Evangélikus Élet, 1987 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-16 / 33. szám

Evangélikus Élet 1987. augusztus 16. GYERMEKEKNEK Közösségben Fantasztikus dolog gyerek­nek lenni! Gondolatban együtt vándorolni a mesék hőseivel, vidáman játszadozni. A gyere­kek számára általában komoly dolog a játék, akár a felnőttek szerint a munka, hozzátartozik az életükhöz. Örökké gyerekek maradunk, hiszen a felnőttek is szeretnek játszani. így volt ez minden időben, Jézus korában is. Tudjuk, hogy ö sok-sok időt töltött azzal, hogy járta a falvakat, városokat. Tanított, gyógyított, figyelte az emberek viselkedését, szorgalmas anyaggyűjtést végzett. Tapasz­talatait elraktározta magában, és alkalom adtán, amikor úgy látta jónak felhasználta példa­ként egy-egy tanításában. így történt akkor is, amikor egy délután az utcán sétálgatott az Úr Jézus, és hirtelen gyerek­zsivaj ütötte meg a fülét. Köze­lebb ment, s látta, hogy kis­gyermekek játszadoznak ott: furulyáznak, táncolnak, éne­kelnek és vidáman nevetgél­nek. Sok-sok játékot ismerhettek már akkor is a gyerekek, de talán ezt játszották a legszíve­sebben, a leggyakrabban, mert a játék roppant egyszerűen folyt: a csoportok egymásnak felelgettek. Ha a középen álló furulyázott - a többiek táncba kezdtek, vagy ha az egyik cso­port énekelt a felelet sírás volt. Jézus nagyon Szerette a kis­gyermekeket, ezért örömmel töltötte el a gyerekhad vidám hancúrozása. De szomorú lett az arca, amikor meglátta, hogy vannak tétlenül álldogálók, akik nem kapcsolódtak be a játékba. Vajon miért viselked­tek így? Veletek talán még so­hasem fordult elő, hogy nem volt kedvetek játszani, untátok a társaitok unalmas szórako­zását? Ilyenkor megmakacsol­tátok magatokat, és bármit Lk 7,31-32 testvéreinkkel ígértek, bármilyen szépen kér­leltek a barátaitok nem álltatok be a körbe. Jézus „elraktároz­ta" magában a gyerekek örömteli, vidám és a borús, unott arcát is. Furcsa, de ép­pen a tudós farizeusok és írás­tudók elé állítja példaként a ját­szadozó gyerekeket! „Kihez hasonlítsam a nemzedék tag­jait?... Hasonlóak azokhoz a gyerekekhez, akik a piacon ül­nek, és azt kiáltják egymás­nak...” - ezután Jézus elbe­szélte a játék menetét. Nem meglepő? Az Úr Jézus azt mondja a felnőtt embereknek: „Ezekhez vagytok hasonlóak!” Ezekhez a játszadozó, illetve makacs, önfejű gyerekekhez. De talán menjünk egy kicsit mélyebbre ebben a kérdésben! Az emberi élet is egy nagy „játszma”, ahol tudni kell jól helyezkedni, fel kell mérni a le­hetőségeket, és meg kell tanul­ni alkalmazkodni a körülmé­nyekhez. Közösségekben, cso­portokban élünk. El kell tudni viselni a másik embert, még ha sokszor ez óriási feladatnak tű­nik is. A sorsunk az Isten kezé­ben van, ám rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e akaratát, enge­delmeskedünk-e Neki. Ha tehát azt parancsolja: vizsgáljuk meg életünket, lássuk be mi­lyen sok a vétkünk - a vála­szunk kétféle lehet: vagy bűn- bánatot tartunk, vagy pedig még keményítjük' a' mi 'szívün­ket, mint a némán ácsorgó gyerekek. Isten elküldte egy­szülött Fiát, az Úr Jézust, aki halálával megtörte a gonosz erejét, és mindannyiunknak bűnbocsánatot szerzett a ke­reszten. Ne búslakodjunk, ne bánkódjunk tovább, hanem ör­vendezzünk, mert csodálatos az az élet, amelyet a mi Meny- nyei Atyánk irányít! Szabó Magda A VASÁRNAP IGÉJE 5Móz 7,6-12 HŰ AZ ISTEN! „Lekacagott” hűség. Talán Ady Endre szótárából kölcsön­zött kifejezessél tudom a legtalálóbban jellemezni a hűség mai általános megítélését. „Lekacagott”, lesajnált, mosolyogni való kissé elavult tulajdonság. A „változatosság gyönyörköd­tet” idézzük mindig szájunk ízének éppen megfelelő módon az ősi „bölcsességet”. A hűség viszont sokszor valamiféle unalmas, egyhangú, fantáziátlan életet sejtet. Legbetegebb pontunk ezen a területen éppen a ,,hűség szentsége”, a házasság. Lassan minden második házasság válással végződik, s bizonyos körökben szinte kínosan érzi magát az, aki még mindig csak az elsőnél tart... Hallgatom a rádió késő esti telefonos „lelkigondozói” műsorát. Egy tíz éve házasságban élő asszony vall arról, hogy tulajdonkeppen jó a házasságuk, bár volt már félrelépése, es a válás gondola­tával is foglalkozott már. A „lelkigondozó” riporter hosszas mentegetőzés után megkockáztatja, hogy azért talán ostoba dolog Tenne egy tízéves kapcsolatot gyermekekkel együtt fel­rúgni. De többszörösen hangsúlyozza, hogy nem akar itt erkölcsről, hűségről beszélni, „utálja” az ilyen szöveget (??!!), csupán a józan eszre apellál: ostobaság egy viszonylag tűrhe­tő, jónak mondható házasság felbontása. Ez az apró illusztráció jól tükrözi a mai közérzetet: ha egy házasság viszont már nem mondható jónak, ostobaság fenn­tartani. Hogy talán Isten előtt is örök hűséget fogadtunk egymásnak? Az más, akkor még nem tudtam, hogy a másik „ilyen” is tud lenni, és pláne, hogy egy harmadik pedig „olyan”... Nem érdemes hűnek lenm, nem jó befektetés, ki tudja, talán csak vesztek rajta... De nemcsak a házasság területén „kacagjuk le” a hűséget. Még 20 éves sincs a fiatalember, de már kiforrott öntudattal nyilatkozza, hogy tízezer forint alatti fizetésért el se kezd dolgozni. Ennél kevesebbért nem érdemes. Mások nem mond­ják, csupán gyakorolják ezt a cinikus „életbölcsességet”: ennyi fizetésért csak nem fogom hajtani magam. Majd, ha többet adnak, azért már érdemes lesz dolgozni. Hogy nova vezet ez az önző, rövidlátó szemlélet annak következményeit mind­annyian nyögjük... A kevesen, a kevésért nem érdemes hűnek lenni - így sum­mázható az az emberi bölcsesség, mellyel egyben le is leplez­zük önmagunkat: fogalmunk sincs arról, hogy mi a hűség lényege, igazi tartalma, töltése. S ezen a ponton kell, hogy belénk hasítson igénk üzenete arról az Istenről, aki a hűség egyetlen forrása. A legkisebb népet választja ki, hogy hűségét éppen ilyen módon demonstrálja az egész világ előtt. Könnyű lenne egy hatalmas, erős nép Uraként „parádézni”, könnyű hűnek lenni ahhoz és azokhoz, akire, amire büszkék lehetünk. De Isten valamennyi nép között a legkisebbet választotta ki, hogy minden érdek és feltétel nélküli szeretetét így bizonyítsa. Szeretlek, nem azért amilyen vagy, hanem annak ellenére, amilyen vagy! Ez az az isteni „agapé”-szeretet, ami Jézus Krisztusban testet öltött, aki éppen arra tanít a vasárnap evangéliumában, hogy „aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kévésen hamis, a sokon is hamis az.” {Lk 16,10) Az Ő hűsége tarthat meg minket is a hűséges életvezetésben a családi élet területén éppen úgy, mint a munkahelyen, vagy éppen az egyházi, gyülekezeti eletben. Nem azért ragaszko­dom hűségesen családomhoz, egyházamhoz, hazámhoz, mert ez Jó üzlet”, mert megéri, mert szebb, jobb, gazdagabb, tökéletesebb úgysincs több a világon. Hű vagyok, mert Isten­től kaptam őket, s Neki kell majd elszámolnom velük. Hű vagyok, mert hű az Isten! Az én töredezett hűségem csupán szerény válasz az Ő mindent megelőző és megelőlegező hűsé­ges szeretetére. Gáncs Péter IMÁDKOZZUNK Köszönjük Urunk, hogy minket is kiválasztottál, és népeddé akarsz formálni. Bocsásd meg életünk, szolgálatunk hűtlenségeit. Taníts meg­becsülni a kicsit is, és hűnek maradni a kevesen is. Segíts, hogy vissza­adhassuk a hűség igazi rangját és méltóságát a legkülönbözőbb közössé­gekben. Amen. Tessék választani! Ügyeskedés vagy becsületesség? A boldogság keresésére való határozott „parancs” minden em­bernek a szívébe van írva. Ebben egyek vagyunk. A parancs teljesí­tésére, azaz a boldogság megtalá­lására azonban minden ember más utat jár, más eszközöket használ. Bizonyos, hogy vannak járhatatlan utak, tiltott eszközök, de vannak olyan alternatívák, melyek komoly dilemma elé állí­tanak bennünket. Ilyen a címben jelzett kétféle életforma is. A kér­dést talán így is megfogalmazhat­nánk: Lehet-e becsületesen ügyesnek vagy ügyesen becsületesnek lenni? Minthogy vannak a születésüktől fogva élhetetlen - azaz nem ügyes­kedő - emberek, kimondhatjuk-e, hogy a kérdést az öröklöttség dön­ti el? Még más kérdéseket is fogal­mazhatnánk, melyek újabb szem­pontokat tárnának fel előttünk és így még bonyolultabbá tennék a megoldást. Mi inkább egyszerűen vegyük nagyító alá a két magatar­tásformát. ÜGYESKEDÉS - az Értelmező Kéziszótárban ezt találjuk: 1. Ügyesen viselkedik, dolgozik. 2. Törtető vagy helyezkedő módon ténykedik. 3. Előző módon hará­csol. Fentiekből is láthatjuk, hogy az ügyeskedés lehet pozitív, de egy határnál negatívvá válik. Hol van ez a határ? Jogi értelemben akkor lépjük át a határt, ha tevékenysé­günk révén jogtalan haszonhoz ju­tunk. Ezt elbírálni még egy jogász­nak sem mindig könnyű - gondol­junk a „meggymagos ember” ese­tére. Próbáljuk meg körvonalazni, hogy milyen az ügyeskedő ember. Nem becstelen, de nem is becsüle­tes. Nem lop, de nem egészen tiszta úton jut haszonhoz. Kihasznál olyan lehetőségeket, amiket más nem mer. Nem elégszik meg azzal, ami jár, de odatartja a markát, ahol csurran-csöppen valami. Az ügyeskedés esetleg csak annyi, hogy valaki tudja, mit, mikor és hol mondjon. Bizonyos szakmákban szinte kötelező az ügyeskedés. Például a kereskedelemben. A reklám is ügyeskedés - segítségével eladha­tó, ami eladhatatlan... Ha önmagában értékeljük az ügyeskedést, nem ítélhető el, de va­lójában mindig kihat másokra - ez pedig elgondolkodtató. BECSÜLETESSÉG - az Értel­mező Kéziszótár szerint: 1. Erkölcsileg megbízható, tisz­tességes. 2. Lelkiismeretes, köteles­ségtudó. 3. A szabályoknak megfe­lelő. Ez a fogalom sem egyértelmű. Lehet valaki a szabályokat ponto­san betartó hivatalnok, ugyanak­kor mégsem lelkiismeretes. A há­borús bűnösök is „becsületesen” végrehajtották a parancsot... A közmondás szerint: „szólj iga­zat és betörik a fejed”... A becsületes ember inkább csak erkölcsi „bevételre” számíthat... A becsületesség gyakran egyenlő az élhetetlenséggel... Előbbiekkel ellentétben mégis azt mondjuk, hogy érdemes becsü­letesnek lenni, mert nyugodtabb az álmunk és az igazság végül mindig győz. Mit válaszolhatunk tehát a cím­ben feltett kérdésre? Ügyeskedés vagy becsületesség? Az én válaszom: sem ez, sem az! Pál apostol szavaival Krisztusra szeretném irányítani a figyelmet: „Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Krisztusban is megvolt...” (Fii 2,5) Jézus maga is találkozott ezzel a kérdéssel. Leinti az ügyeskedő Zebedeus fiúkat. - Mt 20,20-28 Ugyanakkor dicséri az ügyeskedő hamis sáfárt. - Lk 16,1-12 Ő maga is ügyesen tér ki az alattomos támadás elől, amikor a császári adópénzt tartják elé. - Mt 22,15-22; Lk 6,27-36 szerint meg éppen az ellenség szeretetére buzdít, sőt önmagunk teljes kiszol­gáltatására. A sokat emlegetett mondat: „Legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galam­bok” - talán egészen elbizonytala- nít bennünket... Ilyen kétszínű vi­selkedést vár tőlünk Jézus? Semmi­képpen sem kétszínűség, amit Jé­zus vár. Az „Aranyszabály” sze­rint: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek ve­lük...” Aki rövidzárlatosan tör a boldogulás felé, nemcsak Jézus akaratával kerül szembe, de a bol­dogságát is eljátssza. Isten törvé­nye szerint ugyanis sohasem az a boldog, aki az akar lenni, hanem aki másokat tud boldoggá tenni... Ez az „ami Krisztusban is meg­volt”... A krisztusi magatartás, mely esetenként szigorúbb köve­telményt jelent, mint a becsületes­ség, de mindig jobban megéri, mint az ügyeskedés! Olvassátok el és vitassátok meg az alábbi igehelyeket: lMóz 13,1-11;, 1Móz20;, lMóz 27;, lSám 21,11-16;, Mt 10,16-20;, 39;, Jn 13,1-15;, ApCsel 5; 17; 23,6, Fii 2,5-11 Győri Gábor QO A kőszívű ember unokái QQ Már a címe is telitalálat Nemes- kürty István legújabb, a könyvhét­re megjelent és persze mindjárt el­kapkodott könyvének. Ki ne is­merné a - meg is filmesített s így is nagysikerű - örökzöld Jókai- regényt: A kőszívű ember fiai-t? Az 1848/49-és forradalom, szabadság- harc hőseinek állított a nagy mesé­lő - de kortanú s az események részese is! - nagyszerű emléket. De mi lett a következő nemzedékkel, akik részben akkor tájt születhet­tek, az „unokákkal”? Ügy tűnik, e korszakról - a kiegyezéstől a mil­lenniumig, 1867-1896 - keveset s lehetőleg rosszat írtak, tudtak. Mintha e korszak - csupán - a díszmagyaros, fenn az ernyő nin­csen kas, urambátyám, dzsentri vi­lága lett volna. Akik - egy álellen- zékieskedő álhazafiság szerint - el­árulták 48-at, a forradalmat. Való­ban? Hiszen ez a nemzedék építette fel a modern, iparilag is fejlett, kul­turális teljesítményeiben is Éuró- pa-szerte elismert Magyarországot - igaz a Habsburg-Monarchia ke­retei között -, de lehetett-e más­képp? Aligha. Erről a korszakról fújta most le a feledés és közöny porát új művé­ben Nemeskürty István. Már meg­szokhattuk: ő a nagy felfedező, áléi nem riad vissza ún. „tabu-témák­tól” sem s helyére teszi a dolgokat és segít a józan történelmi igazság­tevésben. Ezt tette eddigi, ilyen jel­legű könyveiben is: önfia vágta se­bét - a Mohács utáni Magyaror­szágról; Kik érted haltak szent vi­lágszabadság - a szabadságharc sokféle nemzetiségű, néha magya­rul se tudó, de egy eszméért min­dent áldozó hőseiről; a Parázs a hamu alatt-ban felmutatta: meny­nyire nem volt „passzív”, az elnyo­matás éveinek (1850-67) nemzeti ellenállása; s végül a Rekviem egy hadseregért-ben emléket állított a doni katasztrófában elpusztult II. magyar hadseregnek, akik - zömé­ben - maguk is az országveszejtő és néppusztító fasizmus áldozatai lettek. A most bemutatott korszak (1867-96): a liberális, a maga ko­rában minden tekintetben korsze­rű, európai Magyarország, építői részben olyanok, akik még a „Kőszívű ember fiai”-nak nemze­dékéhez tartoztak. A forradalom eszméiből mentették át a kiegye­zésben s utána mindazt, amit a történelmi lehetőség megengedett. Nem is keveset. Deák, Jókai, gróf Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Kállay Béni, hogy csak néhányat említsünk. Azután jöttek az „unokák”. Széli Kálmán, Szilágyi Dezső, Eötvös József, Eötvös Ká­roly, Justh Zsigmond, Arany László, Reviczky Gyula, Pulszky Ágost és még sokan mások. Feltűnő, hogy e korban mennyi­re összeszövődött irodalom és po­litika. Az írók legtöbbször politi­kusok is voltak, de mindenesetre politizáltak, vagyis a közügyekkel foglalkoztak - és megfordítva is. „E nemzedék éppen annyira egy­szerre volt irodalmár és politikus, ha nem még inkább, mint a re­formkor nagyjai, Széchenyitől Pe­tőfiig”. Hogy csak egy eseményre utaljunk: a hírhedt tiszaeszlári vér- vád-perre, amelyet, a nemzet be­csületét megmentve, európai figye­lem közepette, egy író-képviselő, Eötvös Károly nyert meg. S feltűnő, de nyilván nem vélet­len, hogy az „unokák” apái szinte kivétel nélkül a szabadságharc honvédtisztjei, részben az ön­kényuralom vértanúi voltak. Hogy mit sikerült megvalósítani apáik eszméiből? Nos itt is csak utalásokkal kell e cikk keretében megelégednünk: pl. a polgári há­zasság és anyakönyvvezetés "beve­zetését, nagy harcok után a zsidó­ság egyenjogúsítását. E törvényja­vaslatokat éppen Eötvös Loránd a nagy fizikus terjesztette elő a fő­rendiházban -, Eötvös József fia, az Eötvös-Kollégium megalapí­tója. Nem tudta megoldani e nemze­dék - sajnos - az akkorra már ége­tővé vált nemzetiségi kérdést, pe­dig harcolt érte. E tárgyban mond beszédet a parlamentben 1892-ben Jókai Mór, s három év múlva Bru- xellesben az Interparlamentáris Unió kongresszusán francia nyel­ven. Idézzük „Hárommillió sze­rencsétlennek a nyomorát lehetne enyhíteni a hadikiadásokra szánt összeggel!... A szocializmusnak megvan a létjoga és ezzel a jogával él is. A munkásemberek, akik egyik napról a másikra munkájuk­ból élnek, máris ismerik a maguk becsét..A jövő század regényé­ben látnoki módon mutatta fel azt, ami azután a két világháborúban valósággá vált. A sajtó e korban válik nagyha­talommá. 1876-ban 240, 1889-ben már 600 és 1895-ben 866 hírlap jelenik meg Magyarországon. Ek­kor készül a Pallas Lexikon, mind­máig legkiválóbb lexikonunk. 1876-ban 1816 könyv kerül a könyvesboltokba. Amit képző- és iparművészeink e korban alkotnak, azt a könyv is csak szemelvényesen sorolhatja fel. Megépül pl. az új Parlament, máig működő légkondicionálással; szépséges dunahídjaink; Európa első földalatti vasútja. Baross Gá­bor, a „vasminiszter” világszínvo­nalra emeli a vasúti közlekedést és a hajózást. Baross mellett megje­lennek a többi immár „polgári” származású miniszterek is: Weker- le Sándor, Szilágyi Dezső stb. S a „feltaláló unokák”: Csonka János (gázmotor), Gothard Jenő és Kon- koly-Thege Miklós csillagászok, csillagvizsgáló építők, Szily Kál­mán a fizikus, Than Károly ve­gyésztudós stb. Virágzik a színházi élet. Podma- niczky Frigyes báró, „Budapest vőlegénye” (Krúdy megfogalma­zása) megépítteti - egy mocsár he­lyén - Európa egyik legszebb és legmodernebb operaházát. A nagy színművészek közül csak két nevet említsünk: Jászai Mari és Blaha Lujza. A millenniumi ünnepségek után- a szerző így látja és jól látja - valami végzetes fordulat követke­zik be. A liberális Magyarország politikai élete kicsinyes pártharcok mocsarába sekélyesedik. A közel­gő katasztrófa: az első világháború s Trianon, előrevetíti árnyékát. De ez már nem ennek a könyvnek a tárgya. Ezt a könyvet olvasni kell. És - levonni a tanulságokat. Mert a je­len megértése és a jövő építése csak a múlt - alapos és tárgyilagos - ismeretével lehetséges. Köszönet a szerzőnek, aki - ezzel a művével is- eszmélődésre és gondolkodásra akar indítani. Groó Gyula Olvasóink verseiből Csendes cselédként... Én is jártam az élet vadonéban. Engem is megtéptek az ágak... Holnapok hőse vágytam lenni S cselédje maradtam a Mának. Mert zúg és hömpölyög az élet És a mából lesz minden holnap... Jó akik csak a Mában élnek S minden jászolban abrakolnak... Csendes cselédként rendbe rakni Gondolatot, embert, virágot S mire a Rend rád mosolyogna: Kihunyt a fényed és a4ángod... Mert a fény és láng széttör a térben, Szédítő sebességgel száguld S ha röppenését elszalasztod: Mindent lekéstél... minden elmúlt... \ Nem suhantál el üstökösként, Holnap - hirdető, tüzes kéve... Kérdőjelként kicsiny fényeddel Itt maradtál ablakba téve... S mindennapok zűrét mutatva, Örök ködben, sohasem tétlen, Csendes cseléd... fényjelző mégis Sáros út mentén a sötétben... Nem „evőé” s nem „heuréka”, Csak meleg kenyér halk zenéje, Pislákoló fény... Mondd, Testvérem, Szíved sötétjéhez elér-e?!... Dr. Veress László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom