Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-19 / 16. szám
Evangélikus Elet 1987. Április 19. „Szent angyalod legyen velem...” n. Három részből álló sorozatot Indítottunk Isten ’rendkívüli’ követeiről, az angyalokról. Az angyalok rendkívüli esetekben, főként az üdvösségtörténet fordulópontjain váltak érzékelhetően tapasztalatévá az ember számára. Az Újszövetségben elsősorban Jézus születésével, feltámadásával és mennybemenetelével kapcsolatos elbeszélésekben találjuk meg őket. A képzőművészet azonban kissé eltorzította személyiségüket. Ez a sorozat azért született, hogy helyes képet rajzoljunk személyiségükről és küldetésükről. * I „Szent angyalod legyen velem....” Luther imádsága zárómondatának most e része felé fordulunk. Eddig arról szóltunk, hogy az angyalok - tőlünk függetlenül is - Isten teremtett világának rendjében, „háztartásában”, - Isten „mennyei udvartartásában” - vannak. Eddig létüknek, szolgálaI tuknak csak felénk forduló oldaláról szóltunk s ez a küldetés, követségben járás. Legalább egy rövid pillantást kell azonban vetnünk - a Biblia is csak sejtetően szól erről - arra, amit így nevezhetnénk: az angyalok szerepe a „mennyei istentiszteletben”, Isten meg nem szűnő dicséretében, magasztalásá- ban (Zsolt 148,2; Jel 4-5, 19; Zsid 1,6). Nem egészen alaptalan ezért, ha némely egyházművészeti alkotáson éneklő, muzsikáló angyali karokat láthatunk, vagy éppenséggel - mint a baseli Münster egyik kapuívén - táncoló angyalokat. Mit jelent azonban már most az, hogy az angyalok velünk vannak? Három szóban próbáljuk megfogalmazni: jelenlét - jel - segítség. Jelenlét. Isten angyalai, e szolgáló lelkek, jelen vannak életünkben, akkor is, ha ezt - általában - nem érzékelhetjük, tapasztalhatjuk. Hitünkben azonban - „a hit meggyőződés a nem látott dolgokról!” (Zsid 14,1) - bizonyosak leheÍ tünk e felől. Ezért kérhetjük ősi énekeinkkel: „Parancsoljad angyalidnak, hogy mireánk vigyázzanak” (109. é. 4. v.)” „Küldd angyalod, hogy búk bajok, kísértés ellen védjen” (110. é. 2. v.), „Takarj be védő szárnyaddal, oltalmazz angyalaiddal” (111. é. 3. v.). „Tábort járnak körülöttünk” - régi szép kifejezéssel élve. A keresztyénség kegyességi tudatában talán így kerülhetett bele az „őrangyal” képzete. Az a gondolat, hogy mindegyikünk számára rendeltetett egy személyesen reánk vigyázó, minket oltalmazó - mintegy személyi „testőr” - angyal. Ezzel a gondolattal azonban óvatosan kell bánnunk. Nincs ugyanis szilárd bibliai alapja, legfeljebb Mt 18,10 és ApCsel 12,15 utalhatnak ebbe az irányba, értelmezésük azonban az írásmagyarázatban vitatott. A hangsúly tehát nem ezen van. Hanem azon, hogy Isten minden angyala vigyáz reánk. Pontosabban: Istén angyalai által is-és még sokféleképpen - gyakorolja gondviselő, megtartó irgalmasságát életünkben: oltalmaz, tanácsol, vezet. Mindezt elsőrenden Szendéikével végzi. Szendéikének Ábrahám és Sára megvendégeli a három angyalt. Ikon a 15. sz. első fele. Leningrád Orosz Múzeum azonban lehetnek eszközei - angyalai is (Jób 33,23). Lehet számunkra Isten „angyala”, követe és segítségének eszköze- egy ember, földi halandó is? Egy bizonyos értelemben bizonnyal. I. Mózes 18,1—15 titokzatos elbeszélésében Ábrahám három férfiút vendégel meg - s általuk maga Isten szól hozzá. Az elbeszélés sejteti: angyalok, Isten követei jelentek meg, emberek képében, Ábrahámnak. Erre látszik utalni Zsid 13,2... „tudtokon kívül angyalokat vendégeltek meg”. Jel. így is mondhatnék: megjelenés. Említettük múltkori cikkünkben, hogy rendkívüli esetekben, ritkán, főként az üdvösségtörténet fordulópontjain, Isten angyalai érzékelhetően tapasztalhatóvá is lehetnek az ember számára. így a Jézus születésével, feltámadásával és mennybemenetelével kapcsolatos elbeszélésekben az angyalok megjelennek. Részletkérdés, hogy ez álomban történik-e - mint pl. Józsefnél, vagy Jákob álma esetében (I. Móz 28,10—16), vagy látomásban, mint Máriánál, az ún. „angyali üdvözlet”-ben, stb. Isten kijelentésének, hozzánk szólásának, velünk cselekvésének sokféle módja lehetséges, ami mind irgalmasságának, emberi mivoltunkhoz lehajlásának gazdagságáról tanúskodik. Az angyalok megjelenésének azonban, mint általában a bibliai .jeleknek”, nem hitünket létrehozó - Jézus elutasítja a jelkívánást! - hanem inkább azt megerősítő feladata van. így a II. Kir 6,8-17 elbeszélésében is, ahol Eli- zeus próféta kérésére Isten megnyitja megrettent szolgájának szemét, hogy meglássa: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” - s a szolga meglátja, hogy „tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal”. E - ritka! - jelek, jelenségek, megerősíthetík hitünk megújuló tapasztalatát: Ha Isten velünk - kicsoda ellenünk? s a közmondás igazságát: ahol legnagyobb a veszedelem, ott legközelebb van az Isten s „Éjfélkor - amikor legnagyobb a sötétség - kezdődik a nap- a látóhatár alatt, már hasad a hajnal! S e jelek megóvhatnak bennünket emberi balgaságunk ballépéseitől is. Hadd említsünk itt csak egy- a bibliai derűt sem nélkülöző példát. Baalámot, a tudós és varázserejű férfiút, angyali jelenés állítja meg végzetessé válható útján. Ehhez azonban előbb - egy szamár közbelépése is szükségeltetett (IV. Móz 22,22-35). E történet azonban már átvezet utolsó gondolatmenetünkhöz: Segítség. - Az angyalok, e javunkra szolgáló lelkek által néha Isten egészen valós segítségét is megtapasztalhatjuk. Azért vannak, bár láthatatlanul, jelen - s esetleg meg is jelennek -, hogy szükségeinkben, megpróbáltatásainkban, harcainkban segítsenek. Nem helyettünk és érettünk harcolnak - ezt már megtette végleges érvénnyel Jézus! - hanem velünk, mint Istentől hozzánk küldött, nálunk erősebb, mert abból a „másik” világból valók, hogy éppen erőnk feletti küzdelmeinkben legyenek küzdőtársaink. így erősítette 7 egyébként földi eledellel! - ereje feletti útjában Illés prófétát az Úr angyala (I. Kir. 19,1-8). De még a Názáreti Jézusnak is szolgálatára voltak megkísérlésében az angyalok (Mk 1,13; Lk 22,43). Bennük, általuk Isten adja az ő segítségét övéinek. Soha nem feledhetjük azonban, hogy az egyetlen, végleges és teljes érvényű Szabadító: Jézus Krisztus (Mt 1,18-22)! Ezért az angyali jelenések Jézushoz utalják a tanítványokat (Lk 2,8-18; Mk 16,6-8). A küldöttek a küldőhöz küldenek. És azután - tovább, a gyülekezethez ( 1. fenti idézet és Áp- Csel 1,10-11). Az angyalok tanúskodása Isten jelenlétéről és cselekvéséről nem helyettesítheti a próféták és apostolok, a gyülekezet bizonyságtevését, csak kísérheti és erősítheti azt. A „velünk levő” angyal mindig azt hirdeti: velünk az Isten! - Jézus Krisztusban. Ezért nem véletlen, hogy - Csel. könyvének tanúsága szerint - a kezdet nehézségeivel birkózó ősegyház életében oly - viszonylag - gyakran találkozunk angyali segítséggel, ve- zettetéssel. (ApCsel 10,7-22; 12,8-10 stb.) Említsünk egy ótestamentomi példát is. Az Izsákot feláldozni kész és készülő Ábrahám felemelt kezét, mentő angyali kéz tartja fel (I. Móz 22,1—14). Ezért a hely neve: az Úr gondoskodik! - angyala által. És ha elmarad ez a segítség s általában úgy tűnik, hallgat és tétlen az Isten? Hol voltak az angyalok - és Isten gondviselése - Heró- des bethlehemi gyermekgyilkossága alkalmával (Mt 2,16-17)? Vagy - Auschwitzban? És az emberi sors és történelem megannyi kínzó miért-eket felvető iszonyatában? Erre a - talán legnehezebb - kérdésekre nincs emberi felelet. Csak a kereszt félelmetes és üdvösséges titka - de sem felelet, hanem - titok. „Gottes Willen hat kein warum”! - Isten akaratának nincs miértje, vallotta Luther. Elfogatásakor mondotta Jézus: „... ez a ti órátok és a sötétség hatalma” (Luk 22,53). Erről, a sötétség hatalmáról, is kell majd még, végezetül - de nem befejezésül! - néhány szót legközelebb szótanunk. _ , „ , Groo Gyula Befejező rész lapunk következő számában. Keresztyén hitünk középpontja a húsvéti hit. „Ha Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is” - írja Pál apostol a korintusi gyülekezetnek. Közelebbről ez azt jelenti, hogy húsvéti hit nélkül nincs értelme az igehirdetésnek, az isten- tiszteletnek, a bibliaolvasásnak, az imádkozásnak, azaz nincs értelme az egész keresztyén életnek. De amint általában a hit nem önmagáért van, a húsvéti hitnek is, azaz annak a meggyőződésnek, hogy Krisztus feltámadt és él, csak akkor van értelme, ha ennek a hitnek megvannak a következményei mindennapi életünkben. De hát mik ezek a következmények, vagy más szóval mik a húsvéti hitnek a gyümölcsei életünkben? ÉLŐ URUNK VAN A húsvéti hit nélkül csak olyan Urunk van, aki kétezer évvel ezelőtt élt, tanított, gyógyított, szép és nemes célokat tűzött maga elé, de a harcban elbukott. Sokan csak így gondolnak Jézusra. Becsülik nemes gondolkodását, tisztelik erőfeszítéseit és talán még szánakoznak is azon, hogy nem tudott győzni gonosz elleni harcában. Jézusban csak egy történelmi személyiség áll előttük. Ezzel szemben, akiknek húsvéti hitük van, azok tudják, hogy Jézus feltámadott és él. A feltámadott Jézussal nem csak kortársai, az apostolok találkozhattak, hanem találkozhatunk vele ma is. Mivel feltámadása után Jézus felment a mennybe, azaz újból felvette láthatatlan, lelki formáját, nem földi testben van közöttünk, hanem lélekben. De ez a lelki jelenléte és munkálkodása közöttünk éppen olyan valóság, mint földi munkálkodása volt. Itt jár közöttünk. Megszólíthatjuk őt, imádkozhatunk hozzá. Sőt maga is megszólít bennünket az igehirdetésben. Személyesen találkozhatunk vele, átélhetjük vigasztaló erejét, megtapasztalhatjuk bűnbocsátó szerete- tét. Kiűzi szívünkből a félelmet, reménységgel és boldogsággal tölti el szivünket. Jézus ma is éppen azáltal gyűjt magának követőket, hogy naponként találkozhatunk vele és megtapasztalhatjuk csodálatos erejét. ÚJ ÉLETBEN JÁRHATUNK A feltámadott élő Jézus valóságát életünkben azáltal mutatja meg a legcsodálatosabban, hogy vele együtt mi is meghalunk a bűnnek és amiképpen ő feltámadt a halálból, úgy mi is új életben járhatunk. Bár Pál apostol mindezt a keresztségről mondja, de ezt a csodát nem csak egyszer élhetjük át, amikor megkereszteltek bennünket, hanem minden nap. Jézus erejével naponként felvehetjük a küzdelmet bűneinkkel. Az ő erejével gyökerében tudjuk megöldökölni gonosz kívánságainkat, bűnös indulatainkat: a haragot, az irigységet, az önzést, a képmutatást, a hazugságot, vagyis mindazt, ami elszakít Istentől és elviselhetetlen pokollá teszi életünket. Akinek szívében feltámad a vágy arra, hogy ezektől a bűnöktől megszabaduljon és engedi, hogy az igehirdetésben és az úrvacsorában az élő Jézus ereje az ő életét is áthassa, az napról napra átélheti a bűneitől vaíó megszabadulásnak boldog örömét. Az új életben való járás azonban nem csak a bűntől való megszabadulást jelenti, hanem azt is hogy megtelik életünk új tulajdonságokkal. A Jézussal való feltámadás csodája az, hogy a bűneiktől való megszabadulás után úgy tudunk megbocsátani, ahogy ö megbocsátott - még ellenségeinknek is - úgy tudunk segíteni, ahogy ő segített. S mindez nem erőlködésből valósul meg életünkben, hanem egyszerűen, simán, magától. Mert tulajdonképpen az új életnek ezeket a cselekedeit nem is mi tesszük, hanem a feltámadott, élő Krisztus teszi bennünk, általunk. Amint Pál apostol kifejti: tulajdonképpen nem is mi élünk többé, hanem a Krisztus él bennünk. FELTÁMADUNK A húsvéti hit gyümölcse végül azt jelenti életünkben, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva többé legősibb ellenségünknek, a halálnak sem. A húsvéti hit azt a reménységet és meggyőződést is jelenti, hogy amint Jézus feltámadt a halálból, úgy majd mi is feltámadunk. Mivel a húsvéti hit tartalmának ez a része még csak reménység az életünkben, azért talán a legnehezebb elfogadni. A jelen tapasztalata és valósága az, hogy a halál elleni harcban előbb, vagy utóbb mindnyájunknak kapitulálnunk kell. A halálnak ez a kimondhatatlanul nagy ereje és hatalma azonban mégis csak látszat csupán. Jézus ígérete szerint, amint ő legyőzte a halált és feltámadt, egyszer majd mi is feltámadunk. Ennek a reménységnek a legfőbb záloga az, hogy amit ö megígért, az eddig mind beteljesedett. Miért éppen a halálból való feltámadás ígérete lenne ez alól kivétel?! Ha napról napra átéljük, hogy Jézus erejével feltámadunk a bűnből és új életben járunk, akkor abban is bizonyosak lehetünk, hogy az ő erejével a halálból is feltámadunk. Húsvéti hitünknek az a legcsodálatosabb gyümölcse, hogy a húsvéti hit kiűzi szivünkből a haláltól való félelmet is. Selmeczi János „Békesség nektek” A Keresztyén Békekonferencia Vezetőségének HÚSVÉTI ÜZENETE „Az Orra néztem szüntelen ... Azért örül az én szivem és örvendez az én lelkem ... Mert nem hagyod lelkemet a seol- ban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Te tanítasz az élet ösvényére." (Zsolt 16:8-11) A föltámadott Krisztus nagy örömmel töltötte el az apostolok szivét, hogy mindenkinek, aki hisz Őbenne, örök élete legyen; „eltörölte a halált, világosságra hozta az életet és halhatatlanságot az evangélium által.” (2Tim 1:10) Húsvét szent ünnepe Krisztusra emlékeztet bennünket, minden élet megmentöjére és forrására, ö, Isten Fia ad nekünk Igazi örömet, hogy itt, ezen a világon az 0 tanúinak tudhassuk magunkat és evangéliumát az egész világnak hirdethessük. (Jn 17:18) A feltámadott Úr tanítványainak szóló köszöntését: „Békesség nék- tek”, mi is rendkívül fontosnak tartjuk, hiszen a mi lelkűnkben is az igazságosságra, békességre és alkotó erőre törekvést ébreszti fel. Reménykedjünk hát mi is bizalommal Istenben, hogy győzedelmeskedjék a béke, igazság és az igazságosság! „A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bövöl- ködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által” (Rm 15:13). A mi Urunk Jézus Krisztusnak e világot megmozgató győzelme a halál fölött ad erőt keresztyén békemunkánknak is a sajátos misszió végzésére: hogy a nukleáris katasztrófától fenyegetett bolygónk számára a békés jövendő reménységének hordozói lehessünk, hogy Földünk lakói a látszólag elháríthatatlan végzet miatt ne essenek áldozatul sem a rezignációnak, sem a cinizmusnak. Több millió jogfosztott ember, világunk kétharmadában az igazságtalan struktúrák áldozatainak mély kétségbeesésével és tehetetlen haragjával szembesülve ébren tartjuk az igazságosság és a mindenki számára emberi méltóságot biztosító világ reménységét. Váltsuk tettekre, Testvérek, reménységünket! Gondolkozzunk el együttesen afelől, hogy mit kell tenniük a keresztyéneknek a halál hatalmasságai ellen, amelyek az egész életet fenyegetik. Bátran és találékonyan kutassuk együtt annak útját, hogy hogyan tudunk megfelelni ez új helyzetnek, az atomkor páratlan kihívásának! Ne bízzuk az emberiség sorsát érzéketlen és erkölcs nélküli számítógépekre, hanem Isten életet adó reménységében bízva vegyük mi azt cselekvő és imádkozó kezünkbe! A közelmúlt néhány eseménye mindannyiunk számára a békében élő világ távlatát nyitotta fel. Hogy korunknak e jele valósággá váljék, állhatatosan olyan konkrét lépések mellett kell kiállnunk, amelyek hatása minden tömegpusztító eszköz teljes eltávolításához és minden olyan ideológia elvetéséhez vezet, amely az atomfegyvereket a jelen és a jövő biztohsága zálogának tartja, bizalmat és együttműködést munkál, az alapvető táplálékot biztosítja és megszerzi az emberi jogokat mindenki számára, aki éhes és elnyomott. Még nem késő eleget tennünk a VI. Össz-Keresztyén Békegyúlés felhívásának: „válaszd az életet”! E reménységet, sót bizonyosságot a húsvéti örömhírnek köszönhetjük, annak, hogy Urunk elvette a halál hatalmát - egyszer s mindenkorra ... Dr. Tóth Károly püspök a KBK elnöke Fllaret Metropolita a Folytatólagos Bizottság elnöke Dr. Lubomlr Mlrejovsky a KBK főtitkára ÉLŐ VÍZ Ne légy fölöttébb igaz! Prédikátor könyve 7,16-18 Ha ftí/jól sikerül valami, az bizony nem jó. Gyermeküket túlféltő, túlkímélő anyák nagyon rosszul értelmezett szeretetből döbbenetes, egész életre kiható károkat okozhatnak főként félénk, zárkózott alaptermészetű csemetéiknek. Az üvegházi palánták - voltaképpen a fogvatartó „szeretet” rabjai - keservesen ráfizetnek erre a túlvédel- mezésre. E véglet éppoly pusztító, mint szöges ellentéte, a rideg szere- tetlenség. A legjobb gyógyszer is méreg lehet „fölöttébb” adagolva! A farizeusok például fanatikus törvénytisztelők voltak (ma is I azok), ezért a Biblia betűjétől nem látták az írást, amely Isten és ember iránti szeretetre akar nevelni. Ez az átfogó, a fő parancsolat, amelynél rangosabb nincs. Ahol egy önmagában véve tiszteletreméltó, sőt magasztos elvet, vallási vagy bármi más törvényt úgy hegyeznek ki, hogy azt emberekbe lehet döfni, az már „fölöttébb” nagy eltévelyedés. A „fölöttébb” igaznak valójában nem az igazsága sok, hanem a lep- leznivalója (még ha nem is tud róla). Azért viszi gyanús mértékben túlzásba az „igazságot” (bármilyen formában - talán nagyon is mutatósán), mert a látszólagos többlet alibire kell neki: legalább önmagával elhitethesse, hogy dolgai rendben vannak. Minél nagyobb a szentnek tetsző túlzás, például a homlokráncoló szigor, a minden mögött bűnt szimatoló gyanakvás, kicsinyesség, annál robbanásveszé- lyesebb ott a lélek mélyén a titkos indulatok káosza. Ilyen lelkülettel könnyű belekergetni kiskorúakat és önállótlan „felnőtteket” a jónak- igaznak feltüntetett mértéktelensé- gek poklába. Van, aki kényszeredetten „túl jó”. Kérésre akkor sem tud nemet mondani, ha az nagyon is indokolt lenne. Kihasználható, becsapható, kinevethető, s ez mintha rá volna írva az orrára. Rá is akadnak a potyalesők, a folyton segítségért nyöszörgők, hamar felfedezik benne - családban és munkahelyen egyaránt - a jól húzó lovacskát, akit addig hajthatnak, míg össze nem esik. Sőt még tovább is, ha felállt. Magatartása mintha ön- gyilkosság ízű volna. Mögötte - nagy homályban - olyan gyermekkori légkör húzódik meg sokszor, amelytől az az érzés szállta meg tartósan, hogy ő csak akkor jogosult élni, ha «//teljesít. Ez önhajszolásának nem tudatos rugója. Ez ellen - a tudatosítás mellett - komoly gyógyszer annak átélése, hogy végső soron az Isten irgalmából élünk, s nem aggályosán halomba hordott, sokszor elhibázott túlteljesítéseinkből, önboldogtala- nító „nyüzsgésünkből”. Túl bölcsnek sem jó lenni. Az intelem eredeti szövege háromféleképpen is fordítható: „ne bölcsel- kedj fölöslegesen”, „ne törd magad túlságosan a tudásért”, „ne akaij túl bölcsnek látszani”. E három persze össze is függhet. Szép dolog a normális szorgalom, de ha valaki gyomorfekélyesre tanulja magát, az már lelkileg is beteg dolog. Túl fiatalon sem tanácsos nehéz lelki-szellemi eledellel táplálni valakit, igen megbosszulhatja magát. „Tejfoggal kőbe mért haraptál?” - kérdezte magát keserűen József Attila, Pál apostol pedig felnőtteket is lebeszél a képességüket meghaladó bölcselkedésről, ami tudálékossá, önhitté vagy fantasztává tehet. Csak semmi túlzást! „Miért pusztulnál bele?” - kérdi a Biblia. Természetesen az ellenkező végletben se kössünk ki. Textusunk az egészséges középútra terelget, ahogyan az Újszövetség nemegyszer óv a vallási túlbuzgóságtól is. Jellemző Pál tanácsa az ifjú Ti- móteusnak: „De te józan légy!” Bodrog Miklós Kunszery Gyula Húsvéti fák Azon a vasárnap ujjongtak a pálmák, mert a megváltásnak messiási álmát valósulva látta Jeruzsálem népe; jött Jézus... lepleket dobtak le elébe, s lengettek fölötte büszke pálmaágat, azon a vasárnap. Akkor, csütörtökön a szelíd olajfák karcsú ágaikat iankadtan lehajták, mert a Getsemane- kertben gyötrelemmel vért verejtékezett egy magános ember, vére szétfoiyott a fekete rögökön, akkor csütörtökön. Azon a pénteken szomorú szél susog, búsan hajladoztak bánatos cédrusok, mert fönn a Golgotán cédrusfából ácsolt kereszten függött egy véresre korbácsolt, meggyötört, megkínzott kihűlt, sápadt tetem, azon a pénteken. S a másik vasárnap úgy pirkadat tájba’ kivirult a világ valamennyi fája, északi fenyőktől délszaki pálmákig mind üdén kizőldel, lombot hajt, virágzik, mert halottaiból Jézus lm feltámadt ezen a vasárnap!
