Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-19 / 16. szám

Evangélikus Élet 1987. Április 19. FIATALOKNAK GYERMEKEKNEK Mi történt az első húsvétkor? Amikor elmúlt a szombat, vasár­nap hajnalban asszonyok siettek Jézus sírjához. Drága kenetet vittek magukkal, hogy az akkori szokás szerint bebalzsamozzák Jézus holt­testét. Útközben arról beszélgettek, hogy ki fogja elhengeríteni a követ a sír szájáról, hiszen ök gyenge asszonyok, képtelenek erre. Erre azonban nem volt szükség. Isten angyala megelőzte őket. Nagy földrengés és vakító fényes­ség kíséretében leszállt a menny­ből és elhengerítette a követ. A sírt őrző katonák nagyon megrémül­tek. Amikor az asszonyok odaér­tek, az angyal így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Tudom, hogy Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt, feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! Azután siessetek, vigyétek hírül a tanítvá­nyoknak: Jézus feltámadt a halál­ból! Az asszonyok szót fogadtak az'ángyalnak. Sietve futottak 'a ta­nítványokhoz és izgatottan ádták hírül, mit tapasztaltak Jézus" sírjá­nál. A tanítványok nagyon megle­pődtek az asszonyok elbeszélé­sén. Elsőnek Péter és János ocsú­dott fel a meglepetésből. Elindul­tak, hogy meggyőződjenek róla, igazat mondanak-e az asszonyok. Velük sietett Magdalai Mária is. Péter és János - amikor látták, hogy a kő el van hengerítve - be­mentek a sírboltba. A sír azonban üres volt. Csak a fehér lepedőket találták meg, amelyekbe a teme­téskor Jézus holttestét begöngyöl­ték. Mária azonban kint maradt és szomorúan könnyezett, ö is be­nézett a sírba, de csak két an­gyalt látott. Az egyik így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Má­ria így válaszolt: Mert elvitték az én Uramat és nem tudom, hová tették. Amikor Mária megfordult, egy férfit látott maga előtt. Jézus volt az, de Mária azt hitte, hogy a kertész és így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el Jézust, mondd meg, hová tetted, és én visszaho­zom. Ekkor Jézus nevén szólította az asszonyt: Mária! Mária erről felismerte Jézust és boldogan ki­áltotta: Mester! örömében le akart borulni Jézus lábaihoz, de Jézus így szólt hozzá: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyámhoz! Mária kissé szomo­rúan vette ezt tudomásul, mégis boldogan futott a tanítványokhoz az örömhírrel: Láttam Jézust, valóban feltámadt! . Vasárnap este a tanítványok összegyűltek az egyik házban. Az ajtót jól bezárták, mert féltek a zsi­dóktól. Éppen arról beszélgettek, amit az asszonyoktól hallottak, amikor megjelent közöttük a feltá­madt Jézus. Megállt középen és így szólt hozzájuk: Békesség nek­tek! A tanítványok szíve megtelt örömmel, hogy látták az Urat. Erre Jézus ezt mondta nekik: Ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket. Közben reájuk le­helt és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjá­tok bűneit, azok bocsánatot nyer­nek, akikét megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. A tanítvá­nyok most már megbizonyosod­tak! hógy !iézüs é^ ínért iátták a feltámadottJézust. Jézus feltámadásának esemé­nyét senki nem látta. Az asszo­nyok és a tanítványok Is csak az üres sírt látták. Az angyalok sza­vából értesültek arról, hogy Jézus feltámadt. Az angyaltól hallott örömhírt azonban ők is tovább adták. Ezután a feltámadott Jézus megjelent nekik, személyesen megszólította és szolgálatba küld­te ókét. Jézus feltámadásáról mi is így győződhetünk meg: Hallgatjuk az örömhír hirdetését és személye­sen találkozunk a feltámadott Jé­zussal. S. J. HÚSVÉT ÜNNEPÉNEK 1 HBMB Lk 24,1-12 &■■■■■ IGÉJE FELTÁMADOTT! Az egész keresztyénség legnagyobb, és sokáig egyetlen ün­nepe. Ezáltal lett a keresztyénség, és ezáltal lett ünnep az ünnep. Eleinte nem volt más alkalom, amit ünnepeltek volna, j sőt minden együttlétükön ezt ünnepelték. Ezért tették át a szombatot vasárnapra, mert azon támadott fel Krisztus, az volt „az Úr napja”. Ezzel összefüggésben értjük igazán Pál szavát is: ha fel nem támadott, hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Ezt írták le boldog bizonyságul évtizedekkel a Golgota s a húsvéti csoda után. Ez a bizonyságtétel indította útjára a keresztyénség terjedését. Ez oldotta fel az első tanúk félelmét, s tette őket a mártíromságig tanúkká. Jó ezt el nem felejtenünk a sokszor sémává lett ünneplési rendünkben! Isten ismeri a köveket, amelyek eltakarják a Feltámadottba vetett eleven hitet bennünk. Ilyen kővé lehet a megszokottság. A magától értődő érzéketlen tudomásulvé­tele. A szekularizmus nem a világból veszélyeztet minket, hanem bennünk kísért: megszoktuk, hogy az ünnepek így jönnek egymás után. Ami megszokottá válik, az megkövese- dik. Ilyenek - mondjuk ki bátran - a hibás megszokásaink, beidegzettségeink, a bűneink. „Én már ilyen vagyok” - mond­juk. Vagy: más is ezt csinálja. A tanítványok is ilyenek voltak: amikor az asszonyok megjöttek lelkendezve és lelkesedve a húsvéti hírrel, „üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet”. Péter is csak annyira jutott, amikor benézett az üres sírba, hogy „csodálkozott magában a történteken.” Nem, a húsvéti hit másutt van. Nem elég a lelkesedés, a lelkendezés, még az üres sír konstatálása sem. A Feltámadottal való találkozás kell, ami elől Isten elhengeríti a köveket. Találkoznunk kell azzal, ki bűneinket ránk olvassa, megbocsátja, a terhét elveszi, s így velünk van minden napon a világ végezetéig. Az első keresztyének ennek megtapasztalásában éltek. Bizonyságuk volt erről! Évtizedekkel, évszázadokkal a megtörténtek után is. Mindörökké. * Amikor a megszokásokon túl a francia filozófus, Garaudy újra hitre ébredt, írta le, hogy „Krisztusból a jelenben van j||., annyi, jnipt, a njúUban^voIt^s előttünk több. van belőle, mint Ijf mögöttünk”. Közeg ö a számunkra, mint a halnak a víz. Vesd : partra, s hamarosan elalél, meghal. Mint a hit a Feltámadott ismerete nélkül, a vele való közösség nélkül. A híradás ránk bízatott. A köveket Isten hengeríti el. Segít­hetsz neki! Ez az élő bizonyságtétel. Diákkoromban, amikor Kolozsvárt voltam stipendiáns, szupplikáló szolgálatra (legációba) Marosvásárhelyre küld­tek. Szolgálatom éppen az ortodox húsvétra esett. Éjjel arra ébredtem, hogy különös zúgás van az utcán. Kinéztem. Meg­gyújtott gyertyák millió csillaga töltötte be a főteret. S a zúgás a tömeg ajkán ez volt: feltámadott - bizonnyal feltámadott! Bizonnyal! Ez a húsvéti bizonyságtétel. Koren Emil IMÁDKOZZUNK Feltámadott Urunk! Bizonyítsd meg magadat közöttünk s tápláld hitün­ket. Amen. „Kezét nyújtja, Mert beesteledett.. (Húsvéti vallomás fiataloknak - Lk 24,29) A húsvéti történetek közül szá­momra eddig a legközelebbálló ké­pet mindig az emmausi tanítvá­nyok története jelentette. Lehelet- finoman rajzolja a képet, ahogy Jézus megy az úton a két tanít­vánnyal. Bennük egy világ dőlt össze. Náluk már „minden mind­egy” alapon zajlik az élet. t Vége van a reménységnek, amely eddig tartalommal töltötte meg az időt. Már csak egy hitvallás maradt szá­mukra: olyan nem lesz többé, ami­lyen a Mesterrel töltött idő volt. A folytatás pedig elképzelhetetlen­né vált. Nincs tovább. Fel kell szá­molni az eddigit és vissza kell állni a régi vágányra. Élni, mintha mi sem történt volna. Még egy esély kínálkozik azonban számukra. Egy halvány lehetőséget észrevesz- nek a csüggedt tanítványok: ha ez az idegen velük maradna... ha kö­zösséget vállalna velük... ha ottho­nukba lépne. Ha a sötétben nem menne tovább! A legnagyobb óhaj is benne van ebben a kérlelésben: ha a kezét nyújtaná... ha megtar­tana minket, amikor zuhanunk és elesünk a tehetetlenség és a fáradt­ság súlya alatt! Nemcsak idősek evangéliuma ez a betérés. Legtöbbször tavaszi hangszín­nel és nagyon szépen megfestett élményvilággal vallunk húsvétkor magunkról és hitünkről. Pedig mindegyikünk életében vannak emmausi utak. Léteznek azok a nehézségek és elesések, amikor egyedüllét és magány kínoz min­ket. Hány fiatal nyúl ma kábító­szerhez vagy gyógyszerek tömegé­hez azért, mert nincs kihez odatér­nie! Nincs kivel megállnia egy ro­hanó világ emmausi útján. Nem­csak idős korban és nemcsak a ha­lál közelében esteledik be. Esté van ott is, ahol nem gyullad fény és nem lüktet erő. Talán azért, mert hirtelen csalódás törte szét. Vagy azért, mert nem úgy alakult az élet­pálya, ahogyan elképzeltük. Az is esti állapot, amikor a család hiá­nyának súlya vagy a közösség hiá­nyának súlya nehezedik ránk. Mi­lyen sok fiatal nem tud igazán- vá­laszolni a kérdésre: kihez tartozol? Kit érdekel az életed? Kinek vagy fontos? És marad a bolyongás. Marad a magány. Marad a kiútta­lanság. De sok fiatal életét teszi estévé egy hirtelen rászakadt be­tegség vagy tragédia súlya! Idősek­nek elmondjuk vagy épp tálük hallgatjuk a mondatot: „minden új nap kegyelmet jelent”. Pedig ez nem korosztályhoz kötött mondat, hanem az emberi lét teljessége szá­mára Isten által kiszabott igazság. Erre a pontra érkezik a húsvéti kéznyújtás. Páratlan ajándék rejtőzik a hús­véti kéznyújtásban. Felejthetetlen pillanatai az éle­temnek azok, amikor egy-egy problémával hetekig, tan evekig kínlódtam, s egyszer csak jött vala­ki, és egy mondattal, néha egy szó­val eligazított úgy, hogy kitörölte a régit s én dönteni tudtam, vállal­ni tudtam az újat. Hatalmas ereje van már egy emberi kéznyújtásnak is, ha talán már nagyon régóta csak erre vágyódtunk. De a Feltá­madt Jézus kéznyújtása a megma- gyarázhatatlant érthetővé, a lehe­tetlent lehetségessé, a gyengeséget erővé, a vesztest egyértelműgyőz­tessé teszi. A felszámolásra és befe­jezésre készült emmausi tanítvá­nyok „még abban az órában” elin­dulnak. A félelemtől bezárkózott tanítványi csoport sok-sok otthon ajtaját nyitja ki merészen és hirdeti a megtérést és a bűnbocsánatot minden embernek. Az abszolút ér­telemben bizonytalan önbizalmat és megtörhetetlen lendületet merít belőle. Jézus nyújtja kezét, mert beeste­ledett. A húsvéti örömének alapja ez a mondat és hangsúlyozottan a mondat eleje. Ezért van okunk és alapunk úgy ünnepelni a húsvétot, hogy benne az élet és a győzelem, az erő és az öröm uralkodnak. Jé­zus kéznyújtása mindig életet je­lent. Életet a magánnyal küzdő fia­talnak, élletet a haszontalan tom- bolásban elfáradt fiatalnak és éle­tet annak, aki talán éppen azt a fogalmazást írja, hogy félelem van benne bármilyen okozó miatt is. Szabó Lőrinc egyik húsvéti té­májú versében így mutatja be a húsvéti gyülekezetét: „Maradj velem, mert beesteledett! Bibliát hallgat a gyülekezet. Alkony izzik a templom ablakán.” A vers vége pedig szépen kompo­nált húsvéti himnuszként így csen­dül fel: „.. .mint testvérére néz reám, mint gyermekére, látja, tudja, hogy szivem szakad, oly egyedül . • > „ . vagyok, s ke)l a hit, a. közösség, szeretet. S-.kezét nyújtja. Mert beesteledetf.” Jó lenne egyszer így elgondolkodni a nagypénteki kereszt sötétjétől el­választhatatlan húsvéti fényesség­ről, hogy a mi személyes életünk­ben is betérő lehessen a mellénk szegődött, és érettünk így legyő­zött, győztes Jézus Krisztus. Nem nagy hangggal és nem felfokozott külsőséggel, hanem egy csendes, de teljes életet jelentő kéznyújtással. Ha kérjük, nincs az az estéje éle­tünknek, ahová be ne térhetne és mindezt rajtunk és velünk meg ne cselekedhetné. Ebben a kéznyúj­tásban születik az igazi húsvét, amelynek ereje, ünnepe nemcsak egy nap, hanem életünk minden napja. Szabó Lajos Képes bibliai lexikon ÁBELTŐL ZSUZSANNÁIG A könyv borítója: Fra Angelico: Utolsó ítélet (részlet) Képes bibliai lexikon jelent meg szinte húsvéti ajándékul 93 000 példányban (Minerva kiadása). Már erre a puszta hír­re felkapjuk a fejünket. Leg­alább százezer olvasóra számí­tanak egy nem is olcsó bibliais­mertető könyvnél. Meglepeté­sünk fokozódik, amikor kézbe vesszük - nem csupán a díszes kiállítás miatt. Az Ábel-Zsu- zsanna előszava joggal állítja, hogy a világon egyedülálló kö­zös munka terméke. A lexikon készítésében együtt vettek részt különböző világnézetet valló munkatársak: zsidók, keresz­tyének és nem hívők. Szerkesz­tői közül kiemelkedik Nyíri Tamás katolikus teológiai pro­fesszor és a közben elhunyt ne­ves zsidó tudós, Schreiber Sán­dor. A cél természetesen nem le­hetett azonos: a hívő zsidó és keresztyén szerkesztők a szent könyvüket, az Ószövetséget il­letve a teljes Szentírást akarták közel hozni napjaink magyar nemzedékéhez, de ezzel együtt ők is szívből vállalták a nem hívők törekvését: a Bibliát mint az európai műveltségün­ket a mélyében teljesen átszövő örökséget élővé tenni az isme­retek gazdagítására, képzőmű­vészeti, zenei alkotások megér­tésére. Érződik ez az összhang a könyv lapjain. Ami különb­ség mégis elválaszt egymástól egyes szócikkeket, az nem a vi­lágnézeti ellentét; inkább a bibliatudományok eredmé­nyeinek eltérő felhasználása egyes szerzőknél. Elismeréssel kell adóznunk a kölcsönös fi­gyelmességért is: a lexikon for­gatása közben egyetlen olyan mondatra sem bukkantam, amely akármelyik fél hitét, meggyőződését bántaná, le­gyen az illető keresztyén, zsidó vagy ateista. Egy félreértést kell minde­nekelőtt tisztáznunk. Az egyik napilap így hirdette: bibliai le­xikon - gyerekeknek. A kötet végén valóban ott rejtőzik az impresszumban: „8 éven felü­lieknek”. A kiadó szándéka kezdetben az lehetett, hogy is­kolások gyarapítsák ismeretei­ket a könyvből, de a szerkesz­tők és írók úgy oldották meg feladatukat, hogy világos stí­lussal olyan mű készült el, ame­lyet egyaránt haszonnal forgat­hatnak általános iskolai felsős tanulóktól kezdve értelmiségi olvasókig a legkülönbözőbb előképzettséggel rendelkezők. Mindenkihez szólni tudó vál­lalkozás lett a „gyermek- könyvből”. A javarészt színes és a fekete­fehér képek, rajzok külön többletet adnak a kötetnek. Nem egyszerűen a címszavak illusztrációi, hanem az egyház­művészet másfélezer évéből nyújtott válogatás, amelynek darabjai árasztják a kor leve­gőjét és az azon át tükröződő bibliai üzenetet. Nem hiába Dávid Katalin, az egyházmű­vészet talán legkitűnőbb hazai szakértője válogatta a képeket. Külön köszönjük neki a hátsó táblaborítót Fra Angelico mi­niatűr képeivel Jézus gyermek- ségi történetéből. A szócikkek bibliatudomá­nyi tartalma általában megbíz­ható. Csak a teológus szakem­ber veszi észre, hogy - erre már céloztam - elkerülhetetlenül je­lentkezik íróik konzervatívabb vagy korszerűbb álláspontja. Az utóbbira a' „karácsony” címszó alá foglaltakat említem: az első keresztyéneket még nem érdekelte Jézus gyermeksége. Nekik az volt a fontos, hogy Jézus él, mert Isten feltámasz­totta a halálból. Ha pedig Jézus valóban az, akinek hiszik és vallják, akkor nemcsak feltá­madása, hanem életének az el­indulása is Isten műve volt. Szí­nes és lebilincselő történetekkel beszélték el egymásnak hitbeli felismeréseiket és tapasztalatai­kat. Nem történeti céllal írták az elbeszéléseket, hanem vala­mit tanítani akartak velük. Viszont - ugyancsak például - az evangéliumokról szóló szócikk nem a mai újszövetségi kutatás szintjén áll. Ilyen egye­netlenségek elkerülhetetlenek egy közös munkában. Azt el­lenben sajnáljuk, hogy protes­táns kutató nem szerepel a szerkesztők között. Akkor a szeme megakadt volna azon a fogalmazáson, amellyel a „megigazulás” szócikk zárul. E szerint Jézus „a törvény lé­nyegére irányította a figyelmet: aki annak szellemében él, azt lehet megigazultnak nevezni”. Mintha megfeledkezhetnénk a kegyelemből, hit által való megigazulás hatalmas evangé­liumáról (Rómaiakhoz írt levél 1,16-17)! Az itt-ott jelentkezhető tar­talmi kritikánk nem tompítja örömünket a mű megjelenésén. Egy olyan bibliai segédeszközt kapott a magyar olvasóközön­ség nem egyházi kiadótól, amely nemcsak arra jó, hogy felüssék, amikor valaki felvilá­gosítást akar kapni egy bibliai tárgyról, hanem vonz a folya­matos olvasásra. Veöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom