Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-22 / 47. szám
Evangélikus Élet 1987. november 22. Gondolatok az egyház utolsó vasárnapján Zokogva sír az őszi szél és hull a fákról a levél. Száraz falevelek, hulló lomb kint a természetben és az elmúlás gondolata bent az emberi lélekben. Micsoda is az ember? Szomorúság, bizonytalanság, elveszett remény, vj- gasztalan gyász, vagy bizakodó hit tölti el szívünket? Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján is járom a temetőt. Megállók szeretteim és ismerőseim sírja előtt s lepereg előttem életútjuk. Elgondolkodom a sírban pihenők sorsa felett. Oh, egy egész világot rejt magában egy-egy sír! Az öröm és á bánat, a jó és a rossz napok, a sikerek és balsikerek, a nekilendülések és a megtorpanások, a kétségek és a remények, a bizakodások és a csüggedések, az élet igenlése, küzdelem az aggkor küszöbén s szemek világának megtartásáért, az értelem fenntartásáért, majd a megváltozhatatlan alábbszállás elleni küzdelem képei, villannak fel lelki szemeim előtt. „Annak növekednie kell, nekem pedig alábbszállnom.” Milyen nehéz az út odáig, amíg ezt a vallomást megbékélt szívvel ki tudjuk mondani. Hány ifjú szív van bezárva a sir nagy éjjelébe, akiknek tavasza oly ígéretes álmokra jogosított, akiknek örök eltávozását sokszor lázadozva siratjuk és a nagy miértre nem kapunk feleletet. A sír gyakran váratlanul kettészakítja két szerető szív kapcsolatát. A. vigasztalan bánat oly sebet üt a szíven, melynek nincs enyhülése és csak sírunk tovább. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5,4) .Ki az, aki bánatos szívünknek vigaszt nyújt? A töviskoszorúval megkoronázott, a keresztfán szenvedő Jézus Krisztus. Kitárja két karját és magához hiv mindenkit, akik a szenvedés terhe^ alatt roskadoznak. Hogyan vigasztal a nagy Szenvedő? Nem úgy, ahogyan a világ mondja: Keress szórakozást, vesd magad a világi örömökbe, hogy elfelejtsd azt, ami fáj. Vajon segít-e rajtunk, ha valaki így akar vigasztalni: Nem tudni, mire volt jó a szenvedés, vagy hihetünk-e ennek a megállapításnak: Jó annak, aki már megharcolta az életnek és a halálnak nehéz harcát, a sors megkímélte őt a további élethalálharctól. Nem! A nagy Szenvedőinem úgy vigasztal, hogy leveszi rólunk a bánat terhét. Megszólaltatja lelkiismeretünket és elénk állítja mindazt, amit elmulasztottunk azokkal szemben, akiket elvesztettünk és ekkor a legkeserűbb könnyekre indít bennünket. Sirathatjuk önmagunkat. Ekkor azonban lehajol hozzánk és így szól: Vigasztalódj, bűneid meg vannak bocsátva! És milyen megnyugtató az Úr Isten megbocsátó kegyelmében részesülni. Akik az Urat félik, azokhoz a legnagyobb reménytelenségben is szól és a könnyes szemeket az örök fény birodalma felé irányítja, ahol az atyai házban sok lakóhely van és azon nap eljövetelét ígéri, amikor eltöröl minden könnyet, bánatot. Milyen jó a boldogító tudat, hogy az ő vigasztaló közelségében élhetünk, az ő erejében reménykedhetünk. így nyer reménytvesztett, bánatos szívünk vigaszt, békességes megnyugvást. Ekkor értjük meg egy síremléken olvasható következő feliratot: A halál az élet legjelentősebb pillanata, mert ekkor kezdődik az örök élet. Minden sírdomb útmutató az örökkévalóságba, melyhez mi is minden lépésünkkel közelebb kerülünk. Angelus Silesius így ir. a halálról: Szent dolog a halál', minél sujtóbb erő, annál dicsőbb élet tör belőle elő. Csak oly halál dicső, melyből élet - árad, Csak oly élet nemes, amely halálból támad. Ha halni nem akarsz: nem vágyói sóletet. Életre jutni el halálon át lehet. Az ősz színeiben pompázó temetőben járok. Meg-megállok egy sirdomb előtt. Lassan bealkonyodik. Csak az örök világosságot jelképező gyertyák fénylenek a sírokon. Csend honol a halódni készülő természetben. Aludjatok vágyak, remények! A sírok mélyén csend... csend. Vértesi Jolán Munkaülések az Egyházkerületi Presbitériumokban Északi Egyházkerület Déli Egyházkerület Az Északi Evangélikus Egyház- kerület Presbitériuma november 5-én délután tartotta meg szokásos évi beszámoló-tervkészítő tanácskozását az országos egyházi tanácsteremben. Farkasházi Ferenc, az egyház- kerület ez idén beiktatott új felügyelője, nyitotta meg az ülést, melyen jelen voltak az egész egyházkerületből érkezett lelkészi és világi küldöttek, valamint az , országos egyházi munkaágak vezetői. Dr. Nagy Gyula püspök részletes jelentésben számolt be az Egyházkerület elmúlt évéről (1986 novembere óta). Középpontba állította a gyülekezetek életét; részletes adatokat ismertetett a lelki munka különféle ágairól, a lelkészek és világi munkatársak sokágú szolgálatairól és a gyülekezetek anyagi kérdéseiről. Ugyancsak részletesen szólt a nyolc északi egyházmegyében végbement munkáról, továbbá az országos egyházi munkaágak (teológiai képzés, gyermek- és ifjúsági munka, hitr \ Csanádi György: Múlandóságunk lázadása örökíteni tűnő formákat fekszünk agyagba, kőbe, ércbe- s szétmállik lényünk gyatra férce. Menekülni az elmúlástól 4ekszünk betűbe, színbe, hangba- s kivettetünk á szemétdombra. Tagadni tiszavirág létünk fekszünk bíborba, borba, ölbe- s megérkezünk a temetőbe. Megszabadulni por magunktól fekszünk betonba, vasba, vérbe- s győzelmünknek bukás a bére. Féreg sorsunk az égre lázit s tekeredünk meddő körökké...- Csak Krisztusban élünk örökké! V _______________________________/ ok tatás, diakónia stb.) egyházkerületi vonatkozásairól. Szólt a gyülekezetek, lelkészek szolgálatáról népünk és társadalmunk mai életében, továbbá a hazai ökumenikus helyzetről is. (A teljes püspöki jelentés-a „Lelkipásztor”-ban kerül közlésre.) Ezt követően dr. Harmati Béla püspök köszöntötte meleg szavakkal az Északi Egyházkerületet, hangsúlyozva a két kerület teljes egységét és a szoros együttmunkálkodás szükségét minden területen. A püspöki jelentést, annak részleteit eleven megbeszélésben vitatták meg az Egyházkerület küldöttei, elsősorban az esperesi és a felügyelői kar tagjai. A tanácskozás második részében az országos és kerületi munkaágak felelős vezetői tettek jelentést az elmúlt évben végzett szolgálatukról, mind a lelki élet területén, mind az anyagi vonatkozású kérdésekben. A Kerületi Presbitérium a jelentéseket elfogadta és megfelelő határozatokat hozott az új munkaévre beterjesztett javaslatokról és tervekről. . A Déli Egyházkerület Presbitériuma - november 5-én délelőtt tartott ülésén - hálás szeretettel emlékezett 1987. május 17-én elhunyt püspökére, dr. Káldy Zoltánra, akinek közel három évtizedes püspöki, egyházvezetői szolgálatán keresztül Isten sok áldást adott egyházunknak. Örömmel és hálaadással emlékezett a presbitérium arra is, hogy Káldy Zoltán személyét ért megbecsülés - amikor a Lutheránus Világszövetség elnökévé választották a Budapesten 1984-ben rendezett világgyűlés alkalmával - egész egyházunk és magyar népünk megbecsülését jelentette. Közéleti és nemzetközi tisztségei kapcsán szolgálata túlnőtt egyházunk és az ökumenikus mozgalom keretein és az egész emberiség érdekében végzett szolgálattá terebélyesedett. Hálát adva Istennek életéért és munkájáért, szeretettel őrizzük emlékét - hangsúlyozta a Déli Egyházkerület Presbitériumának határozata. Ugyancsak határozatban köszönte meg a Déli Egyházkerület Presbitériuma Sólyom Károly esperes, püspökhelyettesnek, hogy az elmúlt, közel két évben dr. Káldy Zoltán püspök betegsége alatt és a püspök halálát követő időszakban áldozatos felelősséggel vállalta és végezte az egyházkerület vezetését. A Déli Egyházkerület Presbitériuma meghallgatta Sólyom Károly püspökhelyettes jelentését az 1986-os és 1987-es esztendőről. A püspökhelyettes kiemelten foglalkozott jelentésében többek között az egyházmegyék, a gyülekezetek és szórványok életével. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: A szórványok gondjairól, az/Ott adódó feladatokról, a szórványgondozás lelkipásztori feladatairól, illetve lehetőségeiről, a munka módszeréről szükséges volna egy konferencia összehívása. Az ilyen csoportmunka minden bizonnyal segítené egész egyházkerületünk életében a szolgálatunk eredményességét. Végül a Déli Presbitérium köszöntötte az Egyházkerület új elnökségét. Az első szolgálati út vidéken 150 éves templom Soltvadkerten (Folytatás az 1. oldalról) tés, majd csoportosította az első gyülekezet munkáját, kiemelte a különböző korokban végzett szolgálatot, végül felsorolta azt, amit a jelen kor elvégzett. A püspök igehirdetése előremutató volt lPt 1,13-16 alapján, mert „az ünnep összeköt bennünket Istennel, Aki felkészíti elménket arra, hogy parancsolatai újra szívünkbe írtak legyenek. Ebből következik a szent élet a családban. Az otthoni renddel segítjük legjobban az ország rendjét! Ezt adjuk tovább a következő nemzedéknek”. Az ünnepi közgyűlésen Frank Ferenc gyülekezeti felügyelő olyan jubilánst köszöntött, aki ötven évvel ezelőtt a templom 100 éves évfordulóján, mint itt kezdő tanító, ült az orgonánál. Szakács László ma már nyugdíjas tanár, gyülekezeti presbiternek szólt a köszöntés és Istennek a hálaadás az elvégzett munkáért és a hűségesen betöltött hivatásért. Együtt ünnepeltek és köszöntötték a gyülekezetét és annak lelkészét: Polgár István egyházügyi titkár, Berkecz László a nagyközségi tanács elnöke, Fehér László a HNF elnöke, Kovács János református, Marschal János és Fóris Ist- ■ vám baptista, Lupták György (Kiskőrös), Szabó István (Dunaegyháza), Szabó Vilmos (Harta), Poni- csán Imre, Huley Alfréd ev. lelkészek, dr. Benyik György a szegedi Hittudományi Főiskola tanára és Dudla Imre az egyházmegye felügyelője. Az ünnepet emlékezetessé tette még Boldog Attiláné Petrányi Ilona szavalata, Samu Zsuzsanna fuvola, Káposzta Ilona orgona, ifj. Káposzta Lajos hegedű és András Levente fagott játéka. Kérem Istent, hogy a 150 éves megemlékezés után is hangozzék evangéliuma e templom ősi falai között, a gyülekezet népe pedig éljen és dolgozzék Isten akarata szerint! Káposzta Lajos A papi padban dr. Harmati Béla püspök és Káposzta Lajos lelkész Pillanatkép Szokolay Sándorról A Magyar Televízió ezt a cimet adta" annak a beszélgetésnek, amelyet az október 28-i adásban Juhász Előd folytatott Szokolay Sándorral. Ez a beszélgetés azonban már az első mondatokban túllépett a „pillanatkép” határán, és mind tartalmában, mind annak szenvedélyes, de mégis bölcs megfogalmazásában hitvallássá emelkedett. Nem volt könnyű dolga Szokolay Sándornak, hiszen nem előre megfogalmazott kérdésekre kellett válaszolnia, hanem olyanokra, amelyek csak úgy záporoztak feléje a nézők-hallgatók soraiból. A szerteágazó kérdésekre adott határozott válaszokból kitűnt, hogy ezek mélyen foglalkoztatják Szokolay Sándort, és megoldásukat elodázhatatlanoknak tartja.-A beszélgető partnereknek talán felesleges is volt megegyezniök abban, hogy nincsenek számukra „tabu témák”, mert Szokdlay Sándor csak így tud megnyilatkozni. Sohasem bújik az óvatosság fedezékébe. Csak levetett sisakkal tud vívni az igazság érvényesüléséért. A felvetett kérdések sokaságából - azok sorrendjétől eltekintve - tartalmi összefüggésük szerint emelünk ki néhányat. Az első kérdéscsoport zenei közállapotainkra vonatkozott. Juhász Előd arra kérdezett rá, hogy annak a beadványnak, amelyet a Magyar Kodály Társaság Elnöksége több mint egy esztendővel ezelőtt a Művelődésügyi Minisztériumhoz intézett, lett-e valamilyen foganatja. Szokolay Sándor nem kis keserűséggel volt kénytelen leszögezni, hogy a magyar zenei élet helyzete nem hogy javult volna, sőt inkább hanyatlott azóta. Ezi a meggyőződését tényekkel támasztotta alá. így például igen fájdalmasan érintette, hogy a Hanglemez- gyártó Vállalat a mai magyar zeneszerzők még el nem adott lemezeit bezúzatta azzal az indokolással, hogy nincs elegendő helye azok tárolására. Ezt Szokolay önpusztító tettnek minősítette. Ezek az alkotások ugyanis nem valamilyen múló divatot tükröznek, hanem a magyar zeneszerzés dokumentumai. Nem kevesebb keserűséggel szólt arról is, hogy a rádióban, annak reggeli adásában, változatlanul túlteng a beatzene. Nem tartja megengedhetőnek azt sem, hogy a külföldre távozott és on-r nan olykor hazalátogató művészek az itthonmaradottak, a hűségesen helytálló művészek tiszteletdíjának a sokszorosát kapják. A jelenlegi állapotok jelentős javulását várná attól, ha a zenei intézmények vezetőit nem élethossziglan neveznék ki posztjaikra, hanem meghatározott időbe kapnák megbízatásukat. Szokolay Sándornál elképzelhetetlen, hogy ha zenei közállapotainkról beszél, ne szólna Békés-Tarhos több mint három évtizeddel ezelőtti megszüntetéséről. Megható, hogy ennyire szívén viseli egykori iskolájának bezárását. Panaszának így adott nyomatékor „Én most nem ülnék itt, ha Békés- Tarhos nem indit el a magam útján.” De Szokolay Sándor reménykedve néz Békés-Tarhos jövője elé. Békés város Tanácsa jelentős áldozatokat hoz azért, hogy Békés-Tarhos a jövőben zenei központ legyen. Nagyértékű épületei kiválóan alkalmassá teszik arra, hogy ott kóruskarnagyok,, énektanárok, nyári zenei táborok, továbbképző tanfolyamok leljenek otthonra. A kérdések egy további csoportja Szokolay Sándor zeneszerzői munkásságába szeretett volna betekintést nyerni. Szokolay Sándor olyan nyíltsággal, őszinteséggel tárulkozott ki az ország nyilvánossága előtt, ahogyan azt csak legjobb barátaink előtt szoktuk tenni. De Szokolay Sándor szóban, zenében csak így tud népe felé fordulni. Igen határozottan szögezte le, hogy ő nem a kritikusoknak ír, hanem hallgatóságának. Azoknak akar örömet szerezni. Ez egyben zeneszerzői stílusát is meghatározza. Nem csinált titkot abból sem, hogy szereti a saját műveit. Csak így tud szót érteni hallgatóságával. Melegséggel-beszélt a Vémász szegedi bemutatójáról, Oberfranck Géza karmesteri és rendezői munkásságáról. De örült annak is, hogy az olykor lekezelt „vidék" felzárkózik Budapest mellé. Szokolay Sándor népszerűségét mutatja, hogy egyre többen kérnek tőle műveket. Ilyen kérésekkel ostromolják őt a rézfúvós együttesek és - többek között - a nemrég alakult 100 tagú cigányzenekar. De az „igénylők” közé soroljuk azokat is, akik magyar tárgyú operát várnak tőle, Szokolay SándoT - bár sok jelentős művet írt már az említett igényeknek megfelelően - megnyugtatott minket, hogy az igényelt művek mégírásának gondolata állandóan foglalkoztatja őt is. Különös melegséggel szólt a magyar tárgyú opera megírásáról. Szerényen azzal védekezett, hogy ennek megírásához igen nagy felkészültségre van szükség. Nehézzé teszi számára ezt a vállalkozást, hogy a magyar történelem tele van ellentmondásokkal, máig tisztázatlan mozzanatokkal. Szó esett egyházi zenei tevékenységéről is. Ha rajta állna - mondotta -, kötelezővé tenné a fiatal zeneszerzők számára az egyházi művek írását. Nemcsak a vokális stílusban való jártasság miatt, hanem azért is, hogy ez a világ is kitárulkozzék előttük. Akik végignézték, hallgatták ezt a műsort őszinte, mélyen érző és gondolkodó embert ismerhettek meg Szokolay Sándorban, akinek minden szavát, minden kottafejét népének szeretete hatja át. Fasang Árpád Csendesnap Somogy-Zalában Testvéri találkozó Egy kora őszi vasárnapon Keszthelyre hívogattuk egyházmegyénk gyülekezeteinek tagjait. Isten igéje mellett csendesedtünk el. A szolgálatot végzők között ott volt Túrmezei Erzsébet Testvér is, alkalmunk „vendége”. Vendég, akit minden szem, minden száj, minden kéz ismerősként köszöntött. Ezen a csendesnapon Isten igéje fényében a családra figyeltünk. Ezen a napon úgy is egy család voltunk, hogy egymásnak szolgáltunk. Az igeszolgálatok közben két gyülekezet ének- és zenekarára figyeltünk. Gyönyörködhettünk kis gyermekek szóló énekében. A gyülekezet énekeit egy zeneművész vezette. Az első igehirdetés Józs 24,15/c „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.” Az igehirdetés felszólított bennünket, hogy ne engedjük gyermekeinknek, hogy a bűnt és Isten igéjét összekeverjék. Még akkor sem lehet, ha a bűn a közerkölcsben elfogadott. Békesség csak akkor lesz a családunkban, ha egy szívvel az Úrra figyelünk. A második igehirdetés Ef 5,21-33 alapján, arra kért bennünket, vállaljuk teremtettségünket, a nők édesanyai és hitvesi küldetésüket, a férfiak pedig odaadóan szeressék őket. Délután a család egy rétegére, az öregekre figyeltünk. Erzsébet Testvér arra irányította a figyelmünket, hogy 70-80 évesen is lehet valaki fiatal, és kevés évvel is lehet idős. A legfontosabb a készülés. Készülés nem csupán arra, hogy mások ápolására szorulunk. Készüljünk a hazamenetelre. Sok új és régi versében is gyönyörködhettünk, amelyeket most a költő maga tolmácsolt. Készítsd magad kedves lélek dallama már az úrvacsorára szólított. Mt. 12,20 „A megrepedt nádszálat nem töröm el, a pislogó gyertyabelet nem oltom ki...” Ha valakinek a szívében Isten elkezdett valamit itt a csendben, azt ne nyomjuk el az est zajával. Folytatódjon a csendes nap. Ha úgy érezzük most, hogy édesanyai, édesapai szolgálatunk kidobni való, csak füstölgő gyertya, amely csak füstöt ont a hitves és a gyermek szemébe, akkor jöjjetek. Jöjjetek Jézushoz, aki a betegeket hívja mindig, hogy gyógyulást adjon nekik. így hívogatott az úrvacsorához Isten igéje. Egyházmegyei felügyelő záró szavaival ért véget együttlétünk. Az egész nap áldásait esti igénkben foglalta össze „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” Mt. 10.8. Szabó Vilmos
