-kelnek” SAJTÓOSZTÁLYUNK AJÁNLATA Megjelent legújabb kiadásunk: Podmaniczky Pál Megszabadított élet című bibliai elbeszélése. Ára: 95 Ft Idézet az ajánlásból: Pál apos­tolnak első római fogsága idején szolgál Onesimos, aki az apostol mellett hitre jut. Fii egy idő után visszaküldi őt régi gazdájához, Fi- lemonhoz, Filippibe. Ám Onesimos éppen Filemontól korábban megszökött rabszolga! Vajon kiszolgáltatja őt Pál File- monnak, az egykori rabtartónak? Mit jelent Onesimosnak a megvál­tott élet? Erre a kérdésre felel ez a mind­végig izgalmas regény. A tudós professzor, kortörténeti szakem­ber és ismert szépíró lebilincselő meseszövéssel tárja fel a kolossébe- li, az efezusi és a filippibeli keresz­tyén gyülekezetek születésének ko­rát. A filippi levél keletkezésének egyenesen szem- és fültanúja az ol­vasó. A keresztyén hit mai kérdé­seiben is elgondolkoztat és tanít ez a könyv. HAZAI ESEMÉNYEK A magyarországi mozgáskorláto­zottak megsegítéséért hangver­senyt ad az Európai Mesterzene­kar (European Master Orchestra) Nanse Gum vezényletével a Buda­pest Fővárosi Tanács Dísztermé­ben (Városház utca 9-11.) szep­tember 5-én, hétfőn este fél 8 órai kezdettel. Jegyek válthatók az Országos Filharmónia jegyirodájában vala­mint a Mozgássérültek Egyesületei­nek Országos Szövetségénél (XIII., Kárpát utca 6.). EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOK Keszthelyi templomban szeptem­ber 4-én, vasárnap este fél 8 órakor orgonái: Kiss Ágnes. Albert Schweitzer halálának 23. évfordulója alkalmából szeptem­ber 10-én, szombaton este 6 órakor a Deák téri templomban közremű­ködik Albert Schweitzer Baráti Kör Ének- és Zenekara, Fülöp Attila (tenor), Alföldy-Boruss Csilla (or­gona), és vezényel Kenessey László. Igét hirdet: Pintér Károly. A belépés díjtalan * * * Oroszlányi templomban szeptember 10-én, szombaton este 7 órakor az OBERSCHÜTZENI KÓRUS (Fel­sőlövő, Burgenland) előadása látható. Közreműködik: Gerő Erik (orgona) és vezényel: Erik Barnstedt. Tanévnyitó csendesnapunkat 1988. szeptember 10-én tartjuk Ka- járpécen. Az-együttlét 9 órakor kez­dődik. Szeretettel hívjuk és várjuk a többi egyházmegye fiataljait is. A Győr-Sopron megyei ifjúság. Soltvadkert A Bács-Kiskun Egyházmegye újonan megválasztott esperesét, Káposzta Lajos soltvadkerti lel­készt szeptember 11-én, vasárnap du. 4 órakor iktatja be tisztébe dr. Harmati Béla, az egyházkerület püspöke. Az istentiszteletre és rendkívüli közgyűlésre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Országos Diakóniai konferencia A Diakóniai Osztály október 3—6-ig Orosházán tartja konferenciáját. A konferencián a Diakónia munkásai beszámolnak az elmúlt évről és terveket készítenek a következő időre. Ipolyvece Kettős ünnepe volt a lelkészcsalád­nak és a gyülekezetnek július 31-én, vasárnap, amikor a délelőtti istentiszte­let keretében Isten iránti hálával emlé- keztek'meg arról, hogy a gyülekezet 15 évvel ezelőtt hívta meg Rezessy Miklóst lelkészének, aki akkor nemcsak gyüle­kezetét és otthont kapott az Úrtól, ha­nem hűséges feleségét is megismerhet­te. A gyülekezet új Luther-kabáttal, barettel és Mózes-táblákkal ajándé­kozta meg lelkészét, hogy ezzel is kife­jezze megbecsülését, és megköszönje a másfél évtized alatt végzett lelkipászto­ri munkáját. A lelkészházaspár szülei és gyermekei, rokonok és meghívott vendégek együtt adtak hálát Istennek az ünneplő gyülekezettel és magasztal­ták az Ürat, mert jó, mert örökké tart az 0 kegyelme. Téli turné júliusban Ezzel a címmel olvashatunk híradást a Nyíregyházi 4-es számú Általános Is­kola Cantemus (Énekeljünk) kórusa ausztráliai hangverseny körútjáról.' (Á Cantemus kórus ausztráliai útjáról írt előzetest lapunk már leközölte 1988. augusztus 7-i számában a 2. oldalon) „Július 7-től 23-ig 16 nap'alatt 26 kon­certet adtak. Ipper Pál nagykövetünk fogadta őket és a miniszterelnök Grei­ner is, aki magyar származású^ Az ausztráliai Új-Dél-Wales állam minisz­terelnöke.) A világfesztiválon adtak két emlékezetes hangversenyt, ahol felső­fokú jelzőkkel minősítették produk­cióikat. Megjöttek mind egészségben.' És most itt van egy felkérés: az NDK tévének kellene énekelniük a karácso­nyi koncertjüket.” (Kelet-Magyaror- szág 1988. VIII. 1) Halálozás Benkó András, a mohorai leánygyüle­kezet presbitere- gondnoka, több évti­zedig szolgált hűségesen, 83 éves korá­ban elhunyt. Temetésén három gyüle­kezet hívei vettek részt augusztus 4-én. Én vagyok az Alfa és az Omega, így szól az Úristen, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. (Jel 1,8) Apróhirdetés Korrekt áron vennék régiséget, porcelánt, festményt (sérültet is), brdnzszobrot, vitrin- tárgyat, antik bútort (javításra szorulót is), órákat, porcelánbabát, Hummel, Herendi, Zsolnay figurát, sétabotot, hagyatékot. Cím: 1081 Budapest, Rákóczi út 75. (udvarban). Telefon: 131-172,410-021 10-18 óra között. Templomharangok, toronyórák villamosí­tását, kedvező árakon, bárhol, garanciával vállalom. Olcsó harangozóautomaták, egyéb szolgáltatások. Orbán József: 5500 Gyoma- endröd, Bocskai utca 31. Telefon: 67-31-840. Társat keresek evangélikus, nem dohány­zó, házias, életvidám, gyermekszerető, ter­mészet-, utazás- és művészetkedvelő, 53-56 éves, maximum 165 cm magas nő személyé­ben. Szlovák és német nyelvtudás előny. „Szeretetben egymásért” jeligére. 15 éves, iskolás, természetet, utazást ked­velő német leány hasonló korú, vallásos fia­talokkal levelezne német vagy angol nyelven. Cím: Andrea Eichhorn - Marienberger Str. 62. Dresden, DDR-8021. Sajtóosztály felhívása A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat, hogy az Útmutató és 1989. évi Evangélikus Naptár megrendeléseket 1988. október 15- ig küldhetők be. A Sajtóosztály kéri a Lelkészi Hivatalokat, hogy a megrendelésen más iratterjesztési anyagot ne rendeljenek! A határi­dőn túl beérkezett rendeléseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÄLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Nyomdaipari Fényszedő Üzem (887059/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 88.20036 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKAS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet' Kiadóhivataláb|n, továbbá bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hlrtapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest XIII., Lehel utca 10/a. 1900) közvetlenül, vágy postautalványon,.... valamint'átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 140,- Ft, egy évre 280,- Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom