Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-01 / 5. szám
Evangélikus Élet ‘ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 52. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1987. FEBRUÁR 1. VlZKERESZT UTÁNI 4. VASÁRNAP ÁRA: 5,50 Ft r Csak más ember töltheti be az életemet. Ha magam akarok annak a tartalma lenni, üresen marad. , H. GOLWITZER A telhetetlenségről M iért lett sokakon úrrá a másik iránti közömbösség? Mi miatt hidegülnek meg házastársi és baráti kapcsolatok? Miért olyan sok a követelőző gyermek és fiatal? Miért lesznek olyan sokan magányosokká? Az okókat keresve több válasz is megfogalmazódhat bennünk. Isten igéje nem kertel, hanem egyenes választ ad, hol is keresendő a bajok oka: „minden rossznak gyökere a pénz szerelme” (lTim 6,10). Joggal lehet korunk „pusztító járványai” közé sorolni a telhetetlenséget, elégedetlenséget. Igaz, a szerzési vágy, a lemaradni nem akarás hajszája talán nem mindig jár azonnal szervi panaszokkal, testiidegi kimerüléssel, de érzelmi, lel-- ki megszegényedéssel, megnyomo- rodással mindenképpen. Miközben felcserélődik az értékrend, a múló értékek kerülnek az első helyre, elveszítjük igazi kincseinket. Hiszen, hogyan is jutna hely a szívben a másikért érzett felelősségnek, a türelmes, megbocsátó, törődő szeretetnek, mikor csak egy cél vezérli az embert, minél többre szert tenni. Persze mindenki igyekszik megmagyarázni a saját bizonyítványát, és van ellenvetése. Ilyenek például: talán, mint keresztyén ember ne törekedjem a szebbre, jobbra, ne fáradozzak azon, hogy magam és szeretteim számára kulturáltabb, kényelmesebb életkörülményeket biztosítsak? Hát bűn az, ha szép, új otthont szeretnék, modem bútort, vagy egy nyaralót, ahol együtt pihenhet a család? Ez talán csak nem bűn? Csakhogy óemberünk éppen ezen a ponton a legerősebb! Nagyon fogékonyak vagyunk arra, hogy az anyagiak vonzásának engedve a telhetetlenség csapdájába zuhanjunk. Gondoljunk csak Jézus szavaira. A magvető példázatában szól arról, hogy a gazdagság csábítása és az élet gondjai megfojtják az igét, s elmarad a várt termés. Máskor arra figyelmeztet, hogy egyszerre senki sem szolgálhat két úrnak, övéi nem szolgálhatnak Istennek és a Mam- monnak. Ha egyszer életünk értelmévé az lesz, hogy mindig több és több dolog legyen, amit magunkénak mondhatunk, akkor nehéz a megáljás. A józan előrelátást és tervezést nemegyszer csak egy hajszál választja el a kapzsiságtól. Könnyű átlépni a bűvös határt, amikor már ránk illik a megállapítás, telhetetlen, vagyis olyan, akinek semmi nem elég, olyan akire érvényes a próféta ítélete: „szemed és szíved nem törődik mással, csak a mhgad hasznával” (Jer 22,17). Vajon evangélikus gyülekezeteinkben nem hódit-e tért ez a magatartás? Szükségünk van önvizsgálatra, bűnbánatra és megújulásra e téren is, hogy ne adjunk okot botránkozásra és megütközésre, hanem betölthessük a szó és világosság hivatását. Miként lehet megszabadulni a telhetetlenségből, és megelégedésre jutni? A megelégedett, örvendező élet titka nem abban rejlik, hogy mit és mennyit tudok felmutatni, biztosítani anyagiakban. A titok nyitja ott van, hogy teljes szívből hiszem-e, hogy Isten az én szerető mennyei Atyám, akinek gondja van reám? Hiszem-e, hogy tőle kaptam ajándékba nemcsak életemet, de gondoskodásának köszönhetem mindazt, amim van? Mégis hányszor kísért meg bennünket a gondolat, ki is mondjuk sokszor: megdolgoztam mindezért, nem ültem ölhetett kézzel, szorgalmam és iparkodásom megérdemelt jutalma mindaz, amit megszereztem. Pál apostol kérdése - „mid van amit nem kaptál” - egyszeriben ráébreszt, nincs okom önteltségre, sokkal inkább hálaadásra! I sten megszámlálhatatlan ajándékát élvezzük, magától értődőnek vesszük, sokszor elmarad ajkunkról a köszönet, a hálaadás szava. Mennyiszer hasonlítunk az ajándékra váró, meglepetésben részesült kisgyermekre, aki egyszerre szeretne mindent - még a testvérei ajándékait is - magához szorítani, s eszébe sem jut a köszönet, elfelejtkezik arról, aki örömöt akart szerezni neki. Tekintete csak az ajándékra szegeződik. A telhetetlenségből szabadulni úgy lehet, ha az ajándékok helyett magához az ajándékozó Istenhez ragaszkodom s rá tekintek! 0 nyitja meg szememet arra, hogy meglássam kegyelmének, szerete- tének gazdagságát Jézusban, akit értem adott, akiben van megváltásunk, bűneink bocsánata, s aki által egyre jobban gazdagodhatunk a szeretetben, lehetünk így soka kát gazdagítókká! Nyereségre, gazdagságra vágyunk? Igen vágyjunk és töreked jünk erre, de úgy, amint erre Jézus figyelmeztet, úgy amint az apostoli intés tanít! Tanuljunk meg kincseket gyűjteni a mennyben, Isten szerint gazdagnak lenni! Hálás szívvel fogadni a bűnbocsánatot, a Jézusban elkészített üdvösséget, a földi javakat is, s mindezzel hű sáfárként élni mások javára, má sokat gazdagítva. Jézus nyomában járva helyére kerülnek az értékek életünkben Hiszen az anyagi javakkal lehet, s kell is helyesen, Isten akarata szerint élni. Isten népe a „ráadás helyett az Isten országának és igazságának keresésére kell, hogy rátegye életét! Miben áll ez? Ab ban, ha keressük Isten akaratát s törekszünk olyan rend felé, mely _ mindenki számára biztosítja az emberhez méltó megélhetést. Segf tő kezet nyújtva a rászorulónak hálás örömmel, egész életünkkel tanúskodunk arról: „nagy nyere ség az Istenfélelem megelégedés sei”! (lTim 5,6) Deme Dávid Jelentős egyházi részvétellel XI. Országos Békekonferencia Budapesten Bemutatjuk templomainkat MOHÁCS A magyar békemozgalom két évenként országos békekonferencián értékeli munkáját és határozza meg a következő évek tevékenységének főbb irányait. A XI. Országos Békekonferenciára január 31-én kerül sor. A konferencia előkészítéseként novemberben országszerte csoportos értekezleteken vettek részt az OBT tagjai, melyeken értékelték a mozgalom életét. Ugyanebben az időszakban valamennyi megyében és Budapesten papi békegyűlésekre került sor, ahol az egyházi békeszolgálat és békemunka jelenét és jövőjét értékelték. A XI. Országos Békekonferenciára küldötteket delegál az Egyházközi Békebizottság, va-, lamint a Katolikus Békebizottság. Az egynapos tanácskozás újdonsága, hogy a délelőtti plenáris ülést követő délutáni munkabizottsági ülések nyitottak, bárki részt vehet ezeken a megbeszéléseken. A békekonferenciát megelőző január 20-i sajtótájékoztatón Sebestyén Nándomé, a mozgalom elnöke méltatta az egyházak hazai és nemzetközi békeszolgálatát, különösen is kiemelve az Afrika-vasámapot és hirosimai békevirrasztást. A békekonferencia munkájáról lapunk február 15-i számában beszámolunk. Gyülekezetünk egyik hűséges tagja egy alkalommal így szólt hozzám: „Sok helyen jártam már életemben. Szebbnél szebb templomokat láttam itthon és külföldön is. Igencsak tetszett mind, de igazán a mi kis mohácsi templomunkban éreztem jól és érzem otthon magam. Leginkább itt tudok elcsendesedni, imádkozni.” Az effajta személyes hang, úgy gondolom, érthető és természetes. Emlékek, mélyen átélt események hosszú sorát takarja. Magam is, aki pedig mindössze két-három esztendeje élek Mohácson, tanúsíthatom, hogy nem túlzás ez a kijelentés. Rövid idő alatt magával ragadott ez a jellegzetes, a maga nemében páratlan stUusú, de szolid külsejű, egyszerűségében is harmonikusan szép templom. A mohácsi evangélikusság még a magyarbólyi gyülekezet szórványa volt, amikor már érlelődött a gondolat saját lelki otthona megteremtésére. A gyülekezet alakulása, illetve önállósulása idején (1937) mindez testet is öltött. D. Kapi Béla akkori dunántúli püspök Ormos (Oberndorf) Elek személyében szervező lelkészt küldött a városba a Mohácson és környékén élő evangélikusok felkarolására, hitbeli gondozására. Az újonnan alakult gyülekezet első közgyűlése ún. imaház- alapot hirdetett meg, melynek hatására megindult a hívek lelkes adakozása. Miközben egyre fokozódott a kis evangélikus tábor áldozatkészsége, Mohács városának képviselö-testülete telket (Folytatás a 3. oldalon) Új elnevezés j Gustav Adolf Segélyszolgálat Az országos közgyűlés elmúlt esztendei határozata - mint ismeretes - a Gyülekezeti Segély elnevezést, amely a korábbi Gustav Adolf Gyámintézet jogutódja, s 1953 óta igen hasznos szolgálatot végzett egyházunkban Gustav Adolf Segélyszolgálatra, változtatta. A Gustav Adolf Segélyszolgálat célkitűzése, felépítése, szolgálata az elnevezéssel nem változik. Továbbra is a gyülekezetek egymás iránti szolgálatát végzi. Az országos közgyűlés - a következő 6 esztendőre is - országos lelkészi előadónak dr. Karner Ágoston országos főtitkárt, országos vüági előadónak Szemerei Zoltánt, az Evangélikus Országos Egyház pénzügyi osztályvezetőjét választotta meg. A Szovjet Közép-ázsiai Mohamedánok Tanácsának elnöke Budapesten Ibu Isan Babakhan mufti, a 35 millió egyháztagot számláló szovjet közép-ázsiai mohamedán közösség vezetője, Mohamedánok Tanácsának elnöke (Taskent) január 9-én - átutazóban - Budapesten tartózkodott. Az ökumenikus Tanács részéről dr. Nagy Gyula püspök, alelnök tájékoztatta a magyarországi egyházak életéről. Ibu Isan Babakhannak magyarországi útja, alkalomul szolgált az ökumenikus Tanáccsal való első személyes kapcsolat felvételére. w pp wpp.lüfl Ili w m. tk~JL "1 f y./' Zimbabwei képriport Bálint Zoltán és családja, a nyíregyházi gyülekezetből, 1985. május 25-én érkezett Zimbabweba, ahol a Lutheránus Világszövetség Világszolgálata, keretében - vízmérnökként - feladata az ottani lakosság vízzel való ellátásának javítása. Lapunknak több alkalommal is tudósítottak. Most képriportban számolnak be az ottani korszerűsítési programról a 3. oldalon. Az asszonyok mindennapos fáradságos munkája a vízhordás mellett a tűzifa gyűjtése, amiből egyre kevesebb van. Fotók: Bálint Kétféle szempontból is könnyű elítélni Prédikátort. Egyrészt: Prédikátor „ótes- tamentumi” ember, aki nem néz túl a „bölcső és koporsó” adta határokon, ő azzal foglalkozik, ami „a nap alatt”, „az ég alatt” folyik. Lehet, hogy a legtöbb hivő keresztyén nem tud mit kezdeni ezzel az egész könyvvel, legfeljebb néhány „szép mondást” jegyez meg belőle. Másrészt pedig: ez a mostani kijelentése szembenáll minden emberi igyekezettel, tudományos kutatással, nemes fáradozással, amellyel az ember meg akaija ismerni azt a világot, amelyben él. Érdemes foglalkozni azzal, amit ebben a könyvben olvashatunk? Vagy azokat a „hívőket” igazolja ez a könyv, akik szerint Isten gyermekeinek nem szabad „világi” dolgokkal, tudományokkal foglalkozniuk? Sorozatunkban fokozatosan meg fogunk ismerkedni azzal, aki ezt a könyvet irta, és aki magát „Prédikátor”-nak nevezi. Annyit már előre jó tudnunk, hogy Prédikátor rendkívül képzett, nagy tudású tanítómester, aki jól ismeri Isten népének hagyományait, az ősök tanítását, és ugyanakkor igazát! becsületes, őszinte ember, aki a maga életében próbálta ki mindazt, amit az elődöktől átvett. Nem elvont tanokat közöl, hanem szembenéz mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket a régiek tanítása a mában felvet. Ebben a tekintetben nagyon közel ELŐ VIZ Rossz foglalkozás” Préd 1,13 állhat hozzánk. Az első, amit megtanulhatunk tőle, ez a becsületes szembenézés a legnehezebb kérdésekkel is. Mert Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy valami babonás tisztelettel nézzünk az őseinktől örökölt tanításra, hanem azt, hogy, ha kell, kemény tusakodással tegyünk magunkévá, mindig keresve az, igazságot. Ez persze nem könnyű dolog. Mostani igénkben Prédikátor éppen ezt mondja. Amikor „rossz foglalkozás”- ról beszél, nem erkölcsi értelemben vett rosszat mond. Egyáltalán nem ítéli el a kutató munkát, azt, hogy az ember keresi az élet értelmét, vizsgálja a természetet, fejleszti tudását, növeli ismereteit. Tudja, hogy ezt Isten adta az embereknek. Csak azt a tapasztalatát adja tovább, hogy ez nem könnyű munka, sok bajlódással jár. A kutatás, az ismeretszerzés igen sok fáradságot jelent. Mégis hozzátartozik ez az ember ember voltához. Nem jó az, ha valaki csak úgy él ebben a világban, semmi és senki nem érdekli! Az Uyen ember önzővé lesz, csak magával törődik, belsőleg, lelkileg kiürül, végül egészen reménytelenné válik. Vajon nem azért van annyi tengőlengő, végül életunt ember körülöttünk, mert sokan nem vállalják az ismeret- szerzés, tanulás, kutatás nehéz, fáradságos, „rossz” munkáját? Prédikátor nem azért adja . át szerzett tapasztalatait, hogy reménytelenné tegye életünket. Észre kell vennünk, hogy mennyire fogva tartja őt az ősöktől átvett tudomány, a „bölcsesség”. Érdemes ezt a könyvet többször, figyelmesen átolvasni. Most kezdődő sorozatunk is ebben akar segíteni. Persze, csak ízelítőt tudunk adni belőle, azzal a reménységgel, hogy Isten igéje, amely itt van ebben a könyvben is, segítséget nyújt a „mindennapok bölcsességéihez. Ez az ízelítő talán sokakat hozzásegít majd ahhoz, hogy figyelmesebben, alaposabban olvassák, tanulmányozzák Isten igéjét. Mert persze, az Isten igéjével való foglalkozás, a Biblia figyelmes olvasása és tanulmányozása is fáradságos munka, sok bajlódással jár. Áldozatot kell hozni érte: időt és fáradságot nem kiméivé kell nekilátni, kitartóan, rendszeresen, folyamatosan kell végezni ezt a kutatást is, abban a reményben, hogy itt nem „életidegen” dolgokat találunk, hanem olyasmit, ami igazabb, jobb életre tanít. Muntag Andor
