Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-25 / 4. szám

Evangélikus Elet 1987. január 25. Egész életünk istentisztelet Az ádventi időben Hartán gyűltek össze Bács-Kiskun Egyházmegye gyülekezeteinek vezetői, felügyelők és gondno­kok, pénztárosok és diakóniai munkások. Csendes napon ké­szülődtek az új egyházi eszten­dőben végzendő munkájukra. Rm 12,1-9/a versei alapján hangzott el igetanulmány és rö­vid vitaindítók különböző té­makörökben. Ilyen témák vol­tak: Egy test - egymásnak tag­jai; Különböző ajándékok, szolgálatra; Prófétálás-taní- tás-buzdítás. Ezután csopor­tokra oszlottak a résztvevők és megbeszélték az elhangzotta­kat. Külön beszélgettek a fel­ügyelők Dudla Imre egyház- megyei felügyelő vezetésével, az anyagi kérdésekkel foglal­kozók Káposzta Lajos lelkész , vezetésével, a gyülekezeti mun­kások, diakóniai segítők Szabó Vilmos-Béla lelkész vezetésével. Igen élénk beszélgetések foly­tak az egyes csoportokban. Szinte érezni lehetett, hogy mit jelent az, ha egyszer nem csak hallgatni jönnek össze, hanem megbeszélni lehet szolgálatuk dolgait. A csoportmegbeszélé­seket összegező félórának egy­öntetű, ismétlődő mondata volt: kevés volt az idő! Több­ször kell összejönnünk beszél­getni! A felügyelők csoportjá­ban jó volt hallani arról, hogy sehol nincs probléma lelkész és felügyelő között. Jó közösség­ben tudnak vezetni. Több fel­ügyelőnél kitűnt, hogy nem­csak a saját gyülekezete érdek­li. A többi gyülekezet gondjá­val is tudtak azonosulni, de na­gyon érdekelte őket az egész egyház ügye. Újra meg újra el­hangzott a gyors és jó tájékoz­tatás igénye! Az is kitűnt, hogy imádkozó és igét olvasó embe­rek a felügyelők! Sokat vitáz­tak arról, hogy beleszóljanak-e teológiai kérdésekbe, vagy ezt a területet egészen a lelkészek­nek hagyják. Jó alkalom volt itt arra mutatni, hogy a levele­ző teológiai tanfolyamok ép­pen azt célozzák, hogy bevezes­senek „nem lelkészeket” is a teológiai munkába. Volt olyan igény is, hogy jobban használ­juk ki a téli időt egyházmegyén belül a tanulásra! Az jó, ha a „lelki dolgok” terén is testvéri megbeszélés folyik lelkész és felügyelő között. A gyülekezet háztartása nem mellékes és szükségtelen dolog. A gondnokok csoportjában jó volt látni, hogy a „gondos gak- da” szemléletével nézik gyüle­kezetük ilyen kérdéseit. Hűsé­gesen, mindenre figyelve végzik szolgálatukat. A fegyelmezett munkájukhoz hozzátartozik a- költségvetésszerü gazdálkodás, de olykor a költségvetések nin­csenek reálisan megtervezve. Kérték, hogy erre jobban fi­gyeljünk! Folyt a beszélgetés a leltár-kérdésről, egységes költ­ségvetési irányítás szükségéről és évekre előre történő építke­zési-, renoválási tervezésekről. A gyülekezeti munkások sok jó szolgálatukról tettek bizony­ságot, anélkül, hogy dicseked­tek volna. Inkább „tapasztalat­átadás” vplt a beszélgetés. „Az élet mozgással jár” - mondta egyikük, élni pedig nem lehet heti egy órában. Istentisztelet az egész élet! Nagyobb oda­adással kell szolgálnunk és kell „erőért” imádkoznunk! Szá­mot adtak arról a tapasztala­tukról is, hogy a hívek várják a gyülekezeti munkások, a hívő emberek szavát, segítését éV „elhallják” a szót, a tanítást. Itt is élhangzott a rendszeres, jó tájékoztatás igénye. Kevés volt! rövid volt a nap! Ezzel a felkiáltással fogalmazódott meg a résztvevőkben az az óhaj, hogy gyakrabban kell így találkoznunk. Megmutatko­zott, hogy még sok lehetősé­günk van kihasználatlanul, még sokat tudunk segíteni, len­díteni gyülekezetünk életén a „hit mértéke szerint” felhasz­nálva azokat a kegyelmi aján­dékokat, melyeket ki-ki kapott Istentől. Akik együtt voltunk, nem tudjuk elfelejteni ezt a napot. Az elhangzottak köteléznek ar­ra, hogy folytassuk a beszélge­tést egymással. Munkánk, szol­gálatunk igényli a szolgáló kö­zösséget. Köszönet azoknak, akik el­jöttek! Köszönet a szolgálatot végző lelkészeknek: Káposzta Lajos, Szabó István és Szabó Vilmos Béla lelkészeknek! Tóth-Szöllős Mihály Püspökválasztás a Tiszántúli Református Egyházkerületben A Tiszántúli Reformá­tus Egyházkerület 1987. december 2-án tartott közgyűlésén Szabó Mag­da, egyházkerületi fő­gondnok előterjesztette az egyházkerület elnökségé­nek ajánlását a Bartha Ti­bor püspök lemondása folytán megüresedett püs­pöki tiszt betöltésére. A két jelölt neve dr. Ara­nyos Zoltán, zsinati taná­csos, a Zsinati Iroda veze­tője és dr. Kocsis Elemér teológiai professzor, a Debreceni Református Kollégium főigazgatója. Az Északi Egyházkerület felhívása Az Északi Egyházkerület El­nöksége felhívja a lelkészek fi­gyelmét a nyugdíjazás folytán 1986. november l-ével megüre­sedett Tordas-gyúrói lelkész! ál­lásra. A javadalom megfelel az or­szágos átlagnak. Az érdeklődők 1987. január 31-ig levélben jelentkezzenek dr. Nagy Gyula püspöknéf(Bu­dapest VIII., Üllői út 24. 1085). Egy emberséges ember halálára Elment közülünk egy kiváló tudós, szakterületének, a ma­gyar marxista filozófiának és vallástudománynak világhírű reprezentánsa. Dr. Lukács József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Filozófiai Inté­zetének igazgatója, az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, a Világosság című folyóirat főszerkesztője volt, de mi egyházi emberek el­sősorban úgy ismertük meg, mint embert, tisztességes, be­csületes beszélgető partnert, így, mert munkásságának leg utolsó - mintegy két évtizedre terjedő - szakaszában a jó ügy­höz való ragaszkodás elvhűsé­gével és kitartásával, a kérész tyének és a marxisták - egy­mást kisegítő, egymást építő - párbeszédét szolgálta. Azt is mondhatnók, hogy ez volt élete főműve, amely egyszerre szol gálta országunk közmegegye­zésen alapuló politikáját és a különböző világnézetet vallók egymás iránti megértését, sőt: szeretetét. Humanizmus, magas erköl- csiség, az emberi együttélési normák hétköznapi és világmé retű megvalósításának elősegí tője akart lenni és ebben a szán­dékában nemcsak követőiben, tanítványaiban talált megértő társakat, hanem egész közvéle­ményünkben és egyházunkban is. Egy, az elmúlt év novembe­rében megjelent cikkéből vett gondolataival veszünk tőle bú ' csút: „Ez a közös tevékenység és ez a közös demokratizmus arra irányul, hogy egy új, reális humanizmus érvényesülését tá­mogassa az élet .mindennapjai­ban..'/’ „Ha a világ és az ember te­remtése, bűnbe esése és meg­váltása kérdésében el is térnek a vélemények, közös maradhat az értelmes törekvés egy béké­sebb, egészségesebb, az erény­nek, a társadalmilag is gyümöl­csöző értékek érvényesülésének utat nyitó a közösség és az egyén reálisan lehetséges össz­hangját- biztosító támogatás­ra.” Kedves személyisége, békes- séges jóakarata hiányozni fog nekünk evangélikusoknak is. v. Hétköznapi ünnep Fancsalon ~\ Vathy Elek A megfizethetetlen adósság Van egy adósságom a múltból... Egyszer a padok közt sétáltam S egy pillanatra hogy megálltam Elmélázva vagy elfáradva, A két kezem lehullt a padra. A csend símatükrű tavába Gyűrűt egy kicsi zaj sem vágott S ekkor egy apró kis gyerekkéz Reásimult az én kezémre S én onnét egész életemre Elvittem azt a símogatást, M.int súlyos terhet, adósságot. Azóta a lelkemet nyomja A kamatok s a tőke gondja $ mert akitől a kölcsönt kaptam, Az iskolakapun kilépett,- Talán nem is pillant már hátra - A követelését ráhagyta Nyomában járó sok-sok apró Barnaszemű, vidám barátra. Én törlesztgetem most is egyre Simogat a szemem, az ajkam, Simogat mind a két kezem, S mégis, mégis úgy érezem, A nagy teher itt van még rajtam. Nincs mód végére pontot vetni, Nem fogy soha az adósságom, S bármeddig járjak a világon, Nem bírom soha megfizetni. Iskola a szívekben Gyönyörűségesen szép mű­sort hallottunk november 30- án, vasárnáp kora‘délelőtt a Kossuth Rádióban. Iskola, mely csak a szívekben él cím­mel a hajdani Fasori Evangéli­kus Gimnáziumra emlékeztek. Arra a gimnáziumra, amely an­nak idején a magyar közokta­tás egyik fellegvára volt. Szabó Éva és Ruitner Sán­dor műsorában hallottuk az is­kola egykori diákjai és tanárai közül dr. Petri Gábor Állami­díjas akadémikust, Wigner Je­nő Nobel-díjas tudóst, Balogh János Állami-díjas professzort, Vermes Miklós Állami-díjas ta­nárt, Remport Eleket, az egy­kori tanári kar kiválóságát, Gyapay Gábor történészt, Pes- kó György orgonaművészt, és Bitskey Tibor színművészt. Szólt Csendes Katalin is, a Ha­zafias Népfront VII. Kerületi Bizottságának titkára (a fasori öregdiákok baráti köre a VII. Kerületi Népfrontbizottság védnökségével működik). S az emlékezők mennyi min­denkire emlékeztek, akik az is­kolának - és maguknak is - dicsőséget szereztek. Mikola, Renner, Koch igazgató urakra. Rácz, Jánossy, Gyóni, Csaba, Endrődy, Peskó, Seybold, Sár­kány, Bogsch, Oppel, Kerecsé- nyi tanár urakra, s nem maradt ki Andics bácsi, az első világ- háborús rokkant pedellus sem. Az egy óra azoknak, akik egykor koptatták az iskola padjait - mint e sorok írójának is, aki 1940-ben érettségizett -, megható volt. Azoknak pedig, akik csak hallottak a „Fasor­ról”, a mai napig - és a jövőre is - érvényes tanulságokkal szolgált. Mert választ adott ar­ra, hogy mi volt az iskola titka. Nagyon egyszerűen: a diákok között nem tettek különbséget származás, szülői foglalkozás, vagyoni helyzet, vallás szerint, csak egy volt a fontos, a tudás, a tehetség. A tanárok pedig a tanári pályát nem foglalkozás­nak, hanem hivatásnak tekin­tették és szakmájukat tudomá­nyos szinten is művelték. Ilyen egyszerű az egész. És még valami: Az iskolában gya­korolták a demokráciát. Balogh professzor mondta a műsorban: az iskolát kár volt megszüntetni. Ám az iskola él. A szívekben. Bruckner József Fancsali templomunk dombte­tőről vigyáz a kis falu népére és a messze abaúji szórványokban szétszórtan élő híveinkre. Az egész Cserehátra. Ha a lelkészt szórványszolgálata szólítja útra, némán is integet felé, amikor pe­dig haza igyekszik, hívogatóan várja szerettei körébe, , a kis csa­ládba és a lelki családba, a gyüle­kezetbe. Most a kassai műútról kanyarodik be a lelkészek kocsija egymás után. A Borsod-Hevesi Egyházmegye lelkészei havi mun­kaközösségi ülésre igyekeznek Fancsalba, egyúttal részt kérve az itteni szolgálatának 20 éves jubi­leumához érkezett testvér és a gyülekezet ünnepéből. Egybekap­csolják a kellemeset a hasznossal, a köszöntést a tanulással és a to­vábbképzéssel. Most azonban né­hány órára megáll a munka, mert a gyülekezet hálásan emlékezni akar, egyúttal értékeli azt az al­kalmat, hogy együtt lehet az egy­házmegye lelkészeivel. A Tsz. ve­zetősége megértette az alkalom nagyszerűségét. Ott szorong a templomban mindenki, aki járó­képes, söf'á' más.1 Telekezetüek is. szép számban. Olyan ez az Isten­háza, mint valami díszes ékszer­doboz. Az oltáron a kertek illatos virágai. Hosszan és ünnepre hívo­gatóan szólnak a harangok, a ké­nyelmesen megépített feljárati lép­csőn pedig egymás után jönnek erre a „felső hívásra” a gyülekezet tagjai. Az Igét most is Péter Jenő lelkész hirdeti, aki észrevehetően megrendültén áll meg a szokott szószéken, a titkon készített ün­nep alkalmából. Úrvacsorát is ő oszt - Sárkány Tibor esperessel együtt - és szinte az egész gyüle­kezet alázkodik oda a kegyelem asztalához. A megilletődöttség és a szeretettel párosult tisztelet hangján szól ifj. Hornyák József és Szalipszki Endréné. Minden szavukkal további hűséges szolgá­latra buzdítják lelkészüket. Szem nem marad szárazon, amikor Ja- niga Andrásné és Janiga Sándor- né külön is megemlékezik a 20 éves szolgálatról és átadja a leg­szebb ajándékot, az új Luther- kabátot. Persze a hálás szeretet hangja száll a lelkészcsalád többi tagja felé is, nagyra értékelve, hogy a lelkész felesége: Bortnyik Irén önzetlenül szolgál a gyermek- munkában és az énektanulásban, két gyermekük pedig a kántori szolgálatot látja el. Péter Jenő lelkész Dunántúlról került ilyen messzire. A közel fél megyére terjedő szórványszolgálat erősen igénybe veszi fizikai erejét. Mégsem kívánkozik el innen. Jo­gosan büszke arra, hogy a csak­nem 260 esztendeje szervezett ke­retben élő lelki közösségben, ahol általában legfeljebb 17 évet szol­gált egy-egy elődje, ő tizenötödik­ként vállalja fel a szolgálatot nap­nap után, megújuló erőben. S most már a harmadik évtized felé ha­ladva. A templomi ünnep és a munka- közösségi ülés után fehér asztal mellett is ‘együtt volt a gyülekezet vezetősége és a lelkészi kar. Mind­végig családias hangulatban. E so­rok írója pedig, aki 20 évvel ezelőtt a lelkésziktatást végezte, jóleső ér­zéssel állapította meg, hogy az a családias légkör, mely már akkor érezhető volt, a két évtized alatt csak elmélyült. Adja Isten, hogy ez a kis abaúji gyülekezet az Ő házné­peként szolgáljon tovább is itt a végeken! Pásztor Pál Csak? Kilépek a kapun és a szél úgy arcomba mar, hogy azonnal ki­bírhatatlan fájdalmat érzek. Lépek egyet-kettőt, s máris úgy érzem, tehetetlen vagyok, kiszolgáltatott. A természet elemi erőinek kiszolgáltatottja, amik ellen a magam lassan fo­gyó ereje alig tehet valamit, legfeljebb eltűri. A buszmegállóhoz érkezem. A tömeg megszámlálhatatlan. A közlekedés pedig - ahogy mondani szoktuk - megbénult. S nemcsak azért, mert a hirte­len lezúdult hó minden utat be­lepett, hanem azért is, mert so­kan voltak közülünk, akik minden tanács, minden kérés ellenére autóval indultak el és most megrekedve akadályoz­zák az amúgy is megnehezült forgalmat. Hosszú idő után becammog a megállóba egy busz és azon­nal elkezdődik a mindenki har­ca mindenki ellen. Itt nem szá­míthat leönyörületre se öreg, se gyerek, se gyönge, se beteg. Az ő sorsuk megvan pecsételve: le­maradna^, s ki tudja, hogy meddig. A közértben ugyanez a kép, csak‘ azzal a különbséggel, hogy itt a tömeg már mintha őrjöngene. Lökdösődés, trágár szavak, mérhetetlen indulatok. Nem folytatom tovább: ezek voltak annak az emlékezetes téli napnak a benyomásai, s az, hogy mi emberek jobban ki va­gyunk szolgáltatva egymás­nak, mint a természet félelme­tes erőinek. Majd változik a kép: a zava­rodottság első pillanatai után átveszik az események irányí­tását - hogyanis határozhat­nám meg másképp - a szolgá­latkész emberek. A buszveze­tők ott is megállnak, ahol nem kellene ezt tenniük; vannak, akik segítenek a gyengéknek; az üzletvezetők lecsendesítik a zajongókat; az ifjúsági szerve­zet felhívja a fiatalokat, hogy segítsenek ellátni a magukra maradottakat; a tv rendkívüli adásnappal próbálja vigasztal­ni a csüggedőket; a rendőrség, honvédség „civil" szolgálatot lát el; és sorolhatnám a végte­lenségig. Mindez fizikailag nem enyhítette a mind hidegeb­bé váló tél szigorúságát, csak lelkileg. Csak?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom